Milyen legyen a nagy keresztény ünnep, hogy ne legyen keresztény? Miként lehetne a karácsonyt megszüntetve megőrizni, megőrizve megszüntetni? Ezt a feladatot kellett megoldani a pártállam évtizedeiben. A karácsonyok sajtója híven tükrözte a pártállam aktuális állapotát.
Karácsonyi enteriőr 1959-ből régi karácsonyok tanújával. (Hungaricana, fortepan)
A forradalom utáni megtorlások utolsó sűrű éve 1959 volt. Az év végére, karácsonyára a folyamat egy-két elcsúszott pertől eltekintve lezárult. Közeledett a prominens foglyokat érintő kis amnesztia. Ennek a karácsonynak a sajtója beállította az új szocialista élet ideálképét: biztonságban, magától értetődően gyarapszunk, nincs meglepetés, nincs dráma, folyamatos, egyenletes előremenetelés van. Az életszínvonal a fő kérdés: olyan a karácsonyunk, amilyen az életszínvonalunk: "Évről évre többen és többet vásárolnak nálunk karácsony előtt. Évről évre több és modernebb árucikk közül választanak./.../ tavaly is így volt; akkor is többen és többet vásároltak, mint tavalyelőtt. S jövőre előreláthatólag még többen és még többet vásárolnak majd, mint 1959-ben. Éppúgy megszokta ezt a vevő, mint alku helyett a szabott árakat, s mint az eladó azt, hogy nem kell félnie; karácsony után nem következik elbocsátás... de a legtöbben — legalábbis az idősebbek — nem felejtették el azokat a régi karácsonyokat sem. Ezért élvezik sokszorosan ennek az újfajta, hatalmas arányúvá vált, szép ajándékozási napnak az örömét!" (György István, Népszabadság, 1959. december 16.)
A karácsonyi lapszámokhoz olyan sorsokat kerestek, amelyek egyszerűen és tisztán példázzák a múlt sötétségét és a jelen fényességét. Sárdi Mária a december 24-i Magyar Ifjúság számára egy bányásznagymamát talált: "Az én életem? Nincsen abban semmi különös. Olyan volt mindig, mint a többi bányászasszonyé itt Pilisszentivánon. Megszültem tizenkét gyereket, felneveltem közülük négyet. Hogyan pusztultak el, magam sem tudnám megmondani. Betegség, nyomor — mindig volt, ami elvigye valamelyiket. A kis ikerlányaim éppen karácsony estéjén születtek — 1918-ban. Új esztendőre halott volt mind a kettő. /.../ Szomorúságom volt nekem, nem fiatalságom." Most már együtt van bőségben-boldogságban az egész család, csak a legkisebb sorkatona gyerek hiányzik. "Éjfélkor vonatra ülök és indulok hozzá Marcaliba. Ott szolgál, hogy mit viszek? Hát nem sokat, csak úgy szerényen. Viszek egy üveg konyakot — azt nagyon szereti az én fiam. Azután viszek egy kiló narancsot, egy kiló szőlőt, öt kiló almát. Viszek két mákos- két diósbejglit, egy fonott kalácsot, itt van ez az ételtermosz, ebbe töltöttkáposztát teszek. Azután viszek egy kis sonkát-kolbászt, meg valami kis édességet."
Bányásznagymama a boldog utódok körében. (Magyar Ifjúság, 1959. december 24.)
1959 a hidegháború enyhülésének, a Hruscsov-Eisenhower találkozónak az éve. A karácsony materialistává értelmezését ekkor erre alapozva oldották meg. Így: A legfőbb jó, a béke megszületését ünnepelték valójában mindig ezen a napon, csak ezt a békevágyat egy idealista illúzióhoz kötötték. Most azonban már a béke valóságos lehetőségét ünnepelhetjük, mert a Szovjetuniónak hála reális lehetőség nyílt a világháború elkerülésére. Ennek a koncepciónak a reprezentatív megjelenése a párt központi napilapjának karácsonyi cikke: "Az elnyomorodott emberi élet ezen a napon a karácsonyi misztikum vigasztalásába menekült, hogy — hacsak erre a napra — álmaiban és illúzióiban magáénak mondhassa a békét, a megértést, az emberséget. Illúzió volt. /.../ Az idei karácsonyon is így ünnepel vajon az emberiség? A kilátástalanság, az illúzió langymeleg kábulatában, hogy az ünnepek teltével kiábrándultan zuhanjon ismét a szürke vigasztalanságba? Nem így. Más már a karácsony gondolata: nem vágy és illúzió többé a béke. /.../ Megfogható, reális valósággá vált. /.../ A háborútól megszántott világba kis mag hullott: a béke magja és terebélyessé nőtt. A Szovjetunió hullatta a világba ezt a magot..." (Koncsek László, Népszabadság, 1959. december 24.)
