Kell egy hét együttlét! Ezzel a szlogennel hirdették meg az első rendezvényt az Ódbudai-szigeten, amely azóta Európa egyik legismertebb fesztiválja lett. Az 1993-ban megtartott, első Diáksziget az elfogadásról és a szabadságról szólt.

A Sziget történetének első fejezete egy szabadtéri rendezvény ötletével indult, egy olyan fesztivállal, amelyről haza sem kell menni, ahol ott lehet aludni. Gerendai Károly, Müller Péter Sziámi és Szekfű Balázs volt az ötlet kidolgozója, és olyan alapos munkát végeztek 1993-ban, hogy a Sziget fesztivál ma is dübörög, pedig a koronavírus járvány miatt 2020-ban és 2021-ben is elmaradt, vagyis három évvel ezelőtt rendezték meg utoljára. 2022-ben augusztus 10-15-éig tartanak a programok, és bár szinte minden megváltozott azóta, ma is pontosan visszaköszön az eredeti szabadság-mítosz a fesztivál kommunikációjában, hiszen idén „A szabadság szigete” címmel fut a rendezvény. A legelső, 1800 forintba kerülő hetijeggyel szemben azonban ma már 130 ezer forintot kell fizetni egy hetijegyért.

Népszava Sajtófotók, 1993. 08. 20.

Annak néztünk utána az Arcanumban, hogy az első Diákszigetről mit írtak az újságok, hogyan hirdették és hogyan dokumentálták az eseményeket.

(Egy másik cikkünkben arról a pár évvel későbbi időszakról is írtunk, amikor a Diákszigetből Pepsi sziget lett.)

„Egymás kultúrájának megismerése”

A Népújság egy hosszabb keretes cikkben vázolta fel a Diáksziget hírét. Igyekeztek minden ismert információt összeszedni, elsősorban a programokról, de kitértek a részletekre is, például a „kulturált tisztálkodási lehetőség”-re. A kilencvenes évek kulturális és politikai nyitása is testet öltött ebben a rendezvényben, hiszen az odafordulásról, egymás elfogadásáról, a kötelezően betartandó szabályok lesöpréséről és a minden értelemben vett szabadságról beszéltek a szervezők.

„A Diáksziget elnevezésű rendezvénysorozat a világ fiataljainak a közös nyaralását biztosító sátortábor Budapesten. A sátortábor helyszíne a Duna közepén lévő Óbudai Hajógyári Sziget lesz. A rendezvény időtartalma alatt a szigeten folyamatos programokat, olcsó étkezési lehetőséget / hideg- és melegkonyhák, büfék stb./ és kulturált tisztálkodási lehetőséget biztosítanak. Azt szeretnék, ha ez a nyaralás alkalmat kínálna a résztvevőknek egymás kultúrájának a megismerésére.” (Népújság, 1993. 07. 23.) 

„Semmit sem muszáj”

A Pesti Hírlap 1993. június 26-án hosszabb anyagot közölt az eseményt beharangozó sajtótájékoztatóról. Nem győzték hangsúlyozni, hogy a rendezvény politikamentes, ahová bárki eljöhet, függetlenül bárminemű hovatartozástól. Ebben az volt a szép, hogy valóban így is történt. A fesztivál független volt mindentől és tényleg a puszta együttlétről szólt, természetesen kultúra fogyasztással és bulizással egybekötve. Ahogy a Vas Népében olvassuk a szervezők üzenetét, mindent elhiszünk a szándékukról: „A Diáksziget történetének egyébként sok eleje van. A többi közt az, hogy leomlott egy rendszer, és csak ostobácska próbálkozások vannak, hogy megnyerjék a még nem érett szavazópolgárt. Na, ez lesz az a hely, a Diáksziget, ahol a fiatalokat nem akarja megnyerni senki, mert ez pártok és ideológiák fölötti rendezvény, nem ütközik senki érdekeibe és aggályaiba.”

Népszava Sajtófotók, 1993. 08. 20.

„A „cserkészektől a krisnásokig” mindenkit nagy szeretettel várnak augusztus 19. és 26. között az Óbudai Szigetre, a világ legolcsóbb és legjobb nyaralására. Margitszigeten tartott sajtótájékoztatóján Müller Péter Sziámi a szervezők nevében elmondta, hogy a táborozás lényege: a Diákszigeten megjelenők esetében hangsúlyozottan nem kíváncsiak arra, hogy ki milyen szervezethez, felekezethez tartozik. Mindenkit várnak.

… Máris válthatók hetijegyek, amelyek magukba foglalják a sátorhely és a programokon való részvétel árát. A hetijegy 1800 forintba kerül, a napijegy ára pedig 300 forint.

Müller Péter elmondta, hogy egy olyan „országot” képzelnek el a Diákszigeten, ahol mindenki jóban van mindenkivel, mert nincs miért rosszban lennie, és ezért az emberek csupa kellemes eseménybe és meglepetésbe botlanak. Hiszen van idejük ajándékokat készíteni egymásnak. A Diákszigeten egyébként mindent lehet, de semmit sem muszáj.” (Pesti Hírlap, 1993. 06. 26.) 

Népszava Sajtófotók, 1993. 08. 20.

„Egy kis kultúrországot akarunk teremteni néhány napra”

A Magyar Hírlap interjújában Müller Péter Sziámi válaszolgat az újságíró kérdéseire és vázolja fel a Diáksziget ideológiai hátterét. Ekkor még minden a szórakozni vágyó emberről szólt, nem pedig üzleti vagy politikai megfontolásokról.

„A szigetünk arról szól, hogy ne egy-két órára kerüljenek át egy idézőjeles világba az emberek, hanem hosszabban vonjuk ki őket abból a köznapi információ- és impulzusáradatból, amiben kénytelenek élni. Azért, hogy ezen a hosszabb időintervallumon belül átbillenhessenek egy vágyott lelkiállapotba. Nagyra törően hangzik, de az a célunk, hogy a rengeteg ember, aki azzal a homályos sejtéssel jön majd ki a szigetre, hogy lesz itt valami, amire régóta vágyik, és ez létezhet életformaként is, ne csalódjon.

…Ez nem csak egy rockfesztivál, mint ahogyan Woodstock sem az volt. Egy kis kultúrországot akarunk teremteni néhány napra, ahol az élet más, emelkedettebb minőségű, mint abban a gyakorlatias országban, ahol az emberek azon gondolkoznak, gengszterek legyenek-e, vagy kifosztottak. Itt nagyon kevés pénzért egy héten át máshogy lehet élni. A szigeten a valódi kérdések lesznek a középpontban, és nem azok, amelyek állandóan betöltik a tévéképernyőket. Az emberek, akik kijönnek, az anyagi dolgok hihetetlenül ijesztő arcáról elfordíthatják egy picit a tekintetüket. Olyan sűrűn és olyan választékban lesznek kulturális események a diákszigeten, hogy a túlpolitizált élet, elfelejtődjön erre a hétre. Ha jól sül el ez a dolog, akkor ez a tolerancia és kultúra hete lesz. Az a mámor, amit a kultúra jelent, ugyanolyan fontos, mint a levegő.” (Magyar Hírlap, 1993. 08. 19.) 

Az újságíró kérdésére, miszerint mennyi köze van ennek a rendezvénynek az üzlethez, Müller Péter elég határozott választ adott. Ne feledjük, megannyi illúzió élt még akkor az emberekben, amelyekben erősen hittek is.

„A diáksziget három dolog miatt nem üzleti vállalkozás. Először is úgy döntöttünk, olyan rendezvényt csinálunk, ami a lehető legolcsóbb lesz. Akkora kiadások vannak, figyelembe véve a fellépők számát és az infrastrukturális színvonalat, hogy ha nagyon nagy sikert érünk el, akkor leszünk nullszaldósak. Másodszor, akik itt dolgoznak a diákszigeten, egy fillért sem keresnek. Hat hónapja fizetés nélkül csináljuk. Lehet, hogy ez hihetetlen, de szeretjük ezt a munkát. Harmadszor pedig, ha mégis annyira sikeresek lennénk, hogy némi pénz megmaradna, azt azonnal ráköltjük a következő évi diáksziget szervezésére.” (Magyar Hírlap, 1993. 08. 19.) 

A műszaki háttér és infrastruktúra kiépítése már akkor kihívást jelentett

A Diáksziget megépítéséhez több száz ember munkájára volt szükség, pedig az akkori beépítettség és technikai háttér meg sem közelítette a mai viszonyokat. A fényképeken jól látszik a különbség.

Népszabadság, 1993. 08. 26.

„Az Elektromos Művek felújította a régi villanyoszlopokat, felállított újakat is, a Matáv három héten keresztül végezte a hálózat rendbetételét, ideiglenes postahivatalt létesítettek, s mellette több telefonfülkét is elhelyeztek. Két cég gondoskodik arról, hogy elegendő WC legyen a szigeten. A Toi-toi modern, vegyi bontással működő toaletteket állít fel, a Csatornázási Művek tíz hagyományos WC-t szállított a helyszínre. Idehozták az ország egyetlen speciális konténervécéjét, a mozgássérültek számára — tudtuk meg a Csatornázási Művek munkatársától. Az utak mellett negyven konténert helyeztek el, a tűzoltókkal egyeztetve jelölték ki a sátorhelyeket és a sziget egyetlen tűzrakó helyét. Minderről részletes tájékoztatást ad az egyelőre 20 ezer példányban megjelenő műsorfüzet. Ebben térkép segíti a tájékozódást, és természetesen tartalmazza a részletes programot is.” (Magyar Hírlap, 1993. 08. 19.) 

A főváros átvállalta az adósság egy részét

A rendezvény persze nem lett nyereséges. Olyannyira nem, hogy tetemes adósságot halmozott fel a szervező csapat, amire talán ők maguk sem számítottak, viszont a főváros és az együttműködő cégek lovagiasan beszálltak az adósság enyhítésébe. Ennek köszönhető, hogy a következő évben újra megrendezték az eseményt, és bár a Sziget még évekig veszteséget termelt, azóta máshogy alakult a története. Végül jól jövedelmező vállalkozás lett belőle, amit már régen eladtak az eredeti tulajdonosok, a Sziget pedig egy jól ismert branddé változott.

Magyar Hírlap, 1993. 08. 26.

„A fiatalok körében nagy sikert aratott nyár végi rendezvény, a Diáksziget közvetett elismerésének tekinthető, hogy a főváros átvállalta a keletkezett hiány egy részét. Másfél millió forintot szavazott meg erre a célra legutóbbi ülésén a Fővárosi Közgyűlés oktatási bizottsága. A mintegy két és félmilliós ráfizetés enyhítéséhez a kulturális bizottság szintén hozzájárult 500 ezer forinttal, Demszky Gábor főpolgármester pedig ígéretet tett, hogy előteremtik a még hiányzó félmilliót is.” (Magyar Hírlap, 1993. 10. 30.) 

Müller Péter Sziámi büszkén számolt be arról, hogy kiktől kaptak segítséget. Az első Diáksziget tényleg idilli viszonyok között zajlott, persze még mindennek az elején jártunk, valójában csak átmenetben voltunk a szocializmusból a kapitalizmusba. Utólag visszatekintve mesés idők voltak!

Magyar Hírlap, 1993. 08. 19.

„A látogatók száma megfelelt az előre tervezettnek. Napi húszezer emberrel számoltunk és ennyien el is jöttek. A jegyhamisítás hatalmas méreteket öltött. Szatyorból árulták a hamis jegyeket a HÉV-megállónál, csak nálunk összegyűlt négyezer darab. Az utolsó nap délutánján úgy tűnt, tízmillió forint körüli hiánnyal zárunk. Ám sokan siettek segítségünkre. A velünk dolgozó vállalatok — elsősorban a Multimédia és az In-Kal Kft. — komoly árengedményeket adtak abban a reményben, hogy jövőre is őket kérjük fel közreműködőknek. Két és félmillió forintot a budapesti közművállalatok engedtek el a számláinkból. A környezetvédőkkel kezdeti komoly aggályaik után kitűnően együtt tudtunk működni. Nem okoztunk kárt és meggyőztük őket arról, jövőre sem lehet semmi baj.” (Magyar Hírlap, 1993. 10. 30.) 

Az első Pepsi Szigetről szóló cikkünk ide kattintva olvasható >>