"...egyszerűen: diktatúrallenes, — a diktatúrák ellen küzd, tehát ez a felfogása kizárja, hogy valaha is szimpatizált volna a kommunistákkal." Ezt nyilatkozta Fidel Castroról Boyano tábornok, a forradalmárok mexikói kiképzésének vezetője. "Az igazság az, hogy a kommunisták, régi metódusuk szerint, moszkvai utasításra beépítették néhány emberüket Fidel Castro forradalmi mozgalmába éppúgy, mint régebben Batista rendszerében tették. Ezek most fel akarják használni az alkalmat, hogy kulcspozíciókat foglaljanak el. — Reméljük, hogy ezt megakadályozzák a forradalmi mozgalom vezetői, és Cuba, az Antillák gyöngye a demokratikus, gazdag és boldog országok sorába lép." Ezt írta a forradalommal szimpatizáló emigráns lap, a Délamerikai Magyarság 1959. január 8-án.
A Fidel Castro előtti Kuba nem érdekelte a magyar sajtót. Jelentéktelen kis ország a világ túlsó végén. Éppoly érdektelen innen nézve, mint Magyarország onnan nézve. Elvétve adtak hírt róla a magyarországi lapok.
A demokrataként kezdő és despotaként végző Gerardo Machado rezsimjét 1933-ban megdöntő, Fulgencio Batista őrmester által vezetett demokratikus forradalom egy kis képet és pár soros aláírást ért a Pesti Naplónak (1933. szeptember 24.):
A szegény sorból származó Batista is demokrataként kezdte. 1940-ben demokratikus választásokon nyerte el az elnöki posztot egy széles koalíció jelöltjeként, amelynek keretében a kommunisták is támogatták őt, s még minisztereket is delegáltak a kormányba. (A Magyar Nemzet 1958. március 14-én a két évtizeddel korábbi, a kommunisták által is támogatott Batistát is Göring-karikatúrának minősíti.) Machadóval ellentétben Batista nem erőszakolta meg az alkotmányt, hogy másodszor is indulhasson a választásokon. A ciklusa végén, 1944-ben visszavonult és az Egyesült Államokban éldegélt. Az 1948-ban demokratikusan megválasztott kubai vezetők igen rossz választásnak bizonyultak. Korruptak és inkompetensek voltak, az amerikai tőkések és bűnbandák zsebre vágták őket és az egész szigetet. Batista úgy érezte, ismét neki kell rendbe tenni a dolgokat, de a választók nem érezték úgy. Az 1952-es választások kudarcos első fordulója után nem várta meg a másodikat, hanem majdnem vértelen puccsal átvette a hatalmat.
Magyarországon erről csak a Magyar Nemzetben jelent meg egyetlen cikk, egy hónappal az események után, 1952. április 12-én "Gengszterpárbaj Kuba szigetén" címmel. A cikk azt állította, teljesen alaptalanul, hogy a megdöntött elnök, Prio Soccaras is puccsal jutott hatalomra, s nem történik más, mint hogy "dollárral bélelt fasiszta diktátorocskák" váltogatják egymást amerikai parancsra. "Megszüntetni a gengszterizmust és a korrupciót, kimenteni a nemzetet a káoszból" - csakis ez az ő célja, ezt nyilatkozta Batista, és az amerikai kommentárok többnyire azt a reményt táplálták, hogy Batista a demokratikus fejlődés új korszakát nyitja meg Kubában.
De nem nyitotta. Az egykori demokrata Batista nem tért vissza az alkotmányos kormányzáshoz, hanem belőle is korrupt despota lett, ami az amerikai befektetőket nem, de a politikusaikat azért valamelyest zavarta.
Szabad Föld, 1957. szeptember 29.
Fidel Castronak a neve sem fordult elő a magyarországi sajtóban 1957 tavaszáig. Azokat a hőstetteit, amelyeket hatalomra kerülése után évtizedeken át lelkesen ünnepelt, történésük idején egyetlen szóra sem méltatta a magyar kommunista sajtó. Sem a Moncada 1953. július 26-i ostromát, sem az ezt követő nagy pert Castro híres, négyórás vádló-védő beszédével, sem a Granma partra szállását 1956 decemberében.
