Marlon Brando (1924. április 3. – 2004. július 1.) amerikai színész, a 20. század egyik legbefolyásosabb és legismertebb színészi ikonja volt. Brando a method acting (módszeres színjátszás) egyik legjelesebb képviselője volt, amelyet a New York-i Actors Studio-ban tanult Lee Strasberg és Stella Adler irányítása alatt.

Népszava-2007

Ez a technika az érzelmi hitelességre és a karakter belső világának mély megértésére fókuszált, forradalmasítva a hollywoodi színjátszást. „Hollywood fenegyereke, a Bogart utáni nemzedék vezéralakja, akiből azonban már hiányzik az az áldozatos munkakészség, amely Humphrey Bogartot jellemezte. Ha Bogart a csúcs – Brando a dekadencia. Bogart nagy egyéniség – Brando nagy tehetség. – Az összevetés Hedda Hoppertől származik. Hollywood egykori pletyka királynője – ebben a megítélésében nem tévedett. Nem véletlen, hogy MARLON BRANDÓT Bogarttal vetik össze. Egyéniségükben van valami hasonlóság, szerepkörükben sok az azonosság. Talán az idők és az amerikai társadalom változásának jele, hogy Bogart rendezett körülmények közül érkezett a filmvilágba, míg Brando a zűrzavarból lépett a kamerák elé. Pedig életútjának kezdete rendre utal. A nebraskai Omahában látja meg a napvilágot, 1924. április 3-án, egy gondokkal nem küzdő, de nem túl tehetős családban, ahol ő már a harmadik gyerek. Míg azonban két nővére beilleszkedik a család és az iskolák életébe, Marlon Brando rossz magaviseletű és csapnivaló diák, az iskola réme, akire tanítói ma sem emlékeznek szívesen. Bosszúból lett színész. Két nővére 1942-ben New Yorkba ment, hogy valóra váltsa édesanyja régi álmát és színésznő legyen. Marion, hogy „visszanyerje anyját”, 1943 nyarán maga is New Yorkba utazott és Erwin Piscator Dramatic Workshopjába jelentkezett színinövendéknek. Osztályvezető tanára, Stella Adler már akkoriban kijelentette: Ez a bábszerű idegbeteg egy nap a Broadway legnagyobb színésze lesz.” – írta róla a Film Színház Muzsika 1977-ben. Olyan filmekben nyújtott ikonikus alakításokat, mint A vágy villamosa (1951), A rakparton (1954) és A Keresztapa (1972).

Kisalföld-2015

Szerepei gyakran komplex, ellentmondásos karaktereket ábrázoltak, akik egyszerre voltak erőteljesek és sebezhetőek. Brando kétszer nyert Oscar-díjat a legjobb férfi főszereplő kategóriában: A rakparton (1954) és A Keresztapa (1972) című filmekért. Az utóbbi díjat azonban nem vette át személyesen, tiltakozásul az amerikai őslakosok hollywoodi ábrázolása és a Wounded Knee- incidens ellen.„Több Kazannal közös munka után a rendező rábízza a Vágy villamosa A vágy villamosa ás a Dajkamesék hölgyeknek: Brando művészetének két pólusa. Klasszikus szerepben való kiválóságát bizonyította be Shakespeare Julius Caesar-jában, színpadi bemutatóján Stanley Kowalski szerepét. 1947 augusztusa volt. »Annyira személyemre öntöttnek éreztem a szerepet, hogy majdnem a pályámba került. Egyszerűen csakis Stanley Kowalski módjára tudtam élni a színházon kívül is, míg a darab műsoron volt. Pedig 816 előadásán szerepeltem...« Mikor az előadás-sorozat véget ért, Brando felkereste Stella Adlert és bevallotta: Semmi mást sem tudok játszani többé, csakis ezt a darabot. Stanley én vagyok, és ezzel befejeztem.” A Wounded Knee-incidens 1973-ban történt a dél-dakotai Pine Ridge indián rezervátumban, amikor az Amerikai Indián Mozgalom (AIM) aktivistái elfoglalták Wounded Knee faluját. A 71 napos tiltakozás célja az amerikai őslakosok jogainak védelme és a kormány által megszegett szerződések miatti elégedetlenség kifejezése volt. Az esemény fegyveres összetűzésekhez vezetett az aktivisták és a szövetségi hatóságok között, két ember meghalt, és számos sebesült volt. A tiltakozás nagy médiafigyelmet kapott, és Marlon Brando az 1973-as Oscar-gálán erre hivatkozva küldte Sacheen Littlefeathert a díj átvételére, hogy felhívja a figyelmet az őslakosok helyzetére. Omaha, Nebraska, Egyesült Államok, 1924. április 3-án született. Édesanyja, Dorothy, színésznő volt, míg apja, Marlon Senior, vegyszergyártó ügynök. Gyermekkora nehéz volt, részben alkoholista szülei miatt. Brando New Yorkban tanult színészetet az Actors Studio-ban, ahol elsajátította a Sztanyiszlavszkij- módszert, amely később karrierjét meghatározta. Háromszor nősült, és hivatalosan 11 gyermeke született, bár magánélete zűrzavaros volt, számos kapcsolat és botrány jellemezte. Gyermekei közül Christian Brando és Cheyenne Brando is reflektorfénybe került, utóbbi tragikus öngyilkossága miatt. Marion Brando – Don Vito Corleone főszerepének alakítója – így határozza meg a film problémáját és saját színészi feladatát: „Azt hiszem, ez a film egyáltalán nem a maffiáról szól. Inkább a részvénytársaságok pszichológiájáról. A maffia bizonyos értelemben a legjobb prototípusa kapitalista rendszerünknek. Don Corleone lehet az amerikai business bármelyik mágnása, aki minden tőle telhetőt elkövet az általa képviselt csoportért és családjáért.” „Szerintem a Don Corleone által alkalmazott taktika – folytatja a színész kommentárját – vajmi kevéssé különbözik a General Motors taktikájától ... Corleone mélységesen elvi ember, és természetesen felvetődik a kérdés, hogyan bátoríthatja ilyen ember a gyilkolást. De az amerikai kormány ugyanezt teszi olyan okokból, amelyek nem túlságosan különböznek a maffia okaitól.

Wan2-2010

A nagy business szakadatlanul gyilkol bennünket – gépkocsikkal, cigarettával, a légkör szennyezésével – és nagyszerű hozzáértéssel műveli ezt.” – mondta élete egyik legnagyobb szerepéről, amelyben a maffiafilm műfaját is forradalmasította. „Voltak jó éveim és rossz éveim, jó szerepeim és rossz szerepeim, a szerepek többsége pedig egyszerűen vacak volt” – mondta egyszer a Newsweek tudósítójának. Több tucat filmben játszott, de ezek közül csak néhány kapott helyet a nagy művészetben. „A vágy villamosa” után még két Kazan-filmben szerepelt: a „Viva Zapata!”-ban (1952), amelyben a felkelt mexikóiak vezérét alakította, és a „Rakparton”-ban, amelyben Terry Malloyt alakította, s amelyért, mint 1964 legjobb színésze, megkapta az Amerikai Filmművészeti Akadémia díját. A stúdiók vezetői kihasználták Brando ritka átlényegülési képességét, és elhalmozták olyan szerepekkel, amelyekben nem érvényesíthette tehetségének minden értékét. A „Julius Caesar” c. történelmi filmben a fiatal Marcus Antoniust alakította: az egyetlen, amit a kritika figyelemre méltatott, a római arisztokrata fizikai arculatának „nemes férfiassága” volt. Brando a szerződések hálójába kerülvén (amelyekben eleinte, saját bevallása szerint, nem mindig ismerte ki magát), kénytelen volt eljátszani olyan szerepeket, amelyek végtelenül távol álltak művészi alkatától. A „Desirée” c. film, amelyben Napóleont kellett volna alakítania, olyan silány, értéktelen filmipari terméknek bizonyult, hogy Brando fellázadt. De megfenyegették, hogy ha nem játssza el a szerepet, eljárást indítanak ellene. Érlelődött a hollywoodi miliőben megszokott konfliktus, a művész egyénisége és a rendszer szabályozott konformizmusa között (amely oly gyakran végződött tragikusan – emlékezzünk Marylin Monroe öngyilkosságára).” – ezt a Nemzetközi Szemle folyóirat írta 1972-ben.

Legfontosabb filmjei:

A vágy villamosa (A Streetcar Named Desire, 1951): Stanley Kowalski szerepében nyújtott nyers, erőteljes alakítása világhírűvé tette, és újradefiniálta a férfi főszereplők ábrázolását.

A rakparton (On the Waterfront, 1954): Terry Malloy dokkmunkás szerepében Oscar-díjat nyert, a film a
munkásosztály és a korrupció témáját járta körül.

A Keresztapa (The Godfather, 1972): Don Vito Corleone szerepe minden idők egyik legikonikusabb
alakítása, amely a maffiafilm műfaját is forradalmasította.

Utolsó tangó Párizsban (Last Tango in Paris, 1972): A Bernardo Bertolucci rendezte filmben nyújtott
explicit és érzelmileg nyers alakítása vitákat váltott ki, de a kritikusok elismerték.

Apokalipszis most (Apocalypse Now, 1979): Kurtz ezredes szerepében Francis Ford Coppola filmjében
maradandót alkotott, bár a forgatás során konfliktusai voltak a rendezővel.

Magánélete, különösen gyermekeivel kapcsolatos tragédiák (pl. Christian Brando börtönbüntetése és Cheyenne öngyilkossága) gyakran került a címlapokra. A Képes Európa 1995-ös számában írt ezekről bővebben. Brando stílusa inspirálta a modern színészi iskola legnagyobb neveit, köztük Robert De Nirót, Al Pacinót és Leonardo DiCapriót. Alakításai és lázadó személyisége a popkultúra részévé vált, gyakran utánozták és hivatkoztak rá. Több könyv és dokumentumfilm készült róla, például a Listen to Me Marlon (2015), amely saját hangfelvételei alapján mutatja be életét. Brando híres volt arról, hogy nem tanulta meg a szövegeit, hanem súgókártyákat használt a forgatásokon. A Keresztapa híres "pofazacskós" beszédmódját pamut vattával érte el, ami a karakter öregedő, megviselt arcát hangsúlyozta. Szenvedélyesen szerette a dobolást és a tahiti kultúrát, ahol hosszú időt töltött. Marlon Brando 2004. július 1-jén halt meg Los Angelesben, 80 éves korában, tüdőproblémák és szívelégtelenség következtében. Nevére összesen 6934 találat fedezhető fel az Arcanum Újságokban, így olyan történetekre is rálelhet, amelyeket még sosem olvasott el a híres színészről.

Csizmazia Zoltán

Horn Gyula (1932. július 5., Budapest – 2013. június 19., Budapest) magyar politikus, közgazdász, a Magyar Népköztársaság utolsó külügyminisztere (1989–1990) és a harmadik Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1994–1998). Életútja és tevékenysége a magyar történelem egyik legellentmondásosabb fejezete, mivel szerepet játszott mind az 1956-os forradalom leverésében, mind a rendszerváltás elősegítésében.                                                                    MTA Kritika-2012

Az Arcanum Újságokban 200 575 találat lelhető fel a nevére, számos írása, a politikai munkássága mellett a magánéletét is kutatni lehet. Horn Gyula a Horn család harmadik gyermekeként született Budapesten, Sashalmon, szegényes körülmények között. Édesapja, Horn Géza szállító- és bútormunkás, édesanyja, Csörnyei Anna gyári munkásnő volt. A család evangélikus vallású, zsidó származású volt, de a vallást nem gyakorolták szigorúan. Hét fiútestvér közül Gyula volt a harmadik; bátyja, Géza (dokumentumfilm-rendező) 1956-ban halt meg vitatott körülmények között (a család szerint felkelők ölték meg, más források szerint szovjet jármű gázolta el).

Elemi iskoláit Sashalmon végezte, de az ötödik osztály után kimaradt, és kifutófiúként, majd a Siemens- művek műszerész-tanoncaként dolgozott. Később esti tagozaton végezte el az általános iskola felső osztályait, majd a Don menti Rosztovi Közgazdasági és Pénzügyi Főiskolán szerzett közgazdász diplomát (1954). 1970-ben az MSZMP KB Politikai Főiskoláján végzett, 1977-ben pedig a közgazdaság- tudományok kandidátusa lett. 1956-ban feleségül vette Király Annát, akivel 57 évig élt házasságban. Két gyermekük született: Anna (1956) és ifjabb Gyula (1969). Király Anna 2024-ben hunyt el, 93 éves korában. A Kritika című folyóirat 2012-ben hosszú írásában mutatta be Horn Gyula 80 éves pályafutását: „Az apai nagyapa vagy talán a dédapa Németalföldről bevándorolt kőműves volt, és egy Győr megyei parasztlányt vett feleségül.

Ennyire bizonytalanok vagyunk a Horn családfa tekintetében. Egy olyan famíliában, ahol nem a reggeli, hanem sokszor a vacsora is bizonytalan volt, nem foglalkoztak a felmenők kutatásával. Felnőtt korukban a gyerekek nem is tudták erről az apjukat kérdezni - már az apai nagyszülőkről sem esik szó a fentieken kívül soha. Miután 1990-ben Horn Gyulát pártelnökké választották, levélben jelentkezett nála Jaszanovics Sándorné Dalmásról, mert mióta látta őt a tévében, az foglalkoztatja, hogy talán édesanyja bátyjának a fia, vagy az unokája, mivel sok családi vonásra ismert benne.

Az ő édesanyja Horn Franciska (1895), születési hely: Filibovo (Jugoszlávia). A címzett ráírta a levélre: „Válaszoljanak neki. Nem tudom.”. Mivel a papa 1896-ban született, csak akkor lehetett Franciska néni bátyjának a fia, ha a báty legalább húsz évvel idősebb volt a levélíró édesanyjánál. Bonyolult. A Horn fiuk apja, Géza 1919- ben, huszonöt évesen olyan lépést tett, amivel népes családja és a saját életét, sőt halálát is meghatározta: a Tanácsköztársaság hadseregében – iskolázatlansága ellenére – állítólag zászlóalj parancsnokságig vitte. A Gyulánál magasabb, keménykötésű ember, istenfélő, moralizáló alkata ellenére meggyőződéses kommunista lett.

MTA-Kritika-2012

A 139 napig élő kisköztársaság bukása után internálták, majd bebörtönözték. 1924-ben szabadult, és noha hosszú ideig nem talált munkát sehol, megnősült, elvette Csörnyei Anna gyári munkást. Húsz év alatt kilenc fiuk született, pedig a szenvedélyes szurkoló focicsapatnyira vágyott. (Ezt a szapora szülések ellenére sem tudta valóra váltani, mert 48 éves korában a Gestapo letartóztatta, bizonytalan körülmények között meggyilkolta. Ekkor már csak hét fia élt.)” 1954-ben lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), majd 1956-ban segített újjászervezni azt Magyar Szocialista Munkáspártként (MSZMP) a forradalom leverése után. Horn az 1956-os forradalom leverésében a karhatalmi egységek („pufajkások”) tagjaként vett részt, amiért 1957-ben megkapta a Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet. Később azt állította, hogy a „törvényes rendet” védte, és a forradalom idején kiszabadult bűnözőkkel szemben lépett fel, ami heves vitákat váltott ki.

2006-ban a Die Weltnek adott interjúban megvédte 1956-os szerepét, ami miatt Sólyom László köztársasági elnök 2007- ben megtagadta tőle a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. A „Harcos” fedőnéven 1962 előtt a kémelhárítás beszervezte, de munkadossziéja nem található, és szerepe vitatott. Diplomáciai szolgálata alatt (pl. Szófiában) jelentéseket írt, de ezek pontos tartalma és jelentősége nem tisztázott. Szintén a Kritika című folyóiratból idézünk: „Horn Gyula majdani pártközponti külügyes kollégái általában Moszkvában, ott is az SZKP Központi Bizottságának Társadalomtudományi Akadémiáján szerezték ismereteiket a szovjet valóságról, nem tehénklímás viskóban vagy novemberi gyapotföldön, udvarolni sem elmosbottal jártak, mégis reszkető térddel, mert két briganti borotvájától sem tudta volna megvédeni magát.

