Folyik a 8. hivatalos Női Labdarúgó Világbajnokság. Szurkolók százezrei utaztak Franciaországba, hogy a beverekedjék magukat a zsúfolt stadionokba. A legnézettebb tévéműsorok közé emelkedtek a női világbajnoki mérkőzések. Innen érdemes visszatekinteni a női foci tiltásának és tagadásának történetére. Alig fél évszázada a legnagyobb magyar labdarúgók egyike, Albert Flórián számára még egyértelmű volt: "a futball nem női sport" (Ország-Világ, 1967, december 20.).
1885-ben játszották le az első női futballmérkőzést. Az európai labdarúgó szövetségek egy része pedig még három emberöltő múltán is, egészen 1972-ig tiltotta a női focit.
Magyarországon 1912-ben, Szegeden próbáltak először női focicsapatot szervezni: "A Szegedi AC női football csapatának szervezője, Brauswetter Boriska a következőkép képzeli a SzAC női football csapatának a dresszét: piros triko-ing. egy rakott kurta szoknya, alatta reform-nadrág, hosszú harisnya, tompa orrú torna-cipővel és egy fehér tornász-sapka." (Nemzeti Sport, 1912. szeptember 1.)
Nem derült ki, miképp fociznának szoknyában, sapkában és reform-nadrágban a nők, mert mire hozzáláttak volna, beütött a világháború.
1921. november 10-én a Sporthírlap megírta, mi kell a nőknek a foci helyett: az "általános felfogás az volt, hogy a rúgás, bármilyen formában is, nem nőies mozdulat. Bár azóta ezt a felfogást az angol és francia hölgyek megtörték és már több ízben bemutatkoztak futballdresszben és cipőben, mindazonáltal a fenti megállapításon az ő szereplésük sem változtatott: a női labdarúgás bizony egy cseppet sem bizonyult sikkes és a szemnek is kedves női sportnak. A női labdarúgás törhetetlen ellenzői bevezették a nők részére a futball rokonát, a hazenát." Ennek a "labdadobó játéknak", a kézilabda ősének a magyarországi bemutatójáról adott hírt a lap.
(A férfiakat persze senki nem tartotta távol a kézilabdától. Senki nem mondta, hogy a dobálózás nem férfias. Világbajnokságuk és olimpiai tornájuk is előbb volt a dobálózó férfiaknak, mint a nőknek, akik számára azt a sportot a foci helyett kitalálták.)
Ezután a ötvenes évek derekáig a női foci egyáltalán nem volt téma a magyar nyilvánosságban. Akkor is csak nyúlfarknyi hírekben számoltak be arról, mi történik ez ügyben külföldön. A holland női fociról például csak akkor olvasott a magyar olvasó, amikor betiltották: "Hollandiában sok éven keresztül divatos volt a női labdarúgás. A Holland Labdarúgó Szövetség nemrégiben kiadta a jelszót: nők le a pályáról! A rendelkezés indoklásában a szövetség megállapítja, hogy az ilyesfajta mérkőzéseknek semmi közük a sporthoz, s ezek nem egyebek a rossz cirkusznál." (Esti Budapest, 1956. június 8.)
Képes Sport, 1957. április 23.
A nőket azonban a tiltás nem gátolta a focizásban. 1957-ben például a Münchenben 14 ezer néző előtt lejátszott NSZK-Hollandia mérkőzés hatására próbálkoztak Csehszlovákiában azzal, hogy húsvét hétfőre bemutató mérkőzést szervezzenek a pozsonyi (a magyar sajtó akkori szóhasználatában bratislavai) stadionba, de ez nem jött össze, mert "a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség kijelentette: — Nem ellenezzük a női labdarúgást, ha módosítják a játékszabályokat! De addig is felfüggesztette a tervezett mérkőzést, amely a jelenlegi szabályok mellett nem egészséges a női szervezetre." (Népakarat, 1957. április 27.)
Azt nem tudta meg az olvasó, hogy mit kellene változtatni a szabályokon. A nyugat-német sportorvosok szerint semmit nem kell változtatni, mert a foci sehogysem való nőknek: "A sportorvosok a női labdarúgás ellen foglaltak állást az NSZK-ban. Nem nőknek való ez a sportjáték — hangzik a döntés. Ennek megfelelően jár el a labdarúgó-szövetség is a női labdarúgással kapcsolatban. Megtiltotta alszövetségeinek és klubjainak, hogy a női labdarúgóknak pályát, felszerelést és játékvezetőt bocsássanak rendelkezésükre." (Népsport, 1957. december 8.)
A nyugat-német sajtóban elrettentő példaként emlegették az Olaszországban bevett női focit: "A frankfurti Sportmagazinban nagy cikk foglalkozik az Olaszországban divatos női labdarúgással. A Milánó— Firenze válogatott mérkőzés képei beillenek — striptease jeleneteknek, a nyugati mulatókban divatos vetkeztető revüknek. A lap élesen helyteleníti a női futballt." (Magyar Nemzet, 1958. szeptember 14.)
Brazíliában engedélyezték a női focit, mert cirkusznak vélték, s miért is kellene egy jól fizető cirkuszt tiltani? "Rio de Janeiro-i jelentés szerint a brazil labdarúgók világbajnoki győzelmén felbuzdulva a dél-amerikai nők egyre erélyesebben követelik, hogy alakítsák meg a Női Labdarúgó Szövetséget és írjanak ki hivatalos bajnokságot. 'Ha kosárlabdában, röplabdában, vagy például atlétikában is sportolhatnak a nők, miért ne futballozhatnánk?' Ügy hírlik, a brazil sportvezetők hajlandóságot is mutatnak a női labdarúgás bevezetésére, mert ha sportnak nem is számít, de cirkusznak és főként: bevételi forrásnak mégiscsak jók lennének ezek a mérkőzések." (Ország-Világ, 1959. április 29.) Nyolc évvel később azonban: "Betiltották Brazíliában a női labdarúgást. A Brazil Labdarúgó Szövetség azért hozta ezt a szigorú intézkedést, mert a női mérkőzések jó része botrányos körülmények között zajlott le." (Népsport, 1967. június 20.) Gyanítjuk, hogy nem a nézőnők viselkedtek botrányosan.
1957-ben Hollandia 7:1-re legyőzte Ausztriát. A képen éppen áthaladófélben van a labda a kapus hasa alatt. Alighanem ez volt a hét holland gól egyike. (Érdekes Újság, 1958. január 4.)
Az Angol Labdarúgó Szövetség is csatlakozott az előtte tiltókhoz: "...az Angol Labdarúgó Szövetség éppúgy, mint 1921-ben, most is a leghatározottabban állást foglalt a női labdarúgás ellen és fel is oszlatta az Angliában hét év óta fennálló egyetlen ilyen női labdarúgó klubot." (Népsport, 1962. december 16.)
1965-ben végre Magyarországon is történt valami, amit helyteleníteni lehetett. Nőnemű egyedek jótékonysági céllal labdába rúgtak! A Hétfői Hírek 1965. augusztus 22-én így helytelenített: "Nem akarunk ünneprontók lenni, de kifogást emelünk az árvízkárosultak javára rendezett egyik mérkőzés ellen. Mégpedig labdarúgó-mérkőzés ellen. Mert tiszteljük ugyan a szép és nemes szándékot, de nem vagyunk hívei a női labdarúgásnak. Sem mi, sem az orvosok s a női szervezet maga sem áhítozik ez iránt a sajátosan férfias sport után. És még az sem érv, hogy a Pécsi Kesztyűgyár—-Siklósi Kesztyűgyár női labdarúgó-csapatainak találkozójára ezer ember volt kíváncsi. Nem hisszük, hogy a sport iránti érdeklődés csalta ki őket. Inkább a kuriózum, a normálistól eltérő esemény. S úgy érezzük, az árvízkárosultakat a jó ízlés sérelme nélkül is meg lehet segíteni. Vagy talán azt vallják a rendezők, hogy ízlések felett nem lehet vitatkozni?"
