Ezt a nyolcvan évvel ezelőtt, 1940. június 23-án megszületett gyereket igazán nem volt érdemes világra hozni. Ezt gondolhatta a gyerek életének első tíz évében az anyukáján kívül mindenki. Természet és társadalom gyerekkel mostohábban nem bánhat. Belőle lett a világ egyik legnépszerűbb és legkedvesebb olimpiai bajnoka.
A három olimpiai aranyéremmel. (Képes Sport, 1960. szeptember 20.)
A ma már Clarksville-hez tartozó Saint Betlehem-ben született. Egyes források szerint az apja huszonkét gyerekéből huszadiknak, más források szerint tizenkilenc (esetleg tizennyolc) gyerekéből tizenhetediknek. Tán a papa sem tudta ezt egészen pontosan. A koraszülött, 2 kilós Wilmának az akkori statisztikák szerint nem is kellett volna életben maradnia. "Tennesseeben akkoriban a két kiló 20 dekás néger gyerekek nemigen maradtak meg, különösen, ha olyan szegény apjuk volt, mint Wilmának." (Okos Kata - a Nők Lapja Kalendáriuma, 1962) "Már az orvos sem jósolt neki hosszú életet." (Igaz Szó, 1963. október 1.)
Az apa alkalmi munkás, utcai cipőtisztiító volt, Wilma születése idején kegydíjas rokkant. A gyermekei két házasságból jöttek össze. Mire Wilma a második házasságából megszületett, az apja első házasságából származó féltestvérei már javarészt felnőttek. Idősebb féltestvéreit Wilma már csak olimpiai bajnokként ismerte meg. Amikor egész Tennessee őt ünnepelte, a szétszéledt tesók is felbukkantak az ünneplők között.
Koplaltak, nyomorogtak, Wilmát egymás után látogatták a betegségek. Skarlát, kétoldali tüdőgyulladás, gyermekparalízis. Két évig ágyhoz volt kötve, egyik lába megbénult - "reménytelen eset", mondta ekkor is az orvos. „El tudja képzelni azt az érzést, amikor az embernek bénán, mozdulatlanul kell ülnie egész nap egy székben és az ablakon át látni, hogyan szaladgálnak, játszanak kinn a többiek?” Ezt mondta Wilma egy újságírónak Rómában újdonsült olimpiai bajnokként. (Népsport, 1961. január 1.)
Ilyen volt - ilyen lett. (Nemzeti Sport, 2012. február 18.)
Hatéves korában tanult meg járni, akkor is csak mankóval, lábmerevítővel, ortopéd cipővel. Tíz éves lett, mire normálisan járt. Anyja a sok gyereke mellett harcolt meg Wilmáért. Rendszeresen hordta rehabilitációra a nem túl közeli Nashville-be. Wilma orvosi utasításra kezdett sportolni, s hamarosan ő volt a középiskolás lányok bajnokságában Tennessee legjobbja. Huszonöt meccsen több mint nyolcszáz pontot szerzett. (Igaz szó, 1963. október 1.) Szembe tűnt, hogy sokkal gyorsabb mindenkinél.
Kiszúrta magának Edward (Ed) Temple (1927-2016), az amerikai női atlétika történetének egyik legeredményesebb edzője, aki a jelentős részben fekete diákok által látogatott nashwille-i Tennessee State University (TSU) atlétika edzője volt, s az egyetem női atlétikai csapatával, a "tigrislányokkal" (tigerbelle) fantasztikus eredményeket ért el. Negyven tanítványa képviselte az Egyesült Államokat az olimpiákon. A hatvanas években a "tigrislányok" uralták a női sprinterek olimpiai mezőnyét. Wilma volt az ő nagy bajnokai közül az első és legnagyobb.
Wilma tizenhat évesen Merlbourne-ben bronzérmet szerzett az amerikai váltóval. Ezután kamaszként gyereket szült, férjhez ment, villámgyorsan el is vált. Ed Temple ösztöndíjas helyet szerzett neki a TSU-n. A gyereket, akiről egyáltalán nem tudott a nagyvilág, míg Wilma sok évvel később nem beszélt róla, a nagymama nevelte.
Temple mester kemény munkára fogta a folyton elkéső, egyébként is lustálkodásra hajlamos, álomszuszék leányt. Minden perc késésért egy kör plusz futás! A mester fölhajtotta őt a csúcsra. Már az olimpia előtt hatalmas világrekordot futott 200-on. Ekkor jelent meg először a neve az Arcanum adatbázisában. (Népsport, 1960. július 11.)
A néger szónak ekkor még nem volt pejoratív jelentésárnyalata a magyar köznyelvben. (Ország-Világ, 1960. július 20.)
Wilma Rómában megnyerte a két sprintszámot és a "tigrislányokkal" a váltót, melyet jelentős hátrányból hozott be utolsó futóként az első helyre. A váltó világcsúcsot döntött. Ő 100-on a világ addigi kimagaslóan legjobb idejét futotta, de a 11,0 mp-es eredményt a megengedettnél nagyobb hátszél miatt nem hitelesítették. Ezt az időt úgy érte el, hogy a rajtnál beragadt. 0,3 mp-et vert rá a második helyezettre, ami nagyon sok! Később érvényes világcsúcsot is futott 100-on. Egy időben 60 yardtól 200 méterig ő tartotta a világcsúcsokat. A római atlétikai eredmények nyomán az újságíró már hatvan évvel ezelőtt feltette a kérdést: "vajon mi az emberi teljesítő képesség felső határa?" (Hétfői Hírek, 1960. szeptember 5.)
Ilyen könnyed, lebegő futást még nem látott a világ. Wilma nemcsak a gyorsaságával, hanem stílusával és közvetlen, barátságos természetével, nyíltságával is lenyűgözte a világot. És még szép is volt.
Képes Sport, 1961. augusztus 1.
A Képes Sport tudósítója, Baracs Dénes így lelkendezett: "Ott maradt a támlán, tétován nézelődött, a többiek egyszerre csak elszaladtak. Wilma 5 méter fórt adott a világ leggyorsabb tíz női lábának. S aztán ő is futni kezdett. Futni? Valahogyan szegényesnek és szürkének érezzük ezt a kifejezést. Mert Wilma lebegett, úgy lebegett, mintha bármely pillanatban képes lenné a pálya fölé emelkedni és gömbölyded, kedveskedő mozdulataival a salak felett haladni tovább. Simogatta csak az anyaföldet, cirógatta cipőjével, mintha sajnálná a piros salakot, azt a szép színes szalagot szegesével szaggatni. A többiek... szürkének, szegletesnek, jelentéktelennek tűntek mellette.
Öt méter előnyt adott nekik és öt méterrel verte őket. A roppant 'férfi-tudatos' amerikai atlétika legcsodálatosabb győzelmét — egy lány aratta. Egy kamaszkedvű, kamaszképű néger lány./.../ Leugrik az emelvényről, odamuzsikál a tapsoló, tomboló lelátó elé, mókás képet vág, megbiccenti kis szalmakalapját, aztán előre böki a szemöldökére és szvingléptekkel eltáncol zuhanyozni. Ki ez a lenge fekete csoda, aki ebben a szempillantásban felállhatna a Broadway bármelyik revüszínpadára, hiszen kedvesebb Audrey Hepburnnél, mókásabb Masinánál, könnyedebb Monroe-nál és — gyorsabb az egész világnál." (Képes Sport, 1960. szeptember 6.)
Ekkor lett ő a "fekete gazella". 1960-ban őt választották meg az év sportolójának. Ezzel a címmel nőt addig csak egyszer tiszteltek meg.
Képes Sport, 1960. szeptember 6.
