A szépfiú és mesterszínész

Darvas Iván (1925-2007)

Facebook Tetszik

2022. június 14. - hacsa.

Pályája első felében ő volt a nők bálványa, az ügyeletes szépfiú. A második felében a nemzet nagy drámai színésze, a kor legnagyobb színházi sikerének hőse. A kettő között forradalmár, rab és segédmunkás. A forradalom után, letartóztatása előtt a kommunista ifjúság lapja a legnépszerűbb férfi színészként üdvözölte őt. A legműveltebb és legpolgáribb színészek közé tartozott. Június 14-én született 1925-ben.

Darvas Iván (Film, Színház, Muzsika évkönyv, 1971).

Újságíró édesapja a világháborúból egy régi pétervári színészcsaládból származó orosz leányt hozott haza feleségnek. Mire két fiuk megszületett, lakóhelyük, Beje már Csehszlovákiához tartozott. Kisebbik gyermekük, Szilárd (később Iván) fél éves volt, amikor Prágába költöztek. Az apa ott főszerkesztette a Prágai Magyar Újságot. A csehszlovák főváros volt Szilárd valódi szülővárosa, gyermekkorának színhelye. "Hallatlanul pezsgő kulturális élet volt ebben a városban. Nagyon sok okos emberrel találkoztam. A jó hírű, magas nívójú prágai Német Színház prózát és zenét is játszott. A színházak általában nyugatra néztek: angol, francia kulturális befolyás érvényesült, zenei téren pedig a német. Ez az egész, valami furcsa 'fénytörés', amit akkor nem tudtam, csak ösztönösen éreztem. A prágai réges-régi épületek a patinás utcákban, ahol a tárgyak, a kövek rendeltetésüknek megfelelően élnek évszázadok óta... Zokogva ébredek, ha Prágáról álmodom." (Film, Színház, Muzsika, 1987. december 26.)

Édesanyja oroszul, apja magyarul beszélt vele. Prágában is, Budapesten is német iskolába járt. Három nyelvet beszélt anyanyelvi szinten. Gyerekkorában a cseh nyelv vette körül, csak az angolt kellett külön megtanulnia.

A nyugatos, polgári Prágából 1938-ban, a Felvidék visszatérése után és Csehszlovákia széthullása előtt Magyarországra költözött a család. Apja itt a Magyarország című liberális lapnál dolgozott. Gránátszilánk ölte meg Budapest ostroma alatt. Szilárd 1943-ban érettségizett a liberális szellemű Reichsdeutsche Schuléban. 1944-ben zsidókat mentett, védődokumentumokat hamisított, a katonai behívói elől elbujdosott. A háború után orosz katonáknak és orosz gyárban tolmácsolt, gyorstalpaló orosz nyelvtanfolyamhoz szerkesztett kis füzetet, és közben járt a Színiakadémiára. Amikor statisztaként feltűnt a Nemzeti Színház próbatábláján, Darvas Szilárd, a neves humorista, költő és konferanszié szépen megkérte, hogy válasszon magának másik keresztnevet. Így lett Iván. Ez 1946-ban történt, amikor a Színiakadémiáról éppen eltanácsolták "csúnya akcentusa" miatt. Már az első éve után is kirúgták egyszer, mint fejlődésképtelen és tehetségtelen növendéget, de ő újra beiratkozott elsőbe. A második eltanácsolásakor viszont osztályfőnöke, Rátkai Márton becibálja őt a Művész Színházba, odaállítja Várkonyi Zoltán igazgató elé azzal, hogy a felfedezettje, a snájdig, vékony szőke fiú éppen jó lenne Orfeusznak a nagy sztár, Tolnay Klári mellé Jean Anouilh Euridikéjében.

És éppen jó lett.

Tolnay Klárival az Euridikében. (Színház, 1946. szeptember 25.)

Hiába írta Zelk Zoltán a Szabadságban (1946. szeptember 22.), hogy "kétségtelen tehetsége még nem tudja lecsitítani izgatottságát és lelkességét, túlzott mozgékonyságát és 'kitöréseit'." Hibáa írta Staud Géza a Népszavában (1946. szeptember 24.), hogy "a tehetséges és fiatal Darvas Iván még igen gyenge ahhoz, hogy egy ilyen nagy szerep súlyát el tudja viselni", Darvas hatalmas sikert aratott. Egy csapásra berobbant a magyar színházi életbe és Tolnay Klári szívébe, aki hamarosan férjül vette a nála bő évtizeddel fiatalabb szívtiprót.

Az Új Emberben (1946. szeptember 29.) így figyelmeztették az ífjú színészt: "A fiatal Darvas Iván külsejében is nagy nyeresége a színpadnak. Ettől a külső egyezéstől ma még nem látni, hogy mint alakító színésztől mennyi telik tőle. Reméljük azonban, fiatalsága időt ad neki a nagyvonalú kibontakozásra s ez az első előlegnek főnyereményszerű siker nem kápráztatja, lusttja és rontja el. Tudnia kell, hogy csak a külsőből, mint színész nem élhet meg." A "nagyvonalú kibontakozáshoz" sok idő nem kellett neki. A következő évadban Raszkolnyikovot játszotta a Bűn és bűnhődésben, a színigazgatóval, Várkonyi Zoltánnal felváltva. Másodállásban pedig karikaturista volt a Pesti Izé című lapnál.

Raszkolnyikov szerepében. (Színház, 1947. novemer 11.)

A Színház (1947. november 11.) riportere megkérdezte tőle, mit szeretne játszani: "Most a Liliomfit és a Liliomot. Később, tizenöt-húsz év múlva a Hamletet." A Liliomot és a Hamletet sohasem játszotta el, de Liliomfiként az 1954-ben készült filmben meghódította az egész országot. A Magyar Nemzet (2007. június 4.) nekrológja szerint: "Minden idők legsikeresebb magyar vígjátéka, a Liliomfi jelentős mértékben Darvas Iván briliáns alakítása miatt vált egymástól egészen különböző ízlésű mozinézők és szinte minden nemzedék kultikus filmjévé." A Liliomfival vetekedően sikeres másik magyar filmvígjátékban, A tizedes meg a többiekben (1965) is benne volt.

Krencsey Marienne-nal a Liliomfiban. (Népszabadság, 2012. május 29.)

A Művész Színházat 1949-ben felszámolták. Darvas Iván a Madách Színházhoz került. Pályájának a forradalom előtti szakaszáról a színész ezt írja 1961-ben Aczél Györgyhöz szóló levelében: "A néphatalom, megalakulása pillanatától, minden lehetőséget megadott nekem, hogy a bennem forrongó ösztönök, vágyak megnyilvánulhassanak... még másodéves növendék koromban fővárosi színházi szerződéshez jutottam, s pályára lépésem pillanatától kezdve dédelgetett és élvonalbeli feladatokkal elhalmozott, elkényeztetett művésze voltam hazámnak. Színházaink államosítása pillanatában egy csapásra duplára emelkedett a fizetésem, filmgyártásunk fellendülése idejében elhalmoztak a rendezők jobbnál-jobb szerepekkel. Dúskálhattam, válogathattam a felkínált feladatok között. Sok-sok pénzt kerestem, és azt hiszem, még többet költöttem." (Kritika, 2015/9-10.)

1948 és 1957 között 17 filmben játszott. A Lilomfin kívül többek között a Díszmagyarban, a Semmelweisben, a Föltámadott a tenger-ben, a Rokonokban, A 9-es kórteremben, a Budapesti tavaszban, a Gázolásban, a Dollárpapában, a Mese a 12 találatról-ban, a Gerolsteini kalandban. Eljátszotta a Bakaruhában főszerepét és Liszt Ferencet az Erkelben.

Fábri Zoltán ÉLetjel című filmjében 1954-ben. (Filmkultúra, 1989/5.)

A "néphatalom" azért nem csupán dédelgette, hanem el is ítélte őt. 1955-ben bátyját, aki kamaszkorában a súlos családi zavarokból kifolyólag legfőbb támasza, nevelője volt öccsének, belekeverték egy kémperbe és tíz éves börtönbüntetésre ítélték. Sokadrendű vádlottként Darvas Ivánt is egy év fölfüggesztett szabadságvesztéssel büntették, mert elmulasztotta feljelenteni a testvérét. A forradalom alatt, 1956. október 30-án Darvas bekopogtatott a Budapesti Országos Börtönbe, hogy engedjék ki a Rákosiék által politikai okokból elítélt bátyját. A Legfőbb Ügyészséghez írányították azzal, hogy ők illetékesek dönteni ebben az ügyben. A Legfőbb Ügyészség forradalmi bizottságától kapott egy papírt, miszerint a Rákosi-korszakban elítélteket szabadon kell bocsátani. Ezzel a papírral visszament a börtönbe, és ott több mint száz fogolynak állított ki szabaduló levelet.

A Madách Színház Forradalmi Bizottságában is tevékenykedett és a Színművészek Forradalmi Bizottságába is beválasztották.

Bátyja külföldre távozott, őt is vitte volna magával, de nem ment.

A forradalom leverése után Darvast úgy foglalkoztatták tovább, úgy írtak róla a lapokban, mintha mi sem történt volna. Az újonnan alapított Kommunista Ifjúsági Szövetség újonnan alapított lapja gond nélkül kihirdette őt a lap által indított színész népszerűségi verseny győztesének az olvasók szavazatai alapján.

Darvas Iván kapta a szavazatok 74%-át. (Magyar Ifjúság, 1957. március 9.)

Játszott színházban, Victor Hugo-t, Goldonit, filmet forgatott. Két filmje is futott a mozikban. Februártól a Mese a 12 találatról, májustól a Bakaruhában, amely Darvassal együtt jó kritikát kapott. Május közepén véget ér a színházi évad. Aztán: „Az ominózus szombati napon (május vége felé jártunk már) csakugyan elhangzott A gerolsteini kaland utolsó csapója, a gyártás pezsgőt bontott, koccintottunk, aztán szétszéledtek a színészek. Pontban éjfélkor - békésen olvasgattam már az ágyban - fékek csikorgása, ajtócsapkodás hallatszott. Kinéztem az ablakon. A rövid, szűk kis belvárosi utca mindkét végét egy-egy keresztbe álló, nagy fekete kocsi torlaszolta el, a harmadik meg ott állt meg a kapunk előtt. Tisztára, mint a krimikben! Enyhén eltúlzottnak, már-már nevetségesnek tűnt, amikor csengetésükre ajtót nyitottam, és ijedt házmesterünk kíséretében ott állt tíz-tizenkét civilbe öltözött, szigorú úr, vezetőjük pedig roppant korrektül felmutatta rendőrségi igazolványát és az Ügyészség házkutatást, valamint az előzetes letartóztatásomat elrendelő parancsát. Már a fürdőszobába se hagytak egyedül bemenni." (Darvas Lábjegyzetek című memoárjából idézi Szigethy Gábor, Kortárs, 2014/2.)

Darvas letartóztatásával tehát megvárták, amíg A gerolsteini kaland elkészül. Ebben az operettfilmben Darvas és Házy Erzsébet, az Operaház dívája volt a főszereplő. Ekkor kerültek közel egymáshoz, de csak jóval később házasodtak össze. Darvas és Tolnay Klári házassága már túlélt egy válságot, amikor Darvas összejött Bessenyei Ferenc élettársával, Váradi Hédivel, de ekkor már ismét közel jártak a váláshoz. Ez csak azért nem történt meg, mert Tolnay Klári nem volt hajlandó elhagyni a férjét, amíg az börtönben van, s amíg a hatalom emberei a nyakára járnak, hogy váljon el.

Házy Erzsébet és Darvas Iván A gerolsteini kalandban. (Film, Színház, Muzsika, 1957. május 17.)

Májusban még arról írtak a lapok, hogy a filmet júniusban bemutatják, de az végül csak szeptemberben került a mozikba. Talán addig fontolgatták, hogy a börtönben tartott színész a mozilátogatók szeme elé kerülhet-e. Szigethy Gábor fentebb már idézett írásában (Kortárs, 2014/2.) azt állítja, hogy a film kapcsán "Darvas Iván nevét tilos leírni... ha nem írjuk le a nevét, akkor nincs. Vegyék tudomásul ezt az egyetlen, megkérdőjelezhetetlen igazságot az elvtársak és mindenki!"

Ez azért nem egészen így volt. "Darvas Iván a Liliomfi, Gázolás és sok más magyar film főszereplője, rokonszenvesen alakítja Martin nagyherceget, Gérard Philipe-ként küzd, amikor kardot forgat. Rutinos játékán kívül azonban nem nyújt nagyobb élményt." Ezt írta a Középdunántúli Napló kritikusa 1957. szeptember 4-én. Az Igaz szóban, a Vas népében is írtak Darvasról a film kapcsán.

A színészt 1957. május 30-án tartóztatták le. A korábbi, egy éves felfüggesztett büntetésével együtt két év nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélték. 1959. április 4-én szabadult. Lakását elvették, a válás megtörtént, barátai, kollégái jelentős része elfordult tőle. A Művelődésügyi Minisztérium Színházi Főosztályának a vezetője, Meruk Vilmos közölte vele, hogy ő mint a nép ellensége soha többé nem léphet magyar színpadra. Sem tíz, sem tizenöt év múlva - soha!

Nem csoda, ha szabadulása után sokkal szörnyűbbnek érezte az életet, mint a börtönben. Az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében.

Segédmunkásként dolgozott a metróépítkezés zsaluzó brigádjában az Astoriánál. Amikor onnan el akarták helyezni egy külvárosi munkahelyre, hogy ne legyen szem előtt, felmondott. A színpadra való visszatéréséig egy műanyagfeldolgozó üzemben végzett nehéz fizikai munkát igen egészségtelen körülmények között.

Levelekkel bombázta Aczél Györgyöt, hogy engedje vissza a színpadra, s ha ez nem lehetséges, engedjék őt kivándorolni. Ezen levelek egyikét Bolvári-Takács Gábor adta közre a Kritika 2015/9-10. számában. Többek között ezt írta: "Tudom, jól tudom ma már, milyen súlyos bűnt követtem el 1956-ban, midőn az államrend ellen fordultam./.../ Ha labilis lelkialkattal rendelkező, könnyen befolyásolható, minden impulzusra, akár jó, akár rossz helyről jött legyen, azonnal és csak ösztönösen reagáló, politikailag képzetlen, kiforratlan világnézetű, jellegzetes ún. - rossz értelemben vett - 'művészalkat' is voltam, akit részint hajlamai, neveltetése, részint körülményei még bűncselekmény elkövetésére is képessé teszik, mégis - s ezt legőszintébben és leghatározottabban állítom - itt éreztem magam itthon, s ezt az államrendet, az épülő szocializmust éreztem magaménak./.../ ...még - teljesen igazságosnak érzett - börtönbüntetésem tartama alatt sem éreztem magam egy percig sem, hazám és a szocialista rend ellenségének." Darvas szilenciumának feloldását és ebben az ügyben kihallgatást kér Aczéltól. 1961. május 29-én íródott a levél.

A következő évben, 1962. augusztus 31-én adta hírúl a Film, Színház, Muzsika, hogy Darvas a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződik. Öt év veszett el Darvas pályájából. 32 éves hódító fiatalembert tartóztattak le, 37 éves, sok mindenen keresztülment, középkorú drámai színész tért vissza a pályára.

Miskolcon a Ványi bácsi Asztrov szerepében Máté Évával. (Film, Színház, Muzsika, 1963. január 5.)

Miskolcról hamarosan följöhetett Pestre, egyelőre "csak" a József Attila Színházba. Itt, az Imádok férjhez menni című, kirobbanó sikerű zenés vígjátékban énekli el a személyéhez kötődő nagy slágert: Kicsit szomorkás a hangulatom máma. A másik dal, amely Darvasról mindenkinek eszébe jut, a Konsztantyin Szimonov versére írt Várj reám.

1965-ben Darvas visszatérhet Várkonyi Zoltán színházába, amely ekkor már a Vígszínház. 1967 szeptemberében megnyílt a Vígszínház kamaraszínháza, a Pesti Színház. A nyitó előadás Gogol: Egy őrült naplója. Monodráma. Ezt Darvas Iván kb. félezerszer játszott el. Ez volt a háború utáni magyar (prózai) színház addigi legnagyobb sikere. "Nem csupán hatalmas fizikai és pszichikai teljesítmény az egyedül végigcsinált előadás, de mutatványsorozat is. Az éneklő, az artista és a gyorsrajzoló Darvast is látom a színpadon. Már-már csalódott vagyok, mert bűvészmutatványt nem mutat be — hacsak nem tekintem annak, amikor egy nagy utazóládából bújik elő —, sok a mutatvány. De Darvas tehetségét jobban nem dicséri semmi, mint hogy az attrakciók mellett még arra is alkalma nyílik, hogy színházat csináljon, őszinte és meghitt módon vezessen be Popriscsin lelkébe, a szenzációs bravúrok között még meg is rendítsen. Mert egy őszintén elmondott emberi szó nagyobb mutatvány a színpadon, mint a legvirtuózabban megoldott artistamutatvány." Ezt írta Molnár Gál Péter az előadásról (Népszabadság, 1967. október 24.)

Egy őrült naplója. (Premier, 2013/12.)

Darvas Iván 1970-ben újra kiszabadult a fogságból. Ekkor forgathatta le - több évnyi várakozás után - Makk Károly Darvas fogolytársa, Déry Tibor két novellájából készült Szerelem című filmet. A politikai fogolyként szabaduló férj, Darvas Iván és a feleség, Törőcsik Mari jelenete a film egyik csúcspontja. A harmadik főszerepet, a fogoly édesanyját szintén Darvas játszotta, Darvas Lili, aki - Diamantsteinek leszármazottjaként - csak névrokon volt.

Házy Erzsébettel való szakítása után 1972-ben harmadszor is megnősült. Motorcza Irén fotóst vette feleségül, és ekkor, ötvenévesen már családot is alapított. Erről másfél évtizeddel később Baló Júliának így nyilatkozott: "Megváltozott az életem: én, aki addig egyedül élő ember voltam, 1972-től kezdve családi életet élő ember lettem, aki — magammal együtt — négy emberért felelős. — Kislánya, Ráchel tizenkét és fél, fia, Benjámin tizenegy éves. — Most lettem alkalmas ennek a kegyelemnek a befogadására. Készséggel, alázattal, boldogsággal változtam meg attól, hogy ez az esemény — a gyerekek megszületése — bekövetkezett. Húsz évvel ezelőtt havonta harmincöt előadást játszottam. Ma pedig egy hónapban nyolc-tízet. Így valamiféle laza kapcsolatot tartok azzal, ami valamikor az életem legeslegközepe volt. Az összes fennmaradó időmet a családommal töltöm." (Film, Színház, Muzsika, 1987. december 26.)

Törőcsik Marival a Szerelemben. (Kritika, 1971/6.)

A Vígszínház társadalmi közegéről, a 13. kerületről így vallott: "Ez a pesti hagyomány egyik legértékesebb része. A pesti polgáré, igen, ki merem mondani, ez a kispolgár stílusa. Ezek az emberek, akik itt éltek, körülbelül negyven év alatt megteremtették Budapestet, '67- től '14-ig, és néha borzadva gondolok vissza az elmúlt negyven évre: mi épült azóta itt? Itt csak bontottak, hagyták ezt a városrészt leromlani. Akik itt éltek, európaiak voltak. Nem kellett magukat 'felküzdeni Európához'. Mindennapi életükhöz tartozott a kulturált beszéd, a csiszolt viselkedés, az ízléses környezet. Ez a kis kerület hozta létre az én munkahelyem levegőjét. Szeretem a vígszínházi szerzőket, őrzöm ezeket a figurákat, a régi Pest figuráit, mert ez olyan érték, amely ízig- vérig demokratikus. Apró jeleiben is. Azok a pofák, amiket itt vágnak, azok a színészek, akik ezt a stílust meghatározták, egy Törzs Jenő, egy Varsányi Irén... És azóta is: a Vígszínházba valahogy azok a színészek jönnek, akik odavalók. Akármennyi botrány fűződik is Latinovits Zoltán nevéhez, valahogyan oda való. Mint ahogy Ruttkai Éva sem volt elképzelhető máshol, csakis vígszínházi színészként. És ha majd meghalok - azzal hízelgek magamnak -, rólam is azt fogják mondani: 'Olyan igazi Vígszínházba való színész volt.'" (Beszélő, 1991. február 17.)

Várkonyi Zoltán, a Vígszínház igazgatója 1979-ben meghalt. Ő volt az utolsó meghatározó, színházcsináló egyénisége annak a polgári színjátszásnak, amelybe Darvas Iván beleszületett, és amelyben otthon érezte magát. Várkonyi halála után a Vígszínház Darvas érzékelése szerint már nem volt a régi. "Amíg Várkonyi élt — számomra —, ünnepi másfél évtized az ő kisugárzásában. Hiszem, hogy a Vígszínház akkor az ország legjobb színháza volt. Jó volt egyik jelentős tagjaként élni, érezni, hogy az emberre szükség van, és azt, hogy örömmel fogadják, amikor belép. /.../ ...visszavonhatatlanul elmúlt az az idő, amit a Vígszínház aranykora jelentett nekem." (Film, Színház, Muzsika, 1987. december 26.)

Darvas elérte a nyugdíjkorhatárt és szabadúszó lett. Válogatott a színházi és filmes ajánlatok között. A Vígben is játszott, de nem volt odakötve.

Az első szabad választás után a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője lett egy ciklusra. Az SZDSZ kampányfilmjében is szerepelt zongoratanárként. ("NeMdf! SZDSZ!") Olyan ügyekben szólalt fel a parlamentben, amelyek az ő személyiségéhez illettek. Például intimszobák létesítése érdekében a börtönökben.

Amikor a kilencvenes évek derekán néhány évre feltámadt a polgári színjátszás fellegváraként a Művész Színház, Darvas is csatlakozott a társulathoz. Ekkoriban már rendezett is. A Radnóti Színpadon Kafkát, a Művész Színházban Becketet. A Godot-ra várva rendezője is, főszereplője is ő volt Garas Dezső oldalán. "Darvas és Garas szabadon, tetszése szerint kezeli a Godot-t, hol komolyan veszi, hol 'hülyére'. Komédiás ösztönük működik, két szupersztár pojácálkodó összjátéka, elkápráztató színvonalon." (Koltai Tamás, Élet és irodalom, 1994. március 18.)

1995-től a Szolnoki Szígligeti Színházban lépett fel.

Schwajda György: Miatyánk című darabjában Mészáros Istvánnal, Almási Évával és Garas Dezsővel a Szolnoki Szígligeti Színház színpadán. (Színház, 1996/1.)

Szolnokon lépett színpadra utolsó szerepében is. Salierit játszotta Peter Schaffer Amadeusában 2002-ben.

Utolsó éveiben visszavonultan élt, szakállat növesztett. Súlyos betegségekkel küzdött. Vese- és szívműtéten esett át. 82 éves korában halt meg. Temetése nem volt, sírja nincs. Hamvait a családja őrzi.