"Nem emlékszünk rá, hogy a magyar irodalomban még egy ilyen szerencsés találat lett volna. Talán csak Gárdonyi Géza Göre Gábor-ja és Kátsa cigány-a vetekedett népszerűségben Hacsekkel és Sajóval, ezzel a két édesen hülye és hülyén bölcs pesti alakkal./.../ Hacsek és Sajó valósággal élő alakokká váltak a köztudatban. /.../ Meghódították ezt a saját mizériáin szívesen mosolygó várost és utána az egész országot." (Színházi Élet, 1933/2.)
Az első Sajó, Komlós Vilmos jobbra, az első Hacsek, maga a szerző, Vadnay László balra. (Színházi Élet, 1933/2.)
Hacsek és Sajó idestova kilencven éve született középkorú pesti kispolgárnak. Születésük történetét szülőapjuk, Vadnay László, a legsikeresebb magyar humoristák egyike így mesélte el: "— 1929-ben, ki tudja hányadszor ültek össze Genfben a békedelegátusok hogy megtárgyalják a leszerelést. Gondoltam, írni kellene már erről valamit. A cím megvolt: Békekonferencia. így született meg az első Hacsek és Sajó jelenet a békekonferenciáról. Mindjárt arra a kérdésre is válaszolok, amellyel számos helyről fordultak hozzám: honnan vettem ezt a két nevet. A Hacsek telefonkönyvből született. Találomra felütöttem a könyvet, ceruzával ráböktem az egyik névre, az volt odaírva, Hacsek. Sajót személyesen ismerem, az egyik nagybátyám papírkereskedésében volt évekig segéd. Névben, modorban tökéletesen megegyezik Sajóval. Szóval megírtam a Békekonferenciát, benyújtottam az Andrássy-úti Színháznak. Most ide kell iktatnom egy büszke mondatot: több, mint kétszáz egyfelvonásost írtam és még soha, egyetlen egyet sem kaptam vissza színháztól. — A Békekonferencia volt az első. Az Andrássy-úti Színház igazgatósága a jelenet elolvasása után értelmetlenül nézett rám. Azt hitték, megőrültem. — Hogy gondolod — mondták —, hogy azzal, hogy két ember tíz percig beszélget egy asztalnál, mulattatni lehessen a publikumot? Írjál bele valami cselekményt. Én nem írtam bele cselekményt, hanem elvittem a Teréz-körúti Színpadhoz, ahol azonnal műsorra tűzték. A kis tréfának elképesztő sikere volt, négy hónapig ment egyfolytában. Külföldre vitték, a világ minden nagy metropolisában színre került. A Teréz-körúti Színpad megkért, hogy minden műsorára írjak egy ilyen beszélgetést./.../ Hogy miben látom a sikerét a Hacsek és Sajónak! Szerintem kizárólag abban, hogy akármilyen hülye ez a Hacsek, mégis rengeteg van benne az átlagemberből, a kispolgárból. Az emberek 90%-a szeretné leegyszerűsíteni, megfoghatóvá tenni a maga számára a nagy eseményeket./.../ Tudja, hogy ezek a politikusok valójában pontosan olyan emberek, mint ő, ezek is esznek, néha elrontják a gyomrukat, megcsalják szerelmüket, moziba járnak, szeretnek kártyázni, szóval ezeknél is előfordulnak az ő kis szürke életének fő motívumai. Őt nem érdekli, hogy Kánya külügyminiszter milyen ügyben utazott Genfbe. Őt az érdekli, hogy az a Kánya mit evett a vasúton mennyit fizetett Genfben a szállodai szobáért és küldött-e a feleségének anzikszot. És én ebben látom a Hacsek és Sajó figurák népszerűségét. Az emberek unják a nagy szenzációkat és nagy frázisokat. Vagy nem értik azokat, vagy nem is akarják megérteni." (Színházi Élet, 1935/12.)
Humoristák egy asztalnál. Vadnay László Karinthy Frigyes balján és Nagy Endre jobbján, a másik oldalon Békeffi László és Jusnij. (Színházi Élet, 1934/28.)
Részlet az első Hacsek és Sajóból, a Békekonferenciából: "SAJÓ:... Ha valakinek van egy szabad perce, az beszalad a népszövetségi palotába, és ott ül reggelig. HACSEK: Kártyáznak? SAJÓ: Dehogy kártyáznak. HACSEK: Hát mit lehet reggelig csinálni? SAJÓ: Békét. Tíz éve csinálják már Genfben a békét. HACSEK: És még nem kész? Jó nagy béke lesz ebből./.../ HACSEK: Ki az a Henderson? SAJÓ: A Népszövetség elnöke. Nem ismeri? HACSEK: Miért? Ő mondta, hogy ismer engem? SAJÓ: Mondta a nyavalyát! HACSEK: Hát akkor honnan gondolja, hogy én ismerem őt? SAJÓ: Már megbocsásson, de a Henderson nevét illik ismerni. HACSEK: Miért? A Hacsekét nem illik? Tudja, mennyivel több Hacsek lakik a Szondi utcában, mint Henderson?"
Sajó ismeri, amit ismerni illik, szagolja alulról a politikát, ahogy kispolgárnak szagolni illik, és politizál, ahogy a kávéházban politizálni illik. Hacsek pedig illetlenül profanizálja a nagypolitikát, lehúzza a maga kis életéhez, tökéletes érdektelenséggel mellőzi azt az érdekrendet, mely szerint Hendersont illik ismerni, a Hacseket meg nem. A Sajó konform és a Hacsek (mondjuk így) szubkonform magatartásának találkozásából adódnak azok a vicces kommunikációs ütközések, amelyek a konform Sajót minduntalan arra ösztönzik, hogy hol a Hacseket zavarja el (Mars ki!), hol maga ugorjék fel (Alászolgája!), de aztán mégis együtt maradnak, mert nekik csak egymás jutott.
Részlet a Vámháborúból: "Sajó: De jó kedve van... Maga, úgy látszik, nem tudja, hogy kitört a gazdasági háború Ausztriával! Hacsek: Kitört a háború? Sajó: Mit szól?! Hacsek: Bevonulunk? Sajó: Dehogy vonulunk be! Hacsek: Magának is lúdtalpa van? Sajó: De Hacsek... Ez nem olyan háború! Itt nem fegyverekkel fognak harcolni! Hacsek: Hanem? Sajó: Gyümölccsel!... Hacsek: Szilvát tesznek a puskába? Sajó: Mondom, hogy nincs puska! Hacsek: Dobni fogják? SAJÓ: Mit? HACSEK: A gyümölcsöt. SAJÓ: Hogy lehet a gyümölcsöt dobni? HACSEK: Hogy lehet? Engem egyszer megdobtak egy görögdinnyével, utána három hétig bandzsítottam! SAJÓ: De Hacsek, értse meg!... Ez nem egy rendes háború! HACSEK: Melyik háború rendes? SAJÓ: Itt arról van szó, hogy az osztrákok nem engedik be a magyar marhákat és a gyümölcsöt! HACSEK: Miért? SAJÓ: Mert így akarják megvédeni az osztrák mezőgazdaságot. Három napig tárgyaltak erről Bécsben! HACSEK: Kicsodák? SAJÓ: Az osztrák marhák képviseletében az osztrák kormány, a magyar marhák... HACSEK: Ne is mondja tovább!... A többit már tudom... Szóval, ez mégis egy igazi háború! SAJÓ: De nem! HACSEK: Nekem ne mondja! Én vissza tudok emlékezni 1914-re! Akkor is egy pár marha miatt volt az egész háború!..." (A részletek forrása: Vadnay László: Hacsek és Sajó, Ciceró, 2000.)
Vadnay nem sokáig hacsekeskedett. Itt már együtt van a nagy páros: Herczeg (Hacsek) Jenő és Komlós (Sajó) Vilmos. (Színházi Élet, 1932/12.)
Hacsek és Sajó pillanatok alatt borzasztóan népszerű lett. Reklámfilmeket forgattak velük (például brikettet reklámoztak). Herczeg és Komlós Hacsekkel és Sajóval behaknizta az egész országot. Megszületett Hacsek és Sajó női változata (Kökény Ilona és Rajnai Alice előadásában). Műkedvelő előadásokon is egyre gyakrabban szerepeltek Hacsek és Sajó jelenetek. 1934 szilveszterén a Hacsek-Sajó (Herczeg-Komlós) páros volt a pendlibajnok. Azon az 1935-re virradó éjszakán 18 helyen léptek fel! Összehasonlításul: Latabár Kálmánnak 12, Salamon Bélának 11, Feleki Kamillnak 10, Kabos Gyulának 9, Honthy Hannának 6 hely jutott. (Színházi Élet 1935/2.) Ekkor írta róluk a Színházi Élet, hogy "Pest link humorának két legtökéletesebb kiteljesedése".
A pendlibajnokok két fellépés között a kocsijukra várva. (Színházi Élet, 1935/2.)
A Hacsek és Sajó Karinthy Frigyest is megihlette. Az Így írtok ti egyik fejezete Hacsek és Sajó paródiákból áll. Ezeket a Hacsekizmus és Sajisztika című értekezés vezeti be. Ez és a paródiák először a Színházi Életben jelentek meg. (1935/17.) "Sok jel mutatkozik, hogy mintaképen a politikai világ egységes színvonalra törekszik, az irodalomban is be fog következni hamarosan az az új stílus, mely egyetemes, mindenkire kötelező keretek közt szolgálja ki az új olvasóközönség szellemi igényeit. A közízlésnek egységes színvonalát, mely ezeknek az igényeknek megfelel, e pillanatban az a művészi és filozófiai irányzat képviseli, mely a »Hacsek és Sajó« címen közismert rövid drámai beszélgetésekben jut kifejezésre. Mindannyian. tudjuk e dramolettek helyszínrajzát és tragikai felépítését: a klasszikus görög mintára szabott helyegységet a kávéház képviseli, ahol Hacsek előbb a pincérrel társalog, majd megjelenik Sajó, aki feldühödve Hacsek makacsságán, többször el akar menni, de aztán (katharzis!) juszt is ott marad.
Nagyon valószínű, hogy rövid időn belül minden magyar s néhány külföldi író is rá lesz kényszerítve, hogy gondolatait s művészi mondanivalóit a Hacsek és Sajó— Platon—Szokratesz-i peripatetikus beszélgetés-keretek közt fejezze ki, ha azt akarja, hogy a kiadó megvegye s a közönség elfogadja őket. A magam részéről, mint előrelátó író, máris gyakorolni kezdem magam ebben az irányban. Írótársaim részére készítettem is néhány mintát, mert eltökélt szándékom, hogy Hacsek és Sajó-iskolát nyitok, ahol az írók megtanulhatják a jövő zenéjét, ki-ki a maga hangszerén." Ady Endre Hacsek és Sajója: SAJÓ (jön): Jónapot, Hacsek Tudja, honnan jöttem?
HACSEK: Maga mindig finom ember volt, Sajókám, hogy kérdezhet ilyen csúnyát. SAJÓ (dühös): Már kezdi a hülyéskedést? Én a Gangesz partjairól jöttem. HACSEK: Hanyadik emeletről? SAJÓ: Mi az, hogy hanyadik emeletről? HACSEK: Hát hanyadik emeleten van az a gang? SAJÓ (ordít): Nem gang, hanem Gangesz. Az egy folyó. HACSEK: Tudom. Folyosó. SAJÓ: De nem. Ott krokodilusok vannak. HACSEK: Hogy mehetnek a krokodilusok az emeletre? SAJÓ (nagyon dühös): Én ott álmodoztam déli verőn. HACSEK: He. SAJÓ: Mit röhög? Mi az, hogy he? HACSEK: Heverőn. SAJÓ: Barom. Én most útra kelek, megyek az őszbe. HACSEK: Holnap bejön? SAJÓ (ordít): Holnapra én már messze futok, mert új rablói vannak a nyárnak és csattognak az új héjjaszárnyak. HACSEK: Pssz. És még nem fogták el őket? SAJÓ: Kiket? HACSEK: A rablókat, akik a gangról ellopták nyáron a héjjákat. SAJÓ (magánkívül): De ezek nem olyan héjják. HACSEK: Tojáshéjják? SAJÓ (felugrik): Mit is beszélek malomalja itt magával, maga gémeskút, maga fokos, maga álombakó? És egyébként, miit keresek én a Tiszaparton HACSEK: Na és mit gondol, én mit keresek? Még magánál is kevesebbet."
Vadnay nem csak itthon volt oly nagyon sikeres. Bécsben Max Reinhardt színházában adták elő a darabját. A Metro-Goldwyn-Mayer amerikai szerződést kínált neki, s amikor egy nyilasellenes cikke után beverték a lakásának az ablakait, és a rendőrség közölte, hogy nem áll módjában megvédeni őt, elfogadta azt az ajánlatot, és még a zsidótörvények előtt elment. Hollywoodban csinált karriert. Itthon is számos sikerfilm forgatókönyvét írta (Meseautó, Lovagias ügy, Havi 200 fix, Ez a villa eladó stb.), és Hollywoodban is a legsikeresebbek közé tartozott. Élete hátralévő három évtizedében negyvenhárom filmforgatókönyvet és filmsztorit írt. Charles Laughton és Marlene Dietrich mondták a szövegeit. A Realizmus és fantázia című filmjét Oscar-díjra is jelölték.
Herczeg és Komlós itthon maradt. A Színészkamara 5%-os zsidó kvótájába csak egyikük fért bele. Feltalálták az egyszemélyes Hacsek és Sajót, de ezt Milotay István zsidófaló lapja, az Új Magyarság (1940. január 31.) nem hagyhatta szó nélkül: "A varieté műsorán ennek ellenére szerepel a Hacsek és Sajó pár, mégpedig a következő megoldással: a színpadon csak Herczeg Jenő látható, ő beszél és Sajó felel — gramofonlemezről! És ezt a kedélyes, minden hivatalos rendelkezést felrúgó, sőt kinevettető szórakozást műveli a varieté estéről-estére, sőt vasárnap, mint azt megírtuk, három előadás keretében! A fentieket tehát meleg szeretettel ajánljuk a színművészeti kamara hivatalos urainak figyelmébe, annál is inkább, mert ha így megy tovább, nagyon valószínűnek tartjuk, hogy a legközelebbi műsorban már ott látjuk az összes, kamarába fel nem vett Hacsekeket és Sajókat!" Az újságírónak aligha lehetett személyes élménye erről az előadásról, mert akkor talán nem keverte volna össze a két színészt. Valójában Komlós Vilmos szerepelhetett, ameddig szerepelhetett, és Herczeg beszélt lemezről.
A Függetlenség (1941. február 28.) már eltalálta, hogy ki beszél élőben és ki lemezről. Ez a lap ki is fejtette nézeteit a hacsekizmusról: "Igaz, hogy ez a két figura hosszú éveken keresztül jellegzetes megtestesítője volt mindannak a zsidó szellemtelenségnek, ízléstelenségnek, amelyekkel egy azóta Amerikába menekült plagizátor fertőzte a közszellemet. Igaz Is, hogy Hacsek és Sajó alakjai testesítették meg a zsidó sekélyességet, mindent kikezdő, mindenbe belekotyogó viccelődést, amely e fajta lelki sajátossága. Igaz az is. hogy ők voltak azok a tipikus 'nebichek' /itt: szánalmas alakok - Hacsa/, akik nagyon együgyűnek mutatták magukat, miközben nagyon Is öntudatosak voltak. De azért mégis célszerű volna, ha e két zsidó nemzeti nagyság ügyével nem szórakoztatnák tovább a közönséget. Mert mi már régen szakítottunk nemcsak Hacsekkel, hanem Sajóval is."
Hacsek és Sajó a harmadik zsidótörvény értelmében el lett temetve: "Ez a törvénymagyarázat végre hivatalos helyről is világosan és félre nem érthetően leszögezi, hogy a zsidótörvény a zsidó fajta, nem pedig az izraelita hitfelekezet tagjai ellen irányul. Amint a 'magyar színműirodalomból' kimúlt Hacsek és Sajóból emlékszünk, aszerint zárjuk sorainkat: 'Sajókám slussz, ez a téma be van fejezve'." (Magyarság, 1941. március 28.) Itt sem sikerült hibátlanul elparentálni Hacsekékat, mert ez nem Hacsek, hanem Sajó szövege volt.
A Forrás (1943/7.) így írt: "A humor problémája már évekkel ezelőtt is nagy gondot okozott a rádiónak, amikor tisztogatást kellett rendeznie az úgynevezett pesti humor világában. A tisztogatásra nagy szükség volt, mert a Hacsek és Sajó-féle agyalágyult szellemi termékek csúnyán megfertőzték a nemes magyar humor világát."
Az irodalmi közízlés felemelésének nemes célját kitűző Magyar Irodalompártoló Társaság vezetője, Vitéz Szabó Lajos így nyilatkozott: "Ezelőtt jónéhány évvel még sokan közülünk múlatni tudtak a kabarék ízléstelenségein, a Hacsek és Sajókon. Nem hiszem, hogy ma van köztünk valaki, aki nem fordulna el undorral ezektől." (Új Magyarság, 1943. január 19.)
De bizony volt ilyen. Mégpedig Festetics Endre gróf, a nyilas Festetics Sándor gróf apja nézeteitől távol álló fia, akinek volt bátorsága a palotájában tartandó estélyre 1944 elején, a német megszállás előtt pár héttel megfogadni Herczeget és Komlóst. Több magánháznál is előadtak ők Hacsek és Sajó jeleneteket, amelyeket Vadnay távozása után Görög László írt, míg el nem menekült ő is. A Függetlenség, a Nemzeti Újság, a Magyarság és az Új Magyarság szorgalmasan szapulta azokat a magántársaságokat, amelyek fellépési lehetőséget adtak "a destrukció szellemét képviselő" zsidó színészeknek. Például: "Mert voltak ugyan kitűnő komikusaink, akiket az ízléstelen műsoraik és az ízléstelen származásuk miatt nem kellett kitessékelni a színészkamarából, viszont ismét voltak kifinomult ízlésű főúri szálónjaink, amelyeknek inkább a Hacsek és Sajó kellett. De ha nekik hacsak a Hacsek kellett volna s a jó Sajó mellett hacsak a Hacsek jídlizett volna! Sajnos azonban, ott jídlizett ezekben a kifinomult ízlésű grófi szalonokban az egész Goldmark-terem." (A fővárosi izraelita hitközség Goldmark-termében léphetett föl az OMZSA /Országos Magyar Zsidó Segítő Akció/ keretében a pályáról letaszított zsidó művészek egy része a német megszállásig.) Ezt Szilárd János író írta az Új Magyarság 1944. április 19-i számában, aki azután maga is Németországba menekült a közeledő szovjet csapatok elől.
Véget ért a háború.
Herczeg és Komlós 1945-ben a Pódium Kabaré előtt. Itt léptek fel a háború után. (Ország Világ, 1986. március 12.)
Vadnay ugyan néha hazalátogatott, Magyarországon is halt meg 1967-ben, de a magyar közéletből kiesve már nem írhatott Hacsek és Sajó számokat. Írtak mások, mindenekelőtt a másik nagy poéngyáros, Nóti Károly (1954-ben bekövetkezett haláláig).
Hacsek és Sajó csak néhány évre szabadult fel. A "fordulat éve" után már megint baj volt velük. A Szabad Nép 1949 július 17-i számában például ezt olvassuk: "Üzemeinkben még akad odatelepedett kávéházi magyarnóta- énekes, levitézlett színházi jegyüzér, kiérdemesült fűzfapoéta. Az üzemi kultúrvezetők nem egy színházi vitája azt mutatta, hogy ezek a lecsúszott kispolgárok néhány marxista vagy magát marxistának mondó tanulmány jelszavainak bebiflázásával hangadókká tudtak válni, uszályukba tudták keríteni a munkás kultúrvezetőket is. 'Ideológiájukban', magatartásukban, gyakorlatukban valami különös módon egyesítik a hazug, ártalmas arisztokratizmust a sekélyes, színvonaltalan dilettántizmussal. Ők azok, akik nagyhangon elutasítanak egy Mikszáth-átdolgozást, egy-egy egészségesen próbálkozó új magyar darabot, s ugyanők azok, akik otthon, az üzemben Hacsek és Sajót és a Sárgapitykés közlegényt játszatják."
A Rákosi-korszak legsúlyosabb éveiben Hacseknek és Sajónak hallgatnia kellett. Nagy szenzáció volt, amikor Sztálin halála után, Nagy Imre miniszterelnöksége idején újra megszólalhattak a Vidám Színpad 1953 szeptemberében bemutatott új kabaréjában.
Reaktiválásuk vitát kavart. Szász Péternek csak ennyi megjegyzése volt az Esti Budapestben (1953. szeptember 28.): "A reaktivált Hacseket és Sajót kissé meglepetten bár, de vidáman köszöntöttük. A két volt kávéházi törzsvendégtől csak azt kérjük, hogy legyenek bátrabbak. Ha Hacsek zsakettje a régi maradt, a vicceit azért kicserélhetné." Így vélekedett Sebestyén György a Magyar Nemzetben (1953. október 14.): "A magánszámok közül Hacsek és Sajó (Komlós és Herczeg) aratja a legtöbb sikert. Helyes volt ismét színpadra vinni a két pesti kispolgárt, sok mindent szellemesen elmondhat a színház róluk és általuk. Nem szerencsés azonban a tálalása. Hacsek és Sajó nemcsak 'engedmény' a nézőnek az új kormányprogramm szellemében — miként ezt a konferansz beharangozza —, hanem helyes kísérlet is egy régi forma új tartalommal telítésére. A színház nem tehet engedményeket semmiféle vélt közönség-ízlésnek, ha ez fő törekvéseivel ellenkeznék. Ebben az esetben nem ellenkezik. Hacsek és Sajó (ez a mostani kísérlet egyelőre ezt bizonyítja) valami új keresése a régi sikerek útján." Hámos György a Szabad Népben (1953. november 3.) fejtette ki a véleményét: "A politikai kabaré feladatának helyes felismerése azonban kötelezi is a színházat. Elsősorban arra kötelezi, hogy valóban a közönség hangján, a dolgozó nép hangján szólaljon meg, s hogy vállalt feladatához híven: a legelevenebb, legvalódibb, aktuális problémákat tárja fel. Tanulságos ebből a szempontból Hacsek és Sajó újraszerepeltetése. Hacsek és Sajó hangjában ma már — szerencsére — igen kevesen ismernek a saját hangjukra. Ez a két — valamikor jellegzetes és mulatságos — színpadi figura, elvesztvén a társadalmi talajt lába alól, életbenmaradása érdekében úgy kapkod a viccek után, mint levegő után a fuldokló. Szerepeltetésük rendkívül mulatságos most is. Ha azonban szerzőik nem tudják újabb tartalommal megtölteni létezésüket, életben maradásukhoz nem sok reményt fűzünk." Demeter Imre a Népszavában (1953. december 11.) szólt hozzá a vitához: "Néhány szót a Hacsek és Sajó 'feltámasztásáról'. E kérdésben vita van: tetszik — nem tetszik, helyes-e vagy nem helyes. Én őszintén megmondom: sokat nevettem. Elsősorban a kitűnő színészi figurákon (Komlós Vilmos és Herczeg Jenő alakítása). Sőt, a Hacsek és Sajó-ellenesek is nevettek, de 'elvileg' azért ellenzik a dolgot. Szerintem e két jellemző figura alkalmas arra, hogy bizonyos kispolgári vonásokat nevetségessé tegyen — élnek ma is ilyen emberek, de azok a jelenben élnek —, ha a régi jellemvonások terhe alatt is. Ez a jelenet még nem így sikerült. Frissebbet, maibbat kell írni ahhoz, hogy ne csak nevessünk rajtuk, de 'elvileg is egyetértsünk' e két figura feltámasztásával. És tegyük hozzá: a Hacsek és Sajó korántsem a szocialista humor útja."
Világos a dilemma. Mindenki szeret röhögni rajtuk, de senkinek sem szabad szeretni a kispolgárt, mert az reakciós. Olyan Hacsek és Sajó kellene, akik önmaguk ellen szólnak. De hát ezek nem Így lettek kitalálva.
Az üzemekben rendezett vidám műsorokról szóló ankéton a Népszavában (1953. október 3.) így került szóba a két kávéházi figura: "Nem mindegy az, hogy a dolgozók azért nevetnek-e valamely helyzeten, mert annak 'hőse' szánalmasan korlátolt ember — mint Hacsek—Sajó tréfákban —, vagy mert az író megmutatja, bírálja életünk valamelyik torz megnyilvánulásét, figuráját. Az ankét részvevői — közöttük Kopta Ervin, a Ganz Vagongyár dolgozója — élesen felléptek az üres humorizálás ellen és az ellen, hogy Hacseket és Sajót a kultúrotthonok színpadjaira vigyék."
Hacsek és Sajó azonban az üzemi kultúrfelelősök berzenkedése ellenére annyira föltámadt, hogy már a Bábszínházba is beszemtelenkedtek:
Mint a képaláírásból tudható: 1954-ben már megint ott van Hacsek és Sajó minden valamirevaló esztrádműsorban. (Béke és Szabadság, 1954. november 17.)
Nagy Imre bukása és Rákosi visszaerősödése után a két kávéházi fickó ismét nem kívánatos személy lett. A kultúrfelelősök tanácskozásán például "Aranyi Józsefné, a Villanyszerelő Vállalat küldötte kitűnő példákkal dokumentálta, hogy miképpen szorították le házi színpadjukról a Hacsek és Sajó jellegű bárgyúságokat." (Esti Budapest, 1955. október 17.)
1956 után a nép szórakoztatás útján való megnyerése politikai programmá, a kispolgáriság pedig bűnből - hallgatólagosan - erénnyé lett. Ezzel Hacsek és Sajó helyzete stabilizálódott, viszont a két színész, akikkel az alakjuk összeforrott, ezt a stabilizálódást nem sokkal élte túl. Komlós 1959-ben, Herczeg 1961-ben meghalt. Néhány évig immáron nem politikai okokból hiányzott Hacsek és Sajó a kabaréból, hanem azért, mert lehetetlennek tűnt Herczeget és Komlóst pótolni. Aztán mégis sikerült. A hatvanas blogíró nemzedéke számára Herczeg és Komlós neve ifjú korában nem mondott semmit. A mi nemzedékünkben Hacsek Kibédy Ervinnel, Sajó pedig Hlatky Lászlóval volt azonos.
Kibédy Ervin és Hlatky László, a Kádár-kor Hacsek és Sajója. (Ország Világ, 1971. szeptember 23.)
Hlatky László 1982-ben meghalt. Kibédy másfél évtizeddel élte túl őt. Ez alatt Hacsekként különböző Sajókat borított ki, leggyakrabban Berényi Ottót és Keleti Pált. A 21. században több páros játszotta rendszeresen Hacseket és Sajót, például Szombathy Gyula és Balázs Péter, Benedek Miklós és Székhelyi József, de Kibédy halála, 1997 óta nincs már színész, akit a magyar közönség Hacsekkel vagy Sajóval azonosítana.
Kibédy Ervin és Hlatky László a váci búcsúban, néhány hónappal Hlatky halála előtt. (Új Tükör, 1982. szeptember 12.)