A sporttudósok ekkoriban megállapították, hogy azok a legsikeresebb futónők, akik nem szapora, rövid, hanem hosszú, nyújtott léptekkel futják végig a távot, s ehhez megfelelő testarányokkal rendelkeznek, vagyis a lábuk hossza a testmagasságuk legalább 54 százalékát teszi ki. A 178-180 cm magas, 60 kilós Wilma Rudolph esetében ez az arány 58 százalék volt. (Hajdú-Bihari Napló, 1962. december 9.)
Képes Újság, 1964. február 29.
A római volt az első televíziós és az utolsó barátkozós, családias olimpia. A olimpikonok már a világ szeme elé kerültek, világsztárrá váltak, rájuk ismertek minden kontinensen, de még közös társasági életet éltek. A "dühöngőnek" nevezett klubban a táncoslábú Wilma volt a társaság egyik középpontja. "Szerintem az volt az utolsó baráti, jó hangulatú olimpia. Ott nagyszerűen éreztem magam, többek között a dühöngőben Wilma Rudolph-fal is jót táncoltam" - emlékezik vissza Delneky Gábor, az aranyérmes magyar kardcsapat tagja. (A jövő mérnöke, 2003. október 22.) "Egyik legkedvesebb emlékem, amikor az olimpia sztárjával, Wilma Rudolphhal együtt táncoltunk, és magyar szalonnát is ettünk a szálláshelyünkön - nyilatkozta Sasvári Gizella", a 800 méteres síkfutás hetedik helyezettje. (Zalai Hírlap, 2012. november 13.) (Ed Temple egy idő után le is tiltotta tanítványait a táncparkettről, mert nem tett jót a fizikai állapotuknak.)
A világsajtó ontotta a pletykákat az olimpia legfényesebb csillagáról. Több magyar lap is átvette azt a híresztelést, hogy Wilma még Rómában örök hűséget esküszik Edward Crook-nak, az ökölvívő olimpiai bajnoknak. (pl. Hajdú-Bihari Napló, 1960. szeptember 8.)
A dobogó tetején az ökölvívás középsúlyú olimpiai bajnoka, Edward Crook, akivel Wilmát összeboronálták. (Képes Sport, 1960. szeptember 13.)
A következő héten jött a következő vőlegény: "Valószínűleg csak az. újságírók fantáziájának szülötte Wilma Rudolph és Crook jegyessége. A legújabb kombináció szerint Rudolphnak most Ray Norton a szive választottja. Ezzel magyarázzák különben a néger versenyző gyenge szereplését az olimpián, hogy túlságosan sok figyelmet szentelt Rudolphnak." (Hajdú-Bihari Napló, 1960. szeptember 14.) (Norton 100-on és 200-on is esélyes volt, de mindkét döntőben utolsó lett.) Egy svájci lapra hivatkozva azt írta a Magyar Nemzet 1960. október 9-én, hogy Wilma Glenn Davis-szel házasodott össze, aki a 400 gát olimpiai bajnoka volt Melbourne-ben és Rómában.
"Az olimpia után az amerikai válogatottal négy országot bejárt, szinte kétnaponként versenyzett, Athéntől Berlinig meghódította a nézőket és szakembereket. Volt, hogy lovasrendőrök védték meg az autogram-gyűjtők rohamától, Nyugat-Berlinben emlékként ellopták a cipőjét, naponta elárasztották ajándékokkal, levelekkel, üdvözletekkel és — házassági ajánlatokkal." (Népsport, 1961. január 1.) Rövid pályafutása alatt tízezreket vonzott a neve a stadionokba.
Rózsavölgyi István, világcsúcstartó magyar középtávfutó, az 1500 méteres síkfutás római bronzérmese Wilmával New York-ban.(Képes Sport 1961. március 21.)