Az Ország-Világ 1967. január 4-i számában az emberi világ extrém furcsaságai között mutogatták a focizó csehszlovák nőket, és így dicsérték őket a kor futballjára alkalmatlannak: "A 'cselezés' persze egyáltalán nem idegen a gyengébbik nemtől... még a 'gáncsolás' sem elképzelhetetlen. 'Szándékos durvaságra' azonban valóban alkalmatlannak érezzük a nőket. Márpedig a mai futball... "
Az Ország Világ 1967-es karácsonyi számában Albert Flórián válaszolt az olvasók által beküldött kérdésekre. Báthory Borbála megkérdezte tőle, miért nincs Magyarországon női labdarúgás. Erre válaszolta a jeles középcsatár, akit oly sokszor vádoltak azzal, hogy kisasszony futballt játszik: "Nálunk ez az igény nem merült fel, tudomásom szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség elé nem is került ez a kérdés. A véleményem: a futball nem női sport."
A Képes Sport (1968. szeptember 24.) osztja Albert Flórián véleményét, de elismeri, hogy a szőke nő anyaként és feleségként azért elég nőies, ha rúgta is előzőleg a labdát:
Gyakorta aposztrofálták amazonoknak azokat a nőket, akik nem "nőies" sportokat űztek. AMAZONOK címmel adott hírt a Népsport (1968. december 5.) is arról, hogy "A nők újabb 'férfi-sportra' vetették ki hálójukat. A női labdarúgás, jégkorongozás után — hamarosan női súlyemelőkről is hallunk!" Az Ausztrál Női Súlyemelő Szövetség elnöknője azzal válaszolt az őket ért támadásokra, hogy "ma talán még szokatlan az erős izomzatú női alak látványa, de ki tudja, lehet hogy évek múltán éppen az ilyen típus lesz a szépségideál!" A névtelen glosszistát nem győzte meg: "Hadd szálljunk vitába ezzel az érvvel: a torna, úszás és még néhány nőies sport is 'erős izomzatot" biztosít a nőknek. Méghozzá nőies izomzatot. Mi ennél maradunk..." Ezek szerint a "nőies sportokat" űző úszó és tornász urak nőies izmaikkal izgatnák föl a nőies urakat.
A Népsport újságírója (1969. január 13.) koedukált "oxigénkúrán" vett részt úszókkal a Pilisben: "Mióta visszatértem Lajos-forrásról egyfolytában azért szurkolok: valakinek eszébe ne jussom, hogy a női labdarúgás bevezetését kezdeményezze nálunk. Félő ugyanis, hogy ez megtizedelné amúgy is szegényes női úszógárdánk sorait. Ott fenn, Lajos-forráson a lányok fiúkat is megszégyenítő lendülettel, hévvel és keménységgel kergették a labdát, s még kamaszos sportszerűtlenségektől sem riadtak vissza egy-egy gól érdekében. Ha ez így megy, hovatovább a fiúknak kell majd az egyenjogúsításért küzdeniük." És ezt nem egy macsó férfi, hanem egy macsóbarát nő, Ruszkay Katalin írta.
Ekkor pedig már a magyar sajtóba is beszivárogtak hírek arról, hogy kialakulóban van a nemzetközi professzionális női labdarúgás. A nagyobb klubok, különösen Olaszországban piaci alapon versengenek a legjobb focista nőkért, neves "idegen légiósokba" ruháznak be. Jó lehetőségeket sejtő üzletemberek fektetik a pénzüket a női fociba. Az első nem hivatalos női Európa Kupa vagy Európa Bajnokság döntője már jelentős nézőszámot és bevételt hozott.
A döntőben a dánokat legyőző olasz csapatról azonban a legendás sportújságírónak, Vándor Kálmánnak még mindig sikerült lekezelő cikket írnia: "Férjhez menni. Hiába, minden nőnek ez az igazi célja. Előbb vagy utóbb ez rendszerint sikerül is. Persze, egy 'kiöregedett labdarúgónőt' elvenni kockázatos dolog. Tíz éven át mindig rugdosott ... Mi, férfiak, már jól tudjuk, hogy mennyire hiányzik később a megszokott szórakozás." (Népszava, 1970. január 18.)
