Az első világháborúban elvesztett kétharmad ország egy kicsíny hányadát sikerült 1921. december 14-16-án visszaszavazni Magyarországhoz. Azt is csak azért, mert véreskezű patrióta terroristák erre lehetőséget teremtettek a kormány hivatalos rosszalása és titkos támogatása mellett. Az érintett területek lakossága számára ezen kivételes alkalommal biztosították azt a titkos és fair választási rendszert, amelytől éppen akkor fosztották meg az ország választópolgárainak túlnyomó többségét. Sopronban és környékén a városi többség Magyarországot, a falusi többség Ausztriát választotta. 

Mint látható, Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolt, túlnyomórészt németek és horvátok által lakott területének kicsiny hányadáról szólt a népszavazás. (História, 2008/6-7.) 

1918 novemberében, közvetlenül az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után az önállóvá vált Ausztria  benyújtotta igényét az önállóvá vált Magyarország egy részére, Moson, Sopron és Vas vármegyék nyugati sávjára. Ezt az igényt a nemzeti önrendelkezés elvére alapozták, mivel ez erősen német többségű terület volt néhány község és a csupán felerészt német lakosságú Sopron kivételével. Volt azonban egy másik ok is: a csehszlovák-délszláv korridor tervét akarták megfúrni. Ez Magyarország és Ausztria közös érdeke volt, mert ha a kisantant kívánságait követi a nagy antant ebben a tekintetben is, akkor Sopron és Moson vármegyéket Csehszlovákiához, Zala és Vas vármegyéket Jugoszláviához csatolták volna azzal az indoklással, hogy a magyarokat és a németeket el kell választani egymástól: ne tudjanak a jövőben közös hadviselő tömböt alkotni. (A második világháború voltaképp igazolta is ezt a szerencsére ekkor tekintetbe nem vett félelmet.)

A Saint-Germain-i Békeszerződés 1919 szeptemberében oda is ítélte Ausztriának az igényelt területeket, amelyeket 1921 augusztusában kellett volna átadni. Magyarországot még zsarolni is lehetett, mert ekkoriban volt esedékes a Szerbia általa megszállt dél-magyarországi területek visszaadása is Magyarországnak. 

"Az ex-férj: - Ide avval a gyerekkel! A st.-germain-i árvaszék nekem ítélte. A vak is látja, hogy nálam jobb helyen lesz." (Bér Dezső karikatúrája, Borsszem Jankó, 1920. február 29.) A népszavazási kampány röplapjain ezt a karikatúrát is felhasználták. Nem véletlenül ábrázolták Ausztriát rozoga vénembernek. A monarchia német lakosságának alig több mint a felét a határai között tudó kis országot a magyar mezőgazdaság és a cseh ipar nélkül nagyon sokan életképtelennek ítélték. A nagyhatalmak erre tekintettel le is mondtak a jóvátételről. Az Ausztria jövőjéről alkotott borús kép nyilván befolyásolta a népszavazás eredményét is.  

Éppen az utolsó napjait élte a Magyarországhoz való visszatérés ellenzői által létrehozott, összesen nyolc napig fennálló Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság, amikor az augusztus 20-i ünnep Sopronban hatalmas elcsatolás elleni demonstrációvá vált. A tüntetések sorozata már másfél évvel korábban elkezdődött. Akkor, amikor a Nyugar-Magyarországra vonatkozó nagyhatalmi döntés döntés ismertté vált. 1921 nyarán azonban már küszöbön állt Sopron átadása. A hivatalok rohamtempóban pakoltak, a tanintézmények költözködtek. "Jellemző a siet­ségre, hogy a megyei levéltár anyagait vasvillával hányták a kocsikra. Ezeknek az iratoknak a rendezése aztán 5 évbe tellett." (Élet és Tudomány, 2001. december 14.)

 A Reggeli Újság 1921. augusztus 20-án arról tudósított, hogy az érintett területen az utolsó intézkedések is megtörténtek az átadáshoz. "Sopronban és környékén az izgalom óráról órára nő. Emberek futkosnak izgatottan az utcákon.../.../ Az emberek a városból ha­nyat-homlok menekülnek olyan területekre, amelyeket nem ürí­tenek ki.
Azt mondják, hogy a vonatok zsúfolásig megtelve indulnak útnak, ezenfelül ez országutakat lepik el a menekülők, úgy hogy az egész­nek szinte népvándorlásszerű képe van." 

Az augusztus 20-i eseményekről ezt írta a 8 órai újság (1921. augusztus 23.): Szent István ünnepét úgy Sopronvárosa, mint Nyugatmagyarországnak magyar, német és horvát községei ed­dig soha nem tapasztalt fénnyel ünne­pelték meg. A soproni Szent Mihály templom hatalmas hajóját zsúfolásig megtöltötte a hazafias közönség. A vidék képviseletében magyarruhás Iányok hosszú sorozata vonult az oltár elé s általában a társadalom minden rétegéből olyan tömeg indult meg demonstratív jellegű zarándoklásban a templom felé. hogy a közönség nagy­része kivülszorult. Majd felharsant a Rákóczi-induló és megérkezett a ka­tonaság sisakos diszszázada." A tömeg mise után a Széchenyi-térre vonult, ahol az antant misszió előtt heves szónoklatokkal és tiltakozó jelszavakkal tudatták a nagyhatalmakkal, hogy Sopron és környéke nem kíván Ausztriához csatlakozni.

Az elszakításra ítélt Nyugat-Magyarország képviseletében Sopron látképét hozta címlapján a Vasárnapi Újság 1921. augusztus 28-i száma. 

Magyarország haladékot kért a kiűrítésre arra hivatkozva, hogy Szerbia is késlekedik a megszállt dél-magyarországi területek kiűrítésével. Közben az ország minden területéről összegyűltek irreguláris csapatok az átadásra ítélt területen. 1919 óta számos irreguláris csoportosulás, különítmény tevékenykedett az országban. Ezek jelentős része a Prónay Pál által alapított Rongyos Gárda keretében. Ezek volt az 1919-es vörös diktatúra utáni bosszúhadjárat főszereplői. A tömeggyilkosságoknak, kínzásoknak, pogromoknak, fosztogatásoknak jelentős részben olyanok estek áldozatul, akiknek semmi közük sem volt az ún. Tanácsköztársasághoz. A terrorcsoportok leghírhedtebb vezetői, Prónay Pál, Héjas Iván, Francia Kiss Mihály hozták az embereiket Nyugat-Magyarországra. A vörös és a fehér terror ellen egyaránt fellépő Somogyi Béla bestiális meggyilkolását végrehajtó különítmény parancsnokát, Ostenburg-Moravek Gyula ekkor már a II. csendőrzászlóalj parancsnoka volt, és őt küldték a zászlóaljával a térségbe fenntartani a rendet. Ezek a csendőrszázadok támogatták fegyverrel és más eszközökkel a nyugat-magyarországi felkelést, amely augusztus 28-án kezdődött. A benne résztvevők nagy többsége az ország más tájairól érkezett, de voltak közöttük helybéliek is, és természetesen olyanok is, akiknek a fehér terrorhoz nem volt semmi közük. Akiknek volt, azokat is fűthette a hazafias lelkesedés. A két dolog nem zárja ki egymást. Akárhogy is, tény, hogy ezeknek a csapatoknak köszönhető, hogy Sopron és környéke Magyarország része maradt.

Augusztus 28-án a magyar hatóságok áltl már kiűrített zónában több helyen átlépték a határt az osztrák csendőrség alakulatai. Mögöttük tolongott a diadalmas földfoglalásra, német testvéreikkel való egyesülésre érkező, részben felfegyverzett tömeg rezesbandákkal. Ezekkel az alakulatokkal csaptak össze először Ágfalvánál a magyar irreguláris csapatok. Ki is kergették őket az országból. Egy sor másik községből is kiszorították az osztrák fegyvereseket. Így kezdődött a nyugat-magyarországi felkelés. Akkor nem volt köztudott, de a történészek már régen dokumentálták, hogy ezt a felkelést az azt nyilvánosan elítélő kormány szervezte a háttérből. 

A felkelés első áldozatának, a kecskeméti Baracsi Lászlónak 1929-ben felavatott emlékműve Ágfalván. (a Magyarság melléklete, 1929. szeptember 22.) 

Ex lex állapotok alakultak ki az Ausztriának ítélt térségben, amelyet gyakorlatilag Prónay Pál Rongyos Gárdája ellenőrzött. Prónay október 4-én ezen az értelmezése szerint Magyarország által átadott, de Ausztria által át nem vett területen kikiáltotta a Lajtabánság nevű országot: "Mi, akik ősi hazánktól megkérdeztetésünk nélkül elszakittatunk és a legyőzött Ausztria kommunistáinak martalékául dobattunk oda, hogy becsületünket, családunkát, vagyonunkat, vallásunkat, erkölcseinket megmenthessük a vörös szennyáradattól, községünk népei nevében függetlenségünket, önállóságunkat, általános semlegessé­günket kikiáltjuk." (Lajtabánság Hivatalos Lapja, 1921. október 30.) 

Ausztria kommunistáinak a világon semmi közük nem volt az akkori osztrák államvezetéshez. Már a kommunisták egy részét felszívó és pacifikáló szociáldemokraták is kihullottak ekkorra az osztrák kormányból. A magyarországi cenzúra teljesen kitörölte a Lajtabánságot a magyar sajtóból. Annak fennállása alatt a neve elő sem fordulhatott a magyarországi sajtóban. Az Arcanum adatbázisában sincs rá egyetlen találat sem Lajtabánság hivatalos lapjának egyetlen megjelent számán kívül. Ellenben az osztrák sajtó tele volt erősen túlzó hírekkel a Lajtabánság területén elkövetett attrociásokról és rekvirálásokról.

Ostenburg-Moravek Gyula Nyugat-Magyarországon magyar ruhás lányok koszorújában. (Élet és Tudomány, 2001. december 7.)

A kivérzett, legatyásodott Ausztria nem volt abban az állapotban, hogy háborút viseljen a neki ítélt területért. Az antant egyébként sem tűrt volna el egy ilyen hadakozást. A Trianoni Békeszerződés megkötésekor a győztes hatalmak fenntartották azt a lehetőséget, hogy bizonyos kisebb területeken kivételképpen népszavazással dönthessen a lakosság a térség hovatartozásáról. A szövetségeseik érdekeit nyilván nem kívánták sérteni ezzel, tehát ott ajánlották fel ezt a lehetőséget, ahol két legyőzött ellenséges ország között választhattak a népszavazók. A két ország és az antant egyaránt a helyzet tárgyalásos rendezésében volt érdekelt. Október 11-13-a között Velencében zajlottak le ezek a tárgyalások francia nyelven. Magyarország Olaszország támogatásával elérte, amit elérhetett: népszavazást Sopronban és a városhoz közeleső nyolc községben az irrreguláris csapatok kivonása után nyolc nappal az antant Szövetségközi Tábornoki Bizottságának felügyelete mellett. 

"A velencei tárgyalások befejeződtek alig remélt diplo­máciai eredménnyel ugyan, ma­gyar szempontból mindazáltól rengeteg tanulságoktól duzzadó fél-sikerrel./.../ Azok a szerény ered­mények, amelyeket a magyar álamférfiak útipoggyászaikban hazahoznak, alig észrevehető finomsági repedést okoztak a trianoni békemü porcellánján." Így értékelte a velencei megállapodást Milotay István lapja, a Magyarság (1921. október 14.) 

A Rongyos Gárda vezetői és általában a felkelők nem voltak elégedettek ezzel az eredménnyel, mert nem vették tekintetbe, hogy a szélesebb körben tartott népszavazás jelentősen megnövelte volna Ausztria esélyeit.

Lajtabánság emlékérem-igazolvány, az emlékérem és Lajtabánság bélyege. (História, 2008/6-7.)

Sopron polgármestere, Thurner Mihály a népszavazás után részletesen elmagyarázta, miért pont ott tartottak népszavazást, ahol: "A velencei tárgyalások előtt a kor­mány tőlem is megkérdezte, hogy milyen községeket vonjon bele a népszavazási zónába. Én kardoskodtam amellett, hogy kizárólag ezekben a községekben tartas­sunk népszavazást, amelyekben tényleg meg is tartottuk. Minden távolabbi vidék bevonása ronthatta volna az esélyeket, viszont ezekből a községekből nem en­gedhettünk, bár tudtuk, hogy egyrészük feltétlenül Magyarország ellen fog sza­vazni. Ágfalvát, az osztrák propaganda főfészkét nem lehetett kihagyni azért, mert akkor el lettünk volna vágva a brennbergi köszénbányából levezető vas­úti szárnyvonaltól. Bánfalva teljesen be van ékelve a. soproni határba, majdnem össze van épülve a várossal, s így ezért nem lehetett mellőzni, ámbár la­kossága nagy többségében teljesen meg­bízhatatlan, a Sopronból kitiltott elemek telepednek oda, földjei nincsenek, s így a lakosság főfoglalkozása falopás a város erdeiből és nagyarányokban űzött csem­pészet. Ez a két északi község. A Soprontól keletre eső Fertőrákost, bár szin­tén sok megbízhatatlan kőfejtő munkás lakja, szintén be kellett vonni a népsza­vazási területbe, mert különbén el lettünk volna vágva a Fertő-tótól. A többi közsé­get a Sopron-győri vasút és a Sopron-szombathelyi Délivasút-vonal biztosítása miatt kellett követelnünk. (Magyarság, 1921. december 20.)

Ausztria a népszavazás előtti napokban arra hivatkozva, hogy a megállapodás szerint feltételeket még nem biztosították teljes körben, azt követelte, hogy a december 14-16-ra kiírt népszavazást halasszák el legalább négy nappal. A tábornoki bizottság ebbe nem egyezett bele. Az osztrák kormány erre visszahívta választási megfigyelőit és kinyilatkoztatta, hogy a népszavazás eredményét nem fogja elismerni. Aztán elismerte mégis, bár az osztrák sajtó számos csalásról vélt tudni. Ezeknek a vádaknak kevés alapjuk volt. Az antant felügyelete mellett sem lehetőség, sem szükség nem volt számottevő mértékű csalásra. A túl lelkes patrióták elszigetelt eseteket produkáltak ugyan, de ezeknek nem volt jelentőségük. 

