Arcanum blog

Összeszorult ököl minden legyintésben

Tíz éve halt meg Cseh Tamás (1943. január 22. - 2009. augusztus 7.)

2019. augusztus 07. - hacsa.

„Egyszerű, tiszta volt, nekem és neki szólt, suhanó röpte volt, kérdezték, válaszolt, meghalt a dal..." Ezzel köszönt be a pesti közönségnek Cseh Tamás 43 évvel az utolsó fellépése és 46 évvel a halála előtt. A dal pedig élt és halt. Halt, ami egyszerű, tiszta volt és válaszolt, élt, ami nem lehetett sem egyszerű, sem tiszta, csak csupa kétség, s nem válaszolt, csak kérdezett. A kor dala volt. A fájdalom, a keserűség, a hiányérzet, a bezártság dala.

cseh_1.jpg

A 22 éves autodidakta Cseh Tamás (jobbra) Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének egyik főszereplőjét, Orbán Tibort "tanítja" gitározni. Ebben a filmben hangzottak el először, Bacsó következő filmjében, a Nyár a hegyen-ben másodszor Cseh Tamás által írt dalok. (Film, szinház, muzsika, 1965. június 11.)

Volt három zűrös sorsú fiatal - Cseh Tamás, Bereményi Géza és Csengey Dénes -, akik a hetvenes-nyolcvanas években meghatározták egymás életét és mindenkiét, aki nem tudta, "hol az a tánc, amibe, a mi életünk szorult bele, és járható? Hol az a nyelv, amibe, a mi táncunk szorult bele, és mondható?" (Népszava, 1980. február 28.)

Bár a fenti dal szerint "se te sem én, nem tudtunk angolul", a képzőművésznek készülő segédmunkás, "Füst a szemében" néven nyári indián törzsfőnök, szakmunkás-kollégiumi nevelő és rajztanár, Cseh Tamás tudott valamelyest angolul. A 18 éves korában ajándékba kapott gitárján, melyen a szomszéd fiúktól tanult játszani, maga által írt angol nyelvű dalokat pöngetett, valami I love you so-t... Ezek azóta sem közismertek, bizonyára jobb is így. 

1970 vége felé találkozott Bereményi Gézával, aki két nap múlva odaköltözött a kölcsönlakásba, ahol Cseh lakott. Másfél évig lakoztak együtt, s ezalatt megírtak nyolcvan-száz dalt. Az "alapdalok" legtöbbje ezek között van. Cseh adja a dallamot, Bereményi írja rá a szöveget, s egyeztetnek. Kiterjedt baráti társaságuk hallgatja és imádja a dalaikat, számosan rágják a fülüket, hogy elő kellene ezeket adni. Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjében is feltűnt Cseh Tamás egyik dalával. Egy forgatási szünetben Cseh elénekelt a stábnak egy csomó dalt. Jelen volt a 25. Színház Jancsó köréhez tartozó reformkommunista igazgatója, Gyurkó László, aki ettől kezdve kitartóan kapacitálta a szerzőpárost, hogy engedjék színre lépni a dalokat.

cseh_2.jpg

Cseh Tamás és Bereményi Géza. (Új Ember, 2013. január 28.)

"Volt idő, amikor el akartam menni ebből az országból, mert úgy éreztem, hogy itt nem lehet élni. 1968-ban még szégyelltem, hogy magyar vagyok, amikor Párizsba utaztunk Gézával. Előtte tervezgettük, hogy ott maradunk, de amikor már kint voltunk, eszeveszettül rohantunk haza. Nem nekünk való máshol élni. Elhatároztuk: ha hazajövünk, nincs duzzogás, nincs passzív rezisztencia, hanem a magunk módján beszállunk a ringbe. És születtek sorra a dalok." Így adja ezt elő Cseh (Heti Budapest, 1990. október 12.), persze tévesztve az évet, mert 1968-ban még nem is ismerte a Gézát. Bereményi verziója szerint "Cseh Tamás 1972-ben egy párizsi út alkalmából 'vette rá' arra, hogy a dalokat a nyilvánosság elé kellene vinni. 'Nem is állítom, hogy nem volt ebben igaza, hogy ennek nyilvánosság elé kell kerülni. De nekem is igazam volt, mégpedig annyiban, hogy két évig visszatartottam a dalokat.'" (Jelenkor, 2010. szeptember.)

1973. március elsején lépett Cseh Tamás a közönség elé. Az Ad Libitum zenekarral adták elő a dalokat. Ebben játszott Mártha István és Novák János, diplomás zenészek és későbbi színigazgatók. "Nem tudom, hogy mit tanult tőlünk, de muszáj volt behangolni a gitárját, ott kezdődött." Így emlékezik Mártha (Film, színház, muzsika, 1989. április 29.).

cseh_3.jpg

Mártha és Cseh egymásra néz, Novák a szövegen tapos. (Film, színház, muzsika, 1989. április 29.)

