Arcanum blog

ÉS mi volt - ÉS mi van...

Egy plusz hetvenegy év Élet és Irodalom

2021. október 12. - hacsa.

Egymástól nagyon különböző lapok alkotják az Élet és Irodalom (ÉS) történetét. Szabó Dezsőtől Bölöni Györgyön és Jovánovics Miklóson át Kovács Zoltánig szélsőségesen eltérő felfogású szerkesztők irányították a lapot szélsőségesen eltérő körülmények között. Ma ez a hetilap a közélet legnyitottabb és legfüggetlenebb fóruma. Történelmi jelentőségű írások hosszú sora jelent meg, különböző korok fontos vitái zajlottak le az ÉS hasábjain. 

es_1.jpg

Az első ÉS első száma.

1957-re feledésbe merült, hogy egyszer már alapítottak lapot ezzel a névvel. 1923-ban az akkor népszerűsége csúcsán járó Szabó Dezsőt beugratták egy Auróra nevű lappal, amelyet kedvére szerkeszthetett - volna, ha tényleg lett volna pénzük azoknak, akik beugratták. De nem volt nekik egyáltalán. Összesen két szám jelent meg, de már az elsőt sem tudták kifizetni a nyomdának, a honoráriumokról nem is beszélve. Ekkor Szabó Dezső a halvaszületett lap helyett elindította az Élet és Irodalmat, s beperelte a beugratóit. A per még javában tartott, amikor ez az új lap még ugyanabban az évben a 7-8. összevont számmal megszűnt. Addig is Szabó Dezső hatalmas egóját szolgálta.

Az első szám első írása - a főszerkesztő beköszöntője után - Féja Géza szuperlativuszokban tobzódó laudációja volt Szabó Dezsőről, mint a magyar lélek és irodalom héroszáról. A főszerkesztő a turánizmusról írt. A maga zseniális, képgazdag és fenemód érzékeletes irályával a turánizmus dilettáns képviselőit semmisítette meg: "Egy óráig reszkettek a levegő oszlopai a turáni Sámson hang­szalagjaitól. Olyan őrült irammal kapart szét vagy tízezer évben, mint a tojásairól lerohanó kotló az udvaron. Roppant garmadákban vágta hozzánk a döglött és élő rokonokat. /.../ A szellemi sarlatánizmus, a félműveltség s az a bizonyos üzembe vett fanatizmus minden mondatában csattanós cvikipuszit adtak egy­másnak. Előadása ormán, mint legnagyobb ajándékkal, azzal a háj­jal kenegette meg a nemzeti önérzetet, hogy kedves kuzinjaink, a kínaiak, már Krisztus előtt háromezerötszáz évvel törvényt hoztak az apagyilkosság ellen. Hát van-e ősibb kultúra, ősibb morál, mint a magyar-kínai őskultúra és ősmorál! /.../ És nézni kellett a hallgató közönséget, mely mégis a magyar középosztály javából került ki. Egynéhányat kivéve, kiknek arcára kiült az undorodás, egy nagy ragadós érzelmi szószba lágyultak össze. Soha nem láttam ilyen halálraítéltnek, nyomorultabbnak kergés középosztályunkat, mint ebben a groteszk jelenetben." (Élet és Irodalom, 1923/1.) Ezzel állította azután szembe a "komoly és igazi" turánizmust, amely a magyar néplélek megértéséhez olyannyira nélkülözhetetlen. 

 

A mai Élet és Irodalom elődje, az 1950. november 2-án elindított Irodalmi Újság, a Magyar Írók Szövetségének eleinte kétheti, majd heti lapja volt, melyet a moszkovita Illés Béla szerkesztett. A címlap mindent elárul a lapról:

es_3.jpg

A főszerkesztő beköszöntőjének ez volt a magva: "A szovjet irodalomnak három — irodalmi jellegű — forrása van. Az első: a népmese és a népdal; a második: a nagy orosz kritikai realiz­mus, illetve valamennyi, a Szovjetunió­ban élő nép irodalmának haladó hagyo­mányai; a harmadik: a forradalom győ­zelme előtti szabadságharcok utolsó szakaszában kifejlődött proletárköltészet. Az új magyar irodalomnak négy forrása van. Az első három nagyjában, egészében azonos a szovjet irodalom forrásaival, de természetesen ezek a magyar életből és történelemből fakadó források. A magyar népi demokratikus irodalom negyedik forrása; a nagy szovjet irodalom." (Irodalmi Újság, 1950. november 2.) Az első számban szerepel Molnár Miklós lelkes kritikája Karinthy Ferenc új regényéről, a Kőművesekről, amelyben a szerző eltéveszthetetlenül a börtönben ülő Aczél Györgyről mintázta meg a magát kommunistának álcázó, összeesküvő munkásáruló alakját. Arról az Aczélról, aki később évtizedeken át felügyelte és instruálta elég szorosan a lap utódját.  

