A mai gyerekek nagyszülei is Csukáson nőtt gyerekek voltak már. Három generáció búcsúzik mesehősei teremtőjétől, akiről már életében iskolát és színházat neveztek el, Bagamérinek és Pom-Pomnak szobra is van. Mirr-Murr, Oriza Triznyák, Téglagyári Megálló, Bagaméri, Kisrece, Lópiczi Gáspár, Süsü, Pom-Pom, Picur, Gombóc Artúr, Sebaj Tóbiás és a Nagy Ho-ho-ho-horgász velünk marad. Ki anyától született halandó, ki Csukástól született, halhatatlan.
Veszprémi Napló, 2008. március 9.
"Át az időn, át a téren, / Nem elesve és nem térden, /száll a lélek szép merészen, / át minden rossz kerítésen, / orvosság nyitotta résen, / sorompós agytekervényen, / s megül Isten tenyerében. / Egyszer majd ott marad."
Abból a versből idéztünk, amelyet Csukás István Orbán Ottó halálára írt majd két évtizeddel ezelőtt. (Holmi, 2002/10.) Mindketten 1936 tavaszán születtek. Csukás Kisújszálláson. Nehéz sorsú, de közkedvelt kovácsmester volt az apja. Mindig sokan nyüzsögtek és sokat dumáltak a kovácsműhely körül. István köztük bóklászott, és rengeteg történetet és figurát raktározott el az agyában, amelyek aztán mesévé lényegültek át. Bagaméri is ott élt ezen a néven Kisújszálláson.
A híres békéstarhosi zeneiskolában hegedűművészt akartak nevelni a kovács fiából, de annak talán nem lett volna olyan jó, mint költőnek és írónak. Még középiskolás volt, amikor bekerült a korszak elsőszámű irodalmi folyóiratába. A Csillag 1954/3. száma közölte azt a zsengéjét, amelyben parasztok beszélgetnek arról, hogy jobb a TSz-ben, mint kívüle. A Szabad Ifjúságban (1954. március 31.) azonban helytelenítették, hogy olyan "eszmeileg hibás" verset közölnek, amelyben az amúgy tehetséges és jószándékú fiatal ilyen durván agitál a szövetkezet mellett: „Verje meg az istennyila — aki ezt most nem akarja! — verje meg a — Nép haragja". A párt kedvére tenni sem volt könnyű, de azután ezt már nagykorúvá válván Csukás soha nem is próbálta.
A köztudomás, a wikipédia és saját nyilatkozatai szerint Csukás István a hatvanas évek közepén kezdett meséket írni. De ni csak, mit találtunkaz Arcanumon, a Szabad Ifjúság 1955. október 6-i számának heti rádióműsorában:
Ezek szerint még húsz esztendős sem volt a szépreményű költő, amikor már az ő meséjét mondták a rádióban. Erről (vagy ezekről) a mesé(k)ről nem tudunk semmit. Alighanem feledésbe merült(ek).
Fölvették volna az ifjút hegedűs tanoncnak a Zeneakadémiára, de nem ment. Járt a jogra, abbahagyta. Bölcsész lett, lemorzsolódott. Diploma nélkül élte végig az életét, amely ettől aligha lett szegényebb. Nem volt néki ekkortájt nagyon kényelmes élete, amiről önéletrajzi ciklusának, a Havas délibábnak egynémely sora tanuskodik: "ellenfelem volt a 'tőke ostora', / s télen megfagyott a térdem."; "s éheztem keményen ügyes / költőcskék örömére."
Az Új Hangnak a forradalom előtti számában (1956/10.) jelent meg egyik legszebb és legkeserűbb verse, az Invokáció, melyben: "Kővé mered az iszonyat, / álombéli kakas rikkant, / Péter sírva ökrend, őszül, / a poroszló röhög, bőszül, / Judás akaszkodni készül, / tallérjait szerteszórta; / remeg a tanitvány-csorda, / tüzes nyelvet vár titokban." És ennek summája: "Aki itt jár, kőből legyen, / szive búvópatak legyen, / szeme jégből tükör legyen. / Sirás rázza: ne moccanjon, / öröm nyitja: ne koccanjon, / szerető hívja: ne lobogjon, / vérben elébe ne rogyjon. / Más időkre megmaradjon!" Ez a vers nem is kerülhetett bele az 1962-ben megjelent első kötetébe (Elmondani adj erőt). De az azért besurrant a Havas Délibáb kezdősorai közé, hogy "szigorúan akartam s keményen, / s nem csak ahogyan lehet;".