Mindenfélét írtak akkor a lapok, hogy mi is lehet ez a dolog. Az egyik ítész szerint Cseh egy "népénekes" (Magyar Hírlap, 1973. február 2.), a másik szerint "modern songok, sanzonok, sanzon-persziflázsok és más ételtípusok" keverednek abban a műsorban (Esti Hírlap, 1973. február 24.). A harmadik szerint Cseh a városi folklórt hozza színpadra: "régi slágerek, verklimuzsika s mai beatdallamok visszhangzanak, szövődnek, feleselnek egymással" (Magyar Hírlap, 1973. március 11). A negyedik szerint protest song-ról van itt szó. "Kurucos dallam, francia sanzon, slágerparódia, rubinpiros tüzű spanyol tangó" - sorolja az ötödik (Magyar Ifjúság, 1973. március 16.).

1976 végén megjelent Cseh Tamás első lemeze, a Levél nővéremnek, amelyen Másik Jánossal párbeszélik el a dalokat. 

cseh_4.jpg

Az első lemez borítója. (Ifjúsági Magazin, 1977. január 1.)

Ez a lemez tette igazán ismertté országszerte Cseh Tamást, bár ő addig is szaporán járta az országot. Elemi erővel hatott, ahol várták, de Fehérgyarmaton például nem várták, oda csak hívták. Nánay István számolt be erről: "(Cseh Tamás a presszóban) A félhomályos presszóban bántón villog egy Pepsi-reklám, néhány asztalnál sörösüveg-erdő, tömény füst. Lassan megtelik a helyiség, van, aki a buszra várakozik és betér egy feketére, vannak, akik egy kis eszmecserére jöttek, s megjelenik 3-5 általános iskolás is. Ők a közönség. A gyerekek fagylaltoznak és guberálják az öt forintokat. A felnőttek gyanútlanul ülnek, ők majd a számlán észlelik a 'zenés felárat'. A ventillátort nagy nehezen sikerül kikapcsolni, a sarokban, ahol máskor a zongorista és a dobos ül, most megjelennek a zenészek: fuvola, gordonka, gitár - szokatlan hangszerösszeállítás ez itt. Kezdődhet Cseh Tamás műsora. Nekidől egy kis asztalnak, kezében a gitár, elkezd énekelni, hangja fátyolos, nehezen veszik észre, hogy valami már történik. S míg a Karácsonyról, gyerekkoráról, Maryről, szép gombos cipőjéről szól a monotonnak tűnő dal, kattog a pénztárgép, sziszeg a kávéfőző, zúg a fagylaltgép. A 'legjobb viccekről', a Valóság nevű nagybácsi elutazásáról szól a dal - néhányan bosszúsan fizetnek és tüntetőén távoznak. A művelődési ház ifjonc igazgatója ingerülten győzködik a színháziakat: 'mikrofon kellene ide!' A negyedik, az ötödik, a hetedik, a századik éjszaka magányáról, egy hirdetésről énekel Cseh Tamás, miközben suttogva-kiabáló lázas tárgyalás folyik a várható bevétel sorsáról. Cseh Tamás egy éjszakai állomásról énekel, arról, 'hogyan is vártunk egy távoli csatlakozásra' - s a gyerekek egyre türelmetlenebbek, fészkelődnek, unatkoznak, rakoncátlankodnak. 'Hát kéne egy kocsma, egy kocsma már végre, ahol csak engem szeretnek, minden köröttem forog' - szól Bereményi Géza szövegére az ironikus, társkereső dal - s egymás után vonulnak el a zenészek előtt a WC-re menők. A füsttől már nem látni, a zajgástól már nem hallani, de Cseh Tamás még énekel: Tábori lap K. K.-nak: 'Posta nincs, se csillag a váll-lapon, én fekszem itt, én meg a századom, második magyar hadseregem, mi a nevem és fegyvernemem?' Nincs tovább, a műsornak vége. Cseh Tamást legyőzték, művészetét 'kiütötték!' /.../ A művelődési ház igazgatója Cseh Tamásról nem hallott, a műsort azért kötötték le, hogy legyen náluk is irodalmi presszó, s hogy ne csak Mátészalkán, de náluk is öt műsor legyen." (Színház, 1977/1.)

cseh_5.jpg

Film, színház muzsika, 1988. december 3.

 

A nyolcvanas években lép be a történetbe a Cseh Tamásnál egy évtizeddel fiatalabb Csengey Dénes. Ő a Cseh-Bereményi-valami első komoly elemzője és értelmezője. Az általa írt könyvnek a Valóság 1981/3. számában megjelent részletével kezdődik eme valami érdemi recepciója: "Nem a próféciákra hangolt krónikás köt szövetséget életre-halálra-sikerre-bukásra az ellenállhatatlan dalnokkal, csak két vékony, bizonytalan gyökérzetű, a beat mozgalomtól elsodort s aztán ismeretlen partra vetett élet próbál tisztába jönni önmagával. Két levegőben lebegő, irányát veszített sors, melyek alól észrevétlenül elszökött egy évtized./.../ Cseh Tamás... a nemzedéki és... nem pusztán nemzedéki önkifejezésnek minden addiginál hitelesebb eszközét lelte meg... Ez a magyarázata annak, hogy sohasem lép fel üres teremben, hogy estjein (most, a lemezek megjelenése után is) tízesével állnak a színpad előtt a felvételre állított magnetofonok, hogy az így elkészült felvételek szakadatlanul vándorolnak, noha mint minden más ritkaságot, ezeket sem lcsönzi senki szívesen, hogy az estek után ritkán oszlik el azonnal a zönség, nagy- és kisvárosban egyaránt beszélgetni próbál, az elhangzott műsort az előadóval továbbgondolni kívánja szinte mindenki, hogy fiatal értelmiségi körökben már-már erkölcsi kérdésnek minősül az, hogy kinek mi a véleménye Cseh Tamásról."

A történelmet, a romantikus lélekkel elbukott hősöket megidéző dalokban "megteremtődik történelmünk és jelenünk szembesítésének lehetősége, éppen akkor (a hetvenes évek elején), amikor a magyar értelmiség körében általánossá válik a történelmi távlatvesztés, és nyilvánvalóvá lesz az, hogy az elmúlt korszakok ideologikus indíttatású történelemhamisításai, múltunk megtagadása, illetve agyonhallgatása nemhogy előrevitte volna a szocializmus ügyét, hanem, megakadályozva a tudatos és tervszerű továbblépéshez elengedhetetlenül szükséges történelmi és társadalmi önismeret kialakulását, egyenesen a távlatvesztés egyik okozója lett./.../ ...dalaik nem mondják lehetségesnek a lehetetlent, hanem épp fordítva, lehetetlennek mondják a nélkülözhetetlent, a történelemformáló cselekvést, a szabad emberhez egyedül méltó létezést./.../ Ilyen helyzetjelentések fogalmazódtak párhuzamosan, ugyanazon élménytől indíttatva: 'Zsoldba álltam én, vén hajdú legény / foltom, hogy legyen, fázva meztelen / sápadt réteken, búval részegen', és 'Este van már, este van / minden madár festve van / még fészkük is festett fészek / este van már, este van / még az ég is festve van / én magam is festett vagyok. / No, Lám!' Vagy: 'Nem nyílnak a völgyben a kerti virágok, / hóban akadt el a szárnyas idő / és látod emitten a téli világot / kicsorbult a ködtől a bérci tető' és 'Kedves barátném, tegnap légy volt a levesben / utána meggybefőtt, végül körte volt vacsoránk... így múlik minden nap / egy rohadt kert alatt'... Együtt halad tehát, egymást kölcsönösen megkérdőjelezve egy nosztalgikus-romantikus és egy játékosan-gunyorosan groteszk vonulat, melyeknek tükrében kétséges az, hogy küzdelemben bukott-e vagy egy szélmalomharcban sült fel nevetségesen a 'nemzedék'. És ez a feszültség, ez az ellentmondás nem is szűnik meg, hanem összeáll belőle a 'csehtamásság', amellyel bizalmas, de igen bizonytalan viszonyba kerülhet a közönség. Olyannyira bizonytalanba, hogy sokszor csak az előadásmód árnyalatnyi különbsége dönti el, hogy egv-egy dalt hallgatva elérzékenyül-e vagy kineveti önmagát." Vagy teszi mindkettőt - tegyük hozzá. "'Csak a hiány, ami mindegyre gazdagabb' — ebbe a zsákutcába torkollik a Dal nélkül című műsor minden eszményteremtő kísérlete. Valami tagadás feszül minden beismerésben, összeszorult ököl minden legyintésben."

cseh_6.jpg

Cseh Tamás, Csengey Dénes, Gödény Ferenc és Csurka István az 1987-es lakitelki találkozón. (Magyar Hírlap, 2012. szeptember 28.)

