"A francia nemzet minden olyan népet ellenségének tekint, amelyik elutasítja a szabadságot... s nem köt békét, és nem teszi le a fegyvert, amíg nincs helyreállítva azoknak a népeknek a szuverenitása és függetlensége, amelyek területére a köztársasági csapatok bevonultak" - így állította föl a szabadságpárti beavatkozás szilárd elvét a francia konvent 1792. novemberében. Aztán pár hónappal később alkotmányban rögzítették ennek ellenkezőjét, a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvét. Erre emlékeztet Keresztes Lajos 2005-ben a Magyar Nemzetben. Ezzel vélte hitelét venni a demokráciák fellépésének antidemokráciák jogfosztott népei mellett.
És azután jöttek az új társadalmi rendet exportáló, egyben birodalmat építő napoleoni háborúk, melyeket ki felszabadításnak, ki a haza eltiprásának élt meg, ki pedig - meghasonulva - mindkettőnek.
Csezmiczey Csezmiczky Sándor, Habsburg-párti nyugalmazott lovaskapitány Szabadság és Egyenlőség, és az azok között lévő külömbségnek magyarázatja című verse, mely szerint az igazi szabadság Hunniában gyakoroltatik. (Új Tükör, 1985. augusztus 18.)
Magyar Kurir, 1833-11-01 / 36. szám
"Miólta a' bé nem avatkozásnak princípiuma az Európai Hatalmasságok politikájoknak vezértsillagúl jegyeztetett ki, azólta nints vége hoszsza a’ beavatkozásnak." Ezt írja a Magyar Kurír 1833-ban. Abból az alkalomból írja, hogy Spanyolországban trónviszály tört ki, melyben a régi, abszolutista rend hívei, a karlisták Károly trónkövetelőt támogatták, a haladó liberálisok pedig az elhunyt király hároméves kislányát, illetve a helyette uralkodó régenst. Franciaországban pedig nagy vita dúlt a beavatkozást szorgalmazók és ellenzők között. "Ha a’ Nemzet inkább szereti Don Carlost, mint a szabad Kormányt, akkor Angoly, ’s Frantzia Országoknak nints jussok magokat Spanyol Ország akaratjának ellene szegezni, éppen oly kevéssé, mint Spanyol Országnak jussa nem volna az Angoly, vagy Frantzia thrónusra Királyt helyheztetni." A spanyol nemzet persze nem szavazhatott arról, hogy mit akar.
A magyarországi keresztény-nemzeti kurzus alapítói nagyon pártolták a nagy és a kisantant fegyveres beavatkozását Magyarország belügyeibe a bolsevik diktatúra ellen. Pallavicini György őrgróf (egykoron Károlyi Mihály segéde a Tisza István elleni párbajban) 1920-ban ezt írta az Új Magyar Szemlében: "A Bécsben székelő különböző entente-missziók ugyanazt a rövidlátó politikát folytatták, mint a Budapesten megfordultak. A mi szocializmusunkat összetévesztették a nyugati országok szocializmusával; nem ismerve viszonyainkat, azt hitték, hogy a budapesti áldemokrácia képviseli az ország többségét; jóformán mindvégig kacérkodtak a belügyekbe való be nem avatkozás címén azokkal az elemekkel, akik az országot a mai romlásába sodorták. Ezért természetes, hogy a külföldön folytatott nemzet-mentő munkának nem is lehetett az a sikere, amit itthon türelmetlenül vártak."
Pallavicini György őrgróf portréja, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása. Magyar Művészet, 1926.
A két háború között a keresztény-nemzeti kurzusnak kétféle problémája volt a be nem avatkozással. Egyrészt az, hogy miért avatkozik bele a Népszövetség abba, hogy mit csinál Magyarország a zsidaival. Másrészt meg az, hogy miért nem avatkozik be a Népszövetség az elszakított magyarok jogainak védelmében.
Az elszakított magyarok egyik lapja, a kolozsvári Ellenzék 1924-ben üdvözölte az angol-francia csúcstalálkozón elfogadott programot: "Ez a program, amelyben az angol munkáspárt és a francia radikálisok vezetői egyetértenek: harc a föld kerekségén mindenütt a háborús uszitók, az elnyomók, a felvilágosodással szemben küzdők ellen. Az angol munkáspárt és az új francia többség kezet fognak avégett, hogy a világból kiűzzék a militarizmus, a szociális haladásról tudni nem akaró oligarchizmus, a terror és az erőszakoskodás kísértetét.
Az angol és a francia kormány aligha fogja ezt a programot más országok belügyeibe való beavatkozással végrehajtani. De enélkül is ezer módjuk van a két leghatalmasabb állam vezetőinek, hogy akaratuknak többé- kevésbé gyorsan és többé-kevésbé nyíltan érvényt szerezzenek. A chequersi találkozó nem azt jelenti, hogy az angol és a francia kormány eltér a belügyekbe való be nem avatkozás nemzetközi elvétől, hanem azt, hogy minden támogatást megtagad, minden rendelkezésre álló jogos eszközt megragad olyan kormányokkal szemben, melyek a chequersi-egyezmény szellemével szembeszállanak. Belügyekbe idegen kormány nem avatkozhat, de bármely kormánynak föltétlen joga megállapítani, hogy kivel áll szóba, kinek ad kölcsönt, kit támogat, ki mellett emel szót, kinek a kötelezettségeit engedi el, vagy kitől követeli szigorúan kötelezettségeinek kifogástalanul pontos teljesítését."
Az Erdélyi Lapok 1935-ben beszámol a velencei olasz-magyar-osztrák tárgyalásokról: "Beavatottak szerint a főkérdés a 'be nem avatkozás' fogalmának meghatározása, mely különösen Ausztria mai kormányzata szempontjából fontos a német birodalomból jövő csatlakozási propaganda ellen. Az osztrák kívánalom azonban bizonyos vonatkozásokban olyan, hogy Németország elleni barátságtalanságra is alkalmat ad, amit Magyarország elkerülni akar. Másrészt a népkisebbségi kérdést is érinti a 'be nem avatkozás' fogalmának megállapítása, mert az eddigi diplomáciai tájékozódások olyan eredményre vezettek, hogy némely dunai állam az osztrák belügyekbe való be nem avatkozás garantálását ahhoz kívánja kötni, ha a népkisebbségi kérdés is a be nem avatkozás alá eső belügyi kérdéssé nyilváníttatik." Az állandó probléma...
Az Esti Kurir (1935. május 4.), a liberális ellenzék lapja a velencei találkozóval a címlapon. "Magyarország és Ausztria függetlenségét biztosítani kell"
Ugyanebben az évben Dóczi Gyula a Népszavában 'a fasizmusok és a demokráciák formailag be nem vallott, sőt többnyire 'a belügyekbe való be nem avatkozás' képmutató jelszavával kendőzött, de sorsdöntő kérdéseken annál hatékonyabban érvényesülő" érdekközösségéről ír.
Amint létrejöttek a szovjet blokkban, szovjet irányítással a szovjet típusú pártállamok, érvényre jutott a be nem avatkozás elve. A Jogtudományi Közlöny 1950-ben ismerteti Genyeralov cikkét, mely szerint "megnyilvánulnak a Szovjetunió és a népi demokratikus országok együttműködésében a nemzetközi jog fontosabb demokratikus alapelvei (az állam függetlensége, a szuverenitás, a belügyekbe való be nem avatkozás, a nagy és kis népek egyenjogúsága, a népek önrendelkezési joga)".
Ettől kezdve hivatalos tételként ismétlődik folyamatosan a szovjet blokk országainak sajtójában, hogy a blokk országainak kapcsolataiban teljes mértékben érvényesül a be nem avatkozás elve. Olykor-olykor lenini elvnek is nevezik a be nem avatkozás elvét. 1957 februárjában, a magyarországi szovjet fegyveres beavatkozás után három hónappal a Nemzetközi Szemle sajtóismertetésében ez áll: "azt mondják, hogy a Szovjetunió a népi demokratikus országokat nem tartja egyenjogúaknak és beavatkozik belügyeikbe. A rágalmazók és demagógok úgynevezett 'nemzeti kommunizmust' követelnek. Ebben látják azt az erőt, amely képes a dolgozó tömegek megtévesztésére, a fejlődés helyes, marxista-leninista útjáról az antimarxista, nacionalista útra térítésére.
Az európai népi demokratikus országok sajtója leleplezi a reakciós propaganda mesterkedéseit."
Nemzetközi Szemle, 1957-02-01 / 2. szám
Koszigin, szovjet miniszterelnök 1959-ben a tagországok gazdasági önállóságát döntő mértékben korlátozó KGST-ről (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) is megállapította, hogy az "nem valami államok feletti, direktívákat osztogató szerv, hanem szuverén államok szervezete. Olyan szervezet, amely a teljes egyenjogúságon, a nemzeti érdekek kölcsönös tiszteletbentartásán, a kölcsönös elvtársi segítésen és a belügyekbe való be nem avatkozáson alapul." (Magyar Nemzet, 1959. április 29.)
Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának 50. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt üzenetben kívánja, hogy sikerrel járjon az amerikai testvérpárt törekvése az USA társadalmi rendszerének megdöntésére. Az ünnepi kiadványban a magyar testvérpárt üzenete mellé és Kádár János neve fölé tévedésből Alekszej Koszigin képe került. Magyar Nemzet, 2013. október 22.
A Brezsnyev-doktrína szerint a Szovjetuniónak minden "szocialista országban" be kell avatkoznia, ha a szocializmus ott veszélybe kerül. Ennek jegyében szállta meg a Szovjetunió szövetségeseivel Csehszlovákiát 1968-ban. Ám a be nem avatkozás elve ekkor sem sérült. A megszállás után két hónappal a megszálló és a megszállt ország vezetői aláírták az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvét rögzítő államközi szerződést, s nem sokkal ezután az intervenciós erők egyszerűen elkobozták a csehszlovák törvényhozás által megszavazott nemzetiségi alkotmánytörvényt, mely jelentősen kibővítette volna a kisebbségek, köztük a magyarok jogait. Erről Magyarországon csak húsz évvel később értesülhettek Janics Kálmán írásából azon kevesek, akik hozzájutottak a szamizdat Beszélőhöz. (Beszélő, 1988 / 24. szám)
A doktrina névadója, Leonyid Brezsnyev szovjet pártvezér 1973-ban a Béke Világkongresszuson kijelentette, hogy a be nem avatkozás elvével kapcsolatban "nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az utóbbi időben bizonyos nyugati körök meg akarják kerülni ezeket az elveket t a hidegháború, vagy ha úgy tetszik a 'pszichológiai háború' egyfajta új kiadását ajánlva. Arról a kampányról van szó, amely az 'emberi jogok védelme' képmutató jelszavával folyik." (Magyar Nemzet, 1973. október 27.)
Leonyid Brezsnyev a béke-világkongresszus szónoki emelvényén. Népszava, 1973. október 27.
A jugoszláviai Ohridban 1974-ben történelmi jelentőségű nemzetközi szemináriumot tartottak a kisebbségi jogokról. Az ott megfogalmazott elvek egyike szerint: „törvényszerű a származási ország gondoskodása a más országban élő kisebbségek sorsáról, s nem szabad a belügyekbe való be nem avatkozásra való hivatkozással ezt akadályozni, különösen amikor nem teljesítik a nemzetközi egyezményekből származó kötelezettségeket vagy ha erőszakos asszimilációs politikát folytatnak”. Erről sem a magyarországi napilapokban, hanem New York-i Magyar Életben lehetett olvasni.