Nem érdekelte a magyarországi lapokat a gazdag földbirtokos családba született, Kuba legelőkelőbb (jezsuita) gimnáziumában nevelkedett jogász, aki lényegében szociáldemokrata és emberjogi alapon lépett fel a diktatúrák ellen már diákkorától Dominikában, Kolumbiában majd a saját hazájában, ahol az antikommunista Ortodox Párthoz tartozott. A kubai kommunisták burzsoá, populista politikusnak és a CIA ügynökének tartották, így tájékoztatták a moszkvai pártvezetést. Ennek bizonyságát látták abban, hogy Batistának amerikai nyomásra szabadon kellett bocsátania egy év után a 15 éves börtönbüntetésre ítélt Castrot, aki azután az Egyesült Államokban és Mexikóban igyekezett pénzt szerezni a Batista rendszer megdöntéséhez. A Granma bérléséhez és átalakításához szükséges pénzt jelentős részben a Batista által megdöntött Prio Socarras szervezte össze Floridában. A Batista-diktatúra elleni széleskörű emigráns koalíciónak éppúgy Miamiban volt a szervezeti központja, mint később a Castro-diktatúra elleninek.
A magyarországi sajtó csak akkortól foglalkozott a kubai fegyveres ellenállással, amikor ahhoz már a kommunisták sem viszonyultak ellenségesen. Az Arcanum adatbázisa 1957. április 6-án ad először találatot Fidel Castro nevére - a magyar forradalom leverése után az ifjúság kegyeit kereső új hetilapból, a Magyar Ifjúságból:
1957 elején Batista sajtósai azt a fake news-t terjesztették, hogy Castro meghalt. "A világ — sőt a kubaiak jelentős része is — elhitte a hírt. Csak március elején derült ki a hazugság: Matthews, a New York Times ismert tudósítója, többhetes erőfeszítések után, úttalan utakon, jéghideg folyókon és meredek sziklákon át eljutott egy Batista parancsára a világtól légmentesen elzárt tartományba: Orienté-be. Itt aztán sikerült ellátogatnia a 'halott' főhadiszállására is. A felkelők — írja szenzációs riportjában Matthews - biztosak dolgukban. A lakosság a vezető polgári személyektől kezdve a legszegényebb parasztokig, egységesen támogatja őket." Ez a riport tette világszerte ismertté Castro nevét. Herbert L. Matthews riportjának első része. Február 24-én jelent meg a NYT-ban. A magyarországi sajtó hat hetes késéssel ismertette. Az úttörő riportert sokan követték a kompetitív amerikai sajtó munkatársai közül. Rajtuk keresztül tájékozódott a világ a gerillák harcáról. A magyarországi sajtó is az Egyesült Államok nagy lapjaira, mindenekelőtt a NYT-ra támaszkodott, amíg a Tassz el nem kezdett komolyabban tudósítani az eseményekről, szintén az amerikai sajtó alapján.
A Magyar Ifjúság fent idézett cikke lelkesen beszámol a havannai elnöki palota és a diktatúra rádiója elleni március 13-i támadásról s a támadást vezető diákvezér, José Antonio Echevarria hősi haláláról is. Azt viszont nem tudta meg a magyar olvasó a későbbiekben sem, hogy ezt a támadást egy antikommunista mozgalom hajtotta végre, hogy a március 13-a mozgalom Castroék július 26-a mozgalmának a riválisa, olykor ellenlábasa volt, az Echevarria család pedig 1961-ben a kiépülő Castro-diktatúra ellen fordult és emigrációba menekült.
1958 februárjában már késedelem nélkül számoltak be a lapok a Fangio-ügyről. Juan Manuel Fangio ötszörös világbajnok argentin autóversenyző volt, a havannai grand prix nagy esélyese, akit a verseny előtt raboltak el a gerillák, s a verseny után szabadon engedtek. "A felkelők ezzel tiltakoztak az ellen, hogy amikor egész Kuba népe rabságban és nyomorban szenved — ne rendezzenek óriási összegekbe kerülő versenyeket." (Magyar Ifjúság, 1958. április 5.)
Képes Sport, 1958. március 11.
A verseny egyébiránt félbeszakadt egy tömeges karambol miatt, amelybe belehalt egy pilóta és hét néző.
Az 1958. december 30-i yaguajay csata és a másnapi Santa Clara-i csata eldöntötte a gerillaháborút a lázadók javára. E két csata győztes hadvezére, a "yaguajay hős" Camilo Cienfuegos volt, aki ideológiáktól függetlenül gyűlölte a diktatúrát. Ő 1959 októberében máig tisztázatlan körülmények között eltűnt egy kisrepülőgép fedélzetén a tenger fölött. Az ő halálával és személyével sem foglalkozott a magyarországi sajtó, 1963-ig elő sem fordul a neve, azután is csak ritkán, és többnyire a róla elnevezett város vagy szövetkezet nevében.
Népszabadság, 2009. október 29.
"Az ország hatmillió lakosa teljesen megelégelte az immár hét éve tartó zsarnokságot, és ezen az amerikai fegyverszállítások sem tudnak változtatni./.../ Az Egyesült Államok gyarmatosító politikája ezúttal ismét lelepleződött" -írta a Magyar Nemzet 1958. december 31-én. Kilenc hónappal azután, hogy az USA fegyverszállítási embargót vezetett be Kuba, vagyis Batista ellen. "Az Egyesült Államok... háborút visel a kubai nép ellen, amikor fegyvereket szállít Batistának. Az olyan zsarnokoknak adott amerikai fegyverek, mint a kubai Batista, a venezuelai Perez Jimenez, vagy a dominicai Trujillo megölik Latin-Amerikában a demokratikus szellemet." Ezt nyilatkozta Fidel a Look című lapnak még 1958 elején. Ezt a nyilatkozatot 1958. március 14-én idézte a Magyar Nemzet. Éppen azon a napon, amelyen a fegyverszállítási embargót bevezették. Ettől kezdve az amerikai gépekből álló légierő alkatrész-utánpótlás híján gyakorlatilag használhatatlanná vált. Nem ez volt az első Batista-ellenes amerikai lépés. Már egy évvel korábban, az elnöki palota elleni támadást követő mészárlás után is súlyos gazdasági szankciókat vezettek be a Batista-rezsim ellen, és az USA havannai nagykövetét is visszahívták. Az olykor pár száz, olykor egy-két ezer gerillából álló lázadó sereg a végső győzelem előtti hónapokban duzzadt húszezresre, jelentős részben átálló katonákkal és rendőrökkel, amikor a nem utolsó sorban az Egyesült Államok lépései miatt meggyengült Batistát már mindenki bukott embernek tekintette. A magyarországi sajtó azonban minderről egyetlen szót sem szólt. Az USA viszonya Batistához változó volt és ambivalens, de az akkori kommunista sajtó nem ismert ambivalenciát.
Magyar Ifjúság, 1958- április 5.
A forradalom utáni időszakban a nem-kommunista sajtóban egyre inkább kommunistának minősítették a kubai vezetést, a kommunista sajtóban viszont hevesen tiltakoztak ez ellen. A Magyar Nemzet 1959. április 30. számában például így: "A földreform terve azonban rendkívüli mértékben izgalomba hozta az amerikai tőkés sajtót. 'Kommunista behatolásról' cikkezik a US News & World Report és igyekszik félreverni a harangot a régi mesével, a 'moszkvai ügynökökről'. Szinte nincs olyan kubai vezető, beleértve Fidel Castro öccsét, Raul Castrót, a hadsereg jelenlegi parancsnokát, akit ne nyilvánítanának kommunistának — Fidel Castrót pedig a kommunisták 'útitársának'. Ezzel azonban csak nevetségessé teszik a kubaiak előtt az egész amerikai propagandát./.../ Washingtonban nagyon jól tudják, hogy Kuba mai vezetői nem kommunisták".
Kubában is "pártegyesítés" útján jött létre a kommunista egypárt 1961-ben (kommunista elnevezéssel 1965-ben), csak ott nem az eredetileg nem-kommunista szociáldemokrata párt tűnt el az egyesült pártban, hanem Castro eredetileg nem-kommunista Július 26-a Mozgalmában oldódott fel a többi párt a kommunistákéval együtt. A régi kommunisták háttérbe szorultak és a régi nem-kommunista Castroból lett a legkommunistább vezér.
A "népi kommunista" magyar költők, Györe Imre, Ladányi Mihály, Váci Mihály és mások Kubában, Castroban és Che Guevarában látták az elkényelmesedett, elkispolgáriasodott magyar kommunizmus lelkesítő alternatíváját. A Kuba és Castro iránti lelkesedésben Csoóri Sándor járt az élen az 1963-ban publikált Kubai Naplójával: "Ifjabb Castro húz el mellettem, kissé kamaszos hányavetiséggel. Dísztelen, milicista egyenruhájában sorkatonának nézhetném. Ingén átütött az izzadtság. A politika nyelvén szólva ő Kuba második embere. Ö a belügyminiszter. Mosolyognom kell, hogy mennyire nem főnök gyanánt viselkedik. Raul könnyedségét nálunk odahaza hagyománysértésnek vélnék. Kísérő? Szárnysegéd? Ahogy épp háttal áll, szárnysegéd helyett pisztolyát látom sötétedni. Cowboyosan lóg le a derekáról. Póz ez? Vagy inkább a természete? A kor eszményi államférfiai — az istenítésben, vagy az elmebajban megdicsőültek után — végre azok kezdenek lenni, akik viselkedésben és modorban egyre természetesebbek és az egyszerű emberekre hasonlítanak. Nálunk azok, akik a munkásemberre, a világ másik oldalán, Amerikában pedig azok, akik az átlagamerikaiakra." (A jövő mérnöke, 1963. szeptember 29.) Nálunk a Kádár-szerűek, Kubában a Castro-szerűek...
