Agatha Christie egy hétköznapi kikocsizás alkalmával nem tért haza. Autóját üresen találták meg, neki pedig nyoma veszett. A sajtó szándékos figyelemfelkeltést sejtett az események mögött. Regényeit ugyanis elkapkodták a könyvesboltokból.
Agatha Christie egy hétköznapi kikocsizás alkalmával nem tért haza. Autóját üresen találták meg, neki pedig nyoma veszett. A sajtó szándékos figyelemfelkeltést sejtett az események mögött. Regényeit ugyanis elkapkodták a könyvesboltokból.
Az elektromos autók, motorok, kerékpárok és rollerek használata az egész világon elterjedt, mára az utca embere is ismeri a technológia előnyeit és hátrányait. Magyarország már a szocializmus idején bekapcsolódott a fejlesztésbe, és a hetvenes évekre elektromos járművekkel rendelkezett.
Az év végi hajrá véget ért, az ünnepléssel együtt pedig általában beköszönt az eseménytelenség a hírek világában. Mi viszont annál inkább szeretnénk híreket olvasni, hiszen ráérünk. Lássuk, a nyolcvanas években miként oldották meg a karácsony körüli hírtelenséget az egyik magyar nyelvű, chicagoi lapban!
Visszatérő gondolat a karácsonyi ünnepek előtt a vásárlási láz mérhetetlen elszabadulása, amit már 1934-ben is járványnak neveztek. Mondogatjuk, hogy odalett az áhítat, a valódi ünnep kiveszett, minden csak az ajándékokról szól. Bezzeg régen! Akkor még képesek voltunk tartani az arányokat. Lássuk, mit válaszol erre az Arcanum!
Az első világháborúban elvesztett kétharmad ország egy kicsíny hányadát sikerült 1921. december 14-16-án visszaszavazni Magyarországhoz. Azt is csak azért, mert véreskezű patrióta terroristák erre lehetőséget teremtettek a kormány hivatalos rosszalása és titkos támogatása mellett. Az érintett területek lakossága számára ezen kivételes alkalommal biztosították azt a titkos és fair választási rendszert, amelytől éppen akkor fosztották meg az ország választópolgárainak túlnyomó többségét. Sopronban és környékén a városi többség Magyarországot, a falusi többség Ausztriát választotta.
Kattints és nézd meg Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisában, az Arcanum ma ingyenes.
Madame Tussaud regényes életéről alig tudunk valamit, bár a róla elnevezett panoptikum a világ egyik leglátogatottabb kiállítása. Ki volt Marie Tussaud, és mit tudunk kiállításának keletkezéséről? Megnéztük az Arcanumban.
A mai napot a fogyasztás ünnepeként tartjuk számon, melyhez évről évre egyre több kereskedő és vásárló csatlakozik. Mindenki jól jár ugyanis, a vevő olcsón vásárol, az eladó pedig sokat ad el.
A rövid válasz: igen! Ez 1983-ban igencsak kínosan hangzott, az államszocializmusban ilyesmi nem fordulhatott elő. A bandavezér máig nevet azon, hogy éjfélre már végeztek is a munkával.
A jobboldali közlekedés semmivel sem jobb, mint a régente általános baloldali. De történelmileg úgy alakult, hogy követnünk kellett a világot a jobboldalra. Svédországot kivéve Magyarország volt az utolsó a kontinentális Európában, amely ezt megtette. Sokba került, nehéz volt. Háború volt. A döntés éppen azelőtt született meg, hogy az ország belépett a háborúba. A náci birodalom inkább sürgette az áttérést, mint a belépést.