A sörellátás éles politikai kérdés volt a szocializmus évtizedeiben. A nép mindig több sört kívánt, mint amennyi adatott. A sörfogyasztás és a sörhiány együtt nőtt nagyra.
Össznépi igényt fejezett ki a Fonográf 1974-es nótája: Lökd ide a sört!
Ludas Matyi, 1967. augusztus 24.
Kezdetben a sörhiány egyrészt nem volt, másrészt jó volt. Mert a szocialista sajtó értelmezésében azt mutatta, hogy egyre jobban élünk: "1949 júniusában a sörfogyasztás 62.000 hektoliter volt. Ezzel szemben az idén júniusban 123.000 hektoliterre növekedett a fogyasztás, amely egyben egyre növekvő életszínvonalunkra is éles fényt vetít. Az utóbbi napokban rekordforgalom volt. a nagy meleg következtében hihetetlenül nagy a sörfogyasztás. Ennek következtében támadtak kisebb zavarok, pillanatnyi, átmeneti zökkenők a sörszállítás körül. Azonban határozottan ki kell jelenteni, hogy nincs sörhiány, és ezek a kisebb zavarok valóban csak átmenetiek." Ezt nyilatkozta a Kőbányai Sörgyár vállalatvezetője a Kis Újságnak 1950. július 7-én. A sörgyárak tervszerűen termeltek, viszont a nap nem a tervek szerint sütött, és a nép nem a tervek szerint ivott: "A sörgyárakban tervszerű termelés folyik. Nem számítottunk a sörfogyasztás ilyen nagymértékű és hirtelen emelkedésére." De sebaj: "Néhány napon belül bőven lesz sör a legkisebb söntésben is." (Friss Újság, 1950. július 9.) Három héttel később már címben ígérték: RENDEZIK A KISKERESKEDŐK ÁLLANDÓ SÖRELLÁTÁSÁT (Kis Újság, 1950. július 27.) Ugyanezen a napon a kárpátaljai Beregen megjelenő Vörös Zászló című lap ugyanezzel a problémával foglalkozott: "Állandóan növekszik a szovjet emberek jóléte, emelkedik vásárlóképességük, fokozódnak igényeik. Ez a körülmény nagy felelősséget hárít a kereskedelmi szervezetek munkatársaira. A városi kereskedelem minden szükséges intézkedést megtesz a lakosság jó kiszolgálása érdekében. Mégis előfordul, hogy bizonyos árucikkekben hiány mutatkozik. Ezek közé tartozik az üveges sör, amely nagy közkedveltségnek örvend. A területi kereskedelmi osztály elegendő sört utal ki berehovoi városi kereskedelem részére. A sör azonban nem mindig jut el a fogyasztóhoz. Ennek oka az, hogy a berehovoi sörelosztó vezetője, Illés Zoltán elvtárs nem szerzi be a munkacsevoi gyárból a város részére kiutalt üveges sört. A múlt hónapban például a kiutalt 50 hl. helyett, csak 20 hl.-t kapott az ellátótól a városi kereskedelem. Illés elvtárs ezen hanyagsága akadályozza á város fogyasztóközönségének jó kiszolgálását." A megbírált elvtárs két héttel később közölte a lappal: az a probléma, hogy a beherovoi (értsd: beregi) sörelosztónak nincs töltőállomása, de erélyes intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy legyen.
A sörhiány tekintetében tehát követtük a szovjet példát, de az okok ilyetén megszemélyesítése nálunk nem vált szokássá.
A nyári sörhiány krónikusságát pár év múltán már el lehetett ismerni: "a szomjas járókelő vendéglőből-vendéglőbe, italboltból-ilalboltba járva mindenütt azt hallja: 'Sör nincs.' Egyes vendéglők, így például a Borostyán Elterem pedig úgy igyekezett 'segíteni' a sörhiányon, hogy szombat este csak a vacsorázó vendégeknek szolgáltak ki sört. Bővebben nem kell magyarázni ennek az eljárásnak a helytelenségét. A Budapesti Vendéglátó- ipari Trösztnél érdeklődtünk: mi az oka a sörhiánynak. A válasz: 'Kis keretet kapott májusban a vendégtátóipar.' És mi lesz júniusban? — érdeklődtünk. 'Az időjárástól függ. Ha jó idő tesz, akkor nem elég a rendelkezésünkre álló sörmennyiség, ha rossz az idő, akkor bőven jut mindenkinek' — hangzott a meglepő válasz." (Szabad Ifjúság, 1954. június 1.)
A sörhiány a szóvátehető problémák közé tartozott a rendszer súlyosabb bajaival ellentétben, részben azok helyett. Természetesen a sörhiányt sem a szocialista "tervgazdaság" által garantált hiánygazdálkodás részének tekintették, hanem a rohamosan emelkedő életszínvonal következményének. A nép jódolgában sokszor annyit vedel, mint amikor rosszabbul ment a sora: Lázár Géza, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője "érdekes számadatot közölt: 1938-ban 450 000 hektoliter volt az egész évi sörtermelés és a főzött mennyiség nem fogyott el. 1958-ban kevésnek bizonyul a hárommillió hektoliter. Igaz, hogy 1938-ban egy liter bor ára 52 fillér volt s egy korsó söré 48 fillér. Ma egy liter bor áráért két liter sört kapni". (Magyar Nemzet, 1958. május 15.)
Könczöl Csaba idézte a Mozgó Világ 1981/10. számában Katona Bélának a magyar gazdaság 1936-os állapotáról írott tanulmányából az alábbi adatokat: "A sörgyárak termelése 1935-ben 197 ezer hl, 1936-ban 217 ezer hl volt. „A tavalyi (1936-os) termelés is csak kb. egyharmada volt az 1928. évi sörtermelésnek, ami viszont mindössze 10%-a a gyárak kapacitásának.” Ebből kiderül, hogy a gazdasági világválság előtt azért több sör fogyott, mint Lázár elvtárs adatai szerint 1938-ban, viszont az 1938-ban beindult konjunktúra előtt még annál is jóval kevesebb. Viszont a sörgyárak kapacitása lehetővé tette, hogy bármikor kövessék a kereslet megugrását. A "tervgazdálkodók" azonban az általuk kialakított árarányok következményeit sem tudták betervezni.
A sörfogyasztás továbbra is meredeken emelkedett:
Alkoholban mérve tehát szűk negyedszázad alatt hétszeresére nőtt a sörfogyasztás. Mi lett volna, ha lett is volna?! Hát még, ha mindig hideg is lett volna! Nem a nyár, hanem a sör. Ma már nehéz elképzelni, de a hiánygazdaságban a langyos sört is el lehetett adni. Erre ma már csak Zorán emlékeztet minket Presser Gábor és Sztefanovity Dusán dalával: https://www.youtube.com/watch?v=99OcgoLKCsw
Bars Sári végigkövette a pótsörigénylés útját egy szolnoki kocsmától számos hivatalon keresztül a sörgyárig, és ezt szépen le is írta, fotókkal illusztrálta a Béke és Szabadság 1955- május 11-i számában. Így összegezte a történetet: "A Budapest—Szolnok közötti távolság 100 kilométer. Ez fizikai tény, amelyet nem lehet csökkenteni, a sörnek meg kell tennie ezt az utat. Ez az út vonaton három óra. Mi az oka, hogy hiába szomjaznak az emberek Szolnokon, egy hét is beletelik, míg erről tudomást szereznek Pesten? A hosszú út nem Budapest és Szolnok között, hanem a szolnoki Beloiannisz utcai italbolttól a megyei tanácsig."
Béke és szabadság 1955. május 11.
1956 tavaszán megígérték, hogy "sokkal jobb lesz az idén a sörellátás is, mint a múlt esztendőben." (Néplap, 1956. április 6. És azt is, hogy "a Nagykanizsai Sörgyár rekonstrukciójának elkészültével teljesen zavartalan lesz a balatoni üdülőhelyek sörellátása is". (Szabad Nép, 1956. április 6.) Másképp lett: "A sörellátás megjavítása érdekében új sörgyárat létesítettek: a Nagykanizsai Sörgyárat. A tervek szerint az első negyedben 20 ezer és a harmadik negyedben 75 000 hektoliter sört kellett volna gyártania, azonban a gépi berendezés, melyet hazai és külföldi gyáraktól rendeltek, nem készült el. Előreláthatólag csak augusztus első felében kezdi meg a gyár a szállítást. A kiesés 17 millió pohár sört jelent. Tehát 17 milliószor fog elhangzani a sört kérő és a kívánalmat elutasító kérés és válasz. Fogyasztók és csaposok nem tehetnek most már mást, mint habozás nélkül türelmesen várni." (Népszava, 1956. július 13.) "Amióta a Nagykanizsai Sörgyár megkezdte a szállítást, rosszabb a sörellátásunk, mint amikor kevesebb sört termeltünk. Azelőtt egy hónapban 110 hektoliter sört kaptunk, mióta pedig Nagykanizsa szállítja, csak 60 hektolitert kapunk, ami annyit jelent, hogy mindössze fél hónapig van sör az italboltban." Ezt a dolgot sehogysem értették a bázakerettyei kocsmában. (Zala, 1956. augusztus 26.) Nyers Rezső belkereskedelmi miniszter egy sajtótájékoztatón "kijelentette, hogy a hazai ipar a továbbiakban sem tud elegendő mennyiségű és minőségű sört gyártani, éppen ezért tárgyalásokat folytatnak Csehszlovákiával, hogy onnan hozzunk be". (Szabad Ifjúság, 1956. augusztus 26.)
Jött az import, maradt a sörhiány.
Ehhez a karikatúrához ma már magyarázat kell. A zsiráf a legjobb és legnépszerűbb sörök (baksör) egyike volt az ötvenes-hatvanas években. Hosszú nyakú, hat és fél decis üvegekben árulták, nyilván a palack formájáról kapta a nevét. Ismeretlen okból szüntették be a gyártását. (Ludas Matyi, 1957. február 28.)
A forradalom eltiprása után olyan sok mindennel nem lehetett viccelődni. De a sörrel mindig: "A SÖR általában barna és hogy nem lehet kapni, az világos. Ennek folytán ma már szinte muzeális ritkaság, ami indokolttá teszi, hogy oknyomozó történetével foglalkozzunk. ELSŐ NYOMAI az ókori görögökig vezethető vissza. Már abban az időben is kizárólag az istenek fogyaszthattak sört, de ők is csak NEKTÁR-t. Sőt, a modernebb felfogású történelemkutatók szerint Diogenes is sört keresett lámpásával a hordóban. /.../ HAZÁNKBAN ser néven tűnik fel először ez a hihetetlenül ritka ital, és csak amikor a szögediek is felkutatják érte az országot, akkor lesz belőle SÖR. /.../ NAPJAINKBAN, a felvilágosultság idejében, a vallásosság és bigottság enyhülésével megszűnt az istenek kiváltságos helyzete is, és nyilván ennek eredménye, hogy ma sört — 'az istennek nem lehet kapni'!' (Erdélyi Ernő, Ludas Matyi, 1957. május 30.)
Ludas Matyi, 1980. augusztus 14.
1959-ben központosították az ország sörgyárait, hátha úgy jobb lesz. Megígérték, hogy hamarost felépül még két sörgyár, és azzal végképp a múltté lesz a sörhiány. (Szabad Föld, 1959. július 5.) A sörgyárak a szokásos csúszással felépültek, de a sörhiány maradt. "Az üzemünkhöz tartozó területeken nem szabad elfogyni a sörnek még a 'legnehezebb' napokon sem. Ezt végre nyugodtan elmondhatjuk, s bízunk abban, hogy a lakosság is örömmel fogadja a korábbi években tapasztalható időszakos sörhiány végleges felszámolását." Ezzel bíztatta Fejér megye népét a Kőbányi Sörgyár székesfehérvári üzemének vezetője (Fejér Megyei Hírlap, 1962. május 10.), de neki sem lett igaza.
A blogger emlékszik azokra az időszakokra, amikor jobb híján mindenhol a kevéssé sör jellegű, édeskés lengyel "táncos sört" tukmálták. A szlovák sörnek csak az ára nem tetszett a népnek. "Jellegzetes és nem is egyedi példa, hogy a borsodi állami és politikai szervek az Országos Söripari Vállalathoz fordultak a megye sörellátásának javítása végett. A hazai sört oda is diszponálták, de nem akadtak átvevőre, mert a hálózat telítve volt eladatlan szlovák sörrel. Más kérdés, hogy ez drágább." (Világgazdaság, 1972. július 22.) Amíg a drágábbat nem veszik, az olcsóbbat nem kapják. (Világgazdaság, 1972. július 22.)
Ludas Matyi, 1967. augusztus 24.
A későbbiekben hoztak be osztrák sört, porter sört is, de a sörhiány kitartott egészen addig, amíg a nyugati tőke a nyolcvanas évek második felében be nem szállhatott a söriparba (is). 1987-ben még volt egy kis hiány: "Vannak örök érvényű igazságok, amelyekben hiszünk, s talán felborulna a világképünk is, ha megrendülnének. Ezek közé tartozik, hogy nyáron széles e hazában dúl a sörhiány. Ám idén a sör csak nem akart elfogyni az üzletekből. Természeti törvényekbe vetett hitünk némileg akkor állt helyre, amikor a kánikula utolsó hetére a sörellátás is imitt-amott akadozni kezdett. Igaz, a nagyobb ABC-áruházakban még akadt néhány láda vevőriasztóan drága importnedű, de néhány kisebb üzletben már a megszokás jóleső biztonságával konstatálhattuk: nincs sör!" (Magyar Hírlap, 1987. július 29.) 1987-ben még húsz találatot ad az Arcanum a sörhiányra, 1988-ban már egyet sem.
Azóta Magyarországon kínálati piac van sörből, piaci árakkal - és mérséklődő kereslettel. "Az az udvarlás, amivel hajdan mi próbáltunk egy-egy teli üveget elővarázsoltatni a sarki fűszerboltban, kismiska sem volt ahhoz képest, amekkora erővel manapság igyekeznek ivásra csábítani a privatizált sörgyárak." (Hajdú-Bihari Napló, 1995. augusztus 19.) "Egyre kevesebb sör fogy Magyarországon. A sörgyárak visszasírják azokat az időket, amikor a nyári kánikulában még sörhiány volt, és még az importált sörrel együtt sem tudták kielégíteni az igényeket. Hat éve még 9,7 millió hektoliter sör csúszott le szomjas emberek garatján, a tavalyi évet ennél 2 millió hektoliterrel kevesebbel zárták, és az idei kilátások sem rózsásak, mint az Esti Hírlap Alan D. Richardstól, a Kőbányai Sörgyár Rt. elnökétől megtudta, 1996-ban a tavalyinál előreláthatólag további 5 százalékkal kevesebb sörre lesz igény." (Esti Hírlap, 1996. július 30.)
