Nem fogadta el, hogy ő lenne a „beatnikek királya” vagy a „hippik atyja”, mégis kétségtelenül fontosat alkotott a beatnemzedék tiltakozással teli, útkereső korszakában. Írói munkássága már életében elismerést kapott, később egyenesen megkerülhetetlen lett.
Száz évvel ezelőtt, 1922. március 12-én született kanadai franciák gyermekeként, Massachusettsben. Csak hatévesen kezdett el angolul tanulni, addig csak anyanyelvén, franciául kommunikált. Sikeres iskolai amerikai futball teljesítményének köszönhetően bejutott a Columbia egyetemre, de csak az egyéves ösztöndíj végéig jutott el, és sosem tért vissza. New Yorkban élt, és ebben az időszakban ismerkedett meg azzal a társasággal, amelyből később a beatkorszak meghatározó alakjai kerültek ki, vagy ahogy magyarul neveztük őket, a beatnikek. Neal Cassady, Herbert Huncke, John Clellon Holmes, Allen Ginsberg és William S. Burroughs jelentették neki a szellemi táplálékot, a barátságot és a kalandozást.
„És hogy kik a Beatnikek? Erre legfőbb szószólójuk, Jack Kerouac „filozófus és író” adja meg a választ: ’A Beat Generation (vert nemzedék) képviselője, akit Beatniknek neveznek, arról ismerhető fel, hogy lénye legalacsonyabb fokáról szemléli a világot; egy senki, aki nem törekedik semmire, aki nem hisz semmiben.’“ (Előre, 1960. 04. 16.)
Bár a második világháborúban rövid ideig katonaként is szolgált, hamar a szabadság útjára lépett, majd egyedül vagy barátaival rendszeresen utazgatott a világban. A szabadság egyet jelentett a drogok használatával, a szabad szerelemmel és az élet bármely területén alkotott korlátok semmibe vételével. Íróként ezekből a történésekből merített ihletet, és tette élete szereplőit regényei hőseivé. Munkássága az írótársadalmat és a zenészeket is megérintette, Tom Robbins, Ken Kesey, valamint Bob Dylan és Jim Morrison, de még a Beatles is merített Kerouac művészetéből. Az íráson kívül a képzőművészetben is kipróbálta magát, festményei szintén a szabadon áramló gondolatiságot közvetítik. Halálakor vagyona nem volt, öröksége viszont azóta több tízmillió dollárt ér.
„A fiatalságot tömegesen lázba hozó zenei forradalmat az amerikai woodstocki popfesztivál átütő sikere jelezte, és a Beatles életérzése testesítette meg. Forradalom volt ez a javából, egy újfajta viselkedés forradalma, a szabadság felhőtlennek vélt érzése, amelyet egyebek mellett a hippik hosszú haja, ápolatlan külseje, a drogok és a szabad szerelem élvezete jelképezett. Állítólag a fiatalok között elharapódzó droghasználatra, a sárga kapszulákban kapható, ekkor nagyon divatos amfetamin-készítményekre utalt a híres Beatles szám, a Sárga tengeralattjáró is, noha az együttes tagjai ezt tagadták.” (Valóság, 2012. 08. 01.)
Az Arcanumban utánanéztünk, mit találunk Kerouac kalandos életéről. Különösen azok az újságcikkek érdekesek, amelyek még a szocializmus idején keletkeztek, amikor művészi megítélése még szorosan összefonódott az imperialista ellenségképpel.
„A semmire nem törekvő senkik”
Az Előre egyik 1960. áprilisi cikkében ezzel a címmel mutatja be a szerző a vezető beatnik művészeket.
„Ismerkedjünk meg közelebbről a mozgalom vezető „egyéniségeivel”! Jack Kerouac a kolumbiai egyetem kicsapott hallgatója. Szolgált a haditengerészetnél is. jelenleg pedig a könyveiért és cikkeiért kapott busás honoráriumokból él. Alfred Aronowitz amerikai újságíró felkereste szálláshelyén a „filozófust”. A holtrészeg Kerouac büszkén mutatott holmi falba vert szögekre aggatott papírlapokra. — Nézd — mondotta —, ezek a kedvenc irományaim. Ha álmomban valami nagyszerű ötletem támad és felriadok, ezekre rovom fel gondolataimat. Például: ,,A halál a saját árnyékában jár“.... Hát nem nagyszerű?!
Neal Cassady jó barátja Kerouac-nak. Eddig két „regényt“ írt a Beat Generation dicsőítésére. Különösen hírhedtek 30—40.000 szóból álló „pásztorlevelei”,' amelyekben semmilyen írásjelet sem használ. — A fő az, hogy törölés ne legyen kézirataimban — mondotta a nevezett férfiú, akit legutóbb — kábítószer csempészésért tartóztattak le. (A San Quentin börtönben viselt száma: A.47.667).
Allen Ginsberg, egy másik Beatnik-főnök eddig nyolc alkalommal szerepelt a különböző elmegyógyintézetek betegeinek névsorán, néhány évet börtönben töltött — orgazdaságért. „Üvöltés“ című költeményét a Beat Generation „kiáltványának” tekintik.” (Előre, 1960. 04. 16.)
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
„Kocsmák, nők és drogok halálosan szép ölelésében”
Kerouac arról volt ismert, hogy kisgyerekkora óta írt, jegyzetelt, később mindenhová jegyzetfüzetet vitt magával, amelyből végül regényei megszülettek. Az első próbálkozásai nem voltak túl sikeresek, de amikor 1951-ben megjelent legismertebb regénye, az Úton, egy csapásra minden megváltozott. Stílust teremtett, új nézőpontot alkotott, folyamként hömpölygő gondolatait a papírra eresztette. A később spontán prózának nevezett stílus legendássá vált jelképe az összesen 37 méter hosszú papírtekercs, amelyre Kerouac három hét alatt jegyezte le regényét, írásjelek és bekezdések nélkül.
A Respublika 1994-ben megjelent egyik számában a következő sorokat olvassuk az akkor már negyvenéves regényről és szerzőjéről, akinek hatása azonnal tetten érhető még ebben a rövid ajánlóban is, ugyanis Kerouac szabadon csapongó stílusában készült, egyetlen mondatként íródott.
„Az út a megismerés, az úton el lehet jutni valahová, ha van kitűzött cél, ha van felfedezésre váró táj, az út menekülés, senki meg nem mondja, pontosan mi elől, talán a gondok, talán a megszokás pánikja lök ki az útra, ott lenni az Úton, ahogyan Jack Kerouac mondta mára már mitikus regényében (Európa Kiadó), a beatnemzedék bibliájában, istenem, majd’ negyven éve jelent meg először, és huszonöt éve halott már az író, a próféta, csak annyit tudott biztosan, hogy ez az emberi táj emberi fogyasztásra végül is alkalmatlan, csak abban bízhatunk, hogy az Isten Micimackó, de a végső part titkát megfejteni lehetetlen, csak úton kell lenni, ez az élet maga, a céltalanság válik céllá, reméltük, hogy ez egy múló, kihulló nemzedék hite, aztán ráébredtünk, hogy jobbat, teljesebbet magunk se tudunk, újra az úton, magányosan, emlékek és kapcsolatok bigott bizonytalanságát hurcolva, kocsmák, nők és drogok halálosan szép ölelésében: útközben születtél, az út porából.” (Respublika, 1994. 09. 09.)
A Magyar Hírlap szintén bemutatta a művet, kiemelve a könyörtelen számkivetettséget, amely a nemzedék ezen követőit sújtotta. Jól érzékelhető a különbség a művész megítélésében, hiszen mindkét kritika már a rendszerváltás után íródott.
„A beatnikek életmódját a következők határozták meg: az egyre nagyobb csúcssebességre képes gépjárművek, a szexuális szabadság, a drogok, ezek közül is, lévén szabadságrajongók és sebesség-megszállottak, a függőséget nem kiváltó marihuána és az izgatószerek, valamint a zene. Egy új, kreatív életmód forradalmárai voltak. Ki voltak téve a megértésre képtelen, a mindenkori status quo-hoz makacsul ragaszkodó, könyörtelen konzervativizmus megvetésének, gyűlöletének és üldözésének.” (Magyar Hírlap, 1994. 10. 25.)
„Az amerikai film útkeresői”
Ezzel a címmel jelent meg 1959-ben a Filmvilág összeállítása, amely az amerikai filmművészet új irányairól szól. A leírás szerint ezeket a filmeket jellemzi a „technikailag elsősorban a kép látószögének erős beszűkítése: túlnyomórészt közel és túl közeli beállításokkal dolgoznak, a színészi játékon belül is elsősorban az arcjátékra összpontosítják figyelmüket; a táj, a panoráma úgyszólván teljesen kiküszöbölődik a kamera látóköréből. Pedig érdeklődésük korántsem elvontan pszichológiai: az amerikai társadalom, elsősorban az egyszerű amerikai ember élete, munkája, öröme, tragédiája érdekli őket” – írja a szerző, aki kiemeli, hogy ezeknek az új amerikai filmeknek erős versenytársakkal kell megküzdeniük.
„Az amerikai filmgyártás idestova két évtizede folyamatos válságban van. …A művészi és közönségsiker túlnyomórészt elhagyta a hollywoodi stúdiók termékeit. A szovjet, az olasz, a francia filmgyártás nemcsak versenytársa, de diadalmas versenytársa lett az amerikaiaknak, s számos jel mutat arra, hegy az utolsó években a német és japán film is egyre komolyabb mérkőzésre kényszeríti; Amerikát.” (Fimvilág, 1959. 12. 01.)
Az aktuálisan elkészült, legújabb filmek felsorolásában bukkan fel egy fél-dokumentumfilm, amelynek narrációjára magát Kerouac-ot kérték fel.
„E kísérleti filmek között a legextravagánsabb Robert Frank és Alfred Leslie filmje, a Pull My Daisy (Kb.: Rántsd meg, Daisy). Forgatókönyve ennek sem volt: félig dokumentum, félig komédia. Greenwich Village, a New York-i »Montmartre« egyik lakóját egy este meglátogatja néhány költő barátja, meg valami zavaros vallás ifjú püspöke. Isznak, beszélgetnek, a költőik szavalnak, a püspök mamája harmóniumon játszik, a nővére trombitál. A filmet némán fotografálták, s utána az összevágott képeket Jack Kerouac első látásra azonnal kommentálta, s ezt vették hangszalagra; a szem- és fültanúk szerint ez egész furcsa, lenyűgöző improvizáció, s elsősorban az amerikai élet rutinja, megmerevedettsége elleni ösztönös tiltakozást fejezi ki.” (Filmvilág, 1959. 12. 01.)
Függősége állt a határtalan szabadság útjába
Kerouac-ot negyvenhét éves korában érte a halál egy kórházban, ahová súlyos hasi fájdalmakkal szállították be. Egész életében az alkoholizmussal küzdött, és bár májzsugorodást állapítottak meg nála, halálát az alkoholizmus következtében fellépő belső vérzés okozta.
„Bár a siker ráirányította a figyelmet, nemigen tudott mit kezdeni vele. Egyre inkább befelé fordult, legszívesebben otthon ült és írt, és küzdött - nem sok sikerrel - alkohol- és drogproblémáival. Fontos, főként önéletrajzi ihletésű művei születtek ekkoriban: a Dharma hobók, a Senkiháziak, a Magányos utazó, a Művésztelep. Élete utolsó éveiben érdeklődése egyre inkább a misztika és a zen buddhizmus eszméi felé fordult, életrajzot is írt Buddháról.
Jack Kerouac 1969. október 21-én a floridai St. Petersburgben halt meg májzsugorban. Szülővárosában temették el, síremlékét 1988-ban avatták fel. Nevét viseli a coloradói Boulderben alapított tibeti buddhista Naropa Egyetem Jack Kerouac Testetlen Poétikaiskolája. 2007-ben posztumusz megkapta a lowelli Massachusetts Egyetem egyik tiszteletbeli doktori címét.
Az Úton eredeti, vágatlan verzióját 2007- ben adták ki Amerikában, magyar fordítása 2011-ben jelent meg. A kultikus műből 2012-ben film is készült Walter Salles rendezésében, Sam Riley főszereplésével. Ugyanebben az évben az író tiszteletére rendezett lowelli irodalmi fesztivál keretében mutatták be Kerouac egyetlen drámáját, a három felvonásos Beat Generation című darabot.” (Népújság, 2019. 10. 26.)
Érdekességként jegyezzük meg, hogy abban az évben, amikor Kerouac megszületett, Oroszországban épp éhínség tombolt, és súlyos infláció sújtotta a magyar gazdaságot. Egy előző bejegyzésben erről részletesen is írtunk.
Ha olvasgatnál az Arcanum adatbázisában, nézd meg az előfizetési lehetőségeket!
