1970 decemberében esedékessé vált Jézus Krisztus 1970. születésnapja. Ám a karácsonyi ajándék legyőzte a Megváltót. És Szent Miklóst, a Mikulást. De még magát a Télapót is!

Willy Brandt letérdel a varsói gettófelkelés áldozatainak emlékműve előtt. (Magyarország, 1970. december 20.)

1970. december 7-én Németország szociáldemokrata kancellárja, Willy Brandt a protokolláris koszorúzást követően váratlanul letérdelt a gettófelkelés áldozatainak emlékműve előtt. Ez volt a közelmúlt német politikatörténetének egyik legemlékezetesebb pillanata. Brandt gesztusáról szólt másnap a szabad világ sajtója. A magyar lapok, nagy terjedelemben számoltak be a lengyel-német tárgyalásokról és az akkor megkötött szerződésről, hosszan ismertették a látogatás során elhangzott meglehetősen érdektelen beszédeket és protokolláris eseményeket, Brandt gesztusát azonban csupán futólag és mellékesen említették, vagy - mint például a Népszava (1970. december 8.) - még úgy sem. A Magyar Nemzet másnap meglepetve állapította meg, hogy a térdelésből világszenzáció lett. (Magyar Nemzet, 1970. december 9.) A gettólázadás ügyében leginkább érdekeltek igen szűkkörű orgánuma, a magyar izraeliták kétheti lapja, az Új Élet (1970. december 15.) foglalkozott először érdemben Brandt gesztusával. A külpolitikai hetilap, a Magyarország csak a december 20-i számában ejtett pár szót arról, hogy a protokollban nem szereplő térdeplés úgy meglepte Brandt lengyel kísérőjét, hogy "nem tudta befejezni mondandóját a gettó felkelésének történetéről". (Magyarország, 1970. december 20.) Arról már végképp nem esett szó, hogy Németország kancellárja nem egy megkésett bűnbánó, hanem a nácik elleni harc részese, aki nem is volt a világháború idején a náci birodalom polgára, mert onnan el kellett menekülnie, 1938-ban megfosztották állampolgárságától, és le is tartóztatták őt a német megszállók Norvégiában. 

Wladislaw Gomulka, a tömeggyilkos lengyel diktátor üdvözli magyar elvtársait az MSZMP X. kongresszusán. (Ország-Világ, 1970. december 2.)

Nem sokkal azután, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára hazaérkezett a magyar testvérpárt kongresszusáról, elérte pályája legnagyobb sikerét, a német-lengyel államközi megállapodást, amelyben Németország elismerte a második világháború után nyugatra tolt német-lengyel határt. Ezen sikere után nem egészen két héttel megbukott. A lengyel gazdaság csődbe jutott. A hatalmas állami ártámogatások tarthatatlanná váltak. Ezért december 12-én jelentős és széles körű áremeléseket jelentettek be. Másnap - ezüstvasárnap - az emberek szembesültek az új árakkal. Hétfőn sztrájkok, tüntetések, zavargások kezdődtek a nagy tengerparti városokban. 15-én "Gdanskban a tömeg már reggel vasrudakkal és Molotov-koktélokkal felszerelve megrohamozott néhány rendőrségi épületet, majd felgyújtották a megyei pártbizottságot. (A rombolást és fosztogatást egyesek titkosszolgálati provokátorok, mások az ilyenkor óhatatlanul felbukkanó 'politikamentes' bűnözők számlájára írják.) Szczeczinben sztrájkbizottság alakult, amelyet a helyi tanácselnök nagy meglepetésre elismert tárgyalófélnek - ám tagjait a rendőrség letartóztatta, ami nagy felháborodást váltott ki." Ekkor jelent meg a közéletben először Lech Walesa, és ekkor fogalmazódott meg a szabad szakszervezetek létrehozásának követelése.Ezen a napon Gomulka kiadta a tűzparancsot a rendőröknek és a katonáknak. A sztrájkmozgalom szétterjedt, körülbelül száz üzem sztrájkolt hét vajdaságban. 17-én a gdyniai hajógyár előtt tankokkal lőttek bele a tömegbe. "19-ére, szombatra lecsendesedett az ország. A hivatalos adatok 45 halottról, 1165 sebesültről, 2989 őrizetbevettről szólnak, továbbá 10 megsemmisült harckocsiról, 76 katonai és rendőri járműről. Van azonban történész, aki a halálos áldozatok számának becslésével 800-ig is elmegy. A pontos adatok valószínűleg soha nem fognak kiderülni." 20-án leváltották Gomulkát, Edward Giereket választották meg első titkárnak. Sok vezető bukott együtt Gomulkával. Felemelték a fizetéseket, az áremeléseket visszavonták, Lengyelország a drámai eladósodás útjára lépett. A gdanski hajógyár sztrájkoló munkásai december végén bizalmat szavaztak az új vezetőnek. A bizalom tíz év alatt végérvényesen elfogyott, az adósság megmaradt. (Domány András, Beszélő, 1998/1.)

Eduard Kuznyecov, halálra ítélt oroszországi zsidó polgárjogi aktivista. (Az arckereső szerint nem jelent meg róla fotó a magyar nyelvű sajtóban, így az angol wikipedia szócikkét használjuk.)

Eduard Kuznyecov (1939- ) író filozófia szakos diákként kezdett tiltott szövegeket terjeszteni, szamizdat kiadványokat szerkeszteni, azokban közreműködni. 1961-ben mindezért hosszú börtönbüntetésre ítélték, 1968-ban szabadult. Miután a Szovjetunió megtagadta polgáraitól az utazás jogát, 1970-ben Kuznyecov és társai megpróbáltak repülőgépeltérítéssel Svédországba repülni. Egy kisgépet béreltek ki azzal, hogy lakodalomba utaznak Leningrádból (Szentpétervárról) Priozerszkbe. A tizenhat fős csoport tizennégy tagja zsidó volt. Kuznyecov mellett az akció másik főszereplője Mark Dimsics korábban a szovjet légierőnél szolgált mint pilóta. A társaság lebukott, tizenegy tagját bíróság elé állítottál, közülük kilencet elítéltek, Kuznyecovot és Dimsicset halálra. Az ítéletet december 24-én hirdették ki. A magyarországi napilapok rövid egyencikkekben számoltak be a perről és a halálos ítéletekről. (L. pl. Fejér Megyei Hírlap, 1970. december 25.) Arról viszont egyáltalán nem adtak hírt, hogy hatalmas nemzetközi tiltakozókampány bontakozott ki a halálra ítéltek érdekében, s ennek hatására a halálos ítéletet börtönbüntetésre változtatták. A Kuznyecov-Dimsics-ügy ráirányította a nemzetközi közvélemény figyelmét a szovjetunióbeli zsidóság jogfosztott állapotára. A pert számos további zsidóellenes akció és bírósági eljárás követte, melyek során tanulmányi csoportokat oszlattak fel, tórákat koboztak el. Kuznyecovot 1979-ben cserélték ki Izraelben lebukott szovjet kémekre. Nagykorúságának huszonkét évéből tizenhatot töltött addig börtönben. 

1970. december 14-e nevezetes nap volt a főváros történetében. Hatalmas füstköd telepedett Budapestre. Déli tizenkét órakor éjszakai sötéség borult a városra, be kellett kapcsolni a közvilágítást. A Népszabadság megnyugtatta olvasóit, hogy a budapesti füstköd nem olyan káros az egészségre mint más világvárosok, például London szmogja. (Népszabadság, 1970. december 15.) 

December hónapban az Arcanum adatbázisában átfogott magyarországi világi sajtóban (az emigráns és egyházi lapokat tehát nem számítva) Jézus (vagy Krisztus, Jézus Krisztus) említéseinek száma 1940-ben: 672, 1950: ben: 4, 1960-ban: 36, 1970-ben 47, 1980-ban: 99, 1990-ben: 586. 

Mikulás, avagy Szent Miklós előfordulásai ugyanebben a körben - 1940: 451, 1950: 14, 1960: 69, 1970: 74, 1980: 94, 1990: 253.

Télapó: 1940: 3, 1950: 28, 1960: 136, 1970: 115, 1980: 172, 1990: 136. 

Hanuka (chanuka) 1940: 9, 1950: 0, 1960: 0, 1970: 0, 1980: 2, 1990: 17. 

Ezek a számsorok nagyon plasztikusan kimutatják, miként vesztették el és nyerték vissza a nyilvánosságban a tartalmukat a nagy évvégi ünnepek. Az is látszik, hogy ami évtizedekre teljesen eltűnt, az nem (az amúgy brutálisan háttérbe szorított) keresztény tartalom volt, hanem a zsidók ünnepe. Az ünnepek tartalmatlanítása fokozatosan oldódott, de mindvégig jelentős mértékű volt a pártállami diktatúra évtizedeiben. 

1970-ben ebben a tekintetben félúton voltunk 1950 és 1980 között, nem sokkal előrébb, mint 1960-ban.

Az ünnepekkel kapcsolatos kiejezések említési sorrendje: Hanuka 0, Jézus 47, Mikulás (Szent MIklós) 74, Télapó 115 és mindezeket megelőzi a "karácsonyi ajándék": 145. 

Ennek természetesen az az oka, hogy a karácsonyi hirdetések az ajándékról szólnak. Mindenesetre 1970 karácsonya leginkább az ajándék ünnepe volt. Kivált, hogy Jézus 47 említésének többsége nem is a karácsonnyal kapcsolatos, hanem irodalmi művekben, versekben, regényrészletekben, mondásokban, intézménynevekben fordul elő az ő neve. Például egy regényrészletben felkiált valaki: "Jézusom..., kicsoda maga?" (Bertha Bulcsu regénye, Jelenkor, 1970/12.)

Ludas Matyi, 1970. december 24.

Jellemző a kor kettősségére, hogy a Kisalföldben 1970. december 18-án és 19-én kétrészes cikkben kisjézuskáznak, részletesen írnak a karácsonyi népszokásokról, a betlehemezés akkor még inkább élő hagyományáról, a következő napon, december 20-án pedig az -mi- nevű munkatárs egy tárcában megírja, milyen kellemetlen helyzetbe került, amikor kiderült, hogy a fiait stikában templomba vitték, s most arról vitatkoznak, hogy az angyal hozza-e a karácsonyfát, vagy a Jézuska. -mi- írásának az az alapállása, hogy a nem-hit a magától értetődő normalitás, az a mai felnőtt természetes világnézeti állapota, és csak   az a kérdés, mit kezdjen a felnőtt a gyerekek bolondos, jézusos illúzióival. 

Azzal is lehetett viccelődni, hogy a Jézuska már pásszé. Felnőttek télapós leveleivel humorizált a Magyar Hírlap 1970. december 22-én: „Igen tisztelt Uram! Ön igen cseles! Esztendőkig Jézuskának tituláltatta magát, most pedig Télapó álnéven szerez meg nem érdemelt tiszteletet, miközben az ön sikereit mi, családapák fizetjük. A fiam villanyvonatot vár, a lányom maxi-szoknyát, a nejem valami barátnőpukkasztó drágaságot, és akkor még hol vannak a többiek; Gizike, a titkárnőm (ő aztán igazán megérdemli az ajándékot!), Katika a remek kávékért, Sárika a jó információkért, meg Krobcsák, a kollégám, akit bármennyire utálok is, de sokat tud rólam ... Igen tisztelt Uram! Közbejárhatna, hogy a Krobcsák lebukjon, ez lenne szép karácsonyi ajándék!" 

A Szabad Föld (1970. december 13.) karikaturistájának is megvolt a véleménye arról, mi lenne egy szülőnek a megfelelő karácsonyi ajándék:

A hosszú haj tűrésének vagy tiltásának kérdésében ekkor még megosztott volt a magyar társadalom. 

Az Omega együttes témába vágó dala 1968-ból

Némelyek belesántultak a karácsonyi ajándékba. 1970-ben tört be Magyarországra a medicin roller: 
"Sokan megcsodálták a BSE városmajori sportcsarnokában kiállított hasznos és nagyon szép sportcikkeket. Dicséret illeti a TRIÁL-t, hogy a látogatók elé tárta a sportszergyártás legújabb termékeit. A több ezer cikk között láttuk, s mint elmondták, a Favorit sportboltban már kapható is a 'csodákra képes' medicin roller. A TF Kutató Intézetének munkatársai szerint a műanyagból készült, egykerekű kéziroller napi egyperces gyakorlással már két hét múlva érezteti jótékony hatását. A hasizmok megerősödnek, egyenesebb lesz a testtartás, és ami szintén megjegyzendő: korra és nemre való tekintet nélkül használható." (Népsport, 1970. október 2.) Ezen a karácsonyon sok görnyedt, pohos polgárt leptek meg ezzel a csodaszerrel, ami nem volt más, mint egy kis műanyag kerék két oldalt egy-egy foggantyúval. Amilyen egyszerű, haszontalan és drága volt, éppoly balesetveszélyes. Folyvást elbillent, az áldozat ráesett, aztán jobb vagy balszerencse szerint ütődtek zúzódtak vagy törtek az edzeni való tagjai. Hamar el is tűnt. Az Arcanum adatbázisában szereplő 61 említésének kétharmada 1970-1971.ből származik. 

A másik nagy ötlet a papírlepedő és a papírpárna volt: "Magyarországon először Székesfehérváron került forgalomba a papírlepedő és papírpárna, ami egy-egy hétvégi kiránduláson, nyaralásnál igen jó szolgálatot tehet és megkönnyíti a háziasszony munkáját is." (Fejér Megyei Hírlap, 1970. december 11.) Orvosi, kozmetikai kezelésekhez, masszázshoz ma is használnak papírlepedőt, de a háziasszonyokat nem ragadta meg ez a kiváló ötlet.

A korabeli napilapokban megszokott minőségű kép a a Fejér megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a Papír- és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat székesfehérvári kiállításáról, ahol a papírlepedőt és a papírpárnát bemutatták, és a kiállítók ígéretet tettek arra, hogy nem lesz többé hiánycikk az importnál olcsóbb magyar vécépapír. (Fejér Megyei Hírlap, 1970.december 11.)

 Az 1970-es reklámvers-termés gyöngyszeme ez volt: "Ugye örülsz öcsi, hogy a cipőd fröcsi?" (Esti Hírlap, 1970. december 4.) A fröcsi (fröccsöntött pvc talpú) cipő 1969-ben került forgalomba, de a termelése 1970-ben futott föl. 800 ezer párat gyártottak belőle. Jutott bőven minden öcsinek. 

A Ludas Matyi (1971. január 7.) karikatúristája értelmezte öcsi és fröcsi örömteli kapcsolatát:

A rosszindulatú emigráns sajtó persze arra sem volt képes, hogy a kortárs magyar költészet remekét pontosan idézze: "A Dunai Cipőgyár bárgyú hirdetését mindenütt látni az országban: 'Minek örülsz öcsi? Mert a cipőm fröcsi!' A hirdetést mostanában így dorongolják le a vásárlók: 'Miért zokogsz öcsi? Mert a cipőm frocsi!' Igazuk van. A 164 forintos cipő néhány perc alatt szétmegy hóban-esőben." (Chicago és környéke, 1971. március 19.) (Az 1970-es átlagkereset a mainak nem egészen a századrésze, 2222 forint volt, a fröcsi cipő árát így kell értékelni.) 

A karácsonyi kereskedelmi csúcs műr tükrözte a kereskedelmi és ipari vállalatoknak az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus biztosította nagyobb mozgásterét és nyereségérdekeltségét. Mindenféle akciók, leértékelések, nyereménysorsolások, a vásárlásokhoz kötött sorsjegyek, ajándékok élénkítették az ünnepi forgalmat. A Keravill például elektromos masszírozógépet adott ajándékba azoknak, akik hűtőgépet vettek tőlük.(Népszabadság, 1970. november 26.)

A leggyakrabban és legerőteljesebben reklámozott ajándéknakvaló a könyv volt. Az őszi könyvakció eltartott a téli könyvvásárig, hirdette magát a nők könyvespolca, ajándékozási tanácsadóba csomagolta ajánlatát a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése stb. Az egyes könyvek mellett könyvcsomagokat is kínáltak, sőt ezeket nyomatták igazán. Marthy Barna (Esti Hírlap, 1970. december 21.) ezzel is viccelődött: "Könyvcsoportok hirdetését is olvasom, miszerint ezekből 'Ne egyet válasszon ki, olvassa el mindegyiket.'. 5—6 könyv, ősszesen kb. 2200—2500 oldal. Csak azt nem tudom, hogyha én gyerek vagyok, megértem-e a szocialista
realizmusról szóló 900 oldalas tanulmánykötet írásait, ha pedig felnőtt, elolvasom-e az iskolásoknak szánt biológiakönyvet? Pedig el kellene olvasnom, ideje már, hogy benőjön a fejem lágya. Valamikor csak eltűnnek a gyerek és a felnőtt közötti különöségek." Nyilván a kapós és az eladhatatlan könyveket csomagolták össze, és nem gondolták komolyan, hogy mindegyiken ugyanaz az olvasó fogja átrágni magát. Egy könyvpakkal, igen jutányos áron öt-hat ajándékot lehetett letudni. A fontos ajándékozottak kapták a javát, a kevésbé kedvesek a reszlit. 

Egy a sok könyvajánlat közül, mellette játékhirdetés. A Divatcsarnok Lotz-termében hatalmas játékvásárt rendeztek. A maiaknál persze sokkal egyszerűbb játékok jellemző ára 50-90 (mai áron 6-10 ezer) forint volt. (Ludas Matyi, 1970. november 19.)

Ötven évvel ezelőtt a reklámvilág - egy másik világ volt. A termék állt a középpontban és nem a fíling. A szó és hnem a kép. A hirdetések tetemes részét a verbalizmus uralta. A hirdetők jelentős része hosszú, egy vagy több oldalra menő, sűrű szövegben tájékoztatta a célközönséget arról, hogy mi mindent kínálnak, és tüzetesen elmagyarázták, miért érdemes azt megvenni. A Magyarország 1970. december 13-i számában - Luca napján - például három egész oldalas és egy kétoldalas apró betűkkel sűrűn teleírt hirdetés követte egymást. Ma már csak kötelezően közzéteendő dokumentumokat tesznek közzé ilyen nagy, szöveges hirdetések formájában, de azokat nem is a halandó olvasók szeme elé szánják. 

Minimális látvány, maximális szöveg, ez még a szocialista aligpiac-gazdaságban a verbalizmus kora. A szöveg kb. harmada fért a képre. (Magyarország, 1970. december 13.)

Azért valahogy csak képbe került a kisded is. Ha nem is az, de legalább több:

Képes Újság, 1970. december 26.