A Coca-Colát "Magyarországon az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásáron (BNV) mutatták be, kóstolóval egybekötve, ahol olyan népszerű lett, hogy a rendőrségnek kellett beavatkozni" Ezt a közkeletű tévedést olvashatjuk a wikipédián és még sok helyen. Szerdahelyi Lajos az Aetas 2015/2. számában még a pontosan dátumot is megadja, miszerint "Magyarországon először 1967. június 24-én ihattak Coca-Colát a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatói". Hát nem. Már csak azért sem, mert 1967-ben május 19-től 29-ig tartott a BNV. A Népszava pedig 1968. május 15-én írta meg, hogy a következő napon nyíló BNV-n már árusítani fogják a Coca-Colát. Aki tehát meg akarja ünnepelni a magyarországi kóla ötvenedik születésnapját, még nem maradt le semmiről. Illetve, ahogy vesszük. Mert, ha a colabort vesszük…
A Coca-Cola ugyanis eredetileg gyógybornak készült, cocawine-nak hívták, és föltalálója, John Stith Pemberton gyógyszerész csak azért készített belőle alkoholmentes, szénsavas változatot, mert 1885-ben Atlantában alkoholtilalmat vezettek be.
Magyarországon azonban nem volt alkoholtilalom, és vidáman árulták gyógyszerként a colás bort. Az Orvosi Hetilap 1896. december 13-i és más korabeli számaiban például a Városház téri gyógyszertár hirdeti a gyógyborok között Dr. Budai E. "Coca, Cola, Condurango bor"-át, mely "régi tokaji aszúval" van készítve, és 1 Ft ötven krajcárba kerül palackja. Volt tehát az alapanyagok között koka levél és cola dió, mint a colawine-ban, de még a dél-amerikában honos condurango is, és nem holmi atlantai bort tettek bele, hanem tokajit. Biztos nem volt rosszabb, mint amit Pemberton kínált, amíg kínálhatott.
Cola és coca "tokaji asszúval", 1896-ban, Pesten
Magyarországon sem vedelhette bárki a gyógybort. A Budapesti Közlöny 1906. december 12-i számában a "Vinum coca cola" és a "Vinum coca cola condurango" a csak orvosi rendelvényre kiszolgáltatható szerek sorában szerepel. 1909-ben a Pénzügyi Közlönyben, a Drogista Közlönyben és a Budapesti Közlönyben is megjelentették a gyógyborokra vonatkozó előírásokat. A cocát is és a colát is felsorolják azon gyógyanyagok között melyeket a gyógybor (a nem-gyógy borral ellentétben) a gyógyhatás eléréséhez szükséges mennyiségben tartalmazhat. A húszas években a Gyógyszerészi Közlöny hasábjain még sűrűn találkozunk a colaborral hirdetésekben és a gyógyhatású szerek listáin. Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg a cola és a bor a VBK-ban (party ügyekben tájékozatlanabbak kedvéért: a vörösboros kólában) újra összetalálkozott.
"A Coca Coláról p. o. sokan azt állítják, hogy igazi hamisítatlan trágyalé. A szín és szag után ítélve igazuk is lehet. Ha európai embernek kínálnák, kifutna az országból." Erről tájékoztatta a Borászati Lapok olvasóit Saint Louis-ból Harmuth Gusztáv 1911. április 16-án. Őt is fölháborította, nyilván a Borászati Lapok olvasóival együtt, hogy Amerikában egyre több helyen tilos a szesz, és bor helyett szörnyűbbnél szörnyűbb "soft drinkeket" isznak. Amikor már egész Amerikában bevezették a szesztilalmat, Pálóczi Horváth György háborgott, hogy a kinti magyarok a jó magyaros ételekhez nem adhatnak magyar bort. "Csak szódavíz van, cocacola és más ilyen istenverte amerikai ital. A fene ezt a hülyeséget, hogy nyilvánosan nem szabad inni." (Magyarország, 1934. július 14.)
Dr. Goll Manó az Újság 1938. január 9-i számában rámutat a Coca-Cola sikerének titkára: "mondhatom pocsékabb, kellemetIenebb italt még nem ittam. Hol van a Coca- Cola a málnaszörptől, a limonádétól vagy az itt divatos és nagyon kitűnő grape-fruit szörptől! Csodálatosképpen azonban az amerikaiak mégis ezt isszák, akárhol voltam, minduntalan azt hallottam, hogy Coca-Colát kérnek körülöttem. Arra gondoltam, hogy az európai íny talán finnyásabb, valószínűleg bennem van a hiba, én nem tudom kellőképpen értékelni a Coca-Cola különleges értekeit. Erre megkérdeztem egy bennszülött amerikait:
— Miért imádják annyira a Coca-Cola t? Miért fogyasztják ötszörakkora mennyiségben, mint a limonádét, az oranzsádot vagy a grape-fruit szörpöt?
