Sokféle tehetséggel áldotta, és sokféleképpen verte a sors. A legnépszerűbb televíziós személyiség, tehát a legnépszerűbb ember volt Magyarországon hosszú időn át. Nemzedéke legígéretesebb zongoristája, nézőbűvölő televíziós, aki a leggyarlóbb műsort is el tudta adni; színész, elsőrangú komikus, minden társaság lelke és középpontja. A Fészek császára Királyhegyi Pál után. Kiemelkedően művelt, sok nyelven beszélő értelmiségi. Elsőszámú hivatásától megfosztott, számos betegségtől sujtott, kiszolgáltatott ember. Egy évvel ezelőtt, 2021. október 19-én avatták fel az emléktábláját Damjanich utcai lakóhelyén.
Antal Imre. (Délvilág, 1993. szeptember 7.)
Hódmezővásárhelyen született. A szülei pedagógusok. Apja a Szociáldemokrata Párt helyi aktivistája. Ő agysebésznek készült, miután elolvasta Karinthy Frigyestől az Utazás a koponyám körül-t. Nem lett az, mert az unokabátyját elkísérgette zongoraórára, ott pedig felfigyelt a tanárnő a gyerekre, aki egyedül megtanult eljátszani egy Mozart darabot. Dúlt a háború. Egy kibombázott ismerős család hozzájuk menekítette a zongoráját, így jutott Imre otthoni gyakorlási lehetőséghez. A szegedi konzervatórium igazgatója, Kollár Pál meggyőzte a szülőket, hogy a gyermekükből kiváló művész lehet.
1946 őszétől a hódmezőváráshelyi lapok, a szociáldemokrata Alföldi Újság, és a kisgazda Vásárhelyi Független Újság hírül adta, hogy ifj. Antal Imre különböző jótékonysági rendezvényeken zongorázik. "ifj. Antal Imre 12 éves kis zongoraművész igen szép és lelkes játékkal adta elő Mozart egyik szonátáját." (Vásárhelyi Független Újság, 1946. október 1.) Az egyik alkalommal még énekelt is a saját zongorakíséretével. (Vásárhelyi Független Újság, 1946. november 7.)
A szülők "veszni hagytak egy családi otthont, Hódmezővásárhelyről Pestre vándoroltak és vállalták esztendőkön át az albérletet, csak azért, hogy megfelelően taníttatni tudják a fiukat". (Film, Színház, Muzsika, 1966. augusztus 26.) A fiú 1951-ig járt a szegedi konzervatóriumba. Akkor költöztek fel Budapestre. Ifj. Antal a Nagymező utcai Zenei Gimnáziumban érettségizett, és 1959-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tanári gyakorlatként tanította a nyolc éves Presser Gábort.
A huszonöt éves zongoraművész. (Magyar Ifjúság, 1960. január 9.)
Egy szentesi fellépéséről írják még főiskolás korában: "Antal Imre szerepléséhez — amint ez vidéki városokban szokás — csapnivalóan rossz zongorát kapott, de annál több zajt a gyerekseregtől. Liszt: Funerailles-ét játszotta, Schumann: Szimfonikus etűdöket elhagyta. Szerencsére azonban a hangverseny után a zeneiskolában eljátszotta számait. Schumann nehéz, hihetetlen technikai tudást megkövetelő művét oly tökéletesen szólaltatta meg, ahogy csak a beérkezett legnagyobbaktól hallható." (Csongrád Megyei Hírlap, 1958. február 20.)
A főiskola elvégzése után az Országos Filharmonia szólistájaként járja a világot. Hét év alatt tizennégy országban szerepel mindenfelé a nagyvilágban.
Zongorázik - ateista létére - unitárius ünnepségen (Unitárius Élet, 1959/4.) és a bécsi Világifjúsági Találkozón. A Művészeti Szakszervezetek Ifjúsági Bizottságának keretében lelkes aktivistája annak a mozgalomnak, amely a munkásfiatalokat próbálja közel hozni a zeneművészethez. Ifjúmunkás találkozókra jár zenélni és beszélgetni. Később a KISZ Központi Bizottságába is beválasztották.
Rengeteget olvas, foglalkozik irodalommal, művészettörténettel. 1957-ben a még kísérleti televíziózás első műveltségi vetélkedőjén megnyeri a fődíjat, egy tévékészüléket. Ily módon az ország első tévénézői közé tartozik.
Az ifjú pianista több jelentős nemzetközi versenyen (például a bolzanoi Busoni versenyen) lett második-harmadik. Legjelentősebb eredménye az 1966-os budapesti Liszt-Bartók Zongoraversenyen elért II. helyezés. Az első díjat nem adták ki. Mivel azon a versenyen részt vett a fiatal magyar zongoristák java, Antal helyezése azt jelentette, hogy a generációjából őt ítélték a legjobbnak.
Pernye Andrástól, a szigorú kritikustól Antal olykor megkapta a magáét. Egyszer például azt, hogy "Brahms csodálatos f-moll zongoraötöse ezúttal úgyszólván teljesen hatástalanul hangzott el. Antal Imre, a különben igen tehetséges fiatal zongorista, érzésünk szerint egyszerűen nem tanulta meg szólamát". (Magyar Nemzet, 1961. január 7.) Ez a hírneves kritikus hagyta jóvá a budapesti zongoraverseny eredményét így: "A sok többé-kevésbé tehetséges művészjelölt között végre egy 'profi'-t hallott az ember és ez bizonyos jóérzéssel töltötte el. Ennek volt köszönhető, hogy Bartók I. Román Tánca megnyugtató módon csendült fel, minden hangja értelmesen szólt és megjelent a mű faktúrája. Az I/b fordulóban pedig mindenkit elkápráztatott Paganini—Liszt—Busoni 'La Campanellá'-jával." (Magyar Zene, 1966/6.)
A zongoraművész a kottában jegyzetel. (Film, Színház, Muzsika, 1966. augusztus 26.)
"Felszabadulásunk" 21. évfordulójának tiszteletére a televízió egy Köszöntő című műsorral üdvözölte a 21 év alatti fatalokat, akik már az új világba születtek bele. Ennek műsorvezetőjeként lépett fel először a tévében Antal Imre 1966. április 5-én. A Fiatal Művészek Klubjában Antal volt a társaság középpontja. A legszórakoztatóbb anekdotázóként, legjobb viccmesélőként, a legnagyobb dumásként ismerték ott a bohém zongorístát, és barátja, Békés József, a Magyar Televízió szerkesztője, aki gyakran megfordult az FMK-ban, felismerte benne az ideális tévés személyiséget. Ő szervezte be a Köszöntő műsorvezetőjének. Azután jött egy házaspárbaj-tipusú műsor, a Könnyű-e veled élni, s miután Antal igen meggyőzően szerepelt, beállítoták a pár hónappal korábban, 1966 elején indult Halló fiúk, halló lányok! című műsorba, amely azután az ő nevével forrott össze.
Fotografikus memóriája volt, a hosszú szövegeket is első olvasásra megjegyezte. "Sokat mosolygok azon, mikor azt mondják, hogy jó fejem van. Egy egész életen keresztül egyedül a fejemet cseréltem volna el. Képzőművész barátaim sokszor megmintáztak. Hozzá is fűzték mindig, 'érdekesen pocsék vagy, öregem'." (Film, Színház, Muzsika, 1966. augusztus 26.)
Az egyik róla szóló cikk így végződik: "Öt évvel ezelőtt valaki azt jósolta Antal Imrének, ott fogja hagyni a zongorista pályát, hogy más művészeti ágban arasson még nagyobb sikereket. Antal Imre tudja, hogy ez a jóslat nem fog beválni. Elsősorban és mindenekelőtt: zongorista." (Film, Színház, Muzsika, 1966. augusztus 26.)
Televíziós bemutatkozása éppen egybeesett a Liszt-Bartók Zongoraversennyel, pianista karrierjének legnagyobb sikerével. Azonban egyre többen figyelmeztették, hogy ezen a két pályán nem lehet egyszerre sikerrel járni. Például: "A hangverseny szólistája Antal Imre Schumann a-moll zongoraversenyét játszotta. Antal nemzedékének legjobbjai között tűnt fel annak idején, s előadói népszerűségének nyilvánvalóan sokat használt igen tehetséges televíziós szereplése a 'Halló fiúk, halló lányok' műsorvezetőjeként. Ez a sok irányú érdeklődés és lekötöttség azonban, a jelek szerint inkább népszerűségének használt, mint zongoraművészi fejlődésének. A Schumann-zongoraverseny mostani előadása legalábbis ezt mutatta. Kitűnő indítás után mintha idegei mondták volna fel a szolgálatot: nyugtalan, ideges kapkodás, egyenetlenségek jellemezték ezt az előadást. Érezhető volt, hogy mindez elsősorban fáradtsági tünet. A szólistapálya, ha valaki az átlagosnál többre törekszik, egész embert kíván, olyan erős a nemzetközi mezőny, a konkurrencia. Antal Imrének is meg kellene gondolnia, hogyan tudna, esetleg gazdaságosabb energiagazdálkodással, versenyképes maradni. Tehetsége, zenei adottságai révén erre mindenképpen törekednie kellene." (Fábián Imre, Film, Színház, Muzsika, 1968. április 6.)
A filmezés még zsúfoltabbá tette az életét. Televíziós bemutatkozása után közvetlenül filmszínészi karrierje is beindult. Kisebb filmszerepek mellett a Bors sorozatban megkapta a címszereplő után a második főszerepet. Ő lett Dániel Ede, a kommunista hőssé emelkedő magasan művelt entellektüel, a minden nyelven beszélő görög-latin tanár.
Film, Színház, Muzsika, 1970. február 28.
Antal Imre a legkevésbé sem akart választani a két pálya között,de választott helyette a sors. 1970-ben jelentkezett a görcsökkel járó krónikus izületi gyulladás a jobb kezében, ami akkor még gyógyíthatatlan volt. 1971-ben még fellép, azután már nem koncertezik, csak zenei műsorokban ül le olykor a zongorához.
Zongorista karrierjének megszakadását tragédiaként élte meg. Az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. Miután hangverseny kötelezettségeit nem teljesíthette, 1972-ben az Országos Filharmoniától megvált, és a Magyar Televízió szórakoztató és zenei főosztályára került főállásban.
Még egy évtizeddel később is arról álmodozott, hogy visszatérhet a zongorához: "- Még mindig sajnálja a pályát? — Természetesen. Még mindig nem mondtam le arról, hogy zongorázzam. Addig nem akarok meghalni, amíg Mozart C-moll zongoraversenyét el nem játszom. Úgy érzem, még nagyon sok mondanivalóm lenne, vagy lehetne. — Javul a keze? - Nem. De azért remélek." (Szász Péter interjúja, Film, Színház, Muzsika, 1981. október 10.)
Antal Imre következő évtizedei fölöttébb zsúfoltak voltak. Ő lett a legkeresettebb műsorvezető. A Ki Mit tud?, a Táncdalfesztivál, a Röpülj páva, a Zenei Klub, mindenféle vetélkedők és a szilveszteri műsorok stb., stb. - ehhez mind az ő személyisége, vagy az övé is kapcsolódott. Egy sor mozifilmben, tévéfilmben kapott még kisebb-nagyobb szerepeket. A rádióban is foglalkoztatták. Még az Iskolatévében is tanárkodott. Sok rendezvényen lépett fel műsorvezetőként, és a kabaré is fölfedezte. Számos kabaréjelenetben tűnt fel, és felnőtt e legjobb komikusok mellé. Mindemellett még haknizott is.
Antal Imre, Bajor Imre és Körmendi János kabaréjelenete.
1981-ben pedig elindult a Szeszélyes Évszakok című negyedévenként jelentkező esztrádműsor, amelyben Antal Imre anekdotázó, viccmesélő zsenialitása a legjobban érvényesült, és amely párba kötötte őt az egészen másképp, de szintén nagyon népszerű Kudlik Júliával. A Szeszélyes Évszakok közel negyedszázadon át futott, és a kereskedelmi televíziózás második legnézettebb adása is ennek egyik része volt 1998-ban. Ezt a részt 3,7 millióan nézték meg akkor, amikor már több csatorna között választhattak a nézők.
Az 1972-es szilveszteri műsorban Vitray Tamással veszik körbe Gina Lollobrigidát. (168 óra, 2004. noveber 11.)
Antal Imre Erzsébetvárosban lakott, a Damjanich utca 40-ben az édesanyjával. Családot nem alapított. Rajongáis szeretett édesanyja volt a családja. "Egy hajdan volt tévés, Radics Péter lavinát indított el, amikor nemrég közzétette azon hírességek listáját, akik - maguk is homoszexuálisok lévén - sokat tehetnének a hazai melegek elfogadtatásáért. A felsorolásban többek között Antal Imre, Vamus Xavér és Friderikusz Sándor is helyet kapott, ám ennek ők nemigen örültek. Antal például kikérte magának, hogy bárki a szexuális beállítottságát nyilvánosan taglalja." (Vas Népe, 2003. július 12.)
Édesanyja 1988-ban bekövetkezett halála összetörte Antal Imrét. Mindig is szenvedélyesen dohányzott (a 90-es években, amikor még lehetett, cigarettát is reklámozott), az italt sem vetette meg, de édesanyja halála után, ahogy azt egy interjújában el is mondta, az italba menekült. (Blikk, 2007. április 30.)
A nyocvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a színházak is rákaptak Antalra. Johann Strauss Denevérjébe beírtak neki egy vicces szerepet. Az Operettszínházban Latabár Kálmán egykori híres szerepét játszotta: Menelaoszt Offenbach Szép Helénájában. A Karinthy Színpadon a Meseautó színpadi adaptációjában Kabos Gyula egykori szerepében brillírozott: "Minden csattanót előre tudunk, mégis könnyesre nevetjük magunkat, főként Máthé Erzsi és Antal Imre komédiázásán. Akik azért is oly jók, mert nem akarják Gombaszögi Ellát és Kabos Gyulát fölülmúlni — még utánozni sem." (Film, Színház, Muzsika, 1990. március 31.)
Máthé Erzsivel a Meseautóban. (Film, Színház, Muzsika, 1990. március 31.)
A rendszerváltás után tágabb tere nyílt a népszerűség érvényesítésének. Megjelent Pami című önéletrajzi anekdota kötete (ez volt a családi beceneve). Kiadták legjobb vicceinek gyűjteményeit. Lemezt jelentetett meg Az Antal én vagyok címmel. Egy rap-lemezbe is beszállt. Hangoskönyvben elmesélte a Hamupipőkét és más meséket. A Szonda Ipsos felmérésében arra a kérdésre, hogy „a leggyakrabban szereplő tévések közül Önnek ki a kedvence?”, 1991-ben is, 1994-ben is őt választották a legtöbben. (168 óra, 1991. február 26. és 168 óra 1994. szeptember 24.)
A Magyar Televízióban azonban a kilencvenes évek elejétől, a médiaháború kitörése után már sokkal kevesebbet foglalkoztatták. "- A tévét nézve azt vettem észre, ma már mintha nem minden csapból Antal Imre folyna. A Szeszélyes Évszakokat és a Ki Mit Tud?-ot leszámítva hirtelenjében nem is tudnék fix műsorokat megnevezni. - Az elmúlt évben jóformán házon belüli munkanélküli voltam. A fix valóban a Szeszélyes Évszakok, s nagyobb tervekről, sorozatokról most sem tudok beszámolni. Azért csurran-cseppen egy-egy műsor.../.../ Én a televízióba akkor megyek be, ha dolgom van. Nincs egy íróasztalom, nincs egy szék, amire azt mondhatnám, hogy az enyém. Viszont nem is marakodok a televízión belül, én csinálom a televíziót. Ez is valami. - Máshová nem hívták?
- De igen. Egy másik televízióhoz, ami állítólag nemsokára indul. Rendkívül kecsegtető ajánlattal álltak elő, úgyhogy azt hiszem, komolyan fontolóra veszem." (Takács Viktor interjúja, Délvilág, 1993. szeptember 7.)
Végül is maradt az MTV-nél, ahol 2004-ben vették le a műsorról a Szeszélyes Évszakokat, amelyet már jó ideje egy magáncég, a Szféra TV gyártott. 2006-tól Szeszélyes címmel ment tovább ennek a műsornak az utóda immáron az RTV csatornáján. Ekkor azonban Antal Imre már csak az árnyéka volt önmagának, és öt adás után betegsége miatt le is kellett mondania a műsor vezetéséről.
A Szeszélyes Évszakok 20. születésnapján, (Népszava sajtófotók, 2000. október 12.)
Egészségi állapota a 90-es években leromlott. Izületi gyulladásai szétterjedtek, és a 90-es évek végén jelentkeztek a rhinophyma betegség látványos tünetei. Az orra (ahogy a fenti képen is látható) csúnyán deformálódott. Egy televíziós személyiség számára aspektusának torzulása a legnagyobb csapás. Nagy megkönnyebbülés volt a számára, amikor a Szféra TV által szervezett kül- és belföldi plasztikai műtétek sorozatával az orra visszakapta eredeti formáját.
Nem élvezhette sokáig az új orrát. 2005-ben összeesett az utcán. Trombózissal szállították kórházba. Utána a pszichiátrián kezelték, ahol leesett a lépcsőn, eltörött a válla és néhány bordája. Amikor ebből felgyógyult, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályára került. Bármennyire is ragaszkodott az önállóságához, már nemigen volt alkalmas az önálló életvitelre. Régi barátja, Jenei József gondoskodott róla szentendrei házában. Abban a számára kedves városkában, ahol Antal Imrének nyaralója volt.
2006-ban végbélrákot diagnosztizáltak nála. A kemoterápiás kezelés kevéssé volt hatékony, állítólag azért, mert a beteg nem tudott lemondani (teljesen) az alkoholról.
Munkánkívüli állapotban, ellazult nyakkendővel. (Heti Pesti Riport, 1992. szeptember 11.)
Mentális állapota is romlott. A bulvársajtóban mindenféle történetek keringtek arról, miként szökött vissza a budapesti lakásába, miként veszekedett vele a róla gondoskodó barátja az ital miatt, ki, miként játszotta, fosztotta ki. Annyi bizonyos, hogy ebben az időszakban már nagyon elesett és kiszolgáltatott volt.
Élete két utolsó hónapját a Hospice alapítvány kórházában töltötte, ahol gondoskodtak róla, hogy halála percéig megőrizza emberi méltóságát. 2008. április 15-én halt meg, élete 73. évében. Halála napján a Magyar Televízió is, az RTL Klub is emlékműsort sugárzott róla. A Farkasréti temetőben végakarata szerint melléje temették az édesanyja hamvait tartalmazó urnát, amelyet a lakásában őrzött.
A síremléke. (Népszava, 2011. július 30.)
