"Ugye babám, csuda jó ez a bigin, / Holnapután erre súrol a picim." 1931-ben, amikor ez a dal először elhangzott Eisemann Mihály Zsákbamacska című operettjében, és 1953-ban, amikor Tímár Péter 6:3 avagy játszd újra Tutti című filmje játszódik, amelyben Cseh Tamás énekli ezt el, még mindenki tudta, hogy mit csinál az a pici. De hányan tudhattuk még 1999-ben, amikor azt a filmet bemutatták? És ma, még húsz évvel később? Mekkora kisebbséget alkothatunk, akik láttuk még anyánkat félmeztéllább szambázni (biginezni) súrolópapuccsal a féllábán a parkettán, ahogy például Kiss Manyi csinálta 1960-ban a Rangon alul című filmben? És milyen törpe kisebbséget alkothatnak ma azok, akik még művelték ezt a keserves sportot?
"Kovács Margit 19 éves háztartási alkalmazott szerdán este a Madách Imre sugárút 2. sz. alatti alkalmaztatási helyén gázzal megmérgezte magát és meghalt. Búcsúlevelében azt írta, hogy már sok padlót súrolt. Megunta már a súrolást és inkább a halált választja." Ezt a hírt hozta a Friss Újság 1938. június 16-án.
Bizonyára volt más oka is a fiatal leány tragikus tettének, de az biztos, hogy már 19 éves korukra is borzasztóan megutálhatták a padlósúrolást azok, akik aztán munkás életük végéig csinálták.
Pedig volt a súrolásnak alternatívája! Már szegény Kovács Margit halála előtt fél évszázaddal is: "A súrolás bizony kellemetlen és nehéz munka, és ha nagyon gyakran történik, még az egészségednek is ártalmas; mindamellett ezt elhanyagolni még sem szabad. Hanem van arra mód, hogy ettől az örökös kellemetlen súrolástól megmeneküljünk. A padló beolajozása." Kalocsa Róza: A családi boldogság, Budapest, 1890.
A Természettudományi Közlöny már 1907. június 10-én is azt írta, hogy "A padló súrolása majdnem teljesen divatját múlta, ami a lakás egészségügyében nagy haladás." Lett volna, ha tényleg múlta volna, de nem múlta. A Budapesti Orvosi Újság 1924. augusztus 7-én megállapította, hogy "a kéz és láb ínhüvelyeinek gyuladása mint ipari betegség főleg súroló nőknél, asztalos, lakatos, vonatfékező férfiaknál fordul elő".
A Budapesti Közlönyben 1912. augusztus 23-án megjelent az elfogadott szabadalmak között a padlókefélőgép, amelyet Blahó hivatalnok Wolf Paulaként született, bécsi illetőségű neje nyújtott be.
Medgyessy Ferenc: Súroló nő (Művészettörténeti Értesítő, 1958/4.)
Az 1920-as évek derekán megjelennek a padlókefélőgépeket kínáló hirdetések a fővárosi lapokban. Ügynököket is keresnek új márkájú gépek - 1928-ban a Pesti Naplóban már kombinált porszívó és padlókefélő gép - bevezetéséhez.
Padlókefélőgépet persze csak a meglehetős jómódban élők engedhettek meg maguknak ekkoriban. A súrolással kapcsolatos hirdetések zömében rosszabb sorban élők ajánlkoztak, hogy olcsón gyönyörűre súrolják a padlót, például vasreszelékkel. Aki pedig cselédet keresett, beírta a hirdetésbe, hogy van padlókefélőgép (ha volt), mert ez jelentősen növelte az álláshely vonzerejét.
1930. december 18-án újabb lehetőséget kínál a 8 órai újság a súrolástól való megszabadulásra: "Egy örvendetes hír a háziasszonyok részére. Legkellemetlenebb házimunka a padlósúrolás, amely ezentúl megtakarítható a most már Magyarországon is kapható Chepaleum szabadalmazott elszakíthatatlan cellulóze szőnyeg használata által. A négyzetméterenkénti 60 filléres ár kevesebb, mint amennyibe a súrolási munka és szappan használata kerül, azonkívül pedig a lakás állandóan csinos és tiszta marad."
Az őspadlószőnyeg.
1929-ben a Siemens-Schukert művek főmérnöke, Wilheim Gusztáv lelkesítő előadást tartott Pécsett: "Ez a mozgalom Amerikából indult ki, de Európa is felkapta az üdvös gondolatot, amely mai lerongyoltságában végeredményben dolgozó tömegei részére: idő és pénzmegtakarítást jelent A villamos készülékek használata a háztartásban növeli a hygieniát, kényelmet nyújt és függetleníti az embereket a segéderők alkalmazásától. Csak a porszívóra, padlókefélőgépre, mosógépre, vasalógépre, konyhamotorra, arra kell gondolni, és mindjárt látjuk azt, hogy a villamosság segélyével sok olyan munkát végezhetünk el, úgyszólván kesztyűs kézzel, amely munkák a villamos készülékek használata nélkül a múltban a legkellemetlenebbek közé tartoztak." (Pécsi Napló, 1929. október 1.)
A Pesti Hírlap Nagy Naptára 1931-ben így korholja az otthonuk gépesítésétől ódzkodó urakat: "És miért ne lehetne minden középosztályú lakásban porszívógép és villamos padlókefélőgép, holott parkettafényesí- téssel telik ma el a délelőtt fele? 'Nem akarunk amerikai sivárságot, géprobotot, falanszterszellemet' — kiáltja erre a férfinép. Természetesen a rabszolgatartók történeti álpátoszával. S nem gondolnak arra, hogy az autóbusz, a beszélő-film, a lekent haj, a borotvált bajusz, a cocktail és a bár apró örömei szintén amerikai meglepetések voltak, amit mind elfogadunk ősamerikai mivoltában, csak a nők felszabadításának kérdésében tiszteljük az európai hagyományokat!"
Padlókefélőgép a Hungária Villamossági Rt. kiállításán a szolnoki városházán 1935-ben. (Hungaricana, Képcsarnok. Fortepan.)
A világháború utáni első évtizedben az "amerikai falanszterszellemnek" Magyarországon semmi esélye nem volt. Az súrolhatott géppel, ha mert, akinek a háború előttről megmaradt a gépe. Az a szó, hogy padlókefélőgép, elő sem fordult a magyarországi sajtóban 1953 végéig, amikor az "Új Szakasz" gazdaságpolitikája nevében a nehézipari gépgyárak már közszükségleti cikkeket is gyárthattak szerény mértékben. Ekkor adta hírül a Szabad Nép (1953. november 24.): "Az erősáramúberendezési igazgatóság üzemei elkezdik a porszívók és padlókefélőgépeik gyártását. Ezeket eddig külföldről hoztuk be." (Már akinek. Halandó polgároknak nem hozták be ilyeneket.)
1955-re indult be a gyártás (és a szocialista import), ekkor lehetett újra padlókefélőgépet kapni. Nem túl jót, viszont keveset és drágán. 1955-ben háromezer gép került forgalomba összesen, 1956-ban, amikor még nem tudták, hogy mi lesz ősszel, négyszer annyit terveztek, de arra sem merték mondani, hogy elég lesz: "Kereskedelmünk 1956-ban 30000 darab különféle típusú mosógépet, 12 000 darab padlókefélőgépet, 10 000 darab porszívót értékesíthet. Ezek a számok viszonylag alacsonyak, de figyelembe kell venni, hogy lakosságunk nagy része még csak most kezd háztartási gépekkel ismerkedni." (Keserű Jánosné, Társadalmi Szemle, 1956/4.)
1957 júniusában a Népszabadság elismerte: "Porszívó- és padlókefélőgép, villanyszerelési anyag nem lesz elegendő a kereslethez képest." Októberben viszont a Népakarat azt írta, hogy padlókefélőgépből már abban az évben kielégítik az igényeket.
1959-ben az Elekthermax már a kombinált porszívó-padlókefélő prototipusát is elkészítette.
1959 júliusában a Népszava szóvá tette, hogy "mind a mai napig azonban nem tudja a vásárló, hová küldje javításra a villanytűzhelyét, padlókefélőgépét". Két hónappal azelőtt egy olvasó így panaszkodott a lapban: "Egy éve vettem a gépet, egy hónappal ezelőtt az egyik kefe leszorítócsavarja használat közben eltörött. Végigjártam KERAVILL-üzleteket; ilyen csavar, sajnos, nincs. Sehol sem kaptam. A kétezerforintos háztartási gépet most csupán azért nem tudjuk használni, mert egy két-háromforintos csavar hiányzik — a pesti pultokról." Ebben számunkra nem az az érdekes, hogy hiánygazdaságban hiányzik az alkatrész, hanem az, hogy 1958-ban a havi átlagkereset kb. másfélszeresébe került egy ilyen gép. (A mai nettó átlagkereset másfélszerese kb. 330 ezer ft.)
Műszaki bolt kirakata Dombóváron 1964-ben. A Lehel hűtőszekrény fölötti padlókefélőgép árcéduláján látjuk, hogy ekkor már 1050 forintért - az átlagkereset 60%-áért - is lehetett ilyet venni. (Hungaricana, Képcsarnok. Fortepan.)
1961 őszén, a Szabad Föld azzal kecsegteti olvasóit, hogy 1965-ben, az éppen elkezdődött ötéves terv utolsó évében a magyar ipar már minden háztartási gépből sokszorannyit gyárt majd, például "négyszázezer porszívót és padlókefélőgépet". A szocialista tervgazdálkodásban a jövő mindig olyan, mint a jelen, csak sokkal nagyobb. A valóságban azonban ez nem egészen így van. A Népszava már májusban megírta: "elsősorban a háziasszonyoknak szerez örömet az újfajta parkettlakk, amely fölöslegessé teszi a súrolást, vikszelést — mint a József Attila lakótelep új lakásaiban már bebizonyosodott". A Nők Lapja 1962-es Kalendáriumában Okos Kata úgy okoskodott, hogy "a boltokban itt-ott már kapható műanyag padlólakk. Hazai gyártása még gyerekcipőben jár, de valószínű, hogy néhány éven belül általánosan elterjedhet használata. A lakkal bevont padlót nem kell kefélni, csupán seperni és törölni." Zala Ferenc a Közgazdasági Szemle 1962. márciusi számában értekezett "A lakossági fogyasztás távlati tervezésének módszeréről". Erre a megállapításra jutott: "A háztartási gépek egy részét felválthatják a vegyipar fejlődése alapján megjelenő új vegyszerek. Így például a mosógép használatát feleslegessé teheti egy nagyhatásfokú, 'automatikusan' működő mosószer... A padlólakk, műanyagpadló nem igényli padlókefélőgép használatát stb." Az egyik bejött, a másik nem.
A Magyar Nemzet 1964 júniusában szigorúan kritikát gyakorol: "Intő jel egyébként a villamos padlókefe esete. Itt is hosszú évek óta változatlan típusról van szó. Ám a kereslet iránta, az árleszállítás ellenére, lényegében stagnál és a gyártás régebbi erőszakolt mennyisége a múlt évben már a korábbinak kevesebb, mint a felére zuhant vissza. Hogy a fejlődés e téren sem állt meg, és jó ideje léteznek például porszívóval kombinált padlókefélőgépek, azt, úgy látszik, nem tartják érdekesnek a szóban forgó iparágban."
A kereslet stagnálásának nem sok köze volt a kombinált gépekhez.
Az alábbi táblázat mutatja, hogy a padlókefélőgép iránti kereslet növekedését nem a piac telítődése állította meg. Ez a technikai tünemény túlhaladottá vált, mielőtt leszivárgott volna a munkás-paraszt osztályszövetségbe:
Közgazdasági Szemle, 1965. április
A következő táblázat pedig azt mutatja, hogy a padlókefélőgépek gyártásának a második ötéves terv végére (1961-1965) tervezett nagy felfutása ugyan szerencsére nem következett be, de némi késéssel mégiscsak megduplázódott a termelés, éppen akkorra, amikorra a kereslet összeomlott, és a gépeket már csak külföldön lehetett elpasszolni, nyilván a szovjet blokk tőlünk is elmaradott országaiban:
A hetvenes években végleg kiszorította a padlókefélőgépet a lakkozott parketta, a padlószőnyeg és a laminált padló . Maradt persze sok szegény az országban, akiknek egyikből sem jutott, de ők padlókefélőgéphez is legfeljebb akkor érhettek hozzá, ha másnál takarítottak.
1987-ben óva intette a Szabad Föld olvasóit: "igen veszélyesek az otthon, házilag barkácsolt kerti és munkagépek is. Lehet, hogy megtakarításnak tűnik ha valaki például egy régi padlókefélőgépet fűnyíróvá alakít, de hogy nagy veszélynek teszi ki magát, az bizonyos."