Fokozatosan kibontakozott a dalos monodráma műfaja. A dalok az őket összekötő szövegekkel és mozgásokkal történetté álltak össze. A történet megemelte a dalokat, a dalok a történetet. Már a Levél nővéremnek is ilyesmi volt, de a lemez csak a dalokat tartalmazta. Ennek a műfajnak a reprezentatív darabja az 1979-es Frontátvonulás volt, melyet az Egyetemi Színpadon látott az akkor egyetemista blogíró. „Úristen, hol vagyok, Úristen, miben vagyok? Hát mikor váltottam menetjegyet, hogy velem egy vonat robog? Mindenhol csak félig vagyok, itt helyettem valaki más vagyok, ez nem is én vagyok.” Ezt énekli Vizi Miklós, aki tud valamit. Fölvesz egy poharat, és az a levegőben marad. Csak a Cseh Tamásé esik le. Vizi barátja, Ecsédi szerte a városban eszeveszetten keresi barátját, Vizit, aki tud valamit. Aki tudja, hogy mit, hogy mi a dolgunk, hogy mit vagyunk teendők. És Vizi nyomában eljutunk a páyaudvarig, ahol a magyar történelem zsákutcája kiúttalan véget ér, ahonnan nem indulnak vonatok, a kitörő vonat is csak látszat, s a kitörés utáni ébredésben: "ennek vége van". Ott találkozunk a restiben a magyar történelembe belerészegedett piás ősünkkel: "Születtem Magyarországon, nyolcvanhét éves vagyok; fejemben összekeveredtek a féldecik s kormányzatok. Neveltek hazaszeretetre, hittem az Istenben is, harcoltam két háborúban, túléltem - az Istenbe is! Fejemben egy verkli jár, mely verkli így muzsikál: túléltem mindeneket, kormányt és féldeciket, egy magyar túlélő címzetes vitézlő tönkrement lábain, de áll önök előtt! Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat, és elnézem az unokámat: látom, hogy gyönge alak. Hogy lesznek ezek túlélők ? Valami itt korcsosul: kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul!?" (Színház, 1980/1.)

cseh_7.jpg

Az elmosódott szerzőpáros Bereményi könyvének címlapján. (Mozgó Világ, 1997/5.)

1982-ben hosszú időre megszakad az alkotó kapcsolat Cseh és Bereményi között. Ekkor lép elő alkotótárssá Csengey Dénes. A Csengey politikai szerepvállalásáig, 1989-ig tartó együttműködésnek egy maradandó eredménye lett, a Mélyrepülés című lemez és dalos monodráma. Egy Cseh Tamásról szóló post mortem interjúkötet recenziójában írja Weiss János: "a Frontátvonulással (1979) a szerzőpáros eljutott egy olyan pontra, ahonnan nem vezetett tovább út. Egy korábbi interjúban még Bereményi is azt mondta, hogy tudta: ezután csak önismétlések következhetnek. Bereményi elsősorban valószínűleg a Jóslat című művel (1981) volt elégedetlen, a lemezen már nem is jelent meg az összekötő szöveg; ha ez utánzat, akkor a Mélyrepülés is az. De annyit mégis meg kell állapítanunk, hogy a Mélyrepülés sokkal jobban beszélte az akkori reform-közgazdaságtan nyelvét". (Jelenkor, 2010. szepember 1.) Ennél sokkal jobb véleménye volt a Mélyrepülésről Révész Sándornak, amelyet a Mozgó Világ 1994/6. számában fejtett ki: Csengey "élete csúcspontján, Monor és Lakitelek között félúton Cseh Tamással hozta létre a Mélyrepülést. A Mélyrepülés kezdetén a muskátlis reformbörtönben így szól a törzsőrmester Novák Bélához, a potenciális és állítólagos világmozdító hangforráshoz: 'Maga nálam nem lesz különleges eset. Én magán úgy eligazodom, hogy arról kódul.' De hiába igazodna el a törzsőrmester, a hadnagya tudja, hogy nem lehet ráigazodni ennek a Nováknak a torkára, aki úgy néz, hogy muszáj behozni, s mivel csak néz, muszáj kiengedni. Nem szabad, nem engedik, ez valami nemzeti kincs vagy katasztrófa." 

A Mélyrepülés a kései Kádár-kor, az elviselhetetlen elviselhetőség megrendítően találó megjelenítése. 

A rendszerváltás évében a Cseh-Bereményi alkotópáros és az ország történetében is új korszak kezdődött.

cseh_8.jpg

Cseh Tamás, Bereményi Géza, Eszenyi Enikő és Bella István társaságában és "csinos zakóban" átveszi a Kossuth-díjat 2001. március 15-én. (Magyar Hírlap, 2001. március 16.)

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr7514993156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása