Csutak és az egészséges ízlés

Negyedszázada Mándy Iván (1918-1995) nélkül

2020. október 06. - hacsa.

Mi lesz abból a kölyökből, aki iskola helyett moziba jár, kicsapja magát a gimnáziumból, le sem érettségizik és lepukkant presszókban tölti a fél életét? Abból Mándy Iván lesz. Krúdy Gyula egyenrangú párja a magyar irodalomban. Mándy Iván 1995. október 6-án halt meg. Éppen huszonöt évvel ezelőtt.

mandy_1.jpg

A fiatal Mándy. (Tolnai Világlapja, 1940. január 17.)

"Nekem nagyon nyomasztó volt a gyerekkor, akkor éreztem magam legrosszabbul. Azóta csak jobb lett." "...én az iskoláról semmi jót nem tudok mondani . .. Valahogy elrontja a gyerekeket . . . Vagy talán nem is az iskola rontja el őket, hanem az egész, csak az iskolának jut a látványos főszerep. /.../ Mindenesetre öt-hat éves korukig valahogy színesebb-boldogabb a gyerekek élete, aztán fokozatosan elszürkül, megmerevedik. Rossz gyereknek lenni. . ." Ezt mondta Mándy Horgas Bélának a Gyermekünkben (1972/5.) A Csutak-regényeket pedig azért szerettük olyan sokan olyan nagyon, mert átélhettük, hogy nem csak nekünk rossz gyereknek lenni. Nem vagyunk egyedül. 

Mándy a Józsefvárosban nőtt fel, a Tisza Kálmán tér, a Teleki tér, a Mátyás tér, a Népszínház utca - ez volt és ez maradt az ő hazája. Egyedül nevelte újságot író, szerkesztő apja, kinek nyomában belakta a pesti redakciók, presszók és kávéházak tágas és szűkös körét. 

A vele készült utolsó interjúban, mely halála másnapján jelent meg (Esti Hírlap, 1995. október 7.), megkérdezték tőle, mióta jár moziba: "Tízéves koromtól. Legtöbbször nem iskolába, hanem moziba mentem. Egy jó pillanatom nem volt az iskolában: nem voltunk egymásnak valók. A mozi otthont tudott adni. /.../ Mindenhova szívesen jártam, de csak a kis mozik helyárait tudtam megfizetni, például a Bodográfét. Ott volt 'A' terem és 'B' terem: én mindig a 'B'- ben ültem, az 'A'-ban soha. Elképzeltem, hogy az 'A' teremben milyen mitikus figurák lehetnek. — Több filmet is látott egy nap? — Igen, végignéztem, amit adtak. Nem küldtek ki. Nem ünnepeltek azért, hogy ott maradtam, ráadásul ugye mindig csak az első vagy a második sorba váltottam jegyet, de nem küldtek ki, és ez volt a fontos." A Bodográf (József körút 63.) volt Józsefváros egyik legrégibb és legnépszerűbb mozija. A néma és a hangos film harca idején egyik termében hangos, a másikban néma filmet vetítettek.

mandy_4.jpg

Jelenet a Régi idők focijából. (Film, Színház, Muzsika, 1973. december 1.)

Mándy a kisvilág nagy írója volt. Leginkább a kicsira nézett. Kis mozi, kis kávéház, kis presszó, kis üzlet, kis trafik, kis focicsapat, kis ember, kis történelem. Kis embernek is kell egy csapat. Kis embernek kis csapat. És kis műfaj. Novella és kisregény. Nagyot nem is írt. Az Idegen szobák című novelláskötetének zárszavában idézi föl a pályakezdés éveit, amikor Schöpflin Aladárhoz rohangált az újabb és újabb novelláival, míg végre az egyiket elfogadta. „Cipeltem tovább a kéziratokat. Utam a Mátyás tértől az Egyetem utca sarkáig. Közben a József utca és a Károlyi kert. Ez volt az életem, ezt hurcoltam magammal. Ismertem minden kis üzletet, kapualjat. Lassan, észrevétlenül fölszívtam magamba ezt a városrészt."

