Ne lázadozz: szórakozz! Ezt az ajánlatot tette a hatalom az ifjúságnak a forradalom eltiprása után. Kenyér és tévé mindenkinek, Ifjúsági Park az illedelmes ifjúságnak. Az újjáépített Várkert Bazárban 1961. augusztus 20-án megnyílt, 1984. szeptember 23-án pedig bezárt az Ifjúsági Park. Egy emberöltő alatt 4-5 millió belépőjegyet adtak el. Ezek egy részét saját zsebre értékesítette egy szerény műveltségű, de politikailag megbízható exbirkózó erkölcscsősz.
"Jelezni kívánom azt az ellentmondást, amely a szabadidőeltöltés progresszív irányú befolyásolásának szándéka és a szabadidővel kapcsolatos szolgáltatások fejletlensége között feszül. Gondoljunk például arra, hogy milyen nehezen halad előre a tinédzserkorú fiatalság színvonalas nyári szórakozásának megoldása. A nagyon jól bevált budapesti Ifjúsági Park példájára még két hasonló intézmény készül a fővárosban, ezek azonban még nem oldják meg a budapesti fiatalok gondját, akik így sokszor az utcára vagy nem éppen kedvező hatású környezetbe kényszerülnek." Ezt kellett megállapítania Rudas Jánosnak a Társadalmi Szemlében 1970-ben, tíz évvel az Ifipark megnyitása után is. Gondolhatjuk, mennyire így volt ez, amikor még az sem volt.
Az Ifipark létesítésével olyan nagyon nem büszkélkedtek. A Magyar Nemzet, pár sorban tudósított a megnyitásáról, a Népszava egy hírképet közölt pár nappal később, a Népszabadságban pedig csupán egy hirdetés jelent meg. A legmagasabb rangú káder a megnyitón a Fővárosi Tanács elnökhelyettese volt.
A Népszava hírképe
Az Ifipark 1962-ben kiadott szabályzata szerint: "Belépés csak 18 éven felüli fiúk és 16 éven felüli lányok részére, nyakkendőben, világos ingben, zakóban. Vászonnadrágban a belépés tilos. Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: Ízléstelen táncolás, nem twist számra történő twistelés, egy lánnyal több fiú twistelése, fiúk egymás közti twistelése, és más, feltűnést keltő viselkedés.”
A feltűnést keltő viselkedés pedig az volt, ami az Ifipark vezetőjének és csapatának feltűnt. Az eredeti és a későbbiekben soha nem használt nevén Ifjúsági Művelődési Park igazgatójának az érettségivel sem rendelkező Rajnák Lászlót nevezték ki. Ő képzettségét tekintve kőműves volt, egyébiránt pedig első osztályú birkózó. Az Óbudai Hajógyár DISZ-szervezetében csináltak néki sportállást, aztán ott ragadt a mozgalomban. 1958-ban bevitték a KISZ Budapesti Bizottságába, onnan delegálták a KISZ keretében működő szórakoztató intézmény élére.
A Magyar Ifjúság hasábjain 1964-ben Sárdi Mária mutatta be olvasóinak a harmincas évei közepén járó "Laci bácsit", aki már a Hajógyár fiataljainak is szervezett egy klubot, ahol táncolni és kulturáltan viselkedni tanította az ifjakat. 1957-ben pedig, amikor még nem volt olyan szilárd a közbiztonság, a Margitszigetet járta egy tíz fős, önkéntes rendfenntartó csapat élén, akik a puszta megjelenésükkel meghátrálásra késztették a kulturált szórakozást megzavaró huligánokat. "Ha ő valakit rendreutasít, az tudja, hogy igaza van. És ha nem boldogul a sráccal, akkor behívatja a szülőt, de akkor is igaza van. És rábeszél, hogy tanuljunk, meg hogy olvassunk. Képzelje el, ő most, öreg fejjel készül az érettségire!" Így jellemezte Rajnákot egy törzsvendég.
Ivanics István 1969-es cikke ugyanebben a lapban már nem ennyire pozitívan értékeli Rajnák tevékenységét. Ebből az írásból kiderül, hogy amikor a Hajógyár fent említett klubjában helytelenkedő "jampecek" jelentek meg, az "erős kezű, de jó lelkű" Disz-aktivista "az ifjúsági mozgalom történetében példátlan erejű pofonokkal óvta meg a klub hírnevét és a békésen táncoló fiatalság testi épségét".
A rendőri gumibottal is felszerelt Rajnák és csapata az Ifiparkban is osztogatta a pofonokat, és igyekezett az elvárásaihoz szabni a közönség magatartását. Már az a lány sem kapott belépőjegyet, akinek túl feszesnek ítélték a blúzát. Ha a közönséget túl hangosnak találta Laci bácsi, felment a színpadra, és csendet parancsolt. Olykor a fellépő zenekarokat is lezavarta a színpadról, ha úgy ítélte meg, hogy átlépték az ő jó ízlésének a határát.
A cikk szerint "az első években itt is egymást érték a verekedések, és bizony a rendfenntartásra kijelölt ifjúgárdisták gyorsan elszeleltek, ha 20—30 marcona legény elkezdte dobálni a sörösüvegeket. Ilyenkor aztán Rajnák lépett a színre, legendás pofonokkal csillapítva az elszabadult indulatokat." Szóba kerül az Omega
... szívesen járjanak a Parkba". Ifjúsági Magazin, 1970.
1968 őszén megrendezett koncertje, amelyen hétezer fiatal szorongott a 2500 ülőhellyel rendelkező Parkban. "A közönség a székekre, asztalokra felállva tombolta végig a műsort. Azaz hogy tombolta volna, ha Rajnák engedi. Ö azonban gumibotját lóbálva rendezkedett, és habár egyszer sem avatkozott közbe tettlegesen, ahol megjelent, felszólítás nélkül leugráltak az asztalokról és most már a földön állva folytatták a sikoltozást. Őszintén szólva, elég visszatetsző jelenség egy gumibottal hadonászó igazgató, no de mennyivel megnyerőbb látvány a leterített asztalokon toporzékoló több ezer fiatal? A Hétfői Hírek a múlt héten nehezményezte, hogy az Ifjúsági Parkba nem engedik be a farmernadrágos fiatalokat. Ehhez még hozzáteszem, hogy azokat a fiúkat sem, akiknek vállig ér a hajuk, sót a nadrágkosztümöt viselő lányok sem látogathatják a park műsorait. Ide kívánkozik Lopusny Andrásnak a Magyar Ifjúság-hoz címzett levele is, amelyben kifogásolta a rendezők „durva, minősíthetetlen modorát" és hogy az Ifjúsági Park 'büntetőtáborrá válik... ha a rendezők állandóan löködik a zenekar körül helyet foglaló, álló és ülő fiatal srácokat'. Lopusny András egyebekben is elmarasztalja a rendezőket, érzésem szerint nem egészen alaptalanul. Időnként valóban előfordul, hogy bántó hangnemben beszélnek a fiatalokkal, egy kalap alá véve a rendbontókat a békésen, kulturáltan szórakozók ezreivel, és az oktalan dresszírozásra is találhatunk példát./.../ Rajnák László olykor vitatható pedagógiai eszközei között van egy olyan is, hogy aki valamilyen vétséget követ el, egy hónapig nem látogathatja a parkot. Szemtanúja voltam, amikor egy 19 éves fiú majdnem sírva könyörgött. hogy inkább pofozza meg, de ne tiltsa ki. Mellesleg a kitiltásra az adott okot. hogy a fiú mamája bejött és elpanaszolta, milyen gorombán bánik vele otthon. Amikor a néni elment a fiával, Petrecz Béla, a fiatal igazgatóhelyettes megkérdezte: — Mondd Laci, te mit csinálnál. ha egyszer valaki csak két hétre kitiltana?
— Azt hiszem én is a pofont választanám — mondta Rajnák, majd hirtelen felcsattant:.— Csakhogy én nem beszélek gorombán az anyámmal!
A fiatalokkal sem kellene, mondom én utólag és szerfölött csöndesen, nehogy engem is kitiltsanak."
Ez a cikk már jelezte, hogy Rajnák lemaradt egy brosúrával. Az Ifiparkban alkalmanként kettő-öt-hétezer ember gyűlt össze az Omega, a Metró, az Illés, a Hungária, a Generál és más együttesek koncertjein. Mindenkinek föl kellett ott lépnie, aki igényt tartott rá, hogy számon tartsák a magyar könnyűzenei életben. A beat zenekarokat a hatalom legitimálta, a Táncdalfesztiválokon arattak, és az Ifiparkot a hatvanas évek végén már az a stílus uralta, amely a közönség tekintetében Rajnákék tűréshatárán túl volt. A legnagyobb közönséget az Omega vonzotta, mely 1968-ban azzal a szöveggel ad(hat)ta ki a kislemezét, hogy "Azt mondta az anyukám, hogy nem tetszik a frizurám / Mondjátok meg, mit tegyek, ha levágatom, szenvedek". Egy évvel későbbi "Az ész a fontos, nem a haj" című Illés-dal.
Omega, 1968. Magyar Ifjúság, 1968. október 18.
A politikailag amúgy is nehezen kezelhető 68-as nemzedék vadítására az állampártnak semmi szüksége nem lehetett. Elég volt egy koncepciós per a kirekesztettek "Nagyfa galerije" ellen. Rajnák kivételével mindenkinek jobb volt, ha a farmernadrágok bent vannak, mintha kint. Évekig tartó viszonylag nyílt vita folyt a pártállami sajtóban az Ifiparkról. Ez a vita 1971-ben dőlt el végleg, amikor Kádár kijelentette, hogy „Nem baj, ha hosszú a fiatalok haja, csak mossák!" Kádár későbbi kincstári életrajzának szerzője, Gyurkó László ekkor írt nyílt levelet a KISZ Központi Bizottságának, miszerint nem a külsőségek alapján kellene megítélni a fiatalokat.
Rajnál ezután "engedett a szigorából. Sok visszaemlékezés szerint viszont elcsattant egy-egy pofon 'a rend kedvéért' a későbbiekben is. /.../ A brutalitásra a Budai Ifjúsági Parkban további példa, amikor ifj. Rajk Lászlót francia egyetemista barátaival együtt megverték farmerviseletük miatt 1971-ben, amiből kis híján diplomáciai bonyodalom keletkezett. Mivel a farmert éppen ettől az évtől engedélyezték itt, így egyes feltételezések szerint a két esemény között összefüggés volt." Ezt olvassuk Csatári Bencének A KISZ könnyűzenei politikájáról írott tanulmányában (Múltunk, 2007/3.)
"- Rettenetesen szégyellem magam" - nyilatkozta 1974-ben Szántó Gábornak a Magyar Ifjúságban Rajnák László, de nem a fénykorában osztogatott pofonokra gondolt. Ekkor ő már vizsgálati fogságban volt, miután kiderült, hogy vezető társaival együtt több százezer (akkori) forintot elsikkasztott. Feketén nyomtatott valamint az előző szenzonból megmaradt jegyeket árultak saját zsebre tízezerszám. Az Ifiparkban dolgozó építőipari szakemberek építették Rajnák emeletes velencei villáját is, ahol a kultúrált szórakozás apostola a barátaival duhajkodott. A Legfelső Bíróság 1975 októberében jogerősen hatév szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte Rajnákot.
Tíz évvel később jelent meg a Magyar Nemzetben a gyászhír: "Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy Rajnák László 1985. október 25-én 57. életévében váratlanul elhunyt. Temetése 1985. november 10-én 14 órakor lesz az Óbudai temetőben. A gyászoló család."
Az Ifiparkba egy-egy szezonban, mely május elsejétől októberig tartott 200-300 ezer fizető vendég váltott jegyet. A Bergenditől a Vágtázó Halottkémekig, a szalonzenekaroktól a punkokig mindenki megfordult itt. Jelen volt a magyar popzene egész elveszett nemzedéke. Erről a nemzedékről mesélt az egykori Kex együttes dobosa, Kisfaludy András az Elhallgatott zenekarok című koncert előtt 2016 novemberében a Magyar Nemzetben: "Az 1968-1978 közötti tíz év a magyar könnyűzene történetének legnagyobb vesztesége. Azok az együttesek, amelyek ekkora tömegeket mozgatnak meg, és ilyen hatással vannak az emberekre, az csak olaj volna a tűzre.
Sosem jutott tehát nagylemezhez a Taurus, annak ellenére, hogy a korszak egyik szupercsapatának számítottak: Radics Béla mellett Balázs Fecó (billentyű, ének), Som Lajos (basszusgitár) és Brunner Győző (dob) játszott a zenekarban. A mellőzést és az elhallgattatást Radics Béla nem tudta feldolgozni, az alkoholhoz menekült, és 36 évesen elhunyt. /.../ Nem a Taurus volt az egyetlen zenekar, amellyel elbánt a Kádár-kor kultúrpolitikája. A Kex, a Syrius, az Atlas, a Liversing és a Bajtala-trió hiába voltak a korszak meghatározó együttesei, nem kapták meg a lehetőséget itthon, hogy nagylemezt készítsenek. Ennek hatására a legtöbb zenekar hamarosan fel is bomlott. Most, több mint négy évtized után azonban visszatérnek."
A Magyar Ifjúság 1969. szeptember 5-én hírt ad a Kex együttes fellépéséről az Ifjúsági Parkban. Alattuk a Balajta trió félbevágva.
