Arcanum blog

Egy vadállat odaadása

1970 októbere

2020. október 20. - hacsa.

Szolzsenyicin Nobel-díjat kapot, Allende elnök lett, Amerikában letartóztatták Angela Davist, akiről sokat írtak a magyar lapok, Magyarországon bebörtönözték Beer Iván rabbijelöltet, akiről semmi sem írtak a magyar lapok. Eltemették Gamel Abdel Nasszert. Meghalt Janis Joplin, Fülep Lajos, Szabó Pál és Nagyezsda Kurcsenko. Nagyezsda a géprablók által lelőtt stewardess volt az Aeroflot Törökországba térített, repülőgépén. Erre a hónapra, egyedülálló módon hat hétkezdet esett!

1970. október 19-én Nicolae Ceausescuból, Románia vezéréből kettő volt. Íme az egyik:

oktober_1.jpg

Nicolae Ceausescu beszédet mond New York-ban, az ENSZ jubileumi közgyűlésén 1970. október 19-én. (Előre, 1970. október 21.

Ceausescu beszédét a valóságban kevesen hallgatták. A romániai tájékoztatási irányelvek szerint viszont annak zsúfolt terem előtt kellett elhangzania. Ezért a román elnök arcképét ráretusálták egy olyan felvételre, amelyen az ENSZ ülésterme tömve volt. A hamisítók azonban nem voltak eléggé körültekintők, nem vették észre, hogy Románia elnöke is ott ül a teremben. Így tehát ezen a felvételen Ceausescu két példányban szerepel és önmagát hallgatja. A két-ceausescus felvétel történetét a hozzá tartozó képanyaggal akkor ismerte meg a világ, amikor a Kárpátok Géniusza már egy példányban sem élt. (Magyarország, 1990. január 12.)

"A közös munka, a közös alkotás egyre szorosabbra vonja a román nép és az együttlakó nemzetiségek egységét a szocialista Románia nagy családjában." Ezt idézte "NICOLAE CEAUŞESCU elvtársnak a Román Kommunista Párt X. kongresszusán tartott jelentéséből" A Hét (1970. október 23.) első számának címlapján. Ez volt a négy naptári mellett az egyik plusz "hét-kezdet" ebben a hónapban. Az új magyar nyelvű hetilap a romániai magyar szellemi élet fontos fóruma lett. A címoldalas beköszöntőben a főszerkesztő, Huszár Sándor író úgy méltatja a Román Kommunista Párt "következetesen marxista-leninista nemzetiségi politikáját" és úgy idézi az elnököt, ahogy kell. Viszont a beköszöntő mellé a Securitate által kitartóan üldözött (pár évvel később Magyarországra menekült) Szervátiusz Tibor megrendító szobrát tették ki a címlapra:

oktober_2.jpg

Szervátiusz Tibor: Dózsa a tüzes trónon

A nyitószámban jelen van a romániai magyar tollforgatók színe-java: Balogh Edgár, Méliusz József, Domokos Géza, Szemlér Ferenc, Majtényi Erik, Lászlóffy Aladár, Bretter György. "Azokként létezzünk hát, amik...vagyunk. /.../ Nem utópiáért. S legeslegkevésbé véres utópiákért, és mindenképpen a nemzeti elfogultság, gyűlölet, és minden antihumánum ellen, a mérték és érték realista ikerkategóriájának igényével." Ezt írja Méliusz József a politikailag igazoló, elengedhetetlen körítésekkel. Az olvasó azonban tudta, mi mit írt azért, mert azt akarta írni, s mit azért, hogy írhassa, amit akar. Bretter György Bulgakovtól, A mester és Margarítából lopja be ezt az idézetet: Istenek, isteneim! Milyen gyászos az estébe borult föld! Milyen sejtelmes a köd a láp felett! Aki bolyongott ebben a ködben, aki sokat szenvedett halála előtt, aki repült földünk felett, erejét meghaladó terhet cipelve, az tudja mindezt. Tudja az, aki megfáradt, és sajnálkozás nélkül hagyja el a föld ködeit, mocsarait, folyóit, könnyű szívvel adja magát a halál kezére, mert tudja, hogy csak a halál fogja őt megvigasztalni.”