Nemcsak a magyar múltban, hanem a nyugati jelenben is meg kellett találni a magyar jelen szép karácsonyának csúf ellenpontját. Ekkor a Nyugatról hazatérő kiábrándult '56-os disszidensek voltak a pártsajtó sztárjai. A Fehér-ikrek épp kapóra jöttek haza: "A létbizonytalanság, a szokatlan életmód és a szívet tépő honvágy aztán rövid idő alatt hazatérésre ösztökélte őket. Kis megtakarított pénzük elment az útiköltségre. /.../ Legkeserűbb élményeik közé tartozik a karácsony. Három karácsonyt töltöttek idegenben. Sem a lágerben kapott típus ajándékcsomag, sem az üres albérleti szoba nem pótolta a családi melegséget a szeretet és béke ünnepén. Ilyenkor bánatukban részegre itták magukat és így próbálták elviselni a legnehezebb pillanatokat. Az idei karácsonyt már itthon töltik, s az újesztendőben szeretnének elhelyezkedni valamelyik szombathelyi üzemben, hogy újra beilleszkedjenek szocializmust építő társadalmunkba." (Farkas László, Vas Népe, 1959. december 24.)
Miként 1949-ben, ezen a 9-es karácsonyon is hiányzott Jézus az ünnep sajtójából. Decemberben 43-szor fordul elő a neve azArcanumban. 17-szer az Új Emberben, 10-szer emigráns lapokban. A többi: szépirodalmi mű, régi karácsonyok idézése vagy valami negatívum: hitegetés, autodafé stb.
****************************
1969 karácsonya fölöttébb fehér volt. Rengeteg hó, kemény fagy, súlyos közlekedési gondok. A '68-as reform hatására egy kicsit nyitottabb lett a piac és a közélet: több a külföldi árú, a (persze csak a mindennapok egyes problémáira szorítkozó) közéleti kritika, és több szó esett arról, mit is ünnepel a nagyvilág karácsonykor.
Szakál Antal rajzai, Fejér Megyei Hírlap, 1969. december 23.
Halasi Mária a Tükörben (1969. december 16.) számolt be karácsonyi kirakatszemléjének tapasztalatairól:
"Az idei karácsonyi áruválasztékra jellemző, hogy feltűnően sok a külföldi holmi és feltűnően kevés a magyar. Hogy az angol Prestige után tovább soroljam a háztartási felszereléseket: árusítanak olasz hóálló poharat. /.../ Állítólag megfelelő mennyiségű francia mosogatórongyot is importáltunk. Hozzáteszem, most direktbe rendeltük a francia mosogatórongyot, mert eddig elébb női ruhaanyag volt, s csak évekkel később lett belőle mosógatórongy." Mindenesetre ekkor már a nyugati holmit bízvást lehetett melegen ajánlani és értékelni a francia mosogatóronggyal való viccelődés dacára is, fölemlítve a magyar árukészlet szembetűnő szűkösségét.
A Fejér Megyei Hírlap (1969.december 23.) azzal szomorítja az olvasóit, hogy "az idei karácsony nem hozott örömet a barkácsolók számára", mert barkácseszközökből az ellátás nyomorúságos.
A Figyelő (1969. december 24.) glosszistája a karácsonyra időzített reklámokkal poénkodik: "S milyen jobbnál-jobb, frappánsabbnál frappánsabb kínálatok. Hogy azt mondja (példának okáért): 'Őrizze meg szépségét télen is. Vegye igénybe a fodrász- és kozmetikai szalonunkat'. 'Az édesség mindig kedves ajándék. Bő választékot, sok újdonságot kínál az ünnepekre a Magyar Édesipar'. 'Egy remek tipp karácsonyra: Autósoknak autós ajándék az Autóker-től”. „A Gompack ünnepi meglepetése: Kolumbia különleges kávékeverék'."
Végül az is kiderül, hogy "az idei karácsonyi vásár — ellentétben a tavalyival — nem hozott újabb rekordot, a kereskedelem általában nagyobb forgalomra számított." (Figyelő, 1969. december 31.)
Amennyivel elviselhetőbb lett az élet tíz év alatt, annyival szorult vissza az 1959-ben dühöngő hurráoptimizmus.
Ludas Matyi, 1969. december 25.
Ez a rajz egyrészt arról árulkodik, hogy 1969-ben még élt a szomszédok közös tévézésének szokása, mivel a családok jelentős része nem rendelkezett televízióval; másrészt pedig arról, hogy a betlehemesek és az isteni kisded immár nem volt kizárva a hazai, világi sajtóból sem.
Réti Ervin - több központilag vezérelt megyei lap, például a Vas Népe, a Veszprémi Napló december 25-i számában egyenesen Betlehemből jelent, materialista szemlélettel persze: "Betlehemben nincsenek fenyőfák. A mindenki karácsonyfáin a cédrusra emlékeztető, Csontváry-színeket idéző Meghajló Fa, a városka főterén az idei karácsonyra is megkapta ünnepi öltözékét. Ha azonban földöntúli fény helyett a hétköznapok világosságánál tekintünk körül, a környékén tűzpárbajok és fegyveres összetűzések rajzolódtak ki, szinte kézzelfogható a feszültség sűrűsödése. A karácsonyi kívánság, 'a békesség a földön. . .' kevés helyen hangzik annyira bizonytalanul, mint éppen a Közel-Keleten."
A lapokban már jelen vannak ismeretterjesztő cikkek a karácsony történetéről, Jézus születésnapjának negyedik századi megszületéséről (pl. Ifjúsági Magazin, 1969/12.), a karácsonyi szokásokról, Betlehemmel, kis Jézussal, amelyeket dicséretesen életben tartanak hagyományőrző iskolai csoportok (pl. Hajdú-Bihari Napló, 1969. december 25.).
Korabeli karácsonyi enteriőr: ritkás fenyő nagy fényben (Hungaricana, Fortepan)
A karácsony keresztény mivoltát immár nem elhallgatták, hanem "helyre tették". Lukács József, a kincstári valláskritika korifeusa például a Népszabadság december 25-i számában, így: "Az első évtizedek keresztényei nem tartották szükségesnek, hogy a Megváltó születése napjáról, karácsony ünnepéről megemlékezzenek. Ezek az emberek fanatikusan hittek a gonosz világ erőinek közeli bukásában, a magára már nem sokáig várató isteni igazságtételben és /.../ nem méltatták különösebb figyelemre azt a múltbeli pillanatot, amikor istenük emberi alakot öltve — szent szülők, pásztorok, királyok, szelíd háziállatok környezetében — a világban megjelent.
Karácsony csillaga azután — mondhatni — úgy emelkedett a hívők szemében, ahogyan Krisztus újbóli eljövetelének reménye a távoli, ködös jövőbe tolódott./.../ Ám annak a hitnek, hogy az emberiséget megváltották a bűntől, az élet számtalan ténye látszott ellentmondani; vallásháborúk és nyomorúság, elnyomás és magány sötétlett annak a hosszú kornak az arculatán, amely a kereszténység uralomra jutását követte. /.../ Ebből a világból jobban hiányzott a szeretet, mint keletlen kenyérből a kovász — de éppen ezért melegítette a szeretet vágya annyira az egyszerű emberek szívét. /.../ Így vált a karácsony szeretetünnepe is kétarcúvá: egy falatnyi szeretetté és reménységgé az egyik oldalon, az uralkodó egyházban testet öltött, a világi ellentétek erőszakos elnyomásával párosuló szeretelelv előtti főhajtás ünnepévé a másikon."
