Egy középiskolai országos gépíróbajnokból lett a magyar kultúra legtöbbet díjazott személyisége. A legnagyobb magyar sztár Cannes-ban, magyar alapfilmek hősnője, aki olyan fiatalon lett agyonfoglalkoztatott filmsztár, hogy még a főiskolát sem volt érkezése befejezni. November 23-án született 87 évvel ezelőtt. Túlélte a túlélhetetlen, de fizikailag azért ő sem lehetett halhatatlan. Tavaly tavasszal ért véget az élete.

Törőcsik Mari a Cseresznyéskertben. (Filmvilág, 1979. december 1.)

Egy másfélezer fős Heves megyei községben, Pélyen született. Itt volt iskolaigazgató paraszti származású apja, Törőcsik Joachim, és itt volt tanárnő az édesanyja. Anyai nagyapja is szegénynek született, de megszedte magát. Volt neki fűszerüzlete, kocsmája, földje. Ő építtette fel és működtette a községben a megye első villanyvilágítású moziját, ahol a filmekért rajongó unokája gyerekkora jelentős részét töltötte. A mozi színpad is volt egyben. Itt rendezett előadásokat Törőcsik Mari apja is, anyja is. Leányuk, akit Mariann helyett Mariánnak írtak be tévedésből az anyakönyvbe, ezen a színpadon lépett fel először. Például a Nyilas Misiben játszott édesanyjával. Fennmaradt egy operettelőadás plakátja, amelyet az apja rendezett, Teréz nővére játszotta a főszerepet, a plakát közepén pedig nagy betűkkel ott állt, hogy "Ritmikus táncot bemutat: Töröcsik Marián." (Nemzeti, 2015/3.) 

Az öt éves Törőcsik Marián. (Film, Színház, Muzsika, 1983. május 14.)

Állítása szerint gyönyörű gyerekkora volt, és azokban az években egész életére feltöltekezett érzelmileg. Az apja igazgatta iskola énektanárának 1946-ban született leányát, Koncz Zsuzsát is lelkesen dédelgette barátnőivel együtt. Marián is zenei pályára készült, miután egy gyerekszereplő-válogatás rossz élményéből levonta azt a következtetést, hogy az ő színészi karrierje a pélyi mozinál nem vezethet tovább. 

Egerben tanult a családi tradícióknak megfelelően az orsolyiták gimnáziumában, és az angolkisasszonyok szigorú kollégiumában lakott. Ekkoriban az is megfordult a fejében, hogy apáca lesz. Középiskolája államosításakor a híres békéstarhosi zenei gimnáziumba jelentkezett, de végül a budapesti közgazdasági gimnáziumban kötött ki, ahol országos gépíró bajnok lett.

A család. A szülők között a három lány, Mari, Juli és Teréz. (Nemzeti, 2015/3.)

 Amikor felhívták a figyelmét arra, hogy létezik Színművészeti Főiskola ahová érettségi nélkül is jelentkezni lehet, harmadik gimnazistaként rögvest próbálkozott. Azzal bocsájtották el, hogy előbb érettségizzen le, aztán jöjjön vissza. Visszament, fölvették, de előbb még volt egy útja a parlamentbe.

Törőcsik Joachimot elvitték a háborúba, halálhíre jött, de 1945-ben hazatért amerikai fogságból. Kitüntetéseket kapott a munkájáért, aztán egyszerre csak fegyelmivel elbocsájtották. Kombájnosként helyezkedett el.

"Az ávósok ide is utána jöttek: bekötött szemmel vitték el időről időre az újabb kihallgatásokra. Arra akarták rákényszeríteni, vallja be, hogy 1942. március 15-én fasiszta beszédet tartott a faluban, ami ugye azért is képtelenség, mert akkor ő a Don-kanyarban tartózkodott. Mindez persze nem érdekelte őket, fenyegették, megverték, és megtiltották, hogy minderről bárkinek is beszéljen. Apám nem vallott be semmit, szerencsére a zaklatások lassan elmaradtak, idővel már statisztikusként alkalmazták az állami gazdaságban, ám a rehabilitálása elmaradt. Nem sokkal azután, hogy meghalt Sztálin, negyedikes gimnazistaként felmentem a parlamentbe, hogy igazságot szerezzek neki. Egy Albrecht nevű elvtárshoz vezettek be (a keresztnevét sajnos már elfelejtettem) és elmondtam neki, hogy apámat hányszor összeverték, megfenyegették, mindent, ő pedig csak ült ott közben szótlanul, nézett és nem válaszolt. Életemben talán ekkor ijedtem meg legjobban. Végül csak annyit mondott: ugye tudja, hogyha egy héttel korábban jön, magát innen elviszik? Naiv voltam, de apámat mégiscsak rehabilitálták ezután. Visszamehetett tanítani, ám ekkorra már olyan beteg volt, hogy rövidesen leszázalékolták." (Vigilia, 2005. január.)

1954-ben lett színinövendék, kezdetben operett szakon, mert már csak ott volt hely. Az első két évben nem engedték el a színinövendékeket filmezni, de Törőcsikkel kivételt tettek. Elsős volt, amikor elkezdték forgatni Fábri Zoltán rendezésében a Körhintát, és másodéves, amikor a filmet 1956 januárjában bemutatták. 

Film, Színház, Muzsika, 1983. június 11.

 A Fábri Zoltán rendezte Körhinta a Sztálin halála utáni, rövid ideig tartó

"új szakaszban" feléledő filmművészet legjelentősebb alkotása volt a Hannibál tanár úr mellett. Fábri azért választotta a Színművészeti gólyáját, mert „hamvassága, őszintesége, hiteles népiessége mindenkinél igazabb volt. /.../ A forgatáson úgy dolgozott, mint egy kiskatona. Fegyelmezetten, koncentráltan, mellékes duma nélkül. Figyelmesen. A hallott szót felszívta magába, s magáévá tette. Törékeny alkatát meghazudtolva fáradhatatlan volt. Reggeltől estig. Ha kellett, estétől reggelig." (Film, Színház, Muzsika, 1983. június 11.)

Törőcsik azonnal az ország legtöbbet foglalkoztatott filmszínésznője lett. 1956-58-ban, három év alatt hat filmjét mutatták be. A Körhinta után jött a Külvárosi legenda, a Két vallomás, a Vasvirág, az Édes Anna, majd a Szent Péter esernyője. A hatból öt máig is ható, emlékezetes film és főszerep. Bán Róbert a filmtermést áttekintő írásában meg is jegyezte:

Ezekkel a forgatásokkal teltek el a főiskolás évek. Ezek miatt hiányzott a főiskoláról olya sokat. Utolsó három vizsgáját nem is tudta letenni. Amikor évfolyamtársai megkapták a diplomájukat, neki csak egy szál virág jutott. A diplomáját 22 évvel később kapta meg, amikor ez már a Főiskolának volt megtiszteltetés. A három hiányzó vizsgáját soha nem tette le. 

"Nagy ajándék, hogy részt vehettem az ötvenes évek talán legfontosabb magyar filmjeiben, ugyanakkor ez rossz is volt, hisz emiatt saját közegemben nem tudtam színpadra lépni. Más ugyanis egy főiskolás vizsgaelőadásban először megjelenni a közönség előtt, mint rögtön a Nemzeti Színház legnagyobb színészei között. Velem ez történt, és egyszerűen eltűntem, meg se mertem moccanni mellettük." (Vigilia, 2005. január.)

Úgy került rögvest a legnagyobbak közé, hogy a főiskola után is kivételeztek vele. A végzett színészeknek kötelező volt legalább egy évre vidékre szerződni. Törőcsiket azonban Major Tamás nyomban elvitte a Nemzeti Színházba, és ez a görcs, amiről a fenti idézetben a színésznő beszélt, meghatározta színházi pályafutásának első időszakát. Sokáig tartott, amíg a színpadi színésznő felnőtt a filmszínésznő mellé. 

A főiskolás színésznő Marianna szerepében a Nemzeti Színház Tartuffe előadásában Rajz Jánossal és Olthy Magdával. (A Hét, 1957. szeptember 22.)

A Mariannát játszó Törőcsiket nevezték utóljára Mariann-nak abban a cikkben, amelyet a fenti fotóval illusztráltak. Mariannként szerepel a Körhinta stáblistáján is. 1956. október 30-án nevezik a sajtóban először Marinak (Néplap, 1955. október 30.). Az is előfordult, hogy ugyanabban a cikkben Mariann-nak is, Marinak is hívják. (Béke és szabadság, 1956. május 3.) A Liliomfi és a Körhinta, valamint női főszereplőik, Krencsey Mariann és Törőcsik Mariann sikere egymást követte. Fábri Zoltán dohogott, hogy ne legyen már mindenki Mariann, és Hegyi Barnabás, a Körhinta operatőre jegyezte meg, hogy a Törőcsiket Átok Marinak kellene nevezni. Így jött össze a Törőcsik Mari. Akinek 1956-ban alakult ki heves kapcsolata Bodrogi Gyulával, akivel 1956 decemberében összeházasodtak, és beköltöztek a forradalom után külföldre menekült lakók helyére egy Városmajor utcai lakásba. (Népszabadság, 2008. december 17.) Ez Törőcsik második házassága volt. Az első mindössze három hétig tartott, csupán "adminisztratív funkciójú" volt, de nem tudjuk, hogy ez közelebbről mit jelentett. 

Bodrogi Gyulával Az egri csillagok rádióváltozatának felvételén 1961-ben. (Népszava, 1921. ápr. 17.)

A Körhintával együtt őt is kivitték a Cannes-i Filmfesztiválra. Másodéves főiskolásként! És azután még sokszor:  "Valóban nagy esemény és nagy ajándék volt számomra Cannes. Alkalmas arra, hogy elkapasson. Már az önmagában is kivételes szerencsének számított akkor, ha valaki, pláne ilyen fiatalon minden évben Nyugat- Európába utazhatott, hát még Cannes-ba háromszor egymás után. /.../ Őszintén megmondhatom, olykor riasztott és fárasztott az a tülekedés-tolakodás, ami ott, Cannesban a film világnagyságait, de az apró törtetőit is sodorta, körbefogta. Tagadhatnám-e, hogy engem is, mint minden színészt, a siker boldogít. Ott azonban másféle sikert észleltem, manipuláltat, túl hangosat. Az a színésznő, aki már a harmadik-negyedik filmjével van ott, ha nem is világsztár, felkerül egy vedette-listára, s jár neki a kocsi, amelyen ez a felirat áll: A nap sztárja. Azzal vittek engem is a Vasvirág bemutatójára. A fesztiválpalota előtt őrjöngő tömeg várt, s nekiesett a kocsinak, taszigálták jobbra-balra, kis híja volt, hogy föl nem borították. Csak gumibotos rendőröknek sikerült úgy-ahogy odábbhajtani őket. Meggyőződésem, hogy fogalmuk sem volt, ki ül a kocsiban, sőt, amikor végre a rendőrök nagy nehezen kihúztak onnan, akkor se nagyon tudhatták, legfeljebb néhány újságíró ismerhetett meg engem. Megvallom, féltem. Elém rak egy képet. — Mégis inkább ezt a földig érő, gyönyörű bársony köpenyt féltettem magamon. Mindvégig azt üvöltöztem a vad ostrom alatt a képen mellettem levő, s a kocsiban is az oldalamon ülő Dósai Istvánnak: — Pistuka, a köpenyem. Még ki sincs fizetve. Persze, hogy szerettem csodásan öltözködni, az ilyesmibe hamar beleszokik az ember... Csak ne állt volna ez olyan őrületesen ellentétben a helyzetemmel. Persze, furcsának hat, ha most így utólag is panaszkodom, de nyomasztó anyagi gondjaink voltak akkoriban. No, igen, egy kicsit bohémek is voltunk, minek tagadnám... De már a negyedik fesztiválfilmemet forgattam, az Édes Annát, és még sehonnan sem kaptam fizetést. A filmgyári gázsi pedig... A Körhintát háromezer forintért csináltam, az első cannes-i ruhaszámlám pedig negyvenezer valahány forintot tett ki." Itt látható az említett fotó a féltett bársonyköpennyel és Dósai Istvánnal, Hungarofilm igazgatójával. (Film, Színház, Muzsika, 1983. június 18.)

Film, Színház, Muzsika, 1983. június 18.

1959-be felfedezték a naivában a komikust. Szemes Mihály Kölyök című filmvígjátékában eljátszotta a fékezhetetlen jóakaró és bajkeverő, csetlő-botló vállalati kamaszlányt. 

1959 és 1968 között eljátszott több mint harminc film- és tévéfilmszerepet, de a színpadon még mindig szenvedett. Egy évtized kellett hozzá, hogy a színházban felnőjjön önmagához. Leonyid Zorin nem éppen remekmívű, de a kor fiatalságának érzékeny pontjait megérintő kétszemélyes színművében, a Varsói melódiában aratta Törőcsik az első nagy színpadi sikerét. "Törőcsik Mari ezzel a lengyel lánnyal színpadi pályafutásának eddig legkiemelkedőbb csúcsára ért, s helye immár vitathatatlanul a kevés legjobb magyar színésznő között van. Alakításának sok erénye közül a legfontosabb talán az, hogy ezt a színpadi ziccereket tálcán kínáló szerepet olyan színpadi 'premier plánokkal' oldja meg, azaz annyira a lényegre koncentráltan, minden túlzástól mentesen, csak egészen szűken adagolt hangsúlyokkal, a naturálisnál visszafogottabb mozdulatokkal, leheletnyi váltásokkal éri el, hogy éppen ebből a nagyon kevésből lesz a nagyon sok." (Bernáth László, Esti Hírlap, 1968. október 28.) 

Helga a Varsói melódiában. (Ez a divat, 1969/3.) 

A Varsói melódiát a Katona József Színházban, akkor a Nemzeti kamaraszínházában Iglódi István rendezte, aki ekkoriban lett. Törőcsik (a nyilvánosság előtt titkolt) élettársa. A Bodrogival kötött házasságának ekkor már rég vége volt.

"Mi nagyon szép kilenc évet éltünk együtt. Ez azért is volt, mert nem voltunk féltékenyek egymásra. Sem a pályán, sem a magánéletben. /.../ Gyulával mindig tudtuk, hogy mikor van a másiknak valakije. Azt mondtuk, hogy amíg a legfontosabbak vagyunk egymásnak, addig ez nem számít. Mi nem szeretőt tartottunk, hanem futó kalandjaink voltak. Egy éjszaka, és kész. Aztán jött Voith Ági, és akkor megéreztem, hogy ez más. Gyula sem tagadta. (Blikk, 2016. november 15.)

Válása után három évig Tordi Gézával élet együtt, azután jött Iglódi, egyetlen évre.

A Varsói melódiában is, a Rómeó és Júliában is Sztankay István volt a partnere. A Major Tamás által "brechtesre" rendezett Rómeónak nem volt sikere. A kritikusok csóválták a fejüket, a nézőtér kongott, Törőcsik is úgy érezte, hogy még 36 éves korában sem tudta, hogyan kell Júliát eljátszani. Csak Molnár Gál Péter értékelte Törőcsik Júliáját. "Ha belegondolunk, az előadás nyomán keletkezett fölindulás már egymaga fölér a sikerrel, hiszen nem olyan produkciót láthattunk, ami ultrahangszerűen fölfoghatatlan, hanem sértőt, ellenkezést kiváltót, legszemélyesebb ízlésünket megtámadót. A Romeo elszánt roham volt, tüzérségi össztűz a romantikus ízlés ellen./.../ Törőcsik Mari Júliája viszont megtagadta valamennyi ősét. Száműzte Paulay Erzsi, Környey Paula, Bajor Gizi, Szeleczky Zita, Fényes Alice, Tolnay Klári, Várady Hédi és Ruttkai Éva alakításait. Nem tart közösséget velük. Egyetlen őse van csupán. A szerep legelső valószínű megformálója, a négyszáz évvel ezelőtti angol fiatalember. Törőcsik ugyanis nem leány-Júlia, nem a nyílófélben levő asszony, nem a szerelmi érzést kóstolgató bakfis, az ismeretlen érzelemtől elkábuló és megmámorosodó gyermeklány, sem a szüleivel engedetlenkedő dacos teremtés, még csak nem is a szabadságáért küzdő gyerekemberke. Törőcsik: fiú-Júlia. /.../ Törőcsik egyike a leglégiesebb színpadi jelenségeknek. Törékeny, lányos bája, kissé éneklő beszéde, éteri mosolya, színészi alkata és érett mesterségbeli tudása könnyűvé tette volna neki a szerep szokványos elkészítését. Holdsugárból szőtt lehetett volna, virágillatszerű. Úgy suhanhatott volna a színpad deszkái fölött lebegőn, mint Titánia tündérkísérete, vagy Mari királyné mogyoróhéj fogatán, ő a szerepnek mégis háládatlanabb és nyersebb oldalát választotta. Mert nem csupán egyetlen megoldott alakításra törekedett, hanem részt kért Major színházából, szellemi-művészi társként." (Színház, 1971/6.)

Júlia szerepében a dadust játszó, Horváth Terivel. (Színház, 1971/6.)

Ekkor már kétszeres Jászai Mari-díjas volt, háromszor megkapta a Magyar Filmkritikusok Díjat az év legjobb női filmszereplőjeként, és éppen bemutatták tömérdek filmje közül a legjelentősebbet, a Szerelem címűt. Makk Károly Déry Tibor novelláiból készült remekművét, amely rangos nemzetközi díjak özönét hozta Törőcsik Marinak Cannes-ból, Chicagoból, Karlovy Vary-ból. Az utóbbi két városban a legjobb női alakítás díját ítélték oda néki. A film az Oscar-jelöléshez is közeljutott. Első Kossuth-díját is elsősorban ennek a filmnek köszönhette a színésznő 1973-ban. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy magyar színésznő ekkora nemzetközi elismerést vívjon ki.

A Szerelem című filmmel szinte egyidőben Törőcsik Mari életében is megjelent a meghatározó szerelem. A nagy találkozás a nála egy évvel idősebb Maár Gyula filmrendezővel, akivel férje haláláig, több mint negyven éven át együtt élt, s akinek a filmjei jelentős részben rá épültek. A találkozásuk után egy héttel közli a filmrendezővel, hogy gyereket akar tőle, és ez a gyerek, Teréz nevű kislányuk meg is születik 1973 márciusában. Az anyja öt hónapos terhesen még berohangálta a színpadot a Szecsuáni jó lélek kettős főszerepében. 

A házaspár később elutazott Vietnamba, hogy örökbefogadjon egy háborús árvát, egy fiút, akit a lányukkal együtt neveltek fel.

 A Törőcsik-Maár házaspár. (Fotó, 1982/1.)

Közös pályafutásuk csúcsa a Déryné, Hol van? című film. "A legkomolyabb sikerek után is elbizonytalanodik.1976-ban a Maár Gyula által rendezett Déryné, Hol van? főszerepéért Arany pálmát kap, hogy később az életművéért járó Mandragóra-díjat is átvegye, csakúgy mint az Arany pálmát, ezt is Robert de Niro mellett. Hazajön a fényes fesztiválokról, és zsírpapírból kapja be gyorsan a felvágottat, mint mindig, majd rohan egyik szerepéből a másikba. Nem élhet a múltjából, mint külföldi kollégái - a körülbelül száz mozifilmből, ki tudja hány tévéjátékból és színpadi alakításból -, egyik feladatot vállalja a másik után. Rendszeresen vidékre bumlizik, több évre a szolnoki teátrumhoz köti a szerződése. Ez az alig negyvenöt kilós, törékeny, szívós asszony annyit vezet, mint egy kamionsofőr." Ezt írja róla Bóta Gábor sok évvel később, Törőcsik második Kossuth-díjának alkalmából. (Magyar Hírlap, 1999. március 16.)

"A legnagyobb érték pedig Törőcsik Mari játéka. Az ő szuggesztív lényének és kifejező gesztusainak köszönhető, hogy a film a feleslegessé válás lelki folyamatát és az útkeresés szenvedélyét hitelesen tudja ábrázolni. Nem véletlen, hogy azok a részletek sikerültek, melyekben valóban főszerepet játszik, és azok kevésbé, melyekben nem szerepel vagy csak statisztál. Emberi sugárzása hatalmas összefogó erő, életet lehel a filmbe." (Bárdos Judit, Mozgó Világ, 1976/4.)

Hiába kapta meg Törőcsik a legjobb női alakítás díját a Dérynéért, a film itthon elsüllyedt a közönybe. Az USÁ-ban, Olasztországban, Franciaországban sikert aratott, nálunk nem. 

Teketória című, szívszorítóan szép közös filmjük egyenesen megbukott.

Déryné szerepében. (Filmkultúra, 1975/5.)

Több mint húsz év után több mint húsz évre elhagyta a Nemzeti Színházat. 1979-1980-ban a Győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője volt, ezután tíz évig a Mafilm színtársulatának a tagjaként vendégszerepelt különböző színházakban. A következő évtizedben - megszakítással - a Szolnoki Szígligeti Színház társulatának a tagja volt. A megszakításban (amely Schvajda György szolnoki direktorkodásának megszakadásával esett egybe), Budapesten próbálta felépíteni az ország legnagyobb színészegyéniségeit összefogó, legmagasabb minőségű színházát, a Művész Színházat. A rövid életű kísérlet szomorú véget ért. A színház költségvetését nem tudták kordában tartani, a fővárostól nem kapták meg az ígért támogatást, Törőcsiket súlyos kritikák érték. "Színházvezetői törekvései nem sikerültek, talán 'idegből' cselekedett, túl érzékeny volt a sok józanságot igénylő feladathoz. A Művész Színház kudarca nagyon megviselte. Az is megfordult a fejében, hogy nem lép többé színpadra, hogy itthagyja az országot." (Magyar Hírlap, 1999. március 16.)

2002-ben, az új színházépület  átadása után visszatért a Nemzetibe.

A korábbi években többször vendégszerepelt a Katona József Színházban. Színészi pályafutásának több kimagasló csúcspontja kötődik a Katonához. Weöres Sándor: Szent György és a sárkány című verses drámájában félelmetes erővel játszotta el Ingangát, a dédanyakirálynőt: "Egyetlen kézmozdulat sem Törőcsiké. Valamennyi Ingangáé. Nem a színésznőé, a szerepé. Az élettel leszámolt életbe kapaszkodó Ingangának mozgó madárkarmai nőnek. Mozdulatai éles memóriával rendelkeznek: régi szeretkezéseket idézve 'zsábos pókos ujjaival' beletúr élveteg dédunokája hajába. Látjuk, milyen lehetett 'süldő lány' korában. Törőcsik Ingangája locska bölcs. Halálra elszántan élveteg. Élvezi a pipa füstjét, a pletykát, az emlékezést ifjúkori megerőszakolásaira. Szabatosan tud pipája mellől királynőjén célba köpni. Nem mórikálja a vénséget. Költői közlendőit mutatja fel a megöregedésről. Agg testben virgonc lélek. Malíciája legyőzi az agyérelmeszesedést. A fejedelmi csoroszlyafohász az életörömhöz." (MGP, Népszabadság, 2001. november 27.)

Inganga szerepében Nagy Ervinnel. (Zsöllye, 2001/9.)

Spiró György Csirkefejének felújításában Gobbi Hildáéval egyenértékűnek bizonyult - bár persze egészen más volt - Törőcsik vénasszonya.

 A színésznő a hetvenes évek óta egy festői kis faluban, Velemben lakott az Alpokalján. Innen indult a dolgára, ide érkezett haza. 

2008. október 14-én egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, a szíve megállt, kómába esett. Nagy nehezen újraélesztetteék, hosszú ideig mély kómában tartották a Kútvölgyi Úti Oktatókórházban. Az orvosok egy része reménytelennek látta az állapotát, s szinte valamennyien úgy vélekedtek, hogy az emlékezőképessége, mozgásképessége nem tér vissza. Tévedtek. Az egyik keze korlátozott mozgásképességén túl betegségének egyetlen maradandó következménye a dohányzásról való lemondás lett. 

"Két hónapig feküdtem az intenzív osztályon. Ne tudja meg, milyen kiszolgáltatott voltam ott. Az ember ilyenkor hihetetlenül mezítelen. Nekem az a két hónap a boldogság maga volt. Annyira örültem, hogy élek, hogy semmi nem érdekelt." Így emlékezett vissza erre az időszakra Törőcsik Mari, amikor a 80.születésnapján fotókiállítást rendeztek a tiszteletére Pélyen. (hatvanonline.hu, 2015. november 21.)

Karácsony előtt már telefonálgatott a kórházból: "Kibabráltam veled, emdzsipi, nem írhatod meg a nekrológomat!
– Nevetni fogsz, megírtam. Még a Kútvölgyi intenzív osztályáról telefonált huncutkodva a halálból visszaszökött, agyonüthetetlenül erős, mesebeli színházi macska, akinek kilenc élet jutott részéül." (MGP, Népszabadság, 2008. december 17.) A kilenc életű színházi macska tíz évvel élte túl a nekrológját megíró, vele nagjából egyidős Molnár Gál Pétert, mint ahogy túlélte 2013-ban meghalt férjét, Maár Gyulát is.

A 2009-es Filmszemlét már ő nyitotta meg. 

"Emlékszem, hogy miután viszszajött a klinikai halálból, Kaposváron a nagy orosz mester, Anatolij Vasziljev rendezésében eljátszotta Marguerite Duras Naphosszat a fákon című darabjának a főszerepét, Az anyát. Az ő kedvéért újra zarándokhely lett Kaposvár. Aki csak tehette és befért a nézőtérre, ment, hogy lássa Törőcsiket. Az előadást több mint félórás monológgal ő kezdte. Őrület volt, amit csinált. Láthattuk, ahogy a színpadon hozza formába saját magát. Hogy aztán kiteljesedjen és szárnyaljon. Az, aki nemrég még az életéért harcolt." (Balogh Gyula, Népszava, 2021. április 17.)

A Vidnyányszky Attila rendezte Szarvassá változott fiúban Trill Zsolt karjaiban. (Népszava, 2021. április 17.)

Legutolsó filmjében, Mészáros Márta Aurea borealisában egy élet és halál között lebegő nőt alakított 2016-ban. Mire ezt a filmet bemutatták, Törőcsik már ismét kórházban volt. 2017 elejétől egy éven keresztül kezelték a szombathelyi Markusovszky kórházban. 2019-ben megkapta harmadik Kossuth-díját, a Kossuth-nagydíjat, melyet Orbán Viktor miniszterelnök adott át neki Velemen, mert a díjátadásra már nem tudott az ünnepelt felmenni a fővárosba. 2020-ban Törőcsik Mari bejelentette, hogy nem lép többet színpadra.

2021 márciusában ismét beszállították a szombathelyi kórházba. Tüdőgyulladással kezelték, és április 16-án lezárult az élete. 

Ionesco: A székek. Thália Studió, 1996. (Népszava, Sajtófotók, 1996. március 4.)