"Lesújtó és megsemmisítő vereséget szenvedett a pünkösdi választásokon az egész baloldal; a liberalizmus és demokrácia napja végképp leáldozott." Így értékelte az éppen nyolcvan évvel ezelőtt, 1939. május 28-29-én megtartott országgyűlési választások eredményét az Új Magyarság, a Gömbös Gyula által életre segített kormánypárti lap, mely a pár hónappal később kitört világháborúban a legerőteljesebben propagálta a náci birodalom melletti feltétlen kitartást.

Új Magyarság, 1939. május 31.

 A kormánypárti lap kicsit túlzott. A kormánypárt, a "Magyar Élet Pártja" a képviselői helyeknek "csak" a 70%-át szerezte meg - a szavazatok 51%-ával... A választók nagyjából kétharmada szavazott együttesen a szélsőjobboldali kormánypártra és a mégszélsőjobboldalibb nyilas, illetve fajvédő pártokra. Budapesten az ellenzék győzött. Itt a szociáldemokraták és Rassay Károly liberális pártja majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a kormánypárt, s körülbelül ugyanannyit, mint a kormánypárt és a nyilas-fajvédő pártok együtt.

A "keresztény-nemzeti" kurzus konzervatív lapja, a Nemzeti Újság ekképp üdvözölte a választások eredményét: "Gróf Teleki Pál miniszterelnök megkérdezte az országot alkotmányos szokás szerint, hajlandó-e őt támogatni, hajlandó-e az ő keresztény és nemzeti politikáját követni? Azt a keresztény és azt a nemzeti politikát, amely a szent-istváni gondolat alapjain akarja újjáépíteni a Magyar Birodalmat s amely a haladást korszerű reformokkal, nem pedig idegen államrendszerek és politikai módszerek majmolásával akarja szolgálni. Azt a keresztény és nemzeti politikát, amely az ország, függetlenségén és honpolgárok szabadságán alapszik, azt minden támadással és fenyegetéssel szemben meg tudja védeni és nem gondol arra, hogy pártzsarnokságot vagy parancsuralmat ültessen az ezeréves alkotmányos Magyarország nyakára.
A nemzet válaszolt; akkora parlamenti többséget adott titkos szavazással Teleki Pál kormányának, amilyenre évtizedek óta nem volt példa a magyar alkotmányos életben. A nemzet döntött s ezt a döntést mindenkinek tisztelettel kell fogadnia. /.../ A nemzet véglegesen leszámolt a baloldallal. Akár a polgári liberalizmus formájában, akár a marxizmus formájában próbálkozott, olyan megsemmisítő vereséget szenvedett, hogy írmagja is alig került be az országgyűlésbe." Ami pedig a nyilas és fajvédő ellenzéket illeti: "A parlamenti többség... sokkal erősebb s a nemzet közvéleménye sokkal egységesebb, semhogy a felelősségrevonás s a lejáratás veszedelme nélkül a parlamentben szembehelyezkedhessenek az ország ősi hagyományaival, a szentistváni gondolattal, az építő, cselekvő és keresztény nemzeti politikával. Bizonyára sokan lesznek, akikben ez az előretörés komoly aggodalmakat kelt, de az alkotmányosság lényege éppen az, hogy a nemzet döntését mindenkinek tiszteletben kell tartani minden tekintetben, tehát a kisebbség megválasztásában is."

Horthy Miklósné és ifj. Horthy Miklós, a kormányzó neje és fia leadja szavazatát. (Tolnai Világlapja, 1939. június 7.)

Az Új Magyarság névtelen vezércikkét feltehetően a lap főszerkesztője, Milotay István írta,aki öt évvel később a nyilas "parlament" képviselőjeként fejezte be magyarországi pályafutását: "Az ország közhangulata, egész lelki beállítottsága a jobboldal győzelmét, a nacionalizmus diadalát jósolta attól a pillanattól kezdve, amikor a választásokat kiírták, s az sem volt vitás, hogy a magyar élet pártja ezt a jobboldali gondolatot elsöprő erővel viszi diadalra. Boldogult Gömbös Gyula óta egy határozott és eredményeiben tiszteletreméltó jobboldali politikai irány érvényesült itt, amely az evolúció meggondolt és felelősségteljes vonalán haladt, s amelynek útját, reformtörekvéseit komolyan már nem keresztezhette sem a judeo-liberalizmus, sem az a demokrácia, amelynek hitele és becsülete a tömegek előtt régen elveszett./.../ ...azok, akik most a választások eredményei fölött tűnődve, s a maguk keserű vereségét siratva, aggódó szavakat mondanak és írnak le a jobboldali szélsőségek térhódításáról, s ettől féltik a törvényhozás nyugodt munkáját, — alighanem alaposan tévednek. Teleki Pál gróf miniszterelnök mondotta a választási agitáció során egyik beszédében, hogy sokkal jobb, ha az ellenzékkel nyílt harcok és egyenes viták hevében lehet megmérkőzni, mintha ezt az ellenzéket a föld alá kényszerítik, s olyan módszerek használatára szorítják, amelyek könnyen veszedelmessé válhatnak. /.../ A felelősség, amely az ország sorsáért, a nemzet jövőjéért ezekre a pártokra éppen mandátumaik száma miatt a törvényhozásban a jövőben ránehezedik, kell, hogy jelentős hatással legyen képviselőikre, s kell, hogy a nyilvánosság ellenőrzése mellett és a rájuk háramló felelősség tudatában megfontoltabban, komolyabban harcoljanak a maguk elveiért, meggyőződéséért a parlamenten belül, mint ahogy az állam kormányzásából kizárva tennék."

A súlyosan depressziós, pszichikailag és fizikailag meglehetősen instabil miniszterelnök nem egészen két évvel az 1939-es választások után öngyilkos lett. Nem látott lehetőséget arra, hogy a Hitler oldalán a háborúba belépő ország legalább részben megőrizze önálló cselekvőképességét. A Horthy Miklós kormányzóhoz intézett búcsúlevelét ezzel zárja: "Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok." 

Gróf Teleki Pál miniszterelnök átveszi a szegedi mandátumát a választási elnöktől a város polgármesterének jelenlétében. (Tolnay Világlapja, 1939. június 14.)

A Pesti Napló címlapos vezércikkét Dernői Kocsis László, a választások egyik nagy vesztese, a Kisgazdapárt szürke eminenciása, élvonalbeli újságírója írta: "A most lezajlott választás meglepetéseinek gyökerét azokban az időkben kell keresnünk, mikor divattá vált zsidóbérenccé kikiáltani a politikai ellenfeleket és kormányférfiak jobb meggyőződésük ellenére hallgattak, nehogy ők maguk is részesedjenek a támadásokban. Nagy hajtóvadászat volt, a lelkesedés tüze — vagy a gyűlöleté — magas lánggal lobogott a vadászok szívében. Az egymásután következő kormányok részben tűrték, részben szívesen látták, részben maguk is elősegítették a hajtást, s ha már-már úgy látszott, hogy ellobban a láng, nem sajnálták, odavetettek rá egy-egy száraz gallyacskát./.../ Ezerszer visszatérő kérdés: lesz-e Telekinek többsége a képviselőházban. Mi nem kételkedünk benne, hogy lesz. Ha száznyolcvan marad a Magyar Élet Párt képviselőinek száma, akkor száznyolcvan tagú lesz a kormánypárt. Ha szaporodik a létszám, szaporodni fognak a kormánytámogató szavazatok is. Ha volnának is a kormánypártban a MÉP határain kívül maradt szélsőjobbal kacérkodó képviselők, a Ház üléstermében hamarosan meggyőződnek róla, hogy onnan, — a törvényalkotó felelős helyéről — igen sok dolog egészen más színben mutatkozik. S főleg a lehetőségek mutatkoznak rideg valóságban."

A ciklus és a világháború éveiben a kormánypárt és a nyilas-fajvédő pártok képviselői egyre közelebb kerültek egymáshoz, és folyamatosan gyártották az egymással szoros rokonságban álló kormánypárti és ellenzéki javaslatokat, amelyekkel az ország politikáját a zsidókérdésben is és más ügyekben is igyekeztek egyre inkább a náci Németország gyakorlatához közelíteni. Az öngyilkos Teleki helyett Kállay Miklósnak kellett a miniszterelnöki székben a német megszállás előtti években országgyűlési többség nélkül kormányoznia. Több ízben is a Ház feloszlatásához kellett folyamodnia, hosszabb ideig ténylegesen az Országgyűlés nélkül kormányzott. "Kállay helyzete az oroszlánidomítóhoz volt hasonlítható, hiszen olyan közeg előtt kellett szerepelnie, mely teljesen ellenséges volt politikájával szemben." (Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege, 514-515.o.) Ezt a helyzetet azután a német megszállás oldotta fel, amely az 1939-ben megválasztott képviselők jelentős részének megfelelő politikát eredményezett.

Dernői a cikkében melegen méltatja a Kisgazdapárt elnökének, Eckhardt Tibornak az intenzív részvételét a választási harcban, amely "nemcsak azért volt kilátástalanul nehéz, mert a hatalom és a pénz, a titkos választás két fontos harci eszköze csak az 'ellenségnél' volt meg... Két front ellen kellett harcolnia s ha nem akart méltatlan lenni a múlt országgyűlésben vállalt építő ellenzékiségéhez, nem követhette ellenfeleit az ígéretekben. Volt itt bőven jelölt, aki az utolsó csillagot is leígérte az égről, volt kormánypárti is fölös számmal, aki sok csillagot fogyasztott..."

A legnagyobb múltú és legszínvonalasabb napilapban jelentek meg ezek a sorok. A Pesti Naplót a második zsidótörvény fölhasználásával állami kezelésbe vették, és a választások után öt hónappal megszüntették.

Dernői Kocsi László a világháború után szépen beilleszkedett a pártállami sajtóba. Sok-sok rendszerhű vezércikket írt a Magyar Nemzetbe.

A legnagyobb arányú győzelmet az egyéni jelöltek közül gróf Csáky István külügyminiszter aratta. A kecskeméti választók küldöttsége átadja a mandátumot a külügyminiszternek. (Tolnay Világlapja, 1939. június 14.)

A Kisgazdapártnál még nagyobb vesztese volt a választásoknak a szociáldemokraták pártja. A központi pártlap, a Népszava vezércikkének névtelen szerzője "Csüggedés nélkül" cím alatt többek között ezt írja: "Erősségünk, hogy őszintén és nyíltan beszélhetünk. A pünkösdi választások eredménye lesújtó. Tizenegy szociáldemokrata mandátumból öt maradt. Már ez egymagában is súlyos, nagyon súlyos veszteség, akkor is, ha a számok és a tények vizsgálatánál kitűnik, hogy a párt ereje a ráesett szavazatokban nem csökkent lényegesen. De mi nem akarjuk szépíteni a dolgokat, mi az igazságot akarjuk megírni. Mi elbírjuk az igazságot, mert mi nem a Mának, hanem a holnapnak, a jövőnek dolgozunk. Bennünket a mulasztások és hibák, ha ilyenek voltak, csak arra késztetnek, hogy azokat jóvátegyük és a jövőben ne ismételjük meg. De olyan hibákról alig van szó, amelyeket mi követtünk el. A lesújtó választási eredmény — a választási rendszernek a következménye. Erről az egész választási hadjáratról megvolt a véleményünk és azt meg is írtuk. Mindenre el voltunk készülve és majdnem minden trükköt, farkasvermet, cselvetést fölismertünk. Sok volt olyan, ami ellen lehetett védekezni, de még több, ami ellen semmi védekezés nem segíthetett, mert a választási rendszerből folyik.
/.../ A választási rendszerből folynak a következők:

1. Fölemelték a korhatárt és az egyhelybenlakás idejét.
/.../ 3. A névjegyzékek: a munkásszavazókat szinte kiirtották. A Népszavában megírtuk annak idején, hogy mit csináltak a névjegyzékek összeállításában Budapesten, a környéken és a vidéki városokban. Egymillió választót zártak ki a választójog gyakorlásából. Ennek mutatkoznia kellett a végeredményben.
4. A választókerületek új beosztása. Az új beosztás természetesen a mi rovásunkra történt.
5. A zsidó választók kiirtása. Amit ezen a téren műveltek, az példátlan. 75.222 budapesti zsidó választóból 41.724-et igazoltak csak. A környéken és a vidéken az arány sokkal-sokkal rosszabb. Az igazoláshoz idő, fáradság és pénz kellett és önérzetbe vágó megalázást kellett elviselni. Az igazoláshoz pénz kellett az okmányok beszerzésére, tehát nyilvánvaló, hogy a proli zsidók, a zsidó vallású munkások, alkalmazottak nem tudták megszerezni az igazolásra szükséges okmányokat;
/.../ A kormány politikája Darányi és Imrédy óta a nyilasoknak kedvezett. A kormány választási vezérkara a baloldal szétforgácsolására akarta fölhasználni a különböző szélsőjobboldali csoportokat. Ez a vezérkar csak egy veszedelmet látott: a baloldalt és mindenáron ennek a megsemmisítését akarta elérni. Ennek a taktikának az alkalmazása visszafelé sült el: a kormány 43 szélsőjobboldali képviselőt kapott.

/.../ A kormány lapjai és a kormánypárt közegei a szélsőjobboldali csoportokkal együtt olyan demagógiát űztek, amelyben mi velük versenyt nem futunk — a jövőben sem. Ennek a versenyfutásnak az eredménye nem is lehet más, mint a közélet normális menetének szétzüllesztése.

/.../ 8. Az a sajtópropaganda, amit időközi szennylapokban ellenünk folytattak, minden mértéket meghalad. Nekünk nem engedélyeztek semmit, bennünket megbénítottak, de ellenfeleink szabadon gyalázkodhattak. A vidéki városokban a helyi lapok tömegében szórták ránk a rágalmakat, a hazugságokat és riasztották a közvéleményt: 'a pártot föloszlatják', 'fölösleges szavazni már a szociáldemokrata pártra'. Erre a szennyes hajszára csak a Népszavában lehetett felelni, minden más utat elzártak elölünk. Még a rádiót is ellenünk alkalmazták, rémhíreinek a terjesztésével.
9. Végül a parancsuralmi rendszer és a nyilas paradicsom iránt fölkeltett vágyakozás. Ez a szellemi pestisjárvány is megtette a maga hatását és minden társadalmi réteget megbontott azzal, hogy magának szavazatokat tudott szerezni.

A kormány lapjai a jobboldali nacionalizmus győzelméről írnak. Azt hisszük, ez a győzelem nagyon megfekszi majd a gyomrukat. /.../
10. Az antiszemita hullámot a kormány kavarta föl és a választások ennek a jegyében folytak le."

A választások után közvetlenül rendezték meg a háromnapos könyvnapot, a könyvhét elődjét. A Tolnay Világlapja (1939. június 14.) három képet közöl a könyvnapról, azzal a szöveggel, hogy a fényképsorozat "a magyar kultúra legfőbb őreinek a könyvnapi sátraknál tett látogatásáról készült". Legfőbb őrök alatt három személyt értettek:. a fenti képen a kalapja alatt mosolygó Teleki Pál miniszterelnököt; a jobboldali alsó képen a szintén kalapot viselő Hóman Bálint kultuszminisztert és a miniszterelnök mögött feltűnő, szakállas miniszteri tanácsost, Kolosváry-Borcsa Mihályt, akit ekkor neveznek ki az Országos Magyar Sajtókamara elnökének. Az ő feladata volt a magyar sajtó és a magyar kultúra zsidótlanítása. A zsidó művek elégetését, bezúzását is ő irányította. 1944-ben a központosított kormánypropaganda irányításával is őt bízta meg a kormányzó. Ezt a feladatot látta el a nyilas kormány alatt is. Háborús bűnösként kivégezték. A bal alsó képen József királyi herceget látjuk egyenruhában.

A Magyar Nemzet vezércikkét is egy kisgazda újságíró, Szilágyi Sándor írta Szidor álnéven: "ez a lap... a tömegek rohamától féltette a magyar nemzeti érdekeket s nem titkolt aggodalommal beszélt arról a világosan látott lehetőségről, hogy a magyar politikai élet területét ellephetik a politikai kültelkek hancúrozói. Amitől féltünk — mondhatjuk mi is Mikes Kelemennel —, abban immár benne vagyunk. A kormánypárt a vitathatatlanul nagy győzelem mámorában is láthatja a feje fölött tornyosuló viharfelhőket és ha számot vet lelkiismeretével, aggodalommal állapíthatja meg, mennyire azonos harcmodorral és taktikával, sok tekintetben azonos hadi jelszóval, kapott többséget ő s az a szélső jobboldal, amely nagy kérdőjellé merevíti a magyar politikai helyzetet. És ha mindezt bevallja önmaga előtt, akkor joggal töprenghet: még egy ilyen győzelem és elvesztem./.../ Megérett az a politika, amely gyűlöletkeltéssel, a tömegek indulataira való tudatos és tervszerű spekulálással, sok őszinteségnélküliséggel, még több rombolási vággyal — amely polgári pártok és nemzeti értékek lejáratásával tombolt körülöttünk — a földből kinőtt alakok és sajtótermékek egészen forradalmi megnyilatkozásával, gátlások nélkülien tajtékzó ágálásokkal és mindenen keresztülgázolni kész érvényesülési elszántsággal csaknem dédelgetett kíméletet élvezett akkor, amikor a nemzeti érdekeket féltő és a magyar nemzeti társadalom sorsáért aggódó tisztességes, minden betűjében magyar sajtó munkása szorongva várta, vajjon a másnap nem hoz-e számára olyan ítéletet, ami kiüti kezéből a tollat s elveszi szája elől a kenyeret./.../ ...ha olyan idők jönnek, amelyekben csak a bódult vakság és az engedelmes botorkálás biztosítják a hosszú életet, hát igenis, akkor mi az ilyen hosszú életből nem kérünk! Mert akkor nekünk, akiknek életfeltételünk a szabad, egyéni, kulturális élet, életokunk európainak és magyarnak lenni, megsemmisült minden életlehetőségünk./.../ Nem tehetek arról, ha a vert hadakban nem látok mást, mint a szétszórt, laza oldott kévét./.../ Csalódtunk és csalódásunkban leszegezett tekintettel megyünk előre, Isten tudja, milyen idők felé. Megyünk a vert hadak nyomában, s úgy érezzük, hogy a nemzeti öntudat, a magyar önérzet, az alkotmánytisztelő és az ezeréves magyar életet féltő kis seregünk háta lúd- bőrzik mindazok helyett, akiknek közöttünk lenne a helye, s akiket ma a vállak közé húzott, óvatosan fontolgató fejek jellemeznek. És éppen most fontolgatnak a 'majd meglátjuk, mi lesz' álláspontján, amikor a veszedelem már harsogva tört rá a kapukra. Nyílt kiállás kellene, elszánt szervezkedés kellene, zászló kellene és zászlótartó! Egy jegecesedési pontért kiált az egész magyar jövő és a megingott magyar öntudat."

A fent idézett sorok íróját 1944. november 10-én letartóztatta a Gestapo, és december elején meggyilkolták.

Részlet az 1939-ben megválasztott képviselők arcképcsarnokából. Közöttük: az 1944 decemberében kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre, a következő évben Amerikába távozott Eckhardt Tibor, a Független Kisgazdapárt elnöke és három volt miniszterelnök: Esterházy Móric, Darányi Kálmán és Imrédy Béla. (Tolnay Világlapja, 1939. június 7.)