1928. szeptember 21-én született. A legsokoldalúbb, legtöbbet foglalkoztatott és legnépszerűbb magyar színészek közé tartozott. A Nemzeti és a nemzet nagy drámai színésze, ellenállhatatlan komédiás és átváltozó művész. 700-szor játszott Mózese a magyar színháztörténet egyik legnagyobb drámai alakítása. Molnár tizedesként az egyik legnépszerűbb magyar filmvígjáték sikerének kovácsa. Kommunisták, munkáshősök megszemélyesítőjeként, az állampárt ifjúsági szervezetének üdvöskéjeként kezdte, a radikális jobboldal csillagaként fejezte be a pályáját.
Premier, 2005. október 1.
Német és horvát ősök utóda, a fiait zsákhordásra tanító molnár unokája, a gazdasági válságban tönkrement kispesti vendéglős, később pincér apa és varrással foglalkozó, fiát németre tanító anya gyermeke. Kisgyerek korától kedvenc időtöltése volt a színészesdi. Előadásokat rögtönzött, különböző figurákat játszott el, de tizenhét éves koráig, egy középiskolai diákelőadás élményéig eszébe sem jutott, hogy színész legyen. Ilyesmi nem volt benne a család jövőképében. Erdésznek vagy agronómusnak készült, de még a papi pályára is gondolt. A cserkészeten és rokoni kapcsolatokon keresztül erős élményei voltak faluról, természetről. Kamaszkként érte a háború. Sikerült lemaradnia a vonatról, amely leventeként Németországba vitte volna, sikerült megszöknie a vörös hadseregtől, amely málenkij robotra vitte volna az ellenkező irányban.Közepes eredménnyel, az érettségin természettanból javításra ítélve végezte el az Árpád Gimnáziumot. (A III. kerületi magy. kir. állami Árpád főgimnázium értesítője, 1946.)
Rögvest fölvették a Színművészeti Főiskolára, és másodéves korában már a Nemzetiben statisztált. De fellépett úgynevezett csoportos szereplőként a Belvárosi, a Művész és az Ifjúsági Színházban is. Még akkor is csak másodéves, amikor 1949 elején szovjet hangjátékok, többek között a Timur és csapatának kisebb szerepeiben olvashatta már a nevét a rádióműsorban. (L. pl. Kis Újság, 1949. január 7., Szabad Szó, 1949. január 23.)
Az első említés a rádióműsorban. (Kis Újság, 1949. január 7.)
Szirtes Ádámmal, Gera Zoltánnal, Kohut Magdával, Psota Irénnel, Keres Emillel együtt szerepel 1950-ben vizsgaelőadáson Mikszáth Különös házasságában, amelyet a főiskolások Somlay Artúr vezetésével a korszellemnek megfelelően az egyház kritikájára kihegyezve adtak elő.
Érdemi szerepet a főiskolán kívül az Ifjúsági Színházban kapott először ösztöndíjasként 1949-ben egy szovjet darabban, Gorbatov művében, az Apák ifjúságában. Éleének ebben az első szerepében találkozott Gombos Katalinnal, akivel 1951-ben összeházasodtak és felneveltek egy fiút és egy lányt, akikből szintén színész lett.
Filmes karrierje is elkezdődött már főiskolás korában. 1948-ban narrátor volt a Beszterce ostromában, 1949-ben az Úttörők című filmben kapott szerepelt. 1951-ben,végzős főiskolásként már főszerepet osztottak rá a Teljes gőzzel című filmben:
"A film megmutatja, hogyan indult el Magyarországon a szovjet példákat tanulmányozó élenjáró vasutasaink kezdeményezésére a 2000 tonnás mozgalom. Látjuk majd a vásznon, miként kellett harcolniok a legjobb vasutasoknak a begyepesedett bürokraták ellen, és hogy miként leplezte le az Államvédelmi Hatóság és a vasút politikai osztálya a tömegek segítségével a kártevő ellenséget." (Világosság, 1951. június 11.)
Diavetítés a Sinkovits-családban. A két gyerek Sinkovits (mai nevén Sinkovits-Vitay) András és Sinkovits Mariann (Színház és Mozi, 1955. április 8.)