es_2.jpg

Kaján Tibor karikatúrája az Irodalmi Újság második számában (1950. november 16.)  

Nagy Imre miniszterelnöksége, a sztálinizmussal szakítani próbáló "új szakasz" idején a lap Nagy Imre mögé állt, és ott maradt Nagy Imre bukása után is. Az 1956-os forradalomhoz vezető erjedési folyamatban az Irodalmi Újság vezető szerepet játszott. Ezt a nagyimrista lapot Molnár Miklós főszerkesztette, amíg le nem váltották. Utóda, Hámos György ugyanilyen szellemben szerkesztette tovább a lapot, de hét hónappal később őt is kirúgták, és még a kinyomtatott lapot is elkobozták Benjámin László  epigrammái miatt. Az elkobzás ellen az Írószövetség is tiltakozott. A lapot Enczi Endre szerkesztette tovább, és itt jelentek meg a forradalmi erjedés leghíresebb publicisztikái: "Már-már felzúg a csalódott moraj, hogy: 'Megőrül­tek? Felnőtt emberekkel akarják el­hitetni, hogy a tengervíz nem sós. hanem édes és citromos?!' — ami­kor közéjük cikáznak a hangszórós motorcsónakok és hangszórójuk fá­radhatatlanul ismétli: — Töltsük meg edényeinket sza­porán az üdítő itallá vált tengerből és adjuk át helyünket másoknak! Századunk vívmányából, a limoná­déból mindenki joggal szeretne ré­szesülni! Töltsük meg edényeinket limonádéval és adjuk át helyünket! Legyünk fegyelmezettek! A családok fáradtan legyintenek; titokban kiöntik a félig már megtöl­tött kannák tartalmát és csendben kilábolnak a partra. Nem tudnak mit mondani." (Tardos Tibor: A tengervíz sós, Irodalmi Újság, 1956. június 16.

"Miből él Kucsera? Kétségtelenül értéktöbblet kisajátításából. Abból, hogy társadalmunkban az értéktöbb­let egy tekintélyes részét nem köz­hasznú dolgokra — iskolákra, kórhá­zakra, termelést szolgáló beruházá­sokra, rendbiztonságra, szükséges ve­zetőszervek fenntartására, tudományra, művészetre, üdülésre, szórakozás­ra, ideológiai munkára — költjük, ha­nem: Kucserára. Kucsera parvenűségére, Kucsera dilettantizmusára. És ha az értéktöbblet nem elég a kucserai igények kielégítésére, nö­velni kell, bármibe kerüljön is az a produktív dolgozóknak. Mert Ku­csera nemcsak eszik, iszik, ruházkodik, lakik stb. Kucsera arról is gon­doskodik, hogy fejlődésünk egyenes útja beláthatatlan labirintussá, végigjárhatatlan útvesztővé váljék, mert ez az ő létezésének a feltétele." (Háy Gyula: Miért nem szeretem Kucsera elvtársat, Irodalmi Újság, 1956. október 6.)

Az Irodalmi Újság utolsó száma 1956. november 2-án jelent meg. A forradalom alatt. Benne volt Illyés Gyula 1950-ben írt verse, az Egy mondat a zsarnokságról, Németh László írása, az Emelkedő nemzet, Tamási Áron Magyar fohásza, Kassák Lajos költeménye: A diktátor és Tamási Lajosé, a Piros vér a pesti utcán..

es_4.jpg

A máig tartó Élet és Irodalom első száma (1957. március 15.) 

Egy napon, egy ünnepi napon, 1957. március 15-én jelent meg az emigráns Irodalmi Újság első száma Bécsben és a lap magyarországi utódjának, az Élet és Irodalomnak az első száma Magyarországon. A fent említettek közül Molnár Miklós és Enczi Endre már emigrációban volt és jelen volt a külföldön a rendszerváltásig megjelenő Irodalmi Újságban, Tardos Tibor és Háy Gyula pedig a börtönben várták, hogy az ún. nagy íróperben elítéljék őket. A lap nem lehetett az Írószövetségé, mert azt már januárban feloszlatták. Az első számban a főszerkesztő, Bölöni György arról írt, hogy "nem lehet kapcsolat március és októ­ber, forradalom és ellenforradalom között. Az ellenforradalom magvetői nyugat televíziója előtt Petőfi-pózokban tetszelegtek, szabadságról szavaltak és azzal áltatták magukat, hogy em­beriségben vajúdó új világ előőrsei. Valójában nem Petőfi világszabadságával léptek frigyre, hanem Metternich reakciójának örökösével, a nyugati imperializmussal."

Az írók túlnyomó részének hallgatásával dacolt az új (egy ideig ismét kétheti) lap. A nyitószám úgy igyekezett a magyar irodalom reprezentatív fórumaként feltűnni, hogy az új Kossuth-díjasok fényképével dobták föl a címlapot, és azok rég megjelent műveit, illetve azok részleteit hozták. Például Hatvany Lajos Petőfi-könyvéből egy szemelvényt, Szabó Lőrinc 1936-os gyönyörű, de politikailag teljesen indifferens versét, a Halott hugom könnyeit. 

es_5.jpg

Heltai Jenő, Németh László, Fodor József és Szabó Lőrinc az ÉS első számának a címlapján. (Élet és Irodalom, 1957. március 15.)

Ekkor kapta a lap a becenevét: Élet és irodalom nincs benne, akkor mi van benne? Az ÉS.

Ahogy az írók hallgatása megtört, és a kulturpolitikai diktatúra puhult, a lap egyre nagyobb mértékben reprezentálhatta a magyar irodalmat. 1959-ben az Írószövetség újjáalakult, és újra a lap gazdája lett. 1963-ban azonban elvették az Írószövetségtől, és a profilját is megváltoztatták. Ezt az új főszerkesztő, Nemes György így fogalmazta meg: "Mától kezdve minden hét végén másféle újságot tart majd a kezében, mint amit megszokott, mást, és még­sem egészen mást, újat és mégsem egészen újat./.../ Lehet, ha majd keresi la­punkban a tucatnyi verset, az egymással versengő el­beszéléseket meg a szak­mai, emelkedett könyvkritikákat, s nem találja, nem fogja érteni. /.../ Ne tartson attól, hogy megtagadjuk az irodalmat: a vers és a novella mellett minden olyan újságműfaj megjelenik lapunkban, amely művészi színvonalá­val igényt tart az irodalmi jelző rangjára. Itt változa­tosak a műfajok: riport és szociográfia, írói vélemé­nyek szocialista fejlődé­sünkről, a világpolitika kér­déseiről.../.../ jó lenne, ha az Élet és Irodalom pezsgő vita­fórummá válnék./.../ vitakész és újságszerű, az élet­tel és a politikával szembe­néző és nem annak hátat fordító irodalmi hetilapot szeretnénk szerkeszteni."

A lap az éles és élénk közéleti viták legszínvonalasabb fóruma lett a magyar sajtóban. A hatvanas évek vitái a népesedési gondokról, a vidéki életről, a munka világáról, az életmódról szóltak. A hetvenes évek emlékezetes ÉS-vitáiban élesen szembenálló pedagógiai nézetek (Tani-tani) ütköztek össze, a Bertha Bulcsú által kezdeményezett 1976-os Kesudió-vitában a gazdasági nyitottság hívei vitatkoztak az autarchikus bezárkózás felé hajlókkal, a Mezei András által indított 1978-as "Ilyen gazdagok vagyunk?" vitának a tárgya az innováció krónikus gyengesége volt: "Gondolkodjunk el a tényen: évi hetvenegyezer üzemi újításból mindössze kettőszázat vesznek át más üzemekben, holott a legóvato­sabb becslések szerint is három-­négyezer újítást volna érdemes más üzemeknek is átvenni. Így mulat egy kis ország? Ilyen gazda­gok vagyunk? Miből ered ez az érdektelenség? Mert ha egy karbu­rátor rosszul hasznosítja az üzem­anyagot, ha füstöl a kipuffogó, a rendőr megbünteti a gépkocsi tu­lajdonosát. De ki bírságolja meg azt, aki rosszul állította be egy-egy gazdasági szektor érdekeltsé­gét abban, hogy maximálisan hasz­nosítsa a szellemi tőkét? Ki a felelős az érdektelenségért?" (Élet és Irodalom, 1978. július 1.)

es_6.jpg

Indul a híres Kesudió-vita 1976. február 28-án

Ezek a viták nagy port kavartak, sok hozzászólást generáltak és egyre feljebb vitték a lap példányszámát, amely a 80-as évek első felére elérte a 120 ezret, de miután a diagnózisnak is, a terápiának is meg kellett maradnia a létező szocializmus keretei között, ezek a viták a legalapvetőbb kérdésekig azért a rendszerváltás előtt nem jutottak el. Mindenesetre az első évek balos ÉS-ével szemben, a hatvanas évek közepétől a lap már reformpártinak számított. 

Az Írószövetség sohasem emésztette meg, hogy elvették tőle a lapját. A szervezet fokozatosan radikalizálódott, és a békétlenek egyre nagyobb teret nyertek annak vezetésében. A hetvenes évek elejére már egyre élesebb támadások érték a lapot az Írószövetség részéről. 1974-ben ennek hatására Nemes György főszerkesztő lemondott. Az Aczél Györgyhöz intézett lemondó levelében kifejezte reményét, hogy a párt visszaveri majd az írószövetségi lázadást, amely egész politikája ellen irányul, de ő lemond, mert nem érzi maga mögött a pártvezetés támogatását. Ekkor vette át a lap irányítását Jovánovics Miklós, tőle pedig 1982-ben Bata Imre.

Az Írószövetség nép-nemzeti szárnya érezte elsősorban úgy, hogy a monopol helyzetben lévő irodalmi hetilap Aczél György, tehát "az urbánusok" hitbizománya, a nép-nemzetiek pedig nem juthatnak fórumhoz. Hiába próbálkoztak a Hitel engedélyeztetésével, az csak a rendszer bomlásakor, 1988-ban indulhatott el. 

A legszigorúbb alapelve volt az akkori kulturpolitikának, hogy irányzatos fórumok nem létezhetnek. Az ÉS-t Aczél valóban szorosan felügyelte, de általa is szorgalmazva komoly és nem egészen eredménytelen erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a lapban minden - nem tiltott - irányzat teret kapjon. Ám hiába voltak nem is kevesen a szerzők, de még a munkatársak között is a nép-nemzetiekhez sorolhatók (Nagy László például), a nép-nemzeti és írószövetségi sérelmeket nem lehetett orvosolni.

es_7.jpg

Az Illyés Gyulával való végleges szakítás pillanata. Abban a lapszámban, amely egyébként Csurka István, Nagy László, Cseres Tibor írásait hozta. 

Ennek számos oka volt. Az egyik az, hogy a hatvanas évek közepén megromlott a lap addig nagyon is jó viszonya a nép-nemzeti irányzat vezérlő csillagával, Illyés Gyulával, és igazából nem is javult meg soha. Amilyen jó viszonyban volt Illyés Aczéllal, olyan rosszban a nép-nemzetiek által Aczél hitbizományának tartott lappal. Ez a viszony 1976-ban romlott meg végképp, érdekes módon éppen azért, mert az ÉS cikkírói - marxista alapon - megengedőbbek voltak a baloldali, "progresszív" nacionalizmussal szemben, mint Illyés. (Illyés Gyulának a főszerkesztőhöz írt nyílt levelét és a főszerkesztő arra adott, a szakítást véglegesítő válaszát l. Élet és Irodalom, 1976. március 20., Faragó Vilmos összefoglaló írását Illyés és az ÉS viszonyáról l. 1988. november 11.)

Ennél átfogóbb és elháríthatatlan ok volt az, hogy az Írószövetségnek a politikai vezetéssel vívott és nagyobbrészt a nép-nemzeti irányzat tekintélyei által vezetett harcában az ÉS sohasem állt, mint ahogy nem is állhatott az Írószövetség pártjára. Itt jelent meg Hajdú János hatalmas vihart kavart, penetráns támadása (ÉS, 1983. szeptember 16.) az írószövetségi harcokban főszerepet vivő Csoóri Sándor ellen, aki éppen azért ítéltetett el a Duray Miklós: Kutyaszorító című könyvéhez írt előszava miatt, mert abban kiállt a parlamentáris demokrácia elvei mellett, azzal érvelve, hogy a kisebbségek jogegyenlőség csak annak keretében valósulhat meg.

A rendszerváltás idején a nép-nemzeti iránynak az Írószövetségben hangadóvá vált vezetői hevesen követelték az ÉS-t az Írószövetség számára (l. pl. Csurka István és Csengey Dénes írásait a Hitel 1989/5. számában), miközben a lapnak a rendszerváltást átélő munkatársai a lap végre lehetővé váló függetlenségének biztosítására törekedtek. Ez végül is mindenféle bonyodalmak után sikeresnek bizonyult, amit a lap 1992. január 24.i számában egy rövid közlemény hozott az olvasók tudomására: 

es_8.jpg

 

Nincs is azóta az Élet és Irodalomnál függetlenebb lap Magyarországon.  A rövid ideig Megyesi Gusztáv és immár 28 éve Kovács Zoltán főszerkesztette lap lényegében a szerkesztőség tulajdonában van, és kizárólag az eladott példányszámokból, valamint a hirdetési bevételekből tartja fenn magát. Nem fogadnak el sem állami, sem másmilyen támogatást, így aztán nem is függenek senkitől. Az ÉS liberális irányultságú, de ez nem korlátozza a szerkesztőséget és a rendkívül népes szerzőgárdát a liberális irányultságú személyek és szervezetek támadásában (sem). 

A rendszerváltás utáni ÉS az irodalmi művek és kritikák mellett nagyon sok fontos, olykor történelmi jelentőségű tényfeltáró írást, riportot, szociográfiát, tanulmányt, publicisztikát, glosszát közölt. Itt csak néhányra emlékeztethetünk a sok közül:

1999. augusztus 20-án jelent meg Ószabó Attila és Vajda Éva Fiúk a bányában című riportja, amely a Fidesz körüli cégbirodalom kialakulásáról szólt, továbbá arról, hogy miként jutott pártpénz a pártelnök családjának vállalkozásába. Rajnai Attila: Tokaji borcsaták című sorozatának 2005. március 11-én megjelent második része váltotta ki a legnagyobb visszhangot, amely közölte egy tanácskozás jegyzőkönyvét, amelyen Orbán Viktor arról beszélt, hogy miként nyerjenek pályázatot, illetve miként privatizálhatnának állami tulajdonrészeket a felesége nevén futó vállalkozás számára.

 

es_10.jpg

Jobbról balra Rajnai Attila, a szerző, Kovács Zoltán főszerkesztő és Tarnói Gizella főszerlesztő-helyettes a Legfelsőbb Bíróság itéletét hallgatja. Az ÉS-t perelő felpereseknek csupán azt sikerült bíróság előtt igazolni, hogy nem volt hivatalos taggyűlés, amelynek jegyzőkönyvével a szerző az állításait cáfolhatatlanul dokumentálta. (Magyar Nemzet, 2006. március 3.)

Kornai János megvilágító erejű tanulmányok sorát publikálta az ÉS-ben. A 2014-es írásai (Fenyegető veszélyek, 2014. május 6.; Példaképünk Kína?, 2014. augusztus 15.; U kanyar Magyarországon, 2014. december 14. majd később kerülnek be az ADT adatbázisába, de idézhetünk például a Mit jelent a rendszerváltás? című írásból (2007. március 2.), amelyben Kornai szisztematikusan cáfolja a rendszerváltás megtörténtét tagadó demagóg érveket, s írásának végén figyelmeztet: "Valamennyien, belemerülvén a napi események megfigyelésébe és értékelésébe, hajlamosak vagyunk elveszíteni érzékünket a távlatok iránt. Nem látjuk a fától az erdőt. A rendszerváltás fundamentális té­nyeinek felidézése - az emlékeztetés arra, hogy létrejött a kapitalista gazdaság és a parlamenti demok­rácia - segíthet abban, hogy meg­különböztessük a mindennapok ki­sebb tapasztalatait a valóban nagy történelmi átalakulástól.Szinte divatba jött fitymáló sza­vakat mondani az elmúlt tizenhat évről. Tiltakozom! Vissza kell gon­dolnunk az alapvető változásokra, hogy megvédjük önmagunkat ezek ellen a felelőtlen támadásokkal szemben, és kiegyensúlyozottabb szemléletet alakítsunk ki gondolko­dásunkban." 

Az ÉS mellékletében hányta a borsót a falra 2003. december 19-én Bokros Lajos a maga 130 pontos komplex reformtervezetével, melynek lényege annak igazolása volt, hogy a verseny a társadalmi szolidaritás, a hatékony szociálpolitika elsőszámú feltétele: "Az uralkodó közérzületet kifejező va­lódi szolidaritás kifejlődésének legjobb táptalaja nyílt, mindenki számára rendelkezésre álló és tisz­ta eszközökkel folytatott, átlátható piaci verseny, hiszen ez adja azt a nyilvános és leginkább elfogad­ható erkölcsi keretet, amelyben a társadalom jó­módú tagjai önként és önérdekből sort kerítenek verseny miatt szükségképpen kialakuló egyenlőt­lenségek korlátozására... ha a cél Magyarország felzárkózása nem növekvő jövedelmi és vagyoni különbségek és ha­tározottan csökkenő esélybeli egyenlőtlenségek mellett, akkor a hazai munkaerő nemzetközi versenyké­pességét azok a reformok fokozzák leginkább, amelyek egyszersmind erősítik a társadalom valódi szolidaritását."

es_11.jpg

Élet és Irodalom, 2003. december 19.

Itt írta meg Tamás Gáspár Miklós az utóbbi évtizedek egyik legmegrendítőbb nekrológját Gyimesi Éváról Kövek a Szamosban címmel: "Mindig számíthattam Éva nehez­telésére, a jóisten tudja már, miért. Biztos igaza volt. Megvolt benne a proli bizonyosság: nem kétséges, hogy mindez rosszul fog végződni. Elfogy a pénzünk, megfájdul a de­rekunk, odakozmál a levesünk, lekéssük a csatlakozást, elhagy a sze­retőnk. Előbb-utóbb minden elrom­lik. S ez mindig beválik, a szegény asszonyok évezredes tapasztalata. A szabadság pillanata elillant, a de­rékfájás megmaradt. A patika be­zárt az orrunk előtt, az utolsó troli defektet kapott. Éva megölte magát, ahogy min­dig is sejtettük, hogy meg fogja ölni magát. Nem hitte el azoknak, akik szerették, hogy szeretik - de elhitte a közönyt, a rosszhiszeműséget, az irigy vetélkedést. Az biztos. A Go­nosz soha nem hagyta cserben." (2011. május 27.)

Itt temette el az SZDSZ-t Kőszeg Ferenc ezzel az emlékezetes kezdőmondattal: "A Szabad Demokraták Szövetségét Magyar Bálint hozta létre. Ó is tet­te tönkre." Nem habozott a pártját morálisan (is) megtörő Tocsik-ügy felelősségét föltolni oda, ahová való. (2008. augusztus 15.)

A lap glosszarovatában, a Páratlan oldalon jelentek meg Parti Nagy Lajos Magyar meséi I. Fülkefor uralkodásáról: "Hékák, ez az én ganajom, pezderkedett a kerál, de héjába. Azok csak ne­vettek a markukba, hejszen jól tutták, kijé Alcsúton, ami valakijé. Térűtek-fordútak, és elliferálták mind a 125 ma­gyar tonnát. Erre I. Fülkefor, hítta a rendért. Nem a Pintér Sándort, mer az nem vót benn a szegény juhász mobil­jába, hanem a bicskeit. Ammeg gyött, mint a csiga, ha a fogát húzzák. Fője­lentést akar tenni, mer lopás történt, mondotta a kerál. S hogy épp most viszik a Bíró Uram fődjire az ű trágyáját. Oj, hogy a Szent Ammóniák tegye belé a magos égbe, nyögte a rendér, oszt ahelyt főhítta Mészáros Uramot, eligazétásér. Mikó ez megvót, saját hatáskör­be hazaengette a juhászt avval, hogy jegyzőkönyv az őrsön, s főjelenteni csak hétfőn lehet, addig mise es van, meccs es van, mennyen a dógára, ha kedves az élete. De hát mán hónapra bészántcsák az ű tulajdonát, protestállott a ke­rál. Na na, monta a rendér, hun a papír, hogy űvé az a trágya? Hun a papír, hogy a Bíró Uramé, kérdte a magyarok kerála. Ügyvédnél, monta a sokat lá­tott rendér, még le se állott a traktor, ko­mám, mán a Mészáros nevin lesz az öszves birkaszarod vissza es, előre es." (2012. december 7.)

 

es_13.jpg

A Magyar Mesék hangoskönyvben.

A magyar publicisztika kiemelkedő triásza írta évtizedekig az ÉS első oldalas publicisztikáit. Váncsa István, Kovács Zoltán, Megyesi Gusztáv, (Megyesi halála - 2016 - óta Széky János.)

Váncsa István: "Valahol mindegyik kultúra agyalágyult a maga módján, az, ame­lyik épphogy mögöttünk maradt, százszázalékosan oligofrén volt, nyomai bennünk és a fiainkban, most pedig szépen nyugatnak for­dulunk, felszippantjuk a polgári társadalmak összes kretenizmusát is, amihez csak hozzáférünk, lesz itt akkora szintézis, hogy csak úgy virít. Mindazonáltal most magunk hülyítjük magunkat, alulról épít­kezve. Öntevékenyen és nem elha­nyagolható céltudatossággal." (1991. október 11.)

Kovács Zoltán: "Még mielőtt dr. Tocsik privatizációs sikerdíja és Suchman minisz­ter megrendült munkabékéje a teljes feledés homályát borítaná a ko­rábban történtekre, ne feledkezzünk meg ezen a hasábon rögzíteni,hogy az elmúlt tíz napban két patinás szervezet definiálta magát a morál legalsó szintjén: a Magyar Úszószövetség, valamint a MagyarÚjságírók Országos Szövetsége. Időrendben először az úszószövetség,amennyiben újraválasztotta két héttel azelőtt lemondott elnökét, Gyárfás Tamást. Emlékeztetőül: Gyárfás Tamás azért érezte szüksé­gesnek önként távozni, mert hivatali idejéhez kötődik a hazai úszó­élet eddigi legnagyobb botránya, egy nemzetközivé püffedt közönsé­ges csalás. Gyárfás akkor azt tette, amit tenni kellett: lemondott, mintegy utat engedve a sportág öntisztulásának. Nos, néhány napja a magyar úszósport öntisztulási rohamai a koráb­ban önként távozó elnök újraválasztásában összegződtek, egy középká­der kivételével gyakorlatilag a teljes vezérkar újra bizalmat kapott. És hozzátehetjük, hogy gyakorlatilag egyhangú szavazással, ami persze nem meglepő, ha megemlítjük, hogy a közgyűlést megnyitó elnök legel­ső kérdésére: 'Tegye föl a kezét, aki elítéli a jegyzőkönyvhamisítást!', nem jelentkezett senki. Minthogy a szövetségi közgyűlésen részt vett az olimpiai bizottság elnöke, továbbá a sportot felügyelő miniszter képvise­letében a sporthivatal elnöke, megállapítható — állapítsuk is meg! —-, hogy az erkölcsi szabadesés legalább a felügyeleti szervek jelenlétében történt, a morális mélyponton úgy sikerült egy egész testületnek talajt fognia, hogy az legalább a jog és a törvényesség keretei között történt." (1996. október 4.)

Megyesi Gusztáv: "Politológusok szerint világkonfliktusos helyzetben a nép hirtelen kormányszimpatizáns lesz, rendet és biztonságot akar látni bármi áron, sőt, a legkeményebb intézkedéseket is megértéssel fogadja, lásd múlt hét végi hegyeshalmi káosz a határon, derűvel, empátiával. Szintén politológusok szerint az afgán éhező menekültek (továbbá tamilok, arabok, egyebek) megrendszabályozása, istállóba helyezése azért is nemzetérdek, mert az ennek nyomán keletkezett lakossági közérzetjavulásban senki nem fog marhacsordák, köztulajdon, or­szág, miegyéb eltűnésén gondolkodni, sőt, egyáltalán semmin se fog gondolkodni. Mi több, a hétköznapok során már saját maga is for­szírozza a rendcsinálást, esetenként ő maga is karikás ostort vesz a kezébe, másnap pedig, ha úgy látja jónak, újra elhajtja az első útjába eső csordát, mert világhelyzet van." (2001. október 5.)

es_14.jpg

Wan 2., 2006. szeptember 1. 

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr6316714746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása