Mióta égő a nácizmus áldozata?

A holokauszt honosítása honunkban

2020. január 27. - hacsa.

Az új családot alapító túlélők gyermekei is gyermeket neveltek már, amikor világszerte elterjedt az a szokás, hogy a vészkorszak iparosított tömegmészárlását annak a szónak a görög fordításával nevezik meg, amely a héber Bibliában a teljesen elégő áldozatot jelenti. A gyermekek gyermekei is gyermekeket neveltek már, mire a holokausztnak 2005-ben emléknapja lett. Január 27. Auschwitz felszabadulásának napja.

"Holocaustot tartják az angol szaklapok az idei Epsom-derby valószínű nyerőjének." (Budapesti Hírlap, 1899. február 24.) Ám a ló nem vitte diadalra a nevét. Nyerő pozícióban elbukott.

"...ez a furcsa szó: 'holokauszt'. Mi az ördög lehet ez? Tulajdonnév? Angol ige? Technikai szerszám? A Pallasban nem találta. Az angol kéziszótárban nem találta. A Biemann zenelexikonban nem találta. Végre a nagy Larousse-ban rábukkant. Holocausté: olyan áldozási mód, ahol az áldozatot elégetik. De hol ragadt ma a fejébe ez a szó?' Hol olvasta, vagy kitől hallotta?" Így morfondírozik Litteráti László Harsányi Zsolt: Az arany holló című regényében, melynek ezt a folytatását az akkoriban igen népszerű szerző két lapnak is eladta. (Pesti Napló, 1924. május 11. és Vasárnapi Újság, 1924. szeptember 28.)

Nem csodáljuk, hogy Litterati, ez a művelt polgár sem ismerte ezt a "furcsa szót". A több mint 35 ezer találatból, amelyet az Arcanum erre a szóra ad, csupán 11 találtatott 1948 előttről. De azért ezek között is van olyan, amely ezt a szót halállal és pusztulással terhes eseményhez köti. Az első világháború kezdetén számol be a Pesti Napló (1914. szeptember 12.) Arról, hogy a szegény német katonák kénytelenek voltak felgyújtani Belgium ékszerdobozát, Löwent, mert annak galád polgárai lőttek rájuk a házaikból: "Futótűz terjedt el a városban, belekapott régi, vagy új épületeibe és ebben a hallatlan máglyában, ebben a 'holocaust'-ban a vandál porosz katonák elkezdtek ... műemlékeket menteni!menteni! Mindenekelőtt a gyönyörű régi városházát igyekeztek a tüz ellen biztosítani." Mert a német katona kultúrkatona. 

holokauszt_1.jpg

A "holokauszt-túlélő" löweni városháza. (Képes Vasárnap, 1940. május 26.)

A wikipédia úgy tudja, hogy a News Chronicle című angol nyelvű lapban használták először ezt a szót Hitlernek a zsidók megsemmisítésével kapcsolatos terveire 1942 decemberében, de ez a jelentése csak harminc évvel később, 1972-től terjedt el a szélesebb nyilvánosságban Frederick Forsyth regénye, Az Odessa-ügyirat nyomán. Magyarország és a kontinentális Európa azonban ekkor még kívül esett ezen a szélesebb nyilvánosságon is.

Ami a magyar sajtót illeti, 1945 után 1973-ig kizárólag külhoni magyar lapok angol nyelvű cikkeiben esett szó holocaustról, de nem a zsidóként kiirtott emberekkel kapcsolatban, hanem általában a háborús pokol és tömeghalál megnevezéseként. 

Az első magyar nyelvű, a náci holokausztra vonatkozó említések az emigráns sajtó két végpontján jelentek meg. A Kanadai Magyar Munkás, amely a szovjet propaganda gépezet része volt és 1950-ben a szabad, önkéntes és a gyapottermesztésben élenjáró magyarországi szövetkezetekről cikkezett, 1974. október 26-án ezt írta: "Jó sorsa megmentette Kissingert a náci holokausztból, megmenekült a gázkamrákból. Mily különös iróniája a sorsnak, hogy ez az ember lett napjainkban különböző méretű új holokausztok kiagyalója, szervezője, irányítója!"  (Az Egyesült Államok akkori külügyminiszterét a vietnami és kambodzsai bombázások értelmi szerzőjeként rokonították itt a nácikkal.)

holokauszt_7.jpg

Halott sorstársai fölött, saját halála előtt halotti imát mondó rabbi, nevető gyilkosokkal a háttérben. (A Sternből átvette: Magyarország, 1979. február 18.)

A másik szélső pontot a Pittsburgh-ben megjelenő Magyarság képviselte. 1977. január 7-én azt írják, hogy a hitleri "Holocaust" (idézőjelben) és a sztálini emberirtás semmi nem volt Mao népirtásához képest. Később pedig ezt: "a zsidók pedig világszerte megtarthatták a hat millió Holocaust áldozatuk gyászünnepét és még most sem kérdezte meg tőlünk a világon senki honnan veszik ezt a számot". (1977. május 6.) 1979. július 20-án a náci bűnök elévülhetetlenségéről szóló németországi törvény ellen keltek ki. A lap a későbbiekben arról ír, hogy a kommunista bűnökről, a jelen "kommunista holokausztjáról" (idézőjel itt tőlem - hacsa) bezzeg nem beszélnek, beégették a világ köztudatába a hat millió áldozatot, holott azok száma 1,2 millió és 800 ezer között lehetett. Aztán már csak "u.n. 'Holocaust'"-ról írnak (1984. február 29.

A holokauszt magyar nyelvű és mai jelentésú használatában tehát ennek a Magyarságnak volt úttörő szerepe, amelyet az a Szebedinszky Jenő szerkesztett, aki Hortobágyi Jenő néven 1944-ben a Turul sajtófőnökeként működött a megszállt országban, nyilas lapokban bíztatta kitartásra a zsidóktól "megszabaduló" hont, és az önmagát nemzeti szocialistának valló Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetséget dicsőítette. (Magyar Élet, 1944. május 28.)

A magyarországi sajtóban a holocaust szó a világháború után 1977. október 29-én jelent meg először a Film, Színház, Muzsika egyik képaláírásában, de az olvasónak a jövőben játszódó filmről aligha juthatott eszébe a Vészkorszak:

holokauszt.jpg

 

A világháború és a rendszerváltás között eltelt 44 évnek csupán az utolsó negyedében használták Magyarországon a zsidó népirtásra a holokauszt szót, amely ezzel a jelentéssel 1978. május 20-án bukkant fel először a hazai sajtóban. A Film, Színház, Muzsika írt ezen a napon a Holocaust címet viselő amerikai tévésorozatról. Ez a nagyhatású sorozatot hozta be Magyarországra és a német nyelvterületre is a Holokausztot. Azzal a különbséggel, hogy Németországban, Ausztriában, Svájcban be is mutatták azt, nálunk viszont csak írtak róla (sokat), hogy miként fogadták a sorozatot ott, ahol fogadhatták.

A Valóság (1979/3.) ismertette a New Statesman-ben 1978 végén megjelent cikket az amerikai fogadtatásról: "amikor tavaly áprilisban bemutatták Amerikában a filmet, akkora közönséget vonzott, mint eddig még egyetlen sorozat sem... az angliai bemutatás után egy idős londoni zsidó nő öngyilkosságot követett el." Az Egyesült Államokban 120 millió nézője volt a műnek. 

holokauszt_3.jpg

Jelenet a Holocaust című amerikai tévésorozatból. A német katonák által lefogott nőt, Inge Weisst a fiatal Meryl Streep alakította. (Film, Színház, Muzsika, 1978. május 20.)

 Az NBC eredetileg nyolc részes, hét és fél órás, Marvin J. Chomsky által rendezett sorozatát négy részben mutatták be heves viták után Németországban 1979. január 22-26. között az állami televízió legkisebb nézettségű, harmadik műsorában este kilenckor, miközben a népszerűbb csatornákon fő műsoridőben népszerű műsorokat adtak. Ennek ellenére: "az első részt a felnőtt lakosság 24%-a nézte, és ez a nézettség fokozatosan nőtt, míg elérte a negyedik résznél a 32%ot. A nézők fluktuációja is elég nagymérvű volt: csak 12,6% (még így is 5,3 millió NSZK-felnőtt) látta mind a négy folytatást, viszont 48,1% (20,3 millió) legalább egyet." A vetítés utáni késő éjszakai stúdióbeszélgetéseket is milliók követték. "Az ötvenen felüliek jelentősen kevesebben nézték a műsort, a 30—49 évesek számarányukhoz képest sokan, és a 14—29 évesek számarányuknak megfelelően. A fiataloknál ez azért jelentős, mert ők általában kevesebbet néznek tévét, mint a közép- és idős korosztály." Minderről Szekfü András számolt be a Tömegkommunikációs Kutatóközpont folyóiratában (Jelkép, 1980/4.) A sorozat azokat érdekelte a legkevésbé, akik felnőttek vagy legalább a Hitler-Jugend korosztályába tartozó nagy kamaszok voltak a Holocaust idejében.

Szekfü ebben a tanulmányban a következőképpen jellemzi a Dr. Josef Weiss zsidó orvos és Erik Dorf, a nácikat szolgáló jogász családjainak történetét bemutató sorozatot: "A cselekmény 1935 és 1945 között játszódik, és nem kis dramaturgiai ügyeskedéssel kiterjed Berlintől Kijevig, Varsótól Prágáig és Theresienstadtig, mintegy 'ismeretterjesztő' teljességgel törekedve a náci zsidóüldözés különféle színtereinek bemutatására. /.../ alapvetően hollywoodi 'palifogó' módszerekkel elkészített, művészileg jellegtelen, helyenként giccses filmipari termék. Bernd Engelmann, a neves baloldali publicista szerint azonban éppen ez a sajátossága is hozzájárult NSZK-beli hatásához: a nyugatnémet családok annyira rászoktak már képernyőjükön a hollywoodi folytatásokhoz, hogy ez a sorozat, a hollywoodiságba csomagolt érzelgős antifasizmusával, védtelenül érte őket," és sokkal nagyobb hatással volt rájuk, mint a hasonló témájú dokumentumfilmek.

holokauszt_6.jpg

Kivégzési jelenet a filimsorozatból - rendezés alatt. (Igaz Szó, 1979. március 30.)

A magyar napilapok a film robbanásszerű németországi hatásával kapcsolaban az első időkben azt emelték ki, hogy miként mozdultak meg a film ellen a neonácik, és itt-ott feléledt az a korábbi évtizedekre jellemző toposz, miszerint az NSZK-t lényegében neonácik vezetik. A Népszabadság tudósítója (C. Tóth Béla, 1979. február 7.) a fentebb is emlegetett Bernd Engelmannra hvatkozva írja, hogy "Adenauer, a volt CDU- kancellár tudatosan támogatta a nácikat, hogy a hidegháború korszakában maga mellett tudhassa az antikommunistákat. Carstens CDU-politikus, az arrogáns javíthatatlan, ama nácik közül is kiemelkedik, akik időközben valami megbánást mutatnak." A tudósító összegzése szerint: "A film tükröt tartott a nyugat-német társadalom arca
elé, és a szembesített belepirult a látott képbe." A kelet-német társadalomnak erre nem volt lehetősége. Illetve a nyugat-német tévéadást éppenséggel Keleten is nézhették, csak nem beszélhetek a dologról.

A neonáci ifjúság valóban hevesen reagált a sorozatra: "Az elmúlt hetekben a nyugatnémet városok utcáin tucatszámra jelentek meg az antiszemita hecciratok. A példakép immár a náci meggyilkosok közül kerül ki. A jelszavak megtévesztőek és hangzatosak. Diákok szórják a röplapokat, amelyeken a 'Holocaust' ellen tiltakozva azt hangoztatják, azért nem lehet a múlttal így foglalkozni, mert a megrendítő tényekre alapuló film bűnözők bandájának tünteti fel az egész népet, holott 'ma már tudományosan beigazolódott, hogy a német koncentrációs táborokban nem voltak gázkamrák'." (Napló, 1979. március 2.)

holokauszt_4.jpg

Igaz Szó, 1979. március 15.

 A sorozat Franciaországban is megdöbbenést keltett: "Franciaországban nem csillapodik a Holocaust-botrány. A Holocaust című amerikai film a franciaországi náci megszállás áldozatainak állít emléket, és érdekes módon a film bemutatása körüli huzavona arra késztetett publicistákat és történészeket, hogy újra szóljanak 1940-45-ről, mindarról, amit az egyik történész 'Franciaország elhallgatott múltjának' nevez, s amelyet nevezhetnénk akár Franciaország megszépített múltjának is. A vitából ugyanis kiderül, hogy a németekkel együttműködő Vichy-i kormány hatóságainál közel ötvenezer francia jelentkezett olyan rendőri szolgálatra, amelynek egyetlen célja volt az ellenállás felgöngyölítése. Volt önkéntes francia fasiszta légió és francia SS-hadosztály, és francia deportálás. Az emlékezésekből az is kiderül, hogy a franciáknak alig tíz százaléka vett részt valamilyen formában a németek elleni akciókban. A többiek? A hivatalos történetírás szerint a tíz százalék magatartása a jellemző az egész nemzetére, azt kell tanulni és tanítani./.../ Ha nem menekülünk saját történelmünk elől, csak akkor lábolhatunk ki a II. világháborút követően megteremtett 'fasiszta népek' és 'demokrata népek' paradox fogalmi struktúrájából. Ez a kategorizálás a személyes bűnöket, vagy kormányok vétkeit népekre vonatkoztatta, kialakítva az alacsonyabbrendű tudatot egyfelől és oktalan lelki nyugalmat és 'mindent jól tettünk' érzést másfelől. A hazug életérzést mindkét oldalon." (Köteles Pál, Hajdú-Bihari Napló, 1979. április 15.)

holokauszt_8.jpg

Meryl Streep Emmy-díjat kapott a Holocaustban nyújtott alakításáért. (Film, Színház, Muzsika, 1979. június 9.)

Sok német és osztrák családban, amelyben a nácizmust tabuként kezelték és a vele foglalkozó dokumentumfilmeket soha nem nézték meg, ez a játékfilm-sorozat törte át a hallgatás falát. "A sorozatot követően általánosan átrétegződött a köztudatban a korszak képe: míg a megelőző vizsgálatban a korszakot jelentős arányban azzal jellemezték, hogy akkor épültek az autópályák, megszűnt a munkanélküliség, olimpiai játékok voltak Berlinben, helyreállt a rend és nyugalom, és újra megerősödött a német nemzet, az adás után kérdezetteknél (és ismét nem csak a nézőknél!) ezek a jegyek háttérbe szorultak és előtérbe kerültek a kor árnyoldalai, a zsidóüldözés, az elmebetegek meggyilkolása, a koncentrációs táborok és a Gestapo. Nőtt a nácibűnök elévülését ellenzők aránya, és csökkent az antiszemita véleményeké." (Szekfü András, Jel-Kép, 1980/4.)

A bonni Szövetségi Politikai Központ a tévésorozat elé 56 oldalas, magas színvonalú, tárgyszerű ismertető füzetet adott ki a korról több százezer példányban!  Helmut Schmidt kancellár a sorozat bemutatása után a Bundestagban kijelentette: „Ezt a filmet egész Németországban be kellene mutatni. Az emberek ebből jogot, alkalmat és anyagot nyernének, hogy a német történelmet újra átgondolhassák". A sorozat "oktatási anyag lett a hittan, a német irodalom, a társadalomismeret és a pszichológia tantárgyakban is". (Jel-Kép, 1985/1.) A tartományi oktatási központok is hasonló brossúrákkal  készítették fel a tanulókat és tanárokat a sorozatra. 

A játékfilmbe korabeli fotókat is bevágtak. Az Amerikában élő Helen Greenbaum (eredetileg nyilván Grünbaum) az egyik fotón felismerte a kivégzésre váró, összebújt, rettegő nők között az édesanyját:

holokauszt_5.jpg

Helen Greenbaum édesanyja lemészárolt és kivégzésre váró sorstársai körében. (Igaz Szó, 1979. március 15.)

 Helen Greenbaum szüleit és fiútestvérét megölték, a húgával ketten élték túl a holokausztot Dachauban. Utána jártak a felvételnek. Megkeresték az eredeti fotót a New York-i központi archívumban, és kiderült, hogy a kivégzésekben részt vevő amatőr fotós hagyatékából került elő a kép. Leendő gyilkosuk terelte össze a mészárlás szünetében a lelövendő áldozatokat. A történetet a német Sternből vette át az Igaz Szó (1979. március 15.).

1979. márciusában a Magyar Televízió filmes kooprodukciós főosztályának vezetője arról tájékoztatta a Magyar Nemzet munkatársát (1979. március 30.), hogy az "amerikai televíziós társaság a közeljövőben küldi el a Holocaust bemutató kópiáit; megvételéről ezután döntenek". A fejleményeket másfél évtizeddel később írta meg Barabás Tibor a Népszavában (1994. február 22.): "Emlékszem, bent volt már az országban, néhány epizódját le is vetítették a sajtónak, de a Tv akkori filmfőosztály-vezetője megmondta nekünk őszintén: egyedül nem meri átvenni, mert baj lehet belőle. Összedugják a fejüket a többi népi demokratikus állam tévéseivel, s ha akad köztük egy is, amelyik vállalja, akkor mi is sugározni fogjuk. Hát nem akadt..."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr415423080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.