Arcanum blog

Március rabjai

Március 15-e hősei és áldozatai az 1970-es években

2021. március 15. - hacsa.

Harminc évvel ezelőtt először szervezte szabadon választott kormány a március 15-i állami ünnepségeket. Volt azonban akkor egy egyszemélyes rendezvény is. A maga egyetlen személyében külön állt egy húsz évvel korábbi márciusi ifjú, aki egyszemélyes demonstrációjával emlékeztetett az elfeledett ifjakra, akik a rendszerváltás előtti két évtizedben megverették, kirúgatták, börtönbe záratták magukat, hogy megmutassák: március 15-e nem a diktatúra, hanem a szabadság ünnepe.

idus_1.jpg

1972. március 15-i demonstráció a Batthyány-örökmécsesnél. Rendőrautóból készült felvétel. A kép előterében rendőrök várnak bevetésre.  (Népszabadság, 1995. március 14.

Stelzer Gábor ezen az 1972-es március 15-én nem volt az utcán. Az előző nap kezdődött meg a bírósági tárgyalása, amely a börtönbe vezetett. Az oda vezető út számára ötven évvel ezelőtt, 1971-ben, az első, ha nem is nagy, de azért már érzékelhető tömeget megmozgató március 15-én nyílt meg. 

Húsz évvel később: „Ezúton hozom tudomására, hogy 1991. március 15-én demonstrációt tartok. Megmozdulásom 17 órakor, a Nemzeti Múzeum kertjében kezdődik... A rendezvény rendjéről magam kívánok gondoskodni. Az útvonal biztosítását nem rem. A demonstráción előreláthatólag egyedül fogok - 65 kg-os tömegemmel - megjelenni." Ezzel a szöveggel jelentette be Stelzer a maga egyszemélyes demonstrációját Budapest rendőfőkapitányának. "Tudom jól, komikus és fonák ma, 1991-ben egyedül tüntetni egy olyan ünnepen, amikor már mindenki szabadon demonstrálhat. De nem tartja fonák helyzetnek azt is, hogy azokról, akik március 15-e miatt börtönökben vendégeskedtek, még mindig nem emlékeztek meg, még mindig nem rehabilitálták őket? Egyszemélyes demonstrációmmal azokra az emberekre akarom felhívni a figyelmet, akik ünnepelni merték az ünnepelhetetlent, azokra, akik 1962 és 1989 között politikai okokból vesztették el szabadságukat. Hangsúlyozom, nem magamért teszem, amit teszek. En, köszönöm, jól vagyok. Leszámítva azt, hogy szabadulásom után nem tanulhattam tovább - hiszen nem kaptam erkölcsi bizonyítványt -, és hogy nyolcvanegyig nem utazhattam. Talán a jelenlegi munkahelyemen, a Ganz Villamossági Műveknél, ahol vezetőként dolgozom, már nem mindenki tudja, hogy rovott múltam van./.../ Én nem beszélek anyagi kártérítésről. Egy elrontott életért nem lehet kárpótolni senkit. A régi rendszer legfeljebb neveletlen volt, hogy nem kért bocsánatot. Ugyanezért az újat hogyan nevezzem?!" Ezt nyilatkozta a Kurirnak (1991. március 7.) a magányos demonstráló.

idus_2.jpg

Stelzer Gábor 1991-ben. (Kurir, 1991. március 7.)

1970-ben még csak maroknyi ellenünneplő mutatkozott az utcán, de a Kossuth-klub zsúfolásig megtelt. Az Elérhetetlen föld című antológia költőinek matinéját tartották ott, s Utassy József felolvasta Petőfit ébresztő és elég egyértelműen lázító versét, a Zúg márciust, amely a politikai éberség lankadása folytán becsúszott a Kortárs 1968/8. számába:

idus_3.jpg

Az ifjú Stelzer lelkesen hallgatta a verset, és a következő évben már ott vonult kétszázadmagával a Petőfi-szobortól a Pilvax érintésével a Kossuth térre és tovább. A Margit-hídon szétoszlatták őket, a Várban újra összegyűltek. Megbeszélték, hogy az október 6-i gyásznapon ismét összejönnek. Ám ősszel már kevesen voltak a Múzeum kertben, s azon keveseket már könnyebben beazonosították. Stelzer ellen vádat emeltek. Követték az utcán, a telefonját lehallgatták, senkivel nem mert érintkezni. 1972. április 12-én nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték, amelyből öt és fél hónapot letöltött. A megbélyegzettség és a büntetett előélet következményeit viselte két évtizeden át és tovább. A válásakor a büntetett előéletére hivatkozva ítélték a feleségének mindkét gyermekét. A későbbiekben újságíró lett, a Vasárnapi Híreknek és a Népszavának írt (leginkább színházi tárgyú) cikkeket. 2006 óta nem látjuk írásait a magyar sajtóban. (Stelzerrel egy perben még hat fiatalt ítéltek el. Az elsőrendű vádlottat, Mehlhoffer Pétert két évre!)

Stelzer Gábor ugyan már nem, de minden addiginál több, sok száz ember, többnyire egyetemista és középiskolás diák ünnepelte 1972-ben március 15-ét a fővárosban ilyen röplapok szellemében: „Szólásszabadságot! Sajtószabadságot! Gyülekezési szabadságot akarunk! runk a múzeumkertben 6-kor. 72. március 15. Éljen a jog!” „Több szavaló és éneklő felvonuló társunkat elfogták, megverték! Jogot követelünk! Békét akarunk, de jogos békét! Sokan vagyunk, és kitartással sokra megyünk! Szabadság!” (Magyar Nemzet, 2009. március 13.) Rendőrök és tüntetve ünneplők egész nap kergetőztek a városban. Az egyik emlékhelyen szétkergetett fiatalok összegyűltek a másikon. Összesen 89 fiatalt vittek be a rendőrségre, közöttük Grillmayer Józsefet, aki már egy évvel ezelőtt is a vörös zászlók kicsipegetésével tiltakozott a nemzeti ünnep "nemzetköziesítése" ellen, s az év folyamán gyakorta beszélgetett barátaival és a közöttük előforduló besúgókkal a Vasas bisztróban.

 idus_4.jpg

Grillmayer József a letartóztatása után 25 évvel. (168 óra, 1997. március 18.)

A Szalay utcai rendőrkapitányságra bevitt fiatalok "az első éjjel feltartott kézzel a fal felé fordulva álltak. Hiába kértek vizet, nem kaptak, azt mondták nekik, az imperialisták megmérgezték. Aki megszólalt, gumibottal ütötték. Ha rosszul lett valaki, megrugdosták." (Magyar Nemzet, 2009. március 13.) Másokat, például a gimnazista Marián Béla szociológust - nyugdíjba vonulásáig a Marketing Centrum Közvéleménykutató Intézet igazgatóját - az utcán verték agyba-főbe. 

Tizenhat tüntető ügyét adták át vádemelési javaslattal az ügyészségnek, végül nyolc vádlottat ítéltek 1972. július 5-én fegyházban végrehajtandó vagy felfüggesztett börtönbüntetésre. Grillmayer 22 hónapot kapott és abból másfél évet le is ült. 

idus_5.jpg

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában őrzött 1972-es röplap. (Magyar Nemzet, 2003. március 14.)

A Népszabadság, amelynek 1972. március 15-i címlapján semmi nem utal az ünnepre, s március 16-án is csak az ötödik oldalon emlékeztetett egy szerény cikk arra, hogy volt valami ünnepség az előző napon, természetesen egyetlen szóval sem említi, hogy bármi figyelemre méltó dolog történt volna előző nap a városban. Hogy történt valami, arról az olvasó csak három hónappal később, ebből a rövid közleményből értesülhetett: "Ítéletet hirdetett a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szalay Miklós és hét társa ellen indított büntetőügyben. A vádlottak az 1972. március 15-én tartott hivatalos ünnepségek utáni rendbontásnál törvénybe ütköző, izgató szerepet vittek. A róság a vádlottakat 6 hónaptól 1 év 10 hónapig terjedő szabad, ságvesztéssel sújtotta. Három vádlottnál a szabadságvesztés végrehajtását őszinte megbánásukra és fiatal korukra tekintettel, próbaidőre felfüggesztette." (Népszabadság, 1972. július 6.) Az ítéletet Gyürky István hirdette ki, aki a Fővárosi Bíróság elnökeként ment nyugdíjba évekkel a rendszerváltás után, s akit a Fővárosi Bíróság 2009-ben a saját halottjának nyilvánított.

idus_6.jpg

A Budapesti Rendőfőkapitányság vizsgálati dossziéjában fennmaradt fotón a Petőfi szobortól a Kossuth tér felé haladó fiatalok láthatók. A csillaggal jelölt fiú Ferencz Gábor, akit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. (Magyar Nemzet, 2003. március 14.)

Grillmayer életlehetőségeit is behatárolta a büntetett előélet. Szabadulása után egy szövetkezetben volt kőtörő, majd vidéken parképítő. Gépi földmunkákat - közületeknél is - vállaló nagykovácsi vállalkozóként apróhirdetett 1986-ban többször a Népszavában. 1988. szeptember elsején pedig a Magyar Nemzetben eladásra kínálta föl kotró- és homlokrakodó gépét. Az Autó-Motor 1993. november 9-én "földgépművésznek" titulálja őt, kinek tervei alapján építették meg a kiváló motocross pályát a Pemü solymári sporttelepén. 

 "Avagy virág vagy te hazám ifjúsága"

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
Szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja hogy mit akar:
talány zaja, csöndje
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
börtönből börtönbe."

Így kezdődik a vers, Babits Mihály  verse, a Petőfi koszorúi, amelyet Ulveczky Gábor kirakatrendező szakmunkástanuló osztogatott 1972 idusán. Négy példányt osztott szét, a negyediket egy rendőr kapta. Lecsukták a Babits-csal izgató fiatalembert. Tíz hónapot kapott. Kirúgták az ország összes szakmunkástanuló intézetéből. A kirúgási határozatot Győriványi Sándor igazgató írta alá, a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány, az Antall-kormány munkaügyi minisztere. "Noha nyomasztó volt a rendőri felügyelet és a tudat, hogy lehallgatnak, követnek, én szabad ember voltam a számomra adott határokon belül - mondja Ulveczki. - Tény, hogy a hetvenes évek közepétől, minden piszkálódás ellenére, életem legkreatívabb időszakát éltem. Valamennyire el lehetett szakadni a politikától és a fenyegetéstől, de teljesen elszakadni nem. Az a gyanúm, az ilyen helyzet stimuláló, de senkinek nem kívánom... És fékező is lehet, ha az ember nagyobb jelentőséget tulajdonít a fantomnak, mint kellene. Fizikai félelmek nem gyötörtek, nem volt folyamatos rettegés az élet. Amikor elhagytuk a határt, nevetőgörcsöt kaptunk. Kiléptem egy túlnyomásos kamrából, tíz centit nőttem és a súlyom a felére csökkent." Ezt meséli Ulveczky Incze Ágnes Emlékszem egy városra című dokumentumfilmjében, amely a március 15-ék hőseiről és áldozatairól szól. (168 óra 1997. március 18.)

 Ulveczky ott maradt, ahol tíz centivel magasabb lehetett, Párizsban telepedett le, 1995-ben mutatkozott be Magyarországon összművészeti társulatával.

idus_7.jpg

Katona Kálmán 35 évvel a letartóztatása után egy politikai hirdetésben az MDF képviselőjelöltjeként. (Figyelő, 2006. február 23.)

