"A közpénzek ellenőrizetlenül folynak el a labdarúgásban" - ezt állapította meg az MSZMP KB Titkársága négy és fél évtizeddel ezelőtt. A labdarúgásban kialakult erkölcstelen, törvénytelen viszonyokon sürgősen változtatni kell. Ez volt a konklúzió. Egy ideig még úgy tűnt, van visszaút a világ labdarúgásának élvonalába. Aztán kiderült, hogy nincs. Harminckét évvel ezelőtt véget ért a magyar válogatott világbajnoki küzdelmeinek története. Azóta egyfolytában le vagyunk selejtezve.
Az előző részből kiderült, hogy ha az 1970-es világbajnokság selejtezőjében számított volna a gólarány, kijutottunk volna a világbajnokságra. 1974-ben már számított. De akkor meg pont ezért nem jutottunk ki. Veretlenül estünk ki. A csoportunkban volt két komoly csapat meg Málta. A két komollyal, Ausztriával és Svédországgal négy döntetlent játszottunk, Máltát pedig kétszer legyőztük ugyan, de összesen csak öt gólos különbséggel, és ez kevés volt. Még másfél évtized kellett hozzá, hogy Máltát se tudjuk megverni, és még nagyjából ugyanannyi, hogy ki is kapjunk tőlük.
A sorsdöntő Magyarország-Svédország meccsen a Népstadionban 75 ezer néző másfél százezer szeme láttára a továbbjutás előtt negyed órával belénk ütött ismét a turáni kapusátok. Bicskei Bertalan beengedte Edström védhető fejesét, amellyel a svédek kiegyenlítettek.
Feleki László kifejtette, mi a magyar labdarúgás baja. A rossz erőnlét. Ami korábban elég volt, elégtelen lett a totális futball korában: "Orthok, Bozsikok, Pelék születnek, de jó erőnlétű játékosok — lesznek. Nem lehet megkövetelni minden játékostól, hogy lángész legyen a pályán, utolérhetetlen labdaművész, csodálatos fortélyok kieszelője és végrehajtója. De azt meg lehet követelni, hogy mindenki végigbírja a 90 percet, méghozzá nem akárhogyan, hanem 'egészpályásan'. Ebben nincs semmi boszorkányság, ennek a tételnek a bizonyításához nincs szükség Kálmán királyra sem, elég az atlétákra, az úszókra, az öttusázókra, a kajakozókra, a kenuzókra hivatkozni. Mikor korszerűsítik végre a labdarúgás edzését?" (Képes Sport, 1973. július 3.)
A Magyar Ifjúság (1973. június 22.) megírta, hogy a szurkolók egy ilyen kudarc esetén normális esetben dühödten átkozzák a csapatukat. De most már nem is átkozódnak, mint a régi szép időkben. "A Népstadionban más történt. Közel hetvenezer ember némán, talán már megilletődve nézte a fáradt, összeroskadt válogatottakat, amint azok keseregve az öltözőbe ballagtak. Nem fütyülték ki, nem szidták, nem átkozták őket. Szánakoztak rajtuk. Nem hiszem, hogy ennél nagyobb megalázás valaha is érhet sportembert."
A politikai vezetőknek ugyan ekkor már nem kellett attól tartaniuk, hogy az elkeseredett szurkoló-nemzet dühe kiárad az utcára, mint 1924-ben, 1938-ban és 1954-ben, de ettől még a foci nem szűnt meg a politikai hatalom szívügye és kegytárgya lenni. Az Országos Testnevelési és Sporthivataltól jelentést kértek a magyar labdarúgás kudarcának okairól és a teendőkről. Ezt a jelentést az MSZMP KB Titkársága 1974. február 4-én megtárgyalta és annak alapján határozatot hozott. A jelentésben többek között ez áll: "Az élvonalban és az utánpótlás területén évek óta alacsony szintű a szakmai munka. A játékosok tudása gyenge, az utánpótlás nevelése - különösen az NB-s csapatoknál - elhanyagolt. /.../Az élvonalban szereplő egyesületek többségében nagyon kevés figyelmet fordítanak a játékosok nevelésére. A labdarúgó edzők és a játékosok anyagi juttatásában gyakran elvtelenség, a központi szabályoktól való eltérés tapasztalható. Általános, hogy a játékosok az egyesületektől, de főleg a bázisszervektől, a teljesítménytől függetlenül, magas anyagi juttatásban, kedvezményben részesülnek. A játékosok átigazolását azonnali lakásbiztosítással, soronkívüli gépkocsivásárlási kedvezménnyel és gyakran jelentős pénzösszegekkel is befolyásolják. A játékosok rendkívüli szabadságára és munkaidő kedvezményére vonatkozó kormányhatározatot a legtöbb helyen nem tartják be. Számos helyen az edzők, játékosok egy része jövedelmező lehetőségekhez (gebin), mellékálláshoz jutott. Ezáltal a sportteljesítmény után kapott juttatás a jövedelemnek csak kisebb része, amely nem ösztönöz fegyelmezettebb munkára, nagyobb erőkifejtésre, a sportszerű életre. Az elmúlt években a helyzet változtatására számos határozat és intézkedés született, de azok zöme a gyakorlatban nem valósult meg. Ebben szerepe volt annak, hogy a sportirányító szervek (OTSH, MLSZ) részéről hiányzott a kellő határozottság, a szervezett ellenőrzés és az előírások megszegőivel szembeni felelősségrevonás. /.../ A helyzet megváltoztatását nehezítette, hogy egyes állami, társadalmi és gazdasági vezetők szemet hunytak a közpénzek labdarúgóknak - sok esetben jogcím nélküli - a teljesítménytől független szétosztása felett. Helyenként sportszerűtlen törekvéseket, a játékos- és edzőcsábítást (vásárlást), mérkőzések megvásárlását támogatták. Gyakran egyesületi vezetők, játékosok, edzők visszaéltek a közéleti vezetők jószándékú segítőkészségével, sport iránti szeretetével és érdeklődésével. A labdarúgó sportágban a helyzet változtatásának alapkövetelménye a tisztességen alapuló rend és fegyelem megteremtése." (L. itt) Persze a tagadva gyakorolt hivatásos labdarúgást eleve lehetetlen volt átláthatóan és tisztességesen szervezni és szabályozni.
A párthatározat és a drámai helyzetleírás nem került nyilvánosságra, a sajtó dolga az volt, hogy az MLSZ megújítása, a bajnokság átszervezése és egyéb intézkedések kapcsán optimizmusra hangolják a népet. "A ma délután kezdődő tavaszi idény a hazai pályáikon is nagyobb közönséget, színvonalasabb összecsapásokat ígér, mint tavaly. Nemcsak azért, mert az őszi letörtséget, a VB-selejtezők eredménytelenségét a szurkolók megbocsátották, hanem még inkább azért, mert a nézők abban reménykednek — és joggal —, hogy a magyar labdarúgás végre kimozdul a mélypontról. Ez a várakozás azon alapszik, hogy a téli szünetben újjáalakult MLSZ eltökélt szándéka a tiszta légkör és a rend megteremtése az egész sportágban. Néhány terv már nyilvánosságra került, az első lépéseket újabbak követik, s ha ezeket a klubvezetők és mindazok, akik ezért felelősek, következetesen végrehajtják, indokolt a remény, hogy a várt fellendülés bekövetkezik." Így hangolt a Népszabadság: "Az újrakezdés mindig a reménykedés időszaka. Most, a tavaszi labdarúgóidény küszöbén, még inkább az! Mindenki érzi, tudja, hogy ami az utóbbi években jellemezte labdarúgóéletünket, annak megálljt kell parancsolni, aztán lépni egyet./.../ Okulni kell a múltból, hogy szebb születhessen. Nos, az MLSZ új elnöksége nagyon gyors, határozott intézkedéssel módosította a bajnokság versenykiírását, szakított a mával a holnap érdekében." Így hangolt a Népsport.
Négy évvel később a selejtezők során hármas kiscsoportban találkoztunk a Szovjetunióval és Görögországgal. A három csapat a hazai mérkőzéseit megnyerte, idegenben pedig vesztett. Egy kivétel volt, a magyar válogatottnak sikerült Görögországban döntetlent kiharcolni, ezzel jutott tovább az interkontinentális pótselejtezőbe, ahol tönkreverte Boliviát (6:0 és 3:2).
Az itthoni hat gólból az első: Nyilasi (8-as) és Törőcsik felugrik, Nyilasi fejeli a gólt, a dél-amerikai kapus meg fekszik és kiabál.
Képes Sport, 1977. november 1.
"A több éves lelkiismeretes munka gyümölcse beérett" - állapította meg Krizsán József, az MLSZ főtitkára. (Népszava) "Az elmúlt esztendők alatt a magyar labdarúgásban alapvető fejlödés tapasztalható" - írta a Népsport.
És ezt is a Népsportban olvashattuk: "Több mint három esztendeje már, hogy (a magyar labdarúgás mélypontra zuhanásával egyidőben) a legtekintélyesebb szakemberek — felismerve az azonnali cselekvés szükségességét — elkészítettek egy dokumentumot, amely szakmai követelményrendszer néven vált közismertté./.../ A fejlődés ugyanis egyértelmű. A játékosok általános állóképessége nő, a havonkénti felmérések, teszteredmények önmagukért beszélnek." Meg ezt is: "A magyar labdarúgás mögött álló út, a kemény munkával elért fejlődés, a jelenlegi helyzet azonban már többet ígér."
Több azonban nem volt. Soha világbajnokságon olyan rosszul nem szerepeltünk, mint az 1978-as argentinai VB-n. Három vereséggel, 3:8-as gólaránnyal esett ki a válogatott a csoportkörből. Magyarország volt a pofozó bábú a halálcsoportban. Olaszország, Argentína és Franciaország vert el minket.
Magyarország - Olaszország 1:3.
(Képes Sport, 1978. június 13.)
Az 1982-es spanyolországi világbajnokságra Magyarország simán, csoportgyőztesként jutott ki, és majdnem tovább is ment a csoportjából. A csapat rekordméretű gólözönnel, 10:1-re verte Salvadort, aztán csúnyán kikapott Argentinától, és a 76. percig vezetett Belgium válogatottja ellen, amelyet meg kellett volna verni a továbbjutáshoz. Úgy estünk ki, ahogy általában: "Többszörös védelmi hiba meghiúsította minden reményünket, olyan góllal egyenlített a belga csapat, amely nem is bosszantó, hanem szinte nevetséges volt. /.../ Egy buta góllal romba döntötték két év munkáját." (Vándor Kálmán, Népszava.)
Ez a sötét mezes marcona, Alexandre Czerniatynski lőtte haza a magyar válogatottat. A labda túloldalán a balhétvéd Varga József, aki ezen a mérkőzésen szerezte egyetlen gólját a magyar válogatottban.
(Népszava, 1982. június 23.)
Az eredmény tipikus értékelését találjuk a Magyarországban: "A magyar válogatott kétségkívül nehéz csoportbeosztása ellenére helytállt, labdarúgásunk még megmaradt tekintélyén nem esett az argentínaihoz hasonló csorba. A kitűzött célt tulajdonképpen már akkor teljesítette, amikor az ugyancsak erősnek ítélt selejtező csoportból elsőként kivívta a 24-es döntőbe jutás jogát — s ezzel tekintélyes dollárbevételhez juttatta a szövetséget./.../ A bravúr azonban nem sikerült — mert a sport kegyetlen törvényei szerint aligha sikerülhetett. A borotvaélen táncoló mérkőzés ugyanis világosan felszínre hozta a magyar válogatott összes fogyatékosságát. Azokat, amelyek miatt csupán az európai középmezőnybe tartozónak érezheti magát."
Mészöly Kálmán, a szövetségi kapitány azonban sokkal pesszimistábban nyilatkozott az MTI-nek: „Közeleg az Európa-bajnokság, idősebb játékosainkra már nemigen számíthatunk. Vajon kikből töltődhet fel a nemzeti válogatott? A Toulonban katasztrofálisan szerepelt 21 évesekből? Vagy a Finnországban leszerepelt 19 esztendős fiatalokból? . . . Nagyon kilátástalannak tűnik a magyar futball helyzete, hacsak nem sikerül rövid időn belül a legdrasztikusabb változtatás ... Az alapok ugyanis rogyadozóak, és az építmény hamar, könnyen, egészen összeomolhat.”
Az 1986-os Vb előtt nem úgy tűnt, hogy a magyar foci az összeomlás előtt áll. A selejtezőcsoportot magasan megnyertük, hat meccsből csak az utolsót vesztettük el, amelynek számunkra már nem volt tétje, Hollandiának viszont győznie kellett, hogy pótselejtezőt játszhasson.
Mezey György csapata ezen a világbajnokságon visszatérhet a világ labdarúgásának első vonalába. Ez volt a közérzület. "Az igények igencsak magasak. Kétségtelen, a válogatott csapat tehet mindenről. Simán továbbjutott egy olyan selejtezőcsoportból, amelyet Hollandia és Ausztria fémjelzett, világra szóló sikereket mondhat a magáénak (például az NSZK és Brazília legyőzése) — ezek után aztán minálunk, ahol a klasszikus megfogalmazás szerint ha futballról van szó vagy temetünk, vagy lakodalmat ülünk, mindenki készül a kézfogóra" - írta Malonyai Péter a Magyarországban, s előre sajnálta Mezey Györgyöt, akit majd akkor is kikezd a közvélemény, ha csak egy igazságtalan tizenegyessel kapunk ki a döntőben.
Aztán az első mérkőzésen Irapuatoban bekövetkezett a katasztrófa. Szovjetunió-Magyarország 6:0. Soha még a válogatottat világbajnokságon így meg nem verték. A magyar labdanyűvők a mennyből a pokolba zuhantak: "A hétfőn látott tizenegy nem volt méltó a magyar válogatott mezére! Négy perc után 'leült', és 86 percen át (!) nevetségesen kóválygott a pályán. Mintha nem is ez a csapat győzte volna le ragyogó játékkal a Népstadionban a brazilokat. Úgy tűnik, amit márciusban lelkierőt és önbizalmat növelő sikerként könyveltünk el, az csak arra volt jó, hogy egyeseknek a fejébe szálljon a dicsőség, és elszakadjanak a realitások talajáról. Ez az első 90 perc erre vall! Erre a vereségre ugyanis nincs magyarázat, nincs mentség.” (Vándor Kálmán, Népszava)
Kiprich József a világbajnokság kezdete előtt néhány nappal nyilatkozott a Népsportnak. Többek között ezt: "A játékosok döntő többsége két-három kilóval könnyebb átlagos versenysúlyánál. Kevesebb húst fogyasztunk és lényegesen több tésztát, szénhidrátot. Ez a Navratilová-Lendl-féle recept, a két világhírű teniszező esküszik rá. hogy ettől lényegesen jobb az erőnléte, növekszik a teljesítőképessége és nincsenek súlyproblémái. Mezey György szerint ennek abból a szempontból is jelentősége van, hogy a fehérje, vagyis a hús, a zsír nehezebben épül be a szervezetbe a magaslaton."
Mezey György azután soha nem tudta lemosni magáról azt a vádat, hogy az ő tésztaprojektjétől omlott össze a magyar válogatott. Arra még senki sem gondolt, hogy esetleg a szovjet KGB fizette le a szláv gyökerű teniszezőket, hogy etessék meg a szovjetek legveszélyesebb ellenfelét ezzel a tésztaterápiával.
Kanadát még legyőzte a válogatott, aztán nagyon simán, 3:0-ra kikapott Franciaországtól, és ezzel véget ért Magyarország válogatottjának története a labdarúgó világbajnokságokon. 1986-ban 32 évvel voltunk a berni döntő után. 2018-ban 32 évvel vagyunk az irapuatoi katasztrófa után. És ki tudja milyen messze vagyunk attól, hogy ismét esélyünk legyen egy ilyen katasztrófára egy labdarúgó világbajnokságon.
Első rész: Gólt vagy életet
Második rész: A turáni kapusátok