Csoportképen örökítették meg a szavazókat. Tumultuózus jelenetek alakutak ki az utcán, amikor  megjelent a Sopronvármegye rendkívüli kiadása az eredményekkel. (Élet és Tudomány, 2001. december 7.)

A november 23-án megjelent Népszavazási Szabályzat szerint minden huszadik életévét betöltött férfi és nő szavazhatott, aki a népszavazás által érintett területen született, ott községi illetőséggel bírt, ott állandó lakóhellyel rendelkezett 1919 január elseje előtt vagy ott állandó lekóhellyel bírt 1921. január elseje óta. A választásra regisztrálók szavazóigazolványt kaptak. Az átadták és kaptak a választókerületi bizottság elnökétől egy Ausztria nevét viselő sárga és egy Magyarországot jelképező kék cédulát. A szavazófülke magányában a választópolgár az egyiket ketté tépte, a másikat épen hagyta. Mindkettőt betette egy borítékba, amelyet leragasztott, és átadott a bizottság mellé beosztott antant tisztnek, aki azt bedobta az urnába. Az eljárásban annyi csalafintaság volt, hogy vastagabb papírból készült az osztrák cédula, mint a magyar, ezért, akinek jó füle volt, hallhatta, hogy a fülkében melyiket tépték el. Viszont ez a metódus eredményezett érvénytelen szavazatokat is Magyarország kárára, mert az eljárást nem egészen értő szavazók egy része emlékbe hazavitte a széttépett osztrák papírt, és ha a borítékban nem volt benne mindkét cédula, akkor a szavazat érvénytelennek számított. 

Útmutató a szavazóknak. (Élet és Tudomány, 2001. december 7.)

A megállapodás mindkét fél számára tiltotta a kampányolást, de ezt a tilalmat egyik sem vette komolyan. Egyik ország közvéleménye sem fogadta volna el, ha a kormánya passzív marad, bár a tájékozottabb polgároknak tudniuk kellett, hogy ez a verseny eldőlt azzal a döntéssel, hogy Sopron és a községek szavazatait egybeszámolják.

Ettől függetlenül Sopronban igen magasra csapott a népszavazási láz. A soproni népszavazás wikipédia szócikkében található filmfelvétel  tanuskodik róla, hogy mennyire.

Sopronban 14-én, a városhoz tartozó Brennbergbányán 15-én szavaztak, a falvakban pedig 15-16-án. A szavazatokat egyszerre számolták meg az antant megbízottai 17-én szombaton, és az eredményt aznap délután kihirdették. 

Az eredmény: 

wikipédia 

Az Est 1921. december 14-én ezzel az előrejelzéssel kedveskedett olvasóinak: "A környékbeli nyolc község lakosainak többsége szintén Magyarország mellett szavaz. Nagycenk szinmagyar, Kópháza és Harka horvát lakossága pedig a legsovénebb magyar, a többi né­met község népe között nagyon kevés kárt tettek az osztrák agitáto­rok." Kópháza és a színmagyar Nagycenk Kópháza bejött, de Harka nagyon nem. E kettőn kívül még a legkisebb falu, Fertőboz szavazott Magyarország mellett, a német többségű falvak közül egyetlenként. (Fertőboz hű németjeit azután negyedszázaddal később irgalmatlanul kipaterolták az országból.) Balf okozott még meglepetést. A Budapesti Hírlapban 1921. december 17-én ez jelet meg: "Balfon, a gyönyörű fürdőhelyen ma reggel ünnepi mise volt, s a templom zsúfolásig meglelt hívőkkel. A könyörgés után megkezdődött a község­házán a szavazás. A szavazás délután befejeződött. Beavatottak szerint 80 százalék Magyarország mellett szavaz." A beavatottakat bizony jól átverte a beavatójuk. A nyolc községből öt és a községek együttesen is Ausztriára szavaztak, de ez nem sokat számított. A szavazatok több mint 70%-át a több mint 70%-kal Magyarországra szavazó Sopron adta. 

Az antant karácsony másnapján adta át Sopront a magyar hatóságoknak, a Nemzetgyűlés pedig 1922-ben a Civitas Fidelissima, a leghűségesebb város címet adományozta a városnak.

A későbbiekben a már elcsatolt területeken tizenhárom kis település harcolta még ki a népszavazás jogát, és ezek közül tíz a visszatérésre szavazott és vissza is tért. 

Sopront hivatalosan átadja az antant a magyar hatóságoknak 1921. decemberében. (História, 2008/6-7.)