"50 éves, jó megjelenésű, elvált asszony, intelligens férjet keres — lángossütő iparengedélyem van. 'Kellemes otthon 35279' jeligére. Felszabadulás téri hirdetőbe." Ez a hirdetés jelent meg 1959. január 4-én a Népszavában. Volt a magyar történelemben húsz-egynéhány év, amikor a lángossütés volt a jómód legszilárdabb bázisa. A lángos lett a szocialista kapitalizmus szimbóluma.
"Tündér Ilona szegény árvalány volt. A napokban feleségül vette egy lángossütő." Ezt nevezte 1966-ban "Modern tündérmesének" a Ludas Matyi humoristája, Galambos Szilveszter.
"Hol leszünk két év múlva? vagy három excollega Siberiában" - ezzel a baljóslatú címmel jelent meg egy élesen borulátó írás 1848 júniusában Jókai és Petőfi lapjában, az Életképekben, mely szerint Magyarországot bizony már Illiryának hívják, a tót ott az úr, s egykori lakói Amerikától a szamojédok földjéig szétszórattak a muszka által. Ezen műben siratják ekként a magyar pékművészet aranykorát: "Azokat a’ jó debreczeni czipókat, fonott kalácsokat, fánkokat, lepényeket, lángosokat, béleseket , csörögéket, katakönyökéket, borsoskákat, boszorkánypogácsákat, pereczeket, kulcsosokat, kakastejjel, varjúvajjal sütött kenyereket csak híriből ismeri a’ világ." A lángosok tehát ekkor még a számtalan pékárú-féleség egyikét képviselték. Lángos, langos, langal(l)ó - többféle dolgot neveztek egy néven, egy dolgot meg több néven. De lángossütőnek nem hívtak a világon senkit. A lángossütő szónak az Arcanum hatalmas gyűjteményében az 1950-es évek végéig nyoma sincs. A lángost csinálták házaknál a kenyérsütés maradék tésztájából a kemence elejében. Ették magában vagy megkenve, megszórva zsírral, tejföllel, tepertővel - bármivel, ha volt mivel. A háború előtt kínálták éttermek "szárazon" vagy "zsírban sütve", árulták a pékek vagy a pedellus mint büfés az iskolában. De a lángossütőt a szocializmusban találták fel, amikor külön iparengedélyt adtak ki ennek és csak ennek az egyetlen terméknek az előállítására és árusítására.
Ludas Matyi, 1968. február 29.
Hiánygazdaságban az alapvető élelmiszerekből is hiány van, a nem alapvetőkből pláne. A választék csekély, a lángosnak - a ma már szinte eladhatatlan "sima" lángosnak - kevés versenytársa volt. Kevés iparengedélyt adtak ki, hogy kevés kiskapitalista termelje újra a kapitalizmust. Ezzel monopóliumot és határtalan keresletet teremtettek annak a kevés iparengedélyes mázlistának (gyakran jó káderek nejének, rokonának), akik így aztán a szocialista népgazdaságban dolgozókhoz képest ugyancsak kiemelkedő jövedelemre tettek szert, amiért igen sokan utálták őket azon milliók közül, akiknek erre nem volt módjuk.
"...egyetemi felvétel, lángossütő-engedély, póthitel, építőanyag soronkívül, főosztályvezetői kinevezés, beruházás, tervmódosítás" - ilyen előkelő társaságban szerepel a lángossütő-engedély a vidéki kiskirály korrupciós listáján Galgóczi Erzsébet: Bizonyíték nincs című elbeszélésében. (Alföld, 1973/9.) Csurka István komédiájában, a Döglött aknákban az öreg haszonleső reakciós lángossütő-engedélyért harcol az öreg dogmatikus pártkáderrel.
"Mi az abszolút karrier? Ha valaki egyszerű egyetemi tanárból lángossütővé küzdi fel magát." Ludas Matyi, 1971. augusztus 12.
A kötött bérgazdálkodáshoz kötött árképzés passzolt. Ha a kenyerét kötött bérgazdálkodásban kereső nép kötetlenebb árképzést tapasztalt, amit a monopolhelyzetben lévő lángossütők esetében bízvást tapasztalhatott, ideges lett. Ennek adott hangot Ősz Ferenc humorista: "A legjobb háziasszony sem tudja: az ízletes lángos téglából készül. A dologra úgy jöttem rá, hogy évek óta figyelem a lángos világpiaci árának alakulását. Néhány évvel ezelőtt egy darab lángos 1,10-be került. Aztán 1,20 lett, majd 1,30 — és tavaly már 1,40-ért mérték. Ebben az idényben aztán meglepetten tapasztaltam, hogy a Balaton környéki lángossütők kartellje egységesen 1,50-ben állapította meg a lángos árát./.../ az elmúlt évtizedben egy fillérrel sem drágult a liszt, az olaj, az élesztő, a só, a víz, tehát azok az alkotóelemek, melyek a lángos összekutyulásához elengedhetetlenül szükségesek. /.../ a propán-bután gáz sem lett drágább. Kezdő közgazda a tudományos elemzést itt abbahagyta volna, kijelentvén: nem tudja, miért lett drágább a lángos, mivel erre semmiféle magyarázható okot nem talált. Nem így én! Tovább kutattam a lángos-közgazdaságtan szővevényes útvesztőjében, és megállapítottam: az utóbbi években drágult a tégla és az építőanyag, okszerű tehát a következtetés, hogy a két ügynek kapcsolatban kell lenni egymással. /.../
Tartok tőle, hogy jövőre 1,60 lesz a lángos, mert olvastam, hogy az amerikai és nyugatnémet autógyárak 3,5%-kal emelik a gépkocsik árát. És nekem régi gyanúm, hogy a lángosba nemcsak tégla, hanem Ford Taunus is kell." (Ludas Matyi, 1972. július 13.) (Jegyezzük meg, van rá adatunk, hogy a Fény utcai piacon már 1965-ben 1,20 volt a lángos.)
Csányi Vilmos, akkor még fiatal professzor már 1971-ben lenyilatkozta a Magyar Ifjúságban, mit kell tenni, hogy a lángossütők ne keressenek olyan dühítően sokat: "Részt vettem egy bérpolitikai munkaértekezleten, és nem tudtam, bosszankodjam-e vagy nevessek. A hozzászólók jelentős részét nem az ötmillió kereső, hanem a százhúsz, vagy mennyi, belvárosi maszek és a kétszáz egynéhány lángossütő jövedelme érdekelte. Pedig hányan vannak ők a milliókhoz mérten?! És milyen pofon egyszerűen lehetne szabályozni a jövedelmüket! De rájuk válóban vigyáz a bürokrácia. Szigorúan megszabja, hogy mondjuk 210 lángossütő és 301 pecsenyesütő engedélyt lehet kiadni. Az emberek szeretik a lángost és a hurkát, tehát veszik. Ez az 511 ember mai értelemben véve, hamarosan gazdag lesz. De mi lenne, ha nem az engedélyek kiadásánál lennének szigorúak a hatóságok? Egyik napról a másikra megszűnne a gond! Ha kétszer annyi engedélyt adnának ki, már csak a felét, ha tízszer annyit, már csak a tizedét keresnék az úgynevezett maszekok."
Márpedig a bürokrácia igen magas szintjén határozták meg a kiadható engedélyek számát. A Fővárosi Közlönyben található jegyzőkönyv szerint már a Fővárosi Tanács 1963. szeptember 20-án tartott ülésén is fölvetette egy Ott József nevű tanácstag, hogy mi lenne, ha egy százezer lakosú fővárosi kerület saját hatáskörben eldönthetné, szükség van-e ott egy lángossütő bódéra vagy nincs.
Az is eszébe jutott némelyeknek, hogy ha a lángossütés ilyen marha jó üzlet, akkor miért csak a maszekok csinálják? A Ludas Matyi ezt a gondolatot 1966-ban címlapos karikatúrában jelenítette meg:
Pethő Tibor a Magyar Nemzetben pár nappal később ezt a karikatúrát idézi fel a Lángossütő az új mechanizmusban című cikkében: "A lángossütő az idei nyár jellegzetes figurája lett, kabaratréfák éppúgy színpadra vitték alakját, mint teszem azt a rádió Szabó-családja. /.../ Száz- és százezrek, miközben zsírtól fénylő arccal majszolják a jóízű lángost, vagy ropogtatják a kukoricát, hihetetlenkedve mesélgetik egymásnak, minő csillagászati összegeket jövedelmez a sütögető kisiparosnak a lángos árusítása./.../ A lángossütő ténylegesen meglevő igényt elégít ki, amit az állami és szövetkezeti vendéglátás a maga nehézkessége következtében kielégítetlenül hagyott, s az így keletkező vákuumba benyomult a mozgékony, vállalkozó szellemű, kezdeményezésre hajlamos kisiparos." Na de azért mégis "rangot vagy a fontosságot tekintve a lángossütés nem hasonlítható az ipari termelés folyamatában, vagy a szántóföldeken elvégzett nehéz, szakmai ismereteket igénylő munkához, nem is kell hozzá képesítés, amit most már csaknem minden munkahelyen megkövetelünk. Mégis, egyes emberek, sőt egyes rétegek tudatában a hasznos egyenlő a hasznothajtóval, s így náluk a társadalmi rangsorolásban a lángossütő előkelőbb helyen áll, mint mondjuk a kohász, az agronómus."