A belügyekbe való beavatkozásnak minősült ezekben az évtizedekben a kommunista felfogás szerint minden kritika államok vagy más szervezetek részéről, mely a szovjet blokk pártállamainak politikai viszonyaira, berendezkedésére vonatkozott. Ezen országok folyamatosan és élesen bírálták a nem szocialista országok berendezkedését és politikai viszonyait, miközben értékelésük szerint tiszteletben tartották velük kapcsolatban a belügyekbe való be nem avatkozás elvét.
A Helsinki Megállapodás aláírása (1975), a Szovjetunió afganisztáni háborúja (1979-1989) és Jimmy Carter (1977-1981), valamint Ronald Reagan (1981-1989) elnöksége idején megélénkültek és folyamatossá váltak a nyugati fellépések az emberi és politikai jogok ügyében a pártállami diktatúrákkal szemben, s ennek megfelelően a belügyekbe való nyugati beavatkozás vádját is folyamatosan hangoztatták a szovjet tömbben. A moszkvai olimpia bojkottja 1980-ban a belügyekbe való súlyos beavatkozásnak minősült, a los angelesi olimpiáé 1984-ben nem minősült annak.
A rendszerbomlással-rendszerváltással mindez megváltozott. Horn Gyula külügyminiszter, aki 1956-ban fegyverrel állt a megszálló szovjet hadsereg mellé, s aki évtizedeken át követte a be nem avatkozás elvének pártállami felfogását 1989 júniusában a Párizsban megtartott Helsinki utóértekezleten kijelentette: "Az a tény, hogy az emberi jogok érvényesítése az adott ország feladata, korántsem jelenti azt, hogy ez az államok kizáralógas belügye lenne. A nemzetek közösségének joga van az országok nemzetközi jogi és politikai kötelezettségeinek teljesítését számon kérni. Magyarország nyitott az emberi jogi gyakorlatát érintő esetleges bírálatok iránt, s nem tekinti azokat a belügyeibe való beavatkozásnak. A kölcsönös függőség mai világában egyre inkább elavulttá válik a belügyekbe való be nem avatkozás elvének bezárkózáshoz vezető értelmezése. Ez csupán azt eredményezheti, hogy az adott társadalom a nemzetközi fejlődés peremére szorul." (Magyar Nemzet, 1989. június 1.)
Horn Gyula 1989 elején (külügyminiszteri kinevezése előtt három hónappal) magyar játékfilmeket értékel. Film, színház, muzsika, 1989. február 18.
George H.W. Bush elnök 1991 őszén az ENSZ közgyűlésén mondott beszédében pedig már az új világrend lényegeként "a demokrácia elterjesztését jelölte meg az egész földkerekségen, s e cél szolgálatában kimondotta, hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítása magasabb rendű szempont a belügyekbe való be nem avatkozás - egyébként tiszteletet érdemlő - szempontjánál." (Erről l. Vajna János tudósítását a Beszélőben, 1991. október 5.)
A témánkba vágó találatok 80 százaléka az Arcanum adatbázisában a pártállam utolsó három évtizedére esik. 1960-ig és 1990-től sokkal ritkábban esik szó a be nem avatkozásról.
2011 januárjában a kormánypárti Magyar Nemzet megdöbbenve idézte a magyarországi ember jogi viszonyokat erőteljesen bíráló, szociáldemokrata Michael Roth szavait, miszerint „A nemzeti ügyekbe való be nem avatkozás elve az Európai Unióban kifejezetten nem érvényes. Épp ellenkezőleg: beavatkozási kötelezettség van.”
Visszatért az a szemlélet, miszerint a politikai, emberi jogi viszonyok bírálata sérti a be nem avatkozás elvét. 2011 júniusában Matura Tamás kormánypárt szakértő értékelt a magyar-kínai kormányfői tárgyalásokat: "Azzal kapcsolatban, hogy a két miniszterelnök tárgyalásain nem esett szó ideológiai kérdésekről, kifejtette: Magyarország mérete és súlya alapján az egyetlen racionális, a külpolitikai és világgazdasági realitásokat figyelembe vevő felelős magyar külpolitika az, ha Budapest tartja magát a kölcsönös be nem avatkozás elvéhez, és tiszteletben tartja Kína politikai berendezkedését." (Magyar Nemzet, 2011. június 27.) Magyar vezetők szájából azóta sem hangzott el egyetlen bíráló szó sem a kínai pártállami diktatúráról, dicséret annál inkább. Az azonban soha nem minősült semmilyen felfogásban beavatkozásnak, noha az is befolyásolhatja a belső viszonyokat.
A kormánypárti sajtó üdvözli a kínai-magyar kormányfői találkozót. Magyar Nemzet, 2011. június 27.
George F. Hemingway, kormánypárti üzletember szintén csatlakozott ehhez a felfogáshoz Donald Trump elnökké választását üdvözlő cikkében. "Trump külpolitikája előreláthatóan sokkal inkább a be nem avatkozás felé tolódik el, és valószínűtlenek az Obama-Clinton-adminisztráció alatti állandó figyelmeztetések azoknak a szuverén országoknak, amelyek Washingtonnak nem tetsző belpolitikát folytatnak." (Magyar Nemzet, 2016. november 11.)
Az ellenzéki sajtóban alighanem Hargitai Miklós fogalmazott legélesebben a nyugati (konkrétan a német) be nem avatkozással kapcsolatban: "Ahogy közeledik Orbán Viktor randevúja Angela Merkellel, úgy válik egyre valószínűbbé, hogy tévednek, akik felszabadítót látnának a kancellárban. Már csak azért is, mert ami ma Magyarországon van, az nem független a német vezetéstől, és valószínűleg nem is zavarja őket annyira, amennyire itthon sokan gondolják. Illiberális elhajlásainkkal kapcsolatban az a deklarált német stratégia, hogy egyrészt kiállnak az úgynevezett európai demokratikus értékek mellett, másrészt nem avatkoznak a magyar belpolitikába. (A belügyekbe való be nem avatkozás – honnan is ismerős? A két világrendszer hidegháborújában használták ezt a fordulatot, ha gazdasági vagy politikai okokból nem akarták firtatni a legsötétebb rezsimek jogtiprásait.) Nos, a kiállásból a magyar köztársaság polgárai nem sokat érzékeltek: a demokrácia és az emberi jogok kérdését látványosan maga alá gyűrte az üzleti érdek. Van rá magyarázat. A német energiaipart például gáláns kivásárlásokkal mentette ki a kormány a rezsiháborúból, Orbán Viktor maga ígérte meg a védett területen gyárat építő Audinak, hogy a hatóságok nem fognak akadékoskodni a pannon gyepek letarolása miatt, és a csillagos meg a négykarikás autógyár akkora állami támogatásokat kapott, hogy azóta is magyarázkodunk miatta Brüsszelben. Mellesleg: a fideszesek az EP-ben rendre együtt szavaznak Merkel pártjának küldötteivel, ők pedig beszélni sem hajlandók komolyabb szankciókról, miközben elnézik, hogy a nekünk juttatott EU-támogatásokból jólét helyett Fidesz-közeli milliárdosok sarjadnak. Ami a be nem avatkozást illeti, azt német barátaink sajátosan értelmezik: beavatkoznak ők, csak többnyire Orbánék oldalán. A Deutsche Telekom szó nélkül tudomásul vette az Origo lefejezését (természetesen egyidejű állami megrendeléseket nyugtázva – szép dolog a szabad média, de a piacon nem adnak érte semmit)." (Népszabadság, 2015. január 31.)
