Arcanum blog

A gavallér, akit a becsületbíróság kergetett öngyilkosságba

2022. november 30. - arcanum admin

Jakabffy Tódor szenvedélyesen szeretett játszani. Élt-halt a szerencsejátékokért, mégpedig szó szerint. Tíz évnyi, dokumentált játékfüggőségéből ugyanis csak öngyilkossággal tudott szabadulni.

Ma már tudjuk, hogy a játékszenvedély súlyos függőséget jelent, és mint ilyen, betegségként tekintünk rá. Ez azonban nem volt mindig így. A kitiltás, a becsületbíróság és akár a párbaj is hozzátartozott az efféle elhajlás „kezeléséhez”. Az 1800-as évek végén legalábbis mindez normálisnak számított. Akadt persze kirívó eset, ilyen volt az öngyilkos fiatalember esete is.

Jakabffy Tódor történetét alaposan feldolgozták a napilapok, és még évtizedekkel a történtek után is felbukkan az újságokban a tragikus sorsú férfi neve. Most a híres kaszinójátékos után kutattunk az Arcanumban.

november_04_1200x628px_1.jpg

Bolond Istók, 1906. 01. 28.

„1895. augusztus 25-én, egy napsugaras vasárnapi hajnalon, a Nemzeti Kaszinó becsületbírósága diszkvalifikálta Jakabffy Tódort. Néhány órával később, vasárnap kora reggel Jakabffy agyonlőtte magát. Jakabffy Tódort sokan ismerték, különösen budapesti és bécsi sportkörökben és mindenütt, ahol mulatni szoktak az emberek és ahol próbára teszik a szerencséjüket. A közéletben nem szerepelt, a nyilvánossággal szemben nem vállalt sem jogokat, sem kötelességeket; egy játékos volt, aki veszített, öngyilkossága óriási szenzációt keltett, de voltaképpen nem lepett meg senkit.

A hozzá közelállók el voltak rá készülve, sőt, talán várták is a katasztrófát. Éjféltől hajnalig tanácskozott a kaszinó öt tagja Jakabffy Tódor sorsa felett. A becsületbíróság tagjai mindannyian nagytekintélyű és komoly gondolkozású férfiak voltak. A becsületbírák: Tisza István, Miklós Ödön, Keglevich István gróf és Szemere Miklós, akik a zsűri elnökévé Károlyi Tibor grófot választották meg. A becsületbíróság azért ült össze, mert Jakabffy Tódor provokáltatta klubtársát, Rohonczy Gedeont, akinek a segédei a lovagi elégtételadást becsületbírósági ítélettől tették függővé.” (8 Órai Újság, 1929. 11. 15.

„Senki sem olyan izgékony, mint a játékos”

A Pest Hírlap 1884-ben írt a szerencsejátékosok mindennapjairól és a sajátos viselkedésükről. Hősünk, Jakabffy Tódor ekkoriban kezdett el komolyabban játszani. Minden érdekelte, Budapesten és Bécsben is játszott, megszokott vendége volt a kaszinóknak és a lóversenyeknek. A Pesti Hírlap cikkében elolvashatjuk részletesen, hogyan nézett ki akkoriban egy játékfüggő élete, milyen tulajdonságok jellemezték, személyiségét hogyan alakította át a pusztító életmód. És persze arról is írnak, hogy az érzelmek miként vették át az irányítást egy-egy feszültebb pillanatban.

ujidok_1900_1_pages125-125.jpg

Uj Idők, 1900. 6. évfolyam.

„Ha igaz is, hogy a játékosoknak sokszor finom modoruk és flegmájuk van, még annál is igazabb, hogy könnyen jönnek ki a flegmájukból. Mert senki sem olyan izgékony, mint a játékos.

A legtöbb játékosnak reszket a keze, a nagyfokú idegesség miatt. És sehol sem támadnak olyan könnyen félreértések, mint játék közben. Bárminő sok keresztyén erénnyel dicsekedjék is a játékos, rendesen hamar sértődik és könnyen sért. A vesztes fél a legtöbbször gyűlöli a nyertest, ez pedig ritkán teszi zsebre a nyereséget, anélkül, hogy tréfálkozó megjegyzést ne tenne, vagy gúnyosan ne mosolyogna. Még a klubokban nyíltan űzött „tisztességes“ játéknál, például a taroknál is mi könnyen összevesznek az emberek egy félreértett szó miatt. Hát még a hazárdjátéknál! Kaszinói körökben is talán azért van olyan sok párbaj, mert azokban a körökben sokat kártyáznak. Panaszt olvastam, hogy a nemzeti kaszinó több mint 12.000 forintot költ évenkint kártyára. Lehet, hogy ha csak 6000 forintot áldozna e célra, kevesebb vére is folyna.” (Pesti Hírlap, 1884. 02. 22.

orszagvilag_1895_2_pages145-145.jpg

Ország-Világ, 1895. 09. 01.

Azt írják a cikkben, hogy a legjellemzőbb pusztító hatás az „önbecsérzet” eltűnése, amely aztán spirálként rántja magával a játékost, és tereli olyan döntések meghozatala felé, amelyek már bőven túllépnek a biztonságos vagy becsületes társadalmi kereteken. Mert az „iszányos” kijózanodik másnapra, de a játékos pont ugyanolyan lesz másnap reggel is.

„De ami még szomorúbb, azt is tapasztalhatta mindenki, akinek vannak játékos ismerősei, hogy ezek idővel meglehetősen közönyösekké válnak bizonyos dolgok iránt, amelyekhez azelőtt érzékük volt. Sok, alapjában „schneidig“ embert a játék érzéketlenné tesz, s aki ma nem tűri el a legkisebb sértést sem, az néhány év múlva, ha ez idő alatt játékos lett, némán viseli el a legnagyobb kíméletlenséget. Csökkent az önbecsérzete.

Aki egy igazi játékos szívébe tekinthetne, az nem látna valami vigasztaló képet, annyi bizonyos. Nagyon siváran nézhet ott ki belül. Már maga az életmód, melyet az ilyen ember folytatni kénytelen, megváltoztatja neki nemcsak a színét, de indulatait és érzelmeit is. Az iszányos ember, ha még oly ittas is, rögtön kijózanodik, ha valami nagy örömről vagy nagy bajról értesül. A játékost minden más dolog, mely nem a zöld poszton történik, érzéketlenül hagyja. Öröm nem indítja, baj nem ijeszti. Ha azt a hírt hozzák neki, hogy fia született, vagy azt, hogy a testvére meghalt, az neki abban a pillanatban, amikor játszik, mindegy. Végig fogja játszani a parthie-t, mintha nem is az ő ügyéről volna szó!

Ránézve, mikor a zöld asztal bűvös játéka folyik, nem létezik semmi: sem család, sem haza. Ilyenkor nem bánja, ha árvíz pusztítja a várost, ha elrabolják a gyermekeit, ha kigyullad a háza. Csak az hat rá, mikor a rendőrség jön. Akkor ott ugrik el, ahol tud. Ha másutt nem, az ablakon keresztül. (Pesti Hírlap, 1884. 02. 22.

„Budapesten valósággal dühöng a játékszenvedély”

A 38 évesen öngyilkosságot elkövető Jakabffy Tódor csak egyetlen elhíresült nemes volt a sok közül, aki a játéknak szentelte az életét. A Pesti Napló 1908. április 12-i számában arról írnak, hogy a játékszenvedély a mindennapok része lett akkoriban, sokan estek bele ugyanabba a csapdába, amelybe hősünk is beleesett.

„Fájdalom, Budapesten valósággal dühöng a játékszenvedély és egyre sűrűbben szedi áldozatait. És az államhatalom mégsem tehet ellene semmit, mert ez az átkos szenvedély utat tör magának minden akadályon keresztül. A javíthatatlan játékos megkerüli, kijátssza a törvényt vagy legrosszabb esetben ráadja magát a megengedett társasjátékokra és kártyázik nagyban, horribilis tétekkel. Ilyen körülmények között legalább a kaszinók vezetőségének kellene gondoskodnia arról, hogy helyiségeiben korlátozza a hazárdjátékot…” (Pesti Napló, 1908. 04. 12.

raketaregenyujsag_1993-2-1594859421_pages775-775.jpg

Rakéta Regényújság, 1993. 11. 26.

„Arisztokratikus köreink és úgy látszik, hogy e körök gyülekező helye is a nemzeti kaszinó, szívesen nyitják meg ajtaikat az ilyen urak előtt. Hazárd exisztenciák, de annyiban különböznek a közönséges polgári szerencsevadászoktól, hogy betét gyanánt fölteszik a becsületüket is, ami ama körökben egyenlő értékű az élettel. Ha aztán bekövetkezik az idő, mikor a szerencse hátat fordít lovagjának, egy mindenkire nézve kínos és megszégyenítő végrehajtási eljárás veszi kezdetét. A társaság behajtja a megnyert tétet, a vesztes becsületét. A Jakabffyé ideális esete az ilyen lovagias végrehajtási eljárásnak.” (Budapesti Hírlap, 1895. 08. 26.

Jakabffy Tódor a legszomorúbb sorsú játékos lett

Jakabffy eleinte még szerencsével járt. Sokáig sikeresen nyert nagyobb összegeket, amelyből finanszírozni tudta az életét és természetesen a folyamatos játékot. Pár hónap alatt azonban sokat fordultak a körülmények, adósságot halmozott fel, hazudozott mindenkinek, hogy így próbálja magát a felszínen tartani.

„Jakabffy Tódor vasárnap reggel öt és hat óra között agyonlőtte magát. E tragikus végezetnek tíz éves gavallér-pálya az előkészítője. Körülbelül ennyi ideje múlt, hogy feljött a fővárosba Jakabffy Tódor csanádmegyei birtokos. Atyja gazdag ember volt, de a nagy vagyon a nyolc testvér között megoszlott, úgy, hogy Jakabffy Tódorra csak igen kis osztályrész jutott.

Jakabffy Tódor kevés pénzével szerencsét próbált a váci utcai Korona kávéházban, ahol abban az időben szerencsejáték járta az egyik külön helyiségben. A szerencse kedvezett a vállalkozó fiatalembernek, úgy, hogy tétjeihez képest kisebb-nagyobb összegeket nyert a kártyán. Atyjának jó neve és összeköttetései révén bejutott az Országos kaszinó társaságába, de ott is csak a kártyán próbált szerencsét.

Azt lehet mondani, hogy a szerencse tenyerén hordozta a merész játékost, aki csakhamar szép vagyont nyert össze. Ekkor már kicsinek találta az országos kaszinónak akkor még a Hungária szállóban levő helyiségeit és pártfogói, jó ismerősei révén tagja lett a nemzeti kaszinónak. A játékot úgy a lóversenyen, mint a kártyán itt is folytatta és pedig elég nagy szerencsével. Nemsokára maga is versenylovakat vett és tartott s neve ismertté lett a sportkörökben. Ettől az időtől fogva Jakabffy Tódor úgy élt, mint akármelyik nagybirtokos mágnás és istálló tulajdonos.” (Budapesti Hírlap, 1895. 08. 26.

azujsag_1924_01_pages127-127.jpg

Az Ujság, 1924. 01. 13.

„Jakabffy Tódort utóbb elhagyta a szerencse: kétízben is eljátszotta mindenét és bár veszteségeit újabb és újabb nyereségekkel pótolni tudta, mert már a börzén kezdett manipulálni és mágnás barátai révén kölcsönöket vett fel, hogy veszteségeit ideig-óráig pótolni tudja, de teljesen nem volt többé képes azokat elenyésztetni. Állandóba adósságokkal küzdött, kénytelen volt lovait is eladni és versenyistállóját feloszlatni.” (8 Órai Újság, 1929. 11. 15.

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

Üvegfedeles érckoporsóban temették elHalála után pár nappal a temetésének hírével és az utóbb kiderült információkkal voltak tele az újságok. A Pesti Hírlap 1895. augusztus 28-i száma egy részletes leírást közöl a temetésről és minden olyasmiről, amiről az újságíró tudomást szerzett abban a pár napban. A Rohonczy Gedeonnal kapcsolatos összetűzés vezetett végül a becsületbíróság összehívásához, amelynek döntése után Jakabffy már nem látott más kiutat, csak az öngyilkosságot.

„Utolsó előtti fölvonása is lejátszódott ma annak a tragédiának, amelynek elbukott hőse, a szerencsétlen véget ért Jakabffy Tódor minden botlása, könnyelműsége és gyöngesége dacára is oly széles körökben tudott szánalmat és sajnálkozást kelteni.

Ma szentelték be az öngyilkossá lett sportsman holttestét az öngyilkosok ideiglenes szállásán, az üllői-úti halottas kamarában és innen szállították el örök nyugvó helyére, Kupára, a családi sírboltba.

A holttestet már reggel ravatalra helyezték a morgue halottasházában. Egyszerű, fekete posztóval bevont állványra tették a díszes, kettős érckoporsót, amelynek üvegfedele látni engedte a nyugodt, sápadt arcot, amelyet a halál sem torzított el, csupán a balszem körül volt látható a golyó okozta kékes elszínesedés. A halott lábánál szép művirágokból kötött óriási koszorú feküdt, hosszú fehér selyem szalagján e fölírással: „Az öregje''1.” (Pesti Hírlap, 1895. 08. 28.) 

Rohonczy Gedeon panasza volt az utolsó csepp a pohárban, pontosabban a közöttük kialakult nézeteltérés, leginkább az előzőleg kölcsönadott pénzek miatt. 

„Rohonczy Gedeont ez ügyben általában véve nem kárhoztatják s leszámítva a temperamentumával járó heveskedését, elismerik, hogy eljárása egyenes és föltétlenül őszinte volt. Hogy ilyen vége lesz neki, azt szinte előre sem lehetett látni, mivel Jakabffy Tódorról föltették, hogy Budapestről el fog távozni. Adósságai is régi keletűek voltak s a beavatott körök már tudták, hogy helyzete tarthatatlan.

Amellett már egyszer szó volt, hogy Amerikába ment uj életet kezdeni s akkor ezt el is hitték és helyeselték. A gyászos végű összekoccanásnak is épen ez a hír adta meg az első lökést.

…Az első komoly összeütközés Jakabffy Tódor és Rohonczy Gedeon közt a múlt év őszén történt. Ők ketten többek társaságában, 1894. szeptember táján Bécsben egy estélyen játszottak. Jakabffy Tódor pénze a játékasztalnál kifogyott s Rohonczyt kérte meg, hogy segítse ki. Rohonczy ekkor az asztalnál 13,000 frt erejéig saját, ú. n. blokkjait engedte át neki, ami természetesen készpénzt ért.” (Pesti Hírlap, 1895. 08. 28.

A szerencsejáték - természeténél fogva - nem eresztette Jakabffyt, és a következő hónapokban tovább gyűrűztek a hazugságok. Még a mások által rábízott pénzt is eljátszotta, úgy tűnhetett, ő az, akire pontosan igaz volt, hogy kecskére nem lehet káposztát bízni. A hazugságok és csalások gerjesztette indulatok végül odáig fajultak Rohonczy Gedeon és Jakabffy Tódor között, hogy a tragikus kimenethez vezető eseményeknek nem lehetett útját állni. „Jakabffy Tódor most már nyomban kihívatta két segédje által Rohonczyt s ennek fejleménye jön a lovagias tárgyalás, becsületbiróság, a verdict és az öngyilkosság.”- olvassuk a Pesti Hírlap összefoglaló cikkében

Mi történt pontosan azon a vasárnapi hajnalon?

A súlyos gondokkal küzdő fiatalember, Jakabffy Tódor ügyében hajnalra hozott ítéletet a becsületbíróság, melyben „diszkvalifikálták”. Ettől Tógyer – ahogy az őt ismerők hívták – a teljes reménytelenségbe zuhant, adósságainak rendezésére nem látott lehetőséget, és becsületében is megtiporták. Reggelre hazaérve végzetes döntést hozott.

„Valahogyan aztán mégis megtörött Tógyer szerencséje. A börzén kezdődött a dolog oly erős iramban, hogy a hidegvérű játékos ijedten kapkodni kezdett. Ötletszerűen dobálta ide-oda a pénzt, erőszakolni kezdte Fortuna kegyét, eszeveszetten szaladt a veszteségei után, a zsebében hordta az egész vagyonát s a legobskúrusabb tipre is hajlandó volt odavágni maradék ezreit.

A börze után a kártya is elpártolt tőle, a közmondásszerű „andung" nem jelentkezett többé, hiába utazott Ostendébe, Monte-Carlóba, letörve jött haza, itthon a lóversenyen a nála furfangosabbak hamar észrevették, hogy pechje van, nem kapta meg többé tőlük a valódi tipet, sőt sokszor egyenesen felültették. A ring királyából pacemaker lett a bookmakerek beugratására.

Adósságcsinálásra került a sor, váltóügyek, kártyatartozások, furcsa csekkhistóriák, lehető és lehetetlen pumpolások hullámaiban lavírozott, végre már sehol sem tudott újabb játékalaphoz jutni, a kaszinóból kezdték kinézni, mígnem egy estén - az 1895-iki augusztusi meeting idején - Rohonczy Gida szemébe vágta, hogy nem közéjük való. Pozitív adatai is voltak, a segédek becsületbíróságot kértek, a becsületbíróság Rohonczy mellett döntött.” (Rakéta Regényújság, 1993. 11. 26.) 

Az 1993-ban íródott visszaemlékezés aztán részletesen leírja, hogy „Tógyer” mit csinált azon a hajnalon, végül pedig hogyan húzta meg a ravaszt. Persze nem tudhatjuk, ez valóban így történt-e, de a szerző célja mindenképpen az volt, hogy megfesse Jakabffy utolsó óráit, ami elég érzékletesen is sikerült.

„Szellőztetnek, söpörnek, amúgy kabátosan, kalaposan leül a kassza mellé, külön feketekávét főzet, dupla erőset, három pohár konyakot iszik utána. Ádám, az örökké álmosan pislogó főpincér tipet kér tőle a délutáni versenyre, hozzák a legfrissebb lapokat, keres bennük valamit, idegesen harapdálja egy Flor de Cuba végét, felugrik, kissé bizonytalan lépésekkel siet haza a Szentkirályi utcába. Kusza vonásokkal levelet ír az ügyvédjének: „A becsületbíróság diszkvalifikált, becstelen élni nem kívánok..."

Vetkőzni kezd, ledől az ágya szélére, az egyik lábán rajta marad a gomboscipő, a hosszú, fekete harisnya. Bal kezébe veszi a revolvert...” (Rakéta Regényújság, 1993. 11. 26.

budapestihirlap_1895_08_pages418-418.jpg

Budapesti Hírlap, 1895. 08. 26.

„Rohonczy Gedeon a becsületbíróság marasztaló ítélete dacára is hajlandó lett volna Jakabffynak elégtételt adni. Jakabffy címére ugyanis vasárnap reggel egy levél ment, amelyet azonban már nem olvashatott el, mert akkor már halott volt. Ezt a levelet Rohonczy Gedeon írta neki és arról értesíti Jakabffyt, hogy a becsületbirósági határozat ellenére is kész vele bármilyen fegyverrel kiállani. E levelet Rohonczy közvetlenül a becsületbirósági határozat kihirdetése után irta és Andrássy Géza gróf kíséretében azonnal a főpostára vitte s mint ajánlott levelet föladta Jakabffy címére.

Ez a levél tegnap visszakerült a Nemzeti kaszinóhoz, melynek levélboritékába volt zárva, azzal a postai megjegyzéssel: A címzett meghalt.” (Pesti Hírlap, 1895. 08. 28.

Epilógus

A Pesti Hírlap 1895. augusztus 27-i számából aztán kiderül, hogy valójában nem diszkvalifikálták Jakabffyt, és az ellene panasszal élő Rohonczy is beleegyezett volna többféle megoldásba, hogy ügyüket egymás közt rendezhessék. Félreértés volt tehát a diszkvalifikálás, az öngyilkosság pedig egy értelmetlen halál.

bolondistok_1895_pages399-399.jpg

Bolond Istók, 1895. 09. 01.

„A becsületbiróság ítéletében nem diszkvalifikálta Jakabffy Tódort, nem vonta kétségbe párbajképességét és nem bocsátkozott egyéniségének, eljárásának bírálatába. A becsületbiróság szorosan csak azon kérdésre válaszolt, amelyet Rohonczy Gedeon segédei a becsületbiróság elé óhajtottak vinni, és amely kérdésnek becsületbiróság általi eldöntésébe Jakabffy Tódor segédei is beleegyeztek. Ez a kérdés pedig szó szerint igy volt szövegezve:

„Tartozik-e Rohonczy Gedeon úr a jelen esetben lovagias elégtételt adni Jakabffy Tódor úrnak — igen vagy nem ?“

Tehát kizárólag erre az esetre terjedt ki a becsületbíróság hatásköre, és csak erre a határozott esetre vonatkozólag válaszolt a föltett kérdésre nemmel a becsületbiróság.

…Egyébiránt, ha Jakabffy megtudta volna, hogy a becsületbíróság nem egyhangúlag ítélt, és hogy őt tulajdonképen nem is diszkvalifikálta, hanem csakis a jelen esetben nem látta fönforogni az elégtételadás szükségét — ki tudja, talán más megoldást keresett volna.” (Pesti Hírlap, 08. 27.)

 Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr7417990794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása