"... egy nukleáris bombát akár Moszkvára is le lehetne dobni.... Ha azt mondod, bombázzuk le őket holnap, én azt kérdezem, miért nem ma? Ha azt mondod, ma délután ötkor, én azt mondom inkább egykor." Így vélekedett Neumann János (1903-1957), a 20. század egyik legnagyobb tudósa 1950-ben. Wisinger István minap megjelent könyvéből (Egy elme az örökkévalóságnak) tudjuk ezt is, és még sok mindent, ami eddig egyáltalán nem volt közismert. A kommunista magyar sajtó elhallgatta, miért kellene gyűlölni a nagy tudóst, hogy ne kelljen gyűlölni őt.

"A gyilkos erre járt... A tizennégyes elkapott egy fiatal párt... Egy öregembert is elkapott. Egy asszonyt,aki bevásárlásból ment haza... A halálkanyarban...egy csapat iskoláslányt belevitt a Dunába... Senki se menekült meg a lányok közül... Milyen szám mögött húzódhatott meg a tizennégyes? A gyilkos!" "És hová tűnt maga a tizennégyes?"

"Robbanó anyagokat, mérgeket csak hatósági engedéllyel lehet árusítani; ezerszer veszedelmesebb erkölcsi mérgek és robbanó anyagok pedig közkézen forognak. Fájdalom, ezek a kezek többnyire gyermekek kezei." A leghatásosabb gyerekméreg pedig Nick Carter volt, a szuperdetektív. Nála népszerűbb se méregben, se robbanószerben nem létezett a békebeli Magyarországon.  

"Pornográfia mindig volt, de minden becsületes kormány üldözte azt. Van és lesz is példa arra, hogy pornográf könyvek megjelenjenek, de nem arra, hogy iskolák terjesszék és a minisztérium támogatásával jelenjék meg." Ez volt az egyik álláspont. Ligeti Magda könyve elleni hajsza - egy budapesti majomper. Ez volt a másik álláspont. És nem azok követelték hevesen 1947-ben a tiltást és büntetést, akik a diktatúrát szervezték. Hanem azok, akik ellen szervezték.

Egy vasárnapi reggelen, 1945. szeptember 2-án a Tokiói-öbölben horgonyzó Missouri csatahajó fedélzetén a japán külügyminiszter, Sigemicu Mamoru vezette delegáció aláírja a japán fegyverletételről szóló okiratot – ezzel formálisan is véget ért a második világháború.

"Magyarország a szabad vallásgyakorlás és a vallási türelem országa." Ezzel a mondattal kezdődött a Hit Gyülekezetének (HGY) nyilvános üldözése a Kádár-korszakban. Sokáig ugyanazok harcoltak a vallásszabadság és a Hit Gyülekezete ellen. Sokáig együtt harcoltak a vallásszabadság és Németh Sándor hívei. Aztán minden másképp lett.

A népirtást kiirtották a magyarországi nyilvánosságból. A negyvenes években a zsidók lemészárlását a Náci Birodalom szövetségében, a hetvenes években a khmerekét a Szovjet Birodalom szövetségében. Sztálin már három éve hadban állt Hitlerrel, mire a szovjet lapok "fölfedezték" a népirtást. A hetvenes években ez azért már - a szakítás után - gyorsabban ment. 

Kádár János "jóvátehetetlen árulást követett el a magyar jövendő magzatai ellen, amikor az állami angyalcsinálást, az államilag végrehajtott abortusz méhkaparó vérengzését rendelte el. Eddig több mint három millió magzatot pusztítva el, a magyar népet a világ legmeddőbb népévé tette." Ezt írta a Katolikus Magyarok Vasárnapja című amerikai emigráns lap 1973 novemberében, amikor a magyar nép éppen ellenállt Kádárék abortusz-szigorítási próbálkozásának. 

Miközben Magyarország egyre inkább belesodródik a második világháborúba, 1941 második felében két lépésben a közlekedés rendjét jelentős mértékben átalakító lépésre is sor kerül az országban.

"Mintha ott futott volna a pályán, együtt Kocsissal, Bozsikkal, Cziborral, Hidegkútival... szinte úgy tűnt, hogy nehéz atlétikai munkát végez, hogy a lélegzete gyors, a szíve gyorsabban ver és néha nagyot dobban, vagy mintha megállna egy szempillantásra, amikor baj van vagy siker kecsegtet. /.../ Minden rúgás és lökés, amit játékosaink ezen a példátlanul durva mérkőzésen kaptak, Szepesit is érte. De az öröm is az övé volt, amikor támadásainkat siker koronázta. Szepesi hangja ekkor beujjongta az országot: go-óó-ól!" Ezt írta a Szabad Népben Tóth Béla, amikor az 1954-es VB-n Szepesi György a magyar válogatott közreműködésével legyőzte a brazilokat.