Nagy volt a hó és a munkaerőhiány. A vándormadár volt az új kínálat a gyűlöletkeresletre Az ország még a decemberi marseille-i katasztrófa sokkhatása alatt állt. A csehszlovákok jöttek és kivertek bennünket a foci világbajnokságról. Bors Mátéval és Kloss kapitánnyal teltek a tévé előtt az esték. Mezei Mária eljátszotta utolsó színpadi szerepét.
A biafrai szakadárok vereségével befejeződött a különböző becslések szerint fél-hárommillió halálos áldozatot követelő nigériai polgárháború. Folytatódtak a harcok Vietnamban. Moamer el-Kadhafi a kormányfői pozíció elfoglalásával átvette a teljhatalmat Líbiában. Amsterdamban tüntetőleg elégették melltartóikat a feministák. Angela Davist felforgató nézeteire való tekintettel kirúgták az UCLA-ról (University of California, Los Angeles). Csehszlovákiában befejeződött a sztálinizmus restaurációja: az 1968-as miniszterelnököt, Oldrich Cerniket leváltották, Alexander Dubceket kizárták a pártból.
Nálunk pedig népszámláltak.
Január elsejével életbe lépett az új távbeszélő szabályzat. Eszerint "ha a különvonalú telefont a posta hivatalból ikresítl — hogy új állomást adhasson az igénylőknek —, akkor megtéríti a régi különvonalú állomás szerelési költségének — ha ez az összeg meghaladja a 200 forintot — 40 százalékát. Eddig | ikresítéskor nem adtak költségtérítést, s így az új ikertárs járt jól, mert a korábban kiépített telefonvonal szerelési költségeit az önálló vonalú telefontulajdonos viselte." (Népszabadság, 1970. január 1.) Ma már kevesen emlékeznek az ikertelefonra. Két előfizető kapott egy vonalat. A számuk más volt, de a vonaluk egy. Ha az egyik használta a telefont, akkor a másik nem tudta. Nem kapott vonalat. Ő sem tudott és őt sem tudták hívni. Aki kifogott egy bőbeszédű vagy bőbeszédűekkel kapcsolatban álló ikert, rosszul járt. Ha kolerikus alkat volt, megütötte a guta. 1970 előtt úgy ikresítették az önálló telefonvonalat, hogy az ikresített és a szerelés költségeit korábban viselő személy egy fillért sem kapott. Ettől kezdve viszont visszakapta a telefonjába befektetett összeg 40 százalékát. A blogíró mázlista volt. A papája tanácsi osztályvezetőként már nyolc évvel az igénylés beadása után, a hatvanas évek közepén kapott ikertelefont. Néhány évig nekünk még nem volt tévénk, a szomszédnak még nem volt telefonja. Mi átjártunk hozzájuk tévét nézni, ők átjártak hozzánk telefonálni.
Ebben a hónapban lettek három évesek (tehát mostanában 53 évesek) az első gyes-gyerekek, tehát azoknak az első gyes-anyukáknak, akik nem gondoskodtak további gyerekekről, ekkor kellett visszamenni dolgozni. Kötelező volt visszavenni őket, de ez ekkoriban többnyire nem okozott különösebb problémát, mert akkora volt a mukaerőhiány, hogy a Ludas Matyi nem győzött viccelődni vele.
A '68-as reformszellem már kihúnyt. A szocialista hiánygazdálkodásra jellemző növekedési kényszer és puha költségvetési korlát korlátlan keresletet teremtett a munkaerőre, viszont a reform- és piacellenes kurzus szellemében elítélték azokat, akik racionálisan mozogtak a munkaerőpiacon, kihasználták a nagy keresletet, és oda mentek dolgozni, ahol több fizetést adtak nekik. Őket nevezték vándormadaraknak.
"A 'vándormadarak' ténykedésének erkölcsi, romboló hatása lényegesen nagyobb számarányuknál. Indokolt ezért a részesedési alap szétosztásakor velük szemben már a kollektív szerződésben szankciókat szabni" - szögezi le az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, Harangozó Ede a (havonta 800 ezer példányban kinyomtatott!) Pártélet 1970/1. számában. "Egységesen ki kell alakítani például olyan gyakorlatot, hogy a 'vándormadarak' anyagilag ne járhassanak jobban, ne kapjanak nagyobb bért, mint előző munkahelyükön." Így követte a pártvonalat Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter a Műszaki Élet 1970/1. számában. "Nem tűrhetjük tovább, hogy az odaröppenő vándormadarakat bármiféle előnyben részesítsék" - eképp nyilatkozott Prieszol Olga, a budapesti pártbizottság osztályvezetője. (Magyar Hírlap, 1970. január 18.)
A "vándormadarak" elleni kampányhoz a maga szerény eszközeivel a Ludas Matyi is hozzájárult:
Lengyel József író, a "kicsi mérges öregúr" viszont 1970 januárjában azt írta a naplójába, hogy nem a vándormadarakkal van a baj, hanem a „csücsülőmadárral”. „A csücsülőmadár az az igazgató, aki nem megy el 80 fillér órabéremelésért a 60 forintos órabérü állásából, 15 év óta nyomja az íróasztal mellett a széket, és legjobban szeretné csendőrrel kényszeríteni a munkást, hogy nála maradjon, de fizetni nem tud, mert ostobán vezet. Ellensége a jobban fizető üzem... Barátai: akik nem rúgják ki.” Az a Napló viszont könyv alakban csak 1989-ben jelent meg, s a fentieket is csak bő másfél évtizeddel később idézhették belőle a Szabad Földben (1986. október 18.).
A nagy hóhoz nem volt elég hókotró. A Ludas Matyi arról tudósított, hogy a söripar és a Köztisztaság Hivatal vezetői praktikus szócserében állapodtak meg közleményeiknek a valósághoz való közelítése végett: „A söripar megnyugtathatja a lakosságot, hogy teljes mértékben fölkészült a nagy nyári havazásra, s gondoskodott az annak megfelelő sörmennyiségről.” „A Köztisztasági Hivatal megnyugtathatja a lakosságot, hogy teljes mértékben fölkészült a várható nagy téli kánikulára, s gondoskodott az annak megfelelő számú hókotró kocsi munkába állításáról." (Ludas Matyi, 1970. január 8.)
A hó- és jéghelyzetnek változatos következményei voltak. Szolnoknál például 26 gépkocsi szaladt egymásba. Nem találtuk nyomát, hogy ekkor erről hírt adtak volna a lapok. Ha jól kerestünk azArcanumban, akkor Szűcs József említi ezt először az Élet és Tudomány 1971. március 5-i számában. (Egyébiránt ekkoriban sokkan többen haltak meg közlekedési balesetben, mint mostanában. 1970-ben pontosan 1356-an, derül ki a fent utalt írásból.)
A hótömegnek pozitívabb következményei is voltak: "Az Adáshibát — többek között — azért tudtam megírni 1970 januárjában Nagymaroson két hét alatt, mert nagy hó esett" - tárja fel a korszak egyik legsikeresebb közéleti szomorú komédiája születésének titkát Szakonyi Károly (Dunakanyar, 1983/3.)
Várnai György karikaturistát 1970 januárjában megkérdezték milyen állatokat irígyel. Az egyik a kígyó volt:
Kisorsolták a nyári mexikói foci világbajnokság csoportbeosztását. Mintha megforgatták volna a tőrt a magyar szurkolók szívében. Ekkor történt meg először az a hallatlan dolog, hogy Magyarország válogatottja, amely négy évvel azelőtt még felejthetetlen meccsen 3:1-re verte Braziliát a világbajnokságon, nem jutott ki a VB-re. Egy hónap alatt nem lehetett kiheverni a marseille-i katasztrófát. Abban az elátkozott városban páholta el 4:1 arányban a magyar válogatottat Csehszlovákia csapata 1969. december harmadikán. Előkelő társaságban maradtunk távol a világbajnokságtól. Későbbi világ- és európabajnokok sora, Franciaország, (a négy évvel korábban bronzérmes) Portugália, Argentina és Spanyolország sem jutott be a 16 csapatos mezőnybe. De hogy is lehetett volna azt megemészetni, hogy Marokkó (első afrikai csapatként) ott lehet, ahol mi nem!
Az akkori világ egyik legelegánsabb, legtechnikásabb csatárába, a "Császárba", Albert Flóriánba nem vethette reményét a kétségbeesett magyar szurkoló, mert ő az előző nyáron egy világbajnoki selejtező mérközésen a lábát törte, és e sérülése után már sohasem nyerte vissza a régi formáját. A Ludas Matyi kitalálta, kibe vetheti reményét mégis a magyar szurkoló:
A levelet Kloss kapitány kapta. A szovjet tábor országaiban ekkor alakult ki a Kloss-kultusz. A Kockázat, melynek ő volt a főhőse, 18-szor 55 perces lengyel televíziós sorozat volt, melynek lengyel főhőse Hans Kloss néven beépült a második világháború alatt a Wehrmachtba, és információkkal látta el a Vörös Hadsereget. Ő volt a kommunista James Bond. A szocialista táborban imádták Kloss kapitányt. Az őt alakító színész, Stanislaw Mikulski (1929-2014) rettenetesen népszerű volt Magyarországon is. Mikulski derék káder volt. Beválasztották a lengyel állampárt Központi Bizottságába is. Azon kevesek közé tartozott, akik 1981-ben, a hadi állapot bevezetése után nem tiltakoztak és nem bojkottálták a televíziót. A nyolcvanas évek végén a moszkvai lengyel kulturális központot igazgatta.
Kloss kapitány mellett a szintén kommunista Bors Máté volt ekkor a másik nagy sorozathős a magyar televízióban. Egyébként pedig bármelyik szorgos helytörténész kerületi hős lehetett ekkoriban. A budapesti nézőket 22 ellenlábas táborra osztotta a Fekete-fehér, igen-nem című helytörténeti vetélkedő, amelyben a budapesti kerületek versengtek egymással Vitray Tamás vezetésével a fődíjért, egy óvodáért. Januárban rendezték a középdöntőket. Az óvodát végül a XI. kerület nyerte el. A Magyar Hírlap vezércikkben méltatta a vetélkedőt és a megyéket ütköztető rádiós párját: "Vetélkedik a régészettel szórakozó gyógyszerész és a hivatásos könyvtáros, a neonszerelő és az ősi növények ismerője. Egy csapatban küzd kerülete, megyéje színeiért a tanár és diákja. Abban versenyeznek a csapatok, melyikük ismeri legjobban azt a tájat, ahol él és dolgozik, melyikük szereti legjobban, s melyikük hajlandó a legtöbbet tenni is érte. A rádió kitűnő 'Tiszán innen, Dunán túl' s a tévé 'Fekete-fehér, igen-nem' vetélkedője természetesen játék. S éppen mert az, magával tudja ragadni a részvevőket és a közönséget is; ezért nézik vagy hallgatják mindkét műsort oly sokan. A játék nélkülözhetetlen alkotóeleme emberi tevékenységünknek. S az, hogy okosan és emberhez méltóan tudjunk játszani, talán nem kevésbé fontos, mint az, hogy dolgozni, szeretni és jó célokért küzdeni is tudjunk."
Itt van a fővárosi színházak műsora az első teljes januári héten:
Film, Színház, Muzsika, 1970. január 3.
Egy sor emlékezetes előadás ment ezen a héten. Többek között Dosztojevszkij: Egy őrült naplója Darvas Ivánnal a Pestiben, Madách Mózese Sinkovits Imrével a Nemzetiben, a Kaviár és lencse Pécsi Sándorral a Madáchban, a Kalevala a Tháliában, a Csárdáskirálynő az Operettben, Hacsaturján balettje, a Spartacus az Operában. Zorin Varsói melódiája Törőcsik Marival és Sztankay Istvánnal a Katonában. És ugyanitt volt Mezei Mária utolsó bemutatója. Schiller Stuart Máriájában játszotta Erzsébet királynőt. Váradi Hédi, Bessenyei Ferenc, Sztankay István voltak a partnerei. A világháború után másfél évtizedig mellőzött színésznő csak néhány évre térhetett vissza a Nemzetibe (amelyhez a Katona is tartozott), és 1970-ben már vissza is kelett vonulnia, miután a hongkongi influenza tönkre tette amúgy is gyenge tüdejét. Ezután már csak egyszer lépett fel. Tíz évvel később mondta el a Veszprémi Televíziós Találkozón Babits Mihály Zsoltár gyermekhangra című versét. Drámai fellépés volt, amelynek a felvételét mindig előszedik, ha nagyon meg akarják hatni a nézőket.
A blogíró ötven évvel ezelőtt koraérett kiskamasz volt, és jó néhányat látott ezen előadások közül. Hogy melyiket pontosan mikor, arra természetesen nem emlékszik. De egyet most már biztosan tud: ezen a héten január 11-én az Operaházban ült az akkor még Don Juan néven futó Don Giovanni előadásán. Ekkor vendégszerepelt ugyanis ennek címszerepében Budapesten a csodálatos német bassz-bariton, Theo Adam, aki egy évvel ezelőtt január 10-én halt meg életének 93 évében. Emlékeim szerint meg is ismételte a Pezsgőáriát a függöny előtt.
Itt Hans Sachs szerepében hallhatjuk tőle a Wahn-monológot, illetve A nürnbergi mesterdalnokok egész harmadik felvonását: https://www.youtube.com/watch?v=-O-uAVIZZbE
Theo Adam Don Giovanni szerepében. (Film, Színház, Muzsika, 1970. január. 3.)
