1935. december elsején a legmorálisabb komikus jött a világra, aki a sajátjaként leplezi le minden gyarlóságunkat. A saját veséjébe lát, ami a mi vesénk. Az entellektüeleket kegyetlenül kiveséző entellektüel. Ötvenöt év alatt ötvennégy filmet készített. Sohasem hagyja abba. Pedig voltaképp utál filmezni. Írni szeret. És tud is mindenhol, minden körülmények között. Leginkább a tizenhat éves korában vásárolt írógépén. Lassan hetven éve.
Woody Allen (Magyar Idők, 2015. december 5.)
A Litvániából és Ausztriából kivándorolt zsidó nagyszülők leszármazottja Allen Stewart Konigsberg néven élte le első tizenhét évét, nagyrészt a Lower East Side-on Manhattanben. Klarinétos példaképétől, Woody Hermantől vette későbbi nevének első felét, eredeti nevének elejéből a második felét.
A Konigsbergként, német családi nyelven leélt gyerekkora nem volt igazán boldog. A szülei nehezen élő, sikertelen kisemberek voltak. Allen meglehetősen rossz viszonyban állt zord és házsártos anyjával. A héber elemi iskolában sem érezte jól magát: "Utáltam és bántam minden napot, amelyet az iskolában kellett töltenem. Azt akartam, hogy tanítsanak meg írni-olvasni, és aztán hagyjanak békén." Számos poénja szól a gyerekkorról, persze nem pontosan a sajátjáról, de mégis: "Mondhatnám, hogy a szüleim nem szerettek. A kádban általában hajszárítóval és rádióval játszottam." "Nem hiszem, hogy szerettek a szüleim. Egy élő mackót (teddy bear) tettek a kiságyamba." "Amikor még kisebb gyerek voltam, le akartak fényképezni, és egy reklámot csinálni fogamzásgátló tabletta propagálására." "Amikor születtem az orvos kijött a váróterembe, és így szólt apámhoz: Amit tudtunk, mindent megtettünk, de mégis kinyomta magát." "Amikor apám szeretkezni akart, anyám mindig megmutatta neki a fényképemet." "Amikor gyerek voltam, a szüleim sokszor költöztek. De én mindig megtaláltam őket." "Még emlékszem azokra az időkre, amikor elraboltak, és az elrablóim az ujjam egy darabját küldték az apámnak. Az apám erre azt mondta, hogy több bizonyítékot akar..." "Gyerekkoromban egyszer eltűntem pár napra otthonról. A szüleim azonnal reagáltak, kiadták a szobám." A gyerekkor tehát megalapozta borús világszemléletét: "Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és kibírhatatlanra." (Woody Allen idézetek gyűjteménye)
Az iskolát kerülte is, ahogy tudta. Baseballban (dobóként),kártyázásban, klarinétozásban és bűvészkedésben tűnt ki. Azért a középiskolát csak kijárta. Először a New York University-n tanult kommunikációt és filmezést, de az első filmes vizsgán kibukott. A City College of New York-on folytatta filmes tanulmányait, de még az első szemesztert sem járta végig. Végül a New School-on tanult dramatic writing-ot egy magyar migránstól, Egri Lajostól.
A tizennyolc éves, ifjú Allen képe eddig még nem jelent meg a magyar sajtóban, ezt a fotót az angol nyelvű wikipédiától kölcsönöztük.
Allen már kamaszkorában is közveszélyes grafomán és dumagép volt. Folyvást írt és szövegelt. Megállás nélkül dőlt belőle a szó és a betű. Már nagyon fiatalon egy sor befutott humoristának szállította a poénokat. Írt a televíziónak, publikált a New Yorkerben. Még el sem kezdte igen kurta felsőfokú tanulmányait, amikor már többet keresett, mint a szülei együttvéve.
1960-1969 között stand up komikusként lépett föl New York-szerte sok helyen, de főleg az egyéniségéhez leginkább passzoló nyugat manhattani Greenwich Village-ben. Nagyon ritkán improvizált, de mindig úgy tett, mintha ezt tenné: zavarban lenne, keresné a szavakat. Gondosan kimunkálta az önmagában mindig bizonytalan, szerencsétlenkedő, egyfolytában nyugtalankodó, aggodalmaskodó slemil figuráját. Nem minden közegben volt ezzel sikere, de az intellektuális humorra érzékeny közönség, kivált a diákság körében annál inkább. Robert Kennedynek is szállított hatásos poénokat az 1968-as elnöki kampányához. (Magyarország, 1968. június 9.)
Mire a stand up komikusi pályáról lelépett, már túl volt két rövid és sikertelen házasságon. Az elsőt még húsz éves korában kötötte egy 17 éves lánnyal. Ezeknek a házasságoknak a lenyomatai is ott vannak a szövegeiben. Éppen egy ilyennel került be legelőször a magyar sajtóba 1964-ben: "Woody Allen, az ismert fiatal komikus elmondotta, miért bomlott fel a házassága: — A feleségem túlságosan gyerekes volt. Valahányszor fürödtem, mindig bejött a fürdőszobába és elsüllyesztette a papírhajóimat." (Ludas Matyi, 1964. szeptember 3.) Egy másik: „Van-e szexuális élet a házasságkötés után?” Ez nála nyilván központi kérdés, mivel: „Két fontos dolog van a világon. Az egyik a szex. A másik pedig egyáltalán nem fontos.” (Nagyvilág, 1989/10.)
Woody első filmjének - Mi újság cicababa, What's New, Pussycat - szereplői. Sztárok sora. Az álló sor baloldalán kezdve és az ülő sor jobboldalán végezve: Paula Prentiss, Romy Schneider, Ursula Andress, Capucine, Woody Allen, Peter O’Toole, Peter Sellers. (Filmvilág, 1965. október 1.)
Kárpáthy György lelkesen számol be párizsi levelében a Filmvilág (1965. május 1.) hasábjain arról, hogy a pikáns vígjáték (az ő illedelmes fordításában: Mi újság, angyalom?) forgatásán "a francia stáb kamera részlege" magyarul beszél, mivel a híres operatőrrel, Badal Jánossal az élükön magyarok. Ráadásul a producer is magyar, eredeti nevén: Csepregi Jenő.
Ezt a filmet Woody írta, játszott is benne, de nem ő rendezte és utálta. Azért lett rendező, mert nem akarta még egyszer átélni, hogy az ő forgatókönyvével, az ő arcával valami tőle teljesen idegen dolgot hozzanak létre. Az alábbi hosszabb idézetből kiderül, miért és miként határozta meg Allen egész pályáját, filmes létét ez az első keserű tapasztalat: "A Variety 1973. október 21-én hírül adta, hogy Allen már-már misztikus meggyőződéssel vallja, hogy egyik filmjének sem szabad egymillió dollárnál többe kerülnie, és bár ma, tizenkét évvel később, nyilván nőtt ez az összeg az infláció miatt, mégis elmondható, hogy Allen továbbra is éberen őrködik filmjeinek szoros költségvetése fölött. A Family Weekly egy 1982-es cikkében így emlékezett vissza a Cicababára: 'Ha valaki négymillióért csinál szuperfilmet (ami ma nem nagy összeg, de az volt 1964-ben, amikor a Cicababa készült), akkor körülnyüzsgik különböző pasasok, akik azért ólálkodnak ott, hogy ellenőrizzék, mire megy el a befektetésük. Nőcis-szexis filmet akartak, hogy meggazdagodjanak rajta. Nekem egész más terveim voltak. Nőcis film lett belőle, amin meg is gazdagodtak.' Azóta kevés filmje hozott nagy kasszasikert, de mindegyik olyan lett, amilyennek eltervezte. 'Van a United Artistsszal egy kellemes szóbeli egyezségem — nyilatkozta egyszer. — Lemondtam róla, hogy filmjeim milliókat hozzanak, de jogot kaptam a teljes művészi kontrollra.' Woody olcsón csinálja a filmjeit, és mindegyik szerény hasznot hoz a filmvállalatnak. Amíg ez így megy, a United Artists (később az Orion) elégedett vele. Békén hagyják, neki csak az a dolga, hogy átadja a kész filmet." (Film, Színház, Muzsika, 1987. július 18.)
Virgil, a kétbalkezes pitiáner bűnöző bűnözés közben szerzett feleségével (Janet Margolin) a Fogd a pénzt és fuss! című filmben. (Film, Színház, Muzsika, 1971. augusztus 21.)
Az 1969-ben bemutatott Fogd a pénzt és fuss volt Woody Allen első jelentős rendezése. Ebben láthatta őt először a magyar közönség 1971 őszén. A szerencsétlen kisbűnöző jellegzetes Allen-hős.
Nehéz elválasztani az író, a rendező és a színész sikereit, de ha megpróbáljuk ezt megtenni valamilyen objektív alapon, akkor a forgatókönyvírót kell a legsikeresebbnek vélnünk. Színészként egyszer jelölték Oscar-díjra, rendezőként hétszer, és egyszer kapta meg, forgatókönyvíróként mindenkinél többször, tizenhatszor!, és háromszor kapta ő a díjat. Amellyel persze nem sokat törődött. Amikor az Annie Hall-ért kettőt is kapott (a film összesen négyet), el sem utazott Los Angeles-be, hogy átvegye. Nyilván úgy viszonyult Los Angeleshez, mint Alvy Singer a filmjében. Egyébként sem ért rá, mert a klubjában kellett klarinétoznia, mint minden hétfőn, amikor nem forgatott.
A Cicababa után kevés filmje volt, amelyet nem ő rendezett. Ezek közül a legemlékezetesebb a Játszd újra, Sam, amely eredetileg a Broadway-n futó sikeres színmű volt, és nagyon filmre kívánkozott, mivel a frissen elvált, fölöttébb rendezetlen életű és lelkű író, Allen Felix (aki ugyanazt az első nevet viseli, amelyet Woody is viselt, amíg nem csinált belőle családnevet) a Casablanca Rick Blaine-jének, Humphrey Bogart-nak a képzelt utasításait követve próbál becsajozni, amíg bele nem szeret legjobb barátjának feleségébe, aki a leglelkesebben támogatja őt a becsajozásban. A Casablanca részletei pedig mégiscsak egy filmbe illeszkednek bele legjobban.
A Játszd újra, Sam Magyarországon évtizedek óta elnyűhetetlen siker. Allen leggyakoribb és legautentikusabb magyar hangja, Kern András 1983-tól játssza - és még mindig játssza - színpadon. Tavaly novemberben volt az 500. előadás. A bemutató idején Kern 35 éves volt, nagyjából annyi, mint Woody a filmben, most meg már jócskán túl van a hetvenen. Fedák Sári lehetett így a János vitézzel.
Kern András a Játszd újra, Sam-ben a Vígszínház színpadán. (Az előadás később átkerült a Pesti Színházba.) (Film, Színház, Muzsika, 1984. január 21.)
Woody és Diane Keaton a Játszd újra, Sam színházi előadásai során jöttek össze. Mire a filmet 1972-ben bemutatták, már szakítottak is, de közeli barátok és alkotótársak maradtak. Kettőjük főszereplésével készült el a hetvenes évek második felében Woody életművének két, filmtörténetileg alighanem legfontosabb alkotása, az Annie Hall és a Manhattan.
Az Annie Hall kezdőmonológját gyakran idézik, de nem szoktak lelátni a mélyére. A "lelátók" egyikét, Hernádi Miklóst idézzük: "Az Annie Hall kezdőmonológja szerint nem szabad olyan klubhoz tartozni, amely felveszi az embert tagjai sorába. Vagyis csak olyan klubhoz szabad csatlakozni, amely bezárja kapuit az ember előtt.
Végül is csak az ér két dollárt, amit a kereskedő nem ad oda két dollárért. A személyes sikert rögtön devalválja, hogy megvalósult. Csak az lehet becses siker, amely meghaladja a személyiség erőit. A Woody Allen-i lélek tehát önmagával is szüntelen harcban áll." (Nagyvilág, 1989/10.) Ahogy a Játszd újra, Sam-ban az Allen utalt a szerep és a színész közötti kapcsolatra, itt meg a Hall, mivel Diane Keaton eredeti neve Diane Hall volt. Az Annie Hall-t és a Manhattant önéletrajzi filmnek szokták tekinteni, amit Woody tagad: „Az emberek azt hiszik, hogy az Annie Hall vagy a Manhattan önéletrajzi, de valójában mindkét forgatókönyvet Marshall Brickmannel írtam, és ő is rengeteget tett beléjük. Szóval, kinek az esetében önéletrajzi akkor? Az övében, az enyémben? Ez egyszerűen butaság.” (Korunk, 2012/2.) Részben biztosan butaság, de egészében biztosan nem. A tárgyiasság első szintjén nyilván nincs bennük sok önéletrajzi elem. Woody és Diane nem teniszezés közben ismerkedett meg egymással. A félszeg egymást keresésük sem a zseniális hazakísérős dialógus szerint folyt stb. De mélyebb szinten a film nyilván tükrözi kapcsolatuk dinamikáját, dilemmáit, érzelmi paradoxonjait. A gyerekkori jelenetek, a hullámvasút rázkódásában élő zűrös és hangos család, a borzalmas tanárok közvetlenebb értelemben is önéletrajzi elemek. És hát maga Alvy is önéletrajzi színdarabot ír a filmben az Annie-történetről, amelynek csak a vége ellentétes a valósággal - vagyis a filmmel. Az Annie Hall éppoly mulatságos, mint amennyire fájdalmas film. Hajdú Istvánnak igaza van, amikor megállapítja: "az Annie Hall az egyik legszomorúbb vígjáték, amit valaha forgattak". (Film, Színház, Muzsika, 1980. május 31.) Hozzátenném, hogy a Broadway Danny Rose-zal együtt.
A szerelem lehetetlenségének és nélkülözhetetlenségének, valóságának és fikciójának legszebb példázata zárja a filmet: „Eszembe jutott egy régi vicc: Elmegy a fószer a pszichológushoz: - Doktor úr, a bátyám bolond! Tyúkanyónak képzeli magát! Mire a doki: - Miért nem hozta el hozzám? Erre a fószer: - Én elhoznám, de akkor ki kelti ki a kiscsibéket? Hát, valahogy így gondolkozom én is a szerelemről. Teljesen irracionális, őrült, abszurd dolognak tartom, de elmondhatatlanul vágyom utána, hisz azok a kiscsibék kellenek."
Alvy Singer - Woody Allen és Annie Hall - Diane Keaton. (Film, Színház, Muzsika, 1980. május 31.)
A fekete-fehér Manhattan Gershwinhez és New York-hoz szóló szerelmi vallomás, amelyet átsző az igazi szerelem reménytelen üldözésének melankóliája. A gyarló és létező szerelem mindig veszít az "igazi" és létezhetetlen szerelem illúziójával szemben.
A Manhattan után kezdődött és tizenkét évig tartott Allen életében a Mia Farrow korszak. Amely az eredetileg még Diane Keaton főszereplésével tervezett Szentivánéji szexkomédiával kezdődött. A bármilyen társadalmi környezetbe tökéletesen belesímuló, végül Hitler oldalán feszítő humán kaméleon, Zelig lidérces történetével folytatódott, aztán jött a blogíró számára legkedvesebb darab, a Broadway Danny Rose, majd a Kairo bíbor rózsája, a Hannah és testvérei, A rádió aranykora, a Férjek és feleségek.
Bonyolult egyéniségek bonyolult élettársi kapcsolata volt ez. Farrow és André Previn karmester korábbi házasságából származó természetes és örökbe fogadott gyerekekkel, Farrow és Allen kapcsolata idején örökbefogadott gyerekkel, végül kettejük közös gyerekével, akinek megszületése után a kapcsolat rögvest meg is szakadt, és baráti, alkotótársi kapcsolatként sem folytatódott. Ellenkezőleg. A két fiatalkori házasság után ekkor kötötte meg az ötvenhét éves Woody harmadik házasságát a huszonkét éves Soon-Yi Previnnel, amely azóta is tart. Az elhagyott dél-koreai kislányt még Farrow és Previn fogadta örökbe hét éves korában, és Allen soha nem működött az ő mostohaapjaként.
A Farrow-Allen kapcsolat utóélete rondább nem is lehetett volna. Farrow megvádolta Allent azzal, hogy abuzálta közös gyermeküket. A vád nem igazolódott.
A Zeligben Mia Farrow-val. (Film, Színház, Muzsika, 1987. július 4.)
A 21. században Woody kimerészkedett New Yorkból, és Európában forgatta filmjei többségét. Angliában, Franciaországban, Katalóniában. Ami rendjén való, hiszen Allen sokkal erősebben kapcsolódott az európai filmművészethez, mint az amerikaihoz (nem számítva a burleszket). Az éjfélkor Párizsban a francia kultúra aranykorába varázsol vissza. Angliában készült a kiemelkedően sikeres Match Point, amelynél a blogíró sokkal többre tartja a szintén angliai You Will Meet a Tall Dark Strangert , amelynek egészen ostoba magyar címet adtak (Férfit látok álmaidban).
De persze Woody azzal is kegyetlenül elbánik, amihez legerősebben kötődik. Fergeteges komédiát kerekített abból, hogyan arathat sikert egy amerikai rendező a művészfilmekre bukó európai elit közönség körében: meg kell vakulnia és úgy kell filmet rendeznie. (Hollywoodi történet)
Woody Allen évről évre megcsinálja a maga filmjét, történjék bármi vele és világgal. Kamaszkora óta munkamániás. Mintha mindig csak írna. Mintha mindig csak olvasna. Mintha mindig csak filmet csinálna. Mintha mindig csak filmet nézne. És mindig olyan, mint Woody Allen. Mégsem lehet megunni soha. Ő sem unja önmagát soha. Mert alapállapota a frissesség és élesség, a teljes szellemi és érzelmi készenlét. Pontosan úgy, ahogy Hernádi Miklós írja: "Woody Allent sokféle pózban, szerepben láthatta a magyar mozikedvelő közönség az utóbbi évtizedben. Láthatta a naiv fegyenc, az esetlen nőcsábász, az epekedő udvari bolond, a botor feltaláló, a sükebóka tömegember, a vajszívű impresszárió szerepében. Láthatta életuntnak, izgágának, gyakorlatiasnak, nosztalgikusnak, felpaprikázottnak és bizakodónak. De egyszer sem, egyetlen pillanatra sem láthatta fáradt szelleműnek! Woody Allen nekünk átnyújtott filmművészeti ajándékkosarában éppen ezt találjuk: az elnyühetetlen szellemi frissesség példázatát, a világra való fáradhatatlan nyitottságot, az ingerekre való azonnali, szinte gyorstüzelésszerü reagálást./.../ Nem lehet a világot eredendő gyarlóságából kiforgatni, de lehetséges, újra és újra lehetséges - tanítja Woody Allen szellemesen és önironikusan 'kidumálni' magunkat a gyarlóságból./.../ A legmorálisabb komikus, akit ismerek. /.../ A modern személyiség értékzavarának, erkölcsi elbizonytalanodásának, erkölcsi útkeresésének hallatlanul bőséges példa- és mintatára a Woody Allen-i dialógusokba öntött, igazából mégis önmegszólító beszéd."
Sid Waterman (Woody Allen), az öreg bűvész és Sondra Pransky (Scarlet Johansson), a fiatal lelkes oknyomozó újságíró, két amerikai Angliában, Woody egyik remek angol filmjében, a Fülesben. Az ő krimije mindig olyan, amilyen nincs, amilyet a műfaj szabályai nem engednek. Ebben van az erejük. A Fülesben például a bűntény felderítője hal bele a bűnténybe. Az egyik. A másik már eleve halott. (168 óra, 2006. december 7.)