— Miért? Mert a Coca-Colát minden utcasarkon, minden újságban, magazinban, filmen hirdetik I
Ez a publicity ereje."
Fazekas Imrét viszont le is gyűrte a publicity ereje: "Newyorkban pokoli volt a forróság. Coca-Cola című italt szervíroztak; nagyon rossz volt, olyan íze volt, mint a hajmosó Pixavonnak. Megkóstoltam, eltoltam magam elől, nem tudtam meginni. Az uccán, a háztetőkön, villamosjegyeken, házak falán, szabadon bocsátott kis léggömbökön, mindenütt ez a szó: Coca-Cola. Már ingerelt, dühített ez a szó, dühített és — vonzott. Újra ittam. Két hét alatt én voltam a legnagyobb Coca-Cola-ista egész Amerikában." (Pesti Napló, 1928. augusztus 28.)
Más Coca-Cola-ista azután nem is nagyon tűnt fel a magyar sajtóban. A Coca-Coláról jó szót bizony nemigen olvashatott Magyarországon magyarul a magyar az ötvenes évek végéig. Talán ezért nem is próbálkoztak a meghonosításával, pedig ennek jogi és politikai akadálya a világháború előtt még nem volt.
A Coca-Cola védjegyet be is jegyezték 1926-ban, a Pepsi Coláét meg 1937-ben. A cocások rögtön be is nyújtották a keresetet, hogy töröljék a Pepsi Cola bejegyzését, mert a védjegyük összetéveszthető az övékével. A szabadalmi bíróság első fokon el is fogadta az érvelésüket, miszerint a termékük lényege a cola, és ha az mindkét védjegyben benne van, akkor az össztéveszthetőség fennáll. A Kúria azután - miként arról a Közgazdasági Értesítő 1939. április 16-i számából értesülünk - másodfokon elutasította a keresetet, leszögezve, hogy a Cocát a Pepsivel aligha lehet összekeverni.
A Coca-Cola elleni nagy szitokáradat akkor zúdult rá Magyarországra és a szovjet blokkra, amikor a Marshall-terv dollárjai rázúdultak Nyugat-Európára. Miután minket megvédtek a dollárözöntől, meg kellett mutatni, milyen rossz a nyugat-európai proletárnak, akiket senki nem véd meg a cola-özöntől. A Kis Újság 1949. december 29-én megírta, hogy a Coca-Cola társaság az amerikai kémszervezet egyik fedőszerve Franciaországban. És bizony "mindenütt, ahol a Coca-Cola Nemzetközi Társaság megbízottja a székhelyét felüti, ugyanott letelepszik az amerikai titkosszolgálat ügynöke is." Lévén a kettő ugyanaz.
Cím a Kis Újságban
A Szabad Nép 1950. március 9-én A gyíkfaroktól a Coca Coláig címmel közli (m.gy.) írását, mely így végződik: "Hogy is volt azzal a gyíkfarokkal és kakastaréjjal? Persze, az ilyesmikből főzött csodaszer nem hatott soha. A szerelmes hölgy hiába fizetett a receptért a javasasszonynak. így van ez Truman—Farlay sárga szőrpjével is: cigányútra megy, fojtogatja azt, akinek meghódítására szánták. És nincs messze a nap, mikor majd kiöntik vele Nyugat-Európából, mint az ürgét, azokat, akik annyi egyéb maszlag mellett most coca-colával akarják elbódítani a népeket. (m gy.)" Mint látjuk, (m.gy.), azaz Máté György abban a hiszemben élt, hogy a coca cola sárga.
Egy hónappal később, április 7-én közli a lap a Francia Kommunista Párt főtitkárának, Maurice Thoreznek a kongresszusi beszámolóját, mely szerint "a nagy mennyiségű coca-cola, melyet az amerikaiak ránk akarnak erőszakolni, hogy hatalmas profitokat szedjenek belőle, egész sor francia iparágat károsít".
