Sir Edmund Percival Hillary (1919. július 20. – 2008. január 11.) új-zélandi hegymászó, felfedező és filantróp, aki arról ismert, hogy 1953-ban, napra pontosan 72 éve, elsőként mászta meg a Mount Everestet Tenzing Norgay serpával. Az Arcanum Adatbázisban összesen 2260 cikk foglalkozik a kalandvágyó méhész hihetetlen történeteivel. Ezeket elevenítjük fel az alábbi posztban. 1919-ben született Aucklandben, Új-Zélandon. Apja, Percival Hillary méhész és újságszerkesztő volt, anyja, Gertrude Hillary tanárnő. Félénk, de kalandvágyó gyerekként nőtt fel.
A Tuakau Általános Iskolában, majd az Auckland Grammar Schoolban tanult. Már fiatalon érdekelte a hegymászás, első jelentősebb mászása 16 éves korában a Tongariro-hegyre vezetett. A második világháború előtt méhészként dolgozott családjával, ami fizikai állóképességet és kitartást biztosított számára. A háború alatt a Királyi Új-Zélandi Légierő navigátoraként szolgált. Az 1930-as évek végén kezdett komolyabban hegymászni az Új-Zélandi Alpokban, ahol a Déli-Alpok csúcsait, köztük a Mount Cookot (Új-Zéland legmagasabb hegyét) is megmászta. 1951-ben és 1952-ben részt vett brit felderítő expedíciókban a Himalájában, amelyek a Mount Everest megmászásának előkészítését szolgálták. Ezek során tapasztalatot szerzett a magashegyi körülményekről és a serpák kultúrájáról. „Tenzing Norgay serpával 1953. május 29-én reggel indultak el az utolsó méterek meghódítására a IX. számú táborból, oxigénpalackokkal felszerelve. Az utat nekik maguknak kellett felfedezniük, és azt sem tudták, mi vár rájuk odafent. Aznap helyi idő szerint 11 óra 30 perckor történelmet csináltak. Hillary nem volt felkészülve a nagy médiasikerre, és interjúiban szinte megpróbálta teljesítményének nagyságát kicsinyíteni: „Megmásztunk egy hegyet, na és?”, „Nem túl fenséges a kilátás odafentről, minden laposnak és monotonnak tűnik” – nyilatkozta.
Akkor sem szállt el saját nagyságától, amikor II. Erzsébet, akinek megkoronázása (1953. június 2.) egybeesett a Mount Everest meghódításának hivatalos bejelentésével, lovaggá ütötte őt. A nagy hegyi kaland után alig négy évvel Hillary már az Antarktisz felé vette az irányt, és ott a nagy felfedező, Robert Scott egykori bázisán rendezkedett be. Ő volt az első, aki 1958. január 3-án az első járművet vezette a szárazföldön át a Déli-sarkra. A sors iránti hálája jeléül Hillary a nepáli serpák megsegítését tűzte ki egyik legfőbb életcéljául. Feleségével szakadatlanul járta a világot, hogy pénzt gyűjtsön, közreműködésével 27 iskolát, két kórházat és tucatnyi egyéb gyógyintézetet hoztak létre a Himalájában. Feleségét és lányát, Belindát is egy Nepálba vezető úton érte halálos repülőszerencsétlenség 1975-ben. Hillary 1989-ben újranősült: egy új-zélandi alpinista özvegyét vette feleségül.
Sir Edmund volt az első új-zélandi, akinek arcképével már életében bankjegyet, az ötdollárost díszítették. A hegymászó 530 ezer USA-dollárnak megfelelő összeget gyűjtött össze egy 1982-es árverésen a Himalája Alapítvány számára, saját kezűleg aláírva ezer ötdolláros bankjegyet.” – elevenítette fel kalandozását 2008-ban a Bihari Napló. A Mount Everest kiváló ismerője egy legendát is igyekezett szerte foszlatni 1985-ben. Mégpedig a jeti legendáját, elmondta, a havasi ember nem létezik: „A jeti csak a bennszülöttek képzeletében él, s onnan költözött át a miénkbe. „Egyike azoknak, akik „bizonyítékok” és a helybeli lakosság elbeszélései dacára alaptalannak tartják a „havasi ember” létezésének legendáját. Sir Edmund Hillary, a Mount Everest első meghódítója kijelenti, hogy a mesebeli himalájai szörny nem egyéb, mint közönséges medve.
A világhírű hegymászóval 1979 májusában találkoztam Nepálban, a Szjangbocse repülőtér közelében, Nemcsa Bazar fölött. Miközben a gépre vártunk, szóba került a jeti is. – Egy csoport új-zélandi, amerikai, brit és nepáli hegymászó és tudós 1930 szeptemberében azt a feladatot kapta, hogy tegyen tíz hónapos körutat a tibeti határ mentén a jeti fölfedése végett – kezdte el visszaemlékezését Sir Hillary.– Mindig is szkeptikus voltam ennek a mesebeli lénynek a létezését illetően. Érthetetlen volt számomra, hogy egy olyan hatalmas méretűnek mondott élőlény hosszabb ideig élhet e hegyek között anélkül, hogy a helybeli serpák sasszeme fölfedné. Korábban is több expedíció nyomozott már a jeti után, de nem sikerült rátalálniuk, jóllehet szilárdan hittek létezésében. – Egy tapasztalt nepáli serpa, Szen Tenszing még 1951-ben bejelentette, hogy saját szemével látta a havasi embert. Sőt, perceken át szemlélte.
A következő évben George Lowe és én itt, a Kumba-gleccserén 4000 méteres magasságban találtunk egy fekete hajtincset. Teherhordóink, helybeli serpák, meg akartak győzni bennünket, hogy a hajtincs nem másé, minta jetié. A Barun-hágón 1954-bena serpák csoportja rémülten keresett menedéket a hegymászók sátraiban, mert állítólag a jeti lábának dobogását hallották a táborunk körül. Másnap a tábor közelében észrevettem egy himalájai leopárdot, amint elegáns könnyedséggel sétál a hóban. Hillary ezután ismét szóba hozta az 1960. évi expedíciót.
Amikor csoportjuk a Mount Everest tövébe érkezett, egy Desmond Dorg nevű újságírónak sikerült egy serpa falu szinte minden lakóit meginterjúvolnia a jetiről. – A serpák között egy sem akadt, aki minden kétséget kizáróan meg volt győződve róla, hogy valóban a „havasi embert” látta. Többségük vagy csupán hallotta a jetit, főként éjnek idején, vagy pedig reggel vettek észre különös nyomokat a házak körüli hóban.
Egy napon aztán valami újat is megtudtunk: Kumcsung faluban, Namcsa Bazar fölött, őriznek egy valódi jetibőrt. A falusi kolostorőrénél, a bőr tulajdonosánál tett látogatásunkkor aztán megállapítottuk, hogy a kivételes ritkaság nem egyéb, mint egy tibeti medvebundája. Szerettük volna megállapítani a jeti még egy tulajdonságát. Lábnyomainak leíróiugyanis túlnyomórészt azt állították, hogy a szörnyeteg lábának nagyujja derékszöget zár be a lábfej hosszanti vonalával, sőt olykor a sarkából nőtt ki. Ezt valóban nehéz volt megmagyarázni mindaddig, amíg egy napon észre nem vettük és lenem fényképeztük egyik nepáli teherhordónak meztelen lábát. Lábfején éppen olyan torzulások voltak láthatók, amilyenekre az említett nyomokból lehetett következtetni.– Októberben a Ripium-gleccseren, 4-5 ezer méter magasságban, furcsa nyomokat találtunk a hóban.
A serpák meg voltak győződve, hogy végre csakugyan a jeti nyomára bukkantunk. A legjobban kivehető nyomok hatalmasak voltak, és a nagyujj elhajlása, különösen jellemző volt rájuk. A nyomok ilyenek voltak a hómezőnek azon a szakaszán, amelyet sokáig ért a napsütés, viszont az árnyékos helyeken, a sziklafalak tövében szinte teljesen eltűntek, s nagyon hasonlítottak a kis testű himalájai róka nyomaira. Itt tehát közvetlenül meggyőződhettünk róla, hogy az apró állatok nyomai is milyen hatalmasakká válnak az olvadó hóban, s hogy ez az egyszerű természeti jelenség váltotta ki azután a babonás serpák képzeletének csapongását.” – írta a Magyar Szó 1985-ben. 1988. október 27-én Magyarországra is ellátogatott, amelyről a Természetjáró Turista Magazin számolt be az alábbi módon: „Ő volt, aki Tenzing Norgayval 1953-ban elsőnek érte el a Mt. Everest csúcsát. Az ASTA kongresszus keretében jött Magyarországra. Szinte véletlenül – a rádióból – tudták meg ittlétét a magyar hegymászók. Meghívták. Látogatásának napja 1988. október 27., csütörtök. Helye a Magyar Természetbarát Szövetség. A meghívást és a kétnapos előkészítő munkát a Magyar Hegymászó Klub végezte. A rendkívülien rövid szervezési idő alapos kihasználása, jól sikerült találkozót eredményezett. Sir Edmund Hillary pontosan megjelent. Feleségét is elhozta.
Az ünnepi köszöntőt Nagy Sándor dr. mondta angolul. A tolmács Barcsay Kálmán volt. Kellemesen lepte meg a vendéget, hogy 35 év előtti hangját hallotta abból az angol filmből, ami az Everest első megmászása alkalmából készült. A szöveg bejátszása során előre hajolt – annyira figyelt – és elmosolyodott. Az üdvözlés végén átadásra került a tiszteletbeli tagságról szóló oklevél, aminek a sorszáma 002. Azután Hillary emelkedett szólásra. Elmondotta, hogy hegymászó pályafutása 53 évvel ezelőtt kezdődött, szülőhazájában (Új-Zéland északi részén) soha nem esett a hó, a mai és régi hegymászók lehetőségeiről és gondjairól beszélt. Elmondotta, hogy a mai öregeknek sok lehetőségük van a különleges élmények begyűjtésére. Ő pl. néhány éve, 66 évesen, Delhiből indult 47 fokos melegben. Hat nap múlva leszállt az Északi-sarkon 47 fok hidegben.
Kicsit sok volt a hőmérséklet-különbség. A társaságból valaki pezsgőt töltött két pohárba. Az egyiket Neil Armstrong kapta – aki először járt a Holdon – a másikat ő Hillary. Alig ittak két kortyot, a pohárban megfagyott a pezsgő. Beszélt még Hillary életének egyéb kalandjairól is. Azután jöttek a hallgatóság kérdései, majd az állófogadás. A vendég végtelen türelemmel írta alá nevét a magyar nyelven megjelent könyveiben. Jól érezte magát és köszönte a meghívást.”
Az már szóba került, hogy 1953-ban II. Erzsébet lovaggá ütötte (Knight Commander of the Order of the British Empire, KBE). 1987-ben megkapta az Order of New Zealand kitüntetést, 1995-ben pedig a Térdszalagrend (Knight of the Garter) tagja lett. Hillary neve összeforrt a kitartással és a kalanddal. Számos könyv, dokumentumfilm és emlékmű őrzi örökségét. Önéletrajzát, a Nothing Venture, Nothing Wint és más műveit széles körben olvassák. 2008. január 11-én, 88 éves korában hunyt el Aucklandben, szívproblémák miatt. Hillary soha nem tekintette magát profi hegymászónak, inkább kalandornak és felfedezőnek tartotta magát. A Mount Everest megmászása előtt és után is méhészként dolgozott, amit „nyugodt” foglalkozásként jellemzett. A serpák körében hatalmas tiszteletnek örvendett, és gyakran „Burra Sahib” („Nagy Úr”) néven emlegették.
Csizmazia Zoltán
