Arcanum blog

Egy tehén okozta a chicagoi tűzvészt

Ez történt október 8-án

2021. október 08. - arcanum admin

Olyan események nyomait kutattuk az adatbázisban, amelyek ezen a napon történtek. Kiderült, hogy Chicagoban hatalmas tűzvész tombolt, Bartók utoljára adott koncertet a hazájában, a Népszabadságot pedig egyszerűen bezárták, méghozzá éppen október 8-án.

1871. október 8. - A chicagoi tűzvész

Bár nem ez volt a legnagyobb tűzvész az Egyesült Államokban, mégis ez lett a legismertebb. A lángok hatalmas pusztítást végeztek, kétszázötven ember halt meg, a város kétharmada a tűz martalékává vált, a belváros teljesen leégett. A Vasárnapi Ujság egyik 1871-es számában részletesen beszámoltak róla, még az is kiderült, hogy egy rossz mozdulat indított el mindent.

1foto-chicago.jpg

Vasárnapi Ujság, 1871. 

„Mikor a lapok egyik előbbi évfolyamában Chicagót, az amerikai „tündér-várost" megismertettük olvasóinkkal, nem gyanítottuk, hogy oly közel van az idő, a midőn annak majdnem teljes megsemmisüléséről is megírhatjuk a szomorú jelentést.

… A gyönyörű építmények most majd mind a borzasztó tűzvész áldozatai lettek, melynek gyászos keletkezése szintén megerősíti ama példabeszéd igazságát, hogy kisszerű okokból néha óriási eredmények származnak. Október 8-án éjjel egy béres petróleumlámpával kezében az istállóba ment; a lámpát egy tehén fölrúgta és az égő petróleum az épület farészeit azonnal meggyújtotta. A lángok csakhamar átcsaptak a szomszéd házak fedeleire is és az akkor dühöngött szélvihar továbbra megtette a magáét a veszedelem gyors terjesztésére.” (Vasárnapi Ujság, 1871.

2foto-chicago.jpg

Vasárnapi Ujság, 1871. 

0foto-chicago.jpg

Kárpátalja, 2004. 04. 16.

Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

1940. október 8. - Bartók és felesége búcsú hangversenyt ad Budapesten

Amikor Bartók Pásztory Dittával közös hangversenyét meghirdette, még nem lehetett tudni, hogy ez lesz az utolsó fellépésük itthon. Ma már úgy tartjuk számon ezt a koncertet, mint amelyet emigrálása előtt, és egyben utoljára adott Bartók Béla Magyarországon. Az az október 8-a keddre esett, a zenekari est beharangozóját az előző napi újságban találtuk meg.

4foto-bartok.jpg

Képes Vasárnap, 1941. 03. 23.

„Kedden este a Zeneművészeti Főiskola nagy termében hangversenyt ád Bartók Béla és Pásztory Ditta. A művészpár most indul amerikai hangversenykörútjára és ezen a zenekari estén búcsúznak a magyar közönségtől. Pásztory Ditta eljátssza Mozart F-dur zongoraversenyének koncertáló szólamát is: ezt a művet Magyarországon még nem adták elő. Bartók Béla pedig bemutatja „Mikrokozmosz“ gyűjteményének néhány elő nem adott darabját.” (Uj Nemzedék, 1940. 10. 07.

3foto-bartok.jpg

Képes Vasárnap, 1941. 03. 23.

2016. október 8. - Bezárják a Népszabadságot

Néhány évvel ezelőtt meglepő hírrel indult a nap: a Népszabadság munkatársait nem engedték be a szerkesztőség épületébe, a napilap kiadását a tulajdonos egyik napról a másikra megszüntette. A történtek azóta már a sajtótörténet részét képezik. Az addig megjelent összes lapot azonban bármikor elolvashatjuk – az Arcanum jóvoltából.

5foto-nepszabadsag.jpg

 Népszava, 2016. 10. 10.

„A Népszabadság tulajdonosa, a Mediaworks kiadó szombattól felfüggesztette a napilap nyomtatott és internetes formában történő kiadását arra hivatkozva, hogy a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig „valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni” - közölték.

… Tuzson Bence kormány­zati kommunikációért fele­lős államtitkára elmondta, a kormány kizárólag gazdasági döntésként tekint a döntésre, a Népszabadság önmagában 5 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az utóbbi évek­ben és „semmiképpen sem szeretnék a sajtószabadságot megsérteni még azzal sem, hogy beleszólnánk egy kiadó döntésébe”. (Hajdú-Bihari Napló, 2016. 10. 10.)

Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr7616704700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása