A Nándorfehérvári diadal (1456. július 4–22.) a magyar történelem egyik kiemelkedő eseménye, amely során a magyar seregek, Kapisztrán János és Hunyadi János vezetésével, sikeresen megvédték Nándorfehérvár (ma Belgrád) várát II. Mehmed oszmán szultán ostromló hadseregével szemben. 
Az Arcanum Újságokban 3416 találat lelhető fel a magyarság történetének kiemelkedő fontosságú eseményére. A déli harangszóval kapcsolatos tévhitet is eloszlatunk. Nándorfehérvár (ma Belgrád, Szerbia), a Magyar Királyság déli végvára, stratégiai fontosságú erőd volt a Duna és a Száva találkozásánál. Az Oszmán Birodalom 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, és II. Mehmed szultán további terjeszkedést tervezett Európában. Nándorfehérvár kulcsfontosságú volt, mert a törökök számára kaput jelentett a Magyar Királyság és Nyugat-Európa felé. Ebben az időszakban a Magyar Királyság belső viszályoktól szenvedett, V. László király kiskorú volt, a tényleges hatalom Hunyadi János kezében összpontosult.
Az esemény legfontosabb szereplői:
Hunyadi János: A magyar hadvezér, a vár védelmének fő irányítója, aki jelentős tapasztalattal rendelkezett a törökök elleni harcokban.
Kapisztrán János: Itáliai szerzetes és hitszónok, aki keresztes hadat toborzott a törökök ellen. Lelkesítő beszédeivel mozgósította a népet.
Szilágyi Mihály: Hunyadi sógora, a nándorfehérvári vár kapitánya, aki az ostrom előtt és alatt fontos szerepet játszott.
II. Mehmed: Az oszmán szultán, aki hatalmas, jól felszerelt hadsereget vezetett a vár ellen.
Dugovics Titusz: Legendás alak, aki a hagyomány szerint önfeláldozó tettével (egy török zászlóvivőt magával rántva a mélybe) hozzájárult a győzelemhez. Historikussága azóta is vitatott.
A Korunk című folyóirat 2006-os száma így írt az eseményről:
„A középkori magyar történelemben kevés olyan dátum van, amit mindenki kapásból tud. Az egyik ilyen mindenképpen a mohácsi vész éve, 1526. Emellett talán a nándorfehérvári diadaléve, 1456 az, amit a legtöbben tudnak (amúgy nem nehéz megjegyezni, főleg amióta 1956-ot is illendő tudni...). A megemlékezések sora mellett több konferencia megszervezésére, illetve tanulmány megjelentetésére is sor kerül; különböző folyóiratok tematikus számot szentelnek az eseménynek. Ezek sorába illeszkedik a Vajdaságban megjelenő Létünk című kulturális folyóirat Nándorfehérvár-száma is. Az évfordulóhoz több fontos esemény is kapcsolódik. Ezek közül a legismertebb a török előretörés megállítása Nándorfehérvárnál (ma Belgrád), s az ehhez többé-kevésbé kapcsolódó déli harangszó elrendelése (erre később még kitérek). A másik két, szomorúbb esemény az ostromhoz kapcsolódó két „főhős”, Hunyadi János és Kapisztrán János halálának évfordulója. A nándorfehérvárnál 1456-ban bekövetkezett események végkimenetelét mindenki ismeri, a hozzá vezető utat azonban már kevésbé. A török európai előretörését több nagy csata és ostrom is fémjelzi. Az egyik ilyen csata az 1389-ben lezajlott rigómezei (Kosovo Polje-i) csata, amikor is sikerült megállítani a török sereget és ezáltal egy időre biztosítani a balkáni államok függetlenségét. (A csata színhelyét tekintve részben érthető a szerbek ragaszkodása Koszovóhoz.) A másik ilyen nagy csata az 1526-ban lezajlott és a magyar történelemben mohácsi vészként elhíresült összecsapás.
Ez nem a csatában résztvevő seregek nagysága miatt lett híres, hanem a következményei miatt. A csatákon kívül fontosabb várostromok is kapcsolódnak az előretöréshez. Az első ilyen fontos ostromnak Bizánc 1453-as bevétele számít (későbbi babonás krónikaírók szerint a török ostrom azért járt sikerrel, mert ha az év számait összeadjuk, megkapjuk a bűvös 13-as számot). Ezzel török kézre került az előrenyomulásukat és utánpótlási vonalaikat veszélyeztető város, és egyben a bizánci birodalom agóniájának is vége szakadt. A másik ilyen fontos ostrom a nándorfehérvári, amikor is Hunyadi János vezetésével sikerült egy időre megállítani a török előretörést Magyarország irányában. Hunyadi szerepvállalásához az is hozzátartozik, hogy a hatalmas családi birtok jelentős része az ország déli részén feküdt, tehát személyes érdekei is fűződtek a törökellenes harchoz – ami természetesen semmit nem von le a nagy törökverő érdemeiből (Hardi Irsai Angéla: A nándorfehérvári diadal –1456). A nándorfehérvári diadal azonban a köztudattal ellentétben nem csak a Hunyadi János nevéhez fűződik. Fontos szerepet játszott a csata előkészítésében és vezetésében egy ferences szerzetes, Kapisztrán János is. A barát pápai megbízatással járta az országot, buzdította a népet a hadba szállásra és a török kiűzésére, majd az összegyűlt keresztény sereget maga vezette Nándorfehérvár alá.
Emiatt a törökellenes harcot sokan kései keresztes hadjáratnak is tekintik. Kapisztrán életművéhez az is hozzátartozik, hogy hosszú ideig inkvizitorként tevékenykedett, ártatlanokat küldve a halálba, ám ennek ellenére élete utolsó éveiben már szentként tisztelték, és 1724-ben a szentek sorába emelték, így Hunyadi mellett őt is megilleti az „Exterminator Turcarum”, vagyis a törökverő cím (Harmath Károly: ExterminatorTurcarum). A vár sikeres védelmén és a török megállításán kívül még egy eseményt kapcsolnak egyértelműen a diadalhoz. Ez a déli harangszó. A köztudattal ellentétben azonban ez nem egyértelműen a diadalhoz kapcsolódik, bár szoros kapcsolatban áll ezekkel az eseményekkel is. Az akkori pápa, III. Callixtus egy hónappal a diadal előtt pápai bullában hívja fel a keresztény világot a török elleni harcra, és rendeli el a reggeli és az esti imára szólító harangszavak között a harang egy újabb megszólaltatását, valamint imát a küzdelem sikere érdekében. Ekkor azonban még nincs pontosan meghatározva a déli tizenkét órai harangozás, ezt csak VI. Sándor rendeli majd el 1500-ban, ugyancsak a török elleni harc kapcsán. A pápai bulla és a diadal összekapcsolódása valószínűleg annak köszönhető, hogy a korabeli közlekedési viszonyok miatt a két hír egyszerre érkezett Budára, így az akkori magyar fővárosban ténylegesen Hunyadi győzelme miatt harangoztak először délben (Jung Károly: A nándorfehérvári diadal és a déli harangszó).”
II. Mehmed 60–80 ezer fős hadsereggel, modern tüzérséggel és flottával érkezett a vár alá. A magyar védelem kb. 10–15 ezer fős reguláris seregből és Kapisztrán által toborzott, főként parasztokból és keresztesekből álló milíciából állt. Hunyadi a Duna menti hajóhadával biztosította az utánpótlást. A törökök ágyúzással próbálták lerombolni a vár falait, miközben a magyarok elszántan védekeztek. Szilágyi Mihály vezetésével a várőrség hősiesen tartotta magát.
De talán érdemes felsorolni a csata kulcsfontosságú mozzanatait is:
Július 14.: Hunyadi áttörte a török hajózárat, és flottájával sikeresen bejuttatta az utánpótlást a várba.
Július 21.: A keresztesek Kapisztrán vezetésével váratlan rohamot indítottak a török állások ellen, megzavarva az ostromlókat.
Július 22.: A döntő csata napja. A magyarok és keresztesek összehangolt támadása visszavonulásra kényszerítette a törököket. A legenda szerint Dugovics Titusz ekkor hajtotta végre hősies tettét. A törökök súlyos veszteségeket szenvedtek, II. Mehmed megsebesült, és a sereg elmenekült. A győzelem átmenetileg megállította az oszmán előrenyomulást Európában.
A História című folyóirat így írt a csatáról:
A középkori magyar történelem egyik legismertebb eseménye Hunyadi János 1456. július 22- én, II. Mehmed szultán felett Nándorfehérvárnál aratott győzelme. A magyar történelemben kevés tényről maradt fenn annyi forrás, mint Hunyadi diadaláról, ennek ellenére számos kérdőjel vetődik fel a csata értékelésében. Nándorfehérvár ostroma II. Mehmed szultán úgy vélte, hogy két hét alatt megvívja a várat, és két hónap múlva Budán ebédel. A szultán már 1455 decemberében megkezdte a felkészülést. 1456. április 7-én érkezett a hír Budára, hogy Magyarország ellen jön. A korabeli források 100-150 ezer harcosról, több mint 300 ágyúról, sok hajóról emlékeznek meg. A szultán július 3-án érkezett Nándorfehérvár alá, és 4-én kezdte meg a város körülzárását. Hajóhada a folyókon történő segítségnyújtást akadályozta meg. Hunyadi csapataival később érkezett, és Zimonynál táborozott le. Július 14-én sikerült a Szalánkeménnél állomásozó flottával megtámadni és legyőzni a török hajókat, amelyeket a nándorfehérvári naszádok hátulról támadtak meg. A hajókon Hunyadi bejutott seregével a városba, amelyet hadianyaggal és lőszerrel is ellátott. A szultán ágyúival lövette a várost, és sikerült a falak egy
részén rést ütni. II. Mehmed július 21-én alkalmasnak látta az időt a roham elrendelésére. A törökök be is jutottak a városba, és fosztogatni kezdtek. (Nándorfehérvár erődített városból, valamint a várból állt.) Hunyadi ellentámadása azonban szétverte őket, és kiűzte a városból. A török roham tehát eredménytelen volt. Hajón újabb segítség érkezett a védőkhöz, s a Kapisztrán vezette keresztes had is már Zimonynál állt. Hunyadi főkapitány ugyan megtiltotta katonáinak a falak elhagyását, ám egyre többen szöktek ki, és a folyón folyamatosan átkelő keresztesekkel a török őrállásokat támadták. Kapisztrán is tiltotta a harcot, végül azonban állítólag 2000 keresztessel beavatkozott.
Sikerült az alig őrzött török ágyúkat is megszerezniük, és az ellenség ellen fordítani. A szultán későn rendelte el az ellentámadást. Hunyadi a falakról idejében vette észre a kedvező alkalmat, és lovasaival kitörve szétverte az ellenséget. Már július 22-e volt. A szultán elmenekült, tábora és ágyúi Hunyadiék kezére jutottak. Kérdés, hogy a magyarok miért nem üldözték a megvert ellenséget. Hunyadi a Garai László nádornak címzett július 24-i levelében arról írt, hogy saját katonái közül sokan megsebesültek és elestek és nem tudja, mit tegyen a várral, ami a rombolások következtében mezővé vált. A már Újlakon tartózkodó Carvajal bíboros legátus is azt írta július 29-én, hogy Hunyadi nem tudta üldözni az ellenséget, mert nem rendelkezett lovassággal, a keresztesek pedig gyalogosak voltak. A lovasság hiánya ugyan nem állt fenn, hiszen részük volt a győzelemben, valószínű azonban, hogy létszámuk nem volt elegendő az üldözéshez. (Más vélemény szerint Hunyadi és Kapisztrán feloszlatták a sereget, így megakadályozandó a zendülést, amit a távol maradó főurak elleni elégedetlenség váltott volna ki.) Az kétségtelen, hogy a számos halott miatt rövidesen pestisjárvány is kitört, amelyben augusztus 11-én maga Hunyadi is meghalt.”
Magáról a csatáról és a korszak tényeiről számos érdekes cikk lelhető fel az Arcanum Adatbázisában. Ha a magyarok történetének e nagyszerű diadal mellett másra is kíváncsi lenne, számost történelmi folyóirat segít eligazodni a dátumok, a királyok és hercegek, a háborúk és hősi csaták kuriózumnak számító világában.
Csizmazia Zoltán
