"Az idei karácsony..." I.

A ...9-es évek karácsonyai: 1919-től 1989-ig

2019. december 15. - hacsa.

A lapok minden évben tele voltak azzal, milyen lesz és volt "az idei karácsony". Általában borzalmas, de mégis... Amikor pedig csodásnak mondták - akkor a lapok voltak borzalmasak.

A Nagy Háború és a két forradalom után, a véres megtorlás időszakában köszöntött rá a kivérzett, fölforgatott és szétszakított országra 1919 karácsonya.

karacsony_i_1.jpg

Bús karácsonyt köszönt (a következő világháború miniszterelnökével azonos?) Kállay Miklós versével a Képes Krónika (1919. december 27.)

A postásokat felszólították, hogy a papírhiányra is tekintettel ezúttal ne küldözgessenek karácsonyi üdvözlőlapot kartársaiknak: "megemlékezésünket oly módon és oly formában kell kifejezésre juttatnunk, amely igazi kartársi szolidaritásról, kartársi szeretetről tanúskodik. Váltsuk meg az üdvözlést egyénenként 10 koronával és fordítsuk ezt az összeget jótékony célra, a megszállott területen anyagi támogatás nélkül visszamaradt nyomorgó kartársaink segélyezésére." (Posta és Távirda Rendeletek Tára, 1919. december 23.)

A napilapok felszólították az iskolába még nem járó hadiárvák anyját, gondozóját, hogy a legközelebbi iskolába vigyék be a gyerek papírjait, mert aki a hadiárvák összeírásából kimarad, "meg lenne fosztva az idei karácsonyi ünnepek szerény gyönyörei és örömeitől is". (Friss Újság, 1919. december 8.)

A Pesti Hírlap (1919. december 14.) arról számol be, hogy a Vásárcsarnokban csak fenyőgallyakat lehet kapni, és a legtöbb gyereknek ez lesz az idén a karácsonyfa. "Az idei karácsony bizony csak a gazdag emberek gyermekeinek lesz ünnep." Ugyanezt állapítja meg az Új Nemzedék (1919. december 21.) is: "Az idei karácsony bizony nagyon fukar a magyar gyerekekhez, a jó Jézuska legtöbb helyre csak üres kezekkel jön." "Az idén a középosztály egészen elmaradt. Vásárlásait mindenki a legminimálisabbra redukálja", panaszkodik a kereskedő. "Milyen nehéz feladat ma Jézuskának lenni!" - állapítja meg az újságíró. (Az Újság, 1919. december 21.)

karacsony_i_2.jpg

Ők a szerencsés gyerekek, akiknek jut egy kis szerényen díszített, kopár fa és néhány játék. (Képes Krónika, 1919. december 23.)

Ezen a karácsonyon az egyik fő téma az elszakított területekről menekülők sorsa volt: "Az idei karácsony estén sokan lesznek olyanok, akiket a magyar hazához való ragaszkodásért kivertek otthonából, megfosztották mindenétől s aztán világgá űzték. A vasúti állomásokon veszteglő, szalmával, gyékénnyel kibélelt vasúti kocsik — menekültek otthona — világosabban beszél minden írásnál. Ezekre az otthonukból kitaszított menekültekre gondoltak Szírmabesenyő lakosai, mikor a menekültek részére gyűjtést rendeztek." (Reggeli Hírlap, 1919, december 24.)

December 25-én megjelentek a napilapok, és többnyire akkor adták le a nagy karácsonyi publicisztikát. Ezek összehangzóan a helyzethez illően fekete karácsonyról szóltak. "Ha az idei karácsonyi dísz ily sötét, ily szívet marcangoló és gyászos: nem a költőn múlik, a kinek a szívén keresztül viharzik a nemzet minden buja, öröme, hanem a viszonyokon, a melyek könnytől és vértől ázottak s honfijajtól hangosak." (Budapesti Hírlap, 1919. december 25.) "Nos hát fekete karácsonyunk lett, a mi jobban is illik egész világunkhoz. A fehér tetszetősebb lett volna a szemnek, ropogós havon sétálni, szép napos időben vidámabb és jobb lett volna. Ám a fekete karácsonynak is megvan a maga jósága. Nincs olyan hideg. Nem fagyoskodunk olyan nagyon. Kevesebb tüzelőre van szükség. Nekünk jobb most a fekete karácsony." (Az Újság, 1919. december 25.) "A gyásznak és kétségbeesésnek ezen a hatodik —- minden eddiginél feketébb karácsonyán borzadva gondolunk arra a lehetőségre, hogy hiábavaló minden akarásunk és törekvésünk: a pusztító gyűlölség szelleme itt nem fog kimúlni... borzadva gondolunk erre, mert ha ez az aggodalmunk alaposnak bizonyulna, talán a hetedik karácsony eljövetelekor már nem lenne mit megmenteni, és már csak az a sír egyesítene bennünket, amelyről a 'Szózat' nagy költője énekelt..." (Népszava, 1919. december 25.)

karacsony_i_3.jpg

Balra utcai árus kínálgatja a legolcsóbb ajándéknak valót, jobbra karácsonyfát árulnak a szerencsésebbeknek. (Képes Krónika, 1919. december 23.)

************************

1929. október 24-én, a "Fekete Csütörtökön" kitört a nagy gazdasági világválság. Éppen két hónappal karácsony előtt. Ennek árnyékában készült az ország erre a karácsonyra, pedig amit ekkor érzett az ország a válságból, még semmi nem volt ahhoz képest, amit a következő években érezhetett.

Terjedt a Mindenki Karácsonyfája mozgalom. A Mindenki Karácsonyfája Hölgybizottság szervezte ezt az Iskolanővérekkel és a Szociális Testvérekkel. Ők voltak a "fa-anyák". A húsz budapesti fa és a vidéki városok karácsonyfái alatt szegény gyerekeknek és családoknak osztottak ajándékcsomagokat. A Szociális Testvérek vezetője, Schlachta Margit volt a legfőbb "fa-anya". (Nemzeti Újság, 1929. december 1.)

karacsony_i_4.jpg

Mindenki Karácsonyfája a Nemzeti Múzeum bejárata előtt. (Képes Pesti Hírlap, 1929. december 28.)

A karácsony előtti izgalmakhoz hozzátartozott, hogy meglesz-e a spóregylet pénze. Munkások, kisiparosok alakítottak ilyen egyleteket. Rendszerint év végén vették ki az év folyamán befizetett pénzeket, és abból lettek a nagyobb karácsonyi ajándékok. Mindig volt néhány egylet, amelynek a pénzét elsikkasztotta a pénztáros, és akkor csak a szomorúság jutott a fa alá. Az Újság (1929. december 4.) megjövendölte, hogy az idén gyakoribbak lesznek az ilyen esetek.

Számos lap közölte a pécsi keresekedelmi és iparkamara felhívását: "Bár lesújtó gazdasági helyzetünk nem sok reményt ad arra, hogy az idei karácsony ajándékozásai nagyobb arányokat ölthessenek, kamaránk elnöksége mégis azzal a kérelemmel fordul kamaránk hazafias kereskedőihez, hogy az ajándéktárgyakat vásárló közönség figyelmét elsősorban magyar áruikra hívják fel és mindenképpen odahatni igyekezzenek, hogy aki vásárol, az lehetőleg magyar árut vásároljon. Tartozunk ezzel szegény magyar hazánknak, önmagunknak, mert minden fíllér, ami itthon marad, a mi gazdaságunkat gyarapítja; csak saját magunkon segítünk, ha minden szükségletünket magyar árukkal fedezzük. Legyen igazán magyar karácsony!" (Dunántúl, 1929. december 8.)

A kereskedők pánikoltak, hogy nyakukon marad a sok csodálatos játék, a mozgó harcászati alkalmatosságok, az építő dobozok - ezek voltak a fiús ajándékok között a legcsábítóbbak. Számos kereskedő okkáziót (mai magyarul: akciót) hirdetett a karácsony előtti hetekben. (Ujság, 1929. december 8.) A karácsonyi vásárok akkor még csak az ünnep előtti néhány napra korlátozódtak. Ebben az évben december 20-án kezdődtek, és ekkor volt először "igazi" aranyvasárnap. Ebben az évben engedélyezte a kereskedelmi miniszter, hogy a karácsony előtti utolsó napon délután négyig nyitva tartsanak az üzletek, és a munkások gyorsan elkölthessék a karácsonyra a szombati munkanap után megkapott heti fizetésüket.

A lapok becslése szerint a karácsonyi forgalom 30-40 százalékkal maradt el az előző évitől. (Kecskeméti Közlöny, 1929. december 28.), Reggeli Hírlap, 1929. december 28.)

karacsony_1_5.jpg

A Pesti Hírlap Vasárnapjának karikatúrája (1929. december 25.)

A politikai amnesztia is elmaradt. Karácsony előtt a kormányzó amnesztiát szokott hirdetni. Ebben az évben ez eredetileg teljesen elmaradt volna, hogy majd tavasszal, Horthy Miklós kormányzóvá választásának tizedik évfordulóját ünnepeljék az amnesztiával (is). Végül csak meghirdettek egy nagyon szűkkörű, mindössze másfél száz elítéltet érintő amnesztiát karácsonyra is, de ez nem vonatkozott a politikai foglyokra és a "sajtóvétségekre". A Tanácsköztársaság után tíz évvel is voltak még, akik a vörös diktatúrában való részvételük miatt nem jöhettek ki a börtönből, nem térhettek haza az emigrációból. A Népszava szenvedélyes cikkekben ostorozta emiatt a kormányt: "A kormánynak ez a merev magatartása méltán kelthet elkeseredést és megdöbbenést nemcsak a legközvetlenebbül érdekeltek között, hanem általában mindenki előtt, aki nem híve a vak politikai bosszúállásnak. Tíz esztendő telt el a forradalmak óta, tíz hosszú esztendő, eseményekben és fordulatokban olyan gazdag korszak, amely elég tanulságul szolgálhatott volna a kormánynak arra, hogy a végnélküli politikai üldözés nemcsak embertelen, hanem belső és külső politikai szempontból is fölötte ártalmas. Példátlan a történelemben az ilyen hosszan tartó üldöző hadjárat." (Népszava, 1929. december 24.)  

A sokak által ekkor "a legnagyobb élő magyarnak" tekintett gróf Apponyi Albert a Pesti Napló 1929. december 25-i számába írt nagy vezércikket: "Karácsonyi vagy újévi cikktől az olvasó rendesen azt várja, hogy benne valami biztatót, reményt keltőt, felvidítót kapjon. Aki ehhez a hagyományhoz ragaszkodik, az ne olvassa el a következő sorokat, mert a két év határmezsgyéjén támadó gondolataimban annyira, mint talán azelőtt soha, túlnyomó az aggodalom hangulata. Ennek oka pedig az, hogy a nemzet már megtette azt a nagy erőfeszítést, amelyre szükség volt, hogy legalább anyagi sorsát, az emelkedésnek nélkülözhetetlen alapját, biztos alapokra fektesse; megtette olyan mértékben, hogy további áldozatot tőle nemcsak nem lehet követelni, hiába is követelnek de az állandó áldozathozatal folytonosságát sem bírja az eddig megállapított mértékben. És íme, veszélyben van az is, amit elértünk, ha a 11-ik órában nem szánjuk reá magunkat arra az önmegtartóztatásra és összes segédforrásaink felhasználására, arra a rendszerességre, amelyet, fájdalom, eddig nélkülöztünk."

karacsony_i_6.jpg

A Práter utcai Zrinyi Ilona leánycserkészcsapat karácsonyi ünnepe. (Magyarság Melléklete, 1929. december 29.)

*********************

Az 1939-es karácsony előtt négy hónappal kitört a második világháború. Ez az év sem volt karácsonynak való: "Nem jó az idei karácsony ünnepén az ünnep lényegére gondolni. Mert a karácsony a békességnek és a szeretetnek megszületése a földre. És hol vagyunk ma tőle? Békesség sehol a nagyvilágon. Európa és Ázsia nagy területén tökéletes háborúskodás folyik, az emberi ész által kitalált legfurfangosabb teremtményirtó szerszámokkal, szárazon, vízen, levegőben. /.../ De nincs békesség ott sem, ahol közvetlenül nem áll lángokban a terep. A háborús baj érezteti hatását ott is, ahol — mint hála Istennek, országunkban —- hallgatnak a fegyverek és mindenütt e földön megsínylik ártatlan milliók a szembenálló felek gyilkoló vitáját. /.../ És hol a szeretet, a megértés, az emberi méltányosság? Jobb róla nem is beszélni!" (Malomújság, 1939. december 20.)

A kereskedők nem panaszkodtak. Beindult a háborús konjunktúra, növekedett a vásárlóerő és erősödött a vásárlási kedv. 20-30 százalékkal nagyobb volt a forgalom, mint egy évvel azelőtt.

Rettegés és remény elegyedett a közhangulatban. Rettegés, hogy a háború eléri az országot; öröm, hogy a Felvidék és Kárpátalja visszatért; és remény a további országgyarapodásra. Az újonnan megjelent "fajvédő hetilapban" ez a remény dominált: "A világtörténelemnek ezekben a próbát követelő napjaiban nem elégedhetik meg egyetlen élni akaró nemzet társadalma sem azzal a tudattal, hogy a hivatalos honvédelem kifelé és az erős kezű közbiztonság befelé biztosítani látszik a jelen veszélytelenségét. Ma, amikor a titkos propaganda észrevétlenül lopakodó baktériumként, a különböző jelszavak skorpióként próbálkoznak kitermelni nemzetgyilkos, tudatot és tisztánlátást ölő lázakat, amikor még csak egyetlen láncszeme hullt le a trianoni bilincsnek s amikor a titokban meglapuló, álcázott érdekek diktálta háború lángja az egész világot nyaldossa, nem lehet eléggé tudatosítani a nemzetvédelem fontosságát." Európa kegyetlenül megfizet a trianoni békecsinálók, Lloyd George, Clemenceau, Benes bűneiért, "a dunai és Délkeleteurópai semleges államok békéjén Olaszország őrködik. Európa ma, mint már annyiszor, nem nélkülözheti Mussolini zsenijét. (Sorakozó, 1939. december 22.

karacsony_i_7.jpg

Horthy Miklósné (jobb oldalon, a háttal álló hölgy mellett) virágcsokrot vásárol a karácsonyi jótékonysági vásáron. (Tolnai Világlapja, 1939. december 13.)

Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke. Dobsa László is bízott a magyar jövőben: "E világháborgás közepette egy kicsiny szigetecske a mi ezeréves országunk. Ma még a béke oázisa, amely felé irigységgel és csodálattal tekint az idegen, de mi is érezzük azt a bizonytalanságot... /.../ A magyar kézművesiparosság karácsonyfáján ott csillog a visszacsatolt Kárpátalja aranyalmája és azok az ezüstszálak, amelyek a még hiányzó országrészek magyarságát kötik velünk össze; a magyar kézművesiparosság idei karácsonyfája már a harcedzett, modernül felszerelt, vitézi erényekben bővelkedő magyar hadsereg vaszsámolyán áll. (Ipartestületek Lapja, 1939. december 23.) A Pesti Hírlap ismeretlen munkatársa ellenben nem nagyon  reménykedett: "számolni kell azzal, hogy a ború esetleg Dél vagy Észak felé kiterjed s így semmi reménysugár sincs az idei Karácsony sötét éjszakájában." (Pesti Hírlap, 1939. december 24.) De volt a Pesti Hírlapnak optimista munkatársa is: "Általában: az idei karácsony páratlan lendülete, vásárlásban, mozik és színházak zsúfoltságában, olyan tünete a magyar, élet felpezsdült vérkeringésének, amelyből igen nagyjelentőségű és jóleső következtetéseket vonhatnánk le. (Pesti Hírlap, 1939. december 28.)

Amilyen sokan rettegtek a háborútól, olyan sokan érezték úgy, hogy a mindig vesztes, mindig legyőzött Magyarország most végre nyerőszériában van és a győztesek oldalán nőhet vissza régi önmagához. 

Szabó Zoltán híres rovatában, a Szellemi honvédelemben a keresztény-nemzeti kurzustól a legtávolabb álló költők, Juhász Gyula és József Attila betlehemes verseivel köszönti a karácsonyt, és keresztény-nemzeti alapon vonja kétségbe a keresztény-nemzeti kurzus keresztényi és nemzeti mivoltát: "A magyar állameszmének s a magyar nemzetről való gondolatnak nem járuléka, hanem alapozása a kereszténység s az, ahogyan a magunk legjobbjai a magyar nacionalistáról gondolkoztak, nagyon sok hasonlóságot mutat azzal, ahogyan a kereszténység nagyjai a kereszténységről gondolkoztak. S ezen a karácsonyon, melyen ha körképet rajzolnánk a magyar glóbusról, azt kellene látnunk, hogy bizony kevesen értik a magyarság lényegét, s kevesen érzik a kereszténység igazi nyegét. S a kereszténység e valójából való kivetkőztetése az emberi elmékben baj, nemcsak az egyén szempontjából, hanem a közösség szempontjából, magyarság szempontjából is." (Magyar Nemzet, 1939. december 24.)