A másik nem naptári hét-kezdet a Magyar Televízióban volt: A Hét címmel indult el 1970. október 11-én a Magyar Televízió vasárnap esti politikai magazinja, amelyről a wikipédia ezt írja: "A Hétben szereplő témák mindig különös jelentőséggel bírtak. A külpolitikai tudósítások között gyakran olyan témákról esett szó, illetve olyan helyekről tudósítottak, amelyekről más műsorokban elképzelhetetlen lett volna. Ez Polgár Dénes szervezőkészségének és kifinomult politikai érzékének volt köszönhető, hiszen a legtöbb témát engedélyeztetni kellett. A műsor népszerűségére jellemző, hogy nyáron vasárnap az M7-es autópályán a Balatonról Budapest irányába tartó forgalom sűrűségét is befolyásolta, ugyanis a legtöbben igyekeztek még a műsor előtt hazaérni, mert ekkoriban kevesen engedhették meg maguknak, hogy a nyaralójukban is legyen egy televíziókészülékük."

 oktober_3.jpg

Janis Joplin (1943-1970). (Ifjúsági Magazin, 1971/4.)

1966-ban kezdődött és csupán négy évig tartott Joplin zajos karrierje. Ha a gyertyának négy vége lenne, akkor ő négy végén égette volna. Az 1966-os berobbanásáról ezt mondta: "Életem legizgalmasabb ideje volt... úgy éltem, hogy azelőtt sosem láttam hippitáncot, és most ott voltam egy valódinak a kellős közepén. Fel sem tudtam fogni ezt a csupa ritmust és erőt. Olyan volt számomra, mint a világ legjobb kábítószere. Képtelen voltam nyugodtan maradni. Éneklés közben addig még sosem táncoltam, de ott mozogtam és ugráltam, nem hallottam a saját hangomat, s a gén egészen megvadultam." Nála jobban vadulni és vadítani senki nem tudott. Hatalmas és folyamatos extázis volt egész rövid pályája, amely nem is lehetett hosszabb, mert azt a folyamatos mámort és mámorítást, azt a rengeteg kábítószert és szeszt a szervezet hosszabban nem tűrheti. 1970. október 4-én éppen az Élve eltemetve a bluesban (Buried alive in the blues) felvételére várták, s egy ócska motelszobában találták meg holtan tizenégy friss tűszúrással a karján. Alighanem tudatosan ölte bele magát a heroinba

Itt van egy darab a szívéből (Piece of My Heart): https://www.youtube.com/watch?v=PAMNut-_GhU

"1970. oktober 15-én átment azokhoz, akikre úgy mint ö reá a nemzet büszkén fog tekinteni!"  Ezt olvassuk Serényi Miklós grófról, a Nyilaskeresztes Párt zsidótlanítási osztályának a vezetőjéről, aki pártja képviselőjeként az Országgyűlésben fáradhatatlanul harcolt a zsidók elleni minél kíméletlenebb rendszabályok bevezetéséért. Nem győzte felhívni képviselő- és polgártársai figyelmét a zsidóknak a nemzetet veszélyeztető magatartására, és 1943 végén is úgy vélekedett, hogy a zsidók a felelősek a tüzifa- és patkószeg-hiányért. (Pécsi Napló, 1943. november 19.) A világháború után másodfokon életfogytiglanra változtatták a halálos ítéletét. 1956-ban kiszabadult, és Bostonban múzeumi teremőrként élte le utolsó éveit. Az idézett mondatot a Szálasi Ferenc és a nyilas mozgalom emlékét őrző, Brüsszelben kiadott hungarista lap, az Út és cél 1971/3-5. számában találtuk.

oktober_4.jpg

Út és cél, 1971-3-5.

Gyász volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségében is Serényi gróf halálának a napján. A MÚOSZ épületének legfelső emeletén talált helyet az első alternatív színház, a mai független színházak őse, a 25. Színház, melyet Gyurkó László, Berek Kati és Szigeti Károly alapított, s amelyet kellemetlen forradalmisága miatt nyolc évvel később átszervezés útján kinyírtak. A színház első bemutatóját tartották 1970 október 15-én. Ez volt a Gyász, a Németh László kisregényéből készült, néma szereplőkkel kiegészített monodráma, melyet Szigeti rendezett, s melyben Berek Kati élete egyik legnagyobb alakítását nyújtotta Kurátor Zsófi szerepében. Molnár Gál Péter fel is emelte őt a mennyekbe: "Egy színésznő mennybemenetele Kurátor Zsófi szerepe. A huszonkét esztendősen elözvegyült fiatal anya érzékeny félelmei, sebzettsége a kajtató szemektől, túlsrófolt figyelme pletykák és megszóló mormolások nyelvi fulánkjára; a nyakasan magára öltött gyászoló külszín alatt lapuló testi vágyak, életkedv; áz önkéntes bezárkózottság, a maga mellé csendőrt fogadó, erényt játszó erény világi apácasága és lassan mindenki ellen forduló harapós gyanakvása; a gyermekében is ellenséget érző fölsértettség; a kisfiú halálát kiszáradtan fogadó könnytelenség, a részvétlenség hűvössége, a fokozatos kikopás a falu közösségéből és az életből; az emberi kapcsolatok ellazulása, egészen a magába süppedő tárgyszerűségig ez a hatalmas drámai ív csodálatos szerepet kínál egy színésznőnek. Helyesen ragadták meg az alkalmat, hogy Berek Katinak élete leggazdagabb színskálájú feladatát kelljen eljátszania." (Népszabadság, 1970. október 18. 

oktober_5.jpg

Berek Kati Kurátor Zsófi szerepében. (Képes Újság, 1970. október 31.)

1970. október 8-án mutatták be a magyar filművészet egyik legkiemelkedőbb alkotását, Szabó István első színes filmjét, a Szerelmesfilmet. A stáblistáról levették a dramaturg, Herskó János nevét, aki júliusban emigrált. (Az ő távozásáról az 1970 júliusáról szóló blogban írtunk. A film Jancsi és Kata története a gyerekkortól a szerelmen és elszakadáson át az udvarias elidegenedésig. De ami elmúlik, nem múlik el. Amit idő és tér szétválaszt, az elme összehozza, mert megképzi a nem valóságos idő és tér valóságát: az emlékezetet. Révész Sándor idézte erről egy esszéjében Jancsi elmélkedését a francia tengerparton, Jancsi és Kati életének legszabadabb pillanatából: "Kata felkiáltott: 'Nézd, ott a tenger!' Megjött a tenger. Jancsi ugrál benne, mint a bolond, és ordibál: 'Ezt nem veheti el tőlem senki! Ezt nem veheti el tőlem senki!' Azután Kata és Jancsi fekszik a homokon. Jancsi behunyja a szemét, és Hackl bácsi házát látja maga előtt a Tűzoltó utcában: 'Ha kinyújtanám a kezem a ház felé, Kata combjához vagy kezéhez érnék, mert itt Kata van és a tenger. Akkor is, ha én behunyom a szemem. Mindig a tenger. Ha én nem leszek itt, nélkülem is a tenger. Kinyitom a szemem, és itt a tenger, a homok, Kata keze. Ha úgy akarom, behunyom a szemem, és előttem a Tűzoltó utca van. Hackl bácsi háza. Számtábla a kapu alatt, fehér zománctábla, fekete számmal. 18 vagy 19 talán, a számot nem látom pontosan, képtelen vagyok látni a számot, hiába akarom. Én most a házra nézek, és látom a nénit. Pedig a néni meghalt már két éve. Látom Hackl bácsit kijönni, bezárni a kaput. Beláttam a kertbe az üveggömb tetejű botokra. Látom az üzlet kirakatát a rengeteg apró porcelándísszel, ami nem eladó. De, aki most ránéz a házra, látja a számot is, és megfoghatja a párkányt. Kinyitom a szemem, előttem a vibráló tenger és Kata. S most megérintem Katát. - Mi van? - Semmi.
Ha
otthon behunyom a szemem, és ott lesz a tenger előttem, Kata keze, és én megérintem Katát behunyt szemmel, ő majd nem válaszol. Ez hát a kapcsolat a tenger és a Tűzoltó utca között. Csak annyi, hogy énbennem vannak, ha kinyitom, vagy ha behunyom a szemem. Úgy látszik, nem foghatunk meg egyszerre mindent, amit látunk magunk előtt.'” (Mozgó Világ, 1995/6.)

oktober_6.jpg

Balra a felnőtt Jancsi (Bálint András) és Kata (Halász Judit), jobbra a gyerek Kata (Felemen Edit) és a gyerek Jancsi (Szamosfalvi András) a rendezővel, Szabó Istvánnal. (Film, Színház, Muzsika, 1970. június 20.)

"Gondoljunk csak a néhány évvel ezelőtt világsikert aratott művekre, mint például Szolzsenyicin vagy Lengyel József írásaira. Mindegyik a hátunk mögött hagyott személyi kultusz esztendeinek döbbenetes ellentmondásait tárta föl, majd egy évtizeddel az események után." Ezt írta Simon István az Ifjú Kommunista 1970. októberi számában, amelyet nyilván szeptemberben adtak nyomdába. Egy hónappal később már aligha jelenhetett volna meg az orosz író neve ilyen pozitív kontextusban.

Éppen a Szerelmesfilm bemutatójának napján jelentették be, hogy Alexander Szolzsenyicinnek ítélték az 1970. évi Nobel-díjat. Október 9-én ez rövid hírben, kommentár nélkül jelent meg a lapokban. A Népszabadságban, az állampárt központi lapjában azonban úgy sem. Ott csak másnap esett szó Szolzsenyicin kitüntetéséről, amikor a Szovjet Írószövetség nyilatkozatát közölték, miszerint: "Sajnálkozni kell azon, hogy a Nobel-díj-bizottság bele hagyta sodorni magát egy olyan méltatlan játékba, amelyet korántsem a szellemi értékek és az irodalmi hagyományok fejlesztésének érdekei, hanem spekulációs politikai megfontolások diktáltak." (Népszabadság, 1970. október 10.)

A magyar lapok ezután a leghivatalosabb szovjet közlemények publikálására szorítkoztak. Az Új Európa Társaság müncheni folyóiratában, az Új Európában (1971/12.) idézték Jevgenyij Jevtusenko versét, mellyel a Szolzsenyicin-ellenes kampányhoz csatlakozott: „Művész a sorsdöntő órában, / ne vetemedj kicsinyes gonoszságra, / ne fordíts Hazádnak hátat.// Emigráció, —- szörnyű dráma, / de szégyenteljesebb szégyen vár / a szellemi emigránsra . ..“ Szolzsenyicin bélyegezték ekkor szellemi emigránsnak. A szellemi emigráns testileg nem utazott el a Nobel-díj átadására, attól tartva, hogy nem engedik vissza a hazájába. Végül három évvel később kényszerítették emigrációba, megfosztván őt szovjet állampolgárságától.

 oktober_7.jpg

Alexander Szolzsenyicin Moszkvában, amikor még csak "szellemi emigráns" volt. (Film, Színház, Muzsika, 1989. december 16.)

OKtóber 13-án letartóztatták az Egyesült Államok Kommunista Pártjának afromerikai, filozófus aktivistáját, az UCLA  (University of California, Los Angeles) magasan képzett professzorát, Angela Davist, aki augusztus óta bujkált. Azzal vádolták, hogy köze volt egy rabszabadítási kísérlethez, mely négy halálos áldozattal járt. Az akcióban résztvevők is, a kiszabadítandó személy is az ismerettségi köréhez tartozott, és az akcióhoz az ő nevén lévő fegyvert használták. Az FBI feltette őt a tíz legveszélyesebb körözött személy listájára. Bő másfél évig volt előzetes letartóztatásban. Nem tudta magát minden kétséget kizáróan tisztázni a vádak alól, de nem ítélték el, aligha függetlenül a hatalmas, világméretű kampánytól, amely a kiszabadítása érdekében folyt. Ez a kampány nálunk 1971-ben indult be.

A CIA-nak azonban ekkor biztosan bűnrészes volt egy gyilkosságban. Október 25-én meghalt René Schneider tábornok, a chilei hadsereg főparancsnoka. Az elnökválasztáson relatív többséget szerző szocialista Salvador Allendét a választási győzelem szentesítését alkotmányos kötelezettségüknek tartó kereszténydemokrata képviselők szavazatával megválasztották Chile elnökének. A CIA az első pillanattól kezdve foglalkozott az (1973-ban be is következett) Allende elleni puccs megszervezésével. Ennek részeként került sor a politika és a hadsereg szétválasztásának elvét valló, a katonai puccs lehetőségét kizáró főparancsnok elleni merényletre. Amikora az üggyel kapcsolatos CIA-dokumentumok nyilvánosságra kerültek, az illetékes politikusok (Henry Kissinger, Alexander Haig) azzal védekeztek, hogy ők "csak" elraboltatni akarták a főparancsnokot, nem megöletni... 

Ebben élte át Kanada az "októberi válságot". A Quebecki Felszabadítása Front nevű szervezet terorcselekmények sorát követte el. Többek között elrabolta és meggyilkolta Pierre Laport munkaügyi minisztert. 