A Nemzeti Színházban az első premierje 1951. február 13-án volt. Háy Gyula sztálinista kurzusdrámájában, Az élet hídjában játszott. Egy munkásfiút alakított, mint oly sokszor a következő években. (Magyarország, 1980. június 8.) Ezen a nyáron végzett a főiskolán, és rögvest leszerződtette Major Tamás a Nemzetibe. Később azt nyilatkozta, hogy ő inkább vidékre szeretett volna menni, mert ott nagyobb szerepeket és sikereket remélhetett, mint a színészóriások között a Nemzetiben, de meg lehetett őt győzni. (Béke és szabadság, 1954. április 14.)
A sok-sok sematikus film és színdarab kommunista hősei, munkásfigurái, vájárai, kombájnosai, olykor (például a metróépítésről szóló Város alattban) alattomos szabotőrei mellett azért jutott neki számos szép feladat is jelentős művekben. Kurrah a Csongor és Tündében, Lipitlotty a Karnyónéban, Rábai Csiky Gergely Buborékokjában, Valér a Tartuffe-ben.
Alexej, a kombájnos Mészáros Ágival, azaz Katyerinával, a traktorista lánnyal az Ukrajna mezőin című darabban a Nemzeti színpadás. (Színház és mozi, 1953. január 30.)
1954-ben már azt írják róla:
"Sinkovits Imre ismét bebizonyítja, hogy nagy elődei nyomdokába lép, s a jövendő egyik legkiválóbb jellemszínészét sejthetjük benne." (Esti Budapest, 1954. szeptember 15.)
A legtöbbet foglalkoztatott és legtöbbet vállaló színészek közé tartozott. Barabás Tamás ezt írja róla: "Tehetségét ezerfelé veszik igénybe, ő maga kissé fecsérli is, ami nem válik javára fejlődésének, s legutóbb a művészek szakmai folyóiratában cikket írt a színészi túlterhelésről. Esete azonban tipikus. Sok ma a tehetséges, felkapott színész és lehetőségeik valóban korlátlanok. És Sinkovits, csakúgy, mint művészeink túlnyomó többsége, csaknem minden ajánlatot elfogad." (Béke és Szabadság, 1954. április 14.) A szinkronizálás úttörői közé tartozott. Bondarcsukot is ő szinkronizálta az Emberi sorsban.
Lipitlotty szerepében Gobbi Hildával. (Béke és szocializmus, 1954. április 14.)
Mindemellett rendszeresen részt vesz munkástalálkozókon és az állampárt ifjúsági szervezetének, a DISZ-nek a rendezvényein. A DISZ budapesti választmányánk tagjaként ő köszönti a DISZ ifjúsági filmnapjainak megnyitóján a termelésben és a tanulásban kitűnt fiatalokat, valamint az egykori illegális kommunista ifjúsági szervezet veteránjait. (Magyar Nemzet, 1955. június 3.) 1955-ben a DISZ március 15-i ünnepségén ő szavalja a Nemzeti Dal-t a Nemzeti Múzeum előtt.
Ugyanezt elszavalja másfél évvel később, 1956. október 23-án is a Petőfi-szobornál a forradalom első napján. Október 30-án beválasztják a Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságába és a Színművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságába.
A forradalom bukása után, decemberben megalakult a Nemzeti Színház művészeti kollégiuma, amelyben a színházat a forradalom előtt is irányító vezetők, Major Tamás, Marton Endre, Gellért Endre mellé a forradalom mellett fellépő színészeket, Bessenyei Ferencet, Raksányi Gellértet és Sinkovits Imrét is beválasztották.
A Nemzeti Színház ekkor nem azért volt zárva, mert a színészek tartották (tarthatták) volna magukat ahhoz a határozathoz, hogy a színházak nem nyitnak ki, ameddig a szovjet csapatok ki nem vonulnak, hanem azért, mert idő kellett a megsérült épület helyreállításához. Sinkovits a művészeti kollégium tagjaként nyilatkozott: "A színészek sem szeretik a tétlenséget, játszani kívánnak. Ezért a gazdasági és igazgatási ügyekkel foglalkozó intéző bizottság úgy határozott, hogy megszervezi a Nemzeti Színház vendégjátékát a vidék nagyvárosaiban." (Esti Hírlap, 1956. december 24.)
A Szakadék című filmben Bara Margittal. (Színház és Mozi, 1955. december 16.)
Sinkovits is vendégszerepelt 1957 januárjában vidéken a Nemzeti társulatával. Végül is márciusban nyithatott a Nemzeti Racine Phaedrájával, amelyben Sinkovits Hyppolite-ot játszotta. Ebben az évben forgatja A nagyrozsdási esetet (amelyet aztán nem engednek bemutatni) és a Külvárosi legendát.
Továbbra is folyamatosan játszik a Nemzetiben, szinte mindig jó kritikákat kap. Megkezdődik a televíziós korszak, Sinkovits 1959-ben forgatja első tévéfilmjét.
A wikipédián az olvasható, hogy fél évre letiltották a színpadról, de ennek nincs nyoma. Mindazonáltal nem volt könnyű az élete ekkoriban. Raksányi Gellért szerint:
"Megfosztották a mellékesektől és gázsiban is visszaminősítették. Ráadásul előadások után rendszeresen várta egy lefüggönyözött kocsi, és kerülő utakon, hogy ne tudhassa, merre viszik, egy budai villához hajtattak. Megkezdődött az idegtépő kihallgatások sorozata. Sokszor érdeklődtek a forradalmi bizottság működése felől. Sinkovits orvosa látta, hogy ez a kegyetlenség nem akar véget érni, ezért azt javasolta Imrének, hogy nyíltan kérdezzen rájuk: csak nem akarják besúgóvá tenni. Sinkovits megkérdezte, s attól kezdve nem hívták többé. Csekély keresetét zacskóragasztással egészítette ki." (Magyar Fórum, 1991. december 12.)
1958-ban azonban elküldték a Nemzetiből. 1963-ig a József Attila Színházban játszott. Ebben az öt évben 22 játékfilmben és négy tévéfilmben szerepelt. Az ekkor készült filmek között volt a Párbeszéd és a Két félidő a pokolban.
A Két félidő a pokolban két főszereplője, Garas Dezső és Sinkovits Imre. (Film, Színház, Muzsika, 1974. február 23.)
A Két félidő a pokolban főszerepéért megkapta a filmkritikusok díját és 1962-ben a második Jászai-díjat is. 1963-ban a Macbeth címszerepével tért vissza a Nemzetibe.
1965-ben "felszabadulásunk" huszadik évfordulójára elkészült minden idők egyik legsikeresebb magyar filmvígjátéka, A tizedes meg a többiek. A magyar filmtörténet egyik legkiválóbb vígjátéki figuráját teremtette meg Sinkovits Molnár Ferenc tizedes alakjában. A színész népszerűségének csúcsára érkezett. "Már hónapok óta lépten-nyomon tizedes úrnak szólítanak az emberek.'Tizedes úrnak és családjának' — címzéssel küldenek disznótoros csomagot vidékről. Nyáron a Vas megyei Bozsokon nyaraltam a feleségemmel egy üdülőben. Meginvitáltak a szomszédos laktanyába és pompás vacsorával kínáltak. — Kérem, üzenjenek az üdülőbe, hogy ne várjanak, nem megyünk haza vacsorázni — kértem. Másnap újságolta az üdülő gondnoka: — Este iderohant egy kiskatona, és azt jelentette: a tizedes úr meg a tizedesné ma nem kérnek vacsorát. Fel is léptem katonáéknál. Műsor után így gratulált valaki: — Hát, reméljük, tizedes úr, ezután már csak előléptetik!" (Film, Színház, Muzsika, 1965. december 24.) A film népszerűsége túlélte a rendszerváltást, a film "esezmai mondanivalóját" pedig hozzá igazították az új időkhöz: "A film a két pogány közti harmadik utat vázolta, a senki földjén, azt a magyar utat, melyet azóta is járunk, kicsit hősiesen, kicsit komikusan, miközben a németek az előszobában, az oroszok a spájzban vannak.” (Szentmihályi Szabó Péter: Az oroszok a spájzban. Új Magyarország, 1993. február 3.) Szó sem volt harmadik útról. "A film végére mindenkinek a jelleme szépen elfejlődik a harmadik úttól, s nemcsak Grisa és nemcsak a kommunista Szíjártó..., hanem a nihilista nemzetsiratásból kigyógyult Gálfy és a többiek is elindulnak szépen robbantgatni a tiszta tekintetű orosz tiszt útmutatása szerint. Az apolitikus Molnár tizedes - akit nem érdekel a világtörténelem, csak túl szeretné élni az egészet - abban a pillanatban, amikor éppen elindulhatna szabadon két pogány közül ki a háborúból, mégiscsak lerohan a magyar útról a Grisáék után." (Révész Sándor, Mozgó Világ, 1993/4.) Ő is eljut a Vörös Hadsereggel való azonosulásig.
Ez annyira így volt, hogy A tizedes... folytatásának deklarálták Keleti Márton következő filmjét, a Változó felhőzetet, amelyben Sinkovits szintén egy "épp oly talpraesett, kedves, jópofa kalandfilmhőst" formál meg, aki azonban már eleve a kommunistákhoz csatlakozik. (Hétfői Hírek, 1967. április 17.)
A tizedes megformálásáért Sinkovits megkapta a legjobb férfi alakításért járó díjat a Játékfilmszemlén és a filmkritikusok díja is az övé lett. 1966-ban Kossuth-díjat kapott.
MIndenki tizedese. (Film, Színház, Muzsika, 1965. december 24.)
Ebben az időszakban minden évre jutott egy jeles filmszerep. 1966-ban az És akkor a pasas bravúros jutalomjátéka, 1967-ben az Egy szerelem három éjszakájában a három királyok zseniális jelenetei Darvassal és Latinovits-csal, 1968-ban Dobó István az Egri Csillagokban, 1969-ben Tóth Lajos az Isten hozta őrnagy úrban, 1970-ben a fiatal Liszt Ferenctől az öregig a Szerelmi álmokban. Ezekben az években ő volt az első számú filmszínész Magyarországon. 1969-ben, a Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulójának tiszteletére ismét kommunista karraktert alakított, Prenn Ferencet. Lengyel József regényéből készítettek három részes tévéjátékot.
Közben 1967-ben a színpadon is a csúcsra ért. Az ember tragédiája Ádámjával párhuzamosan Madách Imre Mózesének a címszerepét játszotta el. Ekkortól sokáig, összesen hétszázszor. A kritikusok a magyar színháztörténet legnagyobb alakításai közé sorolták Sinkovits Mózesét. "Mózes alakját a magyar színpad legnagyobb szerepei közé emelve állítja elénk Sinkovits Imre." (Sándor Iván, Film, Színház, Muzsika, 1967. november 10.) "Sinkovits színészi teljesítménye olyan hatalmas és magával ragadó erejű, hogy mellette eltörpülnek azok az erők is, amelyekkel a színpadon meg kell küzdenie. Áron kétségei, a család vonzása, sőt még a nép ingatagságából fakadó problémák is szinte szétmállanak Sinkovits Mózesének félelmetes akaratereje előtt." (Taxner-Tóth Ernő, Népszabadság, 1967. november 18.)
Öccsével, a Józsuét játszó Sinkó Lászlóval a Mózesben. (Film, Színház, Muzsika, 1967. december 8.)
A Mózes egyik ifjúsági előadásán történt az a nevezetes eset, amikor Sinkovits félbeszakította az előadást: "Az erkélyen valahogy összeverődött egy olyan kis csoport, amelynek tagjai összetévesztették a nézőteret a színpaddal, és egyfolytában 'szerepeltek'. A színpadig érezhetően nevetgéltek, kommentárokkal kísérték a drámát. Az első részben még tűrtem, de a másodikban, amikor észrevettem, hogy ők vérszemet kaptak, mi pedig a színpadon egyre nagyobb erőfeszítéssel próbáljuk leküzdeni a zavart - veszélyben láttam az előadást. És akkor, a Mózes megkövezése előtti drámai pillanatban kiléptem a szerepből, előrementem a színpad szélére, és nagyon halkan a nézőkhöz fordultam. Elnézést kértem azoktól, akik nem olyan színházi élményt kapnak, mint amilyet vártak, és aminek nyújtására mi készültünk, de mentségünkre szolgáljon, hogy ebben ezen az estén megakadályoznak bennünket. E pillanatban síri csend lett, és ettől kezdve, nem is zavartalanul, de valamilyen különös feszültségben zajlott az előadás. Én, Mózes drámájával párhuzamosan, a magamén vívódtam. Marcangolt az önvád, hogy vajon volt-e jogom ahhoz, amit tettem? Nem kellett volna inkább mást próbálni, még jobban játszani... Nem sértettem-e meg megbocsáthatatlanul a színházi fegyelmet . . . Olyannyira, hogy az előadás végén - talán mondanom sem kell, hogy fergeteges siker volt - a vasfüggöny előtt, egy bocsánatkérő gesztussal, külön is meghajoltam a rendzavaró erkélysorok felé. Az előadás után háromnegyed órával - annyiba telik, amíg a Mózes után lefestek - húsz lehorgasztott fejű gyerek állt a kiskapunál. Nem autogramot, hanem bocsánatot jöttek kérni. Ők is, én is annyira fel voltunk dúlva, hogy együtt könnyeztünk, és megállapodtunk abban, hogy ez megfejthetetlen, kirívó véletlen volt, és hogy soha többé . .. Meg kell mondanom, többen közülük azóta barátaimmá lettek, és azon a héten egész sor nézőtől, diáktól, tanártól kaptam levelet: a legtöbben magukra vették társaik hibáját, és elnézést kértek a vétkesek és a többiek, vagy éppen az egész ifjúság nevében." (Színház, 1972/9.)
Mózes. (Magyarország, 1980. június 8.)
Nemcsak színészi pályáján, hanem személyes kapcsolatkörében is fontos helyet kapott Illyés Gyula, Németh László, Sütő András.
A hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig Sinkovits és a rendszer megvolt egymással. A hetvenes években a színész érdemes majd kiváló művész címet kapott. 1982-ben "Kedves Gyuri bátyámként" szólítja meg Aczél Györgyöt, akinek megköszöni a vele való foglalkozást.
Amikor a nyolcvanas évek elején a Nemzeti Színházat szétvetette az újítók és a konzervatívok harca, öccsével ellentétben nem a Pozsgay Imre által támogatott és a Katona József Színházban önállósult újítókhoz, hanem az Aczél által támogatott konzervatívokhoz kapcsolódott. A Nemzeti tagja maradt, amíg 2000-ben az új épület átadásával egyidőben meg nem fosztották a - Sinkovits-csal együtt - régi épületben maradó, régi társulatot a nevétől. A Hevesi Sándor téren, a Pesti Magyar Színháznak átkeresztelt teátrumban játszott élete - akkor már nagyon közeli- végéig.
A nyolcvanas évek közepén aktív tagja lett annak az önmagát népiként meghatározó csoportnak, amely a "nemzeti sorskérdések" iránti nagyobb érzékenységet, a kisebbségi magyarsággal való fokozottabb törődést és önálló fórumot igényelt a politikai vezetéstől. Az Aczéllal való tárgyalásuk során Sinkovits kijelentette, hogy "azok osztanak meg minket, akik félreinterpretálják a tiszta szándékot". A politikai vezetéssel nem jutottak dűlőre, hiába hangsúlyozta Csurka István, hogy "nem panasznapot akarnak tartani, hanem fel akarják ajánlani a szolgálataikat".
Ezután ez a csoport az ellenzékhez közeledett, és így jött létre az 1985-ös "népfrontos" ellenzéki találkozó Monoron, amelyen Sinkovits is részt vett. Miként a szétszakadt ellenzék Pozsgay Imrével szövetkező része által szervezett 1987-es lakitelki találkozón is.
Mindhárom szabad választáson, amelyet megért, az MDF kampányát támogatta. 1998-ban azonban nemcsak MDF-es kampányrendezvényen lép fel, hanem a MIÉP képviselőjelöltjének a rendezvényén is. (Népszabadság, 1998. április 28.)
A médiaháborúban a közmédia kormányzati kisajátítását követelő radikálisokkal tart, és fellép Csurka István oldalán 1992-ben a március 15-i tüntetésen. Az MDF-től elszakadó Csurka lapjában, a Magyar Fórumban publikálta a Nemzeti társulatának erdélyi turnéjáról írt naplóját.
Pongrácz Gergellyel a Szabadság téren 1992. március 15-én. (Beszélő, 1992. március 28.)
Az új évezred küszöbén megkérdezték tőle, mit vinne át a 21. századba. Ezt válaszolta: "A lassan mögöttünk hagyott XX. századból elfeledném a kétszeri országvesztést. Elfeledném a kommunista diktatúra okozta testi, szellemi sebeket és az áldozatokat. Átörökíteném ebből a századból 1956 szellemét, eszmeiségét, valamint az országot a második világháború után újjáépítő magyar emberek lelkesedését, akaratát, erejét. És átörökíteném az 1990-ben vértelenül kivívott szabadságot, azt a nemzeti egységet, amely ugyan sokarcú, de hazáját ismerő, szerető, féltő emberek közössége." (Vas Népe, 2000. december 30.)
Az új évezredben mindössze 18 napot élt. Tüdőrákban halt meg élete 73. évében.
