Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy labdarúgó mérkőzés, amelyre 450 ezer jegyet igényeltek. Nem a világ legjobb focistái, hanem a legprofibb amatőrök töltöttek volna meg öt Népstadiont. Színészek és újságírók. Az első rész a Népstadion előtti évtizedekkel foglalkozott. A második rész a SZÚR virágkoráról szól. Azokról az évtizedekről, amikor a zsúfolásig megtelt Népstadionban monstre népünnepélyt tartottak több száz közreműködővel.
Miután 1962-ben a harmincezer néző mellett volt még több ezer potenciális SZÚR-koló, aki kirekedt az Üllői úti stadionból, felmerült az ötlet, hogy a Népstadionba kellene vinni a rendezvényt. Voltak, akik ezt egyáltalán nem tartották okos gondolatnak, mert attól tartottak, hogy a harmincezerhez olyan sokat hozzátenni nem tudnak, és félház sem lesz. Ehhez képest összejött 70 ezer néző. Az 1954-es magyar-angol óta nem voltak ennyien a Népstadionban, ahol a színészek közül először az "örök szurkoló", Salamon Béla rúgott labdába:
A SZÚR négy órás programmá bővült, és elnyerte végleges dimenzióit. Május végén, június elején vasárnap délelőtt tíz órakor két órás műsorral kezdődött. Tizenkettőkor megtörtént a kezdőrúgás, és még a szünetben is folytatódott a népszórakoztatás, miközben persze a mérkőzés is tele volt színjátékkal. Major Tamás kapus például megterített magának a kapu előtt. a terítőre tojás, paradicsom, miegymás került. Major pár évvel később, amikor tizenegyes rúgással kísérletezett, demonstrálta, hogy minden relatív és a lét határozza meg a tudatot: "Diákkoromban, Újpesten mindig kapus voltam. Gyötrő álmaimban még mindig vissza-visszatér, milyen megmérhetetlenül nagy a távolság a két kapufa között. És milyen árva az az egy szál ember ott a gólvonalon. Most, hogy először életemben szemben álltam vele, rá kellett döbbennem, hogy egyetlen nagy tévedés az egész életem. Az a kapu kicsi. Végtelenül kicsi. Annyira, hogy már nincs is mellette egy 'kiskapu', amibe az ormótlanul nagy bőrgolyó besurranhat. És ráadásul még ott áll egy ember is, aki nem átallja elzárni azt az embertelenül szűk bejáratot. Én ezekután nagyon megértem Szőke Pistát meg Kocsis Lajost is. A tizenegyest nem könnyű berúgni!" (Labdarúgás, 1972/6.)
Major Tamás a mezőnyben. (Labdarúgás, 1972/6.)
1966-tól többnyire a korszak első számú kabaré guruja, a Rádiókabaré, a Humorfesztivál atyja, a Mikroszkóp Színpad főrendezője majd igazgatója, Hofi Gézától a Markos-Nádas duóig számos humorista fölfedezője, Marton Frigyes rendezte a SZÚR-t. A stadion méreteihez alkalmazkodott a rendezés. Egyszerre több teherautó platón folyt a műsor. Ezek váltogatták a helyeiket, hogy mindenki minden állomás műsorát közelebbről élvezhesse.
A SZÚR kulcsfigurája a műsorokat az ötvenes évek vége óta konferáló Hegedűs János sportújságíró, egykori első osztályú asztaliteniszező volt, aki valamikor Rajniss Ferenc nyilasbarát Magyar Futárját tudósította a keleti frontról, de erre ekkor már senki sem emlékezett. Ő volt a korszak egyik legkiválóbb, legszellemesebb konferansziéja, aki a Fővárosi Nagycirkuszban is gondoskodott a kiváló hangulatról. Ő volt a pártatlan konferálás biztosítéka. Újságírás volt a főfoglalkozása, de - konferansziéként - színészfélének is számított. Családilag is, társaságilag is beépült a művészvilágba. Négy órán keresztül intenzíven jelen volt, félelmetes sebességgel pörgött a nyelve, szórta a poénokat, a sztorikat. Az évek során megszaporodtak a konferansziék, de a mérkőzést mindig Hegedűs közvetítette.
Hegedűs János, a konferanszié. (Magyar Ifjúság, 1971. szeptember 3.)
Rendszeressé váltak a SZÚR vidéki látogatásai. Olykor egy évben nyolc kis SZÚR-t is tartottak szerte az országban.
Így hirdették az 1965-ös SZÚR-t:
1967-ben, amikor a 25. jubileumi SZÚR-ra készültek, már keveseknek lehettek személyes emlékeik az 1920-as első Színészek-Újságírók mérkőzésről. Salamon Béla sem élt már. De azért sikerült előkapni egy játékost a 47 évvel korábbi színész csapatból, Pethes Sándort, aki készséggel nyilatkozott: "Szép, hogy ez a baráti találkozó a jubileumához is elérkezett - mondotta. - Az, hogy 1945 előtt ötször, a felszabadulás után pedig tizenkilencszer került sorra, azt hiszem, azt is kifejezi, hogy milyen változás állt be a színészek és újságírók emberi viszonyában is. Mi, amikor 1920-ban először találkoztunk a kerek labda közös hívása nyomán az MTK pályán, azt hiszem, jó alapokat raktunk le." Nehéz lenne levezetni, hogy miért pont az 1967-es SZÚR volt a 25., de az biztos, hogy "a" SZÚR-ból, a fővárosiból biztosan nem rendeztek tizenkilencet a világháború után, a vidékiekkel együtt viszont ennél sokkal többet. Továbbá: csak a világháború után tiltották be a SZÚR-t, azelőtt senki sem törődött azzal, hogy megmérkőznek-e egymással a csepürágók és a tollpusztítók vagy sem. Pethes még azt is kijelentette, hogy "— Zenthe Feriéknek győzniök kell! Egy kicsit elhúztak az eddigi 24 mérkőzésen az újságirók, egyik lapban azt olvastam, hogy 12 győzelmük van, nyolcszor játszottak döntetlenül és csak négy esetben győztek eddig a színészek. Az utóbbi években viszont már nekünk ment jobban és remélem, hogy május 21-én ismét törlesztenek a fiúk." (Film, Színház, Muzsika, 1967. április 28.)
Zenthe Ferenc a kapura tör a 1964-es rangadón, amelyet a színészek nyertek 6:3 arányban. (Képes Sport, 1964. május 26.)
Ez az 1964-es volt az utolsó SZÚR, amelyen Salamon Béla jelen volt. Az 1965-ös rangadó idején már halálos betegen feküdt a kórházban. 1964-ben azonban még fújta a sípot:
Salamon nem a nagy mérkőzéseken bíráskodott, azt azért már nem bírta volna szusszal, csak a szünetben rendezett kicsiken. 1964-ben három aktív futball sztár bíráskodott. Sándor Csikar fújta a sípot, Tichy Lajos és Mészöly Kálmán voltak a partjelzők, akiket akkor még taccsbíróknak (is) hívtak. 1965-ben Bozsik József (Cucu) vezette a meccset, 1966-ban pedig egy igazi, nemzetközi klasszis játékvezető, Zsolt István.
1969-ben, bő évtizeddel Farkas Bertalan előtt bemutatkozott a SZÚR-on az első magyar űrhajós: Kabos László. 1970-ben viszont a szovjetizált Európa legnagyobb férfi sztárja, Kloss kapitány, azaz Stanislav Mikulski volt a sztárvendég. Ez volt az az év, amikor 450 ezer jegyet igényeltek a SZÚR-ra. (Foci7, 1988. július 1.)
1968-ban a SZÚR-on lépett föl először élő közönség előtt Rátonyi Róbert a lányával, az akkor 13 éves Rátonyi Hajnalkával.
1970-ben két SZÚR-t is rendeztek. A tavaszvégi mellett egy nyárvégit is az akkori nagy árvíz károsultjai javára.
A hevenes évek elején már jóformán csak a SZÚR-okon volt teltház a Népstadionban. 1971-ben köszöntötték az egymilliomodik nézőt, aki egy Skodát kapott ajándékba.
1972-ben különösen nagyszabású műsort állítottak ki. Fellépett többek között a 105 tagú Állami Népi Együttes. Budapest századik születésnapját ünnepelték a "Csak az első száz év nehéz" című műsorral. Felsorakoztatták a főváros száz évének jellegzetes szórakoztatóit Borsszem Jankótól Hacsek és Sajón valamint Sicc úrfin át Gugyerákig, valamint Lujza-és-Jenőig. (A fiatalabbak kedvéért: Gugyerák Bárdy György volt, Lujza Psota Irén, Jenő pedig Major Tamás.)
A SZÚR kiváló reklámhordozónak is bizonyult. Mindenféle vállalat megjelent ott a reklámkocsijával.
A Május 1 ruhagyár Elegant ruházati boltjának gördülő divatbemutatója az 1969-es SZÚR-on. Aradszky László támaszkodik a vezetőfülkére, mögötte Koncz Zsuzsa. (Hungaricana)
A SZÚR a "vidám barakk" tartozéka volt, és a barakk relatív vidámságával együtt eltűnt. Fénykora a Kádár-korszak fénykorával esett egybe. A nyolcvanas években egyre fogyott a vidámság és a SZÚR vonzereje. 1987-ben rendezték az utolsót.
A rendszerváltás után fociztak még egymással itt-ott, ekkor-akkor színészek és újságírók. Műsorokat is szerveztek a meccsek köré, de ezek már jelentéktelenek voltak az igazi SZÚR-okhoz képest.
A színész (Juhász Jácint) röpül és boldog. (Képes Sport, 1971. május 25.)
