Éppen ötven évvel ezelőtt lett ötven éves a trianoni békeszerződés. A magyarországi nyilvánosságban ez nem volt, mert nem lehetett téma. De bezzeg az emigrációban! Trianonnal kapcsolatban az értelemnek akkor nemigen volt hangja, a hangnak pedig nemigen volt értelme.
A Pittsburghben megjelenő, "nyelvében magyar, szellemiségében amerikai" Magyarság című hetilap évfordulós számának címlapja.
A Magyarság így ismertette évfordulós összeállításának tartalmát: "Erdély Délvidék Felvidék Nyugat.
TRIANON... — Mit is tehetnénk, — hogyha lehetne! — Sajnos, az Igazságért, úgy látszik, csaknem hiába kiállt /sic!/ megannyi milliónyi magyar! — így aztán könnyes gyászcsokornál maradunk! — Erdélyt Szathmáry Lajos siratja, —- Délvidéket Csuka Zoltán, a költő, — Felvidéket Nehéz Ferenc komáromi író, — és Nyugatmagyarországért Faludi Ferenc versével ont könnyet... — Mást is adnak! — Új erőt!"
Nehéz Ferenc novellájában megelevenedik Jókai Mór komáromi szobra és megszólítja az arra osonó, sötét, fekete köpenyes idegent: "Én tudom, hogy ön kicsoda. Ön a világ lélkiismerete. Azé a világé, amely azt gondolta, hogy a béke, az emberiesség, a szabadság nevében cselekszik, de rájött, hogy becsapták, félrevezették. Ezért nem tud nyugodni. Ezért küldi ide önt, hogy idegesen és kínlódva keresse az igazságot, amelyet a muzsikaszó meg a lélekharang közben kell megtalálnia./.../ A muzsikaszó meg a lélekharang közben szélütötten hallgat az igazság. Akik hangot szeretnének adni neki, nem szólhatnak. A szobornak kell megszólalnia helyettük. Tragikus dolog, de azok lelke rajta, akik az igazságot a muzsikaszó, meg a lélekharang közé temették."
A lap kiadója és szerkesztője Szebedinszky Jenő hírlapíró volt, aki 1944-ben, Trianon huszonhat évvel korábbi évfordulóján még a nemzeti szocialista szervezetek nemzetmentő tevékenységét dicsőítette Hortobágyi Jenő néven (l. Dunántúl, 1944. június 4.), és 1945-ben emigrált.
A Magyarság egy korábbi számában Eszterhás Istvánnak (a befutott hollywoodi forgatókönyvíró, Joe Eszterhas apjának) a verse jelent meg Átkozódó - 1970 címmel: "Kilencszázhúszban a békét elvesztettük, / Zsákmányszámba vették árva, magyar fejünk. / Trianon kastélyban / Per nélkül szétszabtak / S ránkeresztették a szomszéd harács-hadat./.../ Trianon, Trianon, rabosztó Babilon, / Népünket felosztó, jogtalan diktátum, / Döntsön le az új kor / Jogos robogása, / Babiloni porrá égj igazság-lángban, / Hogy népünk végre felszabadulhasson. / És áldott és áldott legyen majd az ünnep / Trianontöréskor, felszabaduláskor."
A turánisták Argentínában megjelenő gépiratos közlönye, a Nap fiai 1970/3-4. számának címlapja
A Nap fiainak ebben a számában jelent meg Magyar József cikke Emigrációnk legnagyobb bűne címmel, amelyből kiderül, hogy: "Az oláhnak vérében van a lopás, legyen az tyúk, kultúra vagy országrész. De ugyanígy lopnak mai nap is az összes utódállamok, sőt még a németek is. Országot lopni már nem tudnak, lopják szellemi értékeinket. És mit teszünk mi, a nagyvilágba szétszóródott magyarok ez ellen? SEMMIT !!!" Pedig: "Tudtommal több mint 500 magyar egyetemi tanár van a világ egyetemein. Ha ez az 500 tanár, minden érdeket és esetleges nézetkülönbséget félre tesz, már régen meg kellett volna alapítsa a magyar szellemi nemzetvédelmet./.../ És ha ez az 500 magyar tanár havonként csak 10 dollárt adna egy erre a célra alakult központba, ez havonként 5.000,- évenként 60.000 dollár lenne!!! Olyan hatalmas összeg, hogy ebből a felvilágosító könyvek tucatjával lehetne tömni a világ vezető személyeit, angol, francia,spanyol, német nyelven, sőt japánul is. Abban biztos vagyok, hogy a tanárok példája nem lenne meddő. Megmozdulnának a kispénzű, de nagyszívű adakozók is és talán a befutott milliomosok is./.../ ...az a sok ezer diák, aki a befogadó országok fiaival együtt tanul, a barátságon keresztül megfizethetetlen propagandát tud csinálni. Felvilágosító előadások, baráti összeköttetés a sajtóval, hivatalos körökkel, mind-mind olyan lehetőség, amiről Trianon után még álmodni sem mertünk. Ezt kell csinálnunk! Enélkül minden a mi kis körünkben, egyesületeinkben végzett munka csak falrahányt borsó!
Ébredjünk végreI A gyászos trianoni béke fél évszázados. Ha késő is, de az utolsó órában cselekedjünk, mert különben elvész a magyar jövő! Az eddigi mulasztás emigrációnk legnagyobb bűne! Ne legyen tovább is az!!!!"
A közlöny másik cikke a sumér-magyar rokonságnak, Nimród király és a magyarság kapcsolatának elismertetésében látja Trianon revíziójának nagy lehetőségét: "Dr. Bobula Ida és Szelényi Imre nem a sötétben tapogatózik akkor, amikor a szumér-magyar kérdést bátran és merészen a világ elé tárja. Munkájuknak az az óriási jelentősége, hogy olyan leletekre hivatkozhatnak, melyek főleg angolok olaj és egyéb kulturális maradványok feltárása érdekében folytatott ásatások alkalmával kerültek felszínre. Vagyis nem férhet kétség hozzá, hogy felfedezéseik nem magyar eredetűek. Senki sem foghatja még azt a hamis vádat sem rájuk, hogy kutatásaik eredményeit Trianon megdöntésére igyekeznek felhasználni, noha jól lehet, ezek a leletek eleve megdöntötték pl. az u.n.'Dákó-román' oláh elméletet, ami nagyon fontos lesz egykor majd a nagy Magyar-Per tárgyalásánál egy igazságos Európarendezés alkalmával..."
A Dél-ausztráliai Magyar Társaság havilapja, az Adelaidei Magyar Hírlap 1970/6. számának címlapja.
Az Adelaidei Magyar Hírlap Dr. Padányi Viktor hátrahagyott írtásainak egyikét közli az évforduló alkalmából. Eszerint: "A magyar megbízottakat 1920 januárjára rendelték Párizsba és ezek hetedikén érkeztek meg. A Gare du Est-re /sic/ történt megérkezéskor azonban az évezredes követi jogot - amelyet az ázsiai nomád népek háromezer évvel ezelőtt már éppúgy tiszteletben tartottak, mint az amerikai rézbőrü törzsfőnökök, vagy az afrikai néger paláverek rendezői, - semmibe véve, durván felrúgva, azonnal rendőri őrizet alá vették őket és az egész magyar delegációt internálták a Chateau de Madrid nevű szállodába és nyolc napi fogságuk alatt senkivel sem érint kezhettek." Ezt összevethetjük a korabeli tudósítással, mely szerint: "Franciaországban anélkül, hogy a helyzet megkövetelte formalitásokat mellőzték volna, a legmelegebb fogadtatásban volt részük. Parisban a Gare l' Este-n Apponyi és a delegáció fogadására a francia kormány képviseletében Henry ezredes, La