1937. január 5-én, tizennyolcadik születésnapja után két héttel jelent meg az első novellája a Magyarságban. A fiatal Mándy nem volt válogatós. Publikált, ahol csak tudott. A Magyarságban (még 1939-ben is, amikor már a nyilas pártok lapja volt), a mérsékelten kormánypárti Pesti Hírlapban, a hevesen ellenzéki, szociáldemokrata Népszavában... 

Pályája kezdetén, úgy mondhatnánk, szocio-novellákat írt elesett, szegény emberekről, sodródó alvilági figurákról, otthontalan erdélyi menekültekről, a józsefvárosi nyomorról. Egyik novellájában (Diárium, 1940/10) egy öngyilkost találnak a parkban, zsebében tömött pénztárcával. Körülállják a holttestet az emberek: "— De a mindenségit neki! Valakinek ennyi pénze van és öngyilkos lesz! — ordít a munkás. — Urak, hát mi ez?! Nekem nincs kabátom, nem tudok fűteni, alig eszem és élek! Ezt meg itt majd felveti a pénz, aztán .. . Hejj, a keservit! — Gyereke van! — Rendes ruhája! — Oszt nézzétek, itt fekszik! Felizgatta őket a pénz. A halott felé ordítják nyomorult életük minden panaszát. — Engem kilakoltattak! — Az apám nem tud tandíjat fizetni, akár be se megyek az iskolába! — Nekem úgy sípol a mellem, mint egy zenekar! — Aztán mégis kell, hogy éljünk! Ennek meg itt semmi az egész. Eldobja az életét, mint egy rongyot. Úntuk, mi? Már nem tudtuk, milyen tortát együnk, melyik színházba menjünk?!"

mandy_3.jpg

Kilátás az OTI-székházból a Tisza Kálmán (ma: II. János Pál, a kettő között Köztársaság) térre 1934-ben, amikor a kamasz Mándy errefelé kerülte az iskolát. (Hungaricana)

A negyvenes években már másféle novellákat is írt. Az egyikben például egy gyufaszállal beszélget egy pók, amelyet aztán elsöpör az özönvíz, mely a fürdőkádban éri őt. 

1943-ban jelenik meg első könyve, a Csőszház című kisregény, melyben a park csősze a leányával összeköti a mindenféle józsefvárosi népek életét. Az ifjúság számára átdolgozza Don Quixote, Münchausen báró történetét s Mark Twaintől a Koldus és királyfit. 

A világháború után - egzisztenciális szempontból nem a legjobb helyre - az Újhold köréhez kötődik. Szerkesztői titulust kap az Újholdnál, és sportújságíróként keresi a kenyerét. Sokat szenved ezzel, mert csak a focihoz ért, más sportágakról gőze sincs. 1963-ban jelent meg A pálya szélén című kisregénye, amelyből Sándor Pál zseniális filmje, a Régi idők focija született. A Népsportban mesél Mándy a fociról (1976. december 12.): "Mindig nagyra becsültem a kiscsapatokat. Annak idején ilyen volt a 33 FC, a későbbi Budai 11. Meglehetősen szegény volt, nem volt pályája, zönsége. Évről évre kétségbeesetten küzdött a bentmaradásért. Faragó Lajos tartotta össze: minden pénzét erre áldozta. Neki a zsíros kenyérnél nemigen jutott többre. Ticskát, akit Titkos néven ismert meg a nagyvilág, el kellett adnia, hogy pénzhez juttassa az egyesületet. Zsák, a csodakapus, akihez legfeljebb Zamorát tudnám hasonlítani, viszont végig a Hari-háromban maradt. Nála láttam, hogy mit jelenthet igazán egy játékosnak 'a' csapat./.../ - Még mindig kijár mérkőzésekre? — Nem, ellustultam. Régebben is Inkább az edzésekre mentem ki. Engem mindig a műhelymunka érdekelt. Az az izgalmas."

mandy_5.jpg

Edzésben a Régi idők focijának csapata, a Budagyöngye. Elől Minarik Ede (Garas Dezső), mögötte Vallai, a csodakapus (Vogt Károly). (Film, Színház, Muzsika, 1973. december 1.)

A háború után új művei jó kritikát kapnak, a fiatal írónemzedék legjobbjai között tartották őt számon. 1948-ban megkapja a Baumgarten-díjat is. Aztán a Huszonegyedik utca megjelenése után, a "fordulat évének" végén az ő megítélése is fordulatot vesz. A Szabad Nép (1948. december 18.) kritikája jelzi a fordulatot: "tavaly megjelent Francia kulcs című, sok tekintetben biztató regényéhez képest új regénye nem jelent fokozottabb biztatást, sőt, tekintettel arra, hogy a demokratikus irodalmi köztudat azóta mégiscsak jókora lépési telt előre, inkább úgy érezzük, hogy Mándy Iván volabb áll az ímai kötelességeitől, mini valaha. Nem mintha semmi szándékát nem mutatná a közeledésnek, csak éppen a szociális kiegyenlítődés elvont, ködös és utópisztikus jelképe, amelyet Mándy a regény kisgyermeke megálmodta huszonegyedik utcában kifejezni akar, inkább a valóság és a feladatok elködösítésére alkalmas, mint a jószándék bizonyítására. Mándy hősei a régi társadalmon kívüli, bizonytalanul imbolygó, 'outcast'-figurák, puhák, álmatagok, csontjaik vajból vannak, sokszor szeretetreméltóak, néha bosszantóak, legtöbbnyire eléggé unalmasak. Pedig Mándy tudna valóságot is rajzolni. Egy-egy környezetrajza erre vall. Hát akkor miért nem teszi?" Két héttel később Keszi Imre a kiadás alatt álló novelláskötetéről ugyan azt írja, hogy abban már "komoly közeledést mutat a valóság igényeihez", de, úgy látszik, nem elég komolyat. Az 1949-es novelláskötete után hosszú ideig nem publikálhatott semmit. "Ma már hihetetlen, furcsa és sokunknak nehéz idők voltak. Jó néhányan máról holnapra, alkalmi megbízásokból tengődtünk. Kórházakban, kultúrotthonokiban, iparitanuló-iskolákban tartottunk előadásokat. A fővárosban és vidéken egyaránt. Néhány forintért magyaráztuk Petőfi, József Attila, Majakovszkij mikor mit kellett életét, költészetét. Hasonló módon reggelire, ebédre, vacsorára, házbérre szolgáló alkalmi keresetért a Rádiónak dramatizáltunk, ifjúsági hangjátékot írtunk. Szívesen vállaltam mert vállalnom kellett minden munkát. S most, sok év múltán sem felejtettem el a megpróbáltatás éveit." (Szabad Föld, 1970. december 13.Előadók, társszerzők című 1970-es kötetében írt ezekről az éveről. A kötet fülszövege szerint: "Az ifjúsági rádió valósággal az életemet mentette meg, hogy 'átcsúsztatott' néhány hangjátékot. 'Dobja fel Mándykám!' De hát jó írók írásait általában nem kell feldobni. Azok valahogy megvannak anélkül is. És akiket fel kell dobni...! Azt hiszem, felkötöttem volna magam, ha néhány hasonlóan lepasszolt írótársam nem száll be társszerzőnek." 

mandy_6.jpg

Kortárs, 1972/5.

1955 végén már legalább egy régebbi kötetét kiadják újra. 1956-ban megjelenik az első Csutak-regény és róla Nemeskürty István barátja barátságos recenziója a nem annyira szem előtt lévő Köznevelésben (1956. augusztus 1.). 1957-ben jön ki nyolc év után az első "felnőtt" könyve, az Idegen szobák. Ekkor nyílt meg a Támogatás és a Tiltás között a Tűrés kategóriája, amelybe Mándy is belefért. A tűrt írókat azért kellett tűrni, mert magas színvonalat képviseltek, viszont ki is kelett őket  és olvasóikat oktatni a marxista kritikának valóságábrázolásuk torzulásairól - tehetségük, képességeik elismerése mellett. Ilyen kritikát írt Cs.G. a Népszabadságban (1957. december 20.) az új novelláskötetről: "Hiszen ki tagadja, az élet — ilyen is. Ilyen szomorú is és van, akinek ilyen kiúttalan. De csak ilyen az élet? Csak ilyenek az emberek? Az író könyve, hősei, sírásuk, kacagásuk — hitvallás. Ez lenne hát a hűség, amelyet Mándy szűkebb pátriája tereinek, utcáinak fogad? Az igazi nagy művész olyan, akár a mesék királya: egyik szemével sír, a másikkal nevet. De Mándy Iván mindkét szemét elöntötték a könnyek, s ettől a tárgyak, lények — az egész élet torz táncot lejt. Pedig aki néhány színfolttal életre kelt holt alakokat, az művész. 'Egy arc jött felém, oly keskeny és merev, mintha tálcán hoznák' — írja. Vagy: 'És most már csak ült, ült elveszve a parkban, mint egy ottfelejtet ócska esernyő.' Bizarr, néha már-már fárasztóan eredeti jelzők, hasonlatok, látomások, mondatok cikáznak, amelyek hogy megszülettek, mozogni, hatni kezdtek, önálló életet élve, néha szinte úgy tűnik, függetlenül az író akaratától, szándékától. (Kulikabát.) Mégis olyan könyv ez, amelyben. bár csaknem minden egyes írás külön-külön drágagyöngy, felfűzve — hamis a fénye."

mandy_7.jpg

Mándi Iván és Sennyei Vera a Mátyás téren. (Film, Színház, Muzsika, 1961. november 17.)

Negyvenháromévesen mutatkozott be Mándy színpadi szerzőként. 1961. december 7-én volt az első prömierje a modern zenés darabok bemutatására kitalált Petőfi Színház második évadában. A Mélyvíz című musical (melynek verseit Garai Gábor írta, zenéjét pedig Gyulai Gál János szerezte) egy józsefvárosi tánciskolában játszódik, főszereplője pedig a ruhatárosnő, akinél húsz év alatt nem tűnt el semmi, de most nyoma vész egy kabátnak. A ruhatárosnő becsülete, életének értelme forog kockán. A háború kellős közepén kajtatják a kabátot Józsefváros minden zegében és zugában. Mándy az eredeti helyszínekre kalauzolta el a ruhatárosnő szerepére készülő Sennyei Verát: "Itt vagyunk, szól az író a színésznőnek a Mátyás téren. Kiszállnak. - Ez a 'tett' színhelye, mondja Mándy. Valahol a közelben volt itt egy tánciskola, ahol egy kabát 'elcsúszott' a ruhatárban. Valaki látni vélte a tolvajt, erre mindenki lezúdult a térre, s a ruhatárosnővel együtt járni kezdték az utcákat. Elfáradtak. Az asszonyt is megunták, de menni kellett. Az utca, a keresés izgalma nem engedte őket. És meg lett végül a kabát? kérdi a színésznő. Azt hiszem nem." (Film, Színház, Muzsika, 1961. npvember 17.)

A világháborútól mind a mai napig a Mélyvíz volt a legnagyobb színházi bukás Magyarországon. A közönség egyáltalán nem volt felkészülve olyan zenés színházra, amely annyira távol van az operett világától, mint Mándy darabja. "A Mélyvíz nézője úgy járt, mint ha valaki teadélutánra indul és helyette agyműtétet hajtanak rajta végre" - ezzel vígasztalta a szerzőt Ottlik Géza, akinek tetszett az előadás, csakúgy, mint Pilinszky Jánosnak és másoknak, de tény, hogy sokan voltak a nézőtéren, akik hangosan méltatlankodtak. Állítólag még pofozkodtak is a színházban a darab hívei és gyalázói. Négy előadás után levették az előadást a műsorról. A szerző: "... valójában kísérteteket szerepeltet, elmossa a tényleges konfliktusokat. 'Józsefvárosi légkör' ürügyén tulajdonképpen egy időtől és tértől elvont, tragikus életérzés uralkodik el a színpadon. Hiába látunk egyenruhákat és revolvereket, hiába hallunk bűnről és bűnhődésről, embertelen korról és a jövő reményéről, a nehezen követhető jelképek, a csak novellában feloldható asszociációk megakadályozzák a nézőt abban, hogy megértse a szerző szándékát, és elgondolkozzék 1944 tanulságairól. /.../ Mélyvíz vagy fulladozó evickélés a rosszul értelmezett 'irodalmiságban'? Játszhatnánk a szavakkal, de nem szellemeskedni akarunk, inkább azt szeretnénk, hogy a Petőfi Színház kijusson a jelenlegi hullámvölgyből. Ehhez azonban az kell, hogy a színház vezetői egy új műfaj ösvényeinek, útjainak keresését ne tévesszék össze a nézőt megvető (és a színpad törvényeit elvető) különcködéssel." Így villogtatta a tollát Antal Gábor az Esti Hírlapban (1961. december 13.). "...ugyancsak sekély Mélyvíz ez. Ezúttal azonban a sekélység a teljes koncepcionális zűrzavarral párosul és ennek eredményeképpen a Petőfi Színházban egy fordulataiban, hatásában teljesen félresikerült játékkal találkozhatunk, amely még szándéka szerint sem tekinthető elfogadhatónak. Dehát miért? Elsősorban azért, mert a Petőfi Színház előadása elszakadt a józan észtől, az értelemtől és a nézők logikájától. /.../ Ezek a kitalált és az élettől sokmérföldnyi távolságban, mesterséges melegágy mélyén tenyésztett figurák — egy középiskolai önképzőkört dolgozat szintje alatt —... " És így tovább...Így intézte el a művet és szerzőjét Bános Tibor a Hétfői Hírekben (1961. december 11.)  Ez a két lap még arra is figyelt, hogy később megrója a Film, Színház, Muzsika kritikusát, amiért pozitívabb véleményt mert alkotni a Mélyvízről. (Hámori Ottó, Film, Színház, Muzsika, 1961. december 15.

mandy_8.jpg

Két jelenet a Mélyvíz bukott előadásából. Balra Steiner, a mosodás (Agárdy Gábor), jobbra a ruhatárosnő (Sennyei Vera), egy szökött katona (Holl István) és az ő menyasszonya (Domján Edit). (Film, Színház, Muzsika, 1961. december 15.)

Az állampárt elméleti folyóiratában, a Társadalmi Szemlében (1964/8-9.) helyes bukásként értékelte Sz. Szántó Judit a Mélyvíz fogadtatását: "Amennyire egészséges ízlésről tett bizonyságot, teszem azt, a Mélyvíz című musical bukása, annyira kispolgári tendenciák működtek közre az első Brecht-bemutatók kedvezőtlen fogadtatásában."

Szinetár Miklósnak, a rendezőnek, a színház művészeti vezetőjének az évad végén el is kellett mennie a Petőfi Színházból. (Igaz, felfelé lépett: a Magyar Televízió főrendezője lett.) Sennyei Vera ekkor már súlyos beteg volt, ő nem is érte meg a szezon végét. 1962 májusában, 47 éves korában meghalt. A Petőfi Színház rövid története a negyedik évadánek végén, 1964-ben lezárult. 

mandy_9.jpg

Sennyei Vera a Józsefváros mélyén. (Film, Színház, Muzsika, 1961. november 17.)

1978-ban Sándor Pál csodálatos és sikeres filmet rendezett a Mélyvízből Szabadíts meg a gonosztól címmel. 1984-ben pedig a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban a színpadon is sikert aratott a mű. 

Mándy pályáján ez volt az utolsó törés. A rendszerváltásig hátralévő nem egészen harminc évben harminc kötete jelent meg. Az állampárti diktatúra szétesett állapotában, 1988-ban még Kossuth-díjat is kapott. 1992-ben ő lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke. 

Így búcsúzott tőle negyedszázaddal ezelőtt Molnár Gál Péter (Népszabadság, 1995. október 7.): "Becsukták eszpresszó-univerzumát. Peep show lett kiskávézóiból. Bankokat gründoltak nagykávéházaiba. Hol rakhatná ki az asztalra papírjait, hol hallgathatná türelemmel a pincérlányok sorsát addig is, amíg le nem írja napi penzumát, egyetlen aggályos mondatot, hogy másnap újra csiszolja tőmondatát, mint Gerenday a márvány síremlékeket? Csoda, hogy elköltözött?"

1995-ben, hetvenhét éves korában a nemzeti gyásznapon halt meg. A híradások szerint váratlanul, noha az utolsó fényképei már eléggé életvégi állapotot mutatnak.

mandy_10.jpgÚj Magyarország, 1995. március 9. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr4916225746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.