Megelőzve a legtöbb nyugati országot, 1828-ban Brunszvik Teréz megnyitotta az első magyar óvodát. Az Angyalkert néven ismert kisdedóvó inkább egy iskolára hasonlított.

Brunszvik Teréz grófnőt az első hazai óvoda létrehozójaként tartjuk számon. Az intézmény éppen 194 évvel ezelőtt, 1828. június elsején nyitotta meg kapuit. Most régi újságcikkek segítségével annak néztünk utána az Arcanumban, hogyan nyílt meg és működött az akkoriban újdonságnak számító kisdedóvó intézmény.

Fejér Megyei Hírlap, 1983. 07. 23.

„Teréz bámulatosan fejlett, nyílt eszű gyermek”

A Magyar Hírlap egyik 1928-as cikkében az akkor százéves óvoda történetét foglalják össze, benne Brunszvik Teréz bemutatásával.

„Brunszvik Teréz pályafutása igazán nem hasonlít a grófi családok nőtagjainak átlagos életeihez. Gyermekkorában német nevelésben részesült, majd megtanul franciául, olaszul és angolul — a magyar nyelvvel azonban csak felnőtt korában ismerkedik meg. A kis Teréz bámulatosan fejlett, nyílt eszű gyermek. Egyforma szeretettel fordul a növényvilág, a festészet és a zene felé; mint tudjuk, Beethovennek egyik legkedvesebb tanítványa és meleg érzések fűzik mesteréhez. Tizennyolc éves korában már papírra veti a gondolatokat, amelyeket később egész életén át híven szeme előtt tart. A „Teréz ideálja“ szerint élete gazdagságát önmagában akarja megtalálni. A cselédeket gyermekeinek tekinti és mivel a munka a test és lélek erősítője, minden dolgukban segítségükre fog sietni; ő lesz mindig az első, aki a felkelő napot megpillantja és pihenőre csak akkor vonul vissza, ha már mindenki lenyugodott. Magához öleli az egész emberiséget, mert tudja, hogy a föld mindenkié.” (Magyar Hírlap, 1928. 07. 01.) 

Az eltökélt, fiatal nő hosszú időn át dolgozott azon, hogy elismerjék a kisgyerekek nevelésének szükségességét, majd létre is hozta az első óvodát.

„Az első intézet tehát, vagyis angyalkert (ez volt akkor neve a kisdediskolának), 1828-ik évi junius 1-jén Budán a Krisztina városban, Kern Máté által ünnepélyesen megnyittatott. Az intézetbe járó kisdedek száma kezdetben csekély volt, de az alapító grófnő buzgalma és szüntelen részvéte, az oktató tevékenysége, sőt már maga az ügy is annyira felébresztette a szülők figyelmét, hogy az rövid idő alatt egészen benépesedett.” (Pesti Napló, 1865. 05. 21.)

A száz évvel későbbi cikk szerint az indulás után mozgalmas évtizedek következtek, az intézmény többször is költözött.

„Az Angyalkert aztán pár esztendő után átköltözött Pestre, a Mária utca 30. számú házba, és ott volt egész az ötvenes évekig, amikor is a grófnő végre jelenlegi hajlékába költöztette az angyalok kertjének angyalait.” (Budapesti Hírlap, 1928. 04. 08.) 

Széchenyi István ellenezte, Kossuth támogatta az óvoda megnyitását

A Magyar Hírlap fent említett összefoglalójából megtudjuk, menyire haladó lépés volt az óvodák megnyitása, amelyben komoly szerep jutott egy svájci pedagógusnak, Johann Heinrich Pestalozzinak, akivel Brunszvik Teréz szakmai kapcsolatot ápolt. Ugyanakkor nem mindenki támogatta a kezdeményezést, Széchenyi például egyáltalán nem.

Magyarország újabbkori történetének forrásai - Brunszvik Teréz grófnő naplói 1938

„Pestalozzival 1808-ban ismerkedett meg svájci utazásán s az első gyermekkertet csak 1828-ban, június 1-én nyitotta meg. Nem rajta múlt, hanem a társadalom közönyösségén és nem kis mértékben azon is, hogy Széchenyi István gróf ellenezte. Nem azért, mintha nem tartotta volna szükségesnek és üdvösnek, hanem attól félt, hogy a közügyek iránt alig érdeklődő társadalom részvétele nagyon megcsappan és szétforgácsolódik, ha egy időben indul meg több közérdekű akció.” (A Pesti Hírlap Kincsesháza, 1928.) 

A Brunszvik Teréz feldolgozott naplójegyzeteihez írt elemzésben érdekes különbségről olvashatunk a „legnagyobb magyar” és a „legnagyobb magyar honleány” munkásságának tekintetében.

„Széchenyi felülről óhajtotta nevelni a népet, a felsőbb osztályokon át az alsóbbakat, s a felnőtteken át a gyermekeket, míg Brunszvik Teréz legalulról, az ismeretszerzési kort megelőzően, a kisdedektől akart kiindulni s erről a széles alapról felfelé haladni.

… Széchenyi az anyagi fejlődést, az indusztrializmust indította meg, és így közvetlenül rakta le alapjait annak a Magyarországnak, amely csak „lesz" —, Brunszvik Teréz pedig az indusztrializmus nyomában járó, a fajt és erkölcsöt fenyegető veszedelmeket igyekezett a közneveléssel tompítani, hogy így a gyermek testi és lelki erejét edzze és növelje, az öröklésből eredő testi vagy lelki hibákat ellensúlyozza, a gyermek érdekeit szem előtt tartva, azt a társadalom érdekeinek megfelelő életmódra alkalmassá tegye.” (Brunszvik Teréz grófnő naplói és feljegyzései, 1938.) 

Fejér Megyei Hírlap, 1986. 10. 04.

Míg Széchenyit nem tudta megnyeri Brunszvik az ügynek, Kossuth Lajos határozottan pártolta a kezdeményezést és indítványozta az óvodák kialakítását az összes vármegyében.

„Gróf Széchenyi Istvánból teljesen hiányzott az érzék a kisedednevelőintézetek fontossága iránt. Kossuth ellenben pártolta az óvodákat, sőt éppen az ő indítványára szólította fel a kisdedóvóintézeteket terjesztő egyesület 1841-ben a vármegyéket, hogy székhelyeiken hasonló intézményeket létesítsenek. Igaz ugyan, hogy ennek a felhívásnak kevés eredménye volt, mert csak Borsod megye tett eleget a kívánságnak, az eszme azonban mégis terjedt és 1843-ban már 34 óvoda volt az országban.” (Magyar Hírlap, 1928. 07. 01.) 

Itthon „meglehetősen ferdén mentek a dolgok”

A grófnő rengeteg akadályba ütközött a megvalósítás felé haladva, de állhatatosan dolgozott a sikerért. Pénzt kért az Országgyűléstől, a Nemzeti Kaszinótól, egyesületektől kunyerált, adományozó koncerteket szervezett és megragadott minden olyan lehetőséget, amelyet kapcsolati tőkéje lehetővé tett, de Magyarországon - az írás szerint - sajátosan zajlott egy ilyen kezdeményezés.

„A fejetlenség és rendszertelenség oka az volt, hogy ám Teréz grófnő kevés időt tölthetett Pesten s az egyesület ügyeit részben egyéb dolgokkal elfoglalt, részben pedig felületes emberek intézték. S miközben a fáradhatatlan apostoli nő Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Angliában, Olaszországban és Svájcban utazott, hogy azokban az országokban is megszervezze a gyermekkerteket, itthon bizony meglehetősen ferdén mentek a dolgok.” . (A Pesti Hírlap Kincsesháza, 1928.) 

Szívós munkáját aztán siker koronázta, haláláig összesen 80 óvoda alapításában vett részt - csak Magyarországon.

„Az egymásután megnyíló intézetek lassankint eloszlatták a társadalom közönyösségét és ráterelték a figyelmet a fanatikus kitartással dolgozó Brunsvik Teréz alkotásaira. Sorra jelentkeztek a jómódú emberek alapítványokkal és adományokkal. Nyolcvan gyermekkert volt Magyarországon 1861-ben, amikor Brunsvik Teréz meghalt. De emlékét nem csupán ezek őrzik, hanem az a sok külföldi intézmény is, amelyet az ő zsenije és energiája hozott létre.” (A Pesti Hírlap Kincsesháza, 1928.) 

A Zalai Hírlap beszámolója szerint hamarosan újabb feladat is gyorsította az óvodák létrehozását, mégpedig a magyar nyelv terjesztése.

„Az általa hirdetett nevelési rendszerben központi szerepet szánt az anyáknak, s fontosnak tartotta a leányok felkészítését is az anyai hivatásra, mert ezt tekintette az embernemesítő munka kulcskérdésének. Jelentős fejlődés akkor következett be az óvodaügyben, amikor 1836-ban megalakult a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesület, melynek tagjai az óvodákat nemzeti egység megteremtése és a magyar nyelv terjesztése eszközévé tették.” (Zalai Hírlap, 2000. 04. 01.) 

A gyerekek „szellemi túlterhelése” jellemezte az oktatást

Amikor a legelső óvodák működéséről olvasunk, meglepődve látjuk a szigorú tanmenetet. A százéves évfordulóra írt összefoglaló meg is jegyzi, hogy a gyerekek leterheltsége semmi a 100 évvel azelőttihez képest.

Budapest, 1946. 2. évfolyam, 11- szám

„A tanítási nyelv természetesen a német volt, amiben annál kevésbé találtak kivetni valót, miután abban az időben Buda lakosságának túlnyomó nagy része is németül beszélt. Az első intézeteket lassan-lassan felszerelték a legszükségesebb tanszerekkel, ami természetesen nem annyit jelent, mintha mai óvodáink felszerelésére volna szabad ezzel kapcsolatban gondolnunk" - olvassuk a Magyar Hírlap 1928-ban publikált cikkében, amely így folytatódik:

Egy német nyelvű leltár például a várbeli kisdedóvó 1836-os állományáról ezeket tartalmazza: Német nyelvkönyvek (4 db), gyermekekhez intézendő kérdések (1), mesekönyv gyermekeknek (1), kisgyermekeknek való tan- és olvasókönyv (2), Aesopos meséi (5), énekkönyv (1), különböző vonalminták (6), egészségügyi katekizmus (1)* képek keretben: Szűz Mária (1), Jézus (1), József története (1), képek az állatvilágból (24), a kézművesekről (24), bibliai képek kemény papiroson (28) Ezek után elképzelhető, hogy az első angyalkert megnyitásakor, 1828-ban milyen könyvek és képek állhattak rendelkezésre!” (Magyar Hírlap, 1928. 07. 01.) 

A fővárosi levéltárban őrzött egyik feljegyzés beszámol arról is, hogy ezekben az intézetekben milyen tantárgyakat tanítottak. Mint láthatjuk, még iparismeret is volt!

„A következő tantárgyakat rendszeresítették: imádság, beszélgetések Istenről, egyházi és világi ének, beszéd-, nyelv- és emlékezőgyakorlatok, bibliai elbeszélések, erkölcsi elbeszélések, érzékek gyakorlása és a felismerő tehetség fejlesztése, értelemgyakorlatok, gyermeki természetrajz és természettan, iparismeret, honismeret, alaktan és rajzolás palatáblán, betűismeret és betűzés, számolás a gépen, testi mozgásgyakorlatok.

Ezen kívül a leányokat kötésre is megtanítják. Ha az ember ezt a tekintélyes felsorolást végigolvassa, igazán nem érti, hogy manapság a szakemberek még mindig a gyermekek szellemi túlterheléséről beszélnek. Pedig milyen nagyszerű a mai iskolásfiúk és leányok helyzete a száz év előttiekéhez képest, akik óvodista korukban még természettant és iparismeretet is kénytelenek voltak tanulni...” (Magyar Hírlap, 1928. 07. 01.) 

Fejér Megyei Hírlap, 1983. 07. 23.

A kurta ruhák majmokhoz illenek, nem a jó erkölcsű gyerekekhez

Az Új Tükör 1978-ban újabb adalékokkal szolgált, hogy pontosan miket tanultak az óvodások.

„A gyerekeket másfél évestől öt-hat éves korig vette fel. Nemcsak gondozásukat szervezte meg, hanem, mint a korabeli angol óvodák tették, sokféle egyszerű és hasznos ismereteket taníttatott nekik.

Mit tanultak a kisgyerekek Brunszvik Teréz Angyalkertjében? Meglepő sok mindent. Olvasást, írást, számolást. Magyar és német szavakkal tanulják a környezet fogalmait, a mérték-, súly- és pénzismeretet, s nem hiányzik a tananyagból a skálázás, a hangjegyek tanulása sem. A hasznos elbeszélések, erkölcsi mondások, bibliai történetek zsongása s az árnyékos udvarban való játék töltötte ki a reformkori óvodás napját. A nevelők évtizedekig férfiak, azaz óvók, és Brunszvik Teréz útmutatásai szerint nevelték a kicsinyeket.

Hogy mit és miből tanítottak? Valószínűleg a Gyermeki elméhez intéztetett erkölcsi Rhytmusokból például — ezt a dallamos nevű Literáti Mádi János szerkesztette össze a 18. század közepén. Ugyanis a vallásos könyvek mellett, az illemtanok bizonyultak különösen kelendőnek. Ma már nagy mulatsággal — és fejcsóválva — olvassuk, mit kellett tudni a „gyermeki elmének" a Csinosságról:

Béfont s megköttetett,

nem szélnek eresztett

Hajat viselni tsinos.

Az is megsimított,

Fésűvel tisztított,

Ne légyen pedig boglyos.

Benne serkét, tollat,

Szőke bogarakat

Tartani gyalázatos.

(Új Tükör, 1978. 06. 11.) 

Az öltözködésről vallott nézeteket még szigorúbban foglalják össze egy kérdés-feleletként kiadott, 16. századi illemtani leírásban, amelyet még az első óvoda nyitása idején is érvényesnek tekintettek.

"Kérdés: Kikhez illenek az kurtább ruhák, hogy nem mint alfeleket befedezze, mikor lehajolnak? Felelet: Nem az jó erkölcsű és elméjű gyermekekhez, hanem az égtelen életűekhez (tisztátalanokhoz), majmokhoz, az afféle majmokhoz, kiknek farkuk vagyon.

Az óvók — és minden rendű oktatók — úgy vélték még a 19. század elején, hogy moralizáló szövegek (ahogy akkor mondták: „erénynemesítő beszélyek”) nélkül hiányos volna a gyerekek nevelése. Még a Robinzont is ,,erénynemesítővé" dolgozták át. Az erkölcsi nevelőhatás szem előtt tartásával az Ezópus (Aiszóposz) nyomán írt tanítómeséket fölöttébb kedvelték, így Heltai Gáspár, Fáy András állatmeséit.” (Új Tükör, 1978. 06. 11.) 

„A három legszegényebb ingyen kapja a kosztot”

A Budapesti Hírlap, 1928. április 08-i számában már a százéves óvodáról olvasunk és kiderül, hogy pillanatnyilag komolyabb renoválásra volna szükség.

„Mi Asszonyunk kalocsai nővérei életveszélyesnek tudják a pincét, de leginkább fáj szívüknek, hogy a gyermekek játszadozására nem igen alkalmas az udvaron levő úgynevezett nyári óvoda. Márpedig a józsefvárosi Angyalkertnek sok látogatója van: száztizenhat csöppséget írattak be az idén is, a napközi otthonban pedig 17—18 kisgyermek van állandóan. Ezek a csöppségek 30 fillérért kapnak naponta két tál ízes táplálékot: ugyanazt, amit a nővérek esznek. A sok szegény kisgyermek között a három legszegényebb: ingyen kapja a kosztot. A kegyes nővérek tulajdon szájuktól vonják meg a falatot, mert bizony a „büdzséből“ nem telne az ingyen kosztolásra.” (Budapesti Hírlap, 1928. 04. 08.) 

A második világháború után közvetlenül a gyerekek rumfordi levest kaptak, amely egy pépes étel árpából, zöldborsóból és burgonyából összefőzve.

„Régi feljegyzések örökítik meg számunkra hogy a szegény gyermekek a téli hónapokban (november elejétől február végéig) naponta 1/2 meszely rumfordi levest is kaptak.” (Budapest, 1946. 2. évfolyam, 11. szám) 

Renoválás adományokból legyen vagy mérnöki asszisztencia nélkül?

Az oktatást ekkoriban már apácák végezték, akik nem csak a kicsiknek, hanem a még „neveletlen” nagyoknak is rendszeresen előadást tartottak. A százéves évfordulóra pedig műsorral készültek, bár a szövegből kiderül, hogy leginkább pénzgyűjtésre használták volna az alkalmat, ha nem lett volna olyan kínos.

„A Józsefvárosi Óvodaegyesület a Mi Asszonyunkról elnevezett kalocsai iskolanővéreket hívta meg. …A főnöknő vasárnap délutánonkint szokott szórakoztató előadásokat tartani a környékbeli cselédleányoknak, akik sajnos, egyelőre nem valami nagy számmal keresik fel a Kun utcai öreg házat, ahol az illendőség, a jó modor, a finom beszéd és a társasági műveltség elemeire oktatja tréfás-bájosan a lányokat, főtisztelendő Klára főnöknő.

A kegyes nővérek csöndes életébe most nagy mozgalmasságot hozott a közeli centenáriumra való készülődés. Elhatározták, hogy az Urániában előadásokat fognak tartani, amelyen a kisdedek mutatnak majd be alkalmi játékokat, azonkívül szűkebb körű házi ünnepségre is készülődnek, de még nem tudják, hogy illik-e majd belépődíjat kérni? Pedig sok pénzre van ám szükség, mert egy mérnök megállapította, hogy legalább 5000 pengőbe kerülne a ház renoválása. Attól tartanak, hogy ennyi pénzt nem tudnak előteremteni, így aztán már azt is kifundálták, mitévők lesznek, ha nem kapnak elegendő pénzt. Egyszerű munkásembereket hívnak és mérnöki asszisztencia nélkül próbálják helyreigazítani a cserepes udvart, hogy a mezítlábas kisgyermekek nyáron játék közben meg ne sértsék lábukat.” (Budapesti Hírlap, 1928. 04. 08.) 

„Kevésnek adatott annyi észtehetség”

Brunszvik Teréz 1865. május 18-án halt meg, három nappal később pedig a Pesti Naplóban közölték az őt búcsúztató beszédet, mely a kisdedóvó egyesület éves közgyűlésén hangzott el. A beszédben Széchenyi nagyságával ismét párhuzamba állítják az ő munkásságát.

Budapest, 1946. 2. évfolyam, 11. szám

„Csodálatos találkozása a történeteknek, midőn a közjó érdekében, habár külön utakon, de egy czélra törekedett szereplők ugyanazon felvonás végén fejezi be versenypályájukat. A múlt évtized pusztító viharainak legsötétebb fellegeiből egy villám csapott le, melynek kétágú lángnyila két magasan lobogott szövétneket oltott el, két növényt fosztott meg életétől, melyek egyike terebély ágairól messze nyujtá üdvös gyümölcseit és beárnyékolá gyenge sarjadékait, védve az elemek jégzáporától, másika szerény bokorként a maga nemében elmaradottak felett virágaiban az ész ész és szív szellemi szerveit egyesítő, hogy gyümölcseiből egykor minél számos!) kisded-intézet keletkezzék, megóvni elfajulástól a hon jövő korának csemetéit, és gerjeszteni bennük az isteni szikrát. Amaz gróf Széchenyi István, ez gr. Brunswick Teréz volt.” (Pesti Napló, 1865. 05. 21.)