Október 26-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy év négy hónapi szabadságvesztésre ítélte Beer Iván rabbinövendéket. "A vádirat szerint Beer Iván az arab— izraeli háború kirobbanásától 1970 májusáig zsidó fiatalokból álló baráti társaságával különböző szórakozóhelyeken értékelték a napi eseményeket és kifejtették politikai nézeteiket. — Végülis hiába figyelmeztettek, egy barátommal röplapokat készítettünk. Megírtuk az igazságot Izraellel kapcsolatban, Moszkvát és csatlósait pedig imperializmussal és antiszemitizmussal vádoltuk. Ezt nagyon zokon vették... A rezsim bizonyítani akart. A Rabbiképzőből is el lehet vinni bárkit, s nem féltek sem a külvilág, sem a belső szembenállástól." Beer rabbit 1991-ben rehabilitálták. (Új Élet, 1991. június 1.)

oktober_8.jpg

Béke és szocializmus, 1971/8.

Párizsban október 22-én 18 hónapi börtönbüntetésre ítélték Alain Geismart, egy maoiosta szervezet, a Proletár Baloldal vezetőjét. Érte nem sírt a magyar sajtó, mert a maoisták a moszkovita Francia Kommunista Párt ellenlábasai voltak. Mindenféle gerilaakciókat hajtottak végre, például elegáns boltokat vertek szét, hogy így készítsék elő a franciákat szellemileg a forradalomra. A szervezetet betiltották a lapjával, a La cause du peuple-lel együtt. A lap két korábbi főszerkesztőjét már elvitték e rendőrök, amikor Jean-Paul Sartre elvállalta a főszerkesztését. Nem mintha teljesen egyetértett volna a maoistákkal, hanem morális okokból, mivel tiltakozott az ellenük való hatósági fellépés ellen. Megpróbálta kiprovokálni, hogy fellépjenek ellene is, de hát ő - elvakult híveinek hatalmas tömegével a háta mögött - érinthetetlen volt. Ezek a hívek azonban értelmiségi körökhöz tartoztak, nimbusza a munkásosztályra nemigen terjedt ki. Annie Cohen-Solal így jellemezte a helyzetet a Valóság 1989/1-es számában: "Ezúttal Sartre még messzebbre megy a nyilvános provokációban: október 21-én kezdődött a Geismar-per, amelyre tanúként Sartre-t is beidézik. Sartre-nak azonban esze ágában sincs megjelenni a törvényszéken, csupán egy táviratot küld a 17. Kihágási Bíróság elnökének: 'A kocka el van vetve, most is csak ugyanazt mondanám, amit már ezerszer elmondtam. Azt hiszem, okosabb, ha a nyílt utcán, a közvélemény előtt tanúskodom.' És azon a napon csakugyan az utcán tanúskodott, így próbálva bizonyítani, hogy az igazságszolgáltatás nem egyéb puszta ámításnál. 1970. október 21-én ott látjuk Sartre-t - a kép az egész világot bejárta - fehér pólóingben, bőrzekében egy olajoshordó tetején, amint beszédet mond, mikrofonnal a kézben, a Renault-Billancourt autógyár kijárata előtt... 'Elvtársak - mondja Sartre -, nekem most az Igazságügyi Palotában kéne lennem, mert a Geismar-perben beidéztek, de én inkább előttetek akarok tanúskodni... Geismarral magát a népet ültették a vádlottak padjára...' A munkások rá se hederítettek, ki-ki ment a dolgára, úgyhogy csak az a maroknyi maoista hallgatta a beszédet, aki elkísérte Sartre-t az autógyár kapujáig. Hogy kinevették-e? Aligha. Inkább szánalmas volt ennek a megfáradt embernek a látványa, aki körömszakadtáig ragaszkodott a maga választotta szerephez..."

oktober_9_1.jpg

Jean-Paul Sartre és élettrársa, Simone de Beauvoir. (Magyarország, 1981. június 14.)

Pilinszky János írt egy verset 1970. október 14. címmel:

"Sírtam. Utána nedves volt a hátam,
gyűrt a ruhám és tömpe a kezem.
Prémet kivántam tagjaimra,
hogy amit ölelsz, az legyen,
mit minden igaz ölelés keres:
egy vadállat odaadása"

A bejegyzés trackback címe:

https://arcanum.blog.hu/api/trackback/id/tr5416244446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása