A mai napon érné el a nyugdíjkorhatárt, ha megérte volna. Bő két évtizeden át nem volt nála népszerűbb komikus színész Magyarországon. Neki köszönhető, hogy a Magyar Televízió első meleg karakterét imádták a nézők. Későn futott be, korán dőlt ki. Agyondolgozta magát. Magánéleti szórakoztatóképességének híre Királyhegyi Páléval vetekszik. "Előbb-utóbb meg fogok dögleni. - Mint mindenki más. - De én előbb" - mondta egy interjúban (Kisalföld, 2006. november 11.). Igaza lett.

Bajor Imre a Fészekben. (Kurir, 1990. december 4.)

Budapesten született 1957. március 9-én. Gyerekkorában műkorcsolyázó, focista vagy dobos szeretett volna lenni. A dühös szomszédok figyelmét még csak dobosként hívta fel magára, diáktársaiét és tanáraiét viszont már parodistaként és nevettetőként:

"Ő egysze­rűen arra született, hogy nevet­tessen. Nincs kizárva, hogy már világra jötte előtt azt írta a Sors mennyei személyi igazolványá­nak foglalkozási rovatába: hiva­tásos színpadi humorfakasztó./.../ Már középiskolásként fölvillantotta nem mindennapi karikírozó kész­ségét. Nemegyszer a tanárai osz­tották ki rá saját utánzásuknak a szerepét, s azok fölött a ma­tek- és történelemórák fölött mintha Karinthy 'röhögő osztály­szelleme' lebegett volna." (prémi, azaz Veszprémi Miklós, Magyar Nemzet, 1987. október 3.)

Amikor ezt írták róla, már egy évtizede színészkedett, színházának törzsközönsége imádta, a kritikusok dicsérték, de még nem volt közismert sztár egyáltalán. 

A színészi szakmát nem lehet lejjebbről kezdeni, mint ahol ő kezdte. A Színművészeti Főiskolára nem járt, csak úgy elszegődött élete huszadik évében segédszínésznek a legalacsonyabban jegyzett Állami Dériné Színházhoz. Színházi létezésének ez az első nyoma: "Sármándi Pál—Dénes Margit: Peti, vi­gyázz! című kétrészes mese­játékát, a népszerű Peti... sorozat új darabját. Peti ez­úttal mint idegenvezető mu­tatkozik be sok-sok kalandon
keresztül: kis csatáit ezúttal a közlekedési lámpákkal és a gyűjteményből megszökött Mérges Gombával vívja.
Az előadást Csongrádi Má­ria rendezte, a főbb szerepe­ket Grúiz Anikó, Antal Lász­ló, Horváth Ottó, Balogh­ Katalin, Négyesi Klári, Ba­jor Imre, Valy József, Mózes József, Turóczy Zsuzsa és Siménfalvy Lajos alakítja. November 14-én Vasváron, 15-én Kőszegen, 18-án dél­után fél 3-kor és 5-kor, va­lamint 19-én délelőtt 10-kor Szombathelyen, a Művelődé­si és Sportházban, 20-án Celldömölkön, 21-én pedig Sárváron láthatják a gyere­kek." (Vas Népe, 1976. november 14.) Ő volt a Piros Lámpa, akivel Peti hadakozott. 

A Színháztörténeti Adattár erről a piros lámpáról még nem is tud, csak Bajor első premierjét jegyzik, amelyre 1977. február 4-én, egy hónappal a huszadik születésnapja előtt került sor. A Firlefánc a varázsló című mesében kapott szerepet. "Grúiz Anikó és Bajor Imre éneke, tánca ügyes" - ennyi volt az első kritika, amely megjelent róla. (Új Tükör, 1977. február 27.)

Így táncolt ügyesen a húszéves Bajor Imre Grúiz Anikóval. (Színháztörténeti Adattár)

Pályája első öt-hat évében Bajor Imre névtelen senki volt a színházi világban. Azon kívül meg csapos egy ideig egy müncheni kocsmában. De aztán jött a Verebes: "Bár éve­kig valóban messze ívben elke­rült az igazi siker, minden pilla­natban tudtam és éreztettem is azt, hogy mi lehetnék... minden tehetségem ellenére elképzelhe­tő, hogy még ma is csapos va­gyok egy müncheni kocsmában, vagy tudomisén mi valahol, ha valamikor 1983-ban nem jön be a Balettcipőbe Verebes Pista, és nem kérdezi meg, hogy ki ez a baromi nagyképű állat, aki itt szóval tart mindenkit? - Az tetszett neki, hogy nagy­képű vagy? - Akkoriban, mint mindig, játszottam. Az idő tájt éppen azt, hogy bár nem tartok sehol, mindenkit magasról lenézek. Ez, ha tehetségtelenül csinálják - sértő, ha tehetségesen - hu­morforrás. Én tehetségesen csi­náltam." (Kurir, 1990. december 4.) 

Verebes István, miután a Balettcipő nevű szórakozóhelyen felfedezte Bajort, beajánlotta  a Játékszínbe, ahol szintén mesejátékban debütált. Ő lépett a gyerekek elő Kisfejű Nagyfejű Zordonbordonként Lázár Ervin: Hétfejű tündérében délelőtti és délutáni előadásokon. 

Pesti Műsor, 1983. február 23.

Egy évvel később bemutatták Verebes rendezésében a Hyppolit, a lakájt, ameyben Bajor az ifjú Makáts szerepét kapta. Ez határkő volt a pályáján. A kritikusok nem írtak róla hosszan, de röviden viszont igen szépeket. Például: "Kel­lemes fölfedezés az ifjú Makáts szerepében Bajor Imre: mintha világéletében ezt a nyelvet beszélte volna, ottho­nosan mozog a poénok és egy levitézlett egzisztencia hatá­rain." (Bányai Gábor, Népszava, 1984. április 18.) "Bár már több éve a pályán volt, Bajor Imre igazán a Hyppolit, a lakájjal 'kezdődött'. - Ez így igaz. Az volt az a pillanat, amikor felfe­dezett magának a szakma, pedig a közönség már ré­gen szeretett. A Játékszínben esténként háromszáz­hetvenen jöttek megnézni. Az említett előadás után megmozdult a levegő körülöttem, hála istennek! (Képes Európa, 1998. március 25.) A szülők is ekkor vették tudomásul, hogy amit az amúgy eléggé link fiuk művel, tényleg egy foglalkozás: "Egyáltalán nem tartották ezt tisztességes kenyérkereső szakmának. Apám például, aki a világ legtisztességesebb embere, szentül meg volt róla győződve, hogy az nem lehet komoly fog­lalkozás, ahol valaki egész nyá­ron nem dolgozik, és mégis meg­kapja a fizetését. Talán csak a Hyppolit bemutatója után dön­töttek úgy, hogy a színészet is lehet szakma." (Kurir, 1990. december 4.)

 A következő évben ő volt a Frici Szigeti József népszínművében, A vén bakancsos és a fiá-ban: "Lidi és Frici: Pregitzer Fruzsina és Bajor Imre. Nincs elég sorom arra, hogy megpróbáljam sza­vakba önteni azt, amit ez a két kirobbanó tehetség a színpadon művel. Pregit­­zer a talpraesettség és tűz­­rőlpattantság, Bajor pedig az önnön gátlásosságát és alamusziságát gonoszko­dással kompenzáló ravasz­ság megjelenítésében csil­logtatja talentumát. Ők az előadás legfőbb mulatság­­szerzői. Tánckettősük az előadás legnagyobb nyílt­­színi tapsát aratja." (Morvay István, Esti Hírlap, 1985. december 2.)

Verpeléty,a zugügyvéd. Margittai Ágival Szomory Dezső darabjában, a Szabóky Zsigmond Ráfáel-ben. (Magyar Hírlap, 1987. február 14.)

Fodor László: Helyet az ifjúságnak című, nem éppen remekművének Ervin szerepében nem győzik őt méltatni az ítészek:

"Ő ennek a társulat nélküli színháznak az egyszemélyes társulata. Nem kevesebb mint öt
játékszín-produkcióban van benne, s egyikben jobb, mint a másikban. Mint jóformán mindig, ez­úttal is slemil kisembert alakít, de — noha csak­nem skatulyában van — nem utánozza önmagát. Ervin az ő megformálásá­ban szánalomra és szere­tetre méltó, s egyben az előadás legtöbb kacagást kiváltó figurája. A tapsok­ból, bravókból — amelyek­kel a közönség sem pén­teken, sem szombaton nem fukarkodott —, ahogy mondani szokták a színhá­zak táján, elvitte a tejfölt. Meg is érdemelte." (Esti Hírlap, 1987. szeptember 21.) "Ami remek, az Bajor Im­re kishivatalnoka... olyan Komlós Vilmos-szerű, aztán áttöri a sablono­kat, az ősök, elődök bűv­körét, s önálló bájú alakí­tást nyújt. Nehézkes be­csületessége, izzadékonysága, ügyes ügyetlensége, se­te-suta bravúrossága, szá­nalmasra hangolt hősiessé­ge az utánozás, a mímelés, a mimézis szabadegyetemén megtartott előadás professzorává avatja." (Apáti Miklós, Film Színház, Muzsika, 1987, szeptember 26.)

Ervin. (Film, Színház, Muzsika, 1987. szeptember 27.)

Amint a fentiekből is kitűnik, Bajor Imre Kabos Gyula skatulyáját örökölte meg, s ezt az örökséget szolgálta meg 2000-ben a Meseautó remake-jében Kabos Gyula "remake"-jével. (A Meseautó a youtube-on.) 

Ahhoz, hogy a Játékszín sztárjából az ország sztárja legyen, még egyszer föl kellett fedezni őt. Második fölfedezője az egyik legnézettebb televíziós produkció, a Szomszédok főalkotója, Horváth Ádám volt, aki megnézte őt a Hyppolit kétszázadik előadásán, és kitalálta számára Oli, a meleg, beszédhibás fodrász szerepét a szappanoperában. (Tíz Oli-jelenet a Szomszédokból.)

Eredetileg csak néhány epizódban tűnt volna fel Oli, de végül is 77-ben szerepelt 1990 és 1993 között. Azért nem tovább, mert Horváth Ádám összeveszett vele és kiírta a sorozatból, amikor az engedélye és tájékoztatása nélkül megjelentette a lemezét Csóközön címmel. Ez a köszönés Oli emblémája volt, Horváth Ádám írta bele a szerepébe. Ő Molnár Ferenc Üvegcipő című darabjából vette, de ő vehette is, mivel az író unokájaként a Molnár-jogok örököse volt.

Oli volt az első meleg karakter a Magyar Televízióban. Bajor Olival futott be igazán. Rengeteg levelet, meghívást, lehetőséget kapott. Semmit nem hagyott ki, iszonyatosan sokat dolgozott. Állandóan jelen volt a Rádiókabaréban, a Heti Hetesben, a Hócipő kabaréjában, lemezt készített, jó sokat haknizott, önálló estjével bejárta az országot, Pasik címmel több mint ötven részes sitcome-ot forgatott Hernádi Judittal és Gálvölgyi Jánossal, ellátták filmszerepekkel, szinkronszerepekkel (hangot adott többek között Robin Williams-nek a Jó reggelt, Vietnam-ban és a cirkuszi medvének a Dr. Doolittle 2-ben), főszerepeket játszott a színpadon, reklámot is vállalt, Bajor-show  címmel sorozata volt az RTL-Klubban, amíg ki nem fulladt. 

A családra vonatkozó kérdésre ezt válaszolta 1990-ben:

"Hát mondd meg nekem, ki az, aki engem elvisel­ne így? Elmegyek reggel nyolc­kor, dolgozom tizennyolc-húsz órákat, alszom három órát, reg­gel megmosom a fogam, megint elmegyek..." (Kurir, 1990.december 4.)

Mindemellett hatalmas társaséletet életet élt, hosszú órákon át szórakoztatta a társaságát, emelgette a poharat, szívta a cigarettát.

Kurir, 1990. december 4.

Azért mégis lett neki családja. Élettársától, Hámori Eszter színésznőtől két gyermeke született a kilencvenes évek közepén. A lányából, Bajor Liliből színésznő lett. 2007-ben feleségül vette Berdár Ildikót.

Bajor Imre életmódjáról, szemléletéről mindent elmond Kövesdi Péter már többször idézett interjújának ez a hosszabb részlete: "- Rólad úgytudják, anyagias vagy. Igaz ez? - Abszolút! És egyre inkább az leszek. Főleg azért, mert ná­lam tehetségtelenebb emberek már régen kétszintes házat vet­tek valamelyik hegyen, nekem meg kutyaólam sincs. - Tényleg nincs hol laknod? - Nem, nem erről van szó. Álhatok én a szüleimnél, a ba­rátnőmnél vagy Óbudán, ahol van egy lakásom, egyelőre üre­sen. Itt csak az elven van a hang­súly. Hogy a jövedelem nincs arányban az elvégzett munkával és a tehetséggel. - Ha van, akkor beosztod a pénzt vagy elszórod? - Elszórom. Nem tudok és nem is akarok takarékoskodni. - Mire költesz? - Főképpen magamra, arra, hogy mindig legyen pénzem taxira. És persze a környezetem­re. Van nekem egy nagyon jó barátom, Hetényi Pál. Annak idején , amikor szó szerint egy vasam sem volt, ő tartott el./.../ - Ennyire szentimentális vagy általában is? - Abszolút. Nekem a tizen­nyolcadik században kellett vol­na születnem. Én nem taxit sze­retnék rendelni, hanem fiákert. Ügy nézek meg egy harmincas évekbeli filmet, hogy még mi­előtt kiírnák, hogy Hunnia Film, én már szólok a többieknek, gyerekek, ezt nézzétek, ez a FILM! /.../ Ma már nem azt írják a plakátra, hogy fantasztikus filmsiker Tolnay Klárival és Gábor Miklóssal, hanem uram bocsá’, hogy itt van, már látható Kvax Gyula legújabb rendezése! Ki a fenét érdekel a Kvax Gyula?! Az emberek Tolnayt, Gábort, Gózont, Kabost, Csortost meg a Benedek Micut szeretik látni, nem a rendezőt. Azzal ugyanis nem tudnak mit kezdeni. Állítom, ha nem jön vissza a harmincas évek egész­séges sztárkultusza, a színház meghal." (Kurir, 1990. december 4.)

Bajor Imre reklámban. (Premier, 2001/10.)

A Heti Hetesben akasztotta rá Havas Henrik a Kicsihuszár becenevet, ahelyett, hogy gyereket szült volna neki:

"A Heti Hetes felvételeire általában valami történettel érkezett, ahogy, gondolom, mindenhová. Az volt a benyomásom, hogy Imrével mindig történik valami. Kimegy a mosdóba, visszajön, maximum öt perc, de köz­ben annyi mesélnivalóval találkozik, hogy abból mások novellafüzért tud­nának írni, sőt nagyregényt. Valójá­ban a műsor akkor kezdődött, ami­kor megjött Imre. Addig a humor nagyágyúi hallgatagon, savanyú, fád, életunt arckifejezéssel üldögéltek az e célra fenntartott helyiségben, egy­máshoz ritkán szóltak, de akkor is úgy, ahogy a pszichiátria folyosó­ján mulattatják egymást a depres­­sziós betegek; aztán betoppant Im­re az ő hihetetlen, valószínűtlen, el­képesztő históriájával, amit késede­lem nélkül elő is adott, a depresszió­sok pedig dőltek a röhögéstől.
Noha a történetnek igazából semmi veleje nem volt, értsd semmi olyasmit nem tartalmazott, aminek alapján bárki is elmondásra érdemesnek hihette vol­na, viszont Imre előadásában vibrált, szikrázott, robbant. Valójában a mű­sor legragyogóbb monológjai ilyen­kor hangzottak el, felvétel előtt vagy a felvétel szünetében, amikor a kö­zönség nem látta-hallotta őket, és ezeket mindig Imre adta elő./.../ Ő akkor volt a legjobb, amikor valami egészen fé­kevesztett őrültséget mondott ki úgy és abban a szent pillanatban, ahogy az agyából kipattant. Egy alkalom­mal, miközben a mellettem ülő Ha­vas Henrik hosszan és értő szókkal magasztalta önmagát, Imre mind ke­rekebbre táguló szemekkel hallgatta, majd felkiáltott, mint a sivatagi re­mete, amikor istenéhez fohászkodik: Henrik! Szüljél nekem gyereket! Jó ember volt." (Váncsa István nekrológja, Népszabadság, 2014. augusztus 7.)

Jó ember volt, de még annál is jobb gazdi. Életszükséglete volt a kutya. A kutyák. Életszükséglete volt az is, hogy mindenki szeresse:

Kisalföld, 2006. november 11.

A csóközönt nem, de a híres kabaré-refrénjét ő találta ki: "Gim­nazista koromban a házibulik lázas divatját-idősza- kát éltük. Nem volt olyan hétvége, hogy az osztály­ból valaki ne zavarta volna el a szüleit moziba. Buli lesz! Súgás-búgás. És előtérbe került a suta-szemér­mes, de lényegre törő tapogatózás: milyen csajok lesznek a szigorúan zártkörű házi rendezvényen? És ki lesz ott? - sokszorosodtak unos-untalan a találgatá­sok. Akkor ugrott be nekem a kiábrándító válasz: én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó. Jó két évtized­del később egy hakni mámoros-whiskys-vidám éj­jelén eszembe jutott egykori beköpésem. Megkér­tem Ihos Jóska barátomat, írjon köré poénokat. így lettünk állandó vendégei a kabarénak: én, a Gyula meg a Tóth Ottó." (Képes Európa, 1998. március 25.)

2008-ban, a válság előtt egy perccel Bajor megnyitotta a Kicsihuszár nevű éttermét. Bele is bukott. Ezzel kezdődött életének utolsó, már nem igazán derűs szakasza. A Reflektor tévében ezt nyilatkozta Szily Nórának: "Gyakorlatilag egy klánt tartottam el. Ami egy bizonyos korig teljesen normális volt. Egy idő után nem bírtam – ettől jött az étterem ötlete. Nem akartam én visszavonulni – csak annyit, hogy néha mondhassak nemet. A probléma az, hogy a feleségemmel beleraktuk a magánvagyonunkat, a társam hiteléhez én lettem a kezes, és jött a válság... És amiket nem mondok, mert nem tartozik senkire, olyanok is voltak – ahova léptem, ott fű nem termett –, és bedőltem." (Blik, 2017. március 17.) Bajor azt remélte, az ő étterme lesz a sztárok törzshelye, de nem lett az. Szinte mindig üresen tátongott. A tulajdonos népszerűsége nem tette népszerűvé az éttermet, pedig a színvonalával a gasztroblogger szerint nem volt baj.

A Kicsihuszár étterem lejárata a Dob utcában. (vacsora.blog.hu)

A Dob utcai helyiséget el kellett adni, mélyen áron alul. Évtizedek megfeszített munkájának eredménye oda lett. Többek szerint ez törte meg a komikus egészségét, de hát abban nyilván szerepe volt az önkizsákmányolásnak, az egészségre meglehetősen ártalmas életmódnak is.

Ötvenéves kora fölött játszotta sorozatban, olykor egy nap kétszer az Operettszínházban élete egyik legjobb szerepét,  a Mágnás Miskát. Gábor Miklós még harminc sem volt, amikor a Mágnás Miskát forgatta. A filmet jelenetenként forgatják. Színpadon ez a szerep sokkal nagyobb igénybevételt jelent. "A Mágnás Miska előadásai után járni sem tudok. Két tán­cos fiú szokott várni a függöny mögött, hogy elkísérjen az öl­tözőig." (Kisalföld, 2006. november 11.)

2009-ben szilánkosra tört a bokája, de törött lábbal, székben ülve is haknizott. Az étterem csődje miatt búskomorságba esett, 2010-ben kórházban kezelték depresszióval. Erről a mélypontról még elrugaszkodott. Lemondott az italról, a nyerőgépezésről, jelentős részben a társasági életről is. Visszatért a színpadra, a Heti Hetesbe, azután jött az agytumor. Mindent ekövetett, hogy ezt is legyűrje. Még Kínába is elutazott, ahol azonban már nem tudtak mit kezdeni vele. Önmagában valószínűleg nem tartotta oyan sokáig a reményt, mint a környezetében. Amikor a veszprémi kórházba bevitték, már nem lehetett meghosszabbítani az életét. 2014. augusztus 6-án meghalt.

Premier, 2012/6.