Három héttel később ugyanennek a lapnak a vezércikke szigorúbb: "akkor morajlik fel mérgesen és jogosan a közvélemény, amikor nem a munka szerinti elosztás elve érvényesül, amikor néhány mesés összegű kereset egyáltalán nem áll arányban az érte teljesített munkával./.../ ... amikor a sarki zöldségesnek vagy a maszek lángossütőnek előbb van villája a Balatonon, mint az orvosprofesszornak".
1978-ban a Népszavában Gál Zsuzsa arról számol be, hogy egyre több helyen elbonyolítják a lángost: "jött a káposztás, a fokhagymás, sőt, Szentendrén árusították tizenkétféle fűszerrel megszórva is. A káposztával meg a fűszerekkel jöttek a bosszúságok. Az egy húszas lángos helyett megjelentek a drágábbak, kínálták kettőért, kettő hatvanért, s ma már árulják három forint felett is." De miért? Mert az árat "maszeknak, állami vállalatnak, szövetkezetnek egyaránt előírások szerint kell kalkulálni. Vagyis tíz adagra kiszámítják a felhasználandó nyersanyagot, s ehhez hozzászámíthatják az árrést, aminek mértékét a vendéglátóhely osztályba sorolása határozza meg". Ha mindenfélét belekevernek a lángos tésztájába vagy megszórják vele, akkor azt a mindenfélét bele lehet kalkulálni az árba. Viszont, tegyük hozzá, nem kell mindent és pláne abban a mennyiségben beletenni a lángosba, amit bele kell tenni a kalkulációba. hogy kijöjjön az az ár, amit a piaci helyzet indokol. És aki lebukik, mert szabályosan nem használhatja ki a piaci lehetőségeket, az le van bukva. Gál Zsuzsától azt is megtudjuk, hogy Baranyában a megyei tanács egyenesen kötelezte a lángossütőket, hogy "egyszerű" lángost is árusítsanak.
Gál Zsuzsa fent idézett cikkének illusztrációja.
A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján világossá vált, hogy az ország gazdasága nagyon rossz állapotban van, a mélyreható reformok elkerülhetetlenek. Az 1979-es nagy áremelésekkel véget ért egy korszak, a (viszonylagos) árstabilitás korszaka. 1980 augusztusában megszületik a döntés arról, hogy a kisvállalkozások mozgásterét, a magánszektort nagymértékben ki kell bővíteni. A gmk-kat is ekkor találták ki. Decemberben létrejön egy tárcaközi operatív bizottság, hogy kidolgozza a részleteket. Ennek a bizottságnak az alakuló üléséről írja Fekete Judit a Közgazdasági Szemlében: "Az ismertetett tennivalókat döbbent csend fogadta. A hallgatóság nagy része akkor értesült először a tervekről... A bizottság vezetője oldani igyekezett a feszült hangulatot: 'A lángost szeretjük, elvtársak, de a lángossütőt nem. Ezt az anomáliát ideje fölszámolni. Ezért vagyunk itt.' Ez az aforizma — az adott szituációban — hatásos volt." Szimbolikus, hogy a magánszféra emancipációjának az elkerülhetetlenségét a lángossütés "anomáliájával" világították meg. Az anomáliával együtt azután a lángossütő is felszámolódott.
A lángos és a lángossütés évtizedek óta beépült a népetetés-itatás komplex intézményeibe. Túlnyomórészt ott kapható, ahol még sok minden, túlnyomórészt azok készítik, akik még sok mindent. A lángossütő mint olyan befutotta rövid történelmi pályáját. Ma már a lángos nem is annyira önálló produktum, mint inkább feltét-alap. A hálón lángosreceptek tömegét találjuk. (L. pl. itt.)
A Magyar Nemzetben Sashegyi Zsófia 2015-ös lángostörténeti cikkében azt olvassuk, hogy "a 2013- as Bocuse d’Oron, a csúcsgasztronómia Wimbledonján - zöld fűszeres tejfölhabbal és magyar tokhalkaviárral a tetejükön - miniatűr lángoskák képviselték az országot Széll Tamás halmenüjének köreteként."
Ezt a cikket illusztrálja a Fortepanból vett alábbi fotó:
