A képrejtvény az újságok állandó kelléke, jól mutatja népszerűségét, hogy azonnal folytatta diadalútját az interneten is. Az Arcanum segítségével most visszatérünk a vizuális műfaj, a „képtalány” gyökereihez.

Mi is az a képtalány?

Felütve a Magyar Lexikont, elolvashatjuk a pontos definíciót. A lexikon 1882-es kiadású, tehát a műfaj története ekkor már régen elkezdődött.

„Képtalány, találós föladvány (rebus), mely képekben, néha egyes betűkkel vagy szavakkal vegyítve, de a helyesírásra való tekintet nélkül elmésen fejez ki valamely szót, mondatot vagy verset; eredetét az olaszoknak köszönheti.” (Magyar Lexikon, 1882.) 

A legelső képtalány, politikai üzenettel

A képrejtvények speciális változata a vexir kép, ami nagyjából egy olyan tréfás képet jelent, amelyben elrejtve bizonyos figurákat, formákat találunk, melyek néha kapcsolódnak, máskor teljesen különböznek az eredeti kép tematikájától. A képrejtvény ebből nőtte ki magát, a vexir képeket tekinthetjük tehát a képtalány műfaj gyökerének.

„A tréfa egész modora és jellege látszólag német és aránylag új eredetre vall, pedig sem az egyik, sem a másik. A legrégibb vexir képnek Francziaországban és pedig a század elején találjuk nyomát, ép abban a képben, melyet elég érdekesnek tartunk itt bemutatni.” – írja a Vasárnapi Ujság 1890-ben, a képen pedig egy viszonylag egyszerű ibolya csokrot láthatunk. Esetleg van ott más is?

Vasárnapi Ujság, 1890.

„A legelső vexirkép érdekességét fokozza az, hogy iránya tökéletesen politikai és a tárgyát képező ibolya-csokor a Napoleoni dynasztia iránti hűség symbolikus kifejezője. Mikor váltotta fel a franczia liliomot az ibolya mint jelképes virág, nehéz meghatározni; állítólag I. Napoleon volt az, ki mikor Szent-Helena szigetére hajózott, a kíséretében levő angol tengeri tisztnek egy ibolyával díszített gyűrűt ajándékozott, de a mi magát az első vexirkép történetét illeti, mely az ibolyát a politikai symbolismus eszközéve tette, az a következő.

Bonaparte, mikor 1814 tavaszán Elba szigetére vitorlázott, megígérte hű pártembereinek, hogy az ibolyákkal együtt tér vissza. Ezek tehát távolléte alatt gyűléseiken ibolyákat viseltek, s egymás közt hasonló metszeteket hoztak forgalomba, mint a most közölt, titkos jelvények gyanánt. Találós képünkön az ibolyacsokor jobbfelől Napoleon profilját mutatja, balfelől Mária Lujza császárnéét, alább a közepén a kis római királyét.” (Vasárnapi Ujság, 1890.) 

(Ha nem sikerült volna a leírás alapján megtalálni a három személyt, akkor keressünk arcéleket, a virág széleinél meghúzott vonalak adják az említettek profilját, Napóleon kalapja a jellegzetesen hajló levél maga.)

Bonyolultnak tűnő, mégis egyszerű szerkezet

Az Élet és Tudomány egyik 1983-as számában található elemzésben egy majdnem százéves (1896-os) képtalányt mutatnak be. Megtudhatjuk, mennyit és miként változtak ezek a képrejtvények az idők során. Azt írják, hogy „egy gyakorlott mai rejtvényfejtő mosolyoghat a talány naivságán, de ne feledjük, hogy akkor ez volt a módi! Vagy talán — s épp a körülményességük miatt — nem is annyira egyszerűek az efféle fejtörők?!” Valóban nem egyszerű megfejteni, de tegyünk egy próbát, mielőtt a megoldást elolvasnánk!

Élet és Tudomány, 1983. 07. 08.

„A karikázó fiú a ruhájára rajzolt betűvel és karja fölött a hiányjellel mindössze annyit jelent: A FI. A tál betűje A, a tárgy olvasata a kihúzott ékezettel: TAL. Az S nem túlságosan bonyolult, az AG sem. Magyarázatra szorul azonban a hiányjeles és kihúzott ékezetes épület; olvasata: (h) AZ. Az ékezetes betű: ÉL, a ma már kevéssé ismert kacskaringó azt jelenti: ET. A T önmagáért beszél, a két betűvel és egy fölösleges ékezettel ékesített váza pedig egyszerűen: A VASZA.” (Élet és Tudomány, 1983. 07. 08.) (Megfejtés: A fiatalság az élet tavasza)

Úgy tűnik, mintha iskolások által gyártott fejtörőket látnánk, az olvasni tanuló gyerekek tankönyveiben találunk ma hasonló grafikákat, melyekkel egy-egy szót helyettesítenek a hosszabb szövegekben. A példa megmutatja persze azt is, mennyit fejlődött a nyelvünk, követve az élet változásait, kezdve a használati tárgyainkkal egészen a mainstream bölcsességekig.

Élet és Tudomány, 1983. 07. 08.

(Megfejtések: 1. ábra: A sebet csak az érzi, kinek fáj; 2. ábra: Csak akkor szeretünk valakit, ha hibáival is rokonszenvezünk; 3. ábra: A képzelet sebes szárnyú sas)

Magyarország legjobb rejtvényfejtője

1929-ben már a „régi divatú és naiv” rejtvények helyett sokkal haladóbb képrejtvények jelentek meg az újságokban, melyek megfejtése csak az „ötletes” olvasóknak ment.

„A rejtvénykészítésnek is van bizonyos technikája és ennek a technikának természetesen van fejlődése is. A régi divatú, naiv, képes ábrázolások helyét elfoglalták az újabbszerű kép- és betűtalányok, amelyeknek megfejtése már nemcsak megfejtői készséget, hanem nagyfokú intelligenciát és ezzel párosult ötletességet is feltételez.” (Budapesti Hírlap, 1929.03. 24.)

Tekintettel a rovat sikerére, a Budapesti Hírlap idézett számának rejtvény mellékletében maratoni versenyt hirdettek. „Az olvasóknak összesen 300 képtalányt kell megfejteni hétről hétre és lapunk igen értékes ajándékain kívül szerkesztőségünk megajándékozza a győztest „Magyarország legjobb rejtvényfejtője" címmel is.” – szólt a kiírás a lapban.

„Mai számunkban adjuk új pályázatunknak első betű-, illetve képtalányait. Tessék pályázni! Lássuk: kik lesznek azok, akik a háromszáz talány legtöbbjének megfejtésével megbirkóznak!? Minden pályázónknak előre is sok sikert és sok szerencsét kívánunk!” (A Budapest Hírlap Vasárnapja, 1929. 03. 24.) 

Nekünk persze már nem sok dolgunk lesz, mert valaki még annak idején a legtöbb megoldást ceruzával a rajzok mellé írta. Maradnak tehát azok, melyeket az ismeretlen nem tudott megfejteni.

A Budapest Hírlap Vasárnapja, 1929. 03. 24.