Az első a híres Csukás-mesehősök sorában: Mirr-Murr, a kandúr, aki itt éppen torkoskodik. (Tükör, 1973. szeptember 18.)
Versekből, irodalmi segédmunkákból és a Hungáriában való irodalmi kávézgatásokból nem nagyon lehetett megélni, különböző döglesztő szerkesztőségekben, például a Munkaügyi Minisztérium lapjánál is dolgoznia kellett Csukásnak. A Veszprémi Napló (2008. március 9.) munkatársának, Dián Tamásnak volt bátorsága feltenni négy évtized és számtalan elsöprő siker után Csukásnak a kérdést: "- Ön is kényszerűségből vágott bele a meseírásba?" És talált: "- Igen. A hatvanas évek közepén fiatal költőként a baráti országok szocialista költőinek verseit fordítottam, de már nagyon elegem volt belőle. Kormos István, az Ifjúsági Kiadó akkori szerkesztője, a Vackor-mesék szerzője szólt rám, hogy tessék meséket írni! Örökké hálás leszek neki ezért. Az első könyvem nagyon nehezen született meg."
A meseírásra irányított költő ezután a Magyar Televízió gyermekműsorokkal foglalkozó részlegénél és a gyerekkönyveket kiadó Móra Kiadónál dolgozott, amíg nem keresett eleget ahhoz, hogy szabadfoglalkozású író legyen.
A nehezen megszületett első meseregény, amely fentebb említtetik, az Egy szürke kiscsacsi 1967-ben jelent meg, s már ebben is Mirr-Murr volt a sztár.
Mirr-Murr bújócskázás közben remek búvóhelyet talál. Egy ócska kabát zsebében bújik el, megveszi őt egy handlé, és így lesz belőle kalandos életű vándormacska. Ő a szelíd, naiv, szoft vándorkandúr, míg mentora, Oriza Triznyák, a vagány, dörzsölt, jég hátán is megélő, kemény kalandormacska. 1967. november 15-én meséltek az Esti Mesében először Mirr-Murról az FTC-Zaragoza kupameccs szünetében. A Foky Ottó bábjaival készült sorozat csak évekkel később készült el. Ötvenkét Mirr-Murr epizódot forgattak le, s a darabjait 48 országban vették meg. Bábok és emberek együtt szerepeltek a sorozatban. Halász Judit mesélt egy igazi kisfiúnak, illetve négynek, mert három kiöregedett, a forgatás éveiben.
Az első Mirr-Murr könyv után harminc évvel jelent meg az utolsó, amelyben Mirr-Murr Oriza Triznyák furfangos jeleit követve bejárja és a gyerekekkel is megcsodáltatja Budapestet, s megismerkedik Téglagyári Megállóval, Óbuda legkedvesebb ebével.
Pár évvel ezelőtt a Veszprémi Petőfi Színház deszkáira is rámerészkedtek a színpadra adaptált macskák. (Veszprémi Napló, 2013. március 8.)
1974-ben mutatta be a Magyar Televízió a Bácskai Lauró István rendezte négyszer hatvan perces filmsorozatot, a Keménykalap és krumpliorrot, amely egy évvel korábban jelent meg regényként.
A mesebeli Vadliba örsnek egyetlen lány tagja volt, azt is Péterkének becézték, és tüszős mandulagyulladásba esett szegény. Az örs tagjai elhatározták, hogy Kisrece (Kovács Krisztián) vezérletével cirkuszi előadást rendeznek a szórakoztatására, és ez nagy nehezen össze is jött, bármennyit ármánykodott ellene Bagaméri, "ki fagylaltját maga méri" (Alfonzó), de hiába méri, mert el van ő átkozva, a gyerekek bojkottálják a fagyiskocsiját. A Vadliba örs csak az oroszlán hangját lopja ki az Állatkertből, de valaki magukat a majmokat is lopkodja, és a Vadliba örs beleveti magát a nyomozásba. Fontos szerepet kap a filmben Lópiczi Gáspár (Szilágyi István), az utca hírharangja, a plakátragasztó, Leopoldi, a kiöregedett bohóc (Páger Antal) és az állatkert igazgatója (Haumann Péter).
Akárcsak Mirr-Murr történeteit és mindent, amit a továbbiakban említünk, ezt a filmet is számtalanszor ismételték különböző televíziós csatornákon a legutóbbi években is - az első gyereknézők unokáinak.
Alfonzó a forgatáson órákon át improvizált a cirkuszi jelenetekben, ebből vágták össze azt, ami a filmbe bekerült.
Bagaméri Elemér itt tűzoltónak álcázza magát. Jól passzol a csíkos ruhája Kisrece kockás ingéhez. (Film, Színház, Muzsika, 1973. augusztus 4.)
1979-ben jelent meg A szegény Gombóc Artúr, a Pom-Pom-mesék első darabja. Csukás ezt vallotta kedvencének, és a blogíró szerint is ez a meseíró Csukás életművének a csúcsa. Az benne a csodálatos, hogy a legképtelenebb lényekkel és a legmegfoghatatlanabb, legelvontabb mesélővel tudnak ezek a történetek a legközelebb kerülni a gyerekekhez, és a legintenzívebben megmozgatni a képzeletüket.
„Hogy kicsoda Pom-pom? Hogy nem ismertek? Ó, igazán senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan! Bámulatosan tudom változtatni az alakomat. Ha akarom olyan vagyok, mint egy szőrpamacs... vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű ... vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt ...”. Ez Pom-Pom belépője. A közönsége Picur (avagy Bogyó), a kisiskolás leány, aki sohasem siet az iskolába. A harmadik álandó szereplő pedig Gombóc Artúr, a szinte röpképtelenre hízott madár, aki fogyókúrából kifolyólag semmit nem eszik, kivéve a csokoládét, de azt minden formában és mennyiségben. Bizony nem egy dagi gyereket csúfoltak Gombóc Artúrnak az iskolában.
A Sajdik Ferenc rajzolta rajzfilm huszonhárom részében Pom-Pom a leghétköznapibb elemekből összetett legfantasztikusabb lényekről mesél. Festéktüsszentő Hapci Benőről, az Órarugógerincű Felpattanóról, a Veszekedő Cipőikrekről, a Szomorú Szamovárról, a Radírpókról és a madárvédő Golyókapkodó Gyalogról.
A Lesbőltámadó Ruhaszárítókötelet eredeti gazdája, a harangozó rossz helyre feszítette ki, ezért aztán mindenkinek útjába, lábába, biciklijébe, miegyebébe beleakadt, s a mérges egyének, tárgyak és állatok ezért rángatták, átkozták és gyalázták a kötelet, amiből elege lett neki, és azóta lesből támad. Oda- és visszavág. A postás bőrtáskáját a fejére húzza, a kéményseprőt hozzáköti a kéményhez, gúzsba köti a tűzoltókat stb. Végül Gombóc Artúr oldja meg a problémát és oldja el tűzoltókat úgy, hogy Picur még éppen beérjen nyolcra az iskolába. (Kincskereső, 1985/2.)
1. Pom-Pom; 2. Picur; 3. Holló, hátán a Golyókapkodó Gyaloggal. 4. A Golyókapkodó holló nélkül. 5. Gombóc Artúr. 6. Picur Pom-Pommal a fején. (Pajtás, 1979. január 4.)
Süsüt, a sárkányt nem Csukás István találta ki, hanem Miroslav Nastasijević, szerb író, kinek Süsü, a sárkány című meséjéből újvidéki magyar rádiósok készítettek hangjátékot, amelyet a Magyar Rádió is átvett. A Magyar Televízió megvette az alapötletet, és Csukás Istvántól rendelt hozzá vadonatúj történeteket és dalszövegeket. Bergendy István írta a zenét, Lévai Sándor tervezte a bábokat, Szabó Attila rendezte meg a sorozatot, Süsünek Bodrogi Gyula , barátjának, a királyfinak Sztankay István, az öreg királynak Csákányi László adott hangot. Ez volt az első magyar bábmusical.
Süsü fogyatékos sárkány volt, mivel hét helyett egy fejjel született. Amikor a hétfejű család ellenségét ahelyett, hogy legyőzte volna, kigyógyította az influenzájából, a hétfejű apja kitagadta. Ő világgá ment, és megpróbált beilleszkedni az emberek világába. Volt, aki előítéletesen és rettegve viszonyult a barátságos, szelíd és fölöttébb segítőkész sárkányhoz, mások pedig éppen ellenkezőleg.
1976 és 1984 között összesen kilenc részt forgattak addig Magyarországon ismeretlen bábos stílusban. Szinte valamennyi bábos technikát alkalmazták. Süsüt négyen mozgatták (Kemény Henrik volt a főmozgató).
Tavaly szeptemberben bélyegblogot adtak ki Süsüről és társairól. A blog bemutatóján "bejelentették, a közmédia vezetése felkérte Csukás Istvánt, írja meg a zenés bábjáték következő részeit". (Népszava, 2019. szeptember 3.)
A blogírónak nincs információja arról, elkészült-e ezeknek a részeknek a szövege.
1985 és 1988 között készült el a Sebaj Tóbiás című gyurmafilm 18 hétperces epizódja. Ezeknek lényegében csak a történetét kellett megírni, a szövegét nem, mert az nincs. A szereplők hangot ugyan adtak, mindenféle hangeffektust produkáltak és halandzsáztak is, mintha értelmesen beszélnének, de mégsem. Tóbiás összeakad makacs dugóval, szemtelen léggyel, táncoslábú fényképezőgéppel, botfülű rigóval stb. Egyszer pedig egy barátságos lovat szabadít meg az őt elrabló gonosz borkereskedőtől: Ezt itt meg is nézhetjük: https://videakid.hu/videok/bab/sebaj-tobias-es-a-lo-gyurma-mese-42gJXCdVseBSKkQ2
Magyar Nemzet, 1984. március 14.
A nagy ho-ho-ho-horgász-ból eredetileg három epizódot rendeltek, huszonhat lett belőle és egy csomó könyv. Sajdik Ferenc rajzolta, Dargay Attila rendezte, Balázs Péter adta a nagy horgászt, Mikó István a főkukacot. Pethő Zsolt és a 100 folk celsius írta hozzá a zenét.
Volt horgász, aki megsértődött és megtámadta a szerzőket azzal, hogy a rajzfilm szerint minden horgász hülye. „Ez az egy tényleg hülye" - így reagált Csukás erre az írásra. (Népszabadság, 2006. április 1.) A többi horgász viszont valószínűleg tényleg nem. A Magyar Horgászban (1985/4.) így összegezték a pecások reagálását a sorozatra: "Igaz, ami igaz, a sorozat első részének vetítése után sokan megjegyezték: na, már megint a horgászokkal szórakoznak! Azért a következő részt is végignézték úgy félszemmel, de a legközelebbinál már elsőnek ültek a készülék elé. A MOHOSZ ügyfélforgalmi részlegénél pedig néhány hét múlva már vidáman így üdvözölték egymást a jegyet váltó ismerősök: na, hová megy pecázni a nagy ho-ho-ho-horgász? Néhány hete aztán, amikor a derék halak virággal búcsúztatták a főszereplőt — talán a nézőket is —, a legtöbben úgy álltak fel a készülék mellől: de kár, hogy befejeződött." E bevezetés után szólaltatják meg Csukást és Sajdikot. Kiderült, hogy Csukás bizony fölszúratta volna a horogra a főkukacot, ahogy kell. Sajdik beszélte le erről, mert hát "ezt nem lehetett. A gyerekek rögtön kezdték volna sajnálni szegény kis aranyos, okos gilisztát, a horgászt pedig lelketlen gyilkosnak tartották volna". Így került a gilisztára deréköv, amelyben kedvére tempózhat. Itt az élet kegyetlen tényei paródiában vannak feloldva. Hal meg nem hal. Kukac át nem döfődik, be nem kapódik. A kétbalkezes horgász, akinek millió ötlete van, hogyan fogjon halat, de sohasem fog, mindenféle ellenszenves tulajdonságot magába gyűjtve lesz ellenállhatatlanul rokonszenves. "Aki végignézte a sorozatot, észlelhette, hogy a nagy ho-ho-ho- horgász gyengeségei nem kimondottan a horgászokéi, hanem általában emberi gyengeségek. Mint például a hencegés, a tudálékosság, a vélt nagy okosság és még sorolhatnám."
Sajdik Ferenc ön- és Csukás-karikatúrája. (Magyar Horgász, 1985/4.)
Csukás István háromszor nősült, kétszer elvált, saját gyereke nem lett, de lett egy csomó keresztgyereke. "Így aztán, ha lenne is bennem érzelmi űr, ők ezt tökéletesen betöltik". (Veszprémi Napló, 2008. március 9.)
Miután főfoglalkozású gyerekíró lett, kevés verset írt. Ez volt számára "a lélek fényűzése". Nem veszett el benne a költő, csak ünnepnapi poétává vált. Sok költeményt vesztettünk azzal, amit a mesékkel nyertünk. Jobban kellene becsülni azt, ami mégis megszületett. A Népszabadságban jelent meg 2003. december 20-án A szívdobbanás és a perc és a fű című verse, mely így végződik: "Van-e, mi ölel, ország, / és hol van az a haza, / ahol szeretet süt mint a nap, / és csillagmosoly éjszaka? Ősember-foggal nem rágom, / kiköpöm a véres időt - / ha nincs is, legalább higgyem / az ostoba elmúlás előtt."
A teskándi (Zala megye) általános iskola, amelyet a gyerekek szavazatai alapján Csukás Istvánról neveztek el. (Népszabadság, 2007. október 1.)
