"...egyszerűen: diktatúrallenes, — a diktatúrák ellen küzd, tehát ez a felfogása kizárja, hogy valaha is szimpatizált volna a kommunistákkal." Ezt nyilatkozta Fidel Castroról Boyano tábornok, a forradalmárok mexikói kiképzésének vezetője. "Az igazság az, hogy a kommunisták, régi metódusuk szerint, moszkvai utasításra beépítették néhány emberüket Fidel Castro forradalmi mozgalmába éppúgy, mint régebben Batista rendszerében tették. Ezek most fel akarják használni az alkalmat, hogy kulcspozíciókat foglaljanak el. — Reméljük, hogy ezt megakadályozzák a forradalmi mozgalom vezetői, és Cuba, az Antillák gyöngye a demokratikus, gazdag és boldog országok sorába lép." Ezt írta a forradalommal szimpatizáló emigráns lap, a Délamerikai Magyarság 1959. január 8-án.

Nincs az az őrült, aki ne várná a karácsonyt. És az őrültek sem várják hiába. "A lipótmezei orsz. tébolyházban évenkint pompás karácsonyfát szoktak állítani a szerencsétlenek szórakoztatására, kik az ajándékokat valódi gyermek-örömmel fogadják. Volt eset, hogy a tarka fenyőág láttára a szerencsétlenek setét elméjében a gyermekkori emlékek reflectioi világot gyújtottak pár perczre, öntudathoz tértek és keserves sorsukat belátva, könnyekre fakadtak." Így számolt be A Hon 140 évvel ezelőtt "az őrültek karácsonyáról".

"Halálos zuhanás a fúrótoronyból. Bázakerettyéről jelentik, hogy Pocker Ernő, a MAORT üzemvezető mérnöke az egyik fúrótoronyból eddig meg nem állapított módon leesett és a borzalmas esés után nyomban szörnyethalt. A rendőrség megindította az ügyben a nyomozást." Ez a kis hírt hozta a Friss Újság 1948. szeptember 11-én. Hozta a Világosság és a Magyar Nemzet is. De a legpártosabb és legjobban informált lapok nem hozták. Tudták, miért. Pocker mérnök a MAORT-ügy legelső és végül is egyetlen halálos áldozata, akit nem tart számon senki. Mert nem várta meg, hogy letartóztassák, levetette magát a toronyból, amelyhez az élete kötődött.

"A francia nemzet minden olyan népet ellenségének tekint, amelyik elutasítja a szabadságot... s nem köt békét, és nem teszi le a fegyvert, amíg nincs helyreállítva azoknak a népeknek a szuverenitása és függetlensége, amelyek területére a köztársasági csapatok bevonultak" - így állította föl a szabadságpárti beavatkozás szilárd elvét a francia konvent 1792. novemberében. Aztán pár hónappal később alkotmányban rögzítették ennek ellenkezőjét, a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvét. Erre emlékeztet Keresztes Lajos 2005-ben a Magyar Nemzetben. Ezzel vélte hitelét venni a demokráciák fellépésének antidemokráciák jogfosztott népei mellett.

"Látja, én ilyen ronda, izgága fráter vagyok. És még egy: nem bírom a butaságot." Így jellemezte önmagát Del Medico Imre a Magyar Nemzetben 1976-ban. "Keservesebb lett az írók és újságírók élete, amióta Dr. Del Medico Imre, ez a bámulatos felkészültségű polihisztor (mindentudó) elhatározta, hogy döntő harcot kezd a sajtóban elharapódzó téves adatok, bakik, leiterjakabok stb. ellen." Ezt írta a Ludas Matyiban Felkai László 38 évvel ezelőtt. Az akkor nem egészen másfél évtizedes újságírókeserítő munkásság ma már több mint fél évszázados. Sajtómunkások generációi rajongtak és rajonganak életük keserítőjéért, akinek ezzel a bejegyzéssel kívánunk Boldog Születésnapot. 

Azon a húsz évvel ezelőtti őszön Tolnay Klári után pár nappal egy másik, vele nagyjából egyidős öreg színész is meghalt. Jean Marais. Jean Cocteau múzsája, élettársa, szerelmes verseinek tárgya, filmjeinek főhőse, Orpheusa. Fénykorában nem volt nála népszerűbb filmszínész. A kamaszlányok bolondultak érte. Nemcsak nálunk, ahol nem volt köztudott az ő szexuális preferenciája, de francia földön is, ahol köztudott volt.

Pillanatok alatt a legnagyobb sztárok közé emelkedett, aztán a legnagyobb művészek közé. A legzártabb világból repült át a legnyitottabba, de nem ártott neki. Az érettségitől a halálig, 64 éven át szolgálta a közönséget. Molnár Gál Péter szavaival: ő volt "a magyar színház grande dame-ja", nagyasszonya. A napokban adták át a szobrát halálának huszadik évfordulóján nevelő falujában, Mohorán.

"Gondolatai ma is megrendítően aktuálisak, és fontos üzenetet hordoznak az utókor számára." Ezt mondta a szónok, aki a minap Csepelen felavatta a másfél száz évvel ezelőtt született közéleti személyiség emlékművét. Az Arcanum majdnem négyezer találatot ad Urmánczy nevére. Ott van közöttük mindaz, ami "megrendítően aktuális".

„A huszadik században nem igen teremnek új dinasztiák. Csak a Balkán-félsziget egyik legnyughatatlanabb része, az albán föld örökölt még annyit a régi idők romantikájából, hogy amíg másutt egymás után dőlt romba egy sereg trón, addig Albánia aránylag rövid időn belül most ád másodszor új dinasztiát Európának. Kevéssel a háború kitörése előtt a román király rokona, Wied Vilmos herceg került az albán trónra, most pedig egy régi felsőalbániai nemesi család fia koronáztatja magát királlyá Tiranában.” – Így kezdődik a Budapesti Hírlap 1928. augusztus 26-i számában az „Achmed Zogu karrierje” című cikk, mely annak apropóján jelent meg, hogy a korabeli olvasók számára összefoglalja a hamarosan megkoronázandó új albán király, I. Zogu életútját.

"... egy nukleáris bombát akár Moszkvára is le lehetne dobni.... Ha azt mondod, bombázzuk le őket holnap, én azt kérdezem, miért nem ma? Ha azt mondod, ma délután ötkor, én azt mondom inkább egykor." Így vélekedett Neumann János (1903-1957), a 20. század egyik legnagyobb tudósa 1950-ben. Wisinger István minap megjelent könyvéből (Egy elme az örökkévalóságnak) tudjuk ezt is, és még sok mindent, ami eddig egyáltalán nem volt közismert. A kommunista magyar sajtó elhallgatta, miért kellene gyűlölni a nagy tudóst, hogy ne kelljen gyűlölni őt.