A Népszava 1939. december 24-i vezércikke volt a legszigorúbb a háborúzó világhoz: " A legszebb ünnep, benső értékére a legnemesebb is, vádolóan tekint ránk. Nem mi, emberek, uralkodunk a dolgok felett, hanem a társadalmi viszonyok uralkodnak felettünk./.../ Megváltozott a világ. Az első világháború változtatta meg. A második világháború már készen találta az újonnan kialakult társadalmi erkölcsöt. Az erkölcs helyébe az erőszak, a társadalmi elv helyébe az egyéni önzés lépett. Zabolátlanul. Minden szégyenkezés nélkül. A cinikus fölényesség, az erkölcsi alapelvekre fittyet hányó közömbösség orgiákat ült./.../ A háborút nem tekintik váratlan, kétségbeejtő katasztrófának, amelyet mindén emberi erő megfeszítésével el kell hárítani; a háború pusztításait, az erkölcsieket és gazdaságiakat egyaránt, már úgy veszik számításba, mint a közönséges üzletkötésnél a kockázatot és az elérhető hasznot. Hogy milyen süllyedést, milyen visszazuhanást jelent ez, azt ma már fel sem fogják. A béke, a humanizmus, a tökéletesebb ember és a tökéletesebb társadalom után való vágyakozás mintha egyszeribe kihalt volna. Nagy emberi értékek értéküket vesztették. Az emberiség nagy szellemi kultúráját fölösleges lomnak, akadálynak tekintik, amelyet félrerúgnak az útból./.../ A mi karácsonyi himnuszunk: változatlanul hiszünk fölismert igazságainkban, eszméinkben. Hisszük: lesz békesség a földön, ha az emberek megtanulják, hogy társadalmi életüket okosabban és értelmesebben rendezzék be."

karacsony_i_8.jpg

Mennyből az angyal...  (Tolnai Világlapja, 1939. december 20.)

***************

1949 tavaszán befejeződött a proletárdiktatúra néven futó pártállami diktatúra kiépítése, ősszel pedig lezajlott az első és legnagyobb kirakatper, a Rajk-per. Soha olyan nagyszerű, felhőtlen, gazdag és igazi karácsony nem volt még a borús karácsonyokban bővelkedő magyar történelemben, mint ez az 1949-es - a sajtóban. 

A lapok egymással megegyező vagy nagyon hasonló cikkekben számolnak be arról, hogy karácsonyra hatalmas mennyiségű, és kiváló minőségű édességekkel, szaloncukorral, hatalmas kínálattal, rengeteg játékkal, fényes kirakatokkal, árúval tömött pultokkal, új dohányipari termékekkel, szovjet pipadohánnyal és rengeteg fenyőfával várják az Állami Áruházak, a Népboltok és az egyéb üzletek a dolgozókat, akik a jó fizetésüknek hála élénken vásárolnak. A jótékonykodásról szó sem esik, mert az okafogyottá vált. "Ragyogó gyermekszemek bámulják mostanában a zsúfolt kirakatokat, a csokoládéhegyeket, a csillogó szaloncukrokat, és boldogan várják a Mikulást, meg a karácsonyt, amikor majd bőségesen jut mindannyiuknak az annyiszor megcsodált finomságokból." (Szabad Szó, 1949. december 4.) "Gyönyörű kirakatok, hatalmas árubőség, s ami a legfontosabb: hatalmas vevőtömegek.../.../ A hét legnagyobb nagybudapesti Állami Áruházban az idei aranyvasárnap 64 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint a múlt esztendőben." (Szabad Nép, 1949. december 25.)

A Szabad Nép 1949. december 25-i száma karácsonyra készülő munkáscsaládokat mutat be: "Számel Sándornak, a Magyar Acélárugyár esztergályosának Bajcsy Zsilinszky-út 17. szám alatti lakásában a 'súlypont': minél többet kapjon a hat unoka. Most már telik mindenre, hiszen Számel elvtárs állandóan 300 százalék körül teljesít, és átlagos heti jövedelme 400-450 forint. Minden kirakatnak díszére válna a sok ajándék. Az unokák nadrágot, sapkát, kesztyűt, inganyagot, elektromos játékot, nyomdát, cipőt, kuglit, pulóvert kapnak. Számel elvtársnő pongyolát kap, Számel elvtárs pedig pizsamát, meleg zoknit, inget, kesztyűt, könyveket." A Számel-család otthonában:

karacsony_i_9.jpg

"Az amerikai Karácsony apó kegyetlen uzsorás, akinek feneketlen zsákjában eltűnik a marshallizált országok dolgozóinak vére és verejtéke" - ezt mutatja be országokra lebontva a Népszava december 25-i cikke. A Marshall-segélyt elfogadó nyugati országokban is borzalmas a karácsony, de a legborzalmasabb mégis Tito Jugoszláviájában: "a fasiszta Tito-banda rémuralma alatt nyögő Jugoszláviában a belgrádi hóhér-klikk véres zsarnoksága minden eddiginél keservesebbé teszi az idei karácsonyt a hős jugoszláv nép számára. Az amerikai gazdák füttyszavára készségesen engedelmeskedő Tito-pribékek áruba bocsátották az ország nyersanyagkincseit, véres terrorral nyomják el a jugoszláv dolgozó nép szabadságmozgalmát s az amerikai nagytőke gyarmatává tették Jugoszláviát. Titóék garázdálkodásának eredménye, hogy Jugoszlávia gazdasági helyzete siralmasan leromlott./.../ Az utcákon mindenütt a nélkülözés nyomasztó képei láthatók- Az emberiek kopott ruhákban járnak. A boltok előtt hosszú sorok ücsörögnek órák hosszat- de gyakran még szűkös fejadagjaikat sem kapják meg."

karacsony_i_10.jpg

Kaján Tibor karikatúrája (Ludas Matyi, 1949. december 22.)

Arról, hogy Magyarországon is vannak nehéz sorsú emberek, akiknek nem olyan jó karácsonykor, s akikre gondolni kellene, kizárólag a katolikus hetilapban, az Új Emberben (1949. december 18.) esik szó: "Magukra maradt öregek: ki gondol rájuk így karácsony táján? Bérházak kis lakásaiban, albérleti szobákban, régi, kopott bútoraik közé húzódva vagy idegen tárgyak között idegenül viselik megfakult életüket. Filléres gondok, sok nélkülözés, apró munkák töltik ki napjaikat és jövő nélküli holnapokra virradnak. /.../ Ki törődik velük karácsonykor?"

„A hároméves terv hatalmas sikerét ünneplik a magyar dolgozók az idei karácsonyon, a bőség ünnepén“ - ezt olvassuk a Szabad Szó 1949. december 25-i számában. De hogy mi is a karácsony lényege, azt Révai József világítja meg a Szabad Nép 1949. december 25-i számában megjelent címlapos vezércikkében: "Karácsonykor a békéről kell beszélnünk. Nemcsak azért, mert a karácsonyi ünnep milliók szemében elsősorban a béke ünnepe. Hanem azért is, mert éppen karácsonykor időszerű figyelmeztetni a békét áhítozó milliókat arra, hogy a békét nem ráolvasással, nem is imádsággal, hanem tettekkel kell megvédeni. Éppen karácsonykor fontos hangoztatni, hogy a békét nem annak az elvnek az alkalmazásával lehet megvédeni, amely úgy szól: aki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel, hanem annak az elvnek az alkalmazásával, amely úgy szól: aki téged kővel dob meg, dobd vissza mennykővel! A békét harcban kell megvédeni, úgy, hogy elvesszük a kedvét a háborús gyújtogatóknak és uszítóknak attól, hogy kővel dobálódzanak." A karácsony tehát a rettenthetetlen békeharc ünnepe. De Révai azért nem feledkezett meg arról sem, hogy karácsonykor valakinek a születését is ünnepelni szoktuk: "Sztálin születésnapja néhány nappal megelőzte a karácsonyi ünnepet. De az idei karácsony e születésnap jegyében áll..."

karacsony_i_11.jpg

Szabad száj, 1949. december 29.

1939 decemberében 3999 találatot ad az Arcanum a karácsony szóra, 492-őt Jézusra. 1949-ben 679-et a karácsonyra és összesen 31-et Jézusra. Ebből a 31-ből 13 az Új Emberben rejtőzik, a többi  a régi idők karácsonyáról szóló irodalmi művekben, Móra novellában, egyházi vezetők hűségnyilatkozataiban. 1949-ben a karácsony mint karácsony, mint Jézus születésének napja megszűnt létezni.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr415345962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.