A nagyon kemény rosztovi évek után ő másként nézett a Szovjetunióra, mint kollégái – több empátiával is! Nem véletlen, hogy a Kreml mindennapi tanácsaira és figyelmeztetéseire feleletként talán belőle bukott ki először hangosan: szeretné megélni, hogy egyszer végre már a magyar pártvezetés foglalkozik a szovjet válság megoldásának lehetőségeivel! Lett is botrány a megjegyzéséből. 1956. november 4-én, ha nem is tudta még kristálytisztán, mit jelent, hogy a Szovjetunió a Vörös Hadseregre bízta a „magyar ellenforradalmi helyzet” megoldását, zsigereiben érezte. Rosztovban, 1954 tavaszán megjelent a hirdetőtáblán, hogy a végzősök hová jelentkezhetnek termelési gyakorlatra. A három hónap alatt kellett gazdasági elemzést készíteniük egy üzemről, és a tanulmányt a helyiek minősítették. O suszter barátjával Asztrahánba jelentkezett. A Kaszpi-tenger közeli városba hajóval mentek. A fedélzeten az ellátás olyan bőséges volt, mint egy normális országban. A hajóhídon lefele ballagva hátra fordultak, hogy kit vár a csokrétás fogadóbizottság? Hát őket!

Puszi is járt, meg bérelt lakás. Azt mondták nekik, ők az első idegenek, akik 1937 óta betehették a lábukat a városba, ennyire őrizték a hadiüzemeket és katonai repülőgépgyárat. Választhattak, hogy a sörgyárat vagy a bőrgyárat tanulmányozzák. Folyékony kenyér aztán szédülésig jutott, ám igazi alig-alig. Pár nap múlva raportra rendelték őket, mert az elvtársnők – a háború utáni férfihiány miatt – panaszkodtak, hogy nem foglalkoznak velük. A dorgálás miatt aztán a két külföldi Adonisz naponta hazakísért egy-egy hölgyet – szigorúan névsor szerint. A harmadik hónap végére elkészült a közel negyvenoldalas pénzügyi-gazdasági elemzés, jóváhagyott másolatával egy életre búcsút mondtak Asztrahánnak.

A vonaton megismerkedtek egy kalmük „rokonnal”, amit megünnepeltek. A férfi éjjel lelopta a csuklójukról az órát.” 1959-ben került a Külügyminisztériumba, ahol a szovjet főosztályon kezdett dolgozni. 1961-től Szófiában, majd 1963–1969 között Belgrádban szolgált diplomataként (titkár, majd tanácsos). 1969-től az MSZMP KB Külügyi Osztályán dolgozott, 1985-ig osztályvezetőként. Az 1980-as években az MSZMP egyik ismert politikusa lett, 1985-ben a Központi Bizottság tagjává választották. 1988-ban csatlakozott a Pozsgay Imre vezette történelmi tényfeltáró bizottsághoz, amely az 1956-os eseményeket vizsgálta.1989. június 27-én Alois Mock osztrák külügyminiszterrel szimbolikusan átvágta a magyar–osztrák határon lévő vasfüggönyt, ami a hidegháború végének egyik jelképe lett. 1989. szeptember 11-én bejelentette, hogy Magyarország átengedi a nyugati határon az NDK állampolgárait, akik Ausztriába akartak távozni.

Ez a döntés (amit Németh Miklós kormányfő hozott meg) kulcsszerepet játszott a keletnémet rendszer bukásában és a német újraegyesítésben. 1990 márciusában aláírta a magyar–szovjet csapatkivonási megállapodást, ami a szovjet megszállás végét jelentette. Elsőként vetette fel Magyarország NATO- és Európai Unió-tagságának lehetőségét, ezzel megalapozva a későbbi euroatlanti integrációt. 2007-ben az Élet és Irodalom hasábjain Schiffer András írt az 56-os szerepéről, és a fentebb is említett kitüntetéséről: „Horn Gyulának az elmúlt hetekben egyetlen kérdésben feltétlenül igaza volt: nem az ő kitüntetése az ország legnagyobb problémája. Az államfő tavaly tavasszal kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy értelmezze a kitüntetés-adományozó elnöki jogkör terjedelmét.

Sólyom László tavaly novemberben élesen kikelt Horn Gyula egyik, a Die Weltben megjelent, s a karhatalmisták szerepét „fényező” nyilatkozata ellen. A miniszterelnök már a felterjesztés pillanatában szükségesnek látta világgá szivárogtatni, hogy ő bizony a legmagasabb állami elismerésre tartja érdemesnek az exkormányfőt. Ezzel esélyt sem adott az elnöki hivatalnak arra, hogy – kerülendő a botrányt és a potenciális kitüntetett „megalázását” -a színfalak mögött egyeztessen a kancelláriával. Gyurcsánynak pontosan a nyílt színi konfrontáció volt a célja. Témát adott a népszerűségvesztés, a több-biztosítós modell miatt zúgolódó pártbéli talpasoknak, s látványosan demonstrálhatta hűségét a Hom-fanatikus kemény maghoz. S nem utolsósorban: a magatartását hónapok óta kritizáló, a népszerűségi lista élén álló elnököt – csak ügy miheztartás végett – visszaküldheti a ballib hírmagyarázók célkeresztjébe.

Bár Horn Gyula kitüntetése valóban nem okoz álmatlan éjszakákat a magyar polgárok döntő többségének, a körülötte kibontakozott hullámverés mégis felszínre hozta a kormányzó szocialisták aggasztóan ellentmondásos viszonyát a rendszerváltáshoz és a demokratikus politikához.” 1990-ben az MSZP elnökévé választották, és a pártot a rendszerváltás utáni nehéz helyzetből néppárttá alakította, elhagyva a marxista ideológiát. Az MSZP az 1994-es választásokon győzött, és Horn koalíciós kormányt alakított az SZDSZ-szel. Miniszterelnökként a gazdasági stabilizációra és a rendszerváltás utáni társadalmi feszültségek kezelésére koncentrált. 1995-ben bevezették a Bokros Lajos által kidolgozott megszorító gazdasági csomagot, amely a költségvetési hiány csökkentését célozta. Bár rövid távon népszerűtlen volt, hozzájárult a gazdaság stabilizálásához. Tovább erősítette Magyarország euroatlanti integrációját, előkészítve a NATO-csatlakozást (1999) és az EU-tárgyalásokat.

A Beszélő című folyóiratban még 1993-ban így írt a hatalomra kerülése előtt: „Ha az MSZP kormányzó párt lenne, végre nemcsak nyilatkozatokban bizonyíthatná ismételten mindenki számára, hogy a szocialisták pártja elkötelezett a parlamenti demokrácia és a szociális piacgazdaság mellett; kormánytényezőként is azon dolgozna, hogy a rendszerben rejlő lehetőségeket felszínre hozza, és mihamarabb megváltoztassa azokat a rendszerváltással kapcsolatos negatív tapasztalatokat és véleményeket, amelyek jelentős része az MDF-kormány súlyos hibáiból fakad. Ha a szocialisták kapnának rá mandátumot – anélkül hogy elhárítanák maguktól a felelősséget, a nemzeti megegyezés kormányát szeretnék létrehozni. Olyan kormányt, amelynek minisztereit a magas szintű szakmai hozzáértés, a társadalmi problémák iránti érzékenység és ezzel együtt a szolgálat szándéka jellemzi. Rokonság, összeköttetések, de még a pártállás sem lehetnek meghatározóak a kormánylista összeállításában.”

Népszava Sajtófotók-1989

Horn Gyulát sokan a rendszerváltás kulcsfigurájaként tisztelik, különösen a vasfüggöny lebontása és a német újraegyesítésben játszott szerepe miatt. Németországban számos kitüntetést kapott, például a Nemzetközi Károly-díjat (1990) és a Szabadság-díjat (2005). Magyarországon a baloldali szavazók körében népszerű maradt egyenes stílusa és szociális érzékenysége miatt. Ugyanakkor az 1956-os karhatalmista szerepe miatt a jobboldal és az 1956-os forradalom résztvevői élesen bírálták. A Horn Gyula sétány elnevezése Budapest XIII. kerületében 2024-ben jogsértőnek minősült, mivel a törvény tiltja a XX. századi diktatúrákban szerepet vállaló személyekről való közterület-elnevezést. Brüsszelben szobrot, Wertheimben utcát neveztek el róla.

Magyarországon emléktáblák és megemlékezések őrzik emlékét, de ezek gyakran vitákat váltanak ki. 2007-ben súlyos betegséggel kórházba került, és élete utolsó éveit az Állami Egészségügyi Központban töltötte, ahol 2013. június 19-én hunyt el 80 éves korában. Temetésén a harmadik Magyar Köztársaság korábbi államfői, miniszterelnökei, valamint nemzetközi politikusok (pl. Martin Schulz, Hans-Dietrich Genscher) is részt vettek. Horn Gyula életműve a magyar történelem ellentmondásait tükrözi: a kommunista rendszer kiszolgálójából a rendszerváltás egyik kulcsfigurájává vált. Míg külpolitikai szerepe nemzetközi elismerést hozott, 1956-os tevékenysége miatt megítélése itthon máig polarizált. Értékrendje és döntései a Kádár-rendszer örökségét és a demokratikus átmenet kihívásait egyaránt magukon viselik.

Csizmazia Zoltán

Sütő András (1927. június 17., Pusztakamarás – 2006. szeptember 30., Budapest) Herder- és Kossuth- díjas erdélyi magyar író, drámaíró, esszéíró, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja aki különösen a romániai magyar kisebbség sorsának és az anyanyelv megőrzésének témáiban alkotott maradandót. Életműve prózai, drámai és esszéírói munkásságával egyaránt kiemelkedő, műveiben a közösségi és egyéni identitás, a hatalommal szembeni ellenállás és az emberi méltóság kérdései állnak a középpontban. Az Arcanum Adatbázisban 140 867 találatot lehet felfedezni a nevére, természetesen ezek közül nem az erdélyi magyar íróról szól. Sütő András a romániai Mezőségben, a Kolozs megyei Pusztakamaráson (Cămărașu) született szegényparaszti családban.

Kritika-2015

Szülei Sütő András és Székely Berta földművesek voltak, apja ezermesterként is dolgozott. A falu háromnegyed részben román, egynegyed részben magyar lakosságú volt, így Sütő már gyermekkorában megtapasztalta a kisebbségi lét kihívásait. Anyám könnyű álmot ígér című esszéregényében írja: „alig százötven főnyi közösségtől tanultam magyarul”, hangsúlyozva a magyar nyelv és identitás megőrzésének nehézségeit. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd 1940-től a nagyenyedi Református Kollégium diákja lett, ahol családjából elsőként tanulhatott tovább. 1945-től a kolozsvári Református Gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd 1948–49-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt Kolozsváron, de tanulmányait nem fejezte be. A Kapu című folyóirat 2006. októberében Sütő András öröksége című írásával emlékezett az íróról: „Kortársai a legmagasabbra állították a mércéjüket. Budapesten a Kossuth-díjig, Bécsben a Herder-díjig.

A magyar és az egyetemes csúcsokig, ahonnan már nem lehet leirigyelni. Ez utóbbi, a Herder-díj nemcsak Sütő Andrásnak, de magának a magyar nyelvnek a történelmi elégtétele a pusztulását jósló drámai jövőképpel szemben. Johann G. Herder német filozófus, nyelvész, az európai népköltészeti kutatások elindítója (1744-1803) két évszázadnál is régebben arra a következtetésre jutott, hogy a szláv és germán tenger által körbefogott magyar nyelv történelmileg rövid idő alatt ki fog veszni. Mentségére szolgáljon, hogy harmadkézből kapott tájékoztatásokra alapozott, és fogalma sem lehetett a nyelvet újjáteremtő Kazinczyról és a nyelvújításról, meg az erdélyi kisebbségi sorsról, amely nemcsak pusztít, de meg is acélozza a magyarok nyelvét. Anyanyelvünk nagyhercegségének fejedelme dőlt most sírba.

Sütő Andrásról szólni annyi, mint sorsunkról beszélni.” Már 18 évesen, 1945-ben megjelent első írása a kolozsvári Világosság című lapban Levél egy román barátomhoz címmel. 1948-ban az Ifjúmunkás, majd 1949-től a Falvak Népe (később Falvak Dolgozó Népe) című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben a szerkesztőség Bukarestbe költözött, de Sütő nem tudott azonosulni az 1950-es évek politikai viszonyaival, ezért 1954-ben lemondott és Marosvásárhelyre költözött. Itt az Igaz Szó irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd 1958-tól 1989-ig a Művészet, később Új Élet című lap főszerkesztője volt. 1965–1980 között parlamenti képviselő, 1974–1982 között a Romániai Írószövetség alelnöke, 1969–1984 között a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja volt, de a hetvenes évek elejétől fokozatosan eltávolodott a párt ideológiájától. A Tiszatáj 1977-ben Illyés Gyula írásával így köszöntötte az 50. születésnapján:

„’A nagy írókban hovatovább a tehetséget tiszteljük legkevésbé. Merthisz mihelyt egy író bizonyságát adta, hogy tehetséges, rögtön azt várjuk, sőt azt várjuk el, mit mívelsz azzal a talentommal. Ma már annyi a segédeszköz, hogy a tehetség nemcsak utánozható, hanem elsajátítható. Annyi hozzá a készen kapható elem is! S annyi hozzá a fogyasztói igénytelenséggel párosult rendelői igény, hogy a tehetségnek akár tömeges hamisítása sem nagy mesterség. Visszaélni a tehetséggel, az volna voltaképpen e tárgykörben a meggondolandó s végül egyszer komoly megbeszélendő, magunk közt persze. Minden tulajdonsága és kelléke közt így aztán az írónak a tehetségére kell ugyancsak ügyelnie. Az lehet legártóbb ellensége, ha rosszul kezeli – akár csak „szabadjára” engedve – annak révén fenyegetheti, hogy még jelentékeny alkotó se legyen, csak ilyen vagy olyan minősítésű tollkezelő. Amilyen mértékben kinyílt Sütő András előtt a pálya, olyan mértékben néztük megkönnyebbülve, hova tart a tehetségével. Fémjelét, maligánsokát az írásmű – keserves, de így van – nem azút kínálta jó alkalmak, hanem a föladatok körte próbákon kapja meg. Az okos – az ösztönösen jól számító író tehát nemcsak vállalja a föladatokat, hanem keresi. Ami másnak siker, az neki teljesítmény, és edzés további – no de végül milyen vizsgára is? Hogy tudtál-e valamit alakítani az időn is.

Gyermekünk-1980

Nos, a sorson! A jelenkori magyar irodalom egyik legnagyobb vigasza Sütő András. Azt lehetne hinni, hogy bizonyos lévén a karátban, most már könnyen kezeli az anyagot, az ércet. Egyre szigorúbban, igényes ösztönével a mind keményebb kőzetet keresve. Ünnepelni tehetséges írót akkor érdemes, amikor még hasznát látja. Amikor ez nemcsak megnyugtatja, hogy lám, csinált valamit, hanem nyugtalanítja, mert ösztökéli, hogyan csinálod tovább? Őszinte szorongással küldöm ölelésemet az ötvenéves Sütő Andrásnak. Hovatovább egy világ nézi kezed munkáját. De csak így tovább! Köszönjük az eddigieket. Itt az a tréfaszó járta: irigyelhetjük az elváróidat, tehetséged igénylőit. Mert aztán a nagyság másik rangja: nagy igényeket teljesíteni.” Az 1980-as években a Ceaușescu-rezsim magyarellenes politikája miatt műveit Romániában betiltották, így Magyarországon publikált.

A román államvédelmi hatóságok megfigyelték, telefonját lehallgatták, többször megfenyegették. 1990-ben a marosvásárhelyi etnikai zavargások („fekete március”) során az RMDSZ székházának ostromakor brutálisan bántalmazták, bal szemére megvakult, bordatörést szenvedett. Sérüléseit Budapesten és Bostonban kezelték. A rendszerváltás után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) aktív tagja, majd tiszteletbeli elnöke volt Maros megyében. 1990-ben a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé választották, 1996-tól a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1998- ban a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja lett. Számos díjat kapott, köztük a Herder-díjat (1979), a Kossuth-díjat (1992), a Magyar Örökség-díjat (1996), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (1997) és nagykeresztjét (2005), valamint a Köztársasági Elnöki Érdemérmet (2002).

Fontosabb prózai művek: Anyám könnyű álmot ígér (1970) Emberek indulnak (1953) Egy pakli dohány (1954) Félrejáró Salamon (1955) Mese és reménység (1991) Vadpávamenyegző (1994)

Fontosabb drámák: Mezítlábas menyasszony (1950) Pompás Gedeon (1967) Egy lócsiszár virágvasárnapja (1974)    Csillag a máglyán (1974) A szuzai menyegző (1981) Advent a Hargitán (1987) Balkáni gerle (1999) Az ugató madár (1990-es évek)

A Kritika 2015-ben megjelent számában az angol nyelvű világban megjelent műveiről írt: A fordítások mellett a nemzetközi hírforrások is fontos közvetítői egy szerző munkásságának. Sütő András kapcsán például az angol nyelvű sajtóorgánumok elsősorban az író gyászhírével foglalkoztak. [...] Az Amerikai Magyar Koalíció/The Hungarian American Coalition (www.hacusa.org) 2010. március 18-án közzétett sajtóközleményben a Magyar Tudományos Akadémia debreceni bizottsága irodalomtudományi munkabizottsága szervezésében létrehozott Sütő András-konferenciával kapcsolatosan egy részletes angol nyelvű életrajzzal emlékszik meg Sütő Andrásról (elérhetőség: http://www.hocusa.org/en/2010-press- releases/in-memoriam-andras-suto-hungarian-writer-and-human-rights-advocate), de fellelhető néhány angol nyelvű életrajzi összefoglaló különböző magyar szájtokon is, az egyik például a „Kultúra.hu - Pont a kultúráról” (elérhetőség: http://www. kultura.hu/andras-suto) weboldalán.” Sütő műveiben a kisebbségi magyarság sorsa, az anyanyelv és a közösségi identitás megőrzése, valamint az egyén és a hatalom konfliktusa áll a középpontban.

Esszéiben és drámáiban a nyelvi kifejezőkészség fontosságát hangsúlyozza, prózai műveiben pedig a mezőségi paraszti világot és a nemzetiségi lét kihívásait ábrázolja szociográfiai hitelességgel és lírai érzékenységgel. Írásaira jellemző a metaforikus nyelv, az ízes humor, a szatirikus és tragikomikus elemek ötvözése, valamint a népi és vallásos hagyományokból merítő motívumrendszer. Drámái a modern magyar színházművészet kiemelkedő alkotásai, amelyek modellhelyzetekben vizsgálják az emberi méltóság és a szabadság kérdéseit.

Művei nemcsak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalomban is jelentős helyet foglalnak el. Drámáit Magyarországon 1971 óta folyamatosan játsszák, több mint 58 bemutatóval. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagjaként művei digitalizált formában is hozzáférhetők. Hosszú betegség után, melanómában hunyt el 2006. szeptember 30-án Budapesten. Temetésére október 7- én Marosvásárhelyen, a református temetőben került sor, ahol kopjafás sírjára főbb műveinek címeit vésték (Anyám könnyű álmot ígér,  Engedjétek hozzám jönni a szavakat, Advent a Hargitán). Szülőháza Pusztakamaráson 2013-ban magyar közösségi tulajdonba került, és 2015-ben felújított emlékházként avatták fel. Mellszobrot állítottak neki Sopronban (2011) és Székelyudvarhelyen (2013). Marosvásárhelyi házán 2007-ben bronzplakettet helyeztek el.

Csizmazia Zoltán

Anne Frank (Annelies Marie Frank) a második világháború egyik legismertebb áldozata, egy zsidó lány, akinek naplója a holokauszt egyik legfontosabb történelmi dokumentuma. Anne 1929. június 12-én született Frankfurt am Mainban, Németországban, Otto és Edith Frank második gyermekeként. Nővére Margot Frank volt. Zsidó származású, de családja nem volt szigorúan vallásos.

Népszava-2022

A náci üldöztetés elől a család 1933-ban Amszterdamba költözött, miután Hitler hatalomra került Németországban. Otto Frank üzletemberként dolgozott, és a család viszonylag normális életet élt. 1942-ben, miután a németek megszállták Hollandiát, és a zsidók helyzete egyre veszélyesebbé vált, a Frank család (Otto, Edith, Margot és Anne) elrejtőzött Amszterdamban, a Prinsengracht 263. szám alatti ház titkos részlegében, a „Hátsó Házban” (Achterhuis). Velük bujkált a Van Pels család (Hermann, Auguste és Peter) és Fritz Pfeffer fogorvos. A bujkálást Otto munkatársai, köztük Miep Gies, segítették. 1944. augusztus 4-én a bujkálókat elárulták (az áruló kiléte máig vitatott), és a nácik letartóztatták őket.

A westerborki tranzittáborba, majd az auschwitzi koncentrációs táborba kerültek. Anne és Margot később Bergen-Belsenbe kerültek, ahol 1945 elején, valószínűleg 1945 februárjában vagy márciusában, tífuszban meghaltak, mindössze hetekkel a tábor felszabadítása előtt. Anne 15 éves volt. Otto Frank volt az egyetlen a családból, aki túlélte a holokausztot. Anne Frank naplójára 8800 találat van az Arcanum Adatbázisban. A Nagyvilág című folyóirat így erről 1957-ben, amely az egész naplót leközölte: „Ha ötven vagy száz év múlva antológia készül korunk documenta humánéiból, Anne Frank naplója aligha fog hiányozni a gyűjteményből. A második világháború és a fasiszta őrület dühöngésének két esztendejét mérik fel ezek a naplóoldalak.

Újat tulajdonképpen nem adnak ahhoz, amit magunk is szinte valamennyien átéltünk. És mégis, mennyivel megrázóbb emlékeztető a kis Anne sokszor nagyon is gyerekes naplója, mint a politikusok és tábornokok emlékiratai, vagy akár az egyszerű közkatonák – akik mégiscsak felnőttek, férfiak voltak – elbeszélései. Nyilván azért is, mert végtelenül őszinte: aki írta, nem közlésre szánta ezeket a sorokat; fenntartás nélküli bizalmas vallomás a napló minden mondata.

Tizenkét éves volt Anne Frank, amikor naplóját írni kezdte és tizennégy, amikor utoljára vette kezébe a könyvecskét. Anne ezt a két esztendőt búvóhelyen töltötte, egy amszterdami áruház manzard szobáiban,szüleivel, nővérével és néhány más menekülttel együtt. Senkinek nem volt hozzájuk bejárása, senki nem ismerte a forgószekrény mögé rejtett ajtó titkát, csak a család két-három bizalmas ismerőse; ők jelentettek minden kapcsolat óta külső világgal.” Anne 1942. június 12-én, 13. születésnapján kapta meg a naplót, amit egy piros-fehér kockás füzetben kezdett el írni. A naplót „Kittynek” címezte, mintha egy képzeletbeli barátnak írna. A naplóban Anne a bujkálás két évéről (1942. július 6. – 1944. augusztus 1.) számol be. Ír a mindennapi életről a Hátsó Házban, a félelmeiről, a családi konfliktusokról, a szerelmes érzéseiről Peter Van Pels iránt, valamint álmairól, hogy író vagy újságíró legyen. A napló őszinte bepillantást nyújt egy kamaszlány gondolataiba a háború és az üldöztetés árnyékában. Anne rendkívül érett és érzékeny stílusban írt, tele humorral, önreflexióval és mély gondolatokkal. A napló nemcsak személyes dokumentum, hanem a holokauszt emberi arcát is bemutatja, így egyetemes történelmi és irodalmi jelentőséggel bír.

A letartóztatás után Miep Gies megtalálta és megőrizte Anne naplóját, majd átadta Otto Franknak, aki 1947-ben publikálta „Het Achterhuis” (A Hátsó Ház) címmel. A napló később számos nyelvre lefordították, és „Anne Frank naplója” címmel vált világhírűvé. Anne maga is átdolgozta naplóját, mert hallotta, hogy a háború után gyűjteni fogják a személyes beszámolókat. Így létezik az eredeti napló (A- verzió) és Anne átdolgozott változata (B-verzió). Otto a kettőt kombinálva adta ki a könyvet. Később a teljes, cenzúrázatlan változat is megjelent. A Korunk című folyóirat így említi meg a Naplót egy 1969-es írásában: „Ékes példa erre az Utóhang Anne Frank naplójához című, magyarul most először megjelenő fejezet, melyben a szerző leírja, hogyan sikerült lelepleznie – ha nem is a kellő következménnyel – azt az osztrák SS Unterschaarführert, aki 1944nyarán Amszterdamban letartóztatta búvóhelyén a Frank családot, s a tizenötéves Anne naplóját a földre szórta. A leányka, mint tudjuk, elpusztult a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban. A családból csak apja maradt életben, aki a megtalált naplót kiadatta. Mi is ismerjük, 1958-banjelent meg magyarul, s még több mint harminc más nyelvre is lefordították, láttuk színpadon, forgattak belőle filmet.

Megdöbbentő, hogy a könyv az egész világ lelkiismeretét felrázta, a bűnöst azonban sorsa nem érte el. Mint ahogyan szabadon vannak az Egy az igazak közül című fejezet német hősének, az embersége miatt kivégzett Anton Schmid őrmesternek a gyilkosai is.” A napló több mint 70 nyelven jelent meg, és milliók olvasták világszerte. Számos színházi és filmes adaptáció készült belőle, például az 1959-es „Anne Frank naplója” című film. A naplót sok országban használják az iskolákban a holokauszt oktatására, hogy megismertessék a diákokkal az antiszemitizmus és a gyűlölet következményeit.

Amszterdamban a Hátsó Ház ma múzeum (Anne Frank Huis), amely évente több mint egymillió látogatót fogad, és Anne emlékét őrzi. Anne Frank a holokauszt egyik legismertebb szimbóluma, aki az emberi méltóságot és reményt testesíti meg a legsötétebb időkben is. Híres mondata: „Mindennek ellenére hiszem, hogy az emberek szíve mélyén jók.” 2017-ben, az Alföld című művészeti és kritikai folyóirat írt Anne Frankról a következőképp: „Ma már a legmeglepőbb kontextusokban is felmerülhet Anne Frank neve. Például egy volt kambodzsai gyerekkatona életének e traumatikus időszakáról úgy mesélt, hogy nemcsak őt ütötték akkor, hanem Anne Frankot is, mert az ő története pont olyan, mint azé a kamaszlányé.

Népszava-2016

Az interjú készítője, Edward Hauff szerint a visszaemlékező valószínűleg később, már az Egyesült Államokban hallott Anne történetéről, de mindenesetre ez a párhuzam is annak a törekvésnek a része volt, hogy utólag megértse saját szenvedéseit. Alvin H. Rosenfeld pedig arról számol be, hogy megjelennek az egyértelmű manipulációk is, Észak- Koreában például kötelező olvasmány lett a középiskolákban, de azért, hogy a Frankcsaládot saját országukkal, a nácikat pedig Amerikával azonosítsák. Ez viszont nem pusztán egy érdekesség, Anne Frankalakjának ilyen túlzott instrumentalizálása túlmutat a konkrét eseten, és veszélyezteti a morális felelősséggel összekapcsolható holokausztemlékezetet is – figyelmeztet Rosenfeld.” A napló a náci zsidóüldözés és a második világháború borzalmainak tanúsága.

Anne családjának sorsa a holland zsidók tragédiáját tükrözi, akiknek nagy része (kb. 75%) nem élte túl a háborút. Bár a napló hitelességét neonáci körökben időnként megkérdőjelezték, tudományos vizsgálatok (pl. a holland NIOD kutatása) igazolták, hogy a napló valódi, és Anne írta. A gondolatai a szabadságról, az emberi jogokról és a toleranciáról ma is aktuálisak, különösen a diszkrimináció és gyűlöletkeltés elleni küzdelemben. „Anne Frank esete más: az őt igazi íróvá avató naplói, novellái olyan műalkotások, amelyek „mögül” hiányzik, pontosabban szólva megszakadt az élet. Ezt a hiányt már sohasem lehet pótolni, de Melissa Müller, az osztrák újságírónő mégis arra vállalkozik, hogy a Hátsó traktus vagy az Anne Frank naplója címen ismertté vált műalkotás fiatal írónője és családja elő- és utóéletével megismertessen minket.

Vagyis a bujkálás előtti és utáni életükkel. Nemcsak a bujkálás naplóból is ismert részleteivel tehát, hanem Anne szüleivel, édesapjával, Otto Frankkal, a frankfurti bankárral, majd az amszterdami Opekta cég vezetőjével, a későbbi Napló-kiadások sokat vitatott szerkesztőjével és annak családjával, Edith Holländerrel, Anne és Margot édesanyjával, németországi életükről, a Hollandiába emigrálás körülményeiről, az amszterdami évekről a Prinsengracht 263. számú házbeli bujkálás előtt. Ki hová menekült a tágabb családból, kik voltak barátaik, mivel múlatták az időt a számukra egyre jobban ellehetetlenülő körülmények között, s hogy a Frankcsalád, különösen Anne milyen hamar elhollandosodott (naplóját is hollandul írta), amiért „cserébe” kétévi bujkálás után valamelyik holland polgártársuk elárulta őket, minek következtében Ottón kívül az egész család elpusztult.

Összeomlik egy mítosz is: Hollandiának a zsidók megmentésében vállalt szerepének a mítosza. Az a néhány segítő, Jan és Miep Gies (ez utóbbi utószavával jelent meg a könyv), Johannes Kleiman, Victor Kugler, Bep Voskuil nem jelentette azt, hogy Hollandiában mindenki hasonlóképpen viselkedett volna a zsidókkal. Igaz, sok holland parasztnál találtak menedéket egyesek, akik a bujkálásnak a Frankéktól eltérő módját, a család szétszóródását választották. Hogy ennek sokszor pénzbeli ára is volt, Geert Mák imént tárgyalt könyvéből is kiderül.

Tény: a megszállás időpontjában Hollandiában élő 140 000 zsidóból a háború végéig 106 000- et pusztítottak el.” – ezt az Élet is Irodalom 2002-es számában olvashatjuk, újabb képeket kibontva az akkor történelem szörnyű tragédiájáról. Az emberiség tragédiája a háború. A második világháború pedig a legpusztítóbb volt, amelyet valaha át kellett élni ezen a bolygón. A nyomait családok még ma is viselik. A bűnöket sosem lehet megbocsájtani. Emlékezni kell rá, de elfeledni soha. „1944. augusztus 1-jén egy Anne Frank nevű tizenöt éves kislány, aki családjával és néhány barátjukkal már két esztendeje egy amszterdami padláson bújt meg a Gestapo elől, a következőket írta: Minél jobban megfigyelnek, annál durcásabb és dühösebb leszek, s végül megint felülkerekedik a rosszabbik énem és alulmarad a jobbik. Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék, és lennék is, ha... nem volnának mások is a világon..."

Csizmazia Zoltán

Ezen a napon született Kubala László (1927. június 10., Budapest – 2002. május 17., Barcelona) a 20. század egyik kiemelkedő labdarúgója, az FC Barcelona legendája, aki egyedülálló módon három ország (Csehszlovákia, Magyarország, Spanyolország) válogatottjában is játszott. Budapesten született, szülei szlovák és lengyel gyökerekkel rendelkeztek.

Édesapja, Kubala Kurjas Pál kőművessegéd, édesanyja, Stecz Anna gyári munkás volt. Szegény körülmények között nőtt fel Kőbányán, ami korán megtanította a szolidaritás fontosságára. Magát „világpolgárnak” tartotta, magyar, csehszlovák és spanyol állampolgársággal is rendelkezett. 1947-ben feleségül vette Anna Viola Daučíkovát, edzője nővérét, akivel 50 évig élt együtt. Egy fiuk született, Carlos Kubala. Az Arcanum Adatbázisban nevére 7764 találat van.

Sport könyvek-2019

Egy 2011-ben megjelent kötet minden idők 50 legjobb magyar futballistája közé választotta. Ez is fellelhető az Arcanum oldalain, ebből idézünk most: „A Józsefváros macskakövein felnövő Kubala László sihederként már a Simor utcai pálya közönségét kápráztatta el játékával. Aztán következett a váltások kora, a Ganzból 1945 elején a Fradiba, a Fradiból másfél év után Pozsonyba tette át székhelyét. Dédelgetett sztár volt ott is, Schubert Gyulával félelmetes összekötőpárost alkotott, ráadásul a klubvezetőt, Leopold Daucík húgát vette feleségül, ám a szíve (no meg Illovszky Rudolf) hazahívta. 1948 tavaszán már a Vasasban szerepelt. Bajnokságot azonban ott sem nyert, egy ponttal a Csepel mögé szorultak. Mindig is Nyugatra vágyott, így a fordulat éve csak megerősítette abban, hogy szerencsét próbáljon.

Csaknem két évig sodródott, a Torino légikatasztrófája után a Pro Patria szerződtette, de a FIFA eltiltása miatt csak bemutató meccseken vehetett részt. Sógorával, Dancíkkal - akit Barcelonába is magával vitt - az Itáliában tengődő magyar játékosokból létrehozta a Hungáriát, amely az 1950- es vb előtt megleckéztette a tornán később negyedik spanyol csapatot, valamint Madrid város válogatottját! Egy csapásra felfedezték a legnagyobb spanyol klubok, és miután a Barcelona volt a legkitartóbb, Kuksi ott folytatta. Fél évig csak barátságos meccseken tündökölt, ám aztán megkapta az engedélyt, s 1951 nyarán azonnal országos kupát nyert csapatával.

Több nagy korszaka közül is az 1952-es esztendőt emelhetjük ki, amikor öt különböző sorozatban győzött a gránátvöröskékekkel. Még filmet is forgattak az életéről. Czibor neki köszönhette szerződését, ahogy benne volt a keze Kocsis megvételében is. Di Stéfanóval öldöklő küzdelmet folytatott a bajnokságban, hogy aztán igazi barátként ismertesse meg vele a jó magyar borokat.

Remek edző vált belőle, aki 11 éven keresztül volt spanyol szövetségi kapitány, és aki még 60 esztendősen is az élvonalba juttatta a Málagát. Örök kérdés marad: ki volt a jobb, Kocsis vagy Kubala? Ő erősebb felépítésű volt, fantasztikus lövőerővel, Kockánál meg nem volt jobb a levegőben. Ugyanakkor az biztos, hogy Kuksi menedzselte jobban a sorsát.” 11 évesen a Ganz TE-ben kezdett futballozni, ahol már idősebb korosztályokban játszott. 18 évesen, 1945-ben a Ferencvárosba igazolt, ahol 50 bajnoki meccsen 33 gólt szerzett. 1946-ban a katonai szolgálat elől Pozsonyba szökött, ahol az ŠK Slovan Bratislava játékosa lett, és megkapta a csehszlovák állampolgárságot.

Hat meccsen 4 gólt lőtt a csehszlovák válogatottban. 1948-ban visszatért Magyarországra, és a Vasasban játszott, 20 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerezve. 1949-ben a kommunista diktatúra elől Olaszországba szökött, hamis iratokkal és szovjet egyenruhában. Felesége és fia később követték kalandos körülmények között. Olaszországban magyar menekült játékosokból szervezett csapattal (Hungária FC) játszott felkészülési meccseket, legyőzve a Real Madridot (4:2), a spanyol válogatottat és az Espanyolt. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kérésére a FIFA 2,5 évre eltiltotta, de Franco tábornok közbenjárására a büntetést mérsékelték.

„A Barcelona történetének legjobb futballistája, akinek barcelonai ragyogását még Johan Cruyff sem tudta soha, egy fél pillanatra sem elhomályosítani. Vélhetően, ha egy kvízjátékban szerepelne e mondat, már sem kellene többet lamentálni, mindenki tudná, Kubala Lászlóról van szó. Arról a futballistáról, aki az Aranycsapat tagjainak kortársa, a háború után az első honfitársunk volt, aki az Európaválogatottba is meghívást kapott, mégis, bár temérdek barátainak, még több távoli tisztelőinek száma, soha nem kapta meg Magyarországon a neki járó méltatást. Pedig akik látták játszani, akik közelről ismerik, akár eskü alatt is vallják: Kubala neve kihagyhatatlan a magyar futball legjobbjainak strigulázásakor.

Egy olyan futballista soroltatik a képzeletbeli „minden idők három tizenegyébe”, aki összesen három idényben játszott magyar f első ligás csapatban.” – írta a Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap 2009-ben az ismert sportújságíró és számos könyv szerzője, Dénes Tamás tollából. 1950. június 15-én igazolt az FC Barcelonához, ahol 11 év alatt legendává vált. 329 mérkőzésen 256 gólt szerzett, köztük 16 mesterhármast, egy mesternégyest, -ötöst és -hetest.

Négy bajnoki cím (1952, 1953, 1959, 1960), öt Spanyol Kupa (1951, 1952, 1953, 1957, 1959), két Vásárvárosok Kupája (1958, 1960), valamint a Latin Kupa és a Copa Eva Duarte megnyerése fűződik a nevéhez. Az 1951–52-es szezonban öt trófeát nyert a csapattal („Ötkupás Barça”). Játéka miatt a Camp Nou stadiont bővíteni kellett, mert a szurkolók száma megduplázódott. 1957-re elkészült a 90 ezres aréna, részben az ő népszerűsége miatt. Gyors, ügyes cselezés, pontos szabadrúgások és erőteljes befejezések jellemezték.

Híres „Kubalismo” tizenegyesrúgási stílusa volt, mindig az utolsó pillanatig kivárt. 1952-ben tuberkulózist diagnosztizáltak nála, de csodával határos módon felépült, és folytatta karrierjét. A 2010. január 28-án megjelent számában a Heti Válasz a fiát szólaltatta meg, aki arról is mesélt a hosszas interjúban, ami szintén fellelhető az Arcanumban, hogy az apja, akitől akkor új erőre kapott az FC Barcelona, miért nem lett végül nemzeti hős: „Itt egy kupa, ott egy érem, díjak, oklevelek, fotók mindenütt. Már csak azért is érdemes lenne nyitni egy múzeumot, mert nem térünk el az ereklyéktől.

Pedig ez csak a munkahelyem, képzelhetik, mi van otthon - tart rögtönzött „tárlatvezetést” ifjabb Kubala László, aki barcelonai irodájában lát vendégül minket. - Amikor az egyik barcelonai moziban megtudták, hogy apám is a nézőtéren ül, megállították a filmet. Köré gyűltek, senkit sem érdekelt már, mi megy a vásznon. Máskor a katalán tengerpartról tartottunk hazafelé, s miután felismerték, annyian körül állták a kocsinkat, hogy képtelenség volt tovább haladni. Végül nyolc-tíz cimbora menekített ki minket, felemelték az autót a vállukra és kivitték a tömegből. Étteremben a papa két fogás között rendszerint kiosztott több tucat autogramot a vállát tapogató szurkolóknak. Házigazdánk az anyanyelvén, spanyolul beszél, szavait egy barcelonai jó barát, Kaszás László tolmácsolja.

Nógrád Megyei Hírlap-2009

Ifjabb Kubala Magyarországot is csak a rendszerváltás után ismerte meg. Hatvanévesen egy hulladék-újrahasznosítással foglalkozó sikeres spanyol cég ügyvezető igazgatója, magánemberként boldog férj, apa és nagyapa. Ám a legtöbben nem rá kíváncsiak, hanem a „nagy” Kubala Lászlóra, a 2002-ben, 75 évesen elhunyt édesapjára, a futball-legendára, aki az FC Barcelona 1999-es centenáriuma óta hivatalosan is a katalán labdarúgóklub történetének legjobb játékosa. A szurkolói szavazáson maga mögé utasította Diego Maradonát, Johan Cruijffot és Hriszto Sztoicskovot is.

A sportújságírók a XX. század második legjobb spanyol futballistájának is megválasztották, csak Alfredo di Stéfano előzte meg. 2009 szeptembere óta a Nou Camp stadion lábánál életnagyságú szobor őrzi az emlékét Barcelonában.- Apámat szerették a legjobban a külföldiek közül. Nemcsak Spanyolországban ismerték el, hanem az egész világon - mondja a fia.

A spanyolok egy szinten emlegetik Puskás Ferenccel, a magyarok többsége viszont azt sem tudja, ki volt Kubala László.” 1961-ben a Barcelona városi riválisához, az Espanyolhoz igazolt játékos-edzőként, ahol 29 meccsen 7 gólt szerzett. Rövid ideig játszott Zürichben és Kanadában (Falcons, Toronto City). 1969–1980 között 11 évig irányította, ami a leghosszabb időszak a spanyol válogatott történetében (68 meccs, Vicente del Bosque-val holtversenyben).

Prágai Tükör-2018

Edzőként dolgozott a Barcelonánál (két periódusban), az Espanyolnál, Córdobánál, Málagánál, Murciánál, Elchénél, Paraguay válogatottjánál, valamint szaúd-arábiai és svájci csapatoknál. Legnagyobb sikere az 1992-es barcelonai olimpián a spanyol válogatottal szerzett aranyérem másodedzőként. 1999-ben a World Soccer Magazine a 20. század 100 legjobb labdarúgója közé sorolta. 2000-ben megkapta a spanyol Királyi Érdemrend Nagykeresztjét.

2002-ben a FIFA posztumusz érdemrenddel tüntette ki. 2009-ben a Camp Nou előtt felavatták kétméteres szobrát, Montserrat García Rius alkotását, több mint 20 ezer szurkoló jelenlétében. 2012-ben a Vasas Fáy utcai Sportcentrumában bronz mellszobrot állítottak neki, Kutas László művét. 2007-ben Barcelonában utcát neveztek el róla. 2017-ben Budapest XIII. kerületében parkot neveztek el róla, és emlékkövet állítottak. 2011-ben a Vasas labdarúgó akadémiája felvette a nevét.

1954-ben életrajzi filmet forgattak róla, „Az ászok békére törnek” címmel, amely a hidegháború és a futball kapcsolatát is bemutatta. 2014-ben a „Magyarok a Barcáért” dokumentumfilm főszereplője volt Kocsis Sándor és Czibor Zoltán mellett. 2012 óta rendezik meg a nemzetközi U-16-os utánpótlástornát a nevével. „Először is játékosként a stílusával. Ő volt az első, akinél alapelv volt a labda megtartása, megbecsülése, ami a mai Barca-játék alapja is.

Prágai Tükör-2018

Aztán játékosként az egyéniségével. Cruyff is az egyik elődjét, példaképét látta benne, aki inspirálta. Továbbá játékosként a sikereivel. „Kubala és a Barca játékát látva a katalánok büszkék lettek magukra, elhitték, hogy ők is érnek valamit- fogalmazott Josep Maldonado i Gili volt szenátor, katalán parlamenti képviselő. – Kubala jó eszköz volt a katalánság megéléséhez, akaratán kívül is felébresztette a katalán öntudatot.

Prágai Tükör-2018

„Mindenki rajongott érte, nők, férfiak, gyerekek, idősek. A világ a lába előtt hevert. Imádták.” A legendás klubelnök, Josep Lluís Núnez pedig azt mondta: „Kubala emelte föl a Barcelonát.; Majd edzőként az újításaival. Ő volt az első, aki felismerte, hogy játékosokat sokkal érdemesebb nevelni, mint vásárolni, és megalapította a híres akadémia, a La Masía elődjét, amely alapul szolgált a Cruyff-iskolához is. És Guardiola is szokta emlegetni, hogy Cruyff mellett edzőként Kubala volt rá a legnagyobb hatással, aki az 1992-es barcelonai olimpián az edzője volt.

Az Alzheimer-kórban szenvedő Kubala László2002. május 17-én hunyt el. A Barcelona tiszteletbeli elnöke, Nicolau Casaus így fogalmazott: „Kubala nemcsak a Barcelona első sztárja volt, hanem ő volt a Barcelona. Laszi halálával egy családtagot vesztettünk el, akinek a pótolhatatlansága miatt a Barca már sohasem lesz olyan, mint a múltban. Már csak azért sem, mert ő tette naggyá azt a Barcelonát, amelyet ma annyira tisztel a világ.

Csizmazia Zoltán

Sokan kötik fiatal- és gyerekkoruk felejthetetlen nyaralásait a vállalati és szakszervezeti üdülőkhöz. A szocialista idők „legszebb” éveiben a családok olcsó és kényelmes nyári vakációhoz jutottak ezeknek az üdülőknek a segítségével, ám ez mára már nagyrészt megszűnt.

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós űrrepülése jelentős mérföldkő volt Magyarország és a magyar űrkutatás történetében. Farkas Bertalan 1949. augusztus 2-án született Gyulaházán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Vadászpilóta, űrkutató és eszperantista. Az Interkozmosz program keretében, amely a Szovjetunió és szocialista országok közös űrkutatási együttműködése volt, Magyarországnak lehetősége nyílt egy űrhajóst küldeni a világűrbe.

Sir Edmund Percival Hillary (1919. július 20. – 2008. január 11.) új-zélandi hegymászó, felfedező és filantróp, aki arról ismert, hogy 1953-ban, napra pontosan 72 éve, elsőként mászta meg a Mount Everestet Tenzing Norgay serpával. Az Arcanum Adatbázisban összesen 2260 cikk foglalkozik a kalandvágyó méhész hihetetlen történeteivel. Ezeket elevenítjük fel az alábbi posztban. 1919-ben született Aucklandben, Új-Zélandon. Apja, Percival Hillary méhész és újságszerkesztő volt, anyja, Gertrude Hillary tanárnő. Félénk, de kalandvágyó gyerekként nőtt fel.

Presser Gábor, a magyar zenei élet egyik legismertebb és legsokoldalúbb alakja, 1948. május 27-én született Budapesten. Pályafutását zongoristaként kezdte, zenei tanulmányait a Liszt FerencZeneművészeti Főiskolán végezte. Az 1960-as évek végén az Omega együttes tagjaként vált ismertté, ahol zeneszerzőként és billentyűsként működött közre, olyan slágereket írva, mint a „Gyöngyhajú lány”. Hihetetlen népszerűségére jellemző, hogy az Arcanum Adatbázisban összesen 25 177 találat van a nevére. 1971-ben távozott az Omegától, és megalapította a Locomotiv GT (LGT) zenekart, amely a magyar rockzene egyik legfontosabb formációja lett. Az LGT-vel olyan ikonikus albumokat készített, mint a „Ringasd el magad” vagy a „Mindig magasabbra”. 1979-ben, a Mozgó Világ készített vele cikket, amelyben öt körkérdésre kellett válaszolnia:

Novak Djokovics szerb teniszezőt a sportág történetének egyik, ha nem a legnagyobb játékosának tartják számos rekordja, kivételes teljesítménye és sokoldalúsága miatt. 1987. május 22-én született Belgrádban. Jelenleg Monte-Carlóban él feleségével, Jelena Ristić-csel és két gyermekükkel, Stefannal és Tarával. 2003-ban lett profi teniszező, és azóta a férfi tenisz egyik meghatározó alakja. A világranglista élén rekordot jelentő 428 hetet töltött, és nyolcszor zárta az évet világelsőként, ami szintén rekord. 24 Grand Slam-címet nyert, ami a férfiak között a legtöbb: Australian Openen 10 győzelem (rekord, és ő az egyetlen, aki háromszor egymás után nyert), Wimbledon 7 győzelem, US Open 4 győzelem, Roland Garros 3 győzelem, ezzel ő az egyetlen férfi játékos, aki mind  a négy Grand Slam-tornát legalább háromszor megnyerte (hármas karrier Grand Slam). Egyedülálló módon egyszerre volt mind a négy Grand Slam címvédője három különböző borításon.