"Van-e, aki e nevet nem ismeri?" Ma már szinte csak ilyenek vannak. De amikor a Színházi Élet (1922/4.) ezt a kérdést föltette, az még költői volt. Hogy milyen a divatos férfi, ezt Mangold Béla Kolos határozta meg először. De ő aztán alaposan meghatározta. Ő diktálta a férfidivatot. Ez a tehetős uraknak sok kiadást, neki sok bevételt jelentett.
1859 karácsonyán született, de a Mangold családban nem ezt az ünnepet ünnepelték. A neves és úri körökben népszerű balatonfüredi fürdődoktor, Dr. Mangold Henrik fia költőként kezdte. A huszonöt éves ifjú Felhő Nándor költői néven adta ki Fellegek című verseskötetét. A balatonfüredi műkedvelők még egy egyfelvonásosát is előadták.
Az ifjú Mangold a Kereskedelmi Akadémián érettségizett, utána pár évig magánhivatalnokoskodott, majd Londonban gyarapította kereskedelmi ismereteit. Ott két év alatt alaposan beletanult az angol férfidivatba, és egyedülálló ismeretekkel felvértezve tért haza. Itthon rögvest kikeresztelkedett és ekkor vette fel a Kolos nevet. Akkor lett ő "egy megcsinált ember" (ein gemachter Mann), amikor 1889-be benősült a Várady családba. Apósáé, Várady Béláé volt az egyik legmenőbb férfi divatárú üzlet Pesten. "Ö volt az, ki a férfidivatot a fővárosban a mai magas színvonalra emelte és szaktudásával, valamint kiváló ízlésével nemcsak a budapesti férfi világ, hanem az egesz ország divatját irányította." Ezt írta Várady Béláról a Pesti Hírlap (1906. június 23.), amikor elhunyt. Kétségtelen, Várady is volt valaki, de ekkor már régen az ő veje és cégvezetője irányította az ország férfidivatját. Várady halála után Mangold felesége öröksége révén már társtulajdonos is volt a cégben. Ezidőtájt kezdték Mangoldot divatirályként emlegetni. (L. pl. Pesti Hírlap, 1908. június 14.)
A férfi és ruhája: Kézikönyv az öltözködési elegántiáról, a ruha viseléséről és gondozásáról (1908), A vőlegény könyve: tájékoztató az eljegyzéstől a nászútig terjedő időszakra (1911), Hogyan öltözködjünk: kézikönyv az öltözködés művészetéről (1936), Öltözködési kódex 101 alkalomra (1938). Ez volt a négy alapmű, melyet Mangold az utókorra hagyott. Ám mindezeket megelőzte még egy szöveg nélküli, csupán rajzokból álló kis füzet, melyet a Pesti Napló (1898. július 31.) így méltatott: "Az emberiség legnehezebb problémái közé tartozik a nyakkendő célszerű és jó ízlésre valló megkötése. Akadt most végre egy nagy jótevő, ki feladatának tekinti, hogy a laikus közönséget erre megtanítsa. A neve Mangold Béla Kolos. /.../ Most jelent meg tőle egy kis füzet, mely útmutatást ad erre a mélységes tudományra. A füzet tartalma 43 ábra — semmi egyéb. Magyarázó szöveg nincs hozzá mellékelve, úgy látszik, hogy Mangold Béla a szemléltető oktatás hive, mely a pedagógusok véleménye szerint a legkönnyebb módja valamely tudomány elsajátításának. Aki tehát most sem tanulja meg, hogyan kell a nyakkendőt megkötni, vessen magára."
Úgy tűnik, egy idő után Mangold lemondott róla, hogy megtanítsa a balog férfinépet a nyakkendőkötés tudományára, mert a Színházi Élet 1919/3. számában farsangi tanácsként már arra bíztatta férfitársait, hogy sötét szobában kössék meg a csokornyakkendőjüket, aztán meg se nézzék, hogy néz ki, mert tíz jó ok van rá, hogy nem érdemes:
Számos napi- és hetilap hozta rendszeresen a divatkirály írásait (Budapesti Hírlap, Pesti Napló, Magyar Nemzet, Esti Újság, A Hét, Színházi Élet, Autó stb.). Noha egykoron írónak készült, a verseskötete mellett novellákat is publikált, de miután hazatért Londonból, csak az úriemberek öltözékéről és etikettjéről írt és semmi másról. Folyamatosan publikált a ruházati szaklapokban, és volt egy saját negyedévi magazinja is, a Férfi divat. Emellett vezette a jól menő üzleteit, mindenekelőtt a Váci utca 15. sz. alatti feltűnően díszes szecessziós házban lévőt. (Ma a Sörforrás nevű étterem működik itt.)
Ebben a házban, ennek az étteremnek a helyén működött egykor Várady és Mangold férfi divat üzlete. (A Sörforrás étterem galériája.)
És ezzel a kirakattal nyerte meg Mangold 1925-ben a kirakatversenyt:
A Mangold által diktált öltözködési normák a viselkedés és az életmód normáihoz kapcsolódtak. A frakkját például olyan világfinak kell Mangold előírásai szerint rendszeresen lecserélnie, akinek az életformájához a tekintélyes urakkal való komoly társalkodás és az orfeumbéli orgiák egyaránt beletartoznak: "A frakk különben igen háladatos ruha, elszolgál évekig és van olyan is, mely az esküvő emlékezetes napjától elkíséri gazdáját egész életén át, sőt némi átalakítással nem ritkán az örökösének is szolgál, akár egy kaczagányos diszmente, mely nemzedékről nemzedékre száll. Nem ezekről a frakkokról akarok szólni, hanem a világfi frakkjáról, arról, mely ép oly járatos a báltermekben, mint az illatos boudoirokban. Valódi úrnak minden két esztendőben uj frakkra van szüksége. Őnála ezen ruhadarab a legfontosabb, mert százféle alkalom van, hol abban kell megjelennie. Kezdve a tisztelgések és audiencziák végtelen sorozatánál, folytatva a fogadások, esküvők, hangversenyek, premiérek, bálok és orpheumi chambre séparéebeli orgiákig, őnála a frakkviselet kötelező." (A Hét, 1899. január 15.)
Úrnak gondosan föl kell öltöznie a biciklizéshez is: "Kerékpározáshoz: Egy, vagy kétsoros kockás, vagy egyszinü cheviot- kabát. Színes mellény. Kockás, vagy egyszinű «knicker»-nadrág. Puha barna kalap v. sapka. Színes flanell- v. oxford-ing. Fehér vászon, magas, lehajtott gallér. Színes flanell- vagy oxford-kézelő. Színes foulard-nyakkendő. Vastag szarvasbőr v. antilopbőr kesztyű. Sárga félcipő (bőrtalppal). Skót lábszár. (Pesti Napló, 1899. február 12.) És így kell úri módon lehúzni egy glasszékesztyűt: "Lehúzásnál először is a hüvelykujjat, aztán pedig a többi négy ujjat kell egészen fent, az ujjhegynél lazítani. Ha ez megtörtént, lassan lehúzzuk az egész kesztyűt, olyformán, hogy annak belseje félig kifordittassék. A kesztyűvel úgy bánni ilyen alkalommal, mintha az a kéz bőre volna, melyet barbár módon lenyúznak, se nem szép, se nem elegáns. (Pesti Napló, 1899. szeptember 3.)
Ilyen táblázatban foglaltatott össze, miből mit kell viselnie az elegáns férfinak különböző alkalmakkor 1921 őszén. Nehogy véletlenül egy színház földszintjére üljön be frakkban és a páholyba zsakettben. A gyengébb memóriájú urak a táblázatot kiragaszthatták a garderobe-ban, aztán évszakról évszakra, évről évre cserélgethették. (Színházi Élet 1921/40.)
Az élclapok, a Borsszam Jankó, Az Ojság előszeretettel parodizálták a divatkirályt. Például: "Hogyan öltözködjék egy állami tisztviselő? (Mangold Béla Kolos sajtó alatt lévő könyvéből) Az államtisztviselő minden tekintetben mintaképe az állampolgárok tömegének s ezért öltözékére is kiváló gondot kell fordítania. Az az állami tisztviselő, aki ad valamit a divatra, igy öltözködik: Fejére, a hagyományos copf fölé Londonból rendelt vaskalapot ölt, fölcsatolja azt az orrot, amelyet fölöttes hatóságától kapott, erre pedig ráilleszti azt a más szemüveget, amelyen át a dolgokat nézni kell. Ezután nyakára csavarja a fátyolt, amelyet a múltjára vetettek; egyéb ruhadarabra nincs is szüksége. Magától értetődik, hogy hivatalában és a felekkel való érintkezésben a jól nevelt állami tisztviselő állig begombolkozva jelenik meg!“ (Borsszem Jankó, 1918. február 24.)
Amikor pedig újra bevezették a botbüntetést, Az Ojság (1920. július 4.) ezt hozta: "Hogyan öltözködjünk a botbünteléshez? Mangold Béla Kolos szakvéleménye./.../ A delikvens jóizlése fogja legelsősorban is megszabni, mennyire látja sötétnek a helyzetet, a ruhája ezen mértékben lesz világosabb vagy sötétebb tónusú. Minthogy a botbüntetést minden körülmények között jól szabják ki, maga a ruha sem lehet rossz szabású. A csikós minták feltétlenül előnyben részesülnek, ami bizonyára tompító hatással lesz a büntetés elszenvedése után hátramaradó csikokra. /.../ Az a kérdés, hogy a zsakett vagy a zakkó felel-e meg ilyenkor, még nincs eldöntve, de az ilyen dolgokban kellő érzékkel bíró divatfi az első büntetésnél feltétlenül zsakettben jelenik meg. A kalap okvetlenül kemény, ennek minden körülmények között a bot keménységéhez kell igazodnia. Ugyancsak ezen okból feltétlenül a kemény elejű ing és a kemény gallér kívánatos. A nyakkendő legyen sötét alapon világos csillagokkal ékes, ami elveszi a kirívó élét annak, hogy csak a delinkvens egyedül lát csillagokat. Ám a nyakkendő mintája ábrázolhat rózsákat is, a kontraszt e minta és a kevésbé rózsás helyzet között talán nem rontja majd azt az összhangot, amit a delinkvens és a büntetést kiosztó rendőrőrmester között feltétlenül helyénvalónak találunk./.../ No és ha még megemlítem, hogy a harisnya tetszésszerinti világos vagy szürke lehet, azt hiszem, végeztem is a kérdéssel. — De mester, az istenért, — vetettük közbe, — hát a nadrág? A mester arca elkomorult néhány pillanatra, arcán az e téren végzett hosszú stúdiumok minden kínja és fáradsága visszatükröződött, és fájdalmas hangon jelentette ki, hogy a törvény e téren hézagos és a nadrág szerepét nem írja pontosan körül. Az óvatosság minden esetre azt diktálja, hogy a nadrág erős, masszív anyagú legyen, különben feneketlenül csúnyán ronthatná a divatos öltözködésnél mindig megkívánt szelíd és gusztusos harmóniát."
Az isteni férfiú ilyen szerelésben jelenik meg a francia riviérán. (Színházi Élet, 1925/19.)
Mangold működésének évtizedeiben elég nagy volt Magyarországon a nyomor, elég gyakran került válságos állapotba a társadalom, elég nagy volt a kontraszt a Mangold által képviselt normák és a mindenapok valósága között. Ezt a magyar sajtó egy-két szegletében olykor-olykor szóvá is tették. Különösen a Népszavának volt a bögyében a divatkirály. Bresztovszky Ernőnek például annak kapcsán jut eszébe Mangold, hogy az anarchista szocialista Kropotkin művének magyar kiadásával oly mostohán bántak a lapok. "Az a sajtó, amely a legjelentéktelenebb operettnek oldalakat szentel, igen helyesen tenné, ha a kiadók frázis-kommünikéinek leadása, az újságiró-egyletekkel kötött csúnya reklám-üzletek perfektuálása helyett néha az ilyen tényeknek is helyet adna. Hogy a lefordított világhírű munkákat ismertetnék is — ezt kérni már túlságos merészség volna azoktól a lapoktól, amelyek Kropotkin könyvének a kiadótól beküldött ismertetését a vízállás-rovat volontörjeivel rövidíttetik meg, mig a férfi-divatmellények gombjainak számáról, illetve a kivágás mélységéről Mangold Béla Kolos kiváló munkatársukkal iratnak ah, mily költőies stílusú és másfél kolumnás írásműveket." (Népszava, 1908. április 10.)
Négy előkelő úr, kiknek ruházatát Mangold részletesen elemzi, különös tekintettel a jobb szélen látható fiatalember frakköltönyére. (A Hét, 1899. január 15.)
A divatkirály már éppen belépett a kilencedik x-be, amikor kitört a világháború. Ám ő pedig úgy írogatta tovább fölöttébb szubtilis cikkeit a helyes és elegáns öltözékekről, mintha nem lángolt volna a világ. "Kedves Mangold Béla Kolos, hazánk fáradhatatlan divatdiktátora, minden férfiruhák főparancsnoka, engedje meg, hogy meghatottságtól reszkető kezeim kinyújtsam ön felé s megszorítsam munkától kérges kezét. Köszönöm önnek, Mangold Béla Kolos, köszönöm az ország minden aggódó férfia nevében azt, hogy nem hagy tovább kétségek között szenvedni minket, egyetlen kézmozdulattal letörli a gond barázdáit homlokunkról, megszabadít a kínzó kétségektől. /.../ Mert hiszen mi lett volna nagyobb gondja-baja mindnyájunknak, mint hogy mit lehet és mit nem lehet viselni a divat szent és megmásíthatatlan szabályai szerint, milyen színösszeállítás felel meg legjobban az idénynek és viszonyoknak, s milyen raffinált kombinációkból ugrik elő 1941 legfontosabb tényezője: a divatos férfi. Igaz ugyan, hogy vannak némi közellátási kérdések is, igaz ugyan, hogy valahol Európában minden eddigi méreteket eltörpítve, minden borzalmával folyik egy háború, milliók csapnak össze egy új világrendért, másik milliók harcolnak a kenyérért, üzletek előtt sorfalat állnak az élelmiszerre váró emberek es asszonyok, megoldatlan és megoldhatatlan kérdések várnak a csatazaj végére, hogy választ kaphassanak, de most mindez már nem baj, nem probléma, hiszen az, ami mindezek fölött és mindezek előtt tépte és vágta az emberiseget: a nyári divat kérdése mar megoldódott." (Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1941. július 6.)
A kolozsvári Ellenzék (1940. május 22.) így idézi és kommentálja Mangoldot: "Új nyári kalapjuk is van az angoloknak. Norweigan a neve. Elől lecsapott széles, hátul felhajtott keskeny karimáját keskeny szalag fogja körül. Színe éjfélkék. Hőhullám idején nagy szerepe lesz ismét a 'khaki' öltönynek. Elterjedése már tavaly ijesztő méreteket öltött. Nem nehéz tehát megjósolni, hogy a nagy meleg beálltával ez lesz az urak utcai egyenruhája. Hasonlóan áll az eset a ballonkabáttal, mert a tavaszi hideg időjárás dacára lendülettel emelkedik a divatosság csúcspontja felé. Eddig Mangold Béla Kolos. Egyet azonban a diktátor elfelejtett, hogy az idei nyáron sokezer férfi Norvégiában kalap helyett acélsisakot visel és a lenvászon és shantung selyem pizsama helyett tábori zöld egyenruhát. A világot Mangold ur divattudósitásából különösen egy mondat fogta meg, amely így hangzik: Hőhullám idején nagy szerepe lesz ismét a 'khaki öltönynek, elterjedése már tavaly ijesztő méreteket öltött'.
Igaz! A legtöbb hadsereg egyenruhája 'khaki' szinü..."
"'A túlságosan kitömött, egyenes vállú zakó divatja a múlté, helyét a könnyen párnázott váll foglalta el, a pázsitsportok kabátdivatja már elérkezett ehhez a formához és a raglán vállas ballonfelöltő nagy kedveltsége döntő befolyással lesz az amerikai párnázott váll eltűnésére' — olvassuk Mangold Béla Kolos cikkében az Esti Újság keddi számában. Hiába, mégiscsak jó, ha az embert időnként felvilágosítják. Mi eddig abban a hitben voltunk, hogy háború van, hogy korlátozások vannak, hogy takarékoskodni kell pénzzel, idővel, anyaggal, a többi között a textilanyaggal is és azt hittük, hogy az embereknek egyéb gondjuk is van, mint hogy tennisz és golf játékosai elfogadták-e végre a rövidujjas inget vagy sem. Most megtudtuk, hogy minden egyéb csak rosszindulatú rémhírterjesztés és az embereket a világon semmi más nem érdekli, mint, hogy milyen szabású ingben illik odahaza, négy fal között, a nyári melegben ülniük és melyikben nem." Így a Népszava 1943. április 15-én. Ekkor három hónappal voltunk a Don-kanyar után. Alább megszólal, aki akkor arrafelé járt.
A képen három angol lord látható. Mangold rajtuk mutatta be a legújabb versenytéri divatot. (Autó, 1923, november 15.)
Mangold Béla Kolos a budapesti csata végnapjaiban, 1945. február 3-án halt meg, életének 86. évében. Az élete akkor ért véget, amikor annak az osztálynak a története, amely az ő divatdiktátumát követni akarta és tudta. 1948-ig még fel-feltűnnek a nevével fémjelzett üzlet hirdetései, de már csak az apróhirdetések között. Az üzletet nyilván államosították, és Mangold neve kikopott a köztudatból. Nagyon ritkán esett szó róla még a rendszerváltás után is. A kevesek egyike, aki szóba hozta őt, Fazekas György, a hányatott életű újságíró volt, akinek a munkaszolgálatos élményeiről szóló visszaemlékezése a Valóság 1978/3. számában jelent meg: "én, Pesten éppen meggyökeresedni készülő fiatal újságíró, az 1930-as évek elején mérhetetlen gyűlölettel kísértem e név minden megjelenését. Biztos, hogy szívesen lettem volna ügyfele a Mangold Béla Kolos cégnek. Csakhogy pénz nélkül mindez elérhetetlen álomnak tetszett, következésképp soha meg nem közelíthető tabuként gyűlöltem a nevét és mindazt, amit e név jelentett./.../ Amíg élt valaki, mindene a saját tulajdonát képezte. /.../ Biztosan agyonütjük azt, aki meglopja bajtársát. Ám egész más volt a helyzet, ha az illető már meghalt. Amije volt, az éppúgy a megmaradtak segítésére szolgált, mint ahogy az eltemetésre váró holtak kenyérmaradványát, esetleges konzervjét annak idején, amikor a temetkezési osztagban szolgáltunk, testvériesen szétosztottuk. Egy napon énrám jutott a sor, hogy a holttestet kivigyem és hagyatékát átnézve megállapítsam: van-e valami használható értéke? /.../ ...az egyik ilyen leheletkönnyű darabot kibontottam és meglobogtattam. Pókháló finomságú fehérnemű: gatya. Rövid gatya. A belső felén cégjelzés: 'Mangold Béla Kolos'./.../ Piszkosan és szakállasán, tetvesen és rongyosan, alig puskalövésnyi távolságra a doni arcvonaltól, ahová néhány rövid óra múlva újra kikergetnek, éhesen és fázva, várva egy meleg ruhadarabra vagy egy falat ételre, kezembe került ez a szupergatya./.../ A Mangold Béla Kolos gatyát elkoszosodott és eltetvesedett testemre húztam. Majd rá mindent, ami addig rajtam volt, az összes piszkos és tetves hacukát. Furcsa érzés kerített hatalmába: lám, be nem teljesedett fiatalkori vágyam most kielégült. Száz az egy ellen, hogy itt fogok megdögleni, de Mangold Béla Kolos gatyában ér el a halál."
Így hirdetett a divatkirály. (Színházi Élet, 1928/3.)