1970-ben már több ország labdarúgó szövetsége (például Angliáé) felülvizsgálta a női focit kizáró álláspontját. Megalakult (a hímnemű Vinicio Lucci elnökletével) az Európai Női Labdarúgó Szövetség. Az év nyarán Olaszországban megrendezték nyolc válogatott részvételével az első (nem hivatalos) világbajnokságot, amely után azonban még két évtizedet kellett várni az első (1991-es) hivatalosra. Nálunk pedig ekkor még mindig fölszámolnak eredményes, némely NB II-es csapatnál is több nézőt vonzó üzemi női labdarúgócsapatokat, például a Jászberényi Lehel Hűtőgépgyárét arra az egyébként valós tényre hivatkozva, hogy "az MTS (a Magyar Testnevelési és Sportszövetség) és az MLSZ elnöksége nem javasolja a női labdarúgást, sőt határozottan ellenzi". (Szabad Föld, 1970. március 15.)
Dr. Terpitkó András, az MLSZ elnöke 1970 júniusában, a női világbajnokság küszöbén még mindig azt válaszolja a hozzá érkező levelekre, hogy "e területen tapasztalataink még nincsenek, ennek hiányában e kérdésben érdemi válaszadásra nem vállalkozhatom". (Képes Sport, 1970. június 2.)
Olaszország a világbajnoki döntőben 35 ezer néző előtt legyőzte Dániát. Ekkor már a Magyar Nemzet sportrovatának nagytekintélyű vezetője, Zsolt Róbert is fellépett a női foci elismeréséért, és megírhatta, hogy magánemberként már az MLSZ főtitkára is egyetért vele:
"Börzsei Jánossal, az MLSZ főtitkárával konzultáltam erről a kérdésről. Hivatalosan csak annyit mondott, hogy hozzájuk még senki sem fordult a női futball ügyében, tehát az MLSZ-t senki és semmi nem késztette még állásfoglalásra. Magánemberként, volt futballistaként pedig ez volt a véleménye: — Tulajdonképp miért is ne futballoznának a nők?! Ez a játék nem a férfiak privilégiuma. Hiszen egyenjogúság van, úgy-e?
Igaza van. Ha egy nőnek éppen futballozni van kedve, miért kellene őt ebben megakadályozni. Ha egy sportág élni akar, akkor élni is fog és amennyiben tömegeket hódít, akkor megjön majd a hivatalos elismerés is." (Magyar Nemzet, 1970. július 19.)
Egy nappal később, július 20-án a Magyar Hírlapban már maga Barcs Sándor az elsőszámú fociügyi káder, az UEFA alelnöke, az MLSZ elnökségi tagja, korábbi elnöke lépett föl: "Ha tehát eddig nem foglalkoztunk komolyan a női labdarúgással, most el kell gondolkoznunk rajta, mitévők legyünk? Eddig elütöttük a dolgot azzal, hogy másutt sincs, nem baj, ha mi sem foglalkozunk vele. Ha azonban másutt már bajnokságot rendeznek, sőt VB-t is kiírnak, akkor revízió alá kell vonnunk eddigi véleményünket."
Két héttel később pedig már meg is jelent az első nagy és méltató cikk a magyarországi női labdarúgás első igazán komoly csapatáról, a Femina FCS-ről. (Népsport, 1970. augusztus 3.) Az MLSZ-nek azonban még két év kellett ahhoz, hogy elismerje a női labdarúgást. Akkor, amikor már másfélszáz csapat volt az országban, és az első kísérleti magyar bajnokságot is lebonyolították.
A világbajnoki címet védő Egyesült Államok csapata, amely 2015-ben, a kanadai világbajnokság döntőjében 5:2-re legyőzte Japánt. (Háromszék, 2015. július 7.)
