A legnagyobb színházi sikerek részese volt, mégis kölcsönös hűtlenségben élt a színpaddal. Mindent megpróbált, hogy ne függjön ettől a kegyetlen pályától, és mégis a semmibe zuhant, amikor lesodródott róla. Amit ő tudott, csak ő tudta. Sem elődje, sem utóda.
1967 február 4-ről adja az Arcanum az első találatot Paudits Béláról. A Gilgamest adták elő ismert színészek az Építők Irodalmi Presszójában, s a "közreműködik még" névsorában szerepelt ő is. (Népszabadság, 1967. február 4.) Ekkoriban egy faipari szakközépiskolában tanult bútorasztalosságot és intarziakáészítést. Jól meg is tanulta, színészként is készített gyönyörű intarziákat, és lelkesen mesélt a fafajták lelkületéről.
Volt ebben a szakközépiskolában egy színjátszó csoport, melyet Halasi Andorné, Macó néni vezetett. "Macó néni büszkélkedett vele: az asztalosipari tanulók színjátszói között három ritka tehetségre akadt; mindhármukat fölvették a Színművészeti Főiskolára. Ki volt Macó néni? A világ legmegszállottabb színjátszóoktatója; színészek, énekesek számtalanját fedezte föl s indította el pályáján." (Veszprémi Miklós írása, Magyar Nemzet, 1985. február 18.)
Paudits Bélát elsőre felvették a színművészetire, s az első rostavizsgán majdnem ki is esett. "Tele voltam görcsökkel, szorongásokkal. Faipari szakközépiskolában érettségiztem, onnan kerültem a főiskolára; nehezen oldódtam. Ha akkor Ádám Ottó nem veszi észre, hogy a rossz vizsgaeredménynek mi az oka, — végem van." (Film, színház, muzsika, 1974. május 25.)
1969 tavaszán jelentkezett a színésztanonc előadónak a Táncdalfesztiválra. (Film, színház, muzsika, 1969. május 17.)
Az 1969-es Táncdalfesztiválon Deák Tamás és Fülöp Kálmán Futok a pénzem után című dalát énekelte. A dalból sláger, Paudits pedig egycsapásra ismert lett. (Videó)
"Jó lenne a színésznőt és szerepkörét jelölő naiva kifejezést hímnemben is használni. Ez illene Paudits Bélára leginkább. Félszegen bájos, vékony, nyúlánk, könnyű mozgású; mintha mindig csodálkozna valamin." Így jellemezte a Városmajorban a Charley nénjében fellépő 21 éves főiskolást Székely Gabriella (Magyar Ifjúság, 1970. augusztus 14.) igen találóan. Ilyen is maradt pályája végéig.
A főiskola után a József Attila Színházhoz szerződött, de nem maradt ott sokáig. „Huszonnégy éves voltam, amikor két évad után felmondtam a József Attila Színházban, mert nem adtak ki egy nyugatnémet film főszerepére. Addig is meglehetősen egyoldalú szerepkörben foglalkoztattak: főleg ütödött, hülyegyerekeket játszottam. Gondoltam, inkább jelentkezem az Iparművészeti Főiskolára, vagy elmegyek pincérnek. Főiskolai osztályfőnököm, Adám Ottó, értesülve a szerződésbontásról, magához hívatott. Hogy képzelem ezt? — kérdezte dühösen. Egy pályát így feladni? Tessék idejönni a Madáchba és folytatni! Így is történt." (Magyar Hírlap, 1985. augusztus 12.)
A következő évtizedet Paudits a Madách Színházban töltötte. Ebben az évtizedben énekesként és táncosként is befutott.
Az 1979-es szilveszteri tévéműsorban Plastic Bertrand Ca Plane Pour Moi című nagy slágeréből fizikailag is lenyűgöző teljesítménnyel fergeteges paródiát remekelt Kocognom kell címmel. (24.hu)
"Főiskolás koromban egy olyan albérletben laktam, amely maga volt egy orfeum, színpaddal, bútorokkal. Akkor — talán a lakás hangulata tette —, beleszerelmesedtem ebbe a korba, ennek az időnek a muzsikájába." (Szabad Föld, 1986. március 15.) Ő lett a régi idők moderáltan modernizált dalainak leghivatottabb és legkedveltebb előadója. Ebben aztán igazán sikeres volt egész életében, szerte az országban és még azon kívül is sok helyen Ausztráliától Izraelig. Mindent tudott a régi idők rég elfeledett slágerénekeseiről, dizőzeiről. Beléjük élte magát.
1981. március 22-én mutatták be az első, Hölgyek, urak, lehet, lehet című, 1983 szilveszterén pedig a második, Pardon, hogy bocsánat című fél-fél órás műsorát a televízióban. A kettő között megjelent és igen jól fogyott a Paudits show című lemeze. 1984-ben bemutatta Az úgynevezett régi jó világban című műsorát a Korona cukrászda pódiumán, amelyet jó néhány önálló est követett még. Az "önálló est" lett művészetének legfőbb kerete. Volt francia, volt amerikai műsora, 1985-ben pedig Erato címmel mutatta be a Babits Mihály által fordított erotikus versekből és hozzájuk passzoló dalokból álló műsorát törzshelyén, a Koronában.
Képek a Pardon, hogy bocsánat-ból. (Film, színház, muzsika, 1983. július 30.) (Videó)
"A nosztalgia-árhullám régen elöntötte már tudatunk „alsórakpartjait”. Mindaddig nem is szólhatunk miatta, amíg csupán magánügyként kezelhetjük. Ám, ha közüggyé válik a képernyő milliós nézőközönségének szeme láttára? Nos, akkor hamar kiderül — példa rá a Hölgyek, urak, lehet, lehet! című összeállítás —, hogy ürességét a technika sem képes tartalommal megtölteni, s egy fényesített előadásból is kilátszik igénytelensége." Ez volt az egyik vélemény Paudits műsoráról. (I.M. Szabad Föld, 1981. március 29.) Ez volt a másik: "Meglepően jó ízlésű és stílusos volt a tegnap késő esti szórakoztató műsor, a Hölgyek, urak, lehet, lehet! /.../ Paudits Béla bohókás kamaszegyéniségére nyugodtan rá lehetett bízni a kényes egyensúlyt, remekül hozta az illúziót, és az illúzióba keverve azt a csöppnyi fanyar humort, amitől a század első felének dalai itt a század végén élvezetesek lettek. Paudits utánzatokat adott elő, de mégsem másolt és nem is parodizált. Paudits maradt a Karádi-dal érzékiségének búgó melegében és a Jávor Pál-idézet fojtottságából előtörő szenvedélyes férfiasságában. És Paudits valamennyi alakban nagyon tehetséges és szórakoztatóan volt." Ezt Bársony Éva írta az Esti Hírlap 1981. március 23-i számában.
A depresszióra, szorongásra hajló színész persze sokkal érzékenyebb volt a negatív kritikákra, és mindig úgy érezte, hogy a kritikusok igazságtalanok vele, noha számos lelkes cikket őriz róla az Arcanum adatbázisa.
1983-ban Paudits főszereplésével megszületett a magyar színháztörténet legnagyobb sikere, a Macskák a Madách Színházban. A magyar közönség Paudits előadásában ismerte meg a Macskák legnagyobb slágerét: "Éjfél, sűrű csönd ül a járdán,
Mire gondol a vén Hold,
Hogy csak mosolyog rám?
Lomha szél fú, rőt avar fut a lábam elé,
Tépett ág jajong a fán..." (Videó)
Quaxo a Macskákban. (Képes 7, 1990. március 24.)
1985-ben ott hagyta a Madáchot. "— Egy kicsit belefásultam és beleuntam a dolgokba. A színházamnál nem kaptam meg azt a megbecsülést, amit vártam volna. Sohasem kaptam prémiumot. 'Könnyű neked, egyedül vagy' — mondták. Tizenhárom év után mindössze 5200 forint volt a fizetésem. Ebből is levontak adóra. Elhatároztam, hogy ezentúl civil leszek, csak hobbiból fogok játszani. — Nehéz megérteni az elhatározásodat, hiszen a tévé-show-műsorod után tetőfokra hágott a népszerűséged . . . — Esetleg a közönségnél. A szakma azonban lehúzott. Olyan kritikák jelentek meg rólam, hogy csámpás vagyok és remegő hangú. A nagylemezem egy szálig elfogyott, de a tényt, hogy megjelent, sehol sem reklámozták./.../ Most 36 éves vagyok, majd kitalálok magamnak valamit." (Ifjúsági Magazin, 1985/2.) Ekkor azt nyilatkozta, nem tudja még igazán, mit fog csinálni, de például visszamehet a másik szakmájába, szívesen farag bútort, készít intarziát.
Később volt egy másik magyarázata is a váltásra: "Családot akartam lapítani, s úgy éreztem, hogy a színpadot és a magánéletet nem tudom időben, érzelmileg összeegyeztetni. Ezért könnyű szívvel mondtam búcsút a színpadnak. Megnősültem, követtem családom vendéglős hagyományait. Megszerettem ezt a szakmát, szívesen csináltam, nem szégyelltem, sőt." (Kurir, 1993. január 28.)
Az Erato esten. (Film, színház, muzsika, 1987. április 4.)
A "vendéglős" szakma folytatása azt jelentette, hogy a Nagykörút és a Majakovszkij (Király) utca sarkán álló lerobbant Halló bárból igazi orfeumot csinált, ahol ő is fellépett és még sokan. Több fiatal indult el onnan, például Zámbó Jimmy. Ez igazán szívügye volt Pauditsnak.
"...ami a Majakovszkij utcai lokálból teremtődött, az Paudits Béla mikrovilága, ahol, mint száz éve Somossy, szmokingban a vendégek között tölti az éjszakát, nappal számlákkal bíbelődik, műsort szerkeszt, fellépőket keres. Paudits nem korcsmáros — ahogyan néhányan olcsó szenzációként szárnyra röppentették a hírt —, amit életre hívott, az halálosan komoly és könnyfakasztóan derűs: az orfeum." (Szabad Föld, 1986. március 15.)
"A művészet, az egyéniség hiányzik ma az éjszakai mulatókból. Paudits Béla húsz percet énekel a Halló Orfeumban, és az éjszakai műsor meg van mentve. Jelen van valaki, történik valami, megtörténik valami." Ezt írta Szále László a Budapest 1986/6. számában.
Mire azonban az orfeum gazdája lediplomázott a Vendéglátóipari Főiskolán (is), a vállalkozás már meg is bukott, anyagilag legalábbis. Veszprémi Miklós az orfeumot sirató cikkében így írja le annak a gazdáját: "Béla ugyanis döbbenetesen nagyszerű. Hajszálvékony, szinte áttetsző alakja úgy tűnik föl a lengőajtónál, akár egy látomás, amely illékonyán úszik a félhomályban, mintha nem is a földön járna, hanem legalább tíz centivel a szőnyegpadló fölött lebegne, suhanna, szárnyalna." (Magyar Nemzet, 1987. szeptember 7.)
Ezután megpróbált életet lehelni Paudits a Fészek Klub bárjába, de ott sem járt sikerrel.
1989-ben visszatér a Madáchba. Visszahívják a bemutató szereplőit a Macskák 500. előadására, és ennek az invitálásnak nem tud ellenállni. Visszaveszi a szerepét, és Koltai Tamás azt írja róla: "hangban-mozgásban hajlékonyabb, mint valaha: elkényeztetetten cicás, és úgy búg, mintha dorombolna". (Képes 7, 1990. március 24.)
Magyarország, 1997. augusztus 10.
Ekkor érte el színészi pályafutásának egyik csúcspontját - néma mellékszereplőként. Sobol: Gettójában játszotta el a darabbéli bábjátékos (Dunai Tamás) bábúját. A kritikusok többsége szerint ő volt abban az évadban a legjobb férfi mellékszereplő. "Dunai Tamás oldalán a szó szoros értelmében, ők ketten valóságos sziámi ikrek. Együtt gondolkodnak, együtt éreznek, egyszerre lélegzenek és egyszerre mozdulnak. A vékony Paudits Béláról eddig is tudtuk, hogy remekül táncol, és énekel, de hogy így tud azonosulni a szerep kedvéért egy színészkollégájával, az valósággal hihetetlen. A szöveget együtt tanulták, tükör előtt, november óta —, azonos szájmozgást próbálgatva Dunai Tamással." Így lelkesedett a Népszava kritikusa, (várhegyi) (1990. február 21.). Bogácsi Erzsébet pedig ezt írta a Magyar Nemzetben (1990. március 21.): "...úgy lógázza karját, roggyantja lábát, csuklik összevissza hogy bábunak látszik csakugyan. Ha falnak támasztják, meg is feledkezhetünk róla — lebilincselő a színészi alázat! —, mint élettelen tárgyról."
Paudits második Madáchos korszakához egy másik Webber musical óriási sikere fűződik. Ő játszotta a címszereplőt, Józsefet, a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban. 1991-ben pedig régi szerepálma is teljesült: ő volt a Konferanszié a Kabaréban.
A Kabaréban. (Népszava, 1993. április 6.)
1993-ban ismét elhagyja a Madáchot. Ismét pályát kíván változtatni: "— Visszatér a vendéglátáshoz?
— Nem. Egészen mást csinálok a jövőben. Nem a hatásvadászat kedvéért mondom, de nincs egy órája, hogy tisztázódott a jövőm. Briliáns-, gyémánt- és drágakőszakértő és -becsüs leszek Amerikában. Augusztusban elutazom, elvégzem a másfél éves tanfolyamot, azután üzletet nyitok. — Miért mond búcsút sikeres pályájának?
— Nézze, én nem teregetek szennyest. Konfliktusom volt a Madách Színházban, elegem lett mindenből. Most
úgy gondolom, negyvennégy évesen még képes vagyok a változtatásra. Ez a lehetőség kínálkozott, és én elfogadtam./.../ — Megkapta a Jászai-díjat. Ehhez csak gratulálni lehet. — Későn jött. Nem vettem át. Mint ahogy nem voltam ott a Macskák jubileumi előadásán sem. Pedig hívtak." (Népszava, 1993. április 6.)
Letelepedett Torontóban, de nem lett gyémántszakértő. 1995 májusában már ismét itthon lépett fel, de még egy ideig kétlaki életet élt. 1996 elején lánya született: "A hányatott sorsú színész-énekes kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Igaz ugyan, hogy voltak gerinc- és nyakcsigolya-panaszai, de egy csontkovács meggyógyította, sőt az orvosi leletek is egyre jobbak. Házat épít, mert családot alapított; szeme fénye Elvira Anna, másfél éves lánya, aki 'szerencsére az édesanyjára hasonlít'. Élvezettel járja az országot, egyelőre nem hiányzik neki a fővárosi közönség. Kuplé-műsorából CD-lemezt készít, amely ősszel már vásárolható is lesz. 'Összerakom magam, azaz művészileg és egészségileg egyaránt igyekszem teljes értékűvé válni' - mondta Paudits Béla a 24 Óra című napilap munkatársának." (Magyarország, 1997. augusztus 10.)
Paudits Béla 1997-ben a Hallod, te ló?! című lemezével. (Vasárnapi Hírek, 1997. október 19.) (Videó)
Az ekkoriban bemutatott önálló estjének is azt a címet adta, hogy "Összerakom magam". De ez már nem igazán sikerült. A csontkovács lehetőségei korlátozottak voltak, de Paudits még hosszú évekig járta az országot önálló estjeivel. A mozgása és a hangja már nem volt a régi, de a közönséget így is el tudta varázsolni. Erre a blogíró a tanú, aki 2000 körül látta őt utoljára a Koronában.
2004-ben mesélte el, miért is távozott valójában a színháztól tizenegy évvel azelőtt, amikor egyszerre három hatalmas musical főszerepét játszhatta: "Akkoriban közölték velem az orvosok, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok. A szétroncsolódott gerincemmel, az örökös fájdalommal, a lábon kihordott két infarktussal élhetek ugyan még egy darabig, de csak nagyon lassan, kerülve az izgalmakat. Magyarán: szabályosan leparancsoltak a színpadról. Szóval, engem nem protekcióból vagy hülyeségből százalékoltak le. Nem szeretek visszafele köpködni. De akkoriban a színházam ezerszázalékosan leterhelt. Némi túlzással azt is mondhatnám, hogy harminc estéből ötvenkettőt töltöttem a színpadon. Olykor két előadás között haza sem mehettem. Hiába könyörögtem az akkori igazgatómnak, Herényinek, hogy kettőzze le egyik-másik feladatomat. De nem figyelt rám. Közben Schwajda is meghívott Szolnokra, két szerepre. El kezdtem tanulni az anyagot. És azt vettem észre, hogy elment az agyam. A végén már nem tudtam megkülönböztetni a szerepeket. Azon kaptam magam, hogy a Józsefben a Macskák dalait akarnám énekelni, és viszont. Már féltem, rettegtem a színpadon. - És most jól van? - Cserháti Zsuzsát idézve: a boldogság és én most jöttünk össze igazán. Remélem. A betegségem adott. Ezen nem sokat változtathatok." (Vasárnapi Hírek, 2004. október 31.)
Ez az összejövetel a boldogsággal nem tartott sokáig. A fenti interjú kilenc nappal azután jelent meg, hogy bemutatta utolsó önálló estjét Paudits Paudium avagy műfaja Paudits címmel a Madách Stúdióban. Ennek is nagy sikere volt, ment is egy ideig, azután a betegségek végleg lezárták a pályát. A Nap-Kelte az alábbi szöveggel hirdette a Paudits Bélával folytatott beszélgetést a 2006. február 26-i adásában:
"Bénulás, bolondokháza, nélkülözés, éhezés. Ez volt a múlt. Ma már a Producerek című musical egyik főszerepére készül. Paudits Béla újra a sikerek csúcsát ostromolja." (Magyar Hírlap, 2006. február 25.)
Erre az ostromra már nem került sor. A Producereket nélküle mutatták be. Maradt a többi... A művész betegségből betegségbe, kórházból kórházba esett. Házassága már rég tönkre ment, a kapcsolata a lányával megszakadt, az unokáját soha nem látta. Egészségtelen kis lakásban nyomorgott mikroszkopikus nyugdíjból. 2009-ben Joshi Barat vendégeként a tévében elmondta, hogy már többször próbálkozott öngyilkossággal, és legszívesebben meghalna. A bulvármédia rendszeresen és megalázó módon foglalkozott állapotával és körülményeivel. Nem volt jó beteg, miután a gyomorfekély-operációja után a sebe elfertőződött, megingott a bizalma az orvostársadalomban, és számos kezelést visszautasított.
A sajtó akkor foglalkozott vele legtöbbet, amikor egy ugyancsak unfair módon kérdező botrányriportert egy másik tévéműsorban fékezhetetlen dühkitörés lendületében a "buzeráns geciládáig" bezárólag mindennek elmondott.
2018 júniusában agyvérzéssel került kórházba és pár nappal később meghalt.
Vasárnapi Hírek, 2004. október 31.