Ugyanezen a napon a keresztény karácsony materialista megszüntetve-megőrzésének (bizonyára központilag kiadott) feladatát igyekezett megoldani a Magyar Hírlap szerkesztőségi cikke is: "...örökszép legenda a karácsonyi történet. Arról szól, hogy a jóság, az igazság, a béke elvont eszméje megszemélyesül, testközelbe jut. Előbb űzött bujdosóként, majd helyet találva és végleges lakóiként tanyát verve. Az az emberi vágy ölt színes cselekményt ebben, hogy egyszer majd támogatást, társat, biztonságot és közösséget talál magának a szorongató magány.
A mi nyelvünkben a karácsony szó a latin carnatióból származik. Annyit jelent, mint testté válás, megtestesülés. A mai ember meggyőződése a való világ szilárd anyagi valóságán alapul. Tudja, hogy az eszmék és fénylő gondolatok eredete is ebben a valóságban van. Ám tudja azt is, hogy az értelem és az érzelem legszebb, legigazabb fellángolásai, a reális látomások és tervek anyagi erővé válhatnak./.../ A karácsonyi ajándékozásban az őszinte érzés kézzel fogható, örömet és szeretetet sugárzó tetté szilárdul. A tiszta, mély és igaz eszmék nem tűrik meg sokáig az elvontság kalodáját."
**********************
Ludas Matyi, 1979. december 20.
Amilyen kemény volt a tél 1969 karácsonyán, olyan enyhe tíz évvel később. 1979-ben az időjárás helyett a helyzet volt kemény. Brenner György Vilma nénije a fenti karikatúrában azért emlegeti a "kis karácsonyt", mert az év közepén megrendítően nagy "árrendezés" volt. Az életszínvonal folyamatos emelkedésének időszaka lezárult. A magyar pártállam hanyatló szakaszába lépett. 1979 karácsonyi sajtóját már gondterhelt cikkek jellemezték.
Bár ekkorra már a hajdan pár napos karácsonyi vásárlási hullám pár hónaposra nőtt és már októberre is kiterjedt, a lapok nem túlságosan lelkesen tudósítanak a karácsonyi választékról: "Egyszóval az idei karácsonyon sem lesz meglepetés. Az újdonságok valahol elvesztek, az ajándékozási hagyományok nem engednek a huszonegyből... /.../ Édességfronton semmi változás — mint ahogy a konfekciónál sem. Ami szép, az drága, ami olcsó, nem tetszik. Így az ezüstvasárnap nagyban hasonlított a boltok hétköznapi képéhez." (Zalai Hírlap, 1979. december 11.) Mindazonáltal ezen a karácsonyon többet költöttek az emberek, mint az előző években. Sokan a további áremelkedéstől való félelem miatt előre hozták vásárlásaikat. Lesz még ilyen, sőt ilyenebb.
Azt a hírt, hogy a megszorítások évei következnek és az életszínvonal a következő időszakban nemigen emelkedhet, a "van mit megvédenünk" jelszóba csomagolták be. Ezzel a címmel jelent meg több vidéki napilapban (pl. Zalai Hírlap, 1979. december 29., Veszprémi Napló, december 31.) központi anyagként Koncz István cikke: "Most tehát és az elkövetkező időszakban jó néhány évig be kell érnünk az eddiginél szerényebb mértékű termelésbővítéssel, mert csak így tudjuk megoldani említett gazdasági problémáinkat. Nemzeti jövedelmünk évi növekedését szerényebbre kell terveznünk; ennek megfelelően kevesebbet fordíthatunk közös felhalmozásra, beruházásokra és csak kis mértékben növekedhet életszínvonalunk is./.../ Az idei karácsony előtti vásárlási láz mindennél ékesebben árulkodott nemcsak a természetes árubőségről, hanem egyáltalán — jólétünkről. Van tehát mit megvédenünk, megszilárdítanunk!"
"Nincs karácsony Corvin nélkül." (Fortepan, Hungaricana)
A Népszabadság (1979. december 24.) címlapos karácsonyi vezércikkében a Brüsszellel szembeni bátor fellépésre, nemzeti egységre és Moszkva melletti kiállásra szólít fel Kékesdi Gyula. Tudniillik: "Brüsszelben ünneprontó ajándékot kapott a békére áhítozó világ. A NATO külügy- és hadügyminisztereinek tanácsa elfogadta az úgynevezett eurorakéták tervét, mely szerint új típusú amerikai rakétákat telepítenek Nyugat-Európába." A cikk így kezdődik: "Remények és gondok között ünnepeljük az idei karácsonyt. Reménységünk abból a hitből és meggyőződésből fakad, hogy a növekvő összefogás, egymás jobb megértése árán úrrá leszünk gondjainkon, s a megszokott lendülettel haladhatunk tovább a kitaposott úton. Kétségeinket a nagyvilágból érkező hírek táplálják./.../ Gondjainkon elsősorban az segít, ha egy akarattal, szoros nemzeti egységben vállaljuk a nem csekély többletet, amelyet a következő évek megkövetelnek. Megértjük és támogatjuk a megoldást sürgető jó intézkedéseket, megértjük, hogy életkörülményeink rendezése, munkánk tökéletesítése átmeneti gondokat, feszültségeket, is teremthet. /.../ Gondjainkból, átmeneti szorongásainkból egyetlen kivezető út lehetséges: a nagyobb teljesítmény, a megbízhatóbb, színvonalasabb helytállás./.../ Tudjuk, mi mindenünk van, mennyi a veszítenivalónk, mennyi mindent kell megvédenünk. Erre a közös küzdelemre hív mindannyiunkat pártunk közelgő kongresszusa."
Édes élet, 1979. (Hungaricana, fortepan)
***********************
A rendszerváltás karácsonya nem a felszabadulásé volt. Keserűség, bizonytalanság, veszteségérzet - ez tükröződött 1989 végén a sajtóban. Részben azért, mert a lapokat túlnyomórészt még a felbomló pártállam újságírói káderei írták, részben azért, mert a pártállam az életszínvonalat is magával húzta a mélybe. "Kétségbeesetten fakadt ki egyik barátnőm, hogy a karácsony szó puszta hallatán rosszul van, ahelyett, hogy örömmel várná a szeretet ünnepét. Csakhogy a gyerekei Legót szeretnének, a férje márkás karórát vár titokban a fenyőfa alá, és a szülőket is illenék meglepni néhány aprósággal. Ügy tíz-tizenötezerre volna szükség, hogy az ünnepek körüli egyéb kiadásokra is fussa. /.../ Ráadásul ahány üzlet, annyiféle ár, s nincs ideje arra, hogy végigjárja a várost, hogy a lehető legolcsóbban megússza a vásárlást. Legjobb lenne elhalasztani az idei karácsonyt, legyint keserűen.
Hát azt azért mégsem! Annyi minden el/kiveszett az életünkből az utóbbi esztendőkben, legalább az ünnepeink maradjanak meg." A Fejér Megyei Hírlap (1989. december 6.) jegyzetírója, - virágh - tehát éppen a süllyedő pártállamból véli kimentendőnek a karácsonyt...
"Akármilyen szegények voltunk, akármilyen lerobbant volt ez az ország — például háború után — ilyenkor, karácsonytájt a városközpont mindig megszépült. Még tavaly is körüllengte a belvárost a fenyőfa ígéretes illata. A nagyobb áruházak tetején megjelentek az este kivilágított fenyőfák, s fenyőgallyak díszítették a kirakatokat. Így volt ez akkor is, amikor egyes árucikkekért sorba kellett állnunk. Most kopár a város. Fenyőágból font koszorú egyedül a Kőszegi utcai butikos bejáratát díszíti. Néhány áruház tetején csak este lehet észrevenni a napközben észrevehetetlen kis fenyőfát, s a mindenki karácsonyfája is alig látható a Köztársaság téren./.../ Kár! Mert ha nem is lesz olyan gazdag az idei 'jézuska', legalább a lelkünket tudnánk karácsonyi hangulatba ringatni!" Így sírja vissza (szakály) a Vas Népében (1989. december 15.) azokat a gazdag éveket, amelyekben semmiképp sem nevezhette volna "idei jézuskának" azt a "gazdag" valamit.
Ludas Matyi, 1989. december 27.
