"Mintha ott futott volna a pályán, együtt Kocsissal, Bozsikkal, Cziborral, Hidegkútival... szinte úgy tűnt, hogy nehéz atlétikai munkát végez, hogy a lélegzete gyors, a szíve gyorsabban ver és néha nagyot dobban, vagy mintha megállna egy szempillantásra, amikor baj van vagy siker kecsegtet. /.../ Minden rúgás és lökés, amit játékosaink ezen a példátlanul durva mérkőzésen kaptak, Szepesit is érte. De az öröm is az övé volt, amikor támadásainkat siker koronázta. Szepesi hangja ekkor beujjongta az országot: go-óó-ól!" Ezt írta a Szabad Népben Tóth Béla, amikor az 1954-es VB-n Szepesi György a magyar válogatott közreműködésével legyőzte a brazilokat.
Közvetítés a Képes Sportlap szerkesztőségéből. Középen Szepesi György és Székely Éva.
Szepesi pályája akkor kezdődött, amikor véget ért a háború (és apja élete Buchenwaldban). 1945 májusában ismerte meg Szepesi hangját, akinek volt szerencséje az Újpest-Csepel meccs közvetítésekor a füleit működő rádiókészülék hallótávolságában tartani. (Ehhez Pesten gyakran elég volt kimenni a gangra vagy az utcára.) Az ifjú szpíker már eleve elvtársként kezdte: "Gallowich Tibor elvtárs szövetségi kapitány és szakfelügyelő, csütörtökön, délben 1 órakor 'Az új magyar sport' címen előadást tart a rádióban. Az érdekes előadáson közreműködik Szepesi György elvtárs." Akit 1945 novemberében elvtársként említettek a Szabad Népben, annak kommunistának kellett lennie. Akár a Turul Szövetség szélsőjobboldali lapjától, a Nemzetőrtől érkezett, mint Gallowich, akár a munkaszolgálatból, mint Szepesi, aki már 1945-től gyakorta interjúvolta a korszak vezető politikusait.
Vasutas Labdarúgó Európa Bajnokság, Budapest, 1947. A 25 éves Szepesi György kérdésére adott válaszát olvassa fel Gerő Ernő, közlekedésügyi miniszter. (Képes Sport, 1947. július 29.)
1947. november 7-én, az oroszországi Nagy Októberi Szocialista Forradalom 30. évfordulóján Szepesinek sűrű napja volt. Fél tizenegykor a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság országos kongresszusának megnyitását közvetítette élőben a Zeneakadémiáról, délután négykor pedig Sztálin Generalisszimusz díszpolgárrá avatását a fővárosi törvényhatóság díszterméből.
1947. augusztusában elindították a hároméves tervet. A "három éves terv szolgálatában", "a magyar nehézipar központjai", "a többtermelésért" címen helyszíni közvetítések tömegével szolgálta a népet a Magyar Rádió. Szepesi pedig ezeket a közvetítéseket is a lelkesedés magas hőfokán teljesítette. Rendszeresen jelentkezett a Ganz Hajógyárból, a Diósgyőri Vasgyárból, a Mogürt székházából. A Mávag és a WM közötti szocialista munkaversenyt is Szepesi közvetítésében izgulhatták végig a rádióhallgatók.
Részlet a rádióműsorból (Világ, 1947. február 14.)
Szepesi nem csak beszélt, írt is. Folytatásos tudósításokat sporteseményekről, főleg a Szabad Népbe és a Szabad Ifjúságba. Ezekben a tudósításokban élesen megvilágította a sportolók küzdelmeinek politikai hátterét.
1951 tavaszán Milánóban rendezték az ökölvívó Európa Bajnokságot: "Még az olasz kapitalista sajtó is kénytelen volt elismerni, hogy a magyar ökölvívók taktikailag és technikailag felette állottak az európai mezőny nagy részének. Nem sportolóinkon múlott, hogy szereplésüket nem kísérte még nagyobb siker. Versenyzőink közül többet... a pontozóbírák 'ítélete' ütötte el a jobb szereplés lehetőségétől... a nyugati pontozóbírók úgy találták helyesnek, ha a győzteseket a ringben elért eredményektől függetlenül hirdették ki... Minél több olasz versenyző előrejutását biztosítják, annál nagyobb lesz az anyagi haszon: ez volt a jelszavuk./.../ Kitűnt a magyar sportolók erkölcsi fölénye is. Ökölvívóink — a kapitalista országok sportolóival szemben — mindig fegyelmezetten és sportszerűen viselkedtek még akkor is, amikor a legszemérmetlenebb pontozóbírói csalással ütötték el őket a győzelemtől./.../ Milánóban két világot ismertünk meg: Az egyik a gazdagok élete. Olasz tőkések, gazdag amerikaiak töltik meg a gombamódra szaporodó bárokat. Az egyik már a milánói dóm tetején ütött tanyát, itt árulja a Marshall-terv áldását, a coca-colát — a szentképek szomszédságában. A másik világ — a mellékutcák nyomorúsága. /.../ Egyre nő a munkanélküliek száma, egyre nagyobb lesz a nélkülözés.
Az egyik nap megnéztük a San Siro-stadionban az Inter és a Bologna csapatainak mérkőzését. A sportrészvénytársaságok dán, holland, svéd játékosok szerepeltetésével igyekeznek busás hasznukat növelni. Jellemző az olasz labdarúgás mai helyzetére, hogy a bajnokcsapat csatársorában három svéd játékos szerepel./.../ A mérkőzésen a játékosok egymást rugdosták, a bíró alig győzte kiállítani őket. Általában elképzelhetetlenül sportszerűtlen jelenetek követték egymást és az üvöltöző drukkerek 14 esetben szaladtak be a pályára. Mindén volt ez, csak éppen sport nem. /.../ ...a munkásnegyedekben mindenütt élénken érdeklődtek országunk, eredményeink, sportéletünk iránt. Üdvözölték Papp László Európa-bajnokot és a csapat többi tagját és láttuk, hogy az olasz dolgozók őszintén örülnek sikereinknek." (Szabad Nép, 1951. március 25.)
Szepesi-paródia a Ludas Matyiban a magyar sport páratlan sikerét hozó 1952-es olimpia idején.
Ezen az olimpián, Helsinkiben Magyarország nyerte az öttusa csapatversenyt. Szepesi megörökíti azt a jelenetet, amikor Novikov, a szovjet versenyző így szól a magyarokhoz: "Reméljük, még sok-sok szovjet és magyar sikernek örülhetünk ezen az olimpián. Boldog lennék, ha minél többször kerülne még fel zászlójuk a győzelmi árbócra.
A kis magyar csapat harsány éljenzéssel fogadja az őszinte baráti szavakat, amelyre Szondy így válaszol:
— Éljen a Szovjetunió! Éljen a mi szeretett hazánk! Éljen Rákosi elvtárs!" (Szabad Ifjúság, 1952. július 26.) (1956-ban, Rákosi elvtárssal egy esztendőben Szondy István is elhagyta szeretett hazánkat, csak ő nyugati irányban.)
Szepesi életének nagy napja volt 1953. november 25-e, a londoni "történelmi" 6:3-as győzelem napja. Erről a meccsről Szepesi és Lukács László könyvet is írt, melyet ötvenezer példányban kapkodtak el. A közvetítés végén Szepesi felszólította a magyar költőket, hogy "versben örökítsék meg ezt a dicsőséget" (Szabad Ifjúság, 1953. november 26.). Szepesi a Magyar Néphadsereg Szabad Hazánkért című, kérész életű kulturális folyóiratában is közölt nagy cikket a meccsről: "A magyar labdarúgó válogatottat az egész ország népe nagy bizakodással, szeretettel bocsátotta londoni útjára és nem túlzás, hogy a mérkőzés napján az egész ország ott ült a rádiókészülék mellett. Három óra tájban mindenfelé siető emberekkel találkoztunk, mindenki olyan helyre igyekezett, ahol a rádió mellett követhetik az eseményeket. S alig telt el egy perc a közvetítésből, amikor határtalan örömujjongásban tört ki Budapesten, az ország más városaiban, falvaiban, a honvédség laktanyáiban a magyar nép... /…/ Az utcákon, a városokban és falvakban mindenki mindenkinek újságolja — noha már mindenki tudja — a világraszóló eredményt, öregek és fiatalok soha nem tapasztalt lelkesedéssel beszélnek a magyar sportolók fényes sikeréről, nagyszerű helytállásáról, hazafias tettéről.
... S ezalatt Londonban a magyar csapat tagjai átizzadtan, fáradtan, csapzottan, de a nagy győzelemtől szinte teljesen megittasodva állnak az angol fényképészek pergőtüzében. /…/ Régen a futballisták a sportegyesületek vezetőinek árucikkei voltak. Ha egy játékos kidőlt a hajszában, azt félredobták, nem törődtek többet vele. Mennyire más ma a sportolók élete! Az állam minden támogatást megad fejlődésükhöz. Puskás Ferenc a néphadsereg századosa, s gyerekkori pajtása, Bozsik József, aki ugyancsak százados ma már országgyűlési képviselő."
A Szabad Ifjúság fent idézett cikkében látjuk a Hidegkuti-családot, amint állítólag éppen a londoni közvetítést hallgatják.
Ebben az évben Olaszországot is legyőzte Rómában a magyar válogatott. Olaszországi cikksorozatát Szepesi a Szabad Ifjúságban ezzel zárja: "A vonat már magyar földön halad, örömmel nézünk ki az ablakon, a bőséges, gazdag termést ígérő földekre, az új gyárakra, lakóépületekre. S amikor feltűnnek szeretett fővárosunk, Budapest házai, Puskás csapatkapitány már fogalmazza, hogyan válaszol a győzteseket köszöntő üdvözlő szavakra: 'Jelentem hazámnak, a magyar dolgozó népnek, hogy május 17-én, a választás napján a ránk bízott feladatot sikerrel megoldottuk'."
1954-ben, az elvesztett világbajnoki döntő után Puskás Öcsi nem fogalmazott ilyesféle választ, pedig fogalmazhatott volna, legalábbis Szepesi szerint, aki ezzel zárta telefonjelentését egy nappal a döntő után: "Biztosra veszem: ha a világbajnokság kupáját nem is visszük haza, a magyar csapat tagjait, oly sok dicsőséges csata hőseit éppen olyan szeretettel várják majd az otthoniak, mint a londoni angol-magyar vagy más nagyszerű győzelmi fegyvertény után." Népszava, 1954. július 6.
Amint a Gólt vagy életet című blogban olvasható, hatalmas tüntetéshullám szakadt Budapestre az elveszített döntő után. Ezek a tüntetések már 1956. október 23-át előlegezték. A forradalom kitörésének másnapján Szepesi György megszólalt a Magyar Rádióban. Erről a megszólalásról írt a forradalom után a sajtóból tíz évre kitiltott Molnár Aurél 1990-ben a Magyar Sajtóban: "A Magyar Hírlap 1990. okt. 21-iki, vasárnapi száma is megemlékezik a Forradalom legelső napjairól: Figyelem, figyelem, figyelem! Idézem: 'Most Szepesi György áll a mikrofon előtt!... A magyar sportolók nevében kérek minden becsületes magyar hazafit, sorakozzék fel a Minisztertanács új elnöke, Nagy Imre elvtárs mögé, hogy a mi szép hazánkban végre megteremthessük azt a virágzó, boldog életet, amely minden magyar ember szíve vágya.' Nos, ez szó szerint igaz. Ámde Szepesi elvtárs ugyanakkor mást mondott. Tessék csak felütni A forradalom hangja c. kötet 35. oldalát. Ami ott olvasható, azt is a rádió mikrofonja - no, nem a Szabad Magyar Rádió! - közvetítette: 'Értsétek meg, hogy azok, akik most rombolnak, gyilkolnak, rabolnak, akik a ti békés tüntetéseteket vérfürdővé akarták változtatni, a magyar ifjúság jövőjét próbálják tönkre tenni.'”
Október 24-én déltájban egymás-után szólaltak meg a rádióban közéleti személyiségek, és valamennyien fegyverletételre, a rend helyreállítására és az új miniszterelnök támogatására szólítottak fel. Maga Nagy Imre is ezt tette. Szepesi azonban másoknál egyértelműbben és en bloc minősítette gyilkosoknak, rablóknak azokat, akik fegyvert fogtak. Továbbá azt állította, hogy az "egész magyar sporttársadalom", az olimpiára készülő versenyzők és a svédek elleni vasárnapi meccsre készülő labdarúgó válogatott nevében beszél. A forradalom győzelme után, október 31-én ez a nyilatkozat jelent meg a Népszavában : "TILTAKOZUNK! A függetlenségi forradalom legnehezebb napjaiban, amikor fiatal barátaink és a munkásság színe-java vérzett és életét áldozta a hazáért, a rádió hullámain olyan kijelentéseket tett Szepesi György bemondó a sportolók nevében, amely a magyar olimpiai csapat jogos felháborodását váltotta ki. Néhány órával az olimpiára való indulás előtt ezúton jelentjük ki, hogy azonosítjuk magunkat teljes mértékben a magyar nemzet forradalmi megmozdulásával — hiszen közülünk is többen voltak, akik aktívan részt vettek a szabadság kivívásában. Elítéljük Szepesi György nevünkben tett felháborító nyilatkozatát. Ígérjük, hogy az olimpiai játékokon a nemzeti forradalom áldozatai által megszentelt szellemben fogunk küzdeni a magyar nemzet dicsőségéért. A magyar csapat Kossuth-címerrel és gyászkarszalaggal vonul fel az olimpián. A magyar olimpiai csapat sportolói 113 aláírás."
Szepesi 1955-ben a válogatottal Egyiptomban. (Első sorban balról Kocsis és Buday után a harmadik Szepesi. Képes Sport, 1955. március 8.)
2006 januárjában Lendvai Pál az Élet és Irodalomban nyilvánosságra hozta, hogy Szepesi 1950-től a titkosszolgálat ügynöke volt "Galambos Feri" fedőnéven. Ezen sokan megdöbbentek. A Népszabadság publicistája nem értette, miért: "Nem hiszem, hogy ennek a fölfedezésnek drámai hatása lenne, noha a magyar média egyik legnépszerűbb és immáron hat évtizede népszerű személyiségéről van szó. Ez a fölfedezés azonban nem áll ellentétben azzal, amit eddig is tudtunk róla, ezért nem lehet drámai. Akik szerették őt, eddig is vagy annak ellenére, vagy - sokkal inkább - attól függetlenül szerették, hogy a diktatúra megbízható embere volt. Élete különböző szakaszaiban nyilvánosan is vállalt nem különösebben dicsőséges (1956-ban kifejezetten dicstelen) politikai szerepeket, de ez nem sokat számított ahhoz képest, hogy ő volt a magyar sport, a magyar szurkoló, a magyar lelkesedés hangja. Ennek szereti, aki szereti. /.../ Ugyan miért csodálkoznánk azon, ha a pártállam megbízható, nemzetközi színtéren is bevethető kádereiről kiderül, hogy ügynökként is szolgáltak? Miért ne szolgáltak volna, ha amúgy is szolgáltak?"
Az Origo nekrológja szerint Szepesi 2012-ben ezt mondta: „Most, hogy 90 éves lettem, sokan reménykednek abban, hogy politikai coming outtal állok elő. Annyit tudok mondani, hogy megírtam ennek az időszaknak a történetét, amelyet otthon őrzök. Amikor elmegyek, el fog jutni azokhoz, akiket ez még érdekel. Halálom után felbontandó."