A Szabad Föld 1950. június 25-én azt a hírt kommentálja, hogy Olaszországban a Vatikán egyik vállalata szerezte meg a Coca-Cola forgalmazásának jogát: "Mi ez a Coca-Cola? — Olyan 'üdítő ital', mely hihetetlenül káros az egészségre, s olyan mérgeket tartalmaz, mint a kokain, ópium, hasis. /…/ Ha a pápa üzleteinek szervezője, a 'Szentlélek Bank' kereskedelmi vállalatok, ipari üzemek, hatalmas földbirtokok, bankok megszerzésén fáradozik, különböző kártya- és rulettklubokba fekteti be pénzét: azon már nem kell csodálkoznunk, hogy a Coca-Cola nevű méreg egyedáruságát is megkaparintotta magának."
Még az ekkor Rómában megjelenő Katolikus Szemle sem szolgálta a Vatikán üzleti érdekeit, 1956/4. számában "förtelmes amerikai löttyként" emlegetik benne a Coca-Colát.
Ludas Matyi leleplez, 1952. január 24.
Sok, a fentiekhez hasonló szöveget találunk az Arcanum adatbázisában az ötvenes évekből, csak olyat nem találunk, amelyben a nyugati ifjúság coca-cola mámorban fetreng. A fetrengésre és a cola-mámorra ugyan sok találatot kapunk, de valamennyit a későbbi évtizedekből, amikor erre a képre csak emékez(tet)tek. A sok emlékezés egyike sem tartalmaz szó szerinti idézetet és forrásmegjelölést.
Azt gyanítjuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben ez a kép nem az írott sajtóból, de legalábbis nem a pártállam fontosabb orgánumaiból került bele a köztudatba.
A colás palack szelleme. Ludas Matyi, 1952. november 27.
Rákosi Mátyással együtt a cola-gyalázás is kiment a divatból. Még akasztgatták a forradalmárokat, amikor már fölmerült a gondolat, hogy a Coca-Colát is honosítják és bevonják a "konszolidációs folyamatba". Ezt nem verték nagydobra, de az Élelmiszervizsgálati Közlemények című világlap 1958/4. számában megleljük azt a kis közleményt, mely szerint "az Élelmezésügyi Minisztérium felhívására a likőrgyárak kísérleteket folytatnak „Coca-Cola”-szerű ital hazai prototípus gyártására. A gyártás folyamán import nyersanyagokon kívül (gyarmatáru stb.) lehetőleg nagymértékben hazai nyersanyagokat kívánnak felhasználni." Egy évvel később az Élelmiszervizsgálati Közlemények 1959/5. száma már arról írt, hogy "a legnagyobb magyar üdítőital-gyártó vállalat, a Fővárosi Ásvány és Szikvízüzem ,'coca-cola' szörpöt importált a Kinai Népköztársaságból. A szörpből készült italok — bár kissé szokatlan ízűek — kivívhatják a fogyasztóközönség tetszését, különösen, ha az áru megfelelő tárolási körülményeiről gondoskodnak, s így friss állapotban kerül a fogyasztókhoz." A fent nevezett cég "kétes sikerrel" próbálkozott a Vita-Cola nevű termék forgalmazásával, s az Élelmiszervizsgálati Közlemények kritikus szerzője, K.J. a következőképpen foglalja össze a borús üdítő-helyzetet: "Az alkoholellenes küzdelemben lényeges szerepet játszó üdítőitalok között sajnos még szinte egyáltalán nem beszélhetünk választékról; jelenleg ugyanis az ismeretes 'narancsízű Bambi', a 'málnagyöngye üdítőital' és a 'Vita-Cola'-nak elnevezett üdítőitalon kívül más üdítőital nincs forgalomban. Szinte érthetetlen jelenség ez, hiszen mezőgazdasági adottságunk folytán sokféle valódi gyümölcsanyag áll az ipar rendelkezésére, melyeket üdítőital alapanyagként használhatnánk fel."
A Vita-Cola a feledés homályába veszett. De a cola mindenesetre kiszabadult a proletárpusztító méreg státuszából. 1961. június 4-én a Népszabadság olaszországi tudósítója már bízvást dicsérhette őt. 1967- november 21-én a központi pártlap beszámolt a licenc megvásárlásáról folyó tárgyalásokról, s 1968 június 17-én (s nem július 17-én, ahogy a wikipédia írja) megkezdődött a coca-cola rendszeres árusítása Budapesten és a Balatonnál. Két deci 3 forintba került, annyiba, mint egy kiló barna kenyér. Ma egy kiló közönséges kenyér áráért fél literes colát vehetünk. A cola néhány évig még hiánycikk volt, de a hetvenes évek elejétől már sok helyen gyártották nagyjából elegendő mennyiségben.
Minderről itt most ennyi elég lesz, mert a hatvanas évek cola történetét Tóth Eszter Zsófia 2017. augusztus 15-én már szépen összefoglalta az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás segítségével az index.hu-n.