A Veszprémi Naplóban azonban Balla Emőke (1989. december 16.) már az új idők hangján üdvözli az "evangéliumok jegyében" összeállított "reformhangversenyt": "Nem volt hasonló hangverseny megyénkben. Immár, hogy elértük, s felnőttünk a feladathoz, a karácsonyhoz. Mert a szent születését közösen ünnepelhetjük.
Hosszú, keserves évek vezettek az idei karácsonyig. Szótlanul, beletörődve hordoztuk keresztünket. De eljött az idő, s lerázhatunk magunkról minden kínt, köteléket."
Veszprémi Napló, 1989. december 16.
Miként tíz évvel korábban, 1989-ben is szegényebb ünnepről, "kis karácsonyról" beszéltek az emberek, miközben az üzletek forgalma jelentősen nőtt az előző évhez képest is. Most még sokkal inkább, mint 1979-ben, a pénzmentő szándék, a felvásárlási láz duzzasztotta a karácsonyi forgalmat. A Skála Metró kereskedelmi igazgatója ezt nyilatkozta: "— Nagyon nagy a forgalmunk, az emberek félnek az áremelkedéstől, a pénz elértéktelenedésétől, hiszen január 1-jétől a legtöbb termék szabadáras lesz. Ezért minél előbb meg akarnak szabadulni a pénzüktől. Lehet, hogy a lakosságnak kevés a pénze, de mi itt, az áruházban nem ezt tapasztaljuk. Nagy értékű, drága cikkeket vásárolnak." (Népszava, 1989. december 20.)
Ludas Matyi, 1989. december 20.
1989 karácsonyának a hangulatát azonban végül az határozta meg, hogy december 22-én megérkezett a romániai forradalom győzelmének híre. Az ünnep napjaiban országszerte szervezték az adománygyűjtést, és rengetegen indultak el Erdélybe megrakott teherautókkal, kocsikkal, hátizsákokkal. Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök karácsonyi nyilatkozatának kétharmad része Romániáról szólt. (Hajdú-Bihari Napló, 1989. december 23.)
A karácsony hetven év múltán ismét összekapcsolódott az erdélyi menekültek ügyével. A sajtó tele volt a karácsonyt az otthontól távol ünneplő, szétszakadt erdélyi családok történeteivel.
"És íme, egyszerre csak nyílni kezdtek a magyar télben a frissen ültetett virágok, a jóságé, szereteté, segíteni akarásé. Több tízezer magyar ember állt fel a meg sem terített ünnepi asztaltól, hagyta ott az otthon boldogságát, hogy gyűjtsön, szervezzen, szállítson, segítsen. Több száz — vagy több ezer? — taxis, katona, orvos, aktivista kockáztatta életét, hogy elvigye a gyógyszert, a vért, a pillantás, vagy biztatás meleg kézfogását: minden magyar szíve ott dobog most Temesvárott és Bukarestben, Brassóban és Nagyszebenben." (Bényei József, Hajdú-Bihari Napló, 1989.december 27.)
Csengey Dénes: "Lapzártakor hallom a hírt, hogy a várakozás beigazolódott. Jézus útja szabad, Erdély és egész Románia városaiba, falvaiba, és mi is üzenhetünk a szabadság zuhatagában élő románoknak, magyaroknak, szászoknak. szerbeknek. zsidóknak: békés, boldog karácsonyt, testvéreink!" (Magyar Hírlap, 1989. december 23.)
Hajdú-Bihari Napló, 1989. december 23.
Ezen a szent estén éjfélkor a Fidesz kezdeményezésére ökumenikus gyászistentiszteletet tartottak a Romániai forradalom áldozatainak emlékére A Hősök terén. "Ameddig a szem ellát: gyertyafény. Tíz- és tízezrek jöttek el ezen a Szentestén a budapesti Hősök terére, örvendezni és gyászolni, imádkozni hitük szerint vagy egyszerűen csak kifejezésre juttatni szívük érzéseit. Lélekmelengető a nagy magyar — s most: kelet-európai vagy akár világnyi — éjben a picike tüzek, a gyertyák pislákoló és mégis nagyerejű fénye, a pisszenésnyi csönd, a megrendült áhítat és a zavartalan rend." (Zay László, Magyar Nemzet, 1989. december 27.)