perche és le Gallois kapitányok, valamint Renaudin és de Voillemont hadnagyok jelentek meg. Henry ezredes meleg üdvözlőbeszéde és Apponyi válassza után a delegáció tagjai a rendelkezésükre bocsátott autókba ültek és Páris legforgalmasabb részén keresztül jutottak el Neuilly-be, a Chateau de Madridba. A kastélyban a legfigyelmesebben gondoskodtak arról, hogy a magyar urak kipihenhessék a hosszú ut fáradalmait." (Magyar Jövő, 1920. január 9.) Padányi állításaiban az igazsághoz közelálló elemet nehéz felfedezni. Apponyi Albertnek megérkezése után nyomban módjában állott kiváló franciaságával lenyűgözni a francia sajtót. Az emigráció egyes köreiben nagy tekintélynek örvendő szerzőnek a békeszerződés aláírásának időpontját sem sikerült eltalálnia: "Tizóra után egy-két perccel jött a végzetes párizsi hir és аkkor megkondultak a harangok, előbb Pesten majd ahogy villámgyorsan szétfutott a hir, egymásután mindenfelé az országban. A magyarok két óra hosszat tartó harangkozássál temették múltjukat és jövőjüket. Budapest percek alatt feketébe öltözött." A békeszerződést délután fél ötkor írták alá, és a harangokat is csak fél óráig zúgatták. Ez volt az a Padányi Viktor, aki a "zsidók hazugságaival" szemben a holokauszt magyar áldozatainak számát félmillió helyett legfeljebb tízezerre becsülte. (Hunnia, 1991. április 25.)
A Svédországban megjelenő Északi Vártán című gépiratos újság 1970 júniusában arról informálta olvasóit, hogy a románok az egész erdélyi magyarságot ki akarták irtani a németek által (nyilván nem véletlenül) hátrahagyott hatalmas mennyiségű méregkészlettel.
A lap sajátos szerkezetű mondatokkal sejteti, kik is állhatnak az "oláhok kapzsisága" mögött:
"Az 'ősi' Románia a berlini kongresszuson(l878), a két oláh fejedelemségből,Moldvából és Bukovinából született főleg törökellenes éllel.A Hohenzollern-kapzsiság királysággá alakította a maga számára (1881 ), majd olyan követelésekkel táplálta, hogy az első világháború végére, alig negyven éves korára már a Pruth- Szereth’ vonaltól a Tiszáig mindent magának követelt, beleértve a tiszta bulgár lakosságú Dobrudzsát is.
Ahogy a németek kezdték, úgy folytatták táplálni a franciák Versailles után a hirhedt német-francia ellentét legkisebb jele nélkül, mint stafétafutók: és a hasonlat még olyan értelemben is igaz, hogy mindketten csak a futót adták. A 'futtatók' egész más tájakról valók. Mindmáig. Trianon, 1920 június 4."
Az Északi Vártán trianoni számában (a nélkülözhetetlen Padányi Viktor mellett) Málnási Ödönt idézik, aki vörös katonából lett szociáldemokrata, abból nyilas, nyilasból német identitású volksbundista, majd ismét magyar nyilas...
Kanadában adták ki a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség (MKCSBK) Bajtársi Levél című havi tájékoztatóját. Ez itt a júniusi szám címlapja.
Az MKCSBK intelmei emigráns excsendőrök számára: "Egyetlen csendőr se menjen haza 1970-ben Magyarországra látogatóba! 1. — 1945. április 4-e nekünk nemzeti gyásznap s mi nem ünnepeljük a hazánkat tönkretevő szovjet hadsereget és a kommunista 'felszabadulást'. 2. — Az emigráns magyarság 1970-ben nem ünnepli Szent István királyunk ezer éves születésnapját még akkor se, ha erre a hazai kommunisták rákényszerítették a magyar püspöki kart. Ez az évforduló 1972. 3. — A trianoni béke 50 éves évfordulójának ünneplését az emigráció meghagyja a hazai kommunista hazaáruló kormánynak, mely tétlenül szemléli az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki magyarság lassú sorvadását." (A Burgerlanddal elszakadt magyarokról sohasem esik szó. Ők oda szakadtak, ahová az emigránsok menekültek. Még kiderülne, hogy az elszakadás csak akkor tragédia, ha nem demokráciába, hanem diktatúrába szakad a magyar. Akkor viszont a diktatúrába való bennrekedés is elég tragikus.)
