Az első zsidótörvény

Facebook Tetszik

2018. június 07. - Horváth.Krisztián

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1938. május 29-én került kihirdetésre és lépett kihirdetése napján hatályba az 1938:XV. törvénycikk „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címmel, melyet azonban a korabeli közvélemény és sajtó jó része egyszerűen csak (első) zsidótörvény néven emlegetett.

Az 1920:XXV. törvénycikk (a numerus clausus) után 1938-ban Darányi Kálmán miniszterelnöksége idején (1936–1938) került sor a később első zsidótörvény néven ismertté vált és a történelemkönyvekbe bevonult jogszabály beterjesztésére – a törvényszöveget maga a miniszterelnök terjesztette az országgyűlés elé.
A törvényt Darányi 1938. április elején nyújtja be a parlamentnek, melyet annak ellenére fogadnak el májusban, hogy közben a miniszterelnök lemond, helyét pedig Imrédy Béla veszi át.

Darányi Kálmán felszólal a parlamentben 1938. áprilisában

A terjedelmi korlátok miatt az alábbiakban az 1938. április eleje és május eleje közti időszak sajtóhírei közül olvashatunk néhányat az első zsidótörvény beterjesztésétől addig az időpontig, amikor május elején megkezdődik a törvényjavaslat parlamenti vitája, mely ellen 59 korabeli magyar író, művész és tudós emelte fel kiáltványban szavát – hiába.
A törvényjavaslat beterjesztése előtt a kormánypártban, a Nemzeti Egység Pártjában (NEP) lezajlott folyamatokról Az Est 1938. április 9-i számában egyebek közt ezeket olvashatta a korabeli újságolvasó:

A cikkben szereplő újságok elérhetőek ADT szolgáltatásunkban!

„A NEP szélsőjobboldali szárnya más különböző és szerteágazó akciókkal egyidejűen és bizonyos vonatkozásokban azokkal összefüggésben egyre erőteljesebbé váló politikai mozgalmának tengelyévé tette a zsidókérdést. Egyre türelmetlenebb megnyilvánulások mutatkoztak, amelyek a belpolitika légkörét valósággal villamossággal telítették olyannyira, hogy már 8–10 nappal ezelőtt látni lehetett: a kormány nem tud ellentállni a ránehezedő nyomásnak, amellyel szemben a párt mérsékelt szárnya tehetetlenül állott és hangját semmiféle formában nem tudta hallatni. Általánossá vált az a felfogás, hogy a kérdést valamilyen formában meg kell oldani.”

A lap a folytatásban kiemeli, hogy a párton belül azonban nem alakult ki egységes álláspont a zsidókérdés rendezésére; a párt egyelőre képtelen volt meghúzni a határt saját politikája és a „felforgató törekvések között”. Az Est fenti cikkének folytatásában ezt olvashatjuk:

„Ilyen előzmények után ült össze a NEP-nek a zsidókérdés tanulmányozására kiküldött bizottsága, amely voltaképpen érdemleges munkát nem végzett, mindössze annyi történt, hogy egy szélsőjobboldali képviselőt megbíztak, dolgozzon ki elaborátumot, amelyben foglalja össze a zsidóságnak a gazdasági életben való elhelyezkedésére vonatkozó statisztikai és egyéb adatokat. Ez meg is történt, konkrét javaslat vagy elgondolás azonban ebben a bizottságban nem merült fel.”

Ilyen előzmények után egészen meglepő fordulatról értesülhettek Az Est olvasói a folytatásban:
„Tegnap délben akartak a bizottság egyes tagjai javaslatokat előterjeszteni a zsidókérdés megoldására vonatkozólag, erre azonban már sem is került sor, mert megjelent a bizottságban Darányi Kálmán miniszterelnök és Imrédy Béla közgazdasági miniszter, akik közölték, hogy a kormány a leggyorsabb ütemben elkészítette a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslatát, amelyet már a csütörtöki nap folyamán a pártértekezlet elé is fog terjeszteni. Az úgynevezett zsidóbizottság ezzel be is fejezte működését anélkül, hogy bármiféle konkrét javaslatot tett volna és Mikecz Ödön igazságügyminiszter este ismertette a kormány elgondolásait.”

Az Est szalagcímei 1938. április 9-én

Az Est cikke röviden ismerteti a törvényjavaslat tartalmi részét, az alábbi bevezetővel:
„A javaslat voltaképpen kerettörvény: olyan messzemenő felhatalmazást ad a kormánynak, amilyent még magyar kormány soha nem élvezett. Felhatalmazza ugyanis a kormányt arra, hogy rendeleti úton intézkedjék az egész magyar gazdasági élet minden ágazatára vonatkozó probléma megoldása tekintetében, a zsidóság számarányának a gazdasági és kulturális életben való érvényesítése dolgában is.
Ezeket a rendeleteket a törvény életbelépétetésétől számított három hónapon belül óhajtaná kiadni a kormány.”
A törvényjavaslat alapelveinek ismertetése után Az Est cikke így záródik a zsidótörvény javaslatának elemzésével kapcsolatban:
„A törvényjavaslat alapelveinek ismertetése után még egyszer felszólalt a pártban Darányi Kálmán miniszterelnök, kijelentvén, hogy a kormány ebben a kérdésben elment az észszerű lehetőségek határáig, de nem tűri, hogy saját pártjában bárki a háta mögött rálicitláljon. A javaslatot a párt részéről Mecsér András a legmelegebben üdvözölte, hangoztatván, hogy olyan ez a törvényjavaslat a magyar politikában, mint a májusi eső a mezőgazdaságban. A javaslat ellen senki sem beszélt. A párt alkotmányos jobboldala szó nélkül tudomásul vette a bejelentéseket.”

A Népszava 1938. április 9-i számában a „Beterjesztették a beruházó programot és a zsidótörvényjavaslatot – A zsidótörvényjavaslatot tartja a kormány a legsürgősebbnek” című cikkében egyebek mellett ezeket olvashatjuk:

„Maga Darányi miniszterelnök terjesztette be a szélsőjobboldali körök kívánságait valóra váltó, úgynevezett

zsidótörvényjavaslatot.

Ennek a javaslat tartalmát mit sem sejtető hivatalos címe:
– Törvényjavaslat a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról.”

A Magyarország című lap 1938. április 9-i címlapja

A cikk hosszasan taglalja a parlamenti eseményeket; a „Mecsér és társai ünneplik Darányit a zsidójavaslatért” alcím alatt pedig az alábbiak olvashatók:
„A legnagyobb érdeklődés a képviselőház pénteki ülésén az úgynevezett zsidótörvényjavaslat felé fordult. Ezt a törvényjavaslatot nem is Mikecz Ödön igazságügyminiszter terjesztette be, aki csütörtök este a javaslatot a Nep értekezletén ismertette, hanem

maga Darányi miniszterelnök és így ő aratta le a Nep szélsőjobboldalának lelkes tapsait ezért a javaslatért, amellyel meg akarják szüntetni a zsidóvallású magyar állampolgárok eddigi egyenjogúságát.

Mecsér András már a Nep csütörtök esti értekezletén kijelentette, hogy ők – a Nep szélsőséges elemei – valóságos májusi esőnek érzik ezt a zsidójavaslatot, amelynél szebb húsvéti ajándékról még csak álmodozni sem mertek. A Nep szélső jobbszárnyának ez az elismerése, ez a lelkes hangulata jutott kifejezésre a pénteki ülésen is.

A Mecsér-tábor hívei már megjelenéskor hosszasan tapsolták Darányi miniszterelnököt és ez a taps fokozott erővel újult ki, amikor a miniszterelnök fölállt és benyujtotta „a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslatot”. A törvényjavaslat egyébként pontosan azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyeket a Nep csütörtökesti értekezlete nyomán már pénteki lapunkban részletesen ismertettünk. A lényege a javaslatnak tehát az, hogy a lapok szerkesztőségeiben, a színházaknál, a mozifilm műhelyeiben, a tíznél több alkalmazottat foglalkoztató kereskedelmi és ipari vállalatok irodáiban

az állandóan foglalkoztatott munkaerőnek legföljebb 20%-a lehet zsidóvallású,

de e 20%-ba nem számítják be a tűzharcosokat és azokat, akik 1919. augusztus 1 előtt keresztelkedtek ki. Kimondja ez a javaslat, hogy ezt az arányszámot a szerkesztőségekben, a színházaknál és a filmnél 1939. év végéig, a kereskedelmi és ipari vállalatoknál öt év alatt kell elérni. Addig pedig az újonnan fölvett alkalmazottaknak legföljebb 5%-a lehet zsidóvallású, az orvosi, ügyvédi és mérnöki kamarák új tagjainak is legföljebb csak 5%-a lehet zsidó.

A parlament folyosóján természetesen másról sem esett szó, mint erről a zsidótörvényjavaslatról. Megállapították a képviselők, hogy a horogkeresztes Harmadik Birodalmon kívül Magyarország az egyetlen állam, ahol a zsidóvallású állampolgárok alkalmaztatását törvényben korlátozzák, ahol egyáltalán zsidótörvényt készítettek,

ahol tehát törvény szerint nem egyenrangú állampolgárok a zsidóvallású magyarok a másvallásúakkal. Csoportokba verődve – természetesen saját helyzetük és hajlamaik szerint – vitatkoztak a külömböző pártállású képviselők arról, hogy mi lesz ennek a zsidójavaslatnak a hatása a gazdasági életre, az idegenforgalomra és mi lesz a kihatása más, az országra nézve egyáltalán nem közömbös vonatkozásokban.
Akadt a kormánypárti képviselők között olyan hang is, hogy bizonyos szélsőséges elemeket talán még a Darányi-féle zsidótörvényjavaslat rendelkezései sem elégítenek ki.

– Ez könnyen lehetséges – mondta egy Nep-képviselő, aki a kormánypártnak mérsékelt csoportjához tartozik. – Viszont tény, hogy a kormánypárt többsége sem mert volna még csak napok előtt sem gondolni arra, hogy Darányiék ilyen merész javaslattal állank majd a Ház elé, ilyen javaslattal, aemly egyszerre meglékeli a zsidóvallású magyarok állampolgári egyenjogúságának az alkotmányban gyökeredző elvét. Hogy vannak szélsőséges csoportok – fűzte hozzá ez a Nep-képviselő –, amelyek ezekután még azt is keveslik, azon ma már senki sem csodálkozik.

Megjegyzendő, hogy az a Nep-képviselő, aki ezt a nyilatkozatot tette, azok közül a kormánypárti képviselők közül való, akiket zsidószármazásuk miatt el akartak tanácsolni a Nep-ből. Ez tudvalevően nem történt meg és most ez a képviselő kijelentette a folyosón, hogy ő mandátumát a választóktól kapta, mégpedig a Nep programjával. A kormánypárt szélsőséges elemei tehát őt sem mandátumától meg nem foszthatják, de még csak azt sem írhatják elő neki, hogy milyen programot vallhat magáénak.

Egyébként a Nep szélsőjobboldali csoportjának képviselői nagy elégtétellel hangoztatták a folyosón, hogy

a kormány a pénteki ülésen beterjesztett javaslatok közül a legsürgősebbnek a zsidójavaslatot tartja.

Ezért a húsvéti szünet után sürgősen közös ülésre hívják majd össze a képviselőháznak azt az öt bizottságát, amely elé a javaslatot előzetes letárgyalás végett utalták.”
A konzervatív Budapesti Hírlap 1938. április 9-i számában jóval mérsékeltebb hangnemben tárgyalja a törvényjavaslatot, melyet amúgy teljes egészében csupán egyetlen elemeként kezeli egy nagyobb egésznek: az 1938. március elején egymilliárd pengős hadseregfejlesztést előíró, öt évre meghirdetett úgynevezett győri programnak. A konzervatív lap ezért a más sajtóorgánumokban leginkább zsidótörvény, zsidótörvényjvaslat stb. néven emlegetett jogszabály-tervezetet jobbára annak hivatalos nevén („A társadalmi és gazdasági rend egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat”) néven említi.

A Budapesti Hírlap 1938. április 9-i szalagcímei

A Budape sti Hírlap 1938. április 9-i számában egyebek mellett ezt olvashatták a korabeli újságolvasók:

„Érthető, hogy az érdeklődésnek középpontjába a társadalom és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat került. Ez a törvényjavaslat, amely a zsidókérdést fogja alkotmányos és törvényes úton szabályozni, kikerülhetetlen történelmi és politikai szükségesség következménye volt. Hosszú esztendők óta él a közvélemény tudatában, hogy zsidókérdés van, amelyet szabályozni kell. Nemcsak kormánytényezők a miniszterelnökkel az élükön állapították ezt meg tényként, hanem a keresztény és nemzeti alapon álló ellenzék igen tekintélyes tényezői ismételten sürgették ennek a kikerülhetetlenné vált megoldásnak törvényes úton leendő minél gyorsabb foganatosítását. Ez most megtörténik. A kormány nyíltan, őszintén és bátran nyúlt hozzá ehhez a problémához. Amikor ezt tette, egyúttal megvonta azt a határt is, amelynek világos megvonását az ellenzék részéről szintén ismételten követelték. A kormány ennek a kérdésnek szabályozásánál elment az észszerűség és célszerűség szélső határáig és a miniszterlenöknek minden joga megvolt ahhoz a kijelentéshez, hogy ezek után pedig nem tűrheti, hogy ezen a téren bárki is őt, illetve a kormányt túllicitálni igyekezzék, ezzel az ország nyugalmát és békéjét veszélyeztetve.
Nem is tudjuk elhinni, hogy bárki is ilyen túllicitálási törekvésekkel igyekezzék a nyilvánosság elé állani. Nem csak azért nem tudjuk elhinni, mert a csütörtöki pártértekezleten hallottuk azt a kijelentést, hogy ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásával a kormány a májusi esőhöz hasonló jótékony hatást gyakorolt az osztatlan magyar társadalomra, hanem azért is, mert ennek a törvényjavaslatnak beterjesztése után minden felelőtlen izgatás egyenlő volna a nemzet elleni súlyos bűncselekménnyel. Semmiféle oldalról nem engedheti és bizonyára nem is fogja engedni a kormány ebben a kérdésben túllicitálni magát és kétségkívül meglesz a szükséges határozottsága olyan irányban, hogy minden felelőtlen izgatást és lázítást a legerélyesebb kézzel csirájában fojtson el.
Az ország és népe dolgozni, erősödni akar. A munkaprogram kész: a benyujtott törvényjavaslatok maradék nélkül tartalmazzák. Megszüntetik ezek a gazdasági és társadalmi élet terén az eltolódásokat is, éppen ezért a kormánynak, törvényhozásnak és társadalomnak most már csak egyetlen kötelessége marad: – biztosítani a munka számára a nyugalom légkörét.”

Az Esti Kurir fejléce és szalagcímei 1938. április 9-én

A Kis Ujság 1938. április 9-i számában az olvasók szintén tájékozódhattak a törvényjavaslat tartalmi elemeit illetően, de azt is megtudták, amit más lapok is kiemeltek: Darányi Kálmán miniszterelnök a törvényjavaslattal voltaképpen a szelet próbálta meg kifogni a szélsőségesebb törvénykezést követelők vitorlájából, egyúttal limitet kívánt szabni a zsidókérdés megoldásának. A lap olvasói egyebek mellett ilyenekre figyelhettek fel:

„Az ellenzék azonban tartózkodással figyeli a fejleményeket.

Néhány szélsőséges politikus, mint például Csilléry András, vagy a nyilas Festetics Sándor gróf már hangoztatja is, hogy amit a kormány csinál, az kevés!”

Vannak persze olyan – halk és bizonytalan – ellenzéki hangok is, melyek ellenben soknak tartják a zsidókat érintő megszorításokat. A lapban ilyeneket is olvashattak az újságolvasók:

„Az ellenzéki pártok közül csupán a Független Kisgazdapárt foglalkozott eddig a kérdéssel. Délben a képviselőház egyik bizottsági termében Tildy Zoltán elnöklete alatt megbeszélésre ültek össze a képviselők és behatóan megvitatták a helyzetet. Elhatározták, hogy a kormány által előterjesztett javaslatokat áttanulmányozzák és annakidején egységes álláspontot fognak elfoglalni.

Általában az ellenzéki oldalon túlzottnak tartják a sajtóval kapcsolatos intézkedéseket és minden bizonnyal e téren a törvényjavaslatot módosítani kell.”

A cikkben arra is felhívják az olvasók figyelmét, hogy a Nemzeti Egység Pártján belül is akadnak olyanok, akik máshogy képzelik el a kérdést megoldását:

„A Nemzeti Egység Pártjának mérsékelt és alkotmányosan gondolkodó tagjai aggodalommal figyelik azokat az akciókat, melyek jórészt Károlyi Viktor grófnak kezdeményezése nyomán indulnak meg.

Károlyi Viktor gróf ötlete volt az is, hogy a kormánypárt zsidó származású tagjai lépjenek ki

és a csütörtöki pártértekezleten ilyen irányú indítványt is kívánt előterjeszteni. Darányi miniszterlnök és Tasnádi-Nagy András NEP-elnök határozott fellépése volt szükséges ahhoz, hogy a fiatal gróf – aki a magyar parlament egyik legszélsőségesebben gondolkodó tagja –, furcsa akciójától elálljon.”

A lap felhívja a figyelemet arra is, hogy a volt miniszterelnök Bethlen István gróf is tanácskozott a kérdésben Darányival, illetve hogy saját véleményével hamarosan a nyilvánosság elé fog állni.

A Bethlen Istvánnal készült interjú egyik alcíme a 8 Órai Ujság 1938. április 10-i számában

Erre a 8 Órai Ujság 1938. április 10-i számában kerül sor: a lap egy hosszú interjút jelentet meg gróf Bethlen Istvánnal. Az interjú során, melyben Bethlen a magyar politika általános és időszerű kérdéseiről beszél, óhatatlanul felmerül a zsidókérdés is. A lap olvasói ezzel kapcsolatban az alábbiakat olvashatták:

„– Kegyelmes uram, mellőzhetetlen, hogy aki ma politikáról beszél, egyben a zsidókérdésről is ne nyilatkozzék.

– Magam is többizben rámutattam arra a parlamentben, hogy ezt a kérdést is megoldás elé kell vinni. Amikor sürgettem, hogy a kormány ezen a téren konstruktiv programmal lépjen a közönség elé, nemcsak arra gondoltam, hogy ezzel kivétessék a tömegszenvedélyek vitorlájából a szél, hanem elsősorban arra, hogy a keresztény társadalmi élet terén fokozatosan valóban elfoglalják azokat a pozíciókat, amelyekre szükségük van megélhetésük szempontjából s az ország társadalmi békéje és nyugalma szempontjából is.
– A rendezésnek, nézetem szerint, több szempontot kell figyelembe vennie. Sokan a kérdés megoldását főleg abban látják és úgy látom, hogy a kormány által benyujtott törvényjavaslat is ezen az úton jár, hogy a nagyobb vállalatok tisztviselői karában minden fokon és minden fizetési osztályban, továbbá a lapvállalatoknál, színház, mozi stb. vállalatokban és bizonyos szabad foglalkozások terén a keresztények a számuknak megfelelően, a mainál nagyobb arányban legyenek képviselve. Ezt fokozatosan elérni, néztem szerint, kívánatos is, de

talán még nagyobb sulyt helyeznék arra, hogy a gazdasági életben lépésről-lépésre, önálló keresztény vállalkozások teremtődjeenek és pedig a gazdasági élet minden ágában és nagy sulyt kell arra is helyezni, hogy a keresztény tőkék ne csak a földben, hanem az iparban és kereskedelemben is keressenek elhelyezkedést.
– Az első cél boztosításával ugyanis teremthetünk egy új keresztény gazdasági bürokráciát, elhelyezkdesést adhatunk ma állásnélküli ifjaknak, akik kisebb-nagyobb fizetés élvezetében többé-kevésbé bürokratikus munkát fognak végezni, végeredményben azonban nem érjük el azt a célt, hogy az önálló ipari és kereskedelmi vállalkozásban, a benne fekvő tőkében, és a vagyoni gyarapodás lehetőségeiben a keresztény társadalom számarányához és nemzetfenntartó jelentőségéhez mérten vegyen részt, a kereskedelmi, valamint az ipari vállalkozást valóban szeresse és ne a nyugdíjas hivatalnoki állásba jutás legyen egyedüli ambíciója.

– A kérdés igazi megoldása ezen a téren van. Ezt elérni azonban nem lehet egyik napról a másikra. Ehhez megfelelő szervezetet kell kiépíteni, amely irányítson, tanácsoljon és vezesse a keresztény erőket és tőkéket, azokat támogassa vállalkozásaiban és

nem rombolás, hanem építés révén keresse a megoldást.

– A második szempont, mely figyelembe veendő, az, hogy a kitűzött cél fokozatos és tisztességes evolució révén biztosíttassék, harmóniában a jogállam fogalmával, a méltányossággal és a magyar tradíciókkal. És – last but not least – nagy gond fordítandó arra, hogy a keresztülvitel módja biztosítékot nyujtson arra, hogy, ha bármilyen intézkedések történnek is, a program pénzügyi és gazdasági erőink megrendítése nélkül lesz végrehajtható.

– Itt nem a tömegszenvedélyek kielégítése a kitűzött cél tehát, hanem az ötéves tervnek keresztülvitele és nemzeti véderőnk kiépítésének nyugodt atmoszférában való sürgős kiépítése, szóval egy konstruktív, okos, nemzetszerető, fajszerető politikának a keresztülvitele,

amit, azt hiszem, ebben az országban mindenki egyformán kíván.”

A Magyarság című keresztény, nemzeti, jobboldali és antiszemita lap, mely 1938. április 9-én megjelent számában „A zsidókérdés megoldása” címmű cikkében nem mulasztja el emlékeztetni olvasóit arra, hogy a lap már korábban is követelte a zsidókérdés megoldását, egyértelműen üdvözli a Darányi-kormány lépését. A cikkben az olvasók olyan történelmi visszatekintést is kapnak:

„A zsidóság száma a kiegyezés után, a korlátlan bevándorlás szélsőségesen liberális megengedése folytán, rohamosan földuzzadt. Olyan uj elemek kerütek tömegesen bele a magyar életbe, amelyek teljesen idegen szellemet és törekvéseket képviseltek. Ezek nemcsak az egyre jobban fellendülő gazdasági élet hatalmi pozícióit foglalták el, elzárva az utat a rohamosan növekvő keresztény értelmiség előtt, hanem a politikai életbe nyomulva, a történeti magyar fölfogással és szellemi irányokkal homlokegyenesen ellentétes törekvéseket igyekeztek érvényesíteni. Sőt Magyarország legválságosabb napjaiban, az elvesztett háboru végén, egyenesen szembefordult a legfiatalabb zsidó értelmiség és a disszimálálódó idősebb korosztály is a magyar nemzeti gondolattal. Lázadása minden ellen, ami magyar, egyik fő tényezője volt a politikai összeomlásunknak.
Ez a mult tanulságos abban a tekintetben is, hogy a szentistváni gondolat türelmességét az idegenfajuakkal szemben nem szabad olyan tulzásokba vinni, hogy végül is a törzsökös magyarság váljék hátraszorítottá és idegenné saját hazájában. A magyarság fennmaradásának alaptétel az, hogy ezt az országot más, mint a törzsökös magyarság nem vezetheti sem politikai, sem gazdasági téren. Ettől az életbevágóan helyes elvtől való eltérés olyan elfajulásokhoz és olyan helyzet kialakulásához vezetheti el, amidőn már csak drasztikus eszközök segítségével tudja a magyarság visszaszerezni a meggondolatlanul átengedett vezető politikai és gazdasági állásokat.”

A cikk, bármennyire is támogatja a Darányi-kormány elképzeléseit, nem mulasztja el felhívni a veszélyt az intézkedés esetleges következményeire sem:

„A zsidókérdés tervbevett fokozatos rendezése során elhárulnak azok az akadályok, amelyek eddig a keresztény magyar értelmiségnek különösen a gazdasági téren való érvényesülése elé – a már régebben kialakult kedvezőtlen helyzet következtében – két évtized óta meredtek. A szabaddá tett ut rendkívül sulyos felelősséget hárít a magyar fiatalságra: nem csak a megnyiló helyeket kell elfoglalniok, hanem azt kifogástalan mértékben be is kell tölteniök kellő szaktudással, hozzáértéssel, odaadó szorgalommal. Nem szabad az ország szellemi és gazdasági teljesítőképességének a legcsekélyebb mértékben sem csökkennie a gyökeres személyi változás következtében. Ellenkezőleg, uj lendületet kell nyernie az eddig visszaszorított, kihasználatlan magyar erők bekapcsolása folytán. Az egész magyar nemzet jövő boldogulása fordul meg azon, hogy fiai meg tudnak-e feleleni azoknak az élet által nap-nap mellett fölvetett, igen nehéz gazdasági föladatoknak, amelyeknek kifogástalan ellátására őket a nemzet bizalma, íme, most sorompóba szólítja.”

Pesti Hírlap, 19 38. április 9.

A Pesti Hírlap 1938. április 9-i számának címoldalán jelenik meg „A zsidótörvény” című írás, mely szintén történelmi szempontból vizsgálva közelíti meg a törvényjavaslatot. Egyebek mellett az alábbiak olvashatók a cikkben:

„Zsidókérdés volt és van Magyarországon, nem utolsó sorban azért, mert a keresztény magyar középosztály és a régebbi nemesi osztály sarjai még a mult század vége felé is vonakodtak elfoglalni olyan közéleti munkahelyeket, mint a kereskedelem, az ipar, a bankélet, a sajtó és a színház pozíciói. A mult század derekán keresztény uriember még orvosnak, mérnöknek sem szivesen adta fiát: a prókátorság volt az egyetlen, uriemberhez méltó, civil mesterség; keresztény ember nem szivesen állott a pult mögé, keresztény családban elveszettnek tekintették azt a fiut, aki felcsapott vándorszinésznek, vagy beállt a kevés lapok egyikének szerkesztőségébe. A magyar értelmiséghez ezidőben csak a közhivatalnoki pálya illett, vagy a katonáskodás. A vármegye, később a város, s végül az állam voltak a nagy káderek, melyek felszívták a magyar értelmiség elitjét. Az élet törvényei szerint az üresen maradt gazdasági területekre a zsidóság tódult. A kereskedelem, az ipar, a bankvilág, később a sajtó, a szinházak világa, s bizonyos intellektuális pályák, igy a fővárosban az ügyvédi és orvosi kar megtelt jelentős százalékban a magyar zsidóság feltörekvő tömegeivel. Amikor ezt megállapítjuk, tartozunk a tárgyilagos igazságnak azzal, hogy a zsidóság e területeken sok közhasznu alkotással is tüntette ki magát, s ha ugyanakkor ki is tenyészett közreműködésük folytán, különösen a főváros sajtójában és irodalmi életében, az a „zsidó szellemiség”, melyet a keresztény magyar társadalom egy része ma lelkétől idegennek érez és kifogásol, tagadhatatlanul hozzájárultak a nemzet építő munkájához is.”

A cikk a továbbiakban kiemeli, hogy Trianon után a társadalomban bekövetkezett kataklizma hatására a keresztény középosztály helyzete csak tovább romlott – ilyen közegben áll neki Darányi kormánya a kérdés rendezéséhez. A rendezéssel kapcsolatban a cikk végül az alábbi aggályt fogalmazza meg:

„Nem mulaszthatjuk el annak megállapítását, hogy a parlamentarizmus gyakorlatának veszélyeztetését látjuk abban, ha a kormány ilyen életbevágó, az egész nemzeti társadalom számára rendkívül fontos intézkedésteket rendeleti uton óhajt megvalósítani.”

A Pécsi Napló 1938. április 9-én megjelent számában szereplő írás címe

A Pécsi Napló 1938. április 9-i számában is megismerkedhetnek a lap olvasói a törvényjavaslat tartalmi elemeivel; a szemfülesebb olvasóknak pedig minden bizonnyal szemet szúr a lap címlapján a parlamenti események ismertetéséről szóló vezércikk egyik alcíme: „AZ ÁRJA-TÖRVÉNY ÉS A SAJTÓREFORM-JAVASLAT BENYUJTÁSA”.

A Pesti Napló 1938. április 9-i számában közli a törvényjavaslat szövegét; az olvasók azonban az alábbi érdekes parlamenti jelenetről is értesülhetnek a lapból, mely a törvény benyújtásának pillanatait írja le:

„Sztranyavszky Sándor elnök felfüggesztette az ülést.
Szünet után bejelentette, hogy a miniszterelnök kíván szólni.
– Most kapjuk a brómot, – jegyezte meg Mojzes János.
Darányi miniszterelnök: Van szerencsém benyujtani a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslatot.”

Miután az elnök átveszi a javaslatot, még az igazságügyminiszter, Mikecz Ödön is benyújt egy javaslatot „az állami rend megóvása végett szükséges sajtórendészeti rendelkezésekről”. Mivel ezt követően sem a miniszterelnök, sem az igazságügyminiszter nem emelkedett szólásra a törvényjavaslatok megindoklása kapcsán, pillanatnyi csend áll be a parlamenetben. A cikk így folytatódik:

A Pesti Napló 1938. április 9-i számában közölte a törvényjavaslat szövegét

„Pillanatnyi csend után Sztranyavszky elnök megkérdezte:
– Az igazságügyminiszter úr kíván még szólni?
A miniszter intett, hogy nem.
– Ezzel végeztünk napirendünkkel – enunciálta Sztranyavszky.
– A jogegyenlőséggel is végeztünk! – hangzott az ellenzék soraiból.
– A miniszter úr restel szólni – kiáltott Rupert.
Az elnök indítványára bizonytalan időre elnapolták a Ház ülésezését.
A kormánypárt az ülésteremből távozó miniszterelnököt megint tüntető ünneplésben részesítette.”

Az Ujság 1938. április 9-i címlapja

Az Ujság 1938. április 9-i vezércikkében, mely stílusosan az 1867:XVII címet viseli, Kóbor Tamás, a cikk szerzője azt veti a törvényjavaslat szemére, hogy az teljesen szembe megy az 1867:XVII., „az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében” című törvénycikkel. A cikk az alábbi váteszi szavakkal zárul:

„Ha a pénteken benyujtott javaslatokból törvény lesz, töméntelen nyomor és szenvedés zudul ártatlan, jogfosztott emberekre. Merjük állítani, viselni fogják rendületlen ragaszkodással magyar hazájukhoz, de szinte elviselhetetlen rájuk a megalázás, mely ezzel a külön törvény- gettóba zárással jár és kiváltja a dacosságot: mindent elvehetnek tőlünk, de a magyarságunkat soha.”

Cikk a Brassói Lapok 1938. április 10-i számában

A Brassói Lapok 1938. április 10-i számában az alábbi összefoglalóval reagál a magyarországi történésekre:

„A magyarfővárosban általános a vélemény, hogy a javaslatok messze kiható változásokat vonnak maguk után a gazdasági és kulturális életben. A sajtó természetesen nagy részletességgel foglalkozik az üggyel. A Pesti Hírlap így ír: most már remélhető, hogy a javaslat véget vet majd a zsidókérdés címén az országban folyó izgatásnak. A javaslat előreláthatólag széles hullámokat vet majd a politikai közvéleményben.
A Magyar Hírlap alkotmányjogi, valamint általános emberi szempontból fejezi ki aggodalmait és hangoztatja, hogy a kormányon mulik, miszerint a kényes kérdésre vonatkozó, de nagyon megfontolandó javaslat benyujtásával egyidejűleg véget vessen a további öncélu izgatásnak, megteremtve ilyenformán a győri nagy terv végrehajtásához szükséges hangulatot.
A Függetlenség véleménye szerint a javaslat nem kíméletlen s nem jelenti a zsidóság elnyomását, mert a zsidó lakosság 5 százalékos lélekszáma mellett 20 százalékos részt kap a közéletben. A Pesti Napló viszont ugy tartja, hogy az uj javaslat intézkedései gyökeres szakítást jelentenek a magyar törvénykönyv 1867. és 1895. évből származó olyan alkotmányos alaptörvényeivel, amelyek eddig aligha válhattak szégyenére a corpus iurisnak. A gazdasági téren teendő intézkedések viszont erősen érintik a magyar magánjog eddigi elveit s a vállakozók önrendelkezését.
A szociáldemokrata Népszava szerint a javaslat a széles dolgozó tömegek életkérdéseit semmiféle gazdasági zártszámmal, vagy faji és vallási matematikával nem lehet megoldani. Ezzel szemben az Uj Magyarságban Milotay István vezércikke kiemeli, hogy a javaslat történelmi lépést jelent a magyarság egyik legnagyobb életgondja megoldásában. Ehhez hasonló, hatásában és következményeiben ennyire jelentős javaslat még nem került a magyar törvényhozás elé az utolsó évszázad folyamán.”

Az április elején benyújtott törvényjavaslat, ahogy azt láthattuk, hatalmas visszhangra lelt a hazai (és a határon túli magyar) sajtóban. A kedélyek április folyamán továbbra sem csillapodtak, számos írás látott napvilágot a kérdésben. Május elején kezdődött meg a parlamenti vita a törvényjavaslatról: ezzel egyidőben pedig 59 magyar író, tudós és művész kiáltványa látott napvilágot a zsidótörvény ellen, mely egyebek mellett a Népszava 1938. május 5. számában is olvasható:

„Írók, tudósok, művészek a zsidótörvény ellen
A magyar értelmiség kiáltványa

A zsidójavaslat csütörtökön meginduló parlamenti tárgyalásával kapcsolatban magyar írók, tudósok és művészek az alábbi kiáltvánnyal lépnek a nyilvánosság elé:
Mi, magyar írók, művészek és a tudomány munkásai, különféle világnézetek és pártállások szószólói, különféle társadalmi rétegek szülöttei és tagjai, akik a legkülönbözőbb hivatásokban és munkakörökben dolgozunk, akik valamennyien az évezredes magyar művelődés megtartásának és gyarapításának rendeltetését vettük örökbe, mi,

akik valamennyien keresztény családok leszármazottai vagyunk,

az emberi becsületérzés és igaz kereszténység, a józanság és hazafiság magától értetődő egységével és szilárdságával emeljük föl szavunkat az állampolgári jogegyenlőség elvéért, amelyet az úgynevezett „társadalmi egyensúly hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat”, megvalósulása esetén, törölne a magyar alkotmányból.
Ez a javaslat a társadalmi egyensúly biztosítását ígéri, de egy szava sincs a legszegényebb, gazdaságilag legelesettebb és legárvább rétegek sorsának jobbrafordításáért.
Ez a javaslat még a zsidóságot sem alázza meg annyira, mint amennyire

megsérti a keresztény középosztály fiait,

amikor azt teszi fel róluk, hogy – az állampolgári jogegyenlőség megszentelt elvének semmibevételével – jogfosztástól, megszégyenítő gyámkodástól, kényszeralkalmazástól várják megélhetésük biztosítását. S felteszi róluk azt az erkölcsi eltévelyedést, hogy polgártársaik egy részének vallása miatt való megbélyegzése, polgári jogai teljességéből való kiforgatása árán akarnak érvényesülni és boldogulni.

Ez a javaslat a zsidók közül is elsősorban a szegényeket veszi célba,

azokat, akik leginkább vannak kiszolgáltatva a munkáltatóik kényekedvének s még ezek közül is kivált a fiatalokat sujtja, akiket egyetemlegesen megbüntet amiatt, hogy nem lehettek katonák a háború alatt.
Lelkiismeretünkkel nem tartjuk összegyeztethetőnek, hogy a világi hatóságok a megkeresztelések közötti dátum szerint tegyenek különbséget, holott a keresztséget különbségtevés és fenntartás nélkül adja meg az egyház a kebelébe térőknek, az Isten előtti egyenlőség és keresztényi testvériség jegyében.
Minket keresztény hitünk, hazafais meggyőződésünk, az ország európai hiteléhez és nemzeti függetlenségünkhöz faló ragaszkodásunk késztet arra, hogy

soha ne tágítsunk az állampolgári jogegyenlőség elvétől,

amely történelmünk legszebb korszakában, az európai magyarság legnagyobb elméi vívtak ki.
Minden erejére szüksége van a mai válságos történelmi időkben a magyarságnak. A megszállott területek urai statisztikai mutatványokkal igyekeznek elválasztani a magyar néptörzstől azokat a zsidóvallású magyarokat, akik, elenyésző kivételektől eltekintve, a kisebbségi sorsban is rendületlenül kitartanak a magyar sorsközösség mellett. Szabad-e nekünk akaratlanul is ezt a példát követi és kiközösíteni a magyarságból 400.000 polgárunkat?Elfeledtük volna, hogy ezek a polgártársaink a kultúrtörténelem megdönthetetlen tanusága szerint nemcsak egyszerűen résztvevői, de támaszai és építői is voltak a magyar kultúrának? Tagadjuk le önmagunk előtt, hogy ezt a sorsközösséget 1848 szabadságharcában és a világháborúban vérükkel pecsételték meg? Valljuk, hogy magyarok ezek a polgártársaink és magyarságukat annál kevésbé engedjük vitássá tenni, mert csiráznak ma nyugtalan hajlandóságok, amelyek már végleg megmagyarosodottnak hitt és vezető rétegbe emelt állampolgárokat hajlítanak el a magyarságtól.
Ezért tiltakozunk lelkiismeretünk minden erejével és hisszük, hogy szavunk nem marad hatás nélkül abban a hazában, amely minden dicsőséget a hit- és gondolatszabadságért, az emberi jogok teljességéért vívott hősi harcainak köszönhette. E belső parancsra fordulunk a magyar törvényhozás mindkét házának tagjaihoz, a keresztény egyházakhoz, a foglalkozások, gazdasági ágak kamaráihoz, szakszervezetekhez és egyéb érdekképviseletekhez, a politikai, társadalmi és kulturális egyesületekhez, az egész ország józan és hazafias népéhez azzal a kéréssel:

tegyenek bizonyságot önérzetükről, bátorságukról, önzetlenségükről és lépjenek sorompóba a mindannyiunkat sértő javaslat ellen.

Gondolja meg minden kortárs, mekkora felelősség terheli, ha a lelkiismereti tiltakozás ellenére is megszületik egy törvény, amelyre valamikor minden magyarnak szégyenkezve kell gondolnia.

A kiáltványt a következő írók, tudósok és művészek írták alá:

Apponyi György gróf, Bartók Béla, Bárczy István, Berda József, Berecz Sándor, Bernáth Aurél, Blaskó Mária, Bóka László, Csécsy Imre, Csók István, Darvas József, Erdős Jenő, Eszenyi Jenő, Győri Farkas Imre, Ferenczy Noémi, Féja Géza, Fodor József, Földessy Gyula, Földessyné Hermann Lula, Gáspár Zoltán, Hertelendy István, Horváth Béla, Pálóczy Horváth György, Kárpáti Aurél, Kernstok Károly, Kmetty János, Dernői Kocsis László, Kodály Zoltán, Kozma Erzsébet, Kun Zsigmond, Lovászy Márton, vitéz Makay Miklós, Márffy Ödön, Mátyás Ferenc, Mihályfi Ernő, Molnár Farkas, Monár Kálmán, Móricz Zsigmond, Zugligeti Pintér József, Polner Ödön, Rab Gusztáv, Rados Gusztáv, Remenyik Zsigmond, Riedl Margit, Schöpflin Aladár, Simándy Pál, Somlay Artúr, Supka Géza, Szabó Zoltán, Szakasits Árpád, Szász Zoltán, Széchenyi György gróf, Szimonidesz Lajos, Tersánszky J. Jenő, Tóth Aladár, Vaszary János, Vikár Béla, Vilt Tibor, Zilahy Lajos.”

A Népszava 1938. május 5-i száma

A kiáltvány a kormány és a kormánypárt füleihez nem jut el, a parlament hamarosan megszavazza a törvényjavaslatot, mely kihirdetése napján, 1938. május 29-én lép hatályba – nem kevés muníciót adva a sajtónak további, a kérdéssel kapcsolatos cikkek számára.

Források:

Az 1867:XVII. törvénycikk az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében

Az 1920:XXV. törvénycikk a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályairól

Az 1938:XV. törvénycikk a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról

A cikk írása során a