1961 októberében Wilma valóban férjhez ment, de nem híres sportolóhoz, hanem egy diáktársához, William Wardhoz. Ez a házassága sem sikerült jól. Másfél év után Wilma Ward Rudolph "kegyetlen bánásmód" miatt beadta a válópert, és visszavette régi nevét. Ennek azonban a sporteseményeken már nemigen volt jelentősége, mert 1963 januárjában versenyzett utóljára a fekete gazella. Egy ideig még lebegtette, hogy visszavonul-e, vagy felkészül a tokioi olimpiára, de ez végleg eldőlt, amikor az 1963 nyarán az egyetemi kosárlabdacsapat játékosával, Robert Eldridge-dzsel kötött harmadik házasságából 1964 májusában, nem sokkal az olimpia előtt megszületett a gyermekük. A férj is hozott a családba egy gyereket az előző házasságából, örökbe is fogadtak egy fiút, voltak elegen. A következő két olimpián Ed Temple másik tanítványa, Wyomia Tyus nyerte a női 100-ast.
Bill Warddal rövid házasságuk kezdetén. (Képes Sport, 1961. december 27.)
1963-ban Wilma megszerezte tanári diplomáját, és ősztől Clarkswille-ben tanította a fekete fiatalokat egy középiskolában.
A polgárjogi harcokból Clarkswille és Wilma sem maradt ki. 1963-ban háromszáz fekete tüntető kopogtatott be egy fehéreknek fenntartott érterembe. Tennessee ünnepelt olimpiai bajnoka állt a menet élén. "Semmi mást nem akarok — nyilatkozta az újságíróknak — csak egy limonádét meginni ott, ahol hűsítő Italokat mérnek.” (Igaz szó, 1963. október 1.) Wilmát sokakkal együtt őrizetbe vették.
Wilma Rudolph-nak nem volt könnyű élete. Akkoriban egy diadalmas olimpia és néhány év a csúcson nem biztosított élethossziglani jólétet. A fekete gazella további életét családi, anyagi és politikai nehézségek, betegségek, súlyos autóbaleset árnyékolták be.
Mindazonáltal számos jótékonysági versenyt és akciót szervezett és szponzorált hátrányos helyzetű gyerekek számára, és egy alapítványt is létrehozott fiatal atléták támogatására.
Wilma Rudolphnak igen jelentős szerepe volt abban, hogy a női atlétika mostoha helyzete megváltozott az Egyesült Államokban.
1994 augusztusában a világsajtót bejárta a hír, hogy Wilma Rudolph súlyos rákbeteg. Ed Temple úgy nyilatkozott, hogy biztosan "leküzdi betegségét, hiszen győzelemre született". (Fejér Megyei Hírlap, 1994. augusztus 9.) Az agyrák azonban leküzdhetetlennek bizonyult, a fekete gazella november 12-én meghalt. Tízezrek vetek részt a gyászoló megemlékezésen a Tennessee State University-n és Clarksville baptista templomában. Tennessee-szerte félárbócra eresztették az állami lobogót. Clarksville egyik fő utcája megkapta Wilma Rudolph nevét.
"...vaskos könyvek sem idézhetik méltón Wilma Rudolph emlékét, ha nincs a látvány, ha lelki szemeink előtt meg nem jelenik futása, kecses léptei, melyek mögött a római olimpiai stadion vörös salakja mintha érintetlen maradna. Álmában fut így az ember, légiesen, csodálatosan megnyújtott léptekkel, valótlanul. A másodpercek, a részidők, a méterek kihullanak emlékezetünkből, de egy-egy mozdulat, a színek és illatok örökre megmaradnak idegrendszerünkben. Ilyen a pálya nedves salakjának illata és az a hattyú könnyedség, amellyel ez a kecses futó suhant végig a római stadion salakján. Fekete gazellának becézték. Az idő megteszi a magáét, mozdulatai is mintha lelassulnának, most már fekete hattyúként lebeg emlékezetünkben. léphaft" (Napló, 1994. november 16.)
Képes Sport, 1962. szeptember 4.