Az MKCSBK azonban hiába hagyta az ünneplést a hazaáruló kommunistákra, mégiscsak hatalmas mértékben hozzájárult a Trianon elleni nagy harchoz! Továbbított egy hozzűájuk postázott könyvet!: "A MKCSBK tulajdonában lévő 'Justice for Hungary' könyvet, melyet Gyldenfalk Aaage tb. csendőr bajtársunk küldött meg Dániából 1969-ben s melyet a Horthy-kormány adott ki 1930-ban Trianon elleni tiltakozásul, az ügyvezető elnök a torontói Turul Szövetség rendelkezésére bocsátotta a második kiadás céljából.
A Turul Szövetség a fenti 'Justice for Hungary' könyvet ötezer példányban kiadta, az előszót Wass Albert írta, a kiegészítést és a zárószót 1970-ig néhai Dr. Málnási Ödön professzor adatai alapján a Turul Szövetség vezetői írták. A könyvet idejében, Trianon 50 éves évfordulója előtt megküldik az Egyesült Nemzetek összes követének, az angolnyelvű világ összes vezetőinek, kormányai tagjainak, parlamentjeik tagjainak (Egyesült Államok, Nagybritannia, Kanada, Ausztrália, Új-Zealand, Délafrika, India stb. stb.), ezenkívül a nem kommunista országok külügyminisztereinek is. A legszebb kiállítású, rendkívüli értékű könyv a legméltóbban szolgálja a magyar ügyet a legválságosabb időkben! A Turul Szövetség az előszóban köszönetét tolmácsolja a m. kir. Csendőr Bajtársi Közösségnek, hogy a fenti dokumentum rendelkezésükre bocsátásával lehetővé tettük a második kiadást. A Trianon elleni harcban így a MKCSBK is kivette részét s a szellemi küzdelemben az emigráns csendőr az élen jár! /.../ Turul Szövetség! Meghajtjuk a vihartépte nemzeti zászlót nagyságtok előtt, az emigráns csendőr tiszteleg Előttetek!" (Jegyezzük meg, Horthy-kormány soha nem létezett, 1930-ban Bethlen István kormánya volt hivatalban.)
Az állampárt központi napilapjának címlapja a trianoni békeszerződés ötvenedik évfordulóján. (Népszabadság, 1970. június 4.)
Ugyancsak Kanadában adták ki az Új Szó című hetilapot, amelyben K.O.A. egészen más hangnemben írt Trianonról az 1970. június 6-i számban: "Ezen az évfordulón, itt az emigrációban, egyes magyar szervek gyászolják a trianoni szerződésben elvett területeket, és 'történelmi' határokra hivatkozva még mindig hirdetik, hogy 'Nem, nem soha!' Mivel azonban van az emigrációnak egy demokratikusabb része is, sőt olvasóink között túlnyomó többségben vannak a haladó, szocialista gondolkodású egyének, így jónak találom, hogy a hirdetett 'történelmi' határokat szocialista eszmékhez hűen vizsgáljuk meg. A burzsoá-nacionalizmüs mindig is azt a határt tartja 'történelminek', amely a legnagyobb volt, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzetiségek éltek a szóbanforgó határokon belül. Ez a felfogás, melyet mi burzsoá-nacionalizmusnak nevezünk; túlajdonképpen imperialisztikus felfogás és törekvés, mert egy más nemzet, más nép bekebelezését tűzi ki célul, és szentesíti azt. A szocialista tanok ezeket a törekvéseket reakciósnak nyilvánítják, tekintettel, hogy a bekebelezett nemzet, vagy nemzet-töredék a legtöbb esetben ki van téve, vagy rá van kényszerítve, vagy rákényszerülve, a másik nemzetbe való asszimilálódásra. Ez már elnyomásnak számít, legyen az nemzeti, kulturális, gazdasági vagy technikai kényszerítés. A történelmi nemzeti határok mindig azok, amelyeken belül egy nemzet él. Ez a természetes határ. Egy ország vagy állam határain belül nemzetiségi kisebbségek már ki vannak téve, hogy nemzeti létüket az asszimilálódás veszélye fenyegeti, akaratuk ellenére fognak beolvadni egy más nemzetbe. Egy nemzetből pedig ha leszakítanak egy darabot, az nem más, mint az emberi jogok meggyalázása, melyet az imperialisták gyakran alkalmaztak. Erre a legjobb példa a szovjet történészek véleménye Afrikáról. (Az Outline History of Africa, Moscow, 1965.) Itt Afrikában, ahol a legtöbb imperialista hatalom verekedett a minél több területért, a legjobb példát találni erre, mert itt valóban szétdaraboltak nemzetiségeket, törzseket, nemzeteket az imperialisták maguknak, amit felosztásnak neveztek./.../ A SZOVJET tudósok és történészek ezen megállapításai a történelmi materializmuson alapulnak s helytállóak nemcsak Afrikában, hanem minden más részén a világnak. Azonban ezen történészek megállapításai nemcsak a régmúlt történelemre vonatkoznak, hanem a jelenre is, tekintettel arra, hogy a fenti törvényeket nem lehet két mércével mérni./.../ Amint A fentiekből láthatjuk a materialista történészek a Szovjetunióban helyesen fognak hozzá a dolgokhoz és nem tesznek különbséget egy erőszakos asszimilálódási törekvés között, ha az egyik esetleg egy szocialista államban, míg a másik egy nem szocialista államban történik. És ez a helyes és igazi útja a szocializmusnak. Két igazság nincs ebben a kérdésben. Ha helytelen volt az imperialista hatalmak azon politikája, amely nemzeteket választott szét, nemzetiségi kisebbségeket akart asszimilálni, akkor még helytelenebb, ha ez a politika egy szocialista országban történik. A fenti afrikai és kinai nemzetiségek és nemzetiségi kisebbségek helyzetéről szóló vélemény alapot ad nekünk ahhoz, hogy a trianoni és az az utáni helyeztet elemezzük. Tekintettel arra, hogy a trianoni békeszerződés és az azzal járó feldarabolás imperialista nagyhatalmi beavatkozás volt, mely figyelmen kívül hagyta a nemzetiségi (nem történelmi!) határokat, a szóbanforgó nemzetiségek, illetve nemzetiségi kisebbségek véleményét, így úgy tekintünk Trianonra, mint egy imperialista osztoszkodásra, mely nem volt különb az afrikai nemzetek felosztásától. Mivel szocialisták vagyunk és ragaszkodunk a szocialista elvekhez, így ragaszkodunk a nemzetiségi határokon belül lévő nemzetiségi kisebbség emberi jogaihoz, hogy mindig és mindenkor szabadon választhassa meg a hovatartozását és nemzetiségi életét./.../ A reakció, a burzsoá-nacionalizmus és imperializmus által hirdetett 'történelmi' határokban nem hiszünk, mert azok mindig más nemzetek kárára szélesítettek határokat és kebeleztek be nemzetekből részeket. Ellenben hiszünk a nemzetiségi kisebbség TELJES jogaiban, a kétnyelvű és nem asszimilációs autonómiában — feltéve ha azt a kisebbség óhajtja —, mert csak így látjuk valóra válni az emberi jogokat, a szocialista tanokat." Ez a szovjetbarát lap a Kanadai Magyar Munkás utóda volt, és minden valószínűség szerint Moszkvából pénzelték. A kádári Magyarországot propagálta szorosan együttműködve a Magyarok Világszövetségével. Ebben antiimperialista alapon elítélték Trianont, csak arról hallgattak, hogy mi a helyzet az etnikai szempontú revizióval. Azt ugyanis az általuk hivatkozott szovjet források logikája szerint támogatniuk kellene.
Magyarországon lehetett írni Trianonról. Feleltettek is belőle az iskolában. Lenin nyomán el is lehetett marasztalni az "imperialista rablóbékét". Nem volt probléma, ha Bajcsy-Zsilinszky Endre özvegye arról írt a férjéről szóló vita kapcsán az Új Írásban, hogy a trianoni tragédia feletti elkeseredés miatt erősödtek föl férje fejében 1920 környékén nacionalista és antiszemita gondolatok. (Új Írás, 1970/6.) Egy megyei napilapban egy akkor megjelent életrajz kapcsán (érdemtelenül) pozitív képet festenek a Trianon elleni harcban élen járó Teleki Pálról: "Megismerkedünk a gazdag, életvidám, a materializmussal kacérkodó egyetemistával, a politikai földrajz kiváló tudósával, a rövidnadrágos cserkészvezérrel, no és természetesen a széles látókörű, művelt, koncepciózus politikussal, Trianon revíziójának szellemi atyjával, energikus és kitartó propagálójával. Mondhatnánk: a revíziónak élt, ennek rendelte alá egész tevékenységét. Az 'ország-gyarapítás' első lépéseinél is ő állt a kormányrúdnál. Jugoszlávia fegyveres lerohanásával azonban nem értett egyet." (Hajdú-Bihari Napló, 1970. január 18.)
De Trianont hangsúlyosan emlegetni, siratni, reá emlékezni, a hozzá kapcsolódó érzelmeket ecsetelni és táplálni, az emigrációban élő sovén és anakronisztikus nézetekkel szembesülni - hát, azt nem lehetett. Az Arcanum által átfogott magyar sajtóban egyetlen rövid, egyhasábos írás emlékezett meg a fél évszázados évfordulóról - a Kommunista Ifjúsági Szövetség senki által nem olvasott elméleti folyóiratában, az Ifjú Kommunistában (1970/6.): "A trianoni béke rendelkezései — a többi Párizs környéki békeszerződéshez hasonlóan — tükrözték az imperialista hatalmaknak azt a törekvését, hogy tekintet nélkül a magyar gazdaság teherviselő képességére, minél többet préseljenek ki a kiszolgáltatott országból. Az I. világháború mindkét részről imperialista jellegű volt, és a győzők kíméletlenül kihasználták lehetőségeiket. Lenin kifejezését variálva, úgy is mondhatjuk: Trianon a háború folytatása volt a béke eszközeivel. Hazánk vonatkozásában — főként a területi rendezésekkel kapcsolatban — az is jelentősen befolyásolta a békekötést, hogy az antantállamok békét előkészítő tárgyalásai során a magyar arisztokraták a polgári forradalom és még inkább a Magyar Tanácsköztársaság helyzetének megnehezítése, illetve a nagybirtokos — nagytőkés osztályuralom visszaállítása érdekében ismételten felkínálkoztak a győző nagyhatalmak és az utódállamok kormányainak. Bármilyen békefeltételeket hajlandók voltak elfogadni, késznek mutatkoztak minden határmegállapításba beleegyezni, ha antantcsapatokkal megdöntik a Tanácsköztársaságot." Amilyen igazságtalanul vádolták 1945 előtt a forradalmakat Trianonért, olyan igazságtalanul vádolták ekkor az ellenforradalmat. 1918 ősze, a háború elvesztése után már semmi nem történhetett, ami a végkifejleten lényegesen változtathatott volna, és ezt 1970-ben már csak azok nem tudták, akik nem akarták. A magyar kisebbségek helyzetéről természetesen egy szó sem esett az idézett cikkben.
Az évforduló után tizenegy nappal az Erdély fölött uralkodó conducator, NIcolae Ceausescu Trianonban díszvacsorált. Georges Pompidou, a Francia Köztársaság elnöke adta a díszvacsorát az ő tiszteletére, ausgetippelt Trianonban. (Előre, 1970. június 17.)
