"Látja, én ilyen ronda, izgága fráter vagyok. És még egy: nem bírom a butaságot." Így jellemezte önmagát Del Medico Imre a Magyar Nemzetben 1976-ban. "Keservesebb lett az írók és újságírók élete, amióta Dr. Del Medico Imre, ez a bámulatos felkészültségű polihisztor (mindentudó) elhatározta, hogy döntő harcot kezd a sajtóban elharapódzó téves adatok, bakik, leiterjakabok stb. ellen." Ezt írta a Ludas Matyiban Felkai László 38 évvel ezelőtt. Az akkor nem egészen másfél évtizedes újságírókeserítő munkásság ma már több mint fél évszázados. Sajtómunkások generációi rajongtak és rajonganak életük keserítőjéért, akinek ezzel a bejegyzéssel kívánunk Boldog Születésnapot. 

Azon a húsz évvel ezelőtti őszön Tolnay Klári után pár nappal egy másik, vele nagyjából egyidős öreg színész is meghalt. Jean Marais. Jean Cocteau múzsája, élettársa, szerelmes verseinek tárgya, filmjeinek főhőse, Orpheusa. Fénykorában nem volt nála népszerűbb filmszínész. A kamaszlányok bolondultak érte. Nemcsak nálunk, ahol nem volt köztudott az ő szexuális preferenciája, de francia földön is, ahol köztudott volt.

Pillanatok alatt a legnagyobb sztárok közé emelkedett, aztán a legnagyobb művészek közé. A legzártabb világból repült át a legnyitottabba, de nem ártott neki. Az érettségitől a halálig, 64 éven át szolgálta a közönséget. Molnár Gál Péter szavaival: ő volt "a magyar színház grande dame-ja", nagyasszonya. A napokban adták át a szobrát halálának huszadik évfordulóján nevelő falujában, Mohorán.

"Gondolatai ma is megrendítően aktuálisak, és fontos üzenetet hordoznak az utókor számára." Ezt mondta a szónok, aki a minap Csepelen felavatta a másfél száz évvel ezelőtt született közéleti személyiség emlékművét. Az Arcanum majdnem négyezer találatot ad Urmánczy nevére. Ott van közöttük mindaz, ami "megrendítően aktuális".

„A huszadik században nem igen teremnek új dinasztiák. Csak a Balkán-félsziget egyik legnyughatatlanabb része, az albán föld örökölt még annyit a régi idők romantikájából, hogy amíg másutt egymás után dőlt romba egy sereg trón, addig Albánia aránylag rövid időn belül most ád másodszor új dinasztiát Európának. Kevéssel a háború kitörése előtt a román király rokona, Wied Vilmos herceg került az albán trónra, most pedig egy régi felsőalbániai nemesi család fia koronáztatja magát királlyá Tiranában.” – Így kezdődik a Budapesti Hírlap 1928. augusztus 26-i számában az „Achmed Zogu karrierje” című cikk, mely annak apropóján jelent meg, hogy a korabeli olvasók számára összefoglalja a hamarosan megkoronázandó új albán király, I. Zogu életútját.

"... egy nukleáris bombát akár Moszkvára is le lehetne dobni.... Ha azt mondod, bombázzuk le őket holnap, én azt kérdezem, miért nem ma? Ha azt mondod, ma délután ötkor, én azt mondom inkább egykor." Így vélekedett Neumann János (1903-1957), a 20. század egyik legnagyobb tudósa 1950-ben. Wisinger István minap megjelent könyvéből (Egy elme az örökkévalóságnak) tudjuk ezt is, és még sok mindent, ami eddig egyáltalán nem volt közismert. A kommunista magyar sajtó elhallgatta, miért kellene gyűlölni a nagy tudóst, hogy ne kelljen gyűlölni őt.

"A gyilkos erre járt... A tizennégyes elkapott egy fiatal párt... Egy öregembert is elkapott. Egy asszonyt,aki bevásárlásból ment haza... A halálkanyarban...egy csapat iskoláslányt belevitt a Dunába... Senki se menekült meg a lányok közül... Milyen szám mögött húzódhatott meg a tizennégyes? A gyilkos!" "És hová tűnt maga a tizennégyes?"

"Robbanó anyagokat, mérgeket csak hatósági engedéllyel lehet árusítani; ezerszer veszedelmesebb erkölcsi mérgek és robbanó anyagok pedig közkézen forognak. Fájdalom, ezek a kezek többnyire gyermekek kezei." A leghatásosabb gyerekméreg pedig Nick Carter volt, a szuperdetektív. Nála népszerűbb se méregben, se robbanószerben nem létezett a békebeli Magyarországon.  

"Pornográfia mindig volt, de minden becsületes kormány üldözte azt. Van és lesz is példa arra, hogy pornográf könyvek megjelenjenek, de nem arra, hogy iskolák terjesszék és a minisztérium támogatásával jelenjék meg." Ez volt az egyik álláspont. Ligeti Magda könyve elleni hajsza - egy budapesti majomper. Ez volt a másik álláspont. És nem azok követelték hevesen 1947-ben a tiltást és büntetést, akik a diktatúrát szervezték. Hanem azok, akik ellen szervezték.

Egy vasárnapi reggelen, 1945. szeptember 2-án a Tokiói-öbölben horgonyzó Missouri csatahajó fedélzetén a japán külügyminiszter, Sigemicu Mamoru vezette delegáció aláírja a japán fegyverletételről szóló okiratot – ezzel formálisan is véget ért a második világháború.