 Katona Kálmán volt március 15-e áldozatai közül, aki a börtönt a legkisebb egzisztenciális veszteséggel úszta meg, és aki a rendszerváltás utáni közéletben a legtöbbre vitte. Ő a  Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola végzős hallgatója volt, amikor 1971-ben virágot helyezett el a Petőfi-szobor talapzatán. Több forrás a vörös zászlócskák kicsipkedői között emlegeti őt, de saját elbeszélése szerint ő nem csipegetett. Egy rendőr vallomása alapján, aki úgy gondolta, beszólt neki, 9 hónapi szabadságvesztésre ítélték, amiből hatot le is töltött. Már csak az államvizsgája lett volna hátra a diplomáig. Ezt akkor nem tehette le, de szabadulása után nem sokkal, 1973-ban minisztériumi engedéllyel már igen. 1977-ben egyetemi diplomát is szerzett, és a Tungsram mérnökeként magasabb beosztásokig is eljutott.  A rendszerváltás után az MDF, majd a Fidesz országgyűlési képviselője lett. A Horn-kormány idején a Hírközlési Főfelügyelet elnökhelyettesévé nevezték ki, majd az első Orbán-kormányban miniszteri tárcához jutott. Lemondása után az MVM vezérigazgatója lett. 2017-ben meghalt. 

 Az 1970-1974-es március 15-i megmozdulásokkal kapcsolatos dokumentumokat Kenedi János gyűjtötte össze és adta közre a Kritika 1995/4. számának mellékletében. Ebben az összeállításban olvashatók, miként reagáltak tanintézmének, munkahelyek az un. szignalizációkra, vagyis a belügyi hatóságok értesítésére az általuk elfogott fiatalok elleni eljárásról, felszólítva az illetékes vezetőket, hogy megadott határidőn belül válaszoljanak: miként jártak el az érintettel  szemben. 

idus_8.jpg

Tüntetve ünneplők a Petőfi-szobornál. (Kritika, 1995/4.)

"A fenti adatokat azzal bocsátjuk Igazgató Elvtárs rendelkezésére, hogy azt saját hatáskörében a szükséges intézkedések megtételéhez használja fel. Ennek eredményéről kérem szervünket 30 napon belül értesíteni." Így zárta az I. László Gimnázium igazgatójának Szász Ádám harmadikos gimnazista ügyében írt levelét a budapesti rendőrfőkapitány helyettes 1972. május 4-én. A határidőből kicsúsztak ugyan, de június 10-én kirúgással lezárták Szász Ádám fegyelmi ügyét, természetesen a letartóztatásban lévő tanuló távollétében. Szász felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A Zrinyi Ilona Gimnázium igazgatója arról tájékoztatja 1972. május 19-én a rendőrfőkapitány-helyettest, hogy Horváth Mihály nevű negyedikes tanulójuk május 8-án középiskolai tanulmányait befejezte és "jogszabályban biztosított lehetőségénél fogva" érettségire jelentkezett, de értesítették a Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának dékánját, hogy a korábban elküldött felvételi javaslatukhoz az azóta bekövetkezett események folytán kiegészítést küldenek, miszerint mégsem támogatják a nevezett felvételi kérelmét. 

A Budapesti Tanítóképző Intézet igazgatója tájékoztatja a hozzá levélben forduló kerületi párttitkárt, hogy Avendik Ágota, akit megrovásban részesítettek, "javaslatunkra elhagyta az intézetet", és szakmunkásként helyeszkedik majd el az élelmiszeriparban.

A Beloiannisz Gyár vezérigazgatója informálja a főkapitány-helyettest, hogy Nyári Pált kizárták a KISZ-ből, az alkatrészgyártó üzembe helyezték át raktárosnak, és az üzemrendészeti osztály folyamatosan szemmel tartja őt.

Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke megnyugtatja a főkapitány-helyettes elvtársat, hogy Pulszky Ferenc (valódi nevén Puskás István) éppen lejáró szerződését nem hosszabbítják meg, és őt a Rádió Ifjúsági Osztálya már egyébként sem foglalkoztatta.

Egyedül a Huszonötödik Színháztól nem érkezett egyértelmű visszajelzés. Az igazgató helyett a párttitkár válaszolt: az igazgató beteg, felgyógyulása után intézkedik majd Bratka Lászlóval kapcsolatban. Az igazgató, Gyurkó László viszont Aczél Györgynek írott levelében kifejtette, hogy nem helyes, sőt veszélyes erőszakkal fellépni a március 15-ét külön ünneplő fiatalokkal szemben most, amikor "nincs ellenforradalmi veszély". (168 óra, március 18.) (Bratka László költő, műfordító, a "másként gondolkodó" orosz írók, költők műveinek utat törő fordítója. 2006-ban, 57 éves korában meghalt.)

idus_9.jpg

A Hazafias Népfront és a KISZ hivatalos ünnepsége 1973. március 15-én a Múzeum Kertben. (Magyar kiállítási, művészeti katalógusok a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Nemzeti szabadságünnepünk kalandos története, Lelgújabbkori Történeti Múzeum, 1992)

Szalay Miklós végzős fizikus hallgató volt az elsőrendű vádlottja annak az 1972-es pernek, amelyben Grillmayer Józsefet és Ulveczky Gábort is elítélték. Szalay húsz hónapot kapott. Az ő történetét Nagy W. András írta meg a Beszélőben (1991. március 16.). Szalay visszaeső volt. Már az 1971-es március 15-én is a rendőrök kezébe került, s rendőrhatósági figyelmeztetésben részesült. 1972-ben a Batthyány-örökmécses lépcsőjéről szedték le a rendőrök, ahol rövid szónoklatot tartott. A krónikás így foglalja össze a fővádlott börtön utáni életét: "Mindjárt ahogy kijött, azt kellett tapasztalnia, a régi komák nem szívesen vitatkoznak vele. Aztán meg: 'Nos, fiatalember, megérte?... Megbocsáss Miklóskám, de nincs benned egy kis feltűnési viszketegség? Kell neked mindig a lépcső tetejére állni?... Esetleg nem azért csukatta le magát, kolléga úr, mert elakadt a diplomamunkájával?' Bizony, jól elakadt vele, mert a kultuszminiszter, Polinszky Károly, az ország összes felsőoktatási intézményéből kizárta. Először a bányagépgyárban volt segédmunkás. Azután kitanulta a háztartásigépszerelő szakmát. Olyannyira, hogy később országos első is lett a szakmai versenyeken. Amikor végül mentesítették, az egyetemet is elvégezte. Fizikusként azonban nem tudott elhelyezkedni. Amikor a személyzetisek megtudták a múltját, megrémültek. Elutasították, vagy olyan kevés pénzt ígértek, amiből egy akkor már családos, kétgyermekes ember sehogyan sem tudhatott megélni. Maradt műszerésznek a Gelkánál. Majd pedig önálló lett, kisiparos." Nyilatkozott is Szalay a lapnak: "- Ez a világ az, amiért lecsukattad magad? Megérte? - Ez az a világ! És megérte, százszor is! Most jól érzem magam, tiszta a lelkiismeretem a gyerekeim előtt. Élvezem, hogy nem nekem kell már foglalkoznom a politikával, nem nekem kell szidnom az oroszokat. - Március 15-ét már minden módon megpróbálták ünnepelni. Szerinted hogy néz ki a rendes ünnepség? - A Sanyi, Petőfi, ott lent a szétszórt csontjaival nem fog megsértődni, akármit csinálunk. Senkitől sem várja el, hogy kinyomja a mellét, behúzza a hasát. Békeidőben, szabadságban mindenki úgy ünnepel, ahogy jólesik neki. Vagy akár ne is ünnepeljen, ha nem akar."

 idus_10.jpg

A 23 éves Szalay Miklós a Batthyány-örökmécsesnél, a lefogása előtti pillanatokban. (168 óra, 2012. március 14.)

idus_11.jpg

 Szalay Miklós negyven évvel később. (168 óra, 2012, március 14.)